[1789. március 10.]
Amilyen bensőséges volt örömem, midőn ma levelet kaptam tőled, kedvesem, lelkem épp oly végtelenül elszomorodott, amikor megláttam, mi van benne. Istenem, mennyire félreismersz, mennyire félremagyarázod nyíltságomat, midőn azt mondod, nem szerethetlek olyannyira, hogyha ezt a szemrehányást tettem; hogy ellenvetéseim még majd kétkedésre adnak neked okot, és végezetül, hogy főként ez a pont bánt téged, mivel azt mondod és figyelmeztetsz rá, hogy irántam való szerelmed ellenére el tudnálak hagyni téged; és ez nem lenne más tőlem, mint háládatlanság. Nos hát, egyetlen szerelmem, képzeld csak el, ahogy igaz: nincsen szívemnek egyéb vágya annál, hogy engem te soha el ne hagyj, magamat illetően pedig minden időkre kezeskedem, hogy sohasem leszek hozzád háládatlan, hacsak arra erővel nem kényszeríttetem. Mondom neked, hőn szerettem, ha kételkedel szavamban vagy bennem magamban, inkább meg se ajándékozz szerelmeddel; vesd latra, mit teszel; ám hidd meg, én soha nem fogok okot adni rá, hogy megbánd, amit nekem önszántodból ígértél; és egyáltalán, ismét mondom, jövendő magamviselete majd meg fogja bizonyítani, mely igen szeretlek. Azt kérdezed, vajjon hát oly kevésre becsülöm-e ifjúi oltalmadat? Istenem, be igen fontos vagy te nekem, és ha nem szeretnélek oly bensőségesen, nem adnám ezt oly nyíltan tudtodra. Derék, becsületes asszony létemre tartozom neked megmondani, tudom, kíváncsi vagy gyógyulásomra; őszintén mondom hát, ne aggódj érettem, én elég jól vagyok. Neked is azt kívánom, bár tartós lenne egészséged, s ennek már híréből is új életet merítenék. Egyebekben pedig kérlek, mindenekelőtt bocsásd meg, ha utolsó előtti levelemben netalán megbántottalak; gondolkozz rajta, ítélj felettem, ahogyan hited szerint megérdemlem, aztán tudasd, ha igazam van-é. Tudod, kedvesem, hogy a boldogtalan ember mindig félénk s az óvatosságra legfőképpen igen nagy szüksége van; mindig azt hallani, hogy sokasodik a rossz, a jó meg ellenkezőképpen. Ám annál inkább hálát kell mostan adnom a jóságos Gondviselésnek, hogy engem ilyen kedves, igaz baráttal áldott meg, mint te vagy. Ó, én legdrágábbam, maradj tovább is ilyen hozzám; vedd észbe, mely súlyos igazságtalanság lenne, ha engemet ámítanál, mivel nyomorúságom akkor éppenséggel határtalanná válnék. Hidd meg, mostantól fogva csak gyermekemnek és neked akarok élni; mindenben, mi sem reád, sem reám nem hoz hátrányt, kedved szerint akarok tenni s mindeneket türelemmel elviselni; az a tudat, hogy barátom vagy, erőt fog adni hozzá. Azt mondod, csak bennem leled kedvedet s a szíved nincs megosztva; én is azonmód vagyok, mindenem te vagy, és nélküled mit sem jelent számomra a világ. Ez szívem álság nélküli, igaz szava. Fiatalságodat nem vetem szemedre, mivel lelked emelkedett és szíved mérhetetlenül nemes; de mivel tudom, hogy nincsen hozzád semmi jogom, arra is emlékeztetni akarlak, hogy tudom, mit kell fontolóra vennem. Jobban már nem szerethetlek, mint ahogy szeretlek, de sajnos, oly gyakran kell… szegény szívét… Ám mostantól fogva én is örvendeni hagyom a szívemet és igaz hűséggel megmondom neked, hogy egyedül és csak téged szeretlek; ebben felőled is bizonyos vagyok; azt is megígérted nekem, hogy hallgatni fogsz, s remélem, biztosan megtartod ígéretedet, hiszen tudod, nekem is, neked is minő nagy bajt okozna, ha másként lenne. Íme, itt a válaszom. Boldogíts leveleddel minél előbb; gondold meg, milyen áhítva várom. Isten hozzád, szeress továbbra is; ne kételkedj állhatatosságomban; légy meggyőződve róla, hogy a sírig maradok a te szerető, hűséges, tudván-tudott barátnéd:
M.
P. s. Anyám számtalanszor üdvözöl, gyermekem kezedet csókolja, remélem, barátném megkapta levelemet.