Vissza a kezdőlapra


Filmplakát

ÉRDEKESSÉGEK
Kosztümös fantáziafilm komputergrafikával
Gulácsy álmai Biarritzban
Gyurkovics Tibor: Gulácsy (vers)
Na'Conxypan születése
Csáth Géza: Ópium
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM



Kosztümös fantáziafilm komputergrafikával


Tóth Tamás: Na'Conxipán

A XX. század elején alkotó festőóriás, Gulácsy Lajos sajátos, szürreális álombirodalmáról, Na'Conxipánról készít filmet Tóth Tamás rendező. A produkció összköltségvetése 360 millió forint körül alakul, amelyből 50 millió forintot ítélt meg 2004-ben az MMK. A hiányzó összeghez még koprodukciós partnert keres a magyar gyártó cég, tárgyalások folynak lehetséges olasz partnerekkel - tájékoztatta a filmhut Csáky Attila.

A forgatás előre láthatóan 50 napig tart majd, a szereplőválasztásról folyik az alkotói diskurzus. A helyszínek Budapest mellett a festő életének más fontos állomáshelyei, Nagyvárad és Velence lesznek. Ami a műtermi jeleneteket illeti, kevésbé grandiózus, inkább visszafogott lesz a díszlet, vetített hátterek és komputer-animáció egészítik majd ki a látványvilágot.

"Ennek a filmes kísérletnek, ami ötvözi a hagyományos képalkotást és az újfajta látványteremtést, a magyar festészet egyik kimagasló alakja, Gulácsy Lajos (1882-1932) az ihletője - szól a rendezői koncepció. - A művész sajátos figurális festészete, a puhaság, az édeskés harmónia, a fennkölt érzelmek birodalma - egyszerű, átlátható és térbeli formákká interpretálható. A vizuális effektek, a történet dramaturgiájának megfelelően, fokozatosan uralkodnak el a filmen és nem csak komputer-trükköket alkalmazunk, hanem a festő álomvilágából érkező, kosztümös fantáziafigurák is nagy szerepet kapnak. Kifejezetten az a cél, hogy egy formabontó 'művész-filmet' készítsünk. Miközben száz évvel ezelőtt élt művészeket ábrázolunk, a legújabb művészeti technikákat felhasználva, a művészet lényegéről beszélünk." Így látja a rendező, hogy ez aztán milyen sztorin keresztül valósul meg, az a forgatókönyvet jegyző Bereményi Gézán múlik.

Forrás: Filmhu, 2005. augusztus 03.
             http://www.magyar.film.hu/object.8457e200-46e6-416d-ac64-547ecf7c7350.ivy



Gulácsy álmai Biarritzban


Elkészült Groó Diána Tarka képzelet sorozatának legújabb epizódja. A virágünnep vége-Gulácsy álmai nemzetközi premierje 2007 január 23-28 között megrendezett FIPA nemzetközi fesztivál versenyprogramjában lesz Biarritzban. A film még nem került magyar közönség elé, bemutatása február folyamán lesz a Cinema Film szervezésében.

A FIPA (Festival International de Programmes Audiovisuels) 1987-es alapítása óta az egyik legtekintélyesebb nemzetközi szakmai filmfesztivál és fórummá nőtte ki magát. Az ötnapos rendezvényen évről-évre közel hatszáz audiovizuális alkotás bemutatójára és versenyére kerül sor. A fesztiválon és a FIPATEL filmvásáron számos ország vásárlói vesznek részt.

A magyarországi impresszionista-szecessziós festészet egyik legfontosabb alakjának 15 alkotásával (például: Dal a rózsatőről, Az ópiumszívó álma, A varázsló kertje, Extázis) "játszadozó" 25 perces alkotás nem lesz látható a 38. Magyar Filmszemlén, februári bemutatóját azonban már szervezi a filmet gyártó Cinemafilm.

"A filmben Gulácsy különleges és titokzatos világába kerülünk. Menekülve a realitástól az álmok és a fantázia birodalmába, ahol Gulácsy maga is feltűnik, hol rejtőzködő bohócként, hol magányos barangolóként, hol álarcot öltött bolondként, aki Na'Conxypan álomországában űzi, keresi a vágy titokzatos tárgyát, az igazi kedvest: a romlás virágát, egyben a titok, a szenvedély és a csábítás megtestesítőjét. Képből képbe utazunk a szürrealizmus, a szecesszió, néhol az impresszionizmus világában, követve a magányos Pierrot-t - Gulácsy Lajost, aki maga kalauzol bennünket." - mondta Groó korábban a filmhunak.

A rövidfilmben mindössze két "húsvér" figura szerepel, egyikük (Bíró Eszter) Gulácsy múzsáját, másikuk (Czukor Balázs) magát a festőt alakítja. A filmet Kardos Sándor fényképezte, zenéjét Kardos Dániel szerezte.

A rövidfilmversenybe 2005-ben meghívást kapott a Tarka képzelet előző epizódja, a Rousseau álmai is.

Forrás: filmhu, 2007. január 15.
             http://www.magyar.film.hu/object.1b45c54f-2519-4bab-a4aa-988c9dc64b2a.ivy




Gyurkovics Tibor:
Gulácsy




Lajos-e még Lajos - én nem tudom
tizenhárom éve a kertbe sétál
irtózatos dudor a homloka
öve laza a füle szétáll

Sóhajai hídján még megpihen
köhög és prüszköl mert huzat van
de hiába keresgél a huzatban
színt színt színt színt színt nem lát semmiben

Hol lehetnek a hőkölt arcú nők
önmaguk felé hajló kézfejükkel?
Lajos mosolyog - személytelenül
kis pengével végzett mindegyikükkel
A férfitestbe forrt extázisával
hol lehet az a csontvázszerű nő
a zöld táj középkori bánatában
fogvacogva állva szeretkező?

Az ópiumszívó halfarkú nője
amely farok valóban lábazat
miközben fölső piros temetőbe
a lelkek léggömbjei szállanak?

Fölnéz Lajos: ott van a temető
Hogy havazik! Pedig még kora nyár van
A kávéházban egy kávé előtt
ül a festő a hó-Nakonxipánban

Lajos-e még Lajos - nevetgél
lehuppan aztán s tizenhárom évig
guggol a földön szájában virág
s lajoskodik isten ítéletéig.


Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
             http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/GYURKOVICS/
             gyurkovics00187/gyurkovics00187.html



Szepes Erika: Ezredvégi menekülések - utópiák, mítoszok, nosztalgiák. 1.
(részlet)
Na'Conxypan születése


Ezt a sosemvolt nyelven nevezett országot, amelyben e sosemvolt nyelven beszélnek, Gulácsy Lajos, a festő teremtette meg a század első két évtizedében. Egészen 1989-ig csak festményeiről ismerhettük: pasztellszínű, homályba burkolt alakok és színterek, rejtélyes füstök és ködök, párák között tétován mozgó-imbolygó különös emberek élnek ezeken a képeken: rokokó ruhába öltözött bágyadt hölgyek és urak, bohócok, bolondok, varázslók, virágborította leplekbe burkolt virágszerű női lények, groteszk és beteg alakok, akik mégis mindnyájan szépek, mert széppé teszik őket a színek, a titokzatossá tévő homály, a színeket egymásba futtató, elmosódó kontúrok - egy elvarázsolt világ érzéki formában történő megjelenítései. Az ország jellegét a képek címei is érzékeltetik: Dal a rózsatőről (1904), A varázsló kertje. Varázslat (1906), Bohóc, szájában szekfűvel (1907-09), A hídon bolondos, furcsa népség vonul keresztül (1908), Extázis (1908), Menüett (1909), Zarándokok hazatérése (1908), Rokokó (1909), Kalapos férfi és gyászkendős nő (1911-1912), A mulatt férfi és a szoborfehér nő (1912) - és a felsorolás korántsem teljes.

A mulatt férfi és a szoborfehér nő
Nagyítható kép Gulácsy a képek születésével párhuzamosan meg is írta képekbe álmodott országának történetét: ezek az írások elszórtan jelentek meg napilapokban, időszaki közleményekben - ma már az utókor számára teljesen hozzá­férhetetlenek még ezek a megjelent írások is. Ám a publikációk is csak töredékei az elkészült novelláknak, fejezeteknek, ezek egybegyűjtve először a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában A virágünnep vége című kötetben jelentek meg 1989-ben. Addig a Gulácsy-rajongók és a Na'Conxypánba vágyók csak ezt a varázslatos, szecessziós, misztikus párákban és illatárban úszó világot ismerhették. A Gulácsy-világ azonban korántsem egyértelmű: egyrészt természetesen menekülés a megálmodottba, másrészt a megálmodott sem nélkülözi a valós elemeket: még a legcsapongóbb fantázia is csak valós elemekből táplálkozhat. Ennek a teremtett világnak ugyanúgy megvan a sötét oldala, mint a vágyott-fényességes: a mindenkori teremtett világokhoz hasonlóan ez is duális világképet mutat. Az ország létrejöttét Gulácsy így meséli el: a Föld szelleme (a fordított világképre jellemzően a kezdetet nem a görög ábécé első betűje, hanem az utolsó nevével jelzi), Omega átadja a megteremtett Földet Hygilindának, a fényesség tündérének, aki Danielával, a sötétség tündérével küzd meg a Földért. Minthogy a történet 1750-ben kezdődik, az alkimista Bumburin varázsló működésének idején, aki több ezer évet előre repülve uszítja egymásra a Gonosz és a Jó erőit, ez a küzdelem "a jövő regéje", amelyben természetesen a végkifejletben győzedelmeskednek a Jó erői. Közben azonban megismerkedünk a szereplőkkel, akiknek világát egyre sötétebbé teszi Gulácsy. Kezdetben még mesés: "Minden fonák volt itt. Bolondos fák. Bolondos emberek. Hupikékek a felhők és kacskaringósak az utak, mint a kis emberkék csalafinta agyveleje, akik itt éltek ebben a mesevárosban..." És két portré a mesevilág lakóiról, akiknek a nevük is mesébe illő: "Piripiri nagyherceg, Édesgyökér ország ura vígan piruettezett a pogácsából épített kastély előtt. Háromszögletű kalapocskáját emelgette. Holdkifli kisasszony vígacskán üdvözölte a Paprikapiros torony mögül." S hogyan élnek, milyen ünnepeket tartanak ezek a meseszerű lények? "Répaevő héten különben is olyan készülődés van a hatalmas várban, hogy nem érnek rá még arra se, hogy megtámasszák a Hold sarkát. Ezt az írást néhányan talán ismerhették, hiszen a Nagyváradi Naplóban jelent meg 1911. május 21-én. Ennek hangulata még egyezik a képek mesevilágával. Ám a többi, a legutóbbi időkig lappangó írás Na'Conxypan-képe egyre komorabb. Így szól például Őskirály, a Na'Conxypan teremtését végbevivő mesés-mitikus személy, az ország első királyához, Isminaldhoz: "Fiam! Megbontva az idő." (A megfogalmazás mögött talán még az Arany János által fordított Hamlet szállóigéje is ott rejlik: Kizökkent az idő.) "Te Na'Conxypan ura vagy. Országodnak végtelennek kell lennie, - ezért az örök rosszat, a Sátánt küldöm hozzád Borborg törpe személyében, ki magával hozza az ő leányát, a Sátán unokahúgát, ki hivatva lesz az örök rosszat beolvasztani az örök jóba. Én nagy tudományú őskirály vagyok. A Sátánt láncon tartom fogva. A Sátán örök kínjában megvallotta nekem, hogy az emberiség csak akkor javul meg, ha Dilinczi megöli az apját, Borborgot. Ezen nagy szerepre vállalkoztam én, megjavítani az emberiséget, s Te, Fiam, szolgálod ezt a nagy és szent ügyet. Életedben sok csalódás fog érni... Bumburin varázsolja a halált életté és az életet halállá. Bumburin, jelenj meg, és mondd el az élet törvényeit fiamnak! Áldásom rád, fiam."

A szöveg azon túl, hogy magába foglalja egyrészt a középkor dualista világképét, a Fény és a Sötétség urainak küzdelmét, másrészt a minden mesében kötelező próbatételeket, veszéllyel szembeszállásokat, feltűnően emlékeztet a Varázsfuvola mesés-misztikus cselekményére és eszmevilágára - nem véletlenül helyezi maga Gulácsy az időpontot 1750-re, az alkímia és a szabadkőművesség fénykorába - köztudomású, hogy a Varázsfuvolá-ban sok elemzője a szabadkőműves páholyok háromszoros próbatételét véli felfedezni. Ám mind a mesében, mind a középkori misztikában, mind a Varázsfuvolá-ban a Hatalom körül folyik a harc, így Na'Conxypanban is, és ezáltal válik a bájos-misztikus mesevilág a valósághoz közelebb állóvá, keményebbé, sötétebbé. S hogy valósabbnak tűnjék, Gulácsy megteremti az ország nyelvének szótárát, de - hogy mégse legyen valóságos - egy nemlétező halandzsanyelvet hoz létre. S hogy valós legyen, Gulácsy teremtményekkel népesíti be képzelt világát, akik a való világból vett figurák, ámde annak legkülöncebb, leginkább a periférián billegő alakjai: a cukrászdatulajdonos Bollboll anyó, piripiri kékgyerekek, vakolatgyerekek, Tommi, a borzasztóan híres csínfaragó (a névösszetétel tagjai külön-külön is a különc világ részesei: rímfaragó és csínytevő), egy "torzonborz, vörös színű pettyes kutya, Romroron, aki a Népbank exvezérigazgatója, s aki rossz híre miatt most árpakásaüzleteket bonyolít le; vannak fantasztikus képződmények is: egy nagy tömeglény, mely hirtelen szétszóródó hangot hagyott, Xyn csizmadia, orrán hosszú szőrpamaccsal, Bam házmester, Hutterka doktor úr, és ott vannak a beszélő nevű félig mesebeli és félig mesterember hősök: Jókalács; Cincérember; Nagy Másszmeg; Nagy Létra, a borványoló; Nagymester, a mindentudó. Minthogy azonban mindez a szelíd és álmodozó Gulácsy lelkében születik, a Gonosz nem igazán gonosz, inkább csak rút és groteszk. Groteszk a bolond mögött lépdelő, nyomott arcú katona (1911-1912), a régi emlékeit mesélő púpos vénkisasszony és Herbert (1911-1912), a Várostrom (1914), a Guerra (1914-1915), a Na'Conxypan-i polgármester (1909), a Concerto bizzarro (1916-1918) és a mesevilág árnyas oldalán meghúzódó többi figura és esemény. S a groteszktől, a bizarrtól már csak egy lépés az az állapot, ami túllép a mesén, fantázián, teremtett világon: létrejön az az állapot, amelybe a veszély, a harc, a küzdelem sodorja a gyengéket, különcöket, bolondosakat, álmodozókat, a harcra képteleneket, avagy a harcot elutasítókat. Úrrá lesz a téboly. "A Földön csak a téboly marad meg. Ezt a varázslatot Berrmuzulman zúdította a Földre, hogy hatalmaskodjék az emberiségen..." A tébolyból a jövőbe menekül az emberiség?

Gulácsy megírja a magyar irodalom talán első sci-fijét, A kepleenstoli ház-at, melynek különös, vörös hajú ikerlakói, a Tikkerton testvérek és az általuk foglalkoztatott tudósok különleges anyagok és lények létrehozásán túl (eddig még csak alkímia volna), az űrhajózással is kísérleteznek. Összetett hát ez a Gulácsy-világ, a teremtett Na'Conxypan: mese, mítosz, társadalmi utópia, jövőkutatás keveredik benne félelemmel, hatalomvággyal, háborúval, tudatvesztéssel. Igazi utópia, amelyben az elképzelt ideális-vágyott elemekbe szükségképpen beszűrődnek a valóság elkerülni kívánt elemei is. Ez utóbbiakat azonban, a szöveg ismeretének hiányában a képek nézője nem észleli: eltelik a pozitív tartalmakat hordozó érzéki szépséggel. A képi világ egységesebb, mint a szövegesen megformált, ezért válhatott Na'Conxypan a csoda, a misztérium, a varázslat, a mese gyönyörű birodalmává, mindenki vágyálmává.

Forrás: Ezredvég, 9. 1999. 5. 51-60. oldal
             http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/9905/99054.htm#sze



Csáth Géza: Ópium
Egy idegorvos levelesládájából


A fölébredés - igaz - elviselhetetlen szenvedéseket okoz. És a szenvedések soká tartanak. A világosság reggel harsogó akkordokban dübörög végig az utcákon. És az ablakok tejüvegje meg a színes függönyök nem védenek ellene, mert bántó, recsegő, ritmusos lármájával áthatol mindenen, és követelően hí. Menni kell. Rossz arcú és alacsony emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye, s amit ők élnek, az maga az élés.

Ők elevenen kiugranak az ágyukból, amelyben álomtalan ostoba alvással aludtak. Frissen megmosdanak, és dicsérik a hideg vizet, amely pedig fájdalmakat okoz. Izmaikkal és eszükkel munkához látnak, amelynek fáradsága csak szégyent kelt a szívben. Abban a szívben, amelynek nem kellenek többé a nyomorúságos apró kellemességek, csak egy: a komoly, szomorú gyönyör! A verekedésből győztesen kerülni ki, véres fáradtság után megpihenni: mindez nem gyönyörűség, csak a fájdalom megszűnése. Akik a fájdalmakat érzéketlen türelemmel viselik, azoknak ez elég, és sok is. Ők gonoszak, de haragudni nem szabad rájuk. Jóllehet miattuk van úgy, hogy az életet nem lehet berendezni tisztán az ős, szent gyönyör számára, ami pedig az élés egyetlen célja.

Igaz, hogy kell fizetni érte; a világosság, amely reggelenként könyörtelen ismétlődéssel megérkezik, behajtja a díjat. A szív ernyedten dobog, a szempilla alig bírja a fénysugarak súlyát, és a bőr irtózik a széltől. Az izmok kelletlenül és tétovázva végzik munkájukat. A kiáltásokra összerázkódik a test, és a nyakszirt táján tompa fájdalmak bujdosnak a koponyában. És emiatt nem lehet nevetni az ostobák apró dolgai fölött, amelyek annyi kiabálással, gonddal és fáradással járnak. Hiszen a gondoktól, az erős hangoktól és az egyhangú, unalmas, parancsoló ritmusoktól a világosság miatt nem lehet menekülni. És beszélni csak szavakkal lehet, amelyek úgyszólván semmiféle kapcsolatban nincsenek az agy fogalmaival.

Több hasonló dolog is jelentkezik a nap sorvasztó világosságánál. Az arcunk a tükörben merev, idomtalan színfoltokban jelenik meg, amelyeknek nyilvánvalóan semmi köze hozzánk. Vonatok érkeznek a pályaházakban, az utcákon emberek, kocsik, lovak sietnek, mindez csodálatos, szenvedést okozó, de egyszersmind érthetetlen és furcsa, úgyhogy azt a meggyőződést kelti föl, hogy a dolgoknak ebben a formájában nincs semmi oka és célja. El kell tehát menekülni valahová, ahol azok egyszerűekké és könnyen megfejthetőkké válnak.

A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból, és az idő zakatoló másodperc óráját megállítva, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba.

Pillanatokig időzni itt és remegni, hogy percek múlva végképp visszaessünk oda, ahonnan elindultunk - valóban nyomorúság. Pedig legtöbben megelégszenek ezzel a néhány alamizsna pillanattal. Mit tehetnek. Nincs bátorságuk és erejük, hogy magukra vegyék a nagyszerű, az örökkévalóságba lendítő hosszú gyönyör kockázatát. Pedig a kockázat olcsó, nevetségesen kicsiny. Mert igaz: a gyilkos nappal, a kaján dörömbölő világosság tíz órái nehezen múlnak, de az este és az éjszaka tizennégy órájában a csodálatos, titokzatos és idő nélkül való öröklét egy darabját kapjuk.

Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét, és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek. A hangok mint finom és üde leányajkak csókolják végig a testünket. A színek és vonalak új, ősi tiszta természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlítanak többé azokhoz a színekhez és vonalakhoz, amelyeket a szemeink láttak: megmutatják nekünk a formákban rejlő nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret, amelyet a látásunkkal, hallásunkkal, a szaglásunkkal, ízlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk a létről, most kiegészítődik, kijavítódik. Mert alkalom nyílik megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet valamennyien magunkban hordunk, s amely érzéki ítéletek nélküli tökéletes igazság. Szavakban, fogalmakban és ítéletekben éppen annyira kifejezhetlen ez az igazság, mint amennyire megismerhetlen az érzékek útján. Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen így annak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott - nincs joga mondani, hogy élt. A megismerést, az Isten boldogságát csak a gyönyör adja számunkra. De lehet-e beszélni arról, hogy az Isten boldogsága csak egy pillanat? Igen: ő ennyit adott alamizsnaképpen az ostobáknak és gyáváknak. De akik többet érdemelnek - mert többet akarnak -, azoknak megadatik, hogy megrabolják az öröklétet vitéz és nemes kockázattal.

Le kell mondaniok, hogy jól lássanak és jól halljanak. Az érzékeket és a szerveket megrontja a gyönyör rettentő és áldott közvetítője, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés - ezekről is le kell mondani. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben.

Állítsátok meg a nyomorult, szegényes kis gépeket!

Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj, és színes üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk, és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szűkmarkú isten is csak azért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy-egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életet, hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét kijut egy pillanat.

A lét esszenciája olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak - egy órát.

Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon, mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni, és számot vetett magával - mint méltóságához illik -, az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezeréves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül kétmillió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded, és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására - amelyet legjobb ügyes orvosra bízni - tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.

Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből húszmillió évet - az éljen száz esztendeig, és sokasodjék meg az ő utódaiban.

Forrás: http://mek.oszk.hu/00600/00630/00630.htm#10



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére