1844. április 11.
Nagyon szomorú vagyok és mélyen lesújtott.
Egyenként számolom mindazokat a fájdalmakat, amelyeket én tettem a maga szívébe, s senki, semmi nem fog soha megmenteni önmagamtól.
Nem akarok többé magával beszélni, nem akarom magát látni, még kevésbé írni magának. Hát nem mondta, hogy komédiás vagyok? Igen, azoknak a módján, akik a haldokló gladiátort játszanák, miután kiitták a bürökpoharat.
Mindegy.
A hallgatás zárja le szívem minden gyötrelmét.
Franz.
Szerda éjfél.
Egy utolsó szót.
Soha harmadik személyt.
S ha kell, én még mindig itt leszek.
1844. április 12.
Úgy láttam, el akar menni … hangversenyére.
Délután elküldök két zsöllyét.
Lesznek magánál vacsorán?
Ha semmit sem izen, félhétkor magánál leszek.