16. Egy XX. századi magyar tudós anatómiája

 

A komoly modern tudós ugyanis mér, számol, és ha nagyon megszorítják, következtet.
Sz. J. lát, fantáziál, álmodik, áthidal.

 

Hmm – mondta a lap főmunkatársa, amikor megemlítettem neki, hogy Szentágothai János október 31-én töltötte be 80. életévét, megemlékezhetne róla a Narancs. „Finoman szólva nem igen lelkesedem közéleti szerepléséért” – hümmögte tovább. Valami olyasmit válaszoltam, hogy igaza van (ami annak a szinonimája, hogy én is úgy gondolom), magam is régóta igyekszem rávenni, hagyja már abba a parlamenti időfecsérlést, a felszabaduló időt fordítsa inkább egy, az idegrendszer kutatásával eltöltött majd hatvan évét összefoglaló személyes hangú, de tudományos igényű mű elkészítésére – de az Öreg mégiscsak baromi nagy tudós (bocsánat), és talán ezt elismerhetnénk, bármilyen párt listáján (noch dazu No. 2.) is került (sőt maradt) országunk gyűlésébe(n). Jó, próbáld meg – mondta a főmunkatárs, amikor levegőt vettem.

Van például a neuroanatómusi életmű. Most akkor tankönyvi kifejezések jönnek, mint másodlagos degenerációs technika, vesztibulo-okuláris reflex, hipotalamusz, Clarke-oszlop, kisagykéreg, kandeláber sejt, nagyagykérgi modulok. – Too much and too soon  írta az ünnepelt a hetvenedik születésnapjára készült Festschriftben. Úgy gondolta, a pályája kezdetekor bevezetett újítások túl korán jöttek, a túl sokra már utaltunk az előbb. Sz. J. nem tekinthető a modern tudós típuspéldányának. A komoly modern tudós ugyanis mér, számol, és ha nagyon megszorítják, következtet. Sz. J. lát, fantáziál, álmodik, áthidal. Legjobb teljesítményei aprólékos technikai munkára épített nagyszabású gondolati konstrukciók. Ilyenek a kisagy illetve a nagy-agykéreg funkcionális, szerkezetére és szerveződési elveinek körvonalazására tett kísérletei. A kisagyról Sir John Eccles és Masao Ito szerzőtársakkal egy igen-igen híres, a klasszikus neurobiológia egyik csúcspontjának tartott könyvet publikáltak: The Cerebellum as a Neuronal Machine, Springer, 1967. Sz. J. azon képességét, hogy a pozitív kísérleti tények töredékes halmazából egységes szerveződési elvet formáljon, a nagyagykéreg moduláris felépítése koncepciójának megfogalmazásakor különösen csillogtathatta. Azt, hogy az agykéreg a hat vízszintes rétegen áthatoló függőleges oszlopszerű egységek (modulok) mozaikja, már a hatvanas évek finom élettani mérései sejttették (D. H. Hubel és T. N. Wiesel: Nobel-díj, 1981), az anatómiai alátámasztás, illetve az elv koherens megfogalmazása Sz. J. érdeme.

Van a tanár és előadó. Úgy tudom, medikusok (és gyanítom, medikák) generációi lélegzetüket visszafogva figyelik a színészi produkciót (állítólag, ha a szemléltetés azt kívánja, füleit is mozgatja). Rengeteg tanítványa sikeres, persze néha úgy marják egymást, mintha nem is a Szentágothai-, hanem a Lukács-iskolából jöttek volna (bocsánat, bocsánat). Alaposan átgondolt szerkezetű, de legendásan burjánzó asszociációkkal átszőtt, gazdagon illusztrált előadásai ma is lenyűgözik a hallgatókat.* Néhány héttel ezelőtt Capriban egy nemzetközi iskola csöppet sem érzelgős, tanulni vágyó, pragmatikus diákjai tapsviharát érdemelte ki (de tényleg).

Kedves barátaim: az egyik legnagyobb magyar tudós nyolcvanadik születésnapját ünnepeljük. Életműve a tudománytörténet valóban fényes lapjaira kerül. Köszöntsétek velem: Isten éltesse Professzor úr!

 

Magyar Narancs, 1992




Hátra Kezdőlap Előre