[1941] július 11.
Kedves Kicsim, egyetlenem,
tegnap nem tudtam írni, mert Ildikó elrohant. Ma se sokat írok, mert nagyon fáj a zsábám. Még nem mondtam el, hogy tegnapelőtt, mikor Baschék* elmentek (megjegyzem, Rédey Tivadar is ugyanaznap volt itt búcsúzni, s alighogy elment, jöttek Baschék), olyan nagyon rosszul éreztem magamat, oly rettenetes fájdalmaim voltak (úgy látszik, éreztem a nagy esőzést), s amellett annyira kimerült voltam, hogy távolléted óta először egy domopont kértem Erna testvértől. Nem tudtam volna kiállni nélküle. Ez egy fájdalommentes éjszakát biztosított, s oly jól kialudtam magam, mint már nagyon régen, mert nagyon rosszul alszom. Még tegnap is egész nap aludtam. Kedves kicsikém, alig várom, hogy láthassalak, hacsak rövid időre is. Levél nem érkezett semmiféle, s így nyugodtan maradhatok, de izend vagy inkább írd meg, mikor jöttök be. Sokszor, sokezerszer ölel, csókol szomorú beteged
Mihály