Győr, 1869. február 28.
Édes, drága Vidorom!
Végtelenül levert vagyok, terhemre van minden, fáj az élet! Beteg is vagyok mán tegnap dél óta, képzeld csak, ebéd közben iszonyú fájdalmat érzek hátamban, mintha késsel vágtak volna keresztül, én fel sem vettem, mert azt hittem, hogy rögtön elmúlik. De nem úgy történt, még most jobban fáj, mint tegnap, ha mozdulok, jaj, jaj, de fáj!… Én nem tudom, ez okozza-e lehangoltságomat is? Én azt hiszem, hogy nem. Hanem az, hogy már három nap nem kaptam tőled levelet, és ez nekem sok gondot ad és még több kínos eszmét, amelyekkel én tenélküled, Vidorom, gyenge vagyok megküzdeni. Vidorom!!… Ha nem volnál már nekem az, aki voltam? Csak a gondolat képes maga kiforgatni egész valómból, vagy mért van az, Vidor, hogy én már három napja nem kaptam tőled levelet. Nincs, úgy-e, nincs ez összefüggésben az én gonosz sejtéseimmel? Oh, mondd, drága Vidorom, hisz tudod, mély érzelem az, mellyel én irántad viseltetem, és elképzelheted, hogy minő fájdalom az, melyet csak kétség előidéz! Oh, édes, jó mindenem, győzz meg arról, hogy nem úgy van, mint én azt beteg lelkemmel látom?
Korholj, kérlek, és mondd, hogy ez csak elkényeztetés volt, hogy eddig minden másnap küldtél egy levelet, hogy az nem lehet, bármint szeret is egy férfi egy nőt! Kérlek, mondj akármit, csak írj, csak tudjam, hogy az enyém vagy! Oh, Vidorom, most már érzem, mim vagy te nekem, nem élhetek nélküled, és mily kínos volna meghalni is azon tudattal, hogy te nem vagy az enyém? – Vidor! Szívesen meghalnék ma, ha tudnám, hogy holnap már nem szeretsz!
– Drága Vidorom, írj, kérlek, írj, írj, írj, amíg nem jöhetsz. Oh, úgy fáj a lelkem, oly boldogtalan vagyok e percben, hogy nem tudom leírni.
És én ma játszom. Ha vendég nem volnék, s nem csináltak volna olyan nagy szelet a fellépésemből, szívesen itthon maradnék, de így játszanom kell. Vidorom, kérlek, a szerződést illetőleg, ha csinálsz mégis, csak valami távoli igazgatóval. Mellőzd el azt, amit a minap a szerződésre nézve írtam.
Isten áldjon meg, drága életem, gondolj rám, mint én te reád. Fogadd tőlem ezt a néhány szál száraz virágot – pár napja már, hogy magamnál hordom, hordd te mégegyszer annyiig, s ha meglesz még, mikor hozzánk jössz! – azt tűzöm mellemre, ha esküszünk, midőn a világ előtt is egyek leendünk.
Ég veled! Írta
Marid.
Délután 4 óra.
Most jövünk haza az előadásról, úgy mondják, sikerült szerepem. Nyolcszor hívtak ki.