1936. január 14. kedd.
[…]
Ugye most róla is szeretne hallani? Nem szívesen bár (!) – de mesélek kicsikét. Hát gyönyörű és szép és egyetlen, és rajta kívül nem lehet más a világon. És egészségesnek kell lennie, mert nem nem és nem engedem őt át a betegségnek. Tegnap megcsókoltam őt olyan érzéssel és olyan akarattal, szeretettel, szerelemmel, hogy vagy el kell tűnni a betegségének a torkáról, nyakáról, vagy pedig én kell, hogy átvegyem tőle. Őrültség, amit itt össze-vissza írok, de így van. Neki meg kell gyógyulnia rövidesen, tökéletesen. Más most egyáltalán nem fontos. – Jól érzi magát, és jól néz ki. Néhány keserves nap és éjszaka után megnyugodott. Kell, hogy megérezze az én föltétlen bizalmamat és erős akaratomat az ő egészségében. Nagyokat járunk ebben a csípős, januári tavaszban, és szeretjük egymást igazán és mélyen.
Látja – Maga kedves jó Milán – lesz ami lesz! Ha januárban tavasz lehet, ha a Logody utcában és Attila utcában megindul a föld, meginognak a házak, megrepednek az úttestek, akkor egyszercsak még Kosztolányi Dezső is megindulhat az én nagy szerelmemtől és elindulhat ide hozzám.
Nem tudom, olvasta-e, hogy az Attila utca és Logody utcában 27 cm-re tolódott el a föld. A napokban történt. Azóta már semmit se tartok lehetetlennek. Szinte szimbólumnak tekintem ezt a két földindulást éppen ebben a két utcában.
[…]