Két Könyv^*

Döbröcömbe
  Nyomtatá Mihály Török
  1563.

 

Nagyságos uram, az Salamon királ azt mondja az ő könyvében: az hálaadatlan embernek házátul el nem távozik az gonosz. Az deákok is azt mondják egy szentenciában⁺, hogy föld nem teremt gonoszbat hálaadatlan embernél. Mely mondások bizon igazak. Mert noha vadnak sok undokságos vétkek, melyekért az ember sok veszedelemben forog, mindazáltal azok között nem kicsin vétek az hálaadatlanság, mely Isten előtt is utálatos, de embereknél is nem szerelmetes. Erről nagyságodnak egy régi szép históriát mondok.

Vala az Filöp királnak, az Alexander atyjának egy vitézlő és szerelmes szolgája. Ezt mikor az ő ura az tengerre küldte volna, eltörék hajója, és mikoron az tengeren veszekednék⁺ és közel volna az halálhoz, láta az tengerparton egy házat. Kiáltani kezde. Az ember, az kié az ház vala, hallá az kiáltást, oda megyen. Kivonszá az tengerből az Filöp királ szolgáját úgy mint holt elevent, megmeleggeti, ételt, italt ád néki, elbocsátja azután békével. Az ígéré magát az jótéteményért viszontag való jótéteményre. Hazamegyen az vitézlő az ő urához, megbeszéli, mint járt az tengeren, de az szegény ember jótéteményét nem beszéli meg, hanem elhallgatja, és annak felette megkéri az királytul az szegény ember házát, melybe őtet befogadta vala. Az király néki adja. Amaz kiviszi az szegény embert az házból. Nem szenvedé ezt el az ember, hanem Filöp királyhoz megyen és megbeszéli az királynak, menémő⁺ jót tött volna azzal, az ki az ő házát megkérte. Ezen felette igen megharagszik. Megadja az szegény embernek az házát, és annak felette tüzes vassal az háládatlan embernek ezt sütteté az homlokára: Ingratus hospes, azaz háládatlan vendég.

Az te nagyságod hozzám való jótéteményi nagyok, melyet sokan tudnak és csudálnak: mikor az pogány törökök Szakmárba szorítottak vala, ott is nagyságod engem kegyelmesen táplált. Azután is nagyságod szárnya alá fogott, és minden jóval meglátogatott. Ha én ennyi jótéteményről elfeledkezném, méltán mondhatnának hálaadatlannak és hasonlatosnak az Filöp király szolgájához. De ezekről nem akarok elfeledkezni, hanem hálaadó akarok lenni, és kérem az Istent, hogy őfelsége nagyságodat minden javaival meglátogassa.

Írtam mostan az több szorgalmatosságim között két kis könyvecskét. Egyiket arrul, micsoda legyen országoknak és királyoknak jó szerencséjeknek, vagy gonosz szerencséjeknek oka, melyből az ember eszébe veheti az Magyarországnak is szerencsétlenségének okát. Másikat írtam arrul, micsoda jegyekből esmeri meg ember, hogy az Istennek ítéleti felette igen közel vagyon. Mind az kettőt azért írtam, hogy az népet inteném penitenciára, azaz életnek jobbítására. Mert mind ez mi országunknak romlása, mind penig az Istennek ítéletinek közel való volta int minket vigyázatra.

Mind ez két dologrul való könyvecskét nagyságodnak ajánlom és az nagyságod neve alatt bocsátom ki. Azért mívelem penig ezt, hogy mindeneknél legyen nyilván az nagyságod jótéteményeiért való hálaadásom. Ezt mostan vegye jó néven nagyságod. Ha az Úristen megtart, rövid nap nagyobbakat bocsátok ki nagyságod neve alatt.

Kövesse ebben nagyságod az perzsiai Artaxerxes király példáját, kinek soha nem vihettek oly kicsin ajándékot, kit nagy örömmel és jó néven nem vött volna. Ez királynak egyszer egy ember ada ajándékon egy szép pomagránátot⁺, melyet nagy örömmel vőn az embertől. Vala ott akkor egy ember, ki mikor látná az királynak természetit, hogy kicsin ajándékot is jó néven venne, neki penig nem volna mit adna az királynak ajándékon: meríte az folyóvízből egy marok vizet, és azt a királynak offerálá⁺. Ezen az király annyira örvendeze, hogy megajándékozá az embert egy arany kupával és ezer ezüst pénzzel.

Nagyságodnak én nem offerálhatok⁺ gazdag ajándékkal, hanem az kis könyvet ajándékozom nagyságodnak, kit nagyságod vegyen tőlem jó néven. Az Úristen az ő szent fiáért tartsa meg nagyságodat. Ex Gönc, die nativitatis Domini nostri Iesu Christi. Anno 1563.⁺

Nagyságodnak alázatos szolgája

Caspar Carolius
  gönci plébánus.

Miképpen az Ezsdrás pap, az Istennek népének papja, Babilóniában sírván nyughatatlankodik és búslakodik, tudakozván magában, mi legyen az oka, hogy az zsidó ország szerencsétlenség alá vettetött és az asszíriai birodalomtul olyan igen megrontatott (EZSDRÁS 4:3, 4, 5 et sequentibus⁺), azonképpen mostan sokan búsongonak és gondolkodnak, tudakozván magokban, mi legyen az oka, hogy az mi nyomorult országunk és nemzetségünk ilyen szerencsétlen, és az pogány törököktől ilyen igen⁺ megrontatott és pusztíttatott, kik az Istent nem esmerik és nem híják segítségöl.

Némelyek penig az szerencsének és terténetnek tulajdonítják ezt. De nagyobb dolog ez, hogy nem mint szerencsének tulajdoníthatnók vagy történetnek. Mert ha egy hajunk szála is nem eshetik el az nagy Istennek akaratja nélkül, és az apró madárkák közől egy is nem esik az tőrbe Isten akaratja nélkül, az mint Krisztus mondja (MÁTÉ 10:29–30.), sokkal inkább ilyen fényes és hatalmas országnak és nemes, erős nemzetségnek romlása Istennek akaratja nélkül nem leszen.

Némelyek azt mondják, hogy úgy teremtetett ez világ, hogy egy állapatból más állapatba menjen. S noha igaz ez, hogy ez világi országok nem örökké állandók és jó, ha ötszáz esztendőnek felette virágokban maradhatnak, mindazáltal ez ellen is azt mondja az Dániel próféta, hogy Isten az, ki országot fundál⁺, és Isten az, ki elveszi az országot egy nemzetségtől, és más nemzetségnek adja. (DÁNIEL 2:21.)

Vadnak ezeknél gonoszbak, kik azt mondják, hogy Istennek semmi gondja ez világra nincsen, akárhová legyen. Ezek tagadván az Istennek gondjaviselését, tagadják az Istent is. De minekünk tudnunk kell ezt, hogy vagyon Isten, ki szorgalmatos gondot visel ez világra, bírja, igazgatja, tartja és táplálja. Mert nem olyan ő, mint az kőmíves, ki megrakja az alkotványt, és annak utána semmi gondja nincsen reája; ő ez világnak, azaz földnek és mennynek alkotványát megkészítette, melytől el nem távozott gondjaviselésével, hanem az mit teremtött, arra nagy gondja vagyon.

Azért mondja Krisztus: Én és az én atyám mostantul fogva mindörökké munkálkodunk. (JÁNOS 5:17.) Miben? Nem új állatoknak teremtésében, mert fogyatkozás nélkül mindent megteremte hat napon, hanem munkálkodik az teremtett állatokrul való gondviselésben. (I. MÓZES 1.)

Szent Pál is azt mondja, hogy Istenben élönk, Istenben mozgunk és Istenben vagyunk. (CSEL. 17:28.) És esmeg azt mondja, őbenne állanak és őáltala mindenek. (KOLOSSÉ 1:17.)

Annakokáért, hogy sok országok, királyok, nemzetségek fegyver alá adattak, és hogy az Magyarország is török birodalma alá adatott, nem történetből vagyon, sem azért, hogy ugyan ilyen változó ez világnak dolga, avagy hogy Isten eltávozott volna ez világtul, hanem inkább mindezek az nagy és hatalmas Istentül vadnak, ki azt mondja az Ézsaiásnál az ő szent fiának: Valamely ország és nemzetség neked nem szolgál, el kell annak pusztulni. (ÉZSAIÁS 60:12.) Melyről az Dávid király is azt mondja: Csókolgassátok az Istennek fiát, hogy az Istennek haragja fel ne gerjedjen, és elvesszetek. Mert hamar felgerjed az ő haragja. Bódogok mindazok, kik őbenne bíznak. (ZSOLTÁROK 2:12.) De erről bővebben kell szólnunk.

Nem szólok itt arrul, miért vettetett az keresztyén anyaszentegyház nyomorúság alá, mert az Istennek ugyan dekrétomja⁺ vagyon erről, hogy az választottak ne éljenek ez világi gyönyörőségben, hogy ez világ el ne ragadja őket (RÓMA 8.), hanem hogy szenvedjenek, az keresztet Krisztus után hordozzák (MÁTÉ 10:38.), hogy az penitencia⁺, az isteni félelem, az könyörgés naprul napra nevekedjék őbennek, és ez mellett várják az örökséget, mely el nem vész, meg nem hervad, meg sem fonnyad, hanem tartatik Istennél, Krisztussal az mennyországba, mely megjelenik akkor, mikor Krisztus is megjelenik. (I. PÉTER 1:4–5.) Hanem arrul szólok, micsoda oka vagyon ennek, hogy nagy sok országok, királyok, nemzetségek és az Magyarország is mind az fejedelmekkel egyetembe szerencsétlen.

Sokan egyenlő⁺ akaratból azt mondják, hogy az országnak jó szerencséje abban vagyon, ha az országban bölcs királ vagyon, ha az királnak jó tanácsosi vadnak, ha ifjú tanácson nem jár, mint az Roboám, ha sok vitézlő szolgái vadnak, kik az hadakozatban bölcsek, és ha egyenesség vagyon az országban.

Bizonyával penig, hogy bölcsen szólnak, az kik ezt mondják. Mert az országnak nagy előmenetire vagyon az bölcs királ. Nem is kell az királynak egy dolgot úgyan kévánni Istentől, mint bölcsességet, mellyel az országot tudja bírni és igazgatni. Mint az Salamon király könyörög Istennek: Uram Isten, (úgymond) mostan engemet az Dávid helyébe, az én atyám helyébe királlyá töttél. Én penig kicsin gyermek vagyok, nem tudom ez országot bírni és igazgatni. Az te néped penig, kinek soksága számlálhatatlan, mind reám néz. Adj azért az te szolgádnak engedelmes szívet, mely az Istennek intésének és vezérlésének engedjen, hogy tudjak különbséget tenni az jó és gonosz között. Mert ki bírhatja ezt az te népedet? (I. KIR. 3:7–9.) Az Isten meghallgatá könyörgését, és azt mondá néki: Mivelhogy te ezt kévánád, és nem kévántál hosszú életet, sem gazdagságot, sem az te ellenségednek lelkeket, hanem kévántál bölcsességet: íme adtam néked bölcs és értelmes szívet, úgyannyira, hogy hozzád hasonlatos nem volt és nem leszen.

Azért az királynak nem kell az ő maga bölcsességére magát bízni, hanem az Istentől kérjen bölcsességet, hogy tudja az népet és az országot bírni és igazgatni.

Az jó tanácsosok is igen használnak az országnak, kiváltképpen, ha az tanácsosok istenfélők. Mint Egyiptomban az fáraó tanácsosa az József, Saul királyé az Sámuel, Dávidé az Nátán, Jóás királyé az jámbor Jójádá pap, Nabukodonozoré és Círusé az Dániel, ki ifjúságába vitetett vala Babilóniába. (DÁNIEL I.)

Azért erre is gondja legyen az királynak, kéváltképpen, ha az királ ifjú, hogy istenfélő tanácsosokat tartson. Az tanácsosok penig ne legyenek ifjak, hanem vén emberek, kik sokat láttak, hallottak, olvastak, sok dolgokban forgottak, és sok dolgokban késértést vöttek. Mert az királ gyakorta szinte olyan kárt vall az ifjú tanácsval, mint az Roboám, ki mikor az vén emberek tanácsát nem fogadta volna, kik azt adják vala tanácsul, hogy az községhez⁺ kegyelmes legyen, hanem az ifjak tanácsát vötte volna be, kik azt mondják vala, hogy semmit ne kedvezzen, hanem ha Salamon ostorral ostorozta őket, ő skorpióval marassa. (I. KIR.12:14.) Az község⁺ meghasonlék, kettészakada az ország, csak két nemzetség marada Roboámmal, az több sokaság választa más királyt, az Jeroboámot.

Ezképpen olvassuk az históriákban, hogy sok ifjak az ő vakmerőségeknek miatta sok országokat hirtelen elvesztettek, és országnak nagy veszedelmet szereztek.

Az vitézlő népek is igen kellenek az országnak előmenetire. De ez nyilvánvaló dolog, hogy az vitézlő népek is csak eszközök, és annak felette az emberi segítség olyan, mint az nádszál, kire ha az ember támaszkodik, elromol alatta. (ÉZSAIÁS 36:6.)

Erre is azért az fejedelemnek illik gondot viselni, hogy az mit az ország jövedelméből győt⁺, azzal ország ótalmára való vitézlő népeket tartson, kik az ország mellett véreket ontsák. De megemlékezzék arrul, hogy az vitézlő népek csak eszközök, és Isten az, az ki diadalmot ád az ellenségen, és hogy az Isten azt míeli egy által, az mit tíz által, és tíz által, az mit száz által. Mint az Jónátán mondja, mikor másodmagával az ellenség táborára menne: Nem nehéz, úgymond, Istennek vagy kevés által, vagy sok által megszabadítani. (I. SÁM. 14:6.)

Az népnek egyezsége is bizony felette igen kell, mind penig, hogy ő magokban az fejedelmek egyesek⁺ legyenek: mert az egyezség által az kicsin dolgok megnevekednek, az visszavonás által penig az nagy dolgok is megkisebbednek. És miképpen az anyaszentegyházban nem maradhat meg az tudománynak igazsága, ha visszavonások lesznek az tudományban, és nincs jobb itt az tudományban való nevekedésre az egyezségnél, azonképpen az ország meg nem maradhat, ha az nép között igyenetlenség leszen. Mert mint az ördögnek nincs könnyebb bemeneteli az keresztyén anyaszentegyháznak rontására, mint mikor az tagok sok különböző értelemben vadnak, azonképpen nincs az ellenségnek jobb alkolmatossága országnak megvételére, mint mikor az fő fő népek visszát vonsznak. Mint az Magyarország ezt megkésértette. De ezt Krisztus jobban mondja, kinek beszéde örökkévaló igazság. Minden ország, úgymond, mely meghasonlik magában, el kell annak veszni. (MÁTÉ 12:25.)

Azért az fejedelemnek gondja legyen arra, hogy az népet egyezségre hajtsa, az visszavonókat és országnak békességének háborgatóit kiirtsa az országból, mint Salamonnak Dávid testamentomba hagyja, hogy megöletné Jóábot és Simeit. Az Tullus Hostilius római királ dícséretes ebben, hogy az Metius Suffetiust az ő árultatásáért két szekér közé köttetvén, erős lovakkal kettészakasztatá. (Livius⁺, LIB. 1., DECA. 9.)

Az Alexander is az Bessust, ki az Dáriust megölte vala, két fiatal⁺ közé köttette, és úgy szakasztatta ketté. (Plutarchus in vita Alex.⁺) Az királ alatt való urak is megtanulják, hogy királyoknak engedelmesek legyenek, ne vonjanak mindjárást kicsin bosszúságért fegyvert az királ ellen. Mert szent Pál azt mondja, hogy minden léleknek engedelmesnek kell lenni az fő vagy felső fejedelemnek, és az ki az fejedelemnek áll ellene, Istennek áll ellene. (RÓMA 13:1–2.)

Hitekkel is nem kell játszaniok, mert az Istennek második és nyolcadik parancsolatja ellen vétkeznek, melyekben azt mondja az Isten: Istennek nevét hiába ne vegyed, hamis tanú ne légy, és az ilyeneknek magzatjok szerencsés ez világon nem leszen. Miképpen Pausanias mondja, hogy az macedoniai Filöp királ fiai azért estek sok nyomorúságba és szerencsétlenségbe, mert az atyjok állhatatlan volt fogadásában, ígéretiben és eskövésében.

Úgy szolgálják azért az fejedelmek az királt, mint Isten képét. Nagy hívséggel penig, hogy akképpen dicsekedhessék velök, mint Dárius királ az Zopyrus nevő szolgájával. Mert az királnak mikor kezében egy pomagránát⁺ volna, monda, akarnám, ha énnékem ennyi Zopyrusom volna, mennyi mag ez almában vagyon.

Az Absolon az ő atyja ellen fegyvert foga, elveszté az Isten. Az Kórah, Dátán, Abirám Mózes ellen támadának, és az feldé⁺ elevenen elnyeletének. Az Hámánt az Ahasvérós királ nagy magas akasztófára akasztatá, hogy ez ő népe között országában háborúságot akarna támasztani. Mi es az mi nyomorult országunkban láttuk az Istennek rettenetes ítíletinek példáit egynéhány fejedelmeknek rettenetes veszedelmekben, kiket az Isten az ő állhatatlanságokért és színlelésekért vagy képmutatásokért, és fejedelem ellen való álnok titok⁺ tanácsokért megbüntetett.

Ez is kell az országnak megmaradására, hogy az királynak kincse legyen. De meglássa, hogy kincsébe ne bízzék, hogy úgy ne járjon mint az gazdag Krőzus, kinek gazdagságának temérdöksége megmondhatatlan volt, úgyannyira, hogy ez világon ugyan példabeszédbe jött, hogy Krőzus gazdagságát mondjuk annál lenni, akinek sok kincse vagyon. Ez Krőzus mutogatja vala az ő gazdagságát egy bölcs embernek, kinek neve vala Solon, és kérdi vala, hogy ha vélné-e, hogy ha valahul ő nálánál bódogb volna. Solon azt felelé, hogy nem kell senkinek magát bódognak mondani halálának előtte, és hogy nincs oly bódog ember, kit az gonosz szerencse meg nem erőtleníthet. Nem hivé ezt Krőzus, hanem hadat támaszta Círus ellen, és rútul megvereték és rontaték.

Noha bízon mindezek igazak és szükségesek országnak és királyoknak megmaradásokra és szerencsétlenségeknek eltávoztatásokra, mindazáltal más oka vagyon még mind az jó, mind az gonosz szerencsének. Mert bátor bölcs legyen az király, de az Isten megbolondíthatja őtet. bátor jó tanácsosi legyenek, de Isten elfordíthatja az ő tanácsokat. Mint az Ahitófelnek: bátor erős és sok vitézi legyenek, de az Isten megerőtlenítheti őket, és igaz úgyan⁺ diadalmot ád egy által, mint ezer által. Azért lássuk meg ezt az Szentírásból.

Minekelőtte penig az derék dologra mennénk, annakelőtte fundamentumnak⁺ vetjük emez néhány mondást.

 

Első.

Valamely ország és nemzetség tenéked nem szolgál, el kell annak veszni.

 

Másod.

Csókoljátok az Istennek fiát, hogy az ő haragja fel ne gerjedjen, és elvesszetek. Mert hamar felgerjed az ő haragja. Bódogok, kik őbenne bíznak.

 

Harmad.

Íme az Istennek szemei vadnak az bűnös országon, hogy elterölje⁺ azt ez földről.

 

Negyedik.

Keressétek az Istennek országát és az ő igazságát, és mindenek megadatnak néktek.

 

Ötödik.

Bódogok, az kik hallgatják az Istennek igéjét, és megtartják azt.

 

Annakokáért az az ország szerencsés és annak az királnak vagyon előmeneti, az ki Istennek és az ő szent fiának, az Jézus Krisztusnak szolgál, ezt hallgatja, ezt csókolgatja, mint az szent Dávid int, ő mellé hódol⁺. Az ki keresi az Istennek országát, hallgatja az Istennek igéjét, nem ragaszkodik idegen istenhez. Nem veti az ő bizodalmát emberben és emberi cselekedetben, hanem csak az Jézus Krisztusban bízik. Ennek hajt térdet, fejet, ezt féli, tisztöli, és külső életét is rendeli az ő akaratja szerint, melyet az tízparancsolatban kijelentett.

Viszontag országoknak és királyoknak szerencsétlenségek ettől vagyon. Mert az Istennek és az ő szent fiának nem szolgálnak, nem hallgatják azt. Nem keresik az Istennek országát, nem hallgatják és nem böcsöllik az Istennek drága igéjét, idegen istenben bíznak, nem abban, az ki az földet, mennyet teremtötte. Nem tisztelik, nem félik az igaz Istent, és az ő életeket nem rendelik az Istennek parancsolatja szerint, hanem az testnek kévánsága szerint járnak, kevélyek, telhetetlenek, kegyetlenek, prédálók, ártatlan vérnek ontói, szegényeknek nyomorgatói. Az szent Jeremiás penig azt mondja: tudjad, ember, hogy keserő az Istent elhadni, és Istent nem félni. És esmét azt mondja: mivelhogy elhadták az én törvényemet, melyet adtam nékiek, és nem hallgatták az én szómat, és nem jártak abban, hanem az ő szíveknek kévánsága után jártak, és idegen istent imádtak, annakokáért íme én irmet⁺ adok ennetek és mérget innotok, és elszélesztlek titeket az pogán népek közé, melyeket sem az ti atyátok, sem ti nem esmertetek, és bocsátok utánatok fegyvert, mígnem megemésztettek.

Azért azt mondja az királrul: Mikor, úgymond, az királ az ő székibe ülend, kezébe vegye az Isten könyvét, és azt olvassa életének teljes rendiben, és azt cselekedettel betöltse, ne hajoljon se jobb kézre, se bal kézre, hogy szerencsések legyenek az ő birodalmának és az ő fiának birodalmának napjai. (V. MÓZES 17:18–20.) Itt úgy mondja az Isten szerencsésnek az királnak birodalmát, ha az Istennek szent könyvét olvasandja, és az szerint él. Ezt az szokást most is jó volna megtartani minden országokban, hogy az királyt mikor koronázzák, az Bibliát kezébe adnák, hogy azt olvasná mindenkor, és az szerint élne mind ő maga, mind penig az népet az mellé hódoltatná⁺. Nem azt mondom, hogy az királ az Mózes ceremóniái vagy polgári törvényére kötelezze az országot, mert attul mi szabadosok vagyunk, és szabad az fejedelemnek más rendtartást és törvényt rendelni, olyat, mely az Istennek tízparancsolatjának ellene nincsen, hanem azt mondom, hogy az fejedelemnek meg kell tanulni az Bibliából az Istennek akaratját, melyet az tízparancsolatban kijelentett, melyet az Bibliában megmagyaráztatott Mózessel és az több prófétákkal. És azt is eszébe kell az fejedelemnek venni, mimódon büntette az Isten az bűnösöket, és mimódon jelenté meg haragját eleitől fogva az engedetlenekhez, irgalmasságát azokhoz, kik az ő parancsolatjának engedtek, hogy ő is eltávoztassa az Istennek haragját mind magátul, mind az egész országtul, és Istennek kegyelmét nyerni mind magának, mind az községnek⁺. De immár bizonyítjuk meg szentírásbeli históriákkal, hogy igaz legyen, az mit országnak és királyoknak szerencséjökről mondánk. Hozzuk penig például az zsidó országot és az zsidó fejedelmeket, mert az zsidó nemzetség szent nemzetség volt, melyet az Isten minden nemzetség közől magának választott vala, osztán régi nemzetség is. Krisztus is az nemzetségből vette az testét. Abban az nemzetségben az Isten gyakorta jelent meg, és az szent atyákkal beszéllett. Az próféták is abban az nemzetségben voltak, kiknek írásokra lelkünket is bízzuk, és soha egy nemzetségben is nem tetszett meg úgyan az Istennek haragja és kegyelme, mint az zsidók közt.

 

Philip Melanchton, ifj. Lucas Cranach rézmetszete

Az Istennek népének első fejedelme Mózes vala negyven esztendeig. Ennek hadnagysága alatt jöve ki az Izráel Egyiptomból az Veres-tengeren száraz lábbal. Fáraó penig minden népével az Veres-tengerbe veszett, mert az Istennek engedetlen vala. Mózes penig Istenben bízik vala, azért Isten hadakozik vala őérettek. (II. MÓZES 14:14.)

Az amaléknek királyát is megveré Mózes, ki felemelt kézzel imádkozik vala Istennek az hegynek tetején, és csak Istentől vár vala diadalmot. (II. MÓZES 17:11.)

Második hadnagy volt Józsué vitéz. Ennek is sok diadalmát mondja az Írás: Jordán vizén az népet száraz lábbal vitte által, Jerikót csak kiáltással rontja meg, az ígéretnek földét megveszi. (JÓZSUÉ 3, 4.) Mert az kananeusok bálvánt tisztelnek vala, az Józsué penig az igaz Istent tiszteli vala, az népet is arra inti vala. (JÓZSUÉ 6.) Az ő parancsolatjában foglalatos vala, és azt követi vala, mint az Isten neki meghadta vala ezt mondván: El ne távozzék az én törvényemnek könve az te szádtul, hanem gondolkodjál abban éjjel és nappal, hogy megőrizzed és megtartsad azt. Azért adott az Isten néki diadalmat harmincegy királyon. (JÓZSUÉ I2.)

Józsuénak halála után elfeledkezék az nép ez Istenről, ki őket Egyiptomból kihozta vala. (BÍRÁK 2.) Követének idegen isteneket, az pogány népeknek isteneket imádják vala, haragra indíták az Istent. (BÍRÁK 3.) Azért adá őket az Mezopotámiának királya kezébe. Kezde az nép Istenhez kiátani. Ada nékiek fejedelmet, az Otniélt, ezáltal szabadítá meg Isten az népet, mert Istennek lelke vala ebben, mint az Írás mondja.

Otniélnek halála után az nép bálvánimádásra tére. Adá azért az Isten őket az moabiták kegyetlensége alá, tizennyolc esztendeig. Kiáltani kezde az nép, feltámasztá az Isten nékik az Éhúd nevő hadnagyot, ki az ő ellenségeknek királyát megölé, és népét levágá.

Ennek halála után esmét bálvánimádásra hajlanak (BÍRÁK 4.), mert míg az fejedelmek éltenek, addig az népet isteni tiszteletre vezérlették, de mihelyt meghalnak vala, az nép ottan elhajol vala. (BÍRÁK 2.) Adá az Isten őket az Jábin nevő király alá húsz esztendeig; ennek hadnagyát, Siserát egy asszonyi állat ölé meg, Jáél, kinek sátorában bement vala, hogy elrejtezzék. Így szabadulának meg az kegyetlen fejedelemtől. Mert az Isten egy asszonyi állat által azt míeli gyakorta, az mit tízezer által. Mint az Judit által is cselekedék.

Ezután adja az Isten őket az midianiták kezébe, kik hét esztendeig bírták az zsidókat; megalázák magokat és kiáltának Istenhez, kérvén segítséget az midianiták ellen. Az Isten prófétát bocsáta hozzájok és az által megfeddé őket, hogy elfeledkeztek volna őróla, és bálványt imádnának (BÍRÁK 6:1–10.); feltámasztá az Isten Gedeon vitézt, ki háromszáz magával, csak trombiták zengésével, üres palackoknak egybeverésével megvere százharmincnégyezer embert. (BÍRÁK 7.) Mert Istenben bízik vala, ki őnéki jelt adott vala, hogy megszabadítaná az népet az ő keze által.

Mikor megholt volna Gedeon, az zsidók szolgálni kezdének az Baal istennek, és szövetséget tőnek vele, hogy nékik istenek lenne, és nem emlékezének meg az Istennek irgalmasságáról. (BÍRÁK 8:33–35.) Vala Gedeonnak egy fia, Abímelek, ez az uraságért⁺ az ő atyjafiait mind megölé, fejedelemmé tövék őtet a sikemiták, végre megútálák őtet az gyilkosságért, megöleték egy asszonyi állattul. Így álla Isten bosszút rajta az gyilkosságért, nem bírhatá az uraságot⁺ három esztendővel tovább.

Ezután csakhamar esmét az okádásra térének: az szíriabelieknek, szidoniusoknak, moábitáknak, ammonitáknak bálványisteneket kezdék imádni, kikre az Isten megharagvék; ez adá őket az ammoniták és filiszteusok kezébe tizennyolc esztendeig. (BÍRÁK 10.) Ezek rabolják vala és pusztétják vala az országot, kik miá mikor igen megrontattak volna, kiáltanak az Istenhez, mondván: Vétkeztünk, mert elhadtuk az mi Istenünket, és szolgáltuk az Baal istennek. Kiknek monda az Isten: Tudjátok, hogy az egyiptombeliek, emoreusok, ammoniták, filiszteusok, szidoneusok, amálekiták és az kananeusok megrontottak vala titeket, kiáltátok hozzám, megszabadítálak, mindazáltal elhadtatok engemet, bálvánt imádtatok. Azért többé titeket meg nem szabadítlak, híjátok elő az isteneket, az kiket választottatok, azok szabadítsanak meg titeket. Annál inkább kezdének kiáltani, mondván: Az mint akarod, úgy cselekedjél velönk, csak most szabadíts meg, és ezt mondván elhányák az bálványokat. Feltámasztá Isten az Jeftét, ezáltal szabadítá meg őket az Isten, és megnyugovának az rabságtul. (BÍRÁK 11.)

Esék az nép Isten haragjába esmeg, kiket ada negyven esztendeig az filiszteusok kezébe. Feltámasztá az Isten az erős Sámsont, ki húsz esztendeig lőn az Isten népének hadnagya. (BÍRÁK 13.) Ez diadalmot veszen vala egyedől ezer emberen, mert Istenben bízik vala, ki néki erőt adott vala.

Utolsó hadnagyok volt az Éli, ez idejében elnyerték vala az filiszteusok az Istennek frigyládáját is, mert bálvánt imádnak vala. (I. SÁM. 4.)

Mindenestől fogva voltak az zsidók hadnagyság alatt királ nélkül háromszázkilencvenhat esztendeig. Ez üdőben az ország néha békességes volt, néha peniglen háborúságos. Míg az hadnagyok éltenek, addig az zsidók békességben voltak, mert az fejedelmek az igaz Istent tisztelték és félték, az népet is nem hadták elszakadni az igaz isteni tisztelet mellől. Mihelyt penig az fejedelmek megholtak, ottan bálvánimádásra tértek. Azért az Isten őket gyakorta adta kegyetlen ellenség kezében, kiknek kegyetlenségeket mikor nem szenvedhetnék, felkiáltottak az Istenhöz, az Isten fejedelmet adott nékik, de annak halála után esmét bálvánt imádtak.

Csudálkozhatnék az ember ez nagy állhatatlanságon, mely az zsidókban volt. De ha meggondoljuk az embernek mivoltát, nem csuda ez, mert az ember az Isten nélkül és az ő igéje nélkül csak merő setétség, az Isten csak, az ki az embert megvilágosítja az ő igéje által. Mikor penig az Isten az fejedelmeket elveszi vala, két jótul fosztja vala meg őket, testitől és lelkitől. Mert az hadnagyok oltalmazták őket testben is, és az Istennek utára is vezérlették az népet. Mert az próféták nem valának még olyan bévön⁺, mint azután az királyok idejében. Így szokott az Isten cselekedni. Az hálaadatlanságért elveszi az jó fejedelmet, elveszi az jó tanítókat, egyetembe fegyvert bocsát reánk. Akkor kezdünk osztán óhajtani, látván az mi kárunkat, akkor kezdünk Istenhez kiáltani. Mert az ember jó szerencséjének idején felfualkodik, elfeledkezik Istenről, az gonosz szerencsének idején osztán óhajt Istenhez. De az Isten nem tér az ilyenekhez, mígnem teljes szívök szerint Istenhez térnek, mint ő maga mondja: Térjetek énhozzám teljes szívetek szerint, és metéljétek az ti szíveiteket és nem ruháitokat, és térjetek az ti uratokhoz, Istenetekhez, mert kegyelmes és irgalmas.

Az hadnagyokrul való históriák igen nyilvánvalók, melyekből megtetszik, az országnak és fejedelmeknek szerencséjek és szerencsétlenségek honnat legyen. De még ezeknél is nyilvábban valókat hozok az királyoknak históriájokból.

Az Éli papnak után lőn fejedelem és próféta az Sámuel. Ez azt mondja vala az népnek: Ha teljes szívetek szerint megtértek, és elhagyjátok az bálványokat, és az ti szíveteket Istenhez készítitek, és csak őnéki szolgáltok, megszabadít titeket. Megtérének az zsidók, és megszabadulának az filiszteusoktul. (I. SÁM. 7:3–4.)

Annakutána kére az nép az Istentől királt (I. SÁM. 8.): adá az Isten az Sault. Ennek azt mondá az Sámuel: Ha az Istent félitek, és szolgáltok néki, és hallgatjátok az ő szavát, meg sem haragítjátok őtet, szerencsések lesztek, ha penig az Istennek szavát nem hallgatjátok, az Istennek haragja leszen rajtatok. (I. SÁM. 12:14–15.)

Saulnak Isten megparancsolá, hogy az amalékitákra menjen, levágja mind őket, ne kedvezzen se embernek, se baromnak, se királnak, se házanépének. (I. SÁM. 15.) Saul kedveze az királnak és az barmoknak kövérinek, nem cselekedék az Istennek kedve szerint. Azért azt mondá az Isten nékie Sámuel által: Nem löttél engedelmes az én szómnak, azért elvetlek téged, hogy ne légy király. Eltávozék azért az Isten lelke Saultul, és elvesze rettenetesen az hadban minden népével és fiaival.

Ez Saul felette igen szerencsétlen lőn, az ország is őmiatta ellenségtől megrontaték. Mert az királ az Istennek beszéde szerint nem cselekedék, az Istent nem féli vala, nem tiszteli vala, az népet is nem vezérlé isteni félelemre. Az Sámuelt is nem böcsölé. Az Istennek papjait levágatá, ördögtől kérd vala jövendőt. Dávidot is el akarja vala veszteni, kire felette igen irígykedik vala.

Dávid lőn királ Saul után. Ennek sok diadalmi vadnak az Szentírásban. De az többi között nevezetes az nagy Góliáttal való viadalma, kivel mikor szembe menne, azt mondja vala: Az hatalmas Isten, ki engemet megszabadított az oroszlán torkából, megszabadít az Góliáttul is. Az Góliátnak penig azt mondja vala: Te reám jössz fegyverrel, kópiával és pajzzsal, én penig megyek az hatalmas Istennek nevébe tereád, és ád az Isten tégedet én kezembe, megverlek téged, az te fejedet elveszem, és adom az te testedet az égi madaraknak és vadaknak, hogy tudja mind az egész föld, hogy Isten lakik az Izráel népe között, és hogy nem fegyverrel, sem kópiában szabadít meg az Isten, mert ő hada ez, és ád titeket mi kezönkbe.

S noha Dávid bűnbe esék, mikor megöleté Úriást, és feleségével gonoszul éle, és mikor az népet megszámláltatta volna, és ezzel az országot nagy háborúba hozá, mert Absolon kiűzé őtet országából (II. SÁM.15.), és az népnek megszámlálásáért sokat levágata az Isten az népben, mindazáltal penitenciát tarta, megsiratá bűnét (II. SÁM. 12:13. skk.), melyben esett vala az testnek erőtlenségének és gyarlóságának miatta (ZSOLT. 51.), mint az választottak gyakorta szoktak esni. (ZSOLT. 6.) Azért teljes életinek rendiben hadakozásában jó szerencsés volt. Az ország is megnyugovék ő idejében, mert Istennek kedve szerint való szolgája vala (ZSOLT. 119:133.), és néki csak az Istennek igéje volt vezére (ZSOLT. 1:1–2.), mint ő maga mondta, mert tudta, hogy azok bódogok, az kik az hitetleneknek útokban nem járnak, hanem az Isten törvényében foglalatosok éjjel és nappal.

Az Salamon is, az Dávidnak fia, felette jószerencsés és bódogságos lőn, míg az ő atyjának, Dávidnak útát követé. De mihelyt az pogány asszonyállatok az ő szívét az igaz Isten mellől bálvánimádásra hajták, azonnal azt mondá az Isten néki: Mivelhogy meg nem őrizted az én beszédemet, annakokáért kettéhasítom az te országodat, és adom az te szolgádnak. (I. KIR. 11:11.)

Roboám alatt kettészakada az ország (I. KIR. 12.), az tíz nemzetség hajla Jeroboámhoz, az két nemzetség Roboámhoz. Ez ideiben az zsidó nemzetség bálvánimádásra hajla, kezdének sok oltárokat az bálványoknak mindenött rakatni, reájok hozá az Isten Egyiptomnak királyát, ki az templumnak és Salamonnak minden kincsét elvivé. (I. KIR. 14:22–26.)

Abijjá, az Roboám fia, hadakozik vala az Jeroboám királlyal, ki felette igen bálvánimádó királ vala. Ada az Isten Abijjának nagy diadalmot, mert csak az egy Istenben bízik vala, az Izraelben megöle és megsebesíte úgy mint ötszázezert.

Ezután királ lőn az Ászá, és Isten kedve szerint jár vala, az bálványoktul megtisztítá az országot (II. KRÓN. 14:11.), az községet⁺ is inté, hogy Istent keresnék. Megveré az Egyiptusnak királyának seregét, melyben tízszázezer⁺ ember vala, és mikor szembeszállana véle, így imádkozik vala: Uram Isten, nincsen teelőtted semmi különbség vagy kevés, vagy sok által venni diadalmot. Segélj meg minket mi Istenünk, mert az te szent nevedbe bízván jöttünk ez sokaság ellen. Akkor azt mondá az Azárjáhú próféta: Ha az Istent keresitek, megtaláljátok, ha penig elhagyjátok őtet, ő is elhagy titeket. (II. KRÓN. 15.) A királ is azt mondá azért: Valaki nem keresendi az Izráelnek Istenét, meghaljon kicsentől fogva nagyiglan, mind férfiú, mind asszonyállat. Megkeresék az Istent, és Isten békességet ada az országban. Végre az Isten reá haragvék, hogy pogán királtul kére segítséget az Izráel királi ellen, és emberhez, nem Istenhez bíznék. Azért azt mondá az próféta néki: Az Istennek szemei látják mind az egész földet, és ád az Isten erőt azoknak, kik őbenne teljes szívvel bíznak. Azért te királ bolondul cselekedtél. (II. KRÓN. 16:9.)

Annakokáért az királ meglássa, hogy az országot megtisztítsa bálvántul, istenfélő legyen. Az községet⁺ is arra intse, ha ellenséggel víni kell, az Isten nevébe gyűtsön sereget, ő nevébe ütközzék az pogánnyal, bátor csak kevés vitézekkel az Isten diadalmot áll, mert bizony nem nehéz az Istennek kevéssel sok ellenségen diadalmot venni. És mint az szent Péter mondja, hogy Istennél egy nap olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap (II. PÉTER 3:8.), azonképpen mondhatjuk, hogy Istennél az hadban olyan az egy ember, mint az ezer, és az ezer, mint az egy.

Azután leszen királ az Jósáfát. (II. KRÓN. 17:1.) Ez igen jámbor, istenfélő királ volt, nem bízott az bálványokban, hanem az egy élő Istenben, jámbor és igaz bírákat rendele az nép között, és inté őket, hogy igazságot szolgáltassanak. (II. KRÓN. 19.) Ez ellen felgyűlnek az ammoniták és moábiták nagy erővel, akkor Jósáfát így könyörge: Mibennünk nincsen annyi erő, hogy ez sokaságnak ellene állhatnánk, de mikor nem tudjuk, mit kelljen tennünk, az mi szemeinket, Úristen, reád figgesztjük. (II. KRÓN. 20:12.) Meghallgatá az Isten, és diadalmot ada néki.

Lőn királ Jósáfát után az Jórám (II. KRÓN. 21.), ez az bálvánimádásba bemerölt vala, követé az Aháb útát. Azért azt mondá néki az Illés próféta: Mivelhogy nem követted az Jósáfát királt, az te atyádat, hanem az Ahábot, és bálvánimádásra hajtád az zsidóságot, azért íme az Isten megver téged mind feleségestől, gyermekestől, marhástul⁺, népestől, te penig megbetegülsz hasfájással, mindaddig, mígnem kijöjjön mind az te beled. Ígyen történék, mert Isten az filiszteusokat reá hozá, kik által megrontá az országot és az királnak minden házanépét. Ő magának az béli kijöve és meghala.

Utána lőn királ az Ahazjá. Ez is bálvánimádó vala, azért szerencsétlen lőn, mert az Jéhú királ megölé őtet.

Azután lőn királ az Jóás (II. KIR. 11:1–3.), kit az Jójádá pap felesége elrejtett vala, mikor az Ataljá, az Jórám felesége, az Ahazjá fiait megölte volna, hogy ő maga asszonkodnék. (II. KRÓN. 23.) Azt az Jóást királlyá tötte vala az jámbor Jójádá pap, és míg Jójádá pap éle, addig Jóás istenfélő lőn. De mihelyt ő meghala, ottan elhajla az királ, bálvánimádásra tére mind az néppel egybe, kiket mikor Zekarját pap feddene, megöleték és kövezteték. (II. KRÓM. 24.) Azért adá az Isten az népet és az királynak minden tanácsosit, kik az királnak szívét elhajtották vala, az szíriabelieknek kezébe, és megemésztetének, mert elhadták vala az ő urokat, Isteneket. Az királt is nagy gyalázattal illeték.

Azután leszen király az Amacjá. (II. KRÓN. 25.) Ennek ada az Isten nagy diadalmot ellenségen, végre bálvánimádásra tére, ki mikor az prófétátul feddetnék, megcsúfolá az prófétát. Azért adá őtet Isten az Izráel király kezébe, ki az királnak minden kincsét elvivé, Jeruzsálemnek falait megrontatá.

Uzzijjá, az Amacjá királ fia leszen király az atyja halála után. (II. KRÓN. 26.) Ez is míg Istentől figge, jó szerencsés lőn, de mihelyt az ő tisztiből kihágván az papok tisztibe hága, megvereték francuval⁺.

Jótám királrul is azt mondja az Írás, hogy szerencsés volt, mert azt míelte, az mi Istennél kedves volt. (II. KRÓN.27.)

Áház királ, Jótámnak fia, felette igen bálvánimádó vala. (II. KRÓN 28.) Azért adá Isten őtet az szíriabeliek kezébe és az izraliták kezébe, kik levágának egy nap az Judában százhúszezert, hogy elhadták volna az ő urokat, Isteneket. Rabot vínek⁺ el férfiakat, asszonyállatokat, leányokat, gyermekeket kétszázezret és nagy sok gazdagságot, folyamék⁺ Áház az asszíriai királhoz, nem Istenhez, de semmit nem használa véle.

Feltámada ezután az Ezékiás királ, ki az községnek⁺ így szól vala: Az mi atyáink vétkeztenek volt, elhadták volt az igaz Istent, azért adta őket ellenség kezébe; mi tegyünk szövetséget az Istennel, és eltávozik haragja tőlünk. (II. KRÓN. 29:6–10.)

Áldozatokat szerez Istennek. Annak felette levél által inti az egész országot, hogy megtérjenek Istenhez, és az Isten megszabadítja őket, és azt mondja vala: kegyes és kegyelmes az mi Istenünk, és nem fordítja el az ő orcáját; ha megtérünk, megkegyelmez mindazoknak, az kik őtet teljes szívből keresik, és nem tulajdonítja az bűnt nékik. (II. KRÓN 30.) Az bálványokat elrontatja mindenütt, az igaz isteni tiszteletet helyére állatja⁺. (II. KRÓN. 31.)

Az Szanhérib királ eljő Babilóniából nagy erővel, berekesztik az királt Jeruzsálembe Ézsaiás prófétával egyött. Akkor az királ így szól vala: Ne féljetek az asszíriabeliektől, mert ővelek emberi erő vagyon, mivélünk az Isten, ki miértünk hadakozik. Elbocsátá Isten egy angyalát, ki levága az asszíriabeliekben száznyolcvanötezer embert, és megszabadulának.

Manassé, az ő fia bálvánimádó vala; az mely bálványt az ő atyja elrontatott vala, ő megépítette vala. Adá Isten őtet az babilóniabeliek kezébe, kik őtet fogva elvivék, és az tömlöcbe veték. Ott keservesen megsiratá bűnét, Istenhez tére, Isten megszabadítá őtet, országában újonnan királlyá tevé, azután az népet Isten mellé hajtá. (II. KRÓN. 33:1–20.)

Ámónt, az Manassének fiát az önnen szolgái ölék meg, és szerencsétlen lőn, mert felette bálvánimádó vala. (II. KRÓN. 33:21–25.)

Jósiás királ Istennek kedve szerint cselekedék: követé az Dávidnak útát, nem hajla sem jobb, sem bal kézre, az várast és mind az országot megtisztítá bálvántul. Ez idejében találá meg Hilkijjá pap az Istennek könyvét az templomban, mely sok időtől fogva elrejtetett vala. Azt elolvastatja az község⁺ előtt, és inti az népet isteni félelemre. (II. KRÓN. 34:1–21.)

S noha az hadban vesze ez jámbor királ, mikor ok nélkül az egyiptombeli király ellen támadott volna, mindazáltal Istennek kedves vala. (II. KRÓN. 35:20–27.) Azért siratá őtet Jeremiás sok ideig és mind az község⁺. Erről azt mondja az írás, hogy nem volt őhozzá hasonlatos ő előtte, ki Istenhez tért volna teljes szíve szerint, azután is nem volt. (II. KIR. 23:25.)

Az Jóáház királt adá Isten az egyiptombeli királ kezébe. (II. KRÓN. 36:4.)

Azután lőn királ Jójákim. (II. KRÓN. 36.) Ez időben eljöve az Nabukodonozor, és elvivé az templomnak minden gazdagságát. (II. KIR. 23, 24.) Az királt is elviszi, megöleti, és barom módra temettetik, az mint Jeremiás mondta vala. (JEREM. 22:19.)

Jójákin királ is szerencsétlen lőn, mert. mind feleségestől, gyermekestől elviteték babilóniabeli fogságba, mind az fő fő népekkel egybe. (II. KIR 24:15–16.)

Cidkijjá királ lőn utolsó királ. (II. KIR. 25.) Ez ideiben eljöve esmeg az babilóniabeli királ, ki az várast mindenestől fogva tőből elrontatá és égetteté mind az templommal egybe. (II. KRÓN. 36:11–21.) Az királ fiait levágatá, az királnak ő magának szemét kitolatá, és mind az egész zsidósággal fogságba Babilóniába vivé. (JEREM. 39:6–9.)

Ha immár mind megszámlálod az Judeának királyoknak esztendeit Saultól fogva mind az fogságig, többet teszen ötszáz esztendőnél. Ez időben az Juda országának némely királyi mind az községgel⁺ egyetembe jó szerencsések voltak, némelyek peniglen igen szerencsétlenek voltak. Az Dávid, Jósáfát, Ászá, Ezékiás, Jósiás ideiben az ország békességes volt, mert az királyok hadakozásokban mindenkor diadalmot vöttek. Az Saul, Áház, Jójákim, Jójákin, Cidkijjá idejében az ország nyughatatlan volt az pogány ellenségtől, az királyok is szerencsétlenek voltak.

Az királyoknak és országnak békessége és jószerencséje, az mint az históriák jelentik, ettől volt. Mert az királyok istenfélők voltanak, mint az Dávid, Jósáfát, Ezékiás, Jósiás, az községet⁺ is isteni félelemre vezérlették.

Az háborúságnak és szerencsétlenségnek kéváltképpen való oka volt az bálvánimádás, mert mind az királ, mind az község⁺ bálvánt imádtanak.

 

Johan Forster, Károlyi hébertanára Wittenbergben, ifj. Lucas Cranach rézkarca

Az mint odafel megmondók, nem veszünk másonnat példát, hanem az Zsidóországrul és annak királyirul. Az zsidóknak penig birodalmok vagy fejedelemségek három rendben volt Mózestől fogva az babilóniabeli fogságig.

Az első volt Mózestől fogva az Saul királnak birodalmáig.

Az másik volt Saultul fogva az Cidkijjáig.

Az harmadik volt Jeroboámtul fogva Hóséa királyig. Az két első rendbéli fejedelmek szerencséjekről és szerencsétlenségekről, mind penig ő idejekben az ország menémő⁺ békességben vagy háborúságban volt, szóltunk. Mostan immár szólunk az harmadik rendről, azaz Izráel birodalmának királirul, melyből jobban megtetszik, hogynem mint az felső példákból, hogy az Isten az országot és az királyokat az bálványimádásért megrontja és elveszti.

Jeroboám volt az első királ Izráelben. Ez ada okot nagy bálvánimádásra, mert öntete két barom képet, hogy Izráel azt imádná. Az egyiket felemelteté Bétel nevő várasban, az másikat Dán nevő várasban. (I. KIR. 13.) Megátkozá az próféta az bálvány oltárat, de semmit azzal nem gondola az királ.

Azért azt mondá az Isten nékie: Választálak téged az nép közől, és tőlek⁺ tégedet fejedelemmé az én népemen; kettéhasítám az Dávidnak országát, és adtam azt néked; nem lől⁺ olyan, mint az én szolgám, az Dávid, ki az én parancsolatomat megtartotta, és követett engem szíve szerint, hanem gonoszbul cselekedél minden királyoknál, bálvánt öntél magadnak Isten helyébe, hogy engem haragra indítanál. Engemet elhadtál. Azért íme én veszedelmet hozok az Jeroboám házára, és Jeroboámnak még ebét is megöletem, kicsentől fogva nagyig mindent levágatok. Az kik az várasban halnak meg az ő háza népe közől, azokat az ebek eszik meg, az kik penig az mezőn halnak meg, az égi madarak eszik meg azokat. (I. KIR. 14:7–11.)

Noha azért Jeroboám békével hala meg, mindazáltal háza népén nagy szerencsétlenség esék. Mert az ő fiai és minden háza népe egyiglen mind levágattatának az ő bűneiért. (I. KIR. 15.)

Baasá királ követé Jeroboámot az bálványimádásban. Azért az Isten szinte azonképpen fenyegeté meg őtet Jéhú próféta által, mint Jeroboámot, és az ő háza népe is szinte úgyan jára. Mert őutána királ lőn Élá, ezt megölé Zimri, ki mindenestől fogva eltörlé Baasá királynak nemzetségét. Az Zimri ellen az nép királlyá tevé az Omrit, és reá szálla Zimrire. Az várast, melyben lakik vala [megszállá], és mikor látná [Zimri], hogy meg nem maradhatna Omri ellen, ő maga fejére gyútá magának az házát, ott vesze és ége az ő bálvánimádásáért. (KIR. 16.)

Aháb lőn királ Omri után, és az bálvánimádással minden királyoknál inkább bosszontá az Istent, mind feleségével egybe, az Jezábellel. (I. KIR. 21, 22.) Annakokáért felette igen szerencsételen lőn, mert feleségének testét mindenestől fogva az ebek övék meg, ő maga is az hadban megsebesedék, és az ebek nyalák vérét. (II. KIR. 9.)

Ahazjá is, az Aháb fia, felette igen bálvánimádó vala, betegségében is az Belzebubtul kérdett vala tanácsot. Az ő ebéllő házából nyakkal esék le, és meghala.

Jórám is, az Ahábnak fia (mert Ahazjának nem maradt vala fia) követé Jeroboámot és az ő gonoszságát, noha az Baal istennek bálvánit nem tisztelé. Azért az Isten Jéhút királlyá keneté ellene. Ennek azt mondá az Isten: Íme én téged királlyá töttelek, te veszted és törlöd el az Ahábnak háza népét. Mert bosszút állok az én prófétáimnak és szolgáimnak vérekért az Jezábelen, elvesztem Ahábnak minden háza népét, és aképpen cselekedem vele, mint Jeroboámmal és Baasá királlyal. Azért megölé Jéhú Jórámot, és az Jezábelt az palotából nyakkal vetteté alá, az ebek övék meg testét, csak feje kaponyáját és az keze és lába fejét találák. Így vesze az bálvánimádó királyné asszony. Ahábnak hetven fiait, szolgáit és az Baal papjait mind levágatá. Az Baal templomát elrontatá, és helyén árnyékszéket csináltata. (II. KIR. 10.)

S noha az Jéhú elrontá az Ahábnak háza népét, mindazáltal az Jeroboámnál nem lőn jobb semmivel. De hogy az Isten parancsolatja szerint az bálvánimádó Aháb nemzetségét megrontotta volna, azt ígéré Isten néki, hogy negyed nemzetségig ülnek az ő fiai az Izráelnek birodalmának székiben.

Azért Jóáház, Jóás, Jeroboám 2., Zekarjá, noha bálvánimádók valának, mindazáltal szerencsések lőnek, mert ezt Isten ígérte vala Jéhú királnak. (II. KIR. 10, 13, 14.)

Utolsó királ lőn Hóséa. Ez is bálvánimádó vala. Azért Isten nem szenvedheté tovább az bálvánimádást, hanem az babilóniabeli Salmaneszer királyt reáhozá az országra, ezzel mind az egész országot rabságba viteté, és az földet idegen nemzetséggel szállítá meg. (II. KIR. 17.)

Az Izráel országa többig állott harmadfélszáz esztendőnél, de mondhatatlan igen szerencsételen lőn az ország, mind penig az királyok. Mert Jeroboámtul fogva mind az utolsó királig egy is nem találtaték az királyokban istenfélő, hanem inkább mind bálvánimádók lőnek, nem fogadák az szent Illésnek, Elizeusnak, Jónásnak és az több szent prófétáknak intéseket és tanításokat, hanem az Baal papjait követék, nem gondolák meg az Istennek jótéteményét, melyet míelt vala vélek, mikor őket Egyiptomból kihozá. Azért az Isten nagy szerencsétlenség alá adá mind az királyokat, mind penig az egész országot.

Mert az Isten nem úgy adta vala nékiek az Kánaánnak országát, hogy mindörökké úgyan övék legyen, akármint és akárhogy éljenek, hanem hogy azt az egy igaz Istent féljék, tiszteljék, az ki őket Egyiptomból kihozta, idegen istenhez ne hajoljanak, és hogy teljes szívek szerint Istenhez térjenek. Mint az első parancsolatban is inté őket ezt mondván: Én vagyok, ki kihoztalak tégedet Egyiptomból, ne legyenek teneked több istenid én nálamnál. Ne csinálj magadnak faragott képeket, se azoknak az állatoknak, melyek az égen vadnak, hasonlatosságára, se azoknak, melyek az földön, se azoknak, melyek az vízben. (II. MÓZES 20:2–4.)

 

Ha az én beszédemet hallgatjátok, és szövetségemet megőrzitek, lesztek nékem választott népeim minden népek közől. (II. MÓZES 19:5.)

Ha az én szómat hallgatandod, és azokat cselekeded, melyeket parancsolok, az te ellenségednek én is ellensége leszek, és bosszút állok azokon, kik téged háborgatnak. (II. MÓZES 23:22.)

Ha az én parancsolatimban jártok, félelem nélkül lakoztok az ti földetekben. Adok békességet az ti határitokban, elalosztok és senki fel nem rezzent, az ellenségnek fegyvere által nem megyen az ti határitokon, űzitek az ti ellenségteket, és tielőttetek leomolnak, ti közöletek öten űznek százat az ellenségben, és százan ezert. Hogyha penig az én parancsolatimban nem jártok, megverlek titeket, az ellenség előtt leestek, azok alá adattok, futtok akkor is, mikor nem űznek, fegyvert hozok reátok, ha penig várasba szaladtok, bocsátok rátok döghalált, várastokat és lakóhelyeteket elpusztítom úgyannyira, hogy csudálkozzanak rajta az ellenségek, elosztlak titeket idegen nép közé, oda is fegyvert bocsátok utánatok; az kik megmaradnak, azoknak félelmet adok szivekbe, hogy az fának levelének zörgése előtt fussanak, mint egy fegyver előtt, senki ti közöletek az ellenségnek ellene nem mer állani. (III. MÓZES 26.)

Azt mondja Mózes: Ha szülendetek fiakat és unokákat, és lakozandotok az földön, és elcsalattatván csinálandotok magatoknak valami faragott képet, hogy az Istent haragra indítsátok, bizonyságul hívom ma az eget és az földet, hogy hamar elvesztek az földről, melyet az Isten ád néktek, nem laktok ott sok ideig, hanem eltörül titeket az Isten. (V. MÓZES 4:25–26.)

Az ti uratok, Istentek íme beviszen titeket jó földre, folyóvizeknek és kifolyó kutaknak földére, jó búzának és szőlőnek földére, holott minden szükség nélkül lakhatol. Meglássad azért, hogy el ne feledkezzél az te uradrul és Istenedről, és az ő parancsolatait hátra ne vessed. Hogyha penig elfeledkezendel az te uradrul, Istenedről, és idegen isteneket kezdesz követni és tisztelni, íme mostan megmondom tenéked, hogy mindenestől fogva el kell veszned. (V. MÓZES 8.)

Izráel, mit kéván az te urad, Istened tetőled egyebet, hanem hogy féljed az te uradat, és járj az ő útaiban, és szeressed őtet, és szolgálj néki teljes szíveddel és erőddel, hogy jó szerencsés légy. (V. MÓZES 10:12.)

Őrizzétek meg azokat, amelyeket az Isten néktek parancsolt, ne hajoljatok se jobb kézre, se bal kézre, hogy sok ideig lakhassál az te földedben. (V. MÓZES 5:32–33.)

Adok ti előtökbe átkot és áldomást⁺. Áldomást úgy, ha engedtek az ti uratoknak, Isteneteknek parancsolatjának. Átkozottak, ha nem engedtek az Istennek szavának, és ha eltávoztok az útrul, melyet előtökbe adott. (V. MÓZES 11:26–28.)

Ha az Istennek szavát nem hallgatod és meg nem őrized, hoz az Isten tereád ellenséget messze földről nagy sebességgel, kinek nyelvén nem tudsz; kevély nemzetség és kegyetlen, ki az vén embert nem tiszteli, az kicsen gyermeken is nem könyörül, az te barmaidat, gabonádat megemészti, és minden erős várasidat megrontja, melyekhez bízol vala. (V. MÓZES 28.)

Ha az én parancsolatimban nem jártok, hanem bálván istennek szolgáltok, azt míelem ez földdel, az mit Sodomával és Gomorával. És azt kérdik minden népek, miért mívelte ezt az Isten ez földnek? És azt felelik: mert elhadták az Istennek parancsolatját és szövetségét, melyet tött ővelek, mikor őket kihozná Egyiptomból, és szolgáltanak idegen istennek, és imádtak oly isteneket, kiket nem tudtak, sem esmertek. (V. MÓZES 29:24–26.)

Ezekből ez szövetségekből megtetszik, micsoda okkal adta volt az Isten az zsidóknak az Kánaán országát, tudniillik, hogyha az ő parancsolatiban járnak, attul el nem szakadnak, bálvánt nem imádnak, hát övék leszen az ország, és megtartja őket. Hogyha penig ő ellene bálvánt imádnak, hát elveszi tőlök az országot, és őmagokat is mind elveszti. Elhagyák az igaz Istent, ki őket Egyiptomból kihozá, követének idegen isteneket, és imádák azokat, és haragra indíták az Istent elhagyván őtet és szolgálván az Baal istennek. Azért megharagodván az Isten adá őket az ellenség kezébe, kik megfogák őket, és eladák pénzen az ellenségnek, kik ő környölök laknak vala, és nem maradhatnak vala meg az ellenségnek előtte, de valahová mennek vala, mindenött Isten haragja vala rajtok, végre mind az Izráel országát, mind az Judeát nagy erős fogságba viteté az rettenetes bálványimádásért, miképpen az próféták is gyakorta fenyegették őket.

Miképpen megszégyenöl az or, mikor az országban fogják, aképpen megszégyenölnek az Izráelnek házai, ő magok és királyok, kik azt mondják az fának: én atyám vagy te, és azt mondják az kőnek: te szültél engem. És fordíták (azt mondja az Isten) énhozzám az ő hátokat és nem az ő orcájokat, és az háborúságnak idején azt mondják: kelj fel és szabadíts meg minket. Holott vadnak az te istenid, kiket csináltál magadnak? Keljenek fel, és szabadítsanak meg titeket! (JEREM. 2:26–28.)

Azt mondja Jeremiás, hogy Judeának királinak tetemek az koporsóból kihányattatnak az bálványimádásért. (JEREMIÁS 8:1.) VIDE ET JEREMIÁS⁺ 5.

Mivelhogy elhadták az én törvényemet, és nem hallgatják az én szómat, hanem az ő szíveknek gonoszsága után jártak követvén az Baal istent, azért én adok enniek irmet⁺ és inniok mérget, és elszélesztem őket az pogány népek közé, és bocsátok őutánok fegyvert, mígnem megemésztetnek. (JEREMIÁS 9:13–16.)

Elfeledkezett az Izráel az ő teremtőjéről, és bálvánt épített, azért én bocsátok tüzet az ő várasokba, és megemészti az ő házokat. (HÓSEÁS 8:14.)

Elcsalták őket az ő bálványok, azért íme én bocsátok tüzet Judeába, és megemészti az Jeruzsálemnek házait. (ÁMÓSZ 2:4–5.)

Az Istennek nagy kegyelmessége volt ez az zsidó nemzetséghez, hogy minden időben adott nékiek prófétákat, mint az Sámuelt, Nátánt, Ézsaiást, Jeremiást, Illést, Elizeust, kik által szintelen⁺ hítta őket penitenciára, és az szövetség mellé, melyet Isten velök tött vala. De az népnek viszontag nagy hálaadatlansága volt ez, hogy nem hallgatták az prófétáknak szavokat, nem böcsöllötték őket, hanem inkább csúfolták, meg is ölték. Az Saul nem fogadja az Sámuelnek intését. Az Aháb mind feleségével egybe háborgatja az szent Illés prófétát. Az Manassé megöleti az Ézsaiást. Az Jójákim és Jójákin az Jeremiást nem tisztelik, beszédét nem hallgatják, sőt inkább könyvét is megégetik. (JEREMIÁS 36.) Azért az Isten elvötte tőlök az prófétákat, ő magokat fogságba vitette.

Bocsát vala az Isten nékik minden nap prófétákat, kik által inti vala szorgalmatoson. De ők megcsúfolák az Istennek beszédét és az ő prófétáit, azért az Istennek haragja felgerjede reájok. (II. KRÓN. 36:15–16.)

Bocsátám őhozzájuk az én szolgáimat, az prófétákat, és nem hallgatának engemet, és nem hajták az ő fülöket hozzám, hanem megkeményíték az ő nyakokat. (JEREMIÁS 7:25–26.)

Térjetek meg az ti gonosz útaitokrul, és őrizzétek meg az én parancsolataimat az törvény szerint, melyet adtam az ti atyátoknak, és az mint izentem néktek az én szolgáim által, az próféták által. (II. KIR. 17:13.)

S noha az Isten az zsidó nemzetséget nagy fogságba adá az bálvánimádásért, mindazáltal hetven esztendőnek utána megszabadítá őket, és hazavivé az ő földökbe. (EZSDRÁS 1.) Akkor is az Isten bocsát vala őközéjek prófétákat, mint az Ezsdrás papot, Zakariást, Haggeust, kik által az Isten taníttatja vala őket. (EZSDRÁS 5.) S noha egy ideig megállának az igaz tudománban, mindazáltal mikor az farizeusok és írástudók feltámadtak volna, ezek mellé hajlának, és gondolának sem Zakariás pappal, sem Keresztelő szent Jánossal és őnékik szántalan sok tanításokkal és intésekkel, sem peniglen az élő Istennek fiával, ki akkor testben őköztök vala, hanem inkább bosszúsággal és halállal illeték őket, mind penig Krisztusnak tanítványit. Annakokáért az Isten reájok hozá Rómából az Titus Vespasianust Krisztus mennybemeneteli után úgymint negyven esztendővel, ez környölvevé az Jeruzsálemet, melybe az egész zsidóság az húsvét innepére felgyűlt vala. Ott veszének úgymint tizenegyszázezeren⁺. Némelyek fegyver miá, némelyek döghalál miá, némelyek éhség miá, némelyek penig fogságba vitetének Rómába. Az időtől fogva az zsidó nemzetség mind ez óráig római fogságba vagyon, országokat pogány bírja, őmagok minden népek között útálatosok. Így rontá az Isten az zsidó nemzetséget, melyet ez világ kereksége alatt való nemzetségből választott vala.

Mindezekből nyilván vagyon, hogy olyan jeles ország, mint az Kánaán országa, melyet az Írás tejjel-mézzel folyó földnek nevez, és olyan nemes nemzetség nem történetből romlott ilyen igen⁺ el, hanem hogy az Isten fegyverkezett volt őellenek, ő vonta volt reájok az ő kézívét mint egy ellenség, az bálvánimádásért.

Ezért romlott felette igen meg Görögország, ezért romlott az Olaszország és több országok. Az kananeusok is felette igen bálványimádó népek voltak, azért rontotta vala el őket az Isten.

Hogy azért immár az Magyarország is mind az királyokkal egyetembe ilyen nagy szerencsétlenség alatt volt és vagyon, hogy országunkat az törökök elvötték, jó várasinkat, várainkat elvötték és elrontották, hogy országunkat szabadon rabolják, hogy immár minden népek közt nevezetesek és útálatosok vagyunk, ez bizony történetből és az szerencse forgásából nincsen, hanem innet vagyon. Mert mint az zsidók ellen, azonképpen miellenünk az Isten fegyverközett fel és vonta reánk az ő kézívét, ő eresztette reánk az ő fegyverét, ő támasztotta reánk az konstantinápolybéli török császárt. Mert miképpen Jeremiás mondja, hogy az Nabukodonozor Isten szolgája az zsidóknak büntetésekre, azonképpen bizony az török császár Isten szolgája az magyar nemzetségnek büntetésére.

Mivelhogy, úgymond, nem hallgattátok az én beszédemet, ime el-felveszem az Íszaknak minden nemzetségét és az Nabukodonozor királt is, az én szolgámat, és hozom őket ez földre. (JEREMIÁS 25:8–9.)

Az Ézsaiásnál is neveztetik az babilóniabéli király fejszének és fírésznek, melyet az Isten az ő kezével igazgat.

Nem kell azért azt mondani, hogy történetből vagyon ilyen hatalmas és nemes országnak és nemes nemzetségnek romlása. Mert Istennek indítása nélkül még csak szívébe is nem jőne az török császárnak, hogy Magyarországot rontassa, ha az Isten nem indítaná az ő szívét, és az Isten nem súgná az ő filébe, hogy felfegyverkezzék, az mint az próféta mondja. (ÉZSAIÁS 5:26–30.)

Ennek penig nem egyéb az oka, hanem az bálvánimádás. Mert noha úgy tetszik minékünk, hogy nincsenek az mi országunkban bálvánimádók, mindazáltal bizony sokan vadnak. Hogy penig az királyokrul szóljunk, kik eleitől fogva Magyarországban voltanak, nem találsz csak egyetlen egyet is, hogy ki istenfélő volt volna, ki az Istent félte és tisztelte volna, mind egyig bálvánimádók voltanak, miképpen az Izráelnek országában.

Az Isten az ő kegyelmességéből mint szinte az zsidó nemzetségnek, azonképpen minékünk ád bölcs és tudós doktorokat, kik az Istennek akaratját hirdetik⁺, az népet intik és dorgálják. De mint az zsidók között kevés böcsöletek vala az prófétáknak, azonképpen az Magyarországban az Istennek szolgáinak kevés böcsöletek vagyon. Annakokáért elvötte Isten országunkat, elvötte fejedelmünket, elvötte szabadságunkat. Mikor semmi félelmünk nem volna is, akkor is félünk. Csak az fának levelének zörgése előtt is futunk, mint egy fegyver előtt.

Nem rövidölt meg annakokáért az Istennek az ő keze, hogy meg ne szabadíthatna, és az ő fülei nem rekedtenek be. De az mi számtalan bűneink szakasztották el az Istent mitőlünk. (ÉZSAIÁS 59:1–2.) Mert mint az zsidóknak az Kánaán földét, azonképpen az magyaroknak ezt ez földet az Isten okkal adta volt. Ilyen okkal penig, hogyha az ő parancsolatiban járnak, idegen istent nem imádnak, hát jószerencsések és békességesek lesznek ez földön, ha penig őellene bálvánt imádnak, elvesznek. Nem állottuk meg az Istennel való szövetségöt, azért pogán birtokába adott az Isten.

Nem mondom azt, hogy az Istennek népe és anyaszentegyháza nem volna. Mert mint régenten noha az szent Illésnek úgy tetszik vala, hogy mind az egész Izráel az bálvánimádásba merölt volna, és őtőlénél több nem volna, ki az Baalnak nem szolgálna, mindazáltal azt felelé az Isten, hogy vagyon néki hétezer embere, kik az Baal istennek térdet nem hajtottak. Azonképpen noha minékünk úgy tetszik, hogy nincsen Istennek népe ez országban, hogy mind ez ország elmerölt az nagy istentelenségben, mindazáltal bizon vagyon az Istennek serege, vadnak Istennek választotti mind az fejedelmek rendéről, mind az község⁺ rendekről, kikről szorgalmatos gondot visel, kiket Krisztus markából és oltalmából senki ki nem kaphat, mint ő maga mondja az Evangélistánál. (JÁNOS 10:28.)

De ez mellett ez országnak nagyobb része rettenetes bálvánimádásba és istentelenségbe merölt. Ezekért az Isten az ő igaz és csudálatos ítéletiből mind ez egész országot ostorozza pogányoknak fegyverével. Hogy penig ez ideig mindenestől fogva el nem merölt ez ország, az Istennek megmondhatatlan nagy kegyelmességéből vagyon az választottaknak fohászkodásokért, kik meg nem szűnnek éjjel-nappal Istent fárasztani könyörgésekkel.

S noha Isten gyakorta az választottakkal együtt hordoztatja az bűnnek zsoldját, mindazáltal az Isten csudálatosképpen különben is megoltalmazza az övéit.

Dániel fogságba viteték az zsidókkal együtt Babilóniába (DÁNIEL 1.), az oroszlánok közé vettetik, de megtartja és oltalmazza az Isten őtet. (DÁNIEL 6.) Eképpen Noét az özönvízben, Lótot az Sodomában, Mordokajt, Esztert, Tóbiást és az több keresztyéneket Asszíriában. (I. MÓZES 6, 7, 8, 13, 14.VIDE ET LIBROS ESTHER ET TOBIAE⁺) Azért mondja az Isten:

Vajjon elfeledkezhetik-e az anya az ő magzatjárul? De ha elfeledkezik is, én terólad soha el nem feledkezem, mert beírtalak tégedet az én kezembe. (ÉZSAIÁS 49:15–16.)

Én plántáltalak tégedet, anyaszentegyház, hordoztalak tégedet az én méhemben az te vénségedben is. (ÉZSAIÁS 46:3.)

Az hegyek megindulnak, de az én irgalmasságom soha tetőled el nem távozik. (ÉZSAIÁS 54:10.)

Mikor az vizen általmégy, az vízbe nem merölsz, és mikor az tüzen általmégy, meg nem éget tégedet. (ÉZSAIÁS 43:2.)

Továbbá az választottakban is vadnak sok bűnök, mint az Írás mondja. Az ártatlan nem ártatlan teelőtted. (II MÓZES 32:30–35.) És esmeg ha azt mondandjuk, hogy bűn nincsen bennünk, mi magunk megcsaljuk magunkat. (I. JÁNOS 1:8.) Azért az Isten őket is ostorozza ez világon, hogy az penitencia⁺, az isteni félelem, az könyörgés nevekedjék bennek, és hogy ne szeressék ez világot, hanem az másvilágra⁺ igyekezzenek.

Hogy az bálványimádás legyen kiváltképpen való oka országunknak romlásának megmondott dolgokból és bizonyságokból nagy nyilván vagyon. De itt az ember megakad és azt mondja, hogy míg az római hüt volt, addig ez országban nagyobb békesség és csendesség volt. Erről is azért szólnunk kell.

Az Jeremiás prófétának is ezen dolgot vetötték vala szemére az zsidók, ezt mondván: Az te beszédedet nem hallgatjuk, hanem azt cselekedjük, az mi nékünk tetszik, hogy áldozzunk az égnek királné asszonyának, miképpen az mi atyáink cselekedtenek, hogy jól legyen dolgunk. Mert mioltátul fogva megszűntünk áldozni az napnak, azolta minden nélkül szükölködünk, és fegyverrel és éhséggel emésztetünk meg. (JEREMIÁS 44:16–18.)

De először azt kell meggondolni, hogy nem azért volt elébb az békesség az mi országunkban, hogy az Isten az bálvánimádást jóvá hadta volna. Mert bizon néki soha az nem volt kedves, sőt inkább erős büntetéssel megbüntette az bálvánimádást. Ez mi országunkból is nem irtotta volna ki ilyen igen⁺ az sok klastromokat, barátokat, apácákat, miséket, ha azok őnéki kedvesek voltak volna. Az Istennek igéje örökké megmarad. (ÉZSAIÁS 40:8.) Az pokolnak kapui ellene nem állhatnak az igazságnak. (MÁTÉ 16:18.) De valamit az Isten nem plántált, az elvész hamar. (MÁTÉ 15:13.)

Oka azért ez békességnek ez volt. Mert az Isten az ő nagy és megmondhatatlan kegyelmességéből várta az hitötleneket az penitenciára és szenvedte őket. Mert az Írás nevezi az Istent békességesnek, hosszú ideiglen való türőnek. (II. MÓZES 34:6.) Azért mondja az szent Pál is: az Istennek jóvoltának, tűrésének gazdagságát megútálod-é? Nem tudod-é, hogy az Isten tégedet penitenciára int? (RÓMA 2:4.) Ezképpen várá Noé idejében ez világot százhúsz esztendeig. (I. MÓZES 6:3.) Az zsidókat Krisztus mennybemenetelinek utána várá úgymint negyven esztendeig.

Ezképpen az magyar nemzetet várta, s noha sokan megtértenek az Evangéliomnak igazsága mellé, kiket az Isten csudálatosképpen tart ennyi sok háborúságban, mindazáltal ez országnak nagyobb része mégis az setétségben vagyon, vagy penig ha az Evangéliomot hallgatják is, de csak képmutatók. Annakokáért rontja és pusztítja az Isten ez országot az pogány törökök által.

Továbbá noha akkor külső békesség volt, az pogány fegyvere nem volt, mindazáltal az Istennek sokkal nagyobb büntetése volt az külső ostoránál. (RÓMA 5.) Mert ez ország nagy setétségben és nagy bálvánimádásban volt, az Istennek Evangélioma nem prédikáltatott. Mostan noha külsőképpen bódogtalanok vagyunk és szerencsétlenség alatt vagyunk, mindazáltal lélekben bódogságosok és békességesek vagyunk, mert az Krisztus Jézusnak, az Istennek fiának tudománya, az Evangélium tisztán prédikáltatik, melynek általa az Szentlélek Isten hütöt gerjeszt mibennünk, hogy az mi lelkünk békességes legyen Istennel. Ez az belső és lelki bódogság és békesség felőlhaladja az régi testi békességet, és az Isten bátor ostorozzon külsőképpen bennünket, az mint néki kedves, csak az ő szent igéjének kenyerét ne vegye el közölünk.

Ez ideig szóltam az bálvánimádásrul, melyért minden országok, királyok, nemzetségek szerencsétlenség alá vettettek. De az Szentírás emlékezik több nagy vétkekről is, melyek között igen nevezetes az kegyetlenség és az telhetetlenség.

Az Írás az Manasséről azt mondja, hogy ártatlan vért felette sokat ontott, mígnem megtelnék Jeruzsálem mind torkig. (II. KIR. 21:16.)

Az te szárnyad alatt találtatott szegényeknek és ártatlanoknak vére.

Azt mondja az Jeruzsálemnek fejedelmiről: Az te fejedelmid hitetleneknek, oroknak társai, szeretik az ajándékot, és ajándékért ítélnek.

Az Aháb királ megöleté az ártatlan Nábótot, és szőlejét elprédálá, azért az Isten azt mondá néki: Itt ez helyen, az hun Nábótot megölted, az ebek nyalják az te véredet, királ. (I. KIR. 21:19.)

Elvetéd az te házadat, az Jákóbot, mert megtölt az föld arannyal, ezüsttel, és nincsen vége az ő kincseknek. Ebben az mondásban nem kárhoztatja az próféta az gazdagságot, mert az gazdagság Isten ajándéka, hanem kárhoztatja az telhetetlenséget és hogy nincsen egyébre gondjok, hanem csak aranyra, ezüstre. Azért azt mondja, hogy Isten elvette azokat ezért.

Így panaszolkodik az Isten az fejedelmeknek kegyetlenségekről: Az én népemet az fejedelmek fosztották meg. Én népem, az kik téged őriznek, azok csalnak meg, azok tékozolják az te életedet. Az Isten eljű ítéletre, mert ti kóborlottátok el az én szőlőmet, és az szegény embernek marhája⁺ az ti házatokban, melyet elkaptatok. Miért rontjátok az én népemet, és miért veritek az én népemnek orcáját, miért rontjátok őket? (ÉZSAIÁS 3:15–16.)

Az ti bűneitek szakasztották meg titőletek az jót, mert találtattak az én népem közt álnokok, kik tőrt és hálót vetnek az embernek, mint az madarász az madárnak. (JEREMIÁS 5:25–26.)

Kicsentől fogva nagyiglan mindnyájan telhetetlenségbe és fösvénységbe foglalatosok, az prófétáktul fogva mind az papokiglan álnokságot szereznek. Azért íme én hozok veszedelmet ez nemzetségre. (JEREMIÁS 5:31., 8:10.)

Hallgassátok az Istennek szavát, Júdának királyi. Ezt mondja az Isten: Ímé én hozok veszedelmet ez helyre úgyannyira, hogy minden valaki hallja azt, megcsendöljön beléje az ő füle, annakokáért, mert elhadtak engem és betöltötték ez várast ártatlanoknak vérekkel. (JEREMIÁS 19:3–4.)

Jaj annak, az ki az ő házát építi hamissággal, az ki az ő barátját megrontja, és az ő szolgálatjának jutalmát meg nem adja. (JEREMIÁS 22:13.)

Jaj tenéked, ki prédálsz, mert esmét elprédáltatol. (ÉZSAIÁS 3:1.)

Azt mondja az Isten: Nem tudtanak igazat cselekedni, hanem álnokságot és ragadománt gyütöttek az ő házokba. (ÁMÓSZ 3:10–11.) Annakokáért elrontatnak az te erős házaid.

Mivelhogy az szegént rontjátok vala, és az ő marháját⁺ elprédáljátok vala, annakokáért házat raktok és nem laktok benne, szőlőt plántáltok, de nem isztok az borában.

Jaj azoknak, kik álnokságot gondolnak az ő ágyasházokban, és mihelyt megvirrad, azonnal megcselekedik, az mit gondolnak, mert hatalmok vagyon az szegényeknek megnyomorítására, hogyha mezőt kívánnak, mindjárást elprédálják, ha házat kévánnak, mindjárást elveszik, és megrontják az szegényt és az ő örökségét. Annakokáért íme én gondolok ez nemzetségre veszedelmet, melyből ki nem vonhatjátok, és nem jártok kevélyen, mert veszedelmes idő leszen. (MIKEÁS 2:1–3.)

Hallgassatok, Jákóbnak fejedelmi! Nemde nem ti tisztetek vala-é ez, hogy igazságot cselekednétek? De íme az jót gyűlölitek és az gonoszt szeretitek, elvonszátok az szegénnek bőrét és az ő húsát az ő csontjátul, és eszitek az én népemnek húsát, és bőröket levonszátok, tetemeket megrontjátok, mint az áldozatra való baromnak. Akkor kiáltotok az Istenhez, és meg nem hallgat, elrejti az ő orcáját tőletek, mert álnokul cselekedtetek. (MIKEÁS 3.)

Halljátok ezt, Jákob házának fejedelmi és Izráelnek bírái, kik az igazságot gyűlölitek és mindent elfordítotok, kik az Siont építitök vérrel és az Jeruzsálemet álnoksággal. Ezért az Sion megszántatik mint egy szántóföld és az Jeruzsálem mint egy rakás kő.

Az hitötlenek házában sok álnoksággal gyűtött kincs vagyon. Azért verlek én meg titeket. (MIKEÁS 6:10, 13.)

Jaj annak, az ki fösvénséggel gyűt gazdagságat, hogy nagy magas helyen legyen az ő háza, és azt véli, hogy megszabadul. (HABAKUK 2:9, 12.)

Jaj annak, az ki várast épít vérrel és álnoksággal!

Ezekből az sok bizonságokból nyilván vagyon, hogy sokan az zsidó királyok és fejedelmek közöl kegyetlenek és telhetetlenek voltanak, szegény nyomorultaknak rontói, minden igazságnak felbontói és elrontói, kételen tövők⁺, szegény községnek⁺ sarcoltatói, ártatlan vérnek ontói, gazdagságnak nagy hamissággal való gyűtői. Annakokáért az Isten megrontotta őket, és mindenféle veszedelmet fejekre hozott.

Itt minden ember gondolja meg, ha mostan az próféták élnének, mit mondanának ez nagy kegyetlenségről és telhetetlenségről, mely ez országban és nemzetségben vagyon az fejedelmekben, bizon nagy könnyhullatás nélkül és lelki fájdalom nélkül nem nézhetnék. Nincsen vége az nagy kegyetlenségnek, nincs az fosztogatásnak, ártatlan véreknek ontásának; az szegény községnek⁺ bőrét lenyúzzák, húsát levonszák, tetemét megrontják, mint az mészárszékre való oktalan baromnak, minden igazságot és szabadságot elfordítanak; ha aranyat vagy ezüstöt kévánnak, az szegén községre⁺ tátják torkokat, álnokságot fognak és patvart hozzájok, hogy kivehessék az szegény embertől, az mi nála vagyon; ha mezőt vagy házat kévánnak, az szegény embert ottan kiűzik az ő örökségéből; ha házat vagy várat rakatnak, szegény ember vérével rakják és kerétik az ő várokat, fáradságoknak, munkájoknak jutalmát meg nem adják. Annak felette uzsurasággal⁺, álnoksággal, komplársággal⁺ gazdagítják az ő tárházokat.

Ez egyik oka, miért adta az Isten országunkat pogán kézbe, miért vötte el erős és szép várainkat és várasinkat. Mert az Szentírás mindenütt jajt mond az vérrel rakott várasra és az olyan házra, az mely álnoksággal gyűtött gazdagsággal rakva.

Ez ilyen fejedelmeket nevezi az írás oroszlánoknak és farkasoknak. Mert azt mondja az Sofóniás: Az ő fejedelmek őközöttök mint az ordító oroszlánok, és az ő bírájok mint az farkasok. Az Salamon is azt mondja: Mint az ordító oroszlán és az éhező medve, olyan az kegyetlen fejedelem az község⁺ között. (PÉLD. 28:15.) Az Ézsaiás nevezi őket oroknak. (ÉZSAIÁS 1:23.) Az Marcus Cato is, az pogán bölcs, ez féléjeket nevezte orvoknak⁺, mikor azt mondta, hogy az fő orvok aranyban és bársonyban járnak.

Nem szidalmazom itten az fejedelemséget (II. MÓZES 22:27.), mert tudom szent Pálnak és szent Péternek tanításából, hogy az fejedelemségnek tisztességgel és engedelmességgel tartozom, nemcsak az jóknak, hanem az gonoszoknak is. (RÓMA 13.), (I. PÉTER 2:18.) De az vétket és bűnt szidalmazom bennek, és intem őket, hogy penitenciát tartsanak, hogy az Istennek haragja megcsendesedjék.

Annakokáért az fejedelmek hagyják el az kegyetlenséget, telhetetlenséget, fösvénséget, ne rontsák az szegénséget, ne prédálják el marháját⁺, ne ontsanak ennyi sok ártatlan vért, ne keressenek gazdagságot hamisan, uzsurasággal⁺, kegyetlenséggel, prédával, legyenek az községnek⁺ atyái, dajkái, azoknak életekre, táplálásokra viseljenek gondot, mint ő magokra, mert Isten azokat az ő kezekbe adta oltalomért és gondviselésért.

Mondják hogy az Alfonsus királynak címere publican madár⁺ volt, ki az ő orrával az ő mellyét szaggatta, és az ő fiainak vért bocsátott, melyben példázta az jó fejedelmet, és annak felette ezt íratta melléje: Pro lege et pro grege – Az törvényért és az alattam való községért⁺. Mert az jó fejedelemnek nem kell szánni vérét is az törvénnek, igazságnak megtartásáért és az községnek⁺ táplálásáért és oltalmáért.

Az Dániel prófétánál az jó fejedelem hasonlíttatik az magas fához, kinek árnyékában sok vadak nyugosznak, és ágán sok madarak raknak fészket. (DÁNIEL 4:17–19.)

Az pogán Xenophon azt mondta, hogy az jó fejedelem semmit nem különböz az jó atyánál.

Az Titus Vespasianus is azt mondta, hogy az jó fejedelemnek tiszti ez, hogy ha az juhot megnyíri, az bőrét ne vonja le.

Az Ezékiel próféta azt mondja, hogy bódogok azok, kik erővel, hatalommal semmit mástul el nem prédálnak. (EZÉKIEL 18:7–8.)

Az szent Ágoston is azt mondta, hogy az bűn meg nem bocsáttatik addig, míg az elvött meg nem adatik.

Az Keresztölő János az vitézlő népnek azt mondja, mikor kérdenék tőle, mit míeljenek: Senkit meg ne rontsatok, senki ellen ne patvarkodjatok, és az ti zsoldotokkal megelégedjetek. (LUKÁCS 3:14.)

Emlékezik az Szentírás az zsidóknak bűnök között és az országnak romlásának okai között erről is, mert az fejedelmek igaz törvént nem szolgáltatnak vala az szegényeknek, árváknak és özvegyeknek, kikre az Istennek nagy gondja vala és mostan is vagyon.

Azért mondja az Isten: Özvegyeknek és árváknak ne ártsatok, ha őket megbántjátok, kiáltnak énhozzám, én meghallgatom az ő kiáltásokat, és felgerjed az én haragom, és megverlek titeket fegyverrel, és lesznek az ti feleségtek özvegyek és az ti fiaitok árvák. (II. MÓZES 22:22–24.)

Az fejedelmek szeretik az ajándékot, az árvának és özvegynek nem tesznek igaz törvént, annakokáért íme én megbüntetlek titeket. (ÉZSAIÁS 1:23.)

Jaj azoknak, kik szereznek hamis törvényeket, és hamisságot írtak, hogy megrontanák az törvénben az szegényeket, és az én népemnek alázatosin erőt mívelnének, hogy az árvákat és özvegyeket elprédálnák. (ÉZSAIÁS 10:1–2.)

Az özvegyeknek causájokat⁺ nem ítélték meg, az árvának törvényét nem igazgatták, és az szegénnek dolgát nem ítélték meg. Ezért nem verném-é meg őket? (JEREMIÁS 5:9.)

Az jövevények ellen az fejedelmek patvart fogtanak, az árvát és az özvegyet megnyomorgatták. Azért íme én elosztlak titeket idegen nemzetségek közé. (EZÉKIEL 22:15.)

Ezt mondja az Isten: Igaz ítéletet tegyetek, irgalmasságot cselekedjetek az ti atyátokfiával. Az özvegyek, árvák, szegények és jövevények ellen ne patvarkodjatok. És nem akarák hallani ezt, hanem az ő füleket bedugák. Annakokáért fogságba vitettek, és országok elvétetött tőlök. (ZAKARIÁS 7:9–11.)

Íme én (azt mondja az Isten) ítéletre megyek és tanóbizonyság leszek azok ellen, az kik árvákat, özvegyeket megaláznak és az idegent megrontják. (MALAKIÁS 3:5.)

Az Magyarországra is szabhatjuk mindezeket, és mondhatjuk minden kétség nélkül, hogy országunknak veszedelmének ez is egyik oka, mert az szegényeknek, árváknak, özvegyeknek, úton járóknak nem szolgáltatnak igazságot sokan az fejedelmek közöl – tisztesség adassék azoknak, kik jószágokban igaz törvént szolgáltatnak – az ajándékot felette igen szeretik, és azért az igazságot hamisságra és az hamisságot igazságra fordítják.

Kiknek az Isten azt mondja: Jaj tinéktek, kik az jót gonosznak és az gonoszt jónak mondjátok. (ÉZSAIÁS 5:20.) Az személyválogatás felette igen vagyon nálok. Az szegénnek személye útálatos, az gazdag kedves, bátor hamis causája⁺ legyen is. Az úton járóknak, búdosóknak, szegényeknek törvényeket adományért elnyomják.

Erről azt mondja az apastal: Ne legyen személyválagatás köztetek. Mert ha bemegyen ti közétek egy ember, kinek arany gyűrője vagyon és szép ruhája, az szegény is ha bemegyen hitván ruhában, és arra tekintvén, az kinek szép ruhája vagyon, azt mondjátok: te ülj ide az főhelyre, és az szegénnek azt mondjátok: ülj amoda az ajtó megé – nemde nem személyválogatók vadtok-é, és lőttetek hamis bírákká? Hallgassátok atyámfiai, nemde nem választotta-é az Isten ez világnak szegényeit, hogy az hitben gazdagok lennének, és az örök életnek örökösi, melyet ígért azoknak, kik őtet szeretik? (JAKAB 2:1–5.)

Az Mózes is azt mondja: Az ártatlant és az igazat meg ne öld. Ne végy ajándékokat, melyek megvakítják az bölcseket is, és az igazoknak bölcseket is elfordítják; az idegennek ártalmára ne legyetek, mert ti es idegenek voltatok Egyiptomban. (II. MÓZES 23:7–9.)

Az mi igaz, azt ítéljétek mind az polgárnak, mind az jövevénnek. Semmi személyválogatás ne legyen, az kicsint úgyan meghallgassátok, mint az nagyot, mert Istené az ítélet. (V. MÓZES 1:16–17.)

Annakokáért az fejedelem igaz törvént szolgáltasson mindennek, mind szegénynek, mind gazdagnak, idegeneknek, jövevényeknek, úton járóknak, árváknak, özvegyeknek. Az község⁺ között is oly bírákat rendeljen, kik személyválogatók ne legyenek, hanem mindennek igazságot szolgáltassanak.

Az Jósáfát királrul azt mondja az Írás, hogy minden várasiban bírákat rendelt ő maga, és azt mondta nékiek: Meglássátok, mit cselekedtek, mert nem embernek ítéletit gyakoroljátok, hanem Istenét, és valamit ítéltek ti, reátok tér: legyen az Istennek félelme veletek, és szorgalmatossággal cselekedjetek mindeneket. Nincsen az mi urunknál, Istenünknél álnokság és személyválogatás, sem penig ajándékkévánás. (II. KRÓN. 19:6–7.) Ezt míveljék az mi fejedelmink is, meglássák, minémő személyek az bírák, mint és hogy ítélik az községet⁺, minémő törvénnyel élnek, és szorgalmatosan intsék, hogy igazságot szolgáltassanak. Az hamis bírákat megbüntessék erős büntetéssel, mint az Kambyses király, az Círus fia, ki az hamis bírónak, az Sisamesnek bőrét levonatá, megnyúzatá, és az bőrét az törvéntevő házba az falra feszítteté, és az bírónak fiát tevé bíróvá, intvén őtet, hogy mindenkor az atyjának bőrére nézne, és igaz törvént szolgáltatna. (Poena iniqui iudicis⁺)

Az ítéletben az árváknak légy irgalmas mint egy atya, és azoknak anyjának légy úgy mint férje. (JÉZUS S. 4:10.)

Az Isten megőrizi az jövevényeket, az árvát és az özvegyet hozzá fogadja, az hitetlenekét útokat elveszti. (ZSOLT. 146:9.) Továbbá az próféták az zsidóknak veszedelmeknek okai között nevezik az kevélységet is. Azért mondja Ézsaiás: Az kevélyeknek szemek megaláztatnak, és az férfiaknak magasságok meggyaláztatik. Az Istennek bosszúálló napja vagyon minden kevélyeken és felfuvalkodott embereken, és megrontatnak.

Így szól az próféta az jeruzsálemi asszonyállatoknak kevélységekről. Mivelhogy az Sionnak leányi felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal és szemmel járnak, és nagy kevélyen lépnek, annakokáért az Isten megkopasztja az Sion leányinak fejeket, elveszi az Isten az ő ékességeket, szép szárnyokat, kapcsokat, aranyláncokat, kösöntyőket, arany pereceket, szép gyűrőket, főkötőket, fátyolokat, drágaköveket, inneplő ruhákat, pézsmájokat, és leszen az jó illat helyébe büdösség és az szép ragyogó hajért kopaszság, és az szép ingért fekete cilicium⁺, és az szép ifjak szablya miá vesznek. (ÉZSAIÁS 3:17–26.)

Az Babilóniának kevélységét így neveti Ézsaiás: Mimódon esél le, Lucifer, az égből az földre esél, ki sok népet megrontasz vala szívedbe. „Az égbe hágok, az egeknek felette helyheztetem az én székemet, az fölhőknek magasságira hágok, és hasonlatos leszek az Istenhez” – de az pokolig megaláztatál. (ÉZSAIÁS 14:12–15.)

Az moábitákrul is azt mondja: Hallottuk az Moábnak kevélységét, felette igen kevély az ő kevélysége, és felfualkodása nagyobb az ő erejénél, azért elpusztítja Isten az moábitákat. (ÉZSAIÁS 16:6.)

Az Tírusz várasrul is azt mondja: Az seregeknek ura, Istene gondolá ezt, hogy megalázná az ő kevélységeket, és gyalázatra hozná az földnek kevélyit. (ÉZSAIÁS 23:9.)

Jaj tinéktek, kik gazdagok vadtok Sionban, kik bíztok az Samariának hegyében, kik fejedelmek vadtok az község⁺ között, kik az Izráel házába nagy kevély pompával mentek be, kik elefánttetem⁺ ágyban háltok, és bujálkodtok az ti ágyatokban. (ÁMÓSZ 6:1, 4.)

Az mi országunkban is az mi nemzetségünk között felette igen nagy kevélység volt, annakokáért az Isten meggyalázott minket, és az mi szépségünket az pogányoknak adta. De ugyan nem szűnik meg az kevélység. Azért az Isten haragja is nem lassódik, hanem naprul-napra gerjed, mindaddig, mígnem az mi kevély szarvonkat letöri.

Az Holofernes felette igen kevély vala, az Isten egy asszonyállat által alázá meg. (JUDIT 13:1–10.)

Az Szanhérib kevély vala és felfualkodott, az Isten megrontá Jeruzsálem alatt. (ÉZSAIÁS 36, 37.)

Az Nabukodonozor kevélykedik vala Babilóniában az ő szép és erős palotáival. Az Isten az barmok közé számlálá, azokkal hét esztendeig rága szénát. (DÁNIEL 4:27–30.)

Szent Péter apastal azt mondja, hogy az Isten az kevélyeknek ellenek áll, az alázatosoknak adja kegyelmét. (I. PÉTER 5:5.)

Krisztus penig azt mondja, hogy minden valaki megalázza magát, felmagasztaltatik, és az ki felmagasztalja magát, megaláztatik. (LUKÁCS 14:11.)

Az tobzódás és részegség uralkodik vala az zsidó nemzetségben, melyért az Ézsaiás ígyen fenyegeté őket: Jaj tinéktek, kik reggel felkeltek, hogy részegeskedjetek és igyatok mind estvéig, hegedő, lant, síp és dob vagyon az ti lakodalmatokban. Annakokáért fogva vitetett az én népem, és az én népemnek nemesi éhel holtak meg és szomjúval. (ÉZSAIÁS 5:11–13.)

Az bornak miatta nem tudtak, az részegségnek miatta tévelygettek. Az papok és próféták tévelygettek az bor miatt, elnyelettek az bortul, tévelygettek részegségekben, nem tudták az Istennek próféciáját, nem látták az igazságot. (ÉZSAIÁS 28:7.)

Az részegség, az tobzódás mely igen uralkodjék az magyar nemzetségben, mindennél nyilván vagyon. Mert föld kerekségében nem lehet vitézb nemzetség az boritalra, részegségre, tobzódásra az magyar nemzetnél. Nincsen vége az sok lantolásnak, hegedölésnek, sípolásnak, dobolásnak, lakodalomnak, kéváltképpen az fejedelmek között felettéb, de az község⁺ között is.

Annakokáért hagyják el az fejedelmek az duska italt⁺, részegséget, az nagy testi bátorságot, kövessenek mértékletes és józan életet. Mert hogy az részegségnek több ártalmárul ne szóljak, gyakorta hirtelenséggel való halál következik belőle, testét embernek megrontja, tisztátalanságra viszi, mint gyilkosságra, nagy paráznaságra. Az Alexander nagy részegségében megölé az ő barátját, Clitust, kit másodnap józanságában nagy keservesen sirata. (Quint. Cur. li. 8.⁺)

Továbbá az mint Salamon mondja, az hol az részegség vagyon, ott nincsen semmi titok. Annak felette embernek szívét igen meghidegíti és megnehezíti. (PÉLD. 31:4–5.) Azért mondja Krisztus: Oltalmazzátok meg magatokat, hogy az ti szívetek meg ne nehezedjék tobzódásnak és részegségnek miatta. (LUKÁCS 21:34.) Az próféta is azt mondja, hogy az bor és az részegség elvesztik az embernek szívét. (HÓSEÁS 4:11.) Az pogán bölcs is azt mondja, hogy Trójának megvételének egyik oka ez volt, mert mind az egész váras elmerült volt borban és álomban. Mi es magyarok eleitől fogva adók magunkat az részegségnek, tobzódásnak, álomnak, és azképpen alkolmatosságot adánk az pogánnak országunknak megvételére.

Az szent Pál apastal mindezeknél nagyobbat mond, mert azt mondja, hogy az részegesek és tobzódók soha Istennek országát nem bírhatják. (GALATA 5:21.)

Az irígység is mondhatatlan igen uralkodik ez világon minden rendeken. Az penig az irígység, mikor bánjuk, hogy más ember nevekedik vagy gazdagságában vagy birodalmában, és azt kévánjuk elveszni, nem hogy minket megbántott volna, hanem csak azért, mert bánjuk, hogy nálunknál böcsöletesb, és mi azoknál alább valók vagyunk.

Miképpen penig árnyék követi az testet, azonképpen az irígység követi az előmenetet és az jószerencsét; minden gazdagnak azért, minden tudós embernek, minden jó vitéznek, minden jószerencsének irígyi vadnak, de nincsen jobb orvosság az ellen, mint mikor az ember isteni félelemmel és könyörgéssel szorgalmatoson eljár tisztiben, és az irígyeknek irígységekkel semmit nem gondol.

Az Saul királ irígykedik vala az Dávidra, és bánja vala, hogy Dávid dícséretes volna az község⁺ között. Sokszor meg is akarta ölni, de az Isten megoltalmazta őtet. (I. SÁM.1 19, 20.et reliquis⁺)

Az Káin irígykedik vala az Ábelre, és megölé őtet. (I. MÓZES 4.) Áron pap és Mirjám irígykednek vala Mózesre. Eképpen Kórah, Dátán és Abirám, kiket Isten elnyelete az földdel. (II. MÓZES 12, 16.)

Ezenképpen az magyari urak közöl ha az Isten valamelyet méltóságra felemel, ha valamelyiknek szerencséjét előviszi, csuda mely igen irígykedik az többi reája, és kívánnák azt elveszni. Innét vagyon ez, hogy ha az ilyenek közöl, kiket az Isten felemelt, valamely valami veszedelembe esik, mint ha pogányoktul megszoríttatik, az többi nem segéti meg, sőt inkább az többi ugyan hízik annak nyomorúságával. Ennekokáért az Isten semmi előmenetet nem ád nékik, és míg egymást szeretők nem lesznek, addig szerencsések nem lesznek. (JÉZUS S. 45:22–24.)

Vadnak még ezeknél több vétkek és bűnök, melyekért az Isten az pogányoknak fegyvere alá adott, mint az uzsuraság⁺, melyet az Isten felette igen megtilt, mikor azt mondja: Kölcsönt adj az te felebarátodnak, és ne kévánj semmit reája. (LUKÁCS 6:34.) Annak felette vagyon az emberi társaság között való csalárdság, melyről az próféta is emléközik, mikor azt mondja: Kiki az ő felebarátjátul oltalmazza magát, és senki barátjához ne bízzék. (JEREMIÁS 9:4–5, 8.) Mert minden atyafiak és barátok csalárdok és az ő barátjokat megcsalják, az ő nyelveket hazugságra megtanították, az ő felebarátjoknak szemébe szépet szólnak és hátok megé vermet ásnak.

Ennek felette vagyon országban tolvajság, paráznaság, hamis eskövés, hiábavaló eskövés, mely az magyarokban felette igen uralkodik. Mindezekért országunk szerencsétlen, ezért szerencsétlenek az fejedelmek, ezért rabolja az országot az pogán török, ezért veretett el országunknak határa. De kéváltképpen az felső vétkekért, kiket annakelőtte előszámlálék, melyeket míg el nem hagyunk, addig országunk meg nem szabadul, sőt inkább Istennek kegyelmességéből vagyon, hogy mindenestől fogva meg nem emésztettünk. (JEREM. S. 3:22.) Mert az mi bűneink bizon felőlhaladták Sodomának és Gomorának vétkeit, mint az Ezékiel mondja az Izráel nemzetségéről. (EZÉKIEL 16:46–47.)

Annakokáért ha azt akarjuk, hogy országunkban békesség legyen, hogy országunkat az Isten megadja, hogy országunk szerencsés legyen, és királyunknak, fejedelmünknek előmenetek legyen, térjünk Istenhez teljes szívünk szerint, hagyja el az királ az bálvánimádást, hagyják el az utána való fejedelmek is, hallgassák az Istennek igéjét és böcsöljék azt, és az mellé szabják az életeket, szolgáljanak Istennek és az ő szent fiának, az Krisztus Jézusnak, hagyják el az nagy sok istentelenséget, telhetetlenséget, fösvénséget, kegyetlenséget, prédálást, dúlást, fosztást; hagyják el az kevélységet, szolgáltassanak igazságot mindeneknek, szegényeknek, árváknak, özvegyeknek, hagyják el az irígységet, kövessék az szeretetet, járjanak el az fejedelmek az ő tisztekben, irtsanak ki az országból minden tisztátalanságot, büntessék meg az bűnösöket.

Ha ezeket mívelik, kétség nélkül szerencsések lesznek, az Isten elveszi az pogányokat rólunk, az mi országunkat megadja. Nem félünk azután az pogány fegyverétől, nem félünk rabságtul, bátran nyughatunk ágyunkban, az mi örökségeinket is bírhatjuk.

Hogyha penig meg nem térünk, ennél is nagyobb szerencsétlenséget hoz reánk, az mi kevés országunkban vagyon, azt is az pogánnak adja, mi magunkat feleségestől, gyermekestől elvitet rabságba vagy levágat, és eképpen az zsidóknál semmivel nem leszünk alábbvalók, kik mind ez világon útálatosok.

Azért mondja az Isten: Ha akarjátok és engemet hallgatandotok, az földnek javát eszitek, ha penig nem akartok engemet hallgatni, és engem haragra indítotok, az fegyver emészt meg titeket. (ÉZSAIÁS 1:19–20.)

Térjetek énhozzám, és nem fordítom el az én orcámat tőletek, mert szent vagyok én, és nem mindörökké haragoszom. (JEREMIÁS 3:12.)

Metéljétek környöl magatokat Istennek, és az ti szíveteknek rútságát vegyétek el, hogy az én haragom fel ne gerjedjen, és ne legyen, ki eloltja. (JEREMIÁS 4:4.)

Jobbítsátok meg az ti útaitokat és életeteket, és lakozom veletek. Hogyha megjobbítjátok útaitokat, ha igaz törvént szolgáltattok, árvák és özvegyek ellen nem patvarkodtok, ártatlan vért nem ontotok, idegen isten után nem jártok, lakozom tivéletek ez földön, melyet az ti atyáitoknak adtam. (JEREMIÁS 7:3, 5–7.)

Ha nem hallgatnak engemet, kigyomlálom és elvesztem ez nemzetséget. (JEREMIÁS 12:17.)

Ha megtér az én népem az ő bűnéből, elváltoztatom az gonoszt, melyet őellene gondoltam vala. Ha peniglen gonoszt cselekedik énelőttem, elváltoztatom az jót, melyet gondoltam vala, hogy míeljek vélek. (JEREMIÁS 18:8, 10.)

Szolgáltassatok ítéletet és igazságot, és szabadítsátok meg az szegényt az patvarkodónak kezéből. Idegeneket, árvákat és özvegyeket meg ne rontsatok és meg ne háborítsatok hamisan, és ártatlan vért ne ontsatok. Ha ezt míelitek, szerencsések lesznek az ti királyitok, kik ülnek az Dávidnak székiben, hogyha penig ezt nem míelitek, eskeszem az én Istenségemre, hogy elpusztul ez váras. (JEREMIÁS 22, 26.)

Térjünk az Istenhez, emeljük fel az mi szíveinket és kezeinket az Istenhez az égbe, mi vétkeztünk, mi voltunk engedetlenek, azért te nem engedtél minékünk, ellenünkbe vetéd az te haragodat, megöltél minket és nem engedtél. (JEREM. S. 3:40–43.)

Azt mondja az Isten: Térjetek énhozzám teljes szívetek szerint, bőtölésben és siralomba, és metéljétek az ti szíveteket és nem ruhátokat, és térjetek az ti Istentekhez, mert kegyelmes és irgalmas, és elváltoztatja az gonoszt. (JÓEL 2:12–13.)

Térjetek énhozzám, és én is tihozzátok térek. (ZAKARIÁS 1:3.)

Azt kiáltja Keresztelő János: Tartsatok penitenciát, mert immár az fejsze az fának gyökerére vettetött, és minden fa, valamely jó gyümölcsöt nem teremt, kivágatik. (MÁTÉ 3:10.)

Krisztus azt kiáltja: Tartsatok penitenciát, mert mind el kell vesznetek.

Ezekből megtetszik, hogy mi vagyunk okai, hogy az Isten ez ideig el nem vötte rólunk az pogányokat, mert ha penitenciát tartottunk volna, elvötte volna Isten az ő haragját. Ne bízzunk azért az mi nagy és híres-neves nemzetségünkhez, mert ha az Isten az zsidó nemzetségnek nem engedett, minékünk inkább nem enged. Ne bízzanak az urak az ő nagy uraságokba⁺ és nemzetségekben, mert ha az Konjáhú királyrul azt mondá az Isten, hogy az király ha gyűrője volna is az ő ujjában, mindazáltal elveti (JEREMIÁS 22:24.), sokkal inkább bizon ha az magyar fejedelmek az Isten ujjában gyűrők volnának is, elvettetnek.

Annakutána ez is szükség, hogy az Istennek éjjel és nappal könyöregjünk, hogy vegye el haragját rólunk, rontsa meg az pogányokat, adja az mi régi szabadságunkat, mint régenten az próféták könyörgöttek. Kiket mi es követhetünk, és élhetünk azon könyörgéssel.

Paul Eber, Károlyi másik hébertanára Wittenbergben, ifj. Lucas Cranach rézkarca

Úristen, bejöttek az pogányok az te örökségedbe, megferteztették az te szent templomodat, az Jeruzsálemet elpusztították, az te szolgáidnak testeket vötték⁺ az égi madaraknak, és az te szenteidnek tagokat az kegyetlen vadaknak. Kionták az ő véreket mint az vizet Jeruzsálem körül, és nem vala, ki eltemetné őket. Vagyunk immár szidalom az mi szomszédainknak és csúfság azoknak, kik környölünk laknak.

Miért haragszol, Úristen, mireánk mindörökké? Miért gerjed reánk az te haragod mint az tűz? Fordítsad az te haragodat az pogányokra, kik téged nem esmernek, és az országokra, melyek az te nevedet segítségül nem híják, mert megették az keresztyénséget, és házát elpusztították. Ne emlékezzél az mi régi álnokságinkról, hamar az te irgalmasságid vegyenek elől, mert szegényekké löttünk. Segélj meg minket, mi szabadító Istenünk, az te szent nevednek dicsőségéért. Szabadíts meg minket, légy kegyelmes nékünk az te szent nevedért, hogy ne mondják az pogány népek, hol vagyon Istenünk. Jelentessék ki minden népek közt mi szemeink előtt az te szolgáidért való bosszúállásod, menjen be te elődbe az szegén foglyoknak fohászkodások, az te hatalmasságod által mentsd meg azokat, az kik halálra tartatnak, és fizess meg az mi ellenséginknek hétképpen, kik téged bosszontanak, Úristen. Mi penig, kik te népeid vagyunk, néked hálát adunk, és nemzetségről nemzetségre az te nevedet hirdetjük. (ZSOLT. 79.)

Kedvezz, Úristen, az te népednek, és ne adjad az te örökségedet gyalázatra, hogy uralkodjanak őrajtok az pogányok. Miért mondják az pogányok: hol vagyon az ő Istenek? (JÓEL 2:17.)

Uram Isten, nagy és rettenetes Isten, ki megőrized az te szövetségedet, megtartod irgalmasságodat azok ellen, kik szeretnek tégedet, vétkeztünk, álnokságot cselekedtünk, gonoszul cselekedtünk, te ellened tusakodtunk, eltávoztunk az te parancsolatidtul. Nem engedtünk az te szolgáidnak, az prófétáknak, kik szóltak az te neveddel az királyoknak, az fejedelmeknek, az mi atyáinknak és mind az községnek⁺. Tenéked, Uram, igazság, minékünk penig az mi orcánknak pirulása, miképpen most megtetszik Jeruzsálemnek lakosin és az Izráelen, mind az kik itt vadnak, mind penig azokon, kiket messze földre vitettél az bűnökért. Ó uram Isten, minékünk az mi orcánknak pirulása, az mi királyunknak és fejedelmünknek és az mi atyáinknak, mert vétkeztünk tenéked. Az mi urunknak és Istenünknek irgalmasság és kegyelmesség, mert eltávoztunk őtőle. Nem engedtünk az mi urunknak, Istenünknek szavának, hogy járnánk az ő törvényében, melyet adott mi előnkbe az ő szolgái által, az próféták által. Az Izráel az te törvényedet megszegte, és elhajlottak nem engedvén az te beszédednek. Azért jütt mireánk az átok és eskövés, mely megiratott az Mózesnek, az te szolgádnak törvényében. Mert vétkeztünk, beteljesítette az ő beszédét, melyet mondott vala, mirajtunk és az mi bíráinkon, kik minket ítéltenek, és reánk hozta az veszedelmet, mely nem volt ég alatt, mint meg vagyon írván az Mózesnél. De uram Isten, kérlek tégedet, forduljon el az te haragod mirólunk, mert az mi bűneinkért és az mi atyáinknak bűnökért adattunk gyalázatra. Mostan hallgasd meg az te szolgádnak könyörgését, hajtsd le az te fileidet, és hallgass meg; nyisd meg az te szemeidet, és lássad az mi pusztaságunkat és az te várasodat, mert nem az mi igazságunknak bizodalmában könyörgünk néked, hanem az te nagy kegyelmességedben. Hallgass meg, uram, kedvezz, uram, fegyelmezzél⁺ hozzánk, ne késedelmezzél az te szent nevedért, mert tied az váras, tied az nép is. (DÁNIEL 9:4–19.)

 

És ilyen könyörgésekkel és ezekhez hasonlatosokkal élhetünk, mikor Istennek könyörgünk az pogány törökök ellen, nyomorult országnak szabadulásáért.

Hogyha penig az Isten az ő segítségével késendik, nem kell kétségbeesnünk, hanem annál inkább fel kell emelkednünk hütnek és reménségnek általa. (ZSOLT. 27:14.) Mint az próféták intenek ez mondásokkal: várjad az Istent, légy erős és bátor; és esmeg: az ti erősségtek legyen csendességben és reménségben (ÉZSAIÁS 30:15.); és esmeg: jó az Istennek szabadítását várni csendességben. (JEREM. S. 3:26.)

Mely mondásokban erre intetünk, hogy háborúságinknak idején ne zúgódjunk Isten ellen, hanem békességes és csendesek legyünk, és várjuk az megszabadulást és annakutána az örökkévaló bódogságot, melyről az szent Péter azt mondja, hogy el nem veszt, meg nem fonnyad, hanem tartatik minékünk az mennyországban, mely megjelentetik akkor, mikor az Istennek fia, az Krisztus Jézus megjelenik, azaz mikor eljő ítílni eleveneket és holtakat, etc⁺. Amen.

 

FINIS⁺.

Az Jézus Sirach az ő könyvében azt mondja: Mindenekbe, az mit cselekedel és az mit szólasz, emlékezzél meg az te utolsó órádról, és soha nem vétkezel. (JÉZUS S. 7:38.) A Salamon is azt mondja, hogy jobb embernek az siralomnak házához menni, hogynem mint az örömnek házához, mert annál minden ember intetik az ő halálárul, és az élő ember gondolkodik arrul, mi következik őreája. (PRÉD. 7:2.)

Ez mondásokból megtetszik, hogy az embernek felette igen hasznos dolog itt ez világon éltében minden cselekedetinek közötte meggondolni az ő utolsó óráját, azaz halálát, hogy meggondolván ezt – meg kell minden embernek az természetnek adósságát fizetni – vigyázzunk szorgalmatoson, és, az mint az bölcs mondja, úgy éljünk, mintha holnap meghalnánk. Annakokáért rejtetett penig el az halálnak órája is mitőlünk, hogy mennél bizonytalanosbak vagyunk az mi halálunknak órájárul, annál szorgalmatosban vigyázzunk, és minden órában az halál az mi fülünkbe zengjen.

Az Szentírás penig tanúbizonyságot teszen arrul, hogy akármely sokat éljünk, mindazáltal meg kell halnunk, földdé kell lennünk.

Az Isten azt mondja Ádámnak: Földdé kell lenned, mert földből való vagy.

S noha kilencszázharminc esztendeig éle, mindazáltal meghala.

Az Sámuel azt mondja az királyokrul írt könyvben: Mindnyájan meghalunk, és mint az víz azonképpen elomlunk. (II. SÁM. 14:4.)

Az Dávid is azt mondja: Kicsoda az ember, az ki él, és meg nem hal? (ZSOLT. 89:49.)

Az gazdag ember is azt mondja vala: Én lelkem, sok jó takarványod vagyon, egyél, igyál, nyugodjál! Az Isten azt mondá néki: Bolond ember, ez éjjel megkérik az te lelkedet tetőled. (LUKÁCS 12:19–20.)

Szent Pál apastal is azt mondja, hogy elvégezett dolog ez, hogy minden ember meghaljon. (ZSIDÓK 9:27.)

Noha annakokáért igen keserves az halál azoknak, és igen nehezen szenvedik, mikor az halált emlétik, az kik ez világ fiai, az kik ez világhoz kötték⁺ magokat, és ez világon nagy kedvekre, gyönyörőségekre élnek – mint az bölcs mondja: Ó halál, mely keserő az te emlékezeted az olyan embernek, az ki nagy gyönyörőséggel, nagy bódogsággal és minden gond nélkül él! – mindazáltal úgyan meg kell mindennek halni, mind gazdagnak, uraknak, királyoknak és mind szegényeknek. (JÉZUS S. 41:1–2.) Az hatalmas Alexander megholt, eképpen Julius, Augustus és minden hatalmasok.

Az keresztyéneknek bizon nem félelmes az halál, mert nem halnak meg, hanem csak nyugosznak, az földnek porában laknak, és az feltámadásnak utána az örök bódogságot veszik. (ÉZSAIÁS 26:9.)

Miképpen azért halálrul való emlékezet hasznos, azonképpen az feltámadásrul és az Istennek ítíletiről való emléközet mondhatatlan igen használ mind az híveknek, mind penig az hitetleneknek.

Az híveknek azért használ, hogy vígasztalást vegyenek és elhiggyék, hogy noha mostan nagy nyomorúságban vadnak, mindazáltal jövendőbe azoktul megszabadulnak, és nagy bódogságba lesznek, tudván ezt, hogy az ki azt mondta nékik: Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik megterheltettetek, én megkönnyebbítelek (MÁTÉ 11:28.) – ugyanazon leszen az ítélőbíró, mint ő maga mondja: Az atya az ítéletet adta az fiúnak. (JÁNOS 5:22.) Az Krisztus is, mikor azt mondja: Mikor látjátok, úgymond, hogy ezek beteljesednek, emeljétek fel az ti fejeteket, mert közel vagyon az ti váltságtok (LUKÁCS 21:28.) – arra akar inteni, hogy mikor értjük az ítéletnek közel való voltát, örvendezzünk, mert megszabadulunk.

Az hitetleneknek arra használ az Istennek ítéletinek emlékezeti, hogy az Istennek haragjátul megrettenjenek, és megtérjenek.

De az testnek feltámadása felől eleitől fogva csuda vélekedések voltanak. Mert voltak olyak, kik azt mondták, hogy semmi feltámadás nincsen, hanem az emberek mint az oktalan állatok elvesznek mind testestől, lelkestől. Ilyenek voltak az epikureusok, szadduceusok és sztoikusok, kikről szent Lukács emlékezik.

Némelyek azt mondották, hogy vagyon feltámadás, de lelki, mely immár meglött, akkor tudniillik, mikor az bűnből feltámadtunk. (CSEL. 17, 23:6, 8.) Ilyenek voltak az Hümenaiosz és Filétosz, kikről az szent Pál emlékezik. (II. TIM. 2:17–18.)

Némelyek azt mondták, hogy az lélek megmarad ez halálnak utána, de az test soha fel nem támad.

Voltak olyak, kik azt mondták, hogy az lélek az testtel együtt meghal, de az testtel együtt esmét feltámad.

Ezek közől az kik azt mondották, hogy nincsen feltámadás, az Istennek ítíletit is tagadták, mert az ki tagadja az feltámadást, tagadja az ítíletit is.

Azért minekelőtte az Isten ítíletinek bizonyos voltának megbizonyítására mennénk, annakelőtte az léleknek halhatatlanságárul és az testnek feltámadásárul egynehány bizonságot hozunk.

Az Isten hivattatik Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istenének. Az Isten penig nem Istene az megholtaknak, azaz azoknak, az kik nincsenek, hanem az eleveneknek, azaz azoknak, az kik vadnak. (MÁTÉ 22:32.) Azért Ábrahám, Izsák és Jákób élnek, de testben nem élnek, hát lélekben élnek.

Krisztus azt mondja az tolvajnak: ma énvelem lész paradisumban⁺ (LUKÁCS 23:43.) – de az nap sem az Krisztus, sem az tolvaj paradisumban⁺ nem voltanak testben, mert eltemettetének, hát lélekben voltak; és el nem veszett volt az tolvajnak lelke, meg sem holt volt, noha testbe megholt volt.

Krisztus az tanítványoknak azt mondá: Ne féljetek azoktul, kik megölnek testben, de lélekben meg nem ölhetnek. (MÁTÉ 10:28.)

Szent István az ő lelkét az Krisztus Jézus kezébe ajánlja, hát nem holt meg lélekben. (CSEL. 7:59.)

Szent Pál azt mondja: Kévánok meghalni és az Krisztussal lenni. (FILIPPI 1:23.)

Mózes beszéle Krisztussal az Tábor hegyén, azért noha Mózes megholt testben, de lélekben meg nem holt. (MÁTÉ 17:23.) Ezekből megtetszik immár, hogy hamis azoknak értelmek, kik azt mondják, hogy az lélek meghal mint az test.

Menémő⁺ állapatban legyenek az lelkek mindez óráig, melyben az testtel esmeg eggyé lesznek, arrul csak úgy szólhatunk, az mint az Írás szól. Az bölcs ezt mondja: Az igazaknak lelkek az Istennek kezében vadnak. (SAP. S. 3:1.) Szent Pál így szól: Kévánok Krisztussal lenni. (FILIPPI 1:23.) Szent Dávid azt mondja: Te kezedbe ajánlom lelkemet. (ZSOLT. 31:6.) Krisztus az tolvajnak azt mondja, hogy paradisumban⁺ leszen. (LUKÁCS 23:43.) Lázárrul az Írás azt mondja hogy Ábrahám kebelében vitetett, az gazdag penig pokolban temettetett. (LUKÁCS 16:22–23.) Az bölcs esmeg azt mondja: Ha az igaz ember meghal, hívségben leszen. (SAP. S. 4:7.)

Továbbá hogy az lélek az testtel esmeg eggyé legyen, azaz hogy az test feltámadjon, erről is nyilvánvaló bizonságaink vadnak. Jób patriarcha azt mondja: Tudom, hogy az én megváltó Istenem él, és az utolsó napon az földből feltámadok, és esmeg az én bőrömmel környülvétetem, és ezen testben meglátom az Istent. (JÓB 19:25–26.)

Ézsaiásnál azt mondja az Isten az megholtaknak: Serkenjetek fel és örvendözzetek, kik lakoztok az földnek porában! (ÉZSAIÁS 26:19.)

Krisztus azt mondja: Eljő az óra, mikor hallják az Istennek fiának szavát azok, az kik az koporsóban vadnak, és feltámadnak. (JÁNOS 5:25.)

Esmeg azt mondja Krisztus: Mikor eljő az embernek fia az ő dicsőségében és mind az szent angyalok ővele, akkor ül az ő dicsőségének székiben, és minden népek őelőbe gyűlnek. (MÁTÉ 25:31–32.)

Szent Pál apastal azt mondja: Az Krisztus onszolással és arkangyalnak szavával és az Istennek trombitájával leszáll, és az kik Krisztusban megholtak, azok először feltámadnak. Annakutána mi, kik elevenek leszünk, elragadtatunk azokkal egyetembe az ködbe eleibe. (I. THESSZ. 4:16–17.)

Esmét azt mondja szent Pál: Ha Krisztus feltámadott, mi es feltámadunk; ha ő fel nem támadott, mi es nem támadunk fel. (I. KOR. 15:12–17.)

Krisztus azt mondja: Én feltámasztom azt az utolsó napon. (JÁNOS 6:39.)

Az mi hitünknek vallásában is azt mondjuk: hiszem az testnek feltámadását. Annakokáért mely bizonnyal hisszük, hogy meghalunk, oly bizonnyal higgyük, hogy feltámadunk, és az nagy bírónak, az Krisztus Jézusnak széki eleibe kell állanunk, hogy minden cselekedetünkről számot adjunk.

Az Istennek ítéleti az, mikor az Krisztus Jézus eljő nagy dicsőségben és hatalomba angyali sereggel, és mind az jókra, mind az gonoszokra az ő cselekedetek szerint szentenciát⁺ mond, és az jókat az örök életre híja, az gonoszokat köldi az örök pokolra.

Az Istennek ítéleti kétféle, az egyik kéváltképpen való, az másik közönségesképpen való. Kéváltképpen való ítéletinek mondjuk azt, mikor az ő bosszúállásának haragjából az bűnösöket megbünteti, mint az szent Pál mondja: Az Isten, úgymond, megítéli az paráznákat. (ZSIDÓK 13:4.) Eképpen az első világot özönvízzel elveszté (I. MÓZES 7.); Sodomát, Gomorát minden tartományával egybe kénköves tűzzel emészté meg (I. MÓZES 19.); fáraó királt az Véres-tengerbe⁺ veszté (II. MÓZES 14.); Kórahot, Dátánt, Abirámot az földdel nyeleté el (IV. MÓZES 16.); Heródest az férgek evék meg (CSEL. 12.); az Jezábelt az ebekkel éteté meg. (II. KIR. 9.) Mostan is halljuk és látunk ilyen rettenetes és undok veszedelmeket, melyek nem egyebek, hanem Istennek ítéleti és az következendő örök veszedelemnek jelenségei.

Hogy penig néha az hitetlenek bódog életet élnek ez világon, ez az Istennek hosszú ideiglen való tűréséből vagyon (RÓMA 2:4.), ki nem akarná az embernek veszedelmét, hanem hogy megtérne és élne (II. PÉTER 3:9.), de mennél tovább várja az hitetlent, annál rettenetesben veri meg végre. (EZÉKIEL 33.)

Közönséges ítéleti az Istennek az, mellyel az testnek feltámadásának utána megítéli mind az jókat, mind penig az gonoszokat, az jóknak örök életet ád, az gonoszoknak penig örök kárhozatot. (Iudicium generale⁺)

Ezt az ítéletet noha sokan tagadják és nem hiszik, kéváltképpen azok, kik itt ez világon mind isteni félelem nélkül élnek, mindazáltal bizon leszen az Istennek ítéleti, bizon leteszi az Istennek fia az ő ítélő székit, kit mindnyájan meglátunk. Azoknak penig, kik azt nem hitték, és istentelenségben és testi bátorságban éltenek, leszen örök veszedelem. (DÁNIEL 7.)

Ezt meg kell bizonyítanunk Szentírásból. Az Isten azt mondja Kainnak: Ha jót cselekedel, kedves leszen Isten előtt az te áldozatod, ha penig gonoszul cselekedel, az bűn előtted leszen (I. MÓZES 4:7.) – azaz noha az te bűnöd egy ideig büntetés nélkül leszen, mindazáltal bizon megbüntetik⁺ végezetre, ha ez világon nem, de az másvilágan⁺ megbüntetik⁺.

Ez nyilvánvaló mondás, mert azt mondja az Isten, hogy ha az bűn büntetés nélkül marad is, de azért megbüntetik⁺.

Az Isten az bűnt nem szereti, azért soha azt büntetés nélkül nem hagyja. Jól látjuk penig, hogy sok bűnösöknek itt ez világon nagy előmenetek vagyon. Ugyan nem büntetnek⁺ meg ez világon, ebből az következik, hogy vagyon az Istennek ítéleti közönséges, mellyel megítéli azokat.

Továbbá az Isten az ő választottainak minden jót ígér. Ez penig nyilvánvaló dolog, hogy ez világon mindenféle nyavalyának és bódogtalanságnak alája vettetünk. Ebből is az következik, hogy megfizet minékünk az ítéletben, hát az Istennek vagyon ítéleti.

Szent Pál azt mondja: Te az te keménséged szerint gyűtesz magadnak haragot az haragnak napjára és az Istennek igaz ítéletinek kijelentésének napjára, ki megfizet mindennek jutalma szerint. (RÓMA 2:5–6.)

Szent Péter azok ellen ír, kik tagadják az Istennek ítéletit, és azt mondja: Ezt tudjátok, hogy az utolsó időben lesznek istenkáromló emberek, kik az ő tulajdon kévánságok szerint járnak és azt mondják. Hol vagyon az Istennek ítéleti? – az időtől fogva, hogy megholtak az atyák, mind így vagyon ez világ, etc⁺. Azután azt mondja: Az Istennek napja eljő mint az or, melyben az egek elmúlnak, az éltető állatok⁺ megolvadnak, az föld és minden földi állat megég. (II. PÉTER 3:3–4, 10.) Krisztus azt mondja: Az atya nem ítél senkit, hanem minden ítéletet az fiúnak adott. (JÁNOS 5:22.)

Esmét azt mondja: Mikor eljő az Embernek Fia az ő dicsőségében, és mind az angyalok ővéle, akkor ül az ő dicsőségének székiben, és gyűlnek őeleibe minden népek. (MÁTÉ 25:31–32.)

Az angyalok is azt mondják az galileabelieknek: Mit néztek az égbe? Eképpen jő el ítélni, miképpen látátok őtet felmenni. (CSEL. 1:11.) Eképpen Csel. 10, 17.; szent Pál I. Thessz. 5., II. Thessz. 1., II. Tim. 4.

Az hitnek vallásában azt mondjuk: Onnat leszen eljövendő ítélni eleveneket és az holtakat.

Krisztus ő maga az szentenciát⁺ is megmondja, mellyel mind az jókat, mind az gonoszokat megítéli. Jöjjetek el, úgymond, én atyámnak áldottai, bírjátok az országot, mely az világ kezdetitől fogva készíttetett néktek; mert éhezém és ennem adátok, szomjúhozám és innom adátok.

Az hitetlenek szentenciája⁺ ez: Menjetek, elátkoztak az örök tűzre, mely megcsináltatott az ördögnek és az ő angyalinak; mert éhezém és nem adátok ennem, szomjúhozám, nem adátok innom. (MÁTÉ 25.)

Miképpen az halálnak napját és óráját semmiképpen nem tudhatjuk meg, azonképpen az Istennek fiának eljövetelit nem tudhatjuk; azért mondja az Krisztus is, szólván az ítéletnek napjárul:

Az napot, úgymond, senki nem tudhatja, még az Istennek angyali is, sem penig az fiú, hanem csak az atya. (MÁRK. 13:32)

Szent Pál is, szent Péter és szent János az mennyei látásrul írt könyvében hasonlítják az Istennek fiának jövetelinek napjának bizontalan voltát az ornak eljövetelinek órájának bizontalanságához. (I. THESSZ. 5:2.), (II. PÉTER 3:10.), (JELEN. 3:3.)

S noha semmiképpen nem tudhatjuk az ítéletnek napját, óráját, hetét, havát, esztendeit, mindazáltal sok bizonyos jegyekből eszünkbe vehetjük, hogy az Istennek fiának napja csak az ajtó előtt, azaz felette igen közel.

Mint annakelőtte mondók, semmiképpen az Istennek ítéletinek idejét meg nem tudhatjuk, bolondok annakokáért azok, kik bizonyos esztendőt tulajdonítnak annak és azt mondják, hogy egy vagy két esztendő múlva az ítélet megleszen, mindazáltal vadnak bizonyos jelenségek, melyekből nyilván megtetszik, hogy ha közel vagy messze legyen. Azokat az jelenségeket megírjuk és jelentjük.

Az szent Illés próféta az ő háza népét tanította vala sok dolgokra, azok között erre is megtanította, hány esztendeig állana fenn ez a világ, mert azt mondta:

Ebben ez mondásban nyilván megmondja az Illés próféta ez világnak idejét, mondja penig hatezer esztendőnek. (II. KIR. 2.) S noha kételkedhetnék az ember ebben, mindazáltal hinnivaló dolog, hogy az Isten ilyen szent embernek (kit annyira szeretett, hogy úgyan élő testben elragadta mennyországba) megjelentette ez világnak idejét. (Duo millia – inane⁺)

Annakokáért mondja penig az első kétezer esztendőt üres esztendőnek, mert annyi ideig nem volt az Istennek írt törvénye az emberi nemzetség között, hanem volt az Istennek törvénye csak az természetbe. Mert azt még az első teremtésben beoltotta vala az emberbe. (RÓMA 2:14–15.)

Vagy penig azért mondatik üres esztendőnek, mert az Babilóniának rakása előtt az emberek nem oszlottak vala igen meg, és nem foglaltak vala annyi tartományokat, mint azután. Némelyek mondják, hogy üresnek neveztetik azért, mert akkor az anyaszentegyháznak bizonyos helye nem vala, és az anyaszentegyház az pogányoktul el nem szakasztatott vala. Birodalmok is nem valának még akkor olyan módon, mint azután az monarchiákban.

Az másik kétezer esztendő mondatik törvény alatt lenni, mert az törvénnek kiadásátul fogva mind Krisztusig úgy mint kétezer esztendő vagyon. (Duo millia – lex⁺)

Azért mondatik penig törvén alatt lenni, mert Mózestul fogva Krisztusig az zsidók voltak törvény alatt árnyékban, Mózesnek törvényének kötelében, és az anyaszentegyház csak egy nemzetségben szoríttaték vala, tudniillik az zsidó nemzetségben. De az Krisztus születése után megszabadulának mindazoktul, és az pogányokkal is közöltetének az Isten ígéreti.

Az harmadik kétezer mondatik Messiásének, mert az megígért Jézus Krisztus, az Messiás, az harmadik kétezer esztendő jött el, és hirdetik⁺ mind az ítélet napjáig. I. Kor. 2.

Ha immár megszámlálod az esztendőszámot világ kezdetitől fogva ez ideig, nem sok híja leszen az hatezer esztendőnek. (Duo millia – Messias⁺)

Ádámtul fogva Noénak születéséig vagyon 1056 esztendő. (I. MÓZES 5.), (1056)

Noé szülte az ő három fiait, mikor volna 500 esztendős. (500)

Azután leszen az özönvíz száz esztendővel, anno 100⁺.; az özönvíz volt esztendeig. (I. MÓZES 6, 7, 8.), (100)

Az özönvíztől fogva Ábrahámnak születéséig vagyon 295 esztendő. (I. MÓZES 11.), (295)

Ábrahám kibúdosék Káldeából, mikor volna hetvenöt esztendős. (I. MÓZES 12.), (75)

Ábrahámnak búdosásátul fogva az zsidóknak kijüvetelekiglen vagyon esztendő 430., mert az zsidók fogsága akkor kezdetett, mikor Ábrahám Egyiptomba búdosék. (430), (GALATA 3:6.), (BÍRÁK) Mózestől, az zsidóknak első hadnagyoktul fogva Saulig vagyon 396 esztendő. (I. KIR. 6, 7.), (396)

Saultól fogva az babilóniabeli fogságig vagyon 516 esztendő. (Lib. Regum⁺), ( 516)

Az babilóniabeli fogság volt 70 esztendeig, azután megszabadulnak. (JEREMIÁS 25, 29.), (70)

Az perzsiai birodalom volt százkilencvenegy esztendeig.

Alexander birodalma volt hét esztendeig. Alexander halálátul fogva az makkabeusoknak birodalmokiglan száznegyvenhat esztendő vagyon.

Az makkabeusok birodalma volt százhuszonkilenc esztendő.

Heródesnek birodalmának harmincadik esztendejében születék Krisztus.

Krisztus születésétől fogva vagyon esztendő 1562. (1562)

Ha mindezeket az esztendőket egybeszámlálod, teszen ötezerötszázöt esztendőt. Némelyek penig többet számlálnak, de ha csak annyi az esztendőszám, az mint mi számláltuk is, nem sokkal vagyon több híja az hatezer esztendőnek négyszáz esztendőnél. Az szent Illés penig ezt is hozzáadta volt az ő jövendőmondásához, hogy mindazok az esztendők nem teljesednek be a választottakért, hanem megrövidíttetnek, mint Krisztus is mondja. (MÁTÉ 24:22.), (MÁRK 13:20.)

Az nagy Nabukodonozor ez földnek birodalmiról és az Krisztusnak születésének és ítéletre való jövésének idejéről látott vala álmot. Láta egy nagy embert, kinek az feje vala tiszta aranyból, az mellye és az két karja ezüst vala, az hasa és ágyéka réz, az szára vas, az lába vassal és sárral vagy cseréppel elegy; és ez állott mindaddig, mígnem egy magas hegyről kéz nélköl felfeszíttetett kő alászáll, és az nagy embernek vasból és cserépből való lábát megrontja. Megromol az vas, az cserép, erős arany és ezüst, és olyanná lőnek mint az nyári szűrőnek⁺ polyvája, melyet az szél elhány és elfú; az kő penig, az mely az nagy embert agyonveri, nevekedik egy nagy heggyé és betölti ez földet. (DÁNIEL 2.)

Az Dániel ezt magyarázza az királnak ilyen módon: Te vagy, úgymond, az arany fő; teutánad támad más birodalom, az te birodalmodnál alábbvaló; az réz példázza az harmadik birodalmot; az negyedik birodalom leszen erős mint az vas, és mint az vas mindent megront, aképpen ez mindent megront.

Hogy penig az lába és az lábának ujjai vasból és cserépből voltak, az példázza az birodalomnak két részre való szakadását, melynek egy része leszen erős, egy része erőtelen, és hogy sokféle nemzetségek egyelednek az negyedik birodalomba, de semmi erős barátság nem lehet közöttök; és ez birodalmoknak idejében az Isten támaszt egy országot, mely soha el nem vész és más idegen népnek nem adatik, és ez országokat megrontja, az penig örökké megáll.

Azt mondja az Dániel ez magyarázatban, hogy négy monarchia, azaz négy birodalom leszen ez földön, azután Krisztus eljő testbe, mind penig az ítéletre. Ezek penig az birodalmok immár megvoltak mind, mert az első birodalom volt az asszíriai birodalom Círus királig.

Az másik volt az perzsiai birodalom Círustul fogva Alexanderig.

Az harmadik volt az görögöké Alexandertől fogva Juliusig.

Az negyedik volt az római birodalom, melynek kezdője volt az Julius.

De az birodalom immár kettészakadott.

Az birodalomba sok nemzetségek egyeledtek mint törökök, németek és egyéb sok nemzetségek, kik között igaz úgyan⁺ nem lehet az egyezség és barátság, mint az vas nem fér egybe az cseréppel. Az Krisztus egyik országát, tudniillik az lelkit, felépítette nem most, akkor kévéltképpen, mikor Augustus császár alatt születék; az másik ország is azért, tudniillik az dicsőséges, nem messze vagyon. (LUKÁCS 2.)

Az Dániel álmot lát ezen dologrul, és az ő álmát ígyen beszéli: Látám, úgymond, és íme az tengerből négy fenevad jő vala ki, kik egymástul különbözők valának. Az első olyan vala mint egy oroszlán; az másik hasonlatos vala az medvéhez, és annak szájában három rend fog vala; az harmadik olyan vala mint egy leopárd, és annak négy feje vala; az negyedik fenevad rettenetes vala; és íme ezenközben az Istennek fia letövé az ő székit. (DÁNIEL 7:2–9.)

Ez négy fenevad is példázta az négy birodalmot, kinek feje és kezdői voltak Nabukodonozor, Círus, Alexander és Julius – ezek mind elmúltak. Az Dániel penig azt mondja, hogy ennekutána az Isten fia leteszi az széket, azaz ítéletre jő, azért kétség nélkül az Isten ítélete nem messze vagyon.

Krisztus azt mondja: Az napoknak utána (azaz Jeruzsálemnek veszedelmének utána) az nap meghomályosodik, és az hódnak⁺ nem leszen világossága, az csillagok lehullnak az égből, és az egeknek erei megindulnak. Akkor megtetszik az Istennek fiának jelensége az égben, és akkor sírnak az földnek minden nemzetségi, és látják az Embernek Fiát eljőni nagy hatalommal és dicsőséggel. Az figefátul vegyetek hasonlatosságot, mikor az virágozni és levelezni fog, tudjátok, hogy közel vagyon az nyár, eképpen mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok, hogy közel vagyon az Istennek eljöveteli. (MÁTÉ 24.)

Ezen dologrul azt mondja esmét Krisztus: Lesznek csudák az napban és az hódban⁺ és az csillagokban, és az földön embereknek búslakodások, szorgalmatosságok, kétségbe es esnek általa az tengernek habjainak zúgása miatt. Emberek megszáradnak az félelemnek miatta, és azoknak várásának miatta, az melyek következnek ez világra. Az egeknek erei megindulnak, és akkor látják eljőni az Embernek Fiát. (LUKÁCS 21:25–27.)

Ez mondásokban Krisztus ád mielünkbe egynéhán jegyeket, melyekből az ítéletnek napjának elközelítését megesmerjük. Azt mondja, hogy az nap és az hód⁺ meghomályosodnak, ezt penig gyakorlatossággal látjuk, noha szinte az ítéletnek napjakor lehetséges, hogy természet ellen való fogyatkozások lesznek az napban és hódban⁺. Annakutána azt mondja, hogy az csillagok lehullnak az égből; ezt még nem látjuk, de az ítílet napjának előtte meglátjuk. Vagy penig azért mondja, hogy az csillagok lehulllanak, mert nékünk úgy tetszik. Továbbá azt mondja, hogy az emberek megszáradnak az félelemnek miatta, és azoknak várásoknak miatta, melyek következnek.

Ezt bizony felette igen megkésértették, mert látván mind ez világon való országoknak és kiváltképpen az mi országunknak megindulását és háborúságát, mindenestől fogva elfogyatkoztunk, elszáradtunk, gondolkodván arrul, mi következik; ez bizonyos jelensége az Istennek ítíletinek közel voltának. De az Krisztus minket ezzel vigasztal, hogy mikor ezeket ez jeleket látjuk, ne féljünk, ne essünk kétségben, sőt inkább felemeljük az mi fejünket és higyjük, hogy közel vagyon az mi megszabadulásunk. (LUKÁCS 21:28.)

Annakutána azt mondja Krisztus: menémő⁺ vala az Noénak ideje, olyan leszen az Embernek Fiának is jöveteli, mert mint az özönvíznek előtte voltanak csak az nagy testi gyönyörőségben, öttek, ittak és házaskodtak mind az napig, melyen Noé bement az bárkába, és nem vövék eszekbe magokat, mígnem elborítá őket az özönvíz, azonképpen leszen az Embernek Fiának eljöveteli is.

Noha az több jelenségek is igen nyilvánvalók, de azoknál az nyilvánvalóbban való, mert ha az mostani világot hasonlítod az Noé idejebeli világhoz, egynéhány grádussal⁺ meghaladta ez azt, mert ez világon soha úgyan nem uralkodott az telhetetlenség, kegyetlenség, fösvénség, kevélység, részegség, tobzódás, irígység és egyéb féle istentelenség, mint mostan. Az Istennek evangélioma is nyilván prédikáltatik, az bűnösök dorgáltatnak és intetnek penitenciára mint Noé idejébe, de az Istennek igéjének semmi böcsöleti nincsen.

Az bűnösök úgyan nem térnek meg, nem veszik eszekbe magokat, mindaddig is, mígnem az Istennek ítíletinek hálójába esnek.

Szent Pál azt mondja: Az Szentlélek nyilván mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak az igaz tudomán mellől, és hisznek az hamis és csalárd lelkeknek és az ördögi tudománnak, kik képmutatással szólnak, kiknek lelkiesméretek megbílyegeztetett, kik az házasságot megtiltják, és megtiltnak az ételtől, melyet Isten teremtött, hogy hálaadással együnk. (I. TIM. 4:1–3.)

Ez mondásban az szent Pál apastal prófétál az utolsó üdőről és azt mondja, hogy az igaz tudomán mellől sokan elszakadnak, ez penig oly nyilvánvaló dolog, hogy minden ember látja, mert Isten fiának tudománya nyilván prédikáltatik, de sokan elhajlottak az mellől, némelyek az pápaságra, némelyek török hütre, némelyek anabaptisták hütökre és egyéb szántalan sok ördögi tudományokra.

Annakutána azt mondja, hogy megtiltják az házasságot emberek között és az ételtől; mindezeket látjuk mostan nyilván az pápa országában. Annakokáért kétség nélkül az utolsó üdőben vagyunk, mert azt mondja szent Pál, hogy az utolsó üdőben lesznek ezek.

Szent Pál esmét azt mondja: Az utolsó időkben veszedelmes üdők lesznek, mert lesznek az emberek magoknak szeretői, fösvények, dicsekedők, kevélyek, átkozódók, atyjoknak-anyjoknak engedetlenek, hálaadatlanok, hütötlenek, szeretet nélkül valók, barátság nélkül valók, patvarkodók, mértéktelenek, irgalmatlanok, jóknak gyűlölői, árulók, gyönyörőségnek inkább hogynem mint Istennek szeretői. (II. Tim. 3:1–4.)

Ez mondásban úgy írja meg az szent Pál az mostani világot, hogy soha senki jobban meg nem írhatta volna, mert ez világ mindenestől fogva olyan mostan, az mint szent Pál mondja; nevezi penig az üdőt utolsó üdőnek, mikor azt mondja: az utolsó üdőben lesznek gonosz üdők – azért kétség nélkül az Istennek ítéleti nem messze vagyon.

Szent Pál apastal esmét azt mondja: Hamar ki ne álljatok az ti értelmetekből, mintha az Istennek ítíletinek napja közel volna; senki titeket valami módon meg ne csaljon, mert el nem jő addig az Istennek ítíleti, mígnem az hüttel és az igaz anyaszentegyházzal való szakadás megleszen, és mígnem megjelenik amaz gonosz elveszett fiú és ellenség, ki felmagasztalja magát az Isten ellen úgyannyira, hogy az Istennek templomában üljön, és mutassa magát Istennek lenni. (II. THESSZ. 2:2–4.)

Ez mondásban szent Pál apastal azt jelenti, hogy az Istennek ítéleti addig nem leszen, mígnem az igaz hüttel való szakadás megleszen, és mígnem az ördög az Antikrisztus országát felépíti. Ez penig most megvagyon, mert látjuk, hogy az Mahumetnek tudománya ez világnak egyik részét elfoglalta; az pápát esmeg ez világnak nagyobb része követi, ki az Isten templomában az Isten székibe ült, és Isten gyanánt imádtatja magát nagy sok esztendőktől fogva. Annakokáért az Istennek ítéleti nem messze vagyon, mely nap az Isten az ő szájának lelkével⁺ megemészti és az ő dicsőséges eljövetelivel eltörli az Antikrisztust, az mint az apastal mondja.

Az szent János is szól ezen dologrul és azt mondja: Fiaim, utolsó üdőben vagyunk, és miképpen hallottátok, hogy az Antikrisztus eljő, mostan sok Antikrisztusok vadnak, melyből tudjuk és értjük, hogy az utolsó üdőben vagyunk.

Ez is nyilvánvaló jelensége az Krisztus ítéletinek közel voltának: mert soha ez világon az tudományok, bölcsességek mindenféle dologban nem voltak olyan bővön, mint mostan. Tekintsd el az deáki és doktori rendet, soha az írásértésnek bölcsessége, görög nyelvnek és zsidó nyelvnek, mind penig deák⁺ nyelvnek értelme ilyen bővön nem volt, mint mostan. Tekintsd meg egyéb dolgokban való bölcsességet, azokban is meglátod, hogy soha nem volt az külső dolgokban való bölcsesség olyan bőségesen mint most, és soha ennyi sok és új találványok nem voltak.

Az tudomán és bölcsesség Krisztus születése előtt egy kevéssel igaz ilyen⁺ bőven volt – az is nem egyebet, hanem az Krisztusnak testbe való jövetelit jelenti vala. Az időtől fogva nem volt olyan bővön soha az tudomány, hanem mostan, mely kétség nélkül példázza az Krisztusnak ítéletre való jövését.

Az evangéliomnak is tudománya és annak magyarázatja és rostálása és szorgalmatossággal való hányása-vetése soha nem volt olyan igen mint mostan.

Ez világnak állapatja hogy ilyen igen⁺ megaláztatott, az természetnek folyásai külső dolgokban hogy ilyen igen⁺ megfogyatkoztak, és továbbá, hogy az időnek folyásában csuda változások vadnak, ezek is jelentik az ítéletnek napjának hamar való eljövését. Mind az ég, mind penig az föld úgy tetszik, mintha megfogyatkozott volna természetiben. Az egek nem adnak esőt az földnek zsírosítására, az föld nem teremt testünk táplálására valót olyan bőséggel és gyönyörőséggel mint elébb, az fák nem teremnek olyan bőséggel, az folyóvizek nem teremtenek halakat, az időnek folyása⁺ annyira elváltozott, hogy az telet az nyártul és az nyarat az téltől alig választhatjuk meg.

S noha mindezek az mi bűneinkért vadnak, mert ha az Istennek parancsolatjában járnánk, az Isten alkalmatos üdőben esőt adna, az földet megzsírosítaná, szántóföldünket, szőlőhegyünket megáldaná, mindazáltal ezek kétség nélkül mutatják nékünk és elünkbe adják az Istennek ítíletit.

Hogy mind az egész világ ilyen igen megindult, ilyen igen⁺ felforrott, fegyverre felkölt, egy nemzetség az más nemzetséget, egy ország az más országot, egy váras az más várast rontja, hogy az atyafiak atyafiára támadnak, és továbbá, hogy ilyen sok tévelygések vadnak az anyaszentegyházban, sok háborúságok, visszavonások sok dolgok felől – mindezek jelenségi az Istennek eljövetelinek.

Krisztus eképpen int minket: Vigyázzatok, mert nem tudjátok, mely órában az ti uratok eljő. Hoz Krisztus erre két hasonlatosságot, egyiket az házbíró emberről, ki szorgalmatoson vigyáz, hogy az or⁺ az ő házát meg ne ássa, az másikat az jó vigyázó szolgárul, ki szorgalmatoson vigyáz, várván az ő urának megjövetelit. (MÁTÉ 24:42.)

Annakutána hoz hasonlatosságot az tíz szüzekről, kiknek öte bölcs volt, kik az ő lámpásokba olajt szerzettek és vigyáztak az vőlegénnek eljövetelire, az többi penig bolond volt, kik az ő lámpásokból ki hagyák alunni az világot, és az vőlegént nem várták ébren. Ezek nem mehetnek be az vőlegénnel az lakodalomba, és mikor az ajtón zörgetnének, azt mondják nékiek: bizony mondom néktek, nem esmerlek titeket. (MÁTÉ 25:1–12.)

Szent Pál is eképpen int: Ti atyámfiai, nem vadtok az setétségben, hogy titeket az ítéletnek napja mint egy or⁺ megnyomasztana, ti mindnyájan világosságnak fiai vadtok és Istennek fiai, nem az setétségnek fiai; azért ne alodjunk, mint egyebek, hanem vigyázzunk és józanok legyünk, mert az kik alusznak és az kik megrészegednek, éjjel részegednek meg. De mi, kik az világosságnak fiai vagyunk, józanok legyünk, és öltözzük fel az hütnek és szeretetnek mellvasát és sisak helyén az üdvösségnek reménségét, mert az Isten nem választott minket, hogy haragot szerezzünk magunknak, hanem hogy üdvességet nyerjünk az Krisztus Jézusnak általa, ki megholt miérettünk, hogy vagy vigyázzunk, vagy aloszunk, ővele együtt éljünk. (II. THESSZ. 5:4–10.)

Szent Péter penig eképpen int: Eljő az Istennek napja, miképpen az or⁺ éccaka, mely napon az egek elmúlnak mint az szél, az éltető állatok⁺ megolvadnak, az föld és minden állatok megégnek. Mikor annakokáért mindezek megolvadnak, minémőknek kell minékünk lennünk az szent életben és kegyességben, várván az Istennek napjának eljövetelit, mely nap az egek meggyúlnak és megolvadnak, és az éltető állatok⁺ megolvadnak, és új egeket és új földet várunk az ő ígéreti szerint? Azért igyeközzetek rajta, hogy szent és fegyhetetlen⁺ életbe találtassatok őtőle. (II. PÉTER 3:10–14.)

Krisztus esmét azt mondja: Távoztassátok el, hogy az ti szívetek meg ne nehezedjenek az tobzódásnak és részegségnek miatta és ez világi életnek gondjával, és nagy hirtelenséggel eljöjjön az Istennek napja, mert mint az tőr, azonképpen jő el mindenekre, kik ez földön laknak. Vigyázzatok annakokáért minden időben könyörögvén, hogy eltávoztathassátok azokat, az melyek következnek, és állhassatok az Embernek Fiának előtte. (LUKÁCS 21:34–36.)

Ezekből megtetszik, hogy mivelhogy az Istennek fiának eljövetele bizontalan, minékünk szüntelen vigyáznunk kell, szüntelen strázsát kell állanunk, mint illik az hív szolgákhoz az ő uroknak távollétekben, kiknek megjövetelek bizontalan. Az mi urunk, az Krisztus, noha istensége szerint mivélünk vagyon, mindazáltal embersége szerint eltávozott mitőlünk, mennyországba vagyon, őtet meg nem látjuk, hanem akkor, mikor eljő nagy dicsőséggel és hatalommal az ítéletre. De mivelhogy nem tudjuk, mikor jő el, azért vigyáznunk kell.

Mindeneknek előtte penig az hütnek fegyverét kell felöltöznünk, azaz az mi urunkban, az Krisztus Jézusban erős hüttel hinnünk kell, hogy ő minékünk szentségünk, igazságunk, váltságunk, közbenjárónk, hogy ő az örök életnek adója nem az mi érdemünkért, hanem csak az ő szent haláláért és vére hullásáért.

Annakutána fel kell öltöznünk az szeretetnek is és az fegyhetetlen⁺, tiszta, szent, ártatlan életnek fegyverét, úgy mint az jó hütnek jó verágát és jó gyümölcsét, mert az mint az apastal mondja, az hüt az cselekedet nélkül megholt, és az keresztyén ember megesmertetik az cselekedetekből, mint az tűz az melegségről és az jó fa az jó gyümölcsről. (JAKAB 2:17.)

Annakokáért vessünk le mindeneket úgymint világosságnak és Istennek fiai, hallgassuk és böcsöljük az Istennek igéjét, és az mi életünket igyekezzünk melléje rendelni. Vessük le az bálvánimádást, haragot, irígységet, gyűlölséget, kevélységet, fösvénséget, telhetetlenséget, kegyetlenséget, részegséget és minden testi bátorságot, adjunk helyt az Szentlélek Istennek. Az test ne uralkodjék az Szentléleknek felette, ne uralkodjék mibennünk az bűn, hanem az igazság, ártatlanság és fegyhetetlen⁺ élet, mert teremtettünk Istentől az jó cselekedetekre, hogy azokban járjunk, és az Isten választott minket, hogy legyünk szentek és megfegyhetetlenek⁺ az szeretetben. (EFÉZUS 1, 2.)

Ha ezeket míeljük, számláltatunk az ítéletben az Istennek fiai közé, az Istennek előtte bátran állunk, és az mi urunk azt mondja minékünk: Jertek be az ti uratoknak, Istenteknek örömébe, jöjjetek el én atyámnak választottai, bírjátok az örökséget, mely tinéktek megkészíttetett világ kezdetitől fogva. (MÁTÉ 25:34.) Mely örökségnek birodalmát az Isten az ő szent fiáért minékünk keresztyéneknek mindnyájan engedjen az mi testünknek feltámadásának utána. Amen

 

FINIS⁺