Bethlen Zsuzsanna*
  férjének, Barcsay Ábrahámnak (67.)**

Solymos, 31-ik july 1791.

Édes Kincsem, kedves Uram!

Hát mért ne mondjam Uramnak? hiszem Úr az, aki akkor hagyja el az embert, amikor akarja, társát pedig egyszer se hagyja el. Bécsben talám egy hét tizenkét napból áll, mért tartja szavát oly szentül, amint levelei bizonyítják; tőlem édes szívem, eddig gyakran kitölt egy héten két levél és ezután is kitelhetett volna, de mivel itt Solymoson egy hét hat napból áll, azért ezután én is a bécsi héthez alkalmaztatom magamat. Arról semmit se ír, Édes, mikor mennek arra a koronázásra, bárcsak elmaradnának; ha elmennek, vigyázzon azután is magára, sok abrakot ne adasson annak a fejér szürke lovának, és vigyázza meg a zabolát, kantárt, kengyelszínt, Langert el ne hagyja. Vencelt, Józsit, Kracsunt se hagyja el magától, azok mind jó legények és útra azok szükségesek. Hát a hámos lovait tartja-e még? Van-e jó kocsisa? rosszal ne járjon, mert ott lehet jót találni. Gyulai Pista a napokban szerencsétlenül járt a két fakó lovával, elragadták és sokáig hurcolták. Én is tegnapelőtt Barcsán jártam, onnan által mentem Pestesre inkább a borokért. Tűriné a főfájással bajlódik, most savanyó vízzel él, úgy mondja, hogy az ura készül felmenni követségben. Már ezentúl meg fog a bor drágódni, mert igen sok helyt járt a jég; én még soha sem láttam olyan nagy jegeket, mint egy nagy dió, akkorák esének tegnapelőtt; az ablázt [?] egészen elrontotta, az ó szőlőben, és boglákban nem annyira tett kárt; ez a jég megrontotta Illyét, Branyicskát, Németit, Solymost, Boholtot, tovább nem ment. Tegnap megint más rendbeli jött Bábolna felől a Balatáig, de még eddig a törökbúzában nincs kár, hanem a füveket a víz eliszapolta. Ugyan csak azért, hogy a jég elverte, jőjjön haza szüretre édes szívem, vagy ha elébb jő is, jól teszi, addig is vigyázzon magára, hazájáért s egyébkint se aggódjék semmit is, az egészségét ne rontsa avval, mert drága a jó egészség, engemet pedig tartson hív barátjának, szolgálójának

G. Bethlen Susanna s. k.




Hátra Kezdőlap Előre