Baumberg Gabriella*
  férjéhez, Batsányi Jánoshoz (108.)**

[1809. december 4.]

Az isteni gondviselés hatalma legyen áldva és dicsőítve!! Ezerszeres köszönet epedve várt soraidért, melyeket Münchenből megkaptam. Csodát gyakoroltak e sorok rajtam, mert visszaadtak azok önnönmagamnak abban a pillanatban, midőn bátorságom már elhagyni kezdett. Majdnem lehetetlenné teszi az öröm, hogy írjak néked. Te kedves, jó, s mint ma már látom, szerencsés vándor. Örök hála legyen az Istennek, hogy nem vagy beteg. Most már egészen nyugodt és boldog vagyok, és ki gondolná, épp azért, mivel távolabb vagy tőlem, illetve a veszélytől.

Megbízásaidat pontosan teljesítettem s szerencsére egy már kész levelet csatolhatok ide, mely felvilágosítást tartalmaz mindarra nézve, amit te tudni óhajtasz, s amit én tapasztaltam. Most az örömmámorban elfelejtenék mindent, ami elmúlt, s most csak régi érzelmeim boldogságában ringatom magam, s megnyugszom abban a tudatban, hogy élsz, egészséges és megelégedett vagy, és reám gondolsz. Csókollak mindezért ezerszer. Ne vedd rossz néven azonban, ha panaszaimat is utánad küldöm. Nincs veszteni való időm, s a híreket nem írhatom le többé, de hiszen láthatod költői csapongásaimat, melyek a bánatból az öröm érzelmeibe ragadnak engem. Egyet azonban még nem tudattam véled. Egyik legfontosabb foglalkozásom elutazásod óta abban áll, hogy a régi papírokat válogatom, ami elég dolgot ad. A legutóbbi napokban épp a kék színű csomagok kerültek sorra, és én azokat minden kímélet nélkül, körülbelül ötszáz darabot, a lángoknak dobtam martalékul. Alig harminc-negyven darabot tartottam meg, melyek életünk történetéhez nélkülözhetetlenek. Most többet nem írhatok néked, minthogy aludni térek, mert félek, hogy még a nagy öröm is megártana.




Hátra Kezdőlap Előre