Falco subbuteo Linnéx+

Mielőtt értekezésem tárgyát érinteném, kötelességemnek tekintem a t. v gy. elébe terjeszteni röviden az eszméimet, melyek arra főképpen serkentenek.

A múzeum zoológiai gyűjteményeinek alapja megtétetett, s a közrészvét ezek iránt olyan, hogy biztosan remélhetjük, aránylag rövid idő alatt, édes hazánk Faunájának legalább vázlatát kellő rendben bemutathatni.

De nem elég, hogy éppen csak példányokat csinosan rendezve állítsunk ki! Gyűjteményeinknek csak akkor leend az intézet méltóságának s komoly tudományos céljainak megfelelő értéke, ha egyes tárgyait lehetségig legkörülményesebben és egész lényegökben ismerjük.

Hogy ezekhez az ismeretekhez csak rendszeres gyűjtési mód által juthatni, érhetni, világos; egy emlősállatnak vagy madárnak csakis bőrét bírni anélkül, hogy termőhelyét, nemét és még sok más igen fontos adatokat tudnánk, gyűjteményeink tudományos értékét alig szaporíthatja, legfeljebb arra szolgálhat, hogy szekrényeink űreit töltsék be, és sajnálattal mondom, hogy mostani birtokunk legnagyobb részben éppen csak bőr!

Vannak állatfajok, melyeknek meghatározását és lényegük megismerését a bonckés segedelme nélkül el nem érhetni, és a bonckés, figyelmesen használva, még ott is eszközöl új tapasztalásokat, ahol ezek már befejezetteknek látszottak.

Linnéx lángesze rendszereket alkotott, gyakran szembe nem tűnő és mégis oly fontos organizmusok megismeréséből; Cuvierx, a nagy zoológus, bonckésével és csontvázaival adta meg e rendszereknek a szilárd alakot; de, mint ez oly tudományos férfiaktól várható volt, egyik sem feledte el emberi gyarlóságát, egyik sem állította, hogy ő már a non plus ultrát teremtette elé, ellenkezőleg, mindenik igenelte, hogy haladás lehetséges, s ők csak az utat jelölék ki, melyen azt legbiztosabban remélhetni és eszközölhetni. Minden szakembernek szent kötelessége tehát: az egyes rendszerekre vonatkozó tapasztalásait, ha ezek az ismeretek valódi gyarapítására alkalmasok, köztudomásra juttatás által hasznosítani.

Atyai pártfogóm és múzeumunk igazgatója, Brassai Sámuelx úr bizalmából s az ő személyes vezérlete alatt, csekély tehetségemhez képest törekedem a már bégyűlt zoológiai tárgyak halmazát kellő rendbe hozni s egyszersmind tehetségemhez és erőmhöz képest szaporítani.

Buzdítva tisztelt főnököm által, foglalkozásaim alkalmával tett tapasztalásaimat esetenként a t. vál. gyűlés tudomására juttatni annyival inkább kötelességemnek tekintem, miután imént kifejtett eszméim azt hozzák magukkal, hogy a múzeum minden szakosztályának legyen saját irodalma is, és ha e feltételem a t. v gy. helyeslésére méltó, egész erőm megfeszítésével fogok törekedni az eszme megtestesülésére, biztatva attól a reménytől, hogy támogatás hiányával nem leszek.

Jelen értekezésem tárgya: a Falco subbuteo Linné. Tojó. Ezt a madarat f. év július hava 11-én alkonyat tájban az úgynevezett monostori tölgyesben, egy tölgyfa száraz tetejéről, hol látszólag lesben ült, lőttem le. A madár még nem vetkezett tökéletesen; világos palaszínű háta új tollain a rozsdasárga végeknek nyomai még látszanak, úgyszinte fehér begyén is néhány toll még sárgás, amiből következtetem, hogy a madár egyéves.

Begye és gyomra repedésig tömve volt bogárdarabokkal, főképpen a Cerambyx+ és Rhyzotragus+ nemekből, de Crepusculariából+ is – az utóbbiakra a még meg nem emésztett tapogatók (Fühler) szolgáltattak bizonyságot. A szétdarabolt bogarak mennyisége valóban rendkívüli nagy volt a madár belsejében.

Hogy ez a sólyomfaj rovarokkal táplálkoznék, azt a legszorgalmatosabb keresés után is a múzeum könyvtárában rendelkezésre álló szakkönyvekben határozottan kimondva nem találtam, éppen csak dr. Fritsch Antal írja „Naturgeschichte der Vögel Europas” című műve első füzetében: „er soll zuweilen such Eichkatzeln angreifen und aus Noth auch Insekten fressen”+. De júliusban alig szenvedhetne szükséget madaram, miután e hónapban sok a fiók madár, melyekkel nagyon könnyen elbánhatik.

Az eddigi ornitológusok e madár táplálkozási módját illetve abban egyeznek meg: hogy ez a legsebesebb röptű sólyom: a fecskét is elfogja, s különösen a pacsirtának annyira esküdt üldözője, hogy ezt elvonulásakor kíséri, és vele együtt tér ismét vissza. Azt is állítják, hogy a fűben vagy bokorban madárkát nem bántja, s prédáját csak röptében fogja.

Nem akarok a sok auctoritásnak felületességet tulajdonítani, de kitelhetett volna tőlük ezt a madarat, habár közönséges is, alaposan tanulmányozni; mert az ornitológia fő feladatainak egyike az, hogy jegyezze meg a hasznos és kártékony madarakat, s mutassa ki a hasznot vagy kárt lehető legpontosabban, mert ha ezt nem teszi, puszta időtöltéssé alacsonyul. Brehmx, a német ornitológusok Nestora, ki alig pár napja, hogy tevékeny életét bevégezte, ki egy félszáz évnél tovább tanulmányozta földrészünk szárnyasait, s leírásukban terjedelmességre és tapintatosságra nézve eddig páratlan, bár új rendszere nem praktikus, nem említi sólymomnak ezt a tulajdonát.

A szóban forgó madarat eddigelé a kártevők közé sorolták, legalább annyiban, hogy bizonyos erdőszeti hivataloknál bényújtott karmaiért fizetnek bizonyos taxát. Tagadhatatlan csak az, hogy védencem, mert védelmére nyúltam tollhoz, villámröptű.

A pacsirta, ha megpillantja, félbeszakítja vagy inkább elfojtja dalát, s ijedtségtől félholtan rogyik a magasból a mentő vetésbe. A sebes fecske is nyílsebesen keresi fel az ereszt, s csak akkor hagyja el, ha a sólyom már távol van. Ámde hányszor sikerül a fogás? Szemem láttára vett űzőbe egykor a nevezett sólyom egy kenderikét (Fringilla cannabina), a kenderike fölfelé igyekezett, de látván, hogy a hézag közte és üldözője között mindinkább fogy, a szó teljes értelmében felhagyott a röpüléssel, függőlegesen zuhant le a védő burjánba, s mentve volt; elég bizonyság, hogy a kis madárnak módjában áll a menekülés, ha a veszedelmet jókor észreveszi, s ez az eset többnyire bé szokott állani.

Ilyen körülmények közt nagyon sovány maradna védencem, ha a rovarokhoz nem folyamodik, és szerény véleményem az, hogy nemcsak folyamodik, hanem hogy éppen ezekből áll az ő rendes tápláléka, s madárkát csak alkalmilag vesz űzőbe. Hogy rovarokkal él, bizonyítja a fent leírt begy- és gyomorbeli tartalék, hogy a Rhyzotragus solstitialist pusztítja, ezért érdemjelre méltó – ha létez ilyes a hasznos állatok számára, mert ez a bogár minden évben számosan jelenik meg a jegenye- és fenyőfaerdőkben, tetemes kárt okoz, és még többet a lárvája szántóföldeken és réteken. De céltalan röpkedése által alkonyat tájban az embernek is terhére eshetik annyiban, hogy képébe ütközik, s néha sokasága által kényszeríti képét gallyakkal védeni. A magyarhoni síkokon, hol a madár kivált őszkor szokott számosan eléjönni, sokszor volt alkalmam körülte vizsgálódni. Röpülési módja hasonlít a fecskéjéhez annyiban, hogy majd a föld felett suhog el, majd felszökik, ismét alásiet, s egy ideig azon egy környéken űzi vadászatát. Ha csak madarat keresne, alig hiszem, hogy 10-15-ször térne vissza ugyanazon pontra; ösztöne bizonyosan tudatja vele, hogy a madár sohasem hagyja el rejtekét, míg veszedelmet lát; én azt a változékony suhogást rovarvadászatnak tekintem, annyival inkább, mivel alkonyat tájban folytatja leginkább, mely időben a legtöbb rovar kél szárnyra, s e véleményemben még az a körülmény is támogat, hogy:

Először ez a sólyom télire elvonul, s oly éghajlatokat keres föl, melyek alatt bogár mindenkor található;

Másodszor karmai rövidsége a Falco ninus karmaihoz hasonlítva, inkább a F. tinnunculuséinak felel meg, mely utóbbi a rovarokat kedveli, s míg a Falco subbuteo a repülőket üldözi, a F. tinnunculus az övéit a földről szokta felszedni.

Mindezekből azt következtetem, hogy a haszon, melyet a Falco subbuteo rovarpusztítása által szerez, sokkal felülmúlja a kárt, melyet kis madarak üldözése által tehet, s eszerint nem taxát, de inkább kímélést érdemel.

Ámbár fő célomat elértem, midőn madaramat hasznosságánál fogva védelemre méltónak ajánlom, élek az alkalommal, midőn a madarak, mondanám, divatos rendszerezését és leírását néhány szóval érintem, s nézeteimet e tekintetben kinyilatkoztatom.

Tekintsük az újabb német ornitológokat. (A magyarokról, fajdalom, még szólni nem lehet, miután az e szakba vágó magyar munkák merő reprodukciókból vagy nyirbált fordításokból állanak, s ha valami újat mutatnak fel, az legfeljebb egy terjedelmes, csűrt-csavart leírása a tájéknak, amelyben az illető madár tartózkodik.) A német ornitológok, használva a náluk bő alkalmat, tanulmányaikat nagyobbrészt múzeumokban végzik, nem törődnek a madár táplálkozási módja részletes meghatározásával, többnyire csak külseje a határozó, s egy történetesen tarkább toll felett dühös harcokat vívnak, mert a legtöbben az auktorság után sóvárognak. Így történt, hogy Mayer és Wolf 1810-ben 320 faj európai madarat ismertek és írtak le; Brehm K. Lajos 13 évvel később már 150 fajjal többet csinált belőle, ismét 8 év után 900 fajnál többet bírt kihozni ugyanez az auktor és 1831-ben megjelent munkájában majd minden fajváltozatnál nagy bölcsen magának tulajdonította az auktorságot, ámbár munkája előszavában maga is elismeri, hogy egy emberi élet rövid csak 1-2 madárfajt is kimerítően megismerhetni.

De az ily meggondolatlan tágítás és bővítés ellen már jobb tollú és mélyebb tudományú emberek keltek ki, mintsem hogy reám volna szükség e tekintetben. Még az is járul hozzája, hogy „de mortuis nil nisi bene”+, s Brehmnek sok jó oldalai legjobbika az volt, hogy az ő leírásaiból többet tanulhatott az ember, mint a legtöbb drága, de eltorzított, kiáltó színű képekből.

Szerény véleményem szerint csak a táplálkozási mód részletes ismerete lehet biztos vezető a határozásban és rendszerezésben, mivel ennek lényegéhez idomul a tagok egymás közötti aránya, különbsége és rendeltetése. Minden madár táplálékjában van egy határ, melyen túl nem megyen soha, inkább éhen hal.

E határnak kipuhatolása az ornitológiának valódi feladata, ha ezeket meghatározza, könnyű lesz a rendszerezés és az ornitológia hasznos tudománnyá fejlődik.

Belátom, hogy egy emberi élet nagyon is rövid az ily cél eléréséhez, de az is tagadhatatlan, hogy nem is egy emberi élet feladata egy tudományt lehetségig kimerítően megalapítani; erre száz meg száz évek közreműködése szükséges, s ha az értékes anyaghalom meggyűlt, a kor szelleme bizonyára szülni fog egy második Linnét vagy Cuvier-t, ki kellő rendbe hozza.

De ha minden ember, aki néhány gyűjteményt látott, sok szinonimát megtanult, és szintoly sokféle fokozatban temérdek szókészlettel tudja megkülönböztetni, leül és Európa összes madarairól írni kezd, az ily ember munkájának első soraiban már kénytelen lesz az „er soll”-hoz nyúlni+ és más auktoritások műveit kizsákmányolni; s használhat-e ő azáltal a tudománynak, hogy rég elismert, mások által ébresztett eszméket és tapasztalásokat saját stílusába szorítja? Nem látja-e bé, hogy üdvösebb volna a mások által ismertetett tapasztalásokat gyakorlatilag bővítni? Mert hiszen a bővítés mindenkor és mindenütt lehetséges.

Nem elég, hogy a csőr, vagy köröm stb. formájából azt következtessük, hogy az illető madár p. o. rovarokkal él. A kérdés az, hogy minő rovarokkal: mert bizonyos, hogy vannak rovarok, amelyekhez nem nyúl, s más madárfaj éppen azokat keresi fel, melyeket egy ismét más madárfaj mellőz. Ez, az igaz, óriási feladat! De a tudomány örök, s az egyes ember élethosszú munkája a tudomány nagy temploma építéséhez csak egy-egy porszemmel járulhat; ámde ezer és százezer porszemmel építjük éppen e templom erős oszlopait. Tudom, hogy emberi ész sohasem lesz képes a természet háztartása fenekéig béhatolni, de éppen úgy tudom, hogy mégis a mélység felé legyen irányozva összes törekvése; vizsgálásaiban a netovábbat ismernie nem szabad. A józan ésszel merőben ellenkezik, ha megelégszik, hogy a tudomány sokszor zavart tajtékát újból zavargatja ahelyett, hogy mélységébe igyekezne béhatolni.

A táplálkozás oly fontos a madaraknál, hogy ha körülmények kényszerítik ezt változtatni, nagy változásokba szoktak esni. Tapasztalhatjuk ezt a fogságban élő madaraknál. Nemcsak hogy a szokatlan étel 1/3-dal, sokszor még többel is rövidíti életöket, de külsőleg is változnak.

A kenderike (Fring. cannabina) melléről nyom nélkül eltűnik a vérveres szín, egy kopott barnának engedve át helyét; a kanári természetes zöldes színe több nemzedék folytán fehérré válik stb., a színek és mozdulatuk élénksége egyáltalában elvesz.

A ragadozóknál nagy az önmegcsonkítási hajlam, éles csőreikkel elvagdalják lábujjaikat. A Falco subbuteo sebes röpte miatt az egykori solymászatban szerepet játszott, de rendkívüli önmegcsonkítási hajlama következtében nem részesült közkedvességben a szelídítőknél. Minden vadászsólyomfajok között éppen nála volt e nevezetes hajlam leginkább kifejlődve, s én hajlandó vagyok ezt a természetes táplálék hiányának tulajdonítani.

A táplálék kedvéért készek a madarak rendes hazájokat elhagyni, habár a vándorlás nem is tartozik fajok tulajdonságaihoz. Nem hivatkozom e tény bizonyítására a Syrrhaptes paradoxusra+, melyről gr. Lázár Kálmán úr terjedelmesen értekezett, mert ezt a madarat állítólag a vízhiány űzte tova a kirgizek sivatagaiból; tény az: hogy 1851-ben a Nucifraga caryocatactes (havasi csöntör) az őszi hónapokban számosan jelent meg a Mátrának le az északba nyúló lejtőin, s ugyanez év decembere elején nyom nélkül eltűnt onnan. Öreg vadászok, különösen az öreg Wolny, ki a diósgyőri uradalomban alerdőszi minőségben sok éveken át működött, állíták, hogy 14 évvel azelőtt, tehát 1837-ben ugyanez a madár látogatta meg a Bükk erdeit, hol a mogyoró, ha nem is éppen bővön, de jókora mennyiségben terem, s a táj különben is bogyótermő bokrokban igen gazdag.

Mi egyéb bírhatta a havas e lakóját oly táj látogatására, ahol széltiben nyoma sincs a havasnak, ahol csak most kísértik meg a fenyő meghonosítását, mint természetszerű eledele hiánya?

Ilyen béfolyása van a tápláléknak a szárnyasvilágra, s valóban elég nagy arra, hogy a rendszerezésnél illő és lényeges tekintetbe vegyék. A természet bölcs ura azért ruházna fel e lényeket a repülés tehetségével, hogy ne legyenek helyhez, világrészhez kötve, hanem vonulhassanak táplálékjok után bár tengereken és homokpusztákon át; mert csak táplálékjok által felelhetnek meg rendeltetésöknek, s a táplálék ismerete az: mely éppen rendeltetésöket – vizsgálódásaink fő célját – közli az emberrel.




Kezdőlap Előre