Pozsony, 1844. március 28.
Fanny, kedves, kedves Fannym!
[…]
Éppen most fejeztem be hosszú sétámat a Dunaparton, s örvendeztem, hogy a természet ifjúi erői újból ébredezni készülnek. Még minden csupasz és kietlen, de a levegőben érezni már valami megnevezhetetlen fuvallatot, s ez a tavasz kezdetekor oly kellemesen érinti az embert, mint egy távollévő barát üdvözlete, aki, lám, még így is gondol ránk. Az elmúlt tavaszra gondoltam, legszebb tavaszomra, melyet szerelmed tett ily széppé. Isten áldjon meg ezért, Fanny, minden szívednek tetsző dologgal, s azzal is, ami egykor majd kedves lehet neked. – 1843 tavasza! A szem még alig vette észre, de a szív már megérezte az ígéretes áprilisban, mily gazdagon, míly buján bomlik majd ki minden május első napjaiban. – Istenem, de boldog is az, aki ennyi üdvre tekinthet vissza, s elmerülhet a legédesebb emlékezésben. Áldottnak mondhatja sorsát, s akár ne is legyen új tavasza. Egy év vagy száz, végül is oly mindegy, egy-e vagy száz, ha elmúlik, ha válni kell, egyként csak arasznyi időnek tűnik. Boldog, aki nem csalódott magában, s a másikban sem! s mégha rövid ideig tartott is, elmondhatja, hogy a végtelen szerelem mosolygott rá, túl minden bajon és szenvedésen.
Fanny! én is, mint a legtöbben az élet csataterén, önző, csak a saját élvezetét kereső ember voltam – de most, ha önvizsgálatot tartok, s kezemet dobogó szívemre teszem, nyugodt lelkiismerettel mondhatom: mindenek előtt azért szeretném életem elmúlt napjait még jó néhánnyal megtoldani, mert egyetlen vágyam, hogy szerelmedet megköszönhessem. Te jóságos, nemes hölgy! Tudod-e te egyáltalán, mi mindent jelentesz nekem?!
[…]
A korponaiak végre válaszoltak,* s ahogy kívántam, helyembe Gróf Vay Dánielt választották. A megbízólevelet már eljuttattam hozzá. Kossuthot aligha fogják kiváltságokban részesíteni, s ez a legkevésbé sincs kedvemre. A bécsiek kicsinyesek és alig értenek többet a magyar viszonyokból, mint ton voisin récemment arrivé.* Ezt nyíltan meg is fogom mondani nekik.
Adieu, édes Fannym! Remélem, nagypénteken újra itt leszek; de szép is lenne, ha várna már rám egy levélke tőled. Április 7-e félig-meddig születésnapom, mert húsvét vasárnap születtem. De csak ha időt szakíthatnál magadnak – ó szinte szégyellem magam, hogy erre kérlek, de mit tegyek, mikor oly kimondhatatlanul szeretlek. Kérlek hát újra, hogyha csak a legkisebb kényelmetlenséget is okozná, akkor inkább később írj! Ég veled, Fannym.
Laci