5. Ünnepélyes megnyitások, felavatások és kongresszusok

A millennium nemcsak az országos kiállításból és ünnepélyek sorozatából állt: ebben az évben készült el, és adták át a kulturális, technikai és építészeti alkotások imponáló sorát. – A nagy művek közül a ma is „millenniuminak” nevezett földalatti vasút készült el legelőbb. Már a kiállítás megnyitása előtt megindult rajta a forgalom; ezt nem Ferenc József avatta fel, ő csak mint ünnepi utas utazott rajta Erzsébet királynéval együtt e célra külön készített díszes kocsiban. Előkelő látogatókban egyébként sem volt hiány:

 

Tegnap éjjel 11 órakor fényes társaság gyűlt össze a földalatti vasút Gizella téri lejárócsarnokában, hogy a vasutat megszemlélje. Ott volt Bánffy Dezső miniszterelnök, Perczel belügyminiszter, Dániel kereskedelemügyi és Wlassics közoktatásügyi miniszter; mindegyik a nejével együtt, továbbá Fejérváry báró és Josipovich miniszterek, Vörös, Latkóczy és Gromon államtitkárok, Rudnay Béla főkapitány, Mándy miniszteri tanácsos és még többen. A társaság elhelyezkedett a készen álló kocsiban, s az Aréna úti állomásig hét perc alatt tette meg a próbamenetet a föld alatt. Visszajövet meg-megálltak az egyes állomásokon, s azoknak a berendezését vették szemügyre. Különösen tetszettek a jegyeladó készülékek, melyek egy-egy 20 filléres bedobása után pontosan szolgáltatják ki a menetjegyeket, a hamis pénzdarabokat azonban kilökik magukból […]

(Fővárosi Lapok)^*

 

Ma délelőtt fél tízkor Mária Valéria kir. hercegnő, Ottó és Ferdinánd Szalvátor királyi hercegek megjelentek a földalatti villamos vasút Gizella téri állomásán, hogy szemügyre vegyék a magyar fővárosnak ezt a legújabb technikai remekét. A magas vendégeket a szolgálattevő személyzet nem ismerte fel azonnal, s amikor aztán megtudták, hogy királyi hercegekkel van dolguk, óriási kapkodás, lótás-futás támadt, míg végre a zavar közepette félórai várakozás után megérkezett az Andrássy úti végállomásról a különkocsi, amelyben a hercegnő és magas kísérete helyet foglaltak. A különkocsi néhány perc alatt elvitte a vendégeket a liget felé, akik elismerésüknek adtak kifejezést a vasút csinos berendezése felől.

(Pesti Napló)^*

 

A király a földalattin^*

 

Május 4-én avatták fel az új Műcsarnokot az akkori Andrássy út végén. Wlassics Gyula^* miniszter mondta a beszédet.

 

Az uralkodó katonásan állva hallgatta végig a miniszter beszédét, s az utolsó szavaknál feltette szemüvegét, elővette zsebéből a kéziratát, és a következő választ olvasta fel:

Örömmel jöttem a művészek ezen új hajlékának felavatásához, őszintén kívánom, hogy ez a szépen fejlődő magyar képzőművészetnek újabb lendületet adjon a további felvirágzáshoz.

Aztán kezet nyújtott Wlassics miniszternek, s kijelentette, hogy nagyon tetszik neki az új Műcsarnok külseje. Megszólította Csáky^* Albin grófot is, egészsége felől tudakozódva. Amint a főhercegek előtt elhaladt, ezek katonásan üdvözölték a királyt, a király pedig a terem felé mutatott:

– Guten Tag. Also dazu gehn wir.

A terem felé haladva megpillantotta Jókai Mórt.

– Egészséges? – kérdezte tőle is, aztán kezét nyújtotta a díszmagyarban ott álló koszorús regényírónak.

Bihari^* és Wlassics kalauzolása mellett körüljárta az összes termeket.

Az első teremben Pataky^* óriás festményénél állt hosszabb ideig, azután Benczúr^* festményét vette szemügyre, mely a magyar királyt ábrázolja Szent István palástjával és koronájával.

– Nagyon sikerült kép – mondá.

Megilletődve nézte Révész^* tábori képét, Petőfit, amint a táborban verset ír.

– Ez Petőfi – magyarázta Bihari.

– Igen érdekes – jegyezte meg a felség, és Liezenmayer festményéhez sietett.

Futólag megnézte Munkácsy Krisztus-képét, tudakozódott a régi Műcsarnok sorsa felöl, s hangosan felnevetett, mikor azt felelték, hogy abban most viaszfigurák vannak.

A szobroknál Zala György^* kalauzolta a királyt, ki nagy figyelemmel nézegette a millenniumi emlékmű vázlatait. Három óra felé járt az idő, mikor a király bevégezte körútját.

Még egyszer tetszését nyilvánította Wlassics előtt, aztán a közönség éljenzése mellett távozott a műcsarnokból.

(Szmollény-Lipta: Magyarország ezredik éve)^*

 

Az ezredévi ünnepélyességek hosszú sorában a legnevezetesebb események egyike volt a Vaskapu ünnepélyes megnyitása, melyen I. Ferenc Józsefen kívül Károly román és Sándor szerb király is megjelent. Orsova városa, az ünneplés tulajdonképpeni színtere, igen sokat köszönhet a királyok látogatásának. Poros, sáros utcái aszfaltot kaptak, szétszórtan fekvő házai mind kicsinosodtak e nagy napokra.

A király megérkezése szeptember 26-ára, szombat délutánra volt kitűzve. Ezt megelőzőleg szombat délelőtt, bár eső esett, a királyváró vendégek közül számosan kirándultak a közeli Ada-Kaleh-szigetre, melyet a legutóbbi orosz – török háború végeztével, 1878. május 26-án Monarchiánk közös hadseregének 78-ik (péterváradi) ezrede szállott meg, s mely azóta Monarchiánk fennhatósága alatt áll […]

Áttérve a Vaskapu megnyitására, melyet a szerb parton a Salaria fölötti obeliszkeknél közel 4000 ember nézett, ezen ünnepélyességre 20 hivatásos és vagy 10 amatőr fényképész jelent meg itt a parton, hogy fölvegyék azt a jelenetet, mikor a király hajója a csatornába beúszik.

A Vaskapu nagyszerű földíszítésénél nagy nehézségekkel küzdöttek a díszítők, különösen az utóbbi napokban, mikor a csatorna mentén folyton viharosan fújt a szél. A csatorna mentén 4 kilométer hosszaságban felállított fehér póznák zászlókkal voltak ellátva, melyeket csinos zöld lombfüzér fűzött össze, de ezt a lombdíszt a szept. 26-i (szombati) vihar mind leverte a földre. A zöld lombfüzér-díszítés a Vaskapunál emelt mintegy 20 méter magasságú két díszes obeliszknél kezdődött. Ez obeliszkeken az Orsova felőli oldalon pompás, messzire ellátszó aranyozott, nemzetközi címerek voltak láthatók. Ott láttuk a magyar és osztrák címereken kívül a román és szerb, valamint az angol, német, francia, olasz, orosz, török címereket. Érdekes, hogy a román és szerb címereket csak akkor engedték felszögezni, mikor azok helyes kiviteléről a román és szerb prefektusok meggyőződtek […]

Említésre méltó, mily veszélyes munkát végzett a vállalkozó cég, midőn a hosszú, utánzott vasláncot áthúzták a 120 méter széles csatornán, melynek ez idő szerint az áradás miatt oly sebes a folyása, hogy szinte életveszéllyel járt azon az ada-kalehi török munkásoknak csónakokon átkelni. Az utánzott vasláncot a Duna fölött egy vékony, de fokozatosan vastagodó zsinegen húzták át. Ezt a zsineget többször elszakította a dúló szél, valamint a víz is, ha a lánc beleért a Dunába; csak négyszeri kísérlet után sikerült a láncot áthúzni. Alighogy át volt húzva a zsineg, a bal parton meglazult, a Dunába esett, és oly rántást tett a jobb parton a zsineg végét kézben tartó Fazekas állami felügyelőn, hogy a kezére csavart zsineg a vízbe rántotta, négy ujjáról a bőrt is lehorzsolta, sőt jegygyűrűjét, valamint pecsétnyomó gyűrűjét is lerántotta, úgyhogy ezek a Dunába vesztek […]

 

A Vaskapu megnyitása^*

 

Még mielőtt a király hajója a csatornán áthaladt, az utolsó pillanatban is elszakítással fenyegette a láncot a vihar és a rohamosan áradó víz, mely már mosni kezdte a láncot, mire a király megérkezett. A királyi hajó átvonulásában legközelebbről gyönyörködhettek azok, kik a szerb parton Salariánál állottak festőies népviseletben, ezek közül élénken kiváltak a fekete csuhás, kék sapkás szerb pópák, a teljesen új ruhába öltöztetett piros hajtókás lovas és gyalogos szerb csendőrök, valamint a kávészínű ruhába öltözött szerb határőrök, kiknek nejei valamennyien nemzeti viseletökben jelentek meg […]

(Vasárnapi Újság)^*

 

A soron következő nagyobb ünnepi esemény a Ferenc József (ma Szabadság) -híd megnyitása volt.

 

Október 4-én nyitotta meg a király a róla elnevezett Ferenc József-hidat. Erre az alkalomra a híd pesti feljárójánál pompás díszsátort állítottak fel.

 

Mikor a király megjelent a sátorban, mögötte József kir. herceggel, a tribünökön a hölgyek felemelkedtek helyükről, a férfiak pedig levették a kucsmát vagy kalapot. Dániel miniszter most előlépett, s megkezdette beszédét, mellyel felkéri a királyt a híd megnyitására.

A király erre ezt a feleletet olvasta le egy lap papírosról:

Örömmel engedtem meg, hogy ez új híd nevemet viselhesse, s midőn azt a közforgalomnak ezennel átadom, őszintén kívánom, hogy e szép mű, mely egyszersmind a magyar műépítészetnek és vasiparnak kiváló teremtő képességét is tanúsítja, újabbi hathatós tényezője legyen kedvelt magyar székesfővárosom további felvirágzásának.

A közönség éljenzett. Ezután Vörös László államtitkár lépett elő, és felolvasta az alapító oklevelet. Ennek megtörténte után a miniszter felkérte a királyt, írja alá az oklevelet. Őfelsége leült az asztalhoz és egy ezüsttollal aláírta az alapítólevelet. Most Dániel miniszter arra kérte, hogy nyomjon meg egy, az asztalon elhelyezett gombot, hogy ezzel az utolsó szöget beleverje a hídba. A király erősen megnyomta a gombot, mire a híd felől sistergés, majd koppanás hallatszott: az utolsó szög bele volt verve a hídba. A gomb ugyanis villamos vezetékkel megmozgatott egy emelőt, mely egy kis pörölyt sűrített levegő segítségével 45 tonnás erővel zúdított a szegre, melyen, mely az ütés után félgömbölyűre lapulva, a pörölyön levő mélyedésnek megfelelően a király monografiája (így) volt megörökítve. Újra felhangzott az éljenzés.

A király most leszállt a sátorból, és többeket megszólított. Vörös László államtitkártól a híd építéséről kérdezősködött; Csörgheö államtitkártól azt kérdezte, mikor épül fel az Eskü téri híd?

– A jövő évben, felség – felelt az államtitkár.

– De az a híd egynyílású lesz?

– Igen, felség.

A király ezután bemutattatta a híd műszaki vezetőségének többi tagját, Förster miniszteri tanácsost, Czekélius osztálytanácsost, Szántó Albert műszaki tanácsost, Nagy Virgil főmérnököt, Sefelner gépgyári felügyelőt, Gärtner és Zsigmondy vállalkozókat, néhány mérnököt és Jungfer Gyula gyárost.

Ezalatt az alapkő okmányát elhelyezték a pesti kapuzat tetején szárnyaló turulmadár alá.

A király most megindult az új hídra, mely üres járóival impozánsan fehérlett a néző elé. A híd az ő két hatalmas díszes kapuzatával, melyeken a turul röpköd, és könnyedén hajló karcsú testével megragadó hatást tett azokra, kiknek lába ma délben először érintette. Kétoldalt a széles gyalogút aszfaltozva van, középütt a kocsiút, melyre részben már ráfektették a villamos vasút síneit, apró kaviccsal volt behintve. A király a kocsiúton ment át, követve az avatóünnep egész közönségétől.

(Szmollény-Liptai: Magyarország ezredik éve)^*

 

Erre október 25-én került sor. A király jelenlétében elhelyezték a zárókövet, és a szokott formák között felavatták az épületet. Az unalmas avatási ünnep leírása helyett azonban nézzünk meg egy érdekes cikket, amelyben az x jelű szerző magával az épülettel, Lechner Ödön és Pártos Gyula előremutató jelentőségű alkotásával foglalkozik:

 

[…] Az architektúra – no az architektúra már a pályázatnál is számos ellenkező véleménynek volt okozója; bizarr formái különösen az úgynevezett akadémikus építészek körében nagy ellenszenvvel fogadtattak, míg azok, akik a száraz, modern gót építészetet megunták, s a reneszánsz tagozatoktól megcsömörlöttek, hozsannával fogadták.

Bár magam sem értek mindenben egyet a tervező építész csapongó – sok helyütt kicsapongó – fantáziájával, megvallom, hogy a kivitel az utóbbiaknak adott igazat. Ez egy érdekes, egy rendkívül érdekes kísérlet az építészetnek egy új építőanyagot a kezébe adni, ez új anyaghoz az architektúra formáit átmódosítani, abba egyszersmind hazai díszítőelemeket is vegyítvén. Oly három feladat, melyből ha egy is sikerül, nagy eredmény, pedig itt legalábbis kettő: az anyag és a díszítőmotívumok sikerültek. A dolog ti. úgy áll, hogy a tervezés alkalmával a homlokzatok bevakolása is elsősorban szóba került; az emlékszerű épülethez a malter nem volt méltó, a kő szerkezetileg szükségtelen és drága, a nyers téglafalazat ily tömegben kietlen. Azonban a hazai Zsolnay-gyár kitűnő égetett agyag burkolóanyagot gyárt, és így a megoldás igen természetszerű, ti. hogy a művészi ipar palotája számára elsősorban a hazai iparművészet termékeit vegyék figyelembe. Így történt, hogy az Iparművészeti Múzeum és iskola épületének homlokzatait Zsolnay-féle égetett agyaggal burkolták – mint ő elnevezte: pirogránittal –, és ezért alkalmazkodott a tervező építőművész az architektonikus formákkal a rendelkezésére álló építőanyaghoz. Esztétikailag ez igen nagy érdem, főleg napjainkban, mert hisz éppen mi csinálunk a legkisebb lelkiismereti furdalás nélkül malterből, fából kőstílust.

Mikor az épület készült, magam is sokszor fejcsóválva álltam a homlokzat előtt, nem tudván, hogy micsoda klasszikus formákba kényszerítsem a bontakozni kezdő tagozatokat. Egyszer két elegáns uracs állt meg mögöttem, és közülük az egyik azt a gúnyos megjegyzést teszi: „No ezen az épületen is meglátszik ám, hogy fazekas készítette.” Megfordultam, és szerettem volna megölelni a nevetve tovasietőt. Ön, uram, a fején találta a szöget; hát persze hogy fazekasstílus, hát persze hogy jól cselekedett az építész, mikor az agyag karakteréhez igyekezett átgyúrni az építkezési formákat. Ön, uram, akaratlanul is nagy bókot mondott a tervezőnek, és nagy elismerést nyilvánított a megrendelő iránt, mert elvégre is nem utolsó érdem az sem, ha az építtető belátja a tervező törekvéseinek jogosultságát, és elfogadja az előtte még ismeretlen hatású architektúrát […]

(Vasárnapi Újság)^*

 

Mindegyik emlékművet illő pompával és ünnepélyességel avatták fel. A pusztaszerit is. Csak egy baj volt: úgy zuhogott az eső, hogy – amint az egykorú újságtudósítás írta – még a kutyák is csak az eresz alól ugatták meg az ünnepélyre hintókon robogó előkelőségeket.

 

Hanem azért a program a legkisebb részletéig szabályszerűen lefolyt, akárcsak meleg verőfény csillogott volna a díszruhák ezüstgombjain. Mert Darányi miniszter s a többi urak is mind felöltötték a díszruháikat: némelyik esernyőt tartott föléje, ami igen érdekes látvány volt: kard az oldalon és esernyő a kézben. Ezekben az alakokban olvadt igazán egybe a múlt és a jelen… Darányi egyre jobban görnyedezett a díszmente alatt, ahogy az egyre nehezebbé vált az esőtől; de azért cipelte hősiesen, s a beszéde csöppet sem volt vizenyős: ellenkezőleg, egyaránt lelkes és buzdító.

Pedig ugyancsak cibálta ám a mentéje szárnyait a förgeteg, mikor a kőemlék tetejére fölhágott, s ott megtette a kalapácsütéseket… A huszonötezernyi sokaság, köztük a szegedi fehérfejű honvédek, sőt Kiss Áron püspök is, együtt énekelték a dalárdákkal a szózatot. E jelenet magasztosságát nem volt képes semmiféle zimankó megrontani. A magyarok istenének leheletét éreztük a pusztaszeri síkon… A magyarok istenének lehelete aztán kapta magát, kicsavart egy esernyőt egy díszruhás utód kezéből, s elvitte messze, messze, ördögszekérnek…

(Fővárosi Lapok)^*

 

A Brassó fölött emelkedő Cenk-hegyen épülő emlékmű még el sem készült, máris elgondolkodtató hírt olvashatott róla a millenniumi újságolvasó.

 

A Brassóban felállítandó ezredévi emlék ellen merényletet követtek el. Ott készül ugyanis az Árpád-szobor, amelyet a Cenk-hegyen akarnak felállítani. A készülőben lévő szobrot eddig ismeretlen tettesek megrongálták. A jobb mellről, vállról és sisakról éles eszközökkel hatalmas szilánkokat hasítottak le. A megcsonkított szobor kijavítása nem kis fáradságba fog kerülni.

(Magyar Állam)^*

 

Nem érdemes sorra venni minden művészeti alkotást, szobrot, épületet, amely a millenniumra vagy a millennium alkalmából készült. Hiszen a megyék és városok valósággal versengtek egymással, hogy melyikük áll elő különb ezredévi megemlékezéssel. Természetesen Budapest is kitett magáért. Az eredmény vegyes értékű volt. De sok minden máig is fennmaradt, mint például a kecskeméti színház, Benczúr nagy képe Buda visszafoglalásáról. – Budapesten ebben az évben fejezték be a Curia épületet (ma Néprajzi Múzeum) és a Fazekas, ma Szilágyi Dezső téri református templomot. A hivatalos megrendelésre megfestett arcképek és történelmi festmények száma pedig olyan nagy volt, hogy azt talán csak a megrendezett kongresszusoké múlta felül.

 

A rengeteg kongresszus részvevői szinte egymásnak adták a kilincset. Távíró-kongresszus, gyorsíró-kongresszus, országos technikus-kongresszus, bányászati, kohászati és geológiai kongresszus, nemzetközi gazdakongresszus, közegészségügyi és orvosügyi kongresszus, nemzetközi művészettörténeti kongresszus, nemzetközi sajtókongresszus, országos szabókongresszus, nemzetközi békekongresszus, az interparlamentáris unió konferenciája, nemzetközi állatvédő kongresszus, országos dalosünnep… – de ki győzné valamennyit felsorolni váltották egymást tarka egymásutánban.

 

A sok kongresszus mellett szinte elsikkadt az „országos fogorvosi kongresszus”, amelyen szép számmal vettek részt a külföldi fogorvosok is. De tartottak kongresszust a fogászok is, ami valóságos vetélkedőnek is beillik. A kiállításon is bemutatkoztak.

 

E kongresszus is [ti. a fogorvosoké] azt mutatta, hogy a fogászat tudományos művelésében a teljes orvosi képzésű fogászok elöl járnak, de a másik, ugyancsak a millennium alatt tartott fogászkongresszus, melynek tagjai nem orvosok, hanem csak ún. fogművészek voltak, meg azt bizonyította, hogy a praktikus fogászat eredményei nem okvetetlenül az orvosi diplomától függnek. És ezt tanúsította a mi fogászati kiállításunk azon része is, melyet még a következőkben kell méltatnunk. Courtina Amadée Franciaországból nemrég bevándorolt fogművész igen sikerült arany fogtöméseket mutatott be; drágaköves plombjai, melyekből gyémánt, rubin csillog ki, inkább furcsák, és remélhetőleg nálunk egyhamar sem vevőkre, sem utánzókra nem találnak. Némileg hasonló munkával kíván hatni Karos Rezső fogművész is, ki a kaucsuk protéziseket ezüstarabeszkekkel díszíti, míg Dick Béla fogműves a kaucsukszájpadlást márványszínűre fösti. A szájpadlásrész eltömő obturatorja nagyon ormótlan. Löffler Frigyes fogműves arany fogkoronákat állított ki saját találmányú szellőztetőkészülékkel, mely a rossz foggyökerekben képződő bomlási gázok eltávolodását engedi meg. Beesett arc kiemelésére is szerkesztett egy kaucsuk támasztókészüléket, mely azonban nem sok jót ígér. Moczár Gyula fogász munkái közül különösen egy egy darabból készült egész műfogsor válik ki csinossága által, de törékenysége és nehéz javíthatósága mellett az praktikusnak nem mondható. Egyéb munkái igen tiszták. Pekelmann Miksa az egyedüli vidéki fogműves Losoncról, ki a kiállításon részt vett; technikai munkái, aranykoronák és fogpótlékok, eléggé csinosak. Popiel Dénes hatalmas térfogatú kiállítása az elmés és iparkodó fogász sikereit bizonyítja. Számos praktikus találmánya már több kiállításon részesült elismerésben, ilyen a forgatható „articulator”-ja, mely a műfogak készítésére szükséges mintázatok körül tesz jó szolgálatot, a „Rapid”, mely a fogászati eszközök, különösen a fúrók gyors megtisztítására szolgál. Ügyesek egyéb fogtechnikai és plasztikai munkái is. Prohászka Henrik fogműves vörösre festett foggyökereket és fogrendellenességek mintázatait állította ki, mely utóbbiak eléggé tanulságosak. Róna Imre fogász egy kis fogászati laboratórium-mintázatot mutatott be. Ezüst műfogai nem látszanak célszerűeknek, aranybetétei azonban elég jók. Ő is, mint számos pályatársa, egy külön fogvizet, „Odolin”-t komponált, de a nátha gyógyítására is talált ki egy „Hapci” nevű szert; végül Schmidt Miksa fogműves szabadalmazott „légkamráit” a műfogazat rögzítésére állította ki.

(Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezredéves fennállásakor)^*