Döbling, 1850. augusztus 25.
Angyali jóságú, Feleségemnek!
Én nyomorult, nem láthatlak Téged! Soha, soha nem tér már vissza lelkem nyugalma. Leveled kétségbe ejtett. Hagyj el engem – kérlek, követelem, hogy tépd el a köteléket, mely hozzám fűz – mert különben velem együtt Te is elveszel! Engem semmi sem menthet meg – én egy nemzetet becsületétől, szerencséjétől, üdvösségétől fosztottam meg. Én vagyok a bűnnek az a legrémesebb szörnyetege, amelyről a Szentírás beszél. Te fordulj Istenhez, a Megváltóhoz, gyermekeidhez, nálam nemcsak támaszt nem lelsz, sőt én vagyok legnagyobb ellenséged! Istenem, Karolin* augusztus harmincadikán halt meg, a napokban lesz ennek harminc éve. Ő nemsokára már a mennyországba kerül, de én – én örökre elkárhozom!
Tisztán látom a jövőt. Itt a földön már boldog óráid se lesznek, nyomorultul fogsz elpusztulni, és gyermekeinkre sem vár más sors. De a másvilágon boldog lesz feltámadástok. Akkor már nem fogsz rám emlékezni – és ennek így kell lenni. Olvasd a Bibliát.