[1942]
Édes kis Fülöpöm,
rengeteg sok levelet kaptam; egy egész hegyet, de nem a Rinováti fenyveseket, hanem a jó kis Fülöp csengő sorait, amelyben olyan édesen öntudatos és erős, amilyennek lennie kell. Bizony, Fülöp, te már egész-csuda asszony leszel; aztán lesz még egy édes kisfiad vagy másnemű drágaságod, és téged senki se bánthat, senki se sérthet, mert rájössz arra, hogy tiszta szívű vagy és édes szerelmű…
S tudod, a vasúti sín talpfáin jöttem, a bivalyi sötétben, s mindig csak arra gondoltam: de szép, de jó az én kis feleségem. S mitől fél? Miért olyan bizonytalan? Mert sokat kellett neki szenvedni, amíg az én néha szomorú szívemhez idomult; de most már gyermekem anyja s örök asszonyom; az enyém; már régóta az; s különösen azóta, amióta azt a kedves szürke magas cipőt kezdte viselni s úgy megdagadt a hasacskája. Jaj, ezt a két bűvös dolgot el ne adja soha (cipőt és kabátot), ezt is örökre szeretni fogom…
Aztán az égre néztem. Pici csengőcském, az égen volt egy dagadt hold s mellette két csillag. Egyik nagyobb, a másik parányibb. Tessék, mink voltunk fent az égen.
S olvastam, hogy a hold közelében csillog kétezer év óta újra az a csillag, amelyik a kis Jézus születésekor csillogott, s most újra megjelent. S azt hiszem, az egyik csillag a jézusi csillag, ott a hold körül.
Hármunkat láttam, kedvesem, aranyban, ezüstben, repülő felhők között.
Ne félj! Bízzál magadban! Gondolj arra: vagyok már valaki, s hogy megszenvedted a lelki nemesség rangját. Csillaggá fogadlak az asszonyok között, s csillaggá fogadom leánykámat is és holdas, ezüst, ragyogó csókkal, harapva és fuldokolva szeretlek, kedves kis Juditom
Andor
Édes gyermekünket,
mint esti felhők száma,
annyiszor ölelem.