Berzsenyi Dániel*
  feleségéhez, Dukai Takách Zsuzsannához (72.)**

[1820 körül]

Kedves Feleségem!

A hízók eránt én úgy gondolkoztam, hogy mihelyt elvégzik a hetyei cselédek a vetést, azokkal hajtatom fel azokat, mert a somogyi cselédek nem érnek úgy reá, s nem is lehet azokhoz úgy bízni, de ha neked úgy tetszik, hajtasd mindjárt, mert az igaz, hogy mindennap kárunkra esznek, s az árok is mindennap alászáll; de a hízót egy-két malac kedviért el ne rontsd, mert csak pénzre van szükségünk, és a hetyei disznók alatt elég malacokat hagyhatsz, s azokbúl csinálhatsz szalonnát is házi szükségedre, valamennyi kell. Szerettem volna mastanában haza fordulni, de már két holnaptúl fogva többnyire beteges vagyok, már most pedig azért sem mehetek, mivel szent György-napkor más szállásra hordozóskodom, hol előbb mindent jól el kell rendeznem, az árendákat ki kell fizetnem. A hetyei ökröket eladtam nyolcszázharmincöt forinton, de ismét más fiatalabbakat vettem hatszázon: Ha a disznókat hajtod, kukoricát is küldj velek Hetyére, mert ott akarom őket eladni, mivel úgy gondolom, hogy ott talán még jobban megveszik, mint itt, s ugyanazért, mihelyt Hetyére érnek, a kocsi mindjárt jöjjön utánam. Legfőbb gondod legyen a szőlő, úgyhogy míg azt tökéletesen meg nem tisztítják, addig semmi egyebet ne dolgoztass, mert ha a szőlő nem segít meg, nem győzzük a sok kültségeket. A Lacinak küldj üngöket, s élj szerencsésen!

 

P. S. Úgy tetszik, a minapi levelemben elfeledtem a Szarvasnak tavali szürke csikaját a Sógor Uramnak megírni, hogy monyasnak hagyja, ugyanazért, ha heréltetitek őket, azt sem kell kiherélni.




Hátra Kezdőlap Előre