[1809. december 11. Párizs]
Csak tegnap este érkeztem meg nagy fáradsággal ebbe a roppant nagy városba. Mit, mikor és hogyan fogok neked írni, most még magam sem tudom, de nem is lehet mindazt megírni, ami az embernek mondanivalója volna. Leveleidre nagyon kíváncsi vagyok, és első soraidat epedve várom. Kedélyed nyugalma és egészséged nagyon a szívemen fekszik, és sorsod éjjel-nappal nyugtalanítja lelkemet mindaddig, míg pontos hírt kapok, s megtudom, hogy miként vagy. Ami engem illet, sorsom nem sokat bánt. Nyugodt vagyok, s mindenre készen állok még a legrosszabbra is, ami egy halandót az én helyzetemben érhet. Semmi sem fogja lelkemet megrázkódtatni, és semmi sem fog nyugalmamból kizavarni. A legrosszabbat, ami egy becsületes embert és hazafit érhet, azt mind átéltem, és ellenségeimnek iskolájában megtanultam magamat ismerni és becsülni. Ilyesmi nem történhetik meg velem többé, ebben biztos vagyok s ez nekem elég.
Különben Isten kezében vagyok, és oly országban tartózkodom, ahol a magamfajta embereket nemcsak hogy nem üldözik, és el nem nyomják, hanem ellenkezőleg, keresik, és értékük szerint becsülik meg.
Azért te is, kedves lélek! légy erős és ne engedd, hogy bátorságod elhagyjon. Te nőm vagy, és nevemet viseled. Gondold meg ezt jól, és várd el nyugalommal és csendes megadással, hogy mit fog az ég felettünk határozni. A sorsom feletti elhatározás nem lehet már messze; talán már oly napokban élek, midőn az eredmény közel van; a veszély napjai hál' Istennek már elmúltak.
Kicsinyes bosszantások felett térj napirendre, és csendes megvetéssel illesd azokat, kik ilyen fegyverekkel harcolnak ellened. Remélhetőleg nem fogják megengedni maguknak azt, hogy téged üldözzenek, s véled igazságtalanul bánjanak csak azért, mert nőm vagy; ez nagyon kicsinyes, alávaló, de egyúttal céltalan eljárás is volna, s nemcsak a kortársak szemében, hanem az utókor előtt is megszégyenítő volna. A történelem istennője őrködik mindkettőnk felett, mégpedig sokkal éberebben, mint azt hinnénk és sejthetnénk. Egy ily barbár eljárás engem is felingerelne és emlékeztetne nemcsak saját egyéni értékemre, hanem arra is, amit Mirabeau ismert szavai jelentenek:
Et ma téte est aussi une puissance…*
De egy jobb géniusz őrizzen meg bennünket és ellenségeinket ily túlkapásoktól. Én nem is hiszem, hogy az idáig fog fejlődni. Amen!
És most élj boldogul, szeretett Gabriellám, üdvözöld nevemben mindazokat, kik jó szívvel vannak hozzánk. Én e nemes lelkeket bajosan fogom már az életben viszontlátni; de én sem fogom elfelejteni a távolból, hogy jó szívvel viseltettek hozzám, s szívből jövő barátságomat hasonló érzelmekkel viszonozták.
Te azonban, kedvesem, légy nyugodt és remélj, és bízzál jellememben. A többit várjuk el az időtől és az isteni gondviseléstől. Csókollak egész lelkemmel, és örökre a tied vagyok!