Óbecse, 1848. szeptember 23.
Mindenem, – legdrágább kincsem, kedves Mucim! Éppen, amikor a szerencsétlenül végződött ütközetből* ide visszatértem, vettem kedves soraidat. Igen megörvendeztetett és boldoggá tett. Ezer-ezer köszönet az engem annyira bátorító szerelmedért és ragaszkodásodért. Csak érted élek! – Huszonötödikén két kocsi szárnyast küldök neked Szegedre. Tojást is vásároltam egypárat. Lelkemre, kevés, de a kis gazdasszonynak mégis segítség!
A két lovat elküldöm Miska bácsihoz, add el őket. Ha lehetséges lesz, két-három napra én is Szegedre megyek. Írj tehát azonnal Miskának* és Phiserlnek,* hogy ha lehetséges, jőjjenek hozzád 26., 27. és 28-ára, ahova – ha csak lehetséges lesz – én is eljövök.
Isten veled, drága Emíliám! Kézcsók a Mamának! Téged olyan forrón, lángolóan csókollak, aminő csókokat csak egy isten által ihletett szent szerelem szülhet. Tisztellek és imádlak és maradok örökké téged nagyrabecsülő
Janid.