Barkóczi Krisztina*
  férjének, Károlyi Sándornak (69.)**

1703. november 19.

Istentől minden jókat kívánok Kegyelmednek édes szívem!

Mai napon vettem nagy szeretettel – édesem – az Kegyelmed Bodonról 11-én írott levelét. Én úgy hiszem, hogy egy levele sem téved el Kegyelmednek; mert gyakran és hamar jő debrecenyi bíró uram jóakaratjából. Igazán, Kohári István bátyám uramnak is nem vala eddig kedve az hadakozásra, az kezére nézve; de most azt is elfelejtette, s az másik is most buzdult fel, nyilván nagy jóságos cselekedetet tartanak benne. Bizony bánom, hogy ellenséggé tévén magokat, atyafinak atyafira kell menni; de ha az szükség így hozta, adjon Isten jó szerencsét Keteknek minden németben bízók ellen! Mi pedig minden segedelmünket Istentől várjuk, aki – elhittem – megsegíti az igaz ügyet, sok nyomorgattatásinkat megelégelvén. Most Isten kegyelméből az gyermekek is épülnek, Juli mintegy harmadnaptól fogva frissedni kezdett, Kegyelmedet emlegeti. Klára jó egészségben van, Mica beteges; de már jobban van. Most igen kezdtek himlőzni, csak Isten közikbe ne hozná, ha úgy tetszik ő szent felségének. Itt mindenből igen nagy olcsóság van, az pénznek szűk volta miatt. Ide semmi oly hírek nincsenek mostan, hanem a Tordai vitézi, a jova, prédára szélyel oszolván, a többi mind részeg lévén, az váradiak rájok ütöttek s szélyel szaladtak. Püspökit felégették; elég nagy kár. Bizonyosan hirdetik, hogy oláhokat öltöztettek német köntösbe s úgy mentek reájok. Magok is csúfolják már egymást, s azzal oly zendülés lett, azt gondolván másunnat jővén ellenség, s az ütött reájok. De már megcsendesedett. – Reménlem, ha Isten kegyelmét meg nem vonja, Kegyelmetek el nem szalad az öltöztetett némettől. Győri János az kapitányával összeveszvén – úgy tudom – meg is verte, Szűcs János uram zászlóját lecsapta s maga elszök, azt mondván: ha Kegyelmedet a tengerig feltalálja, felkeresi. Édes szívem, pártját foghatni ugyan, de nagyot vétett. Kegyelmed úgy alkalmaztassa az dolgot, Szűcs János uram se kedvetleníttessék meg; mert igen jó hozzám, valamiben megtanálom, nincs is mása most itt én hozzám az tisztek közül. Gábor pedig nem érdemes lévén, maga mellé ne vegye, Kegyelmed, állhatatlan ember. Írja Kegyelmed – édes lelkem – ha szükségem van, tudósítsam. Bizony van… Isten szerencsét ad, el ne felejtsen Kegyelmed. Egy pár fekete lóra is nagy szükségem volna a szekeres lovakhoz s az cafrangnak való franci kék posztóra. Ezzel kívánom – édesem – levelem tanálja Kegyelmedet szerencsés jó egészségben, s adjon Isten örvendetes hírt hallanom Kegyelmedről.

Károly 19. novemberis 1703.

Maradván igaz hitestársa

Barkóczy Krisztina

 

P. S. Itt mindenütt igen foly az híre, hogy Kegyelmed mint megverte az rácokat Kecskeméten. Hányják az kótya vetyét. Talán betölti Isten még az parasztok próféciáját.

 

[Kívül]: Tekintetes és nagyságos Károlyi Sándor uramnak, nekem kedves uramnak ő kemének. Szolnok. Berény. Szécsény.




Hátra Kezdőlap Előre