Harkov, 1929. január 7.
Édes Dittám! Na szerencsésen túl vagyok az első két koncerten, de ezek közül az egyik elmaradt! T. i. úgy volt, hogy mikor idejöttem, azzal fogadtak, 6-án lesz az első koncert itt, 9-én Kievben és 14-én Odesszában. A szerencsétlenek teljesen megfeledkeztek arról, hogy 12-én kell Leningrádba érkeznem, holott az Ithma leveleiben legalább négyszer is megírta ezt nekik. Első megdöbbenésükben megpróbáltak még egy koncertet rendezni Harkovban s-én a kievi helyett, az odesszait pedig 9-ére helyezték át táviratilag. De Harkovban 5-én mégsem lehetett megtartani a koncertet, így aztán Ukrániában csak két koncert van. De persze hármat fognak fizetni, mert az ő hibájukból történt ez így. – Első dolgom volt a menetjegyirodába menni megtudni, hogyan jutok Odesszából Leningrádba. Azt mondták, ha 10-én utazom el, csak 13-án reggel érkezem oda, holott 12-én már ott kellene lennem szerződésileg. Nosza megindult a táviratozás Leningrádba; onnan visszaírták, 12-én okvetlenül oda kell érkeznem. Már-már úgy volt, hogy Odessza is elmarad, mikor valaki kisütötte és felelősséget vállalt érte, hogy van egy direkt vonat Odesszából január 10-én, mellyel 12-én este Leningrádba lehet érni. Szóval így mulatoztunk itt egypár napig, állandó bizonytalanságban lebegve. De ettől eltekintve nagyon kedves emberek, elhalmoztak kottákkal, népdalkiadványokkal (van mit hazacipelnem). A koncert publikuma is nagyon lelkesnek mutatkozott a koncert végén, kiabálták, hogy: „bis, bis!” ( = újra, újra) úgy hogy három ráadás volt. Koncert után a magyar-ukrán barátság megpecsételésére bankettet rendeztek tiszteletemre egy „főúri” palotában, amely most valamelyik ukrán népbiztosság tulajdona. Voltak beszédek, melyeket nekem is beszédben kellett megköszönnöm; továbbá utána koncert is volt, egyebek közt I. vonósnégyesem 3. tételét is játszották, elég tűrhetően. – Voltam kétszer színházban is; az egyik alkalommal a Sevillai borbélyt láttam, a legfurcsább rendezésben és díszletekkel. A díszletek, melyek időnként maguk is mozgási állapotba lépnek, erősen konstruktivisztikus stílusban vannak. Az egésznek kissé revű-szerű íze van, de viszont nagyon mozgalmas. A díszletek megmozgatása jó ötlet, amit ügyesen fel lehetne használni sok újabb színpadi műnél. – Aztán láttam egy új épületet, valóságos felhőkarcoló; abban az új, a dessauihoz hasonló, dísznélküli tömböket csoportosító stílusban van. Az aktivitás nagy, azt már eddig is látom. Az élet egészen normális, de egészen más az életrend. 4 és 5 közt van a fő ebédidő. A vacsorát uzsonnának hívják, és későn este eszik meg. – A baj csak az, hogy sokat gondolok haza, hogy megint teljes bizonytalanságban hagytam ott mindent; hogy vajjon mikor viszik Pétert Szőllősre, vajion mikor utazol a Tátrába és sok minden effélére. És mikor tudhatok én minderről, és vajjon mikorra kapod meg ezt a levelet! Írtam lapot Moszkvából, írtam innen lapot (ajánlva); ez már a harmadik híradás. Most egy éve Los Angelesben voltam!
Sokszor csókol
Béla