Erdélyi Zsuzsanna

Hegyet hágék, lőtőt lépék

Archaikus népi imádságok

 

Az Előszót írta Ortutay Gyula

Gyovai Bodák Eszter illusztrációit Csigó László fényképezte

A zenei lejegyzéseket Domokos Mária, Károly S. László, Kubinyi Zsuzsa,
Olsvai Imre, Szalay László és Tóth Margit végezte

A szöveget F. Kováts Piroska gondozta

 

TARTALOM

Előszó (Ortutay Gyula)
Bevezetés (Erdélyi Zsuzsanna)

I. KEVERT TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK
(POGÁNY-KERESZTÉNY)

Ráolvasás
Ráolvasás + archaikus imamotívum
Védekezés, bajelhárítás
Védekezés, bajelhárítás + archaikus imamotívum

II. EGYÉRTELMŰEN KERESZTÉNY
TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK

A szenvedéstörténet mozzanatai szerint csoportosítva

Mária keresi Krisztust
Pilátus-jelenet
Golgota-szenvedés-kép
Krisztus-Mária-párbeszéd
Halál-gyász
"Feltámadás"

III. A KÖZÉPKORI EGYHÁZI IRODALOMMAL
KAPCSOLATOT MUTATÓ SZÖVEGEK

IV. EGYÉB VEGYES SZÖVEGEK

V. FÜGGELÉK
KÁNTÁLÓ ÉNEKEK


HUSZONÖT ÉV MÚLTÁN (1999)

Visszatekintés

I. KEVERT TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK
(POGÁNY-KERESZTÉNY)

Ráolvasás
Ráolvasás + archaikus imamotívum
Védekezés, bajelhárítás
Védekezés bajelhárítás + archaikus imamotívum

II. EGYÉRTELMŰEN KERESZTÉNY
TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK

A szenvedéstörténet mozzanatai szerint csoportosítva

Mária keresi Krisztust
Pilátus-jelenet
Golgota-szenvedés-kép
Krisztus-Mária-párbeszéd
Halál-gyász
"Feltámadás"

III. A KÖZÉPKORI EGYHÁZI IRODALOMMAL
KAPCSOLATOT MUTATÓ SZÖVEGEK

IV. EGYÉB VEGYES SZÖVEGEK

V. FÜGGELÉK

Hivatkozott irodalom
(Huszonöt év múltán...)

Jegyzetek

 


Pais Dezső emlékének

 

Előszó

Pais Dezső, akinek a szerző munkáját, értékes gyűjtését ajánlja, valóban igen jelesnek találta a népi imádságok, könyörgések e gyűjteményét, akár több kötetre való anyagát. Nemcsak azzal adott értékelésének kifejezést egyik akadémiai vitánkon, hogy Erdélyi Zsuzsannában a nagy előd, Erdélyi János méltó unokáját üdvözölte, hanem főként abban, hogy ezen a vitán mintegy summázatként a következőt mondotta: "Gondolom, ennyi is elegendő annak igazolására, hogy nyelvi szempontból is mennyire komolyan számba veendő - tárgykörénél fogva egészen különleges természetű - anyagot tartalmaz az Erdélyi Zsuzsanna-féle gyűjtés." A közelmúltban elhunyt nagy nyelvészünk szavain is legalább annyi igazítanivalónk lenne, hogy nem pusztán nyelvi szempontból méltó közreadásra ez a válogatás, a nagy gyűjtés szerény része. Nem is említve most költőink (Juhász Ferenc, Csoóri Sándor és mások) lelkesült üdvözlését, ünneplését, már az első vita a Magyar Tudományos Akadémián mutatta az irodalomtudomány, néprajz, folklorisztika értékelő állásfoglalását.

Valóban új forrásvizeket, ha úgy tetszik, új gazdag tartományt fedezett fel Erdélyi Zsuzsanna többéves áldozatos munkája. Kálmány Lajos gyűjtése ugyan e terület egy-egy részletét feltárta már, mintegy megkezdte a gyűjtést, a műfaj egy-egy ágáról érdemes tanulmányt írt már 1937-ben Bálint Sándor (Népünk imádságai. Regnum. 1937, 19-47 o.), s ismerjük Fettich Nándor sajnálatosan derékba tört, idevonatkozó kutatásait, merészen elkalandozó következtetéseit is. Ezek után az előzmények után is egészében új ez a teljességre törő gyűjtőmunka, ez a több ezer hiteles szöveget tartalmazó gyűjteményből való válogatás, és Erdélyi Zsuzsannának rendszerezésre törekvő tanulmánya.

Erdélyi bevezető tanulmányát úgy olvashatjuk, mint valami lelkesült hírmondó szinte egymásba bukó szavait, amint el akarja mondani az új felfedezést, a maga "jó hírét" és egzaltációját. A mi néhány higgadt szavunk csak meg akarja erősíteni ennek a lelkesült híradásnak belső igazát, tudományos jelentőségét. Mert nemcsak néhány esztendő hajszolt (önmagát egyre jobban hajszoló) munkája van ebben a lelkesültségben: az új földrészt, új műfaji csoportokat, a gondolkodásnak egy szinte elsüppedt világát felfedező izgalma fűti. Az is, jogosultan. De tudja, hogy ezzel a kötettel még munkája elején áll, tán még további gyűjtés is foglalkoztatja. Bizonyos, hogy az anyag rendszerezésének további finomítása, a magyar és az euráziai folklór egészében való elhelyezése, történeti rétegeinek, utalásainak feltárása még évek munkáját igényli.

A népi imáknak, könyörgéseknek ez a sajátos egyéni-kollektív műfaja a kérdések özönét teszi fel amúgy is a kutatónak. Mert hiszen egyéni, könyörgő kéznyújtás az ima, védekezés, a kísértő gonosz veszedelem elhárítása is, de kollektív könyörgés is, kollektív társadalmi vallomás. Eltörölhetetlen emlékünk a szegedi Boldogasszony búcsúja (augusztus 15.), melyről Buday György készítette első, feledhetetlenül gazdag, expresszív fametszetkönyvét. Itt bizony az egyéni könyörgés elválaszthatatlanul olvadt össze a kis közösségek (keresztalja) kollektív sóvárgásával: az előimádkozó s az őt követő névtelen imádkozók rögtönzései az oltár előtt az alsóvárosi templom homályában teljesen összeolvadtak. Az imádkozásnak ez a módja nem ismeretlen a különböző búcsújáróhelyeken. S az is tanulságos lenne elemzésre, hogy az egyház hol engedélyezte, mintegy liturgikusan jóváhagyta a kollektív-egyéni imádkozásnak ezt a módját, hol félreállt, bár beengedte a templomba ezt a laikus liturgiát. (Ne is említsük azokat a keserű tényeket, amelyekre annak idején Herman Ottó hívta fel a maga bölcs racionalizmusával a figyelmet Mérges csók című nagy hatású támadóiratában.) Annyi bizonyos: e műfaj egyes csoportjaiban a közösségi és az egyéni éppúgy nem választható szét, mint a hagyományos, fordulataiban ismert szöveg a beleszőtt rögtönzésektől, a könyörgés egyéni, esetleges vonatkozásaitól.

Ugyanígy összetett vizsgálatot igényel a történeti rétegek feltárása e hatalmas gyűjteményben. Erdélyi és az Akadémián elhangzott vita lényeges kérdéseket vetett fel, s kellő óvatossággal kereste a választ. Pais Dezső megfigyelései egyik szövegünknek az Ómagyar Mária-siralomig érő jeleit is felfedik, s ha jómagam szkeptikus vagyok is a Grál-mondához kapcsolódó fejtegetésekkel szemben, nyilvánvaló, hogy ezeknek az imáknak, könyörgéseknek egyes mozzanatai a kereszténység előtti korszakig nyúlnak vissza, s motívumaik, epikus, ismétlődő szerkezetük, a ráolvasókkal való rokonságuk eléggé biztos kormeghatározó. Azt tartjuk, hogy ezeknek a szövegeknek zöme egyes fordulataikban, formáikban, egy-egy motívumukban vagy az ima hagyományos szerkezetében a korai középkor s a gótika imáihoz nyúlnak. Nem kell nyilvánvalóan a gótikus előzményekre, az egyházi himnuszköltészet gótikus korára utaló imákra emlékeztetni. A törzsanyag fogalmazása mégis a barokk korszakra utal, de mutatja a folklór sajátos törvényszerűségét: a történeti egymásmellettiséget, amelyre már többször is felhívtam a figyelmet. Ezeknek az imáknak, könyörgéseknek egy-egy szövege önmagában is több történeti korszakot hordoz, teljes, immanens egységben, több történeti korból való réteg, formula ötvöződik természetes egységbe - és a mi korunkig hatóan. Népköltészetünk s a nép életének egyéb területein is, de ebben a műfajban különös erővel mutatkozik meg ez a történeti egymás mellett élés.

Mindez s az általam is említett műfajtörténeti, verstani s távolabb mutató esztétikai elemzés lehetősége arra vall, hogy Erdélyi Zsuzsanna most publikálásra kerülő, válogatott anyaga s maga a nagyméretű gyűjtés gazdagon kínálja a munkát elsősorban a kitűnő gyűjtőnek, de nyelvésznek, irodalomtörténésznek, folkloristának egyaránt. Mindemellett e bevezetőben nem akarok megkerülni egy kínálkozó kérdést. Jogosan felvethető kérdés - lesz, aki így mondaná. Vajon kell-e a marxista igényű kutatásnak egy nyilván elmúló műfaj költészeti anyagának gyűjtésével, értelmezésével foglalkoznia? Nem is azzal válaszolnék, amivel a költők feleltek már s felelnének: költészeti szépségük önmagában indokolja összegyűjtésüket.

Gondolom, az elmúlt magyar és európai évszázadokat is jobban megértjük, ha ezeket a könyörgéseket, imákat olvassuk, a kiszolgáltatott egyén és közösség menekülését az egyetlen lehetséges menedékhez, a társadalom, a természet feletti egyetlen, ismeretlen hatalomhoz, amely még segíthet nyomorúságukon. Minden vulgáris fogalmazástól tartózkodva ezek az imák és könyörgések rávilágítanak, és egyértelműen világítanak rá a feudalizmus korában élt parasztság szellemi stílusára, társadalmi kiszolgáltatottságára, lehetőségeinek korlátaira. Ezek az imák, akár ha ismert szerzőkig nyomozzuk forrásaikat, akár az évezredes bajelhárító könyörgésekig, varázs-mondókákig, epikus formulákig - mind az elnyomott, kiszolgáltatott nép magatartását, értékrendjét, menekülési törekvéseit magyarázzák nekünk sok történeti forrásnál hitelesebben. Nyilvánvaló, hogy ilyen források feltárása, ilyen források értelmezése bennünket nem az imák transzcendens elhivéséig vezet, hanem a marxi-lenini történelemértelmezéshez nyújtanak jó bizonyságot. S jómagam a költőkkel is egyetértek: alkotói, költői szépség, a vergődő egyén és közösség gesztusai is megragadók ebben az immár gazdagon feltárt költészeti műfajban.

Köszönet érte Erdélyi Zsuzsannának.

1973

Ortutay Gyula

A Hegyet hágék, lőtöt lépék kötet 1974-es kaposvári kiadásának előszavát a Magvető Könyvkiadó is átvette az 1976-os, 1978-as kiadásban.

 

"...Neved lészen étke-itala ínségeseknek,
neved lészen ruhája mezíteleneknek."
Szegények jutalma. Óorosz istenes ének.

 

Bevezetés

A Somogy megyei Nagyberényben 1968. december 17-én népzenegyűjtés során Babos Jánosné 98 éves asszony ismeretlen hosszú szöveget mondott. Imának nevezte, melyet kicsi leány korában édesanyjától tanult. E szöveg számtalan problémát vetett fel, hosszú könyvtári kutatásra késztetett. Megnyugtató megoldást nem hozott. Az eredménytelenség az írásbeliség területéről a hagyomány világába vitt. Oda, ahonnét az ima elindított, az öregek közé: 1969 őszén terepre mentem. A próbagyűjtések minden várakozásomat felülmúlták. Ezért novembertől nagy tempójú munkába kezdtem. 1972. december elejéig párhuzamaival együtt kb. 6000 imából álló szakrális témájú anyaghoz jutottam, jobbára az egyház tudta és akarata ellenére végzett gyakorlathoz. Vele a népköltészet új műfajjal gazdagodott: az archaikus népi imádságok ágával. A szájhagyományozó kultúra történeti múlthoz tapadó örökségének tetszett, különös szellemi rezervátumnak, mely a népi lelkiség és tudatszféra eddig alig bejárt területét tárja fel. Főleg e tudat "felhő-régió"-it, a vallás hit-képzet világát, a rácson kívüli vadrét burjánzó tenyészetét, nem a hivatalos liturgia védett-nyesett kertjét. Joggal nevezte ez imalírát Pais Dezső "incognita spiritualiá"-nak, Ortutay Gyula meg olyan forrásvidéknek, mely nemcsak a folklór, hanem több tudományág számára hoz "igen értékes anyagot"[1].

*

Jelen válogatásunk célja kettős: Megnézzük, mit rejt magában ez az új "ismeretlen szellemi világ". Mit szövegállományában, mit néplélektani kapcsolataiban? Merre nyílnak történeti távlatai, merre rajzolódik ki eredetvidéke?

Emléket akarunk állítani mindazon "krónikás" öregeinknek, kiknek a magyar népismeret (néprajz) annyit köszönhet.

Első célkitűzésünk - azt hiszem - nem könnyű. Mert amit bejárunk, bizarr és szokatlan. Sok mindent láttat, és sok mindent megértet. Kaleidoszkópszerűen villant fel hol itt, hol ott előtűnőket. Egymás mellé tesz térben, időben egymástól távol esőket. Logikai rend nélkül sorjáztat egymásnak ellentmondókat; csak néhányat említek: mágia, vallás, mítosz, őshitek, kereszténység, középkor, barokk, kelet-nyugat; Bizánc, Róma; kánoni, apokrif, elhajló, eretnek. Kötetlent rögzítettel állandósít. Ellentmondásost egyértelművel old fel. Nyugtalanságot kereséssel vezet le. Egyezséget szövetséggel szankcionál. Egyeztetést megnyugvásért hajszol. Megnyugvás? Időnként, sokszor látszólag. Amennyire a régi - konok - s az új - heves - örökös váltásában, tegnapok, mák egymásba olvadó sodrásában ez lehetséges. Hogy ez mennyire lehetséges, valamelyest megmutatja ez az annyi mindent magába olvasztó imalíra. Korok szívverése, szava, hangja, mozdulatai, gondolati formái folynak egybe, élnek századok óta összefüggő egységben e költői hagyományban, a múlt valóságát is kivetítő szellemi örökségben. Ezért segíti hagyományvilágunk ismerete ön- és múltismeretünket.

Mindezzel, jól tudom, újat nem mondtam. Elődeink, kortársaink jobban, szebben megírták. De ide kívánkozik, még ha közhelynek hat is már. Az elmúlt három év alatt szinte napról napra kísértett igazsága. Kísért most is, míg e "szedett-veszett", "rémségesen szép" költészet színei, képei, szavai, stílusjegyei, lüktetése mögött meghúzódó valóságot keresem, mely valóság értelmezése "e saját szerkesztésű" népi imádságlíra tükrében nem mindig egyértelmű. A variációs lehetőséget talán lecsökkenti, és a lehetséges objektivitást adja, ha azokat faggatjuk, kiktől ez "eleitű tanú't", elei életéből fakadt költészetet kaptuk: az öregeket.

S így sorakozunk Babos Jánosné és társai mellé, kiknek e könyv emléket állít. Szerény emléket nekik és a népköltészet "ismeretlen" szerzőinek, kik e gazdag irodalomnak nemzedékek rendjében alakítói, hordozói, s napjainkig közvetítői voltak. Végső soron a mi "adatközlő"-ink lettek - sajnos mind ez ideig nem találtunk ennél jobb kifejezést az élénk szellemű "szelíd vénetskék"-re -, kik az árokháti, kerti padi, vagy téli esték hosszú beszélgetései során olyan sokat mondtak el nekünk magukról, elődeikről. Bár testi mivoltukban a mához kötődnek, s korunk adatolja őket, agyuk egykori közösségi ismeretek, szemléletek, képzetek tárháza[2]. Történeti inventárium, mely az átéltet, megértet egyénien, de a mögöttes, köröttes közösség szintjén és kapcsolásaiban őrzi. Hol a köznapok szó- és gesztusállományában tartja, hol meg jeles napok ünnepi rendjébe emeli: költészet, zene, ábrázoló művészet világába helyezi. Bárhová is sorolja, valóságelemeit átmenti, s mint századok lecsapódott élményanyagát sűríti. Olyan mozzanatokat is tárol, melyekről tudós feljegyzések nem szólnak; ha szóltak is valaha, hozzánk már nem jutottak el. Sok máshoz hasonlóan sorsunk ezt is elpusztította; eltüntette a matériát, de nem bírt milliók emlékezetével: az agyba lenyomódott, láthatatlan rovásolással rögzítődött formákkal, képekkel, szülőről gyermekre örökített emlékanyaggal. Az örökítés nemzedéki stafétaváltásában öregeinktől jutott el mindez hozzánk adatközlőinktől, akik egy személyben Anonymusok és csacska énekmondók. Ének- s mesemondók. Tündérkert-Csallóköz Világszép Ilonái. Mesélnek színes szóval képtelen valóságról, lehetséges irrealitásról. Ahogy tette négy évvel ezelőtt sem Csallóközlánya, sem Világszép Ilonája, Babos Jánosné, fekete sorsa fekete füstjében kilencvennyolc évessé szikkasztott öregasszony, ki magába és szavaiba szikkasztotta múltját is - de nem csak a magáét...

Így s ezért törtetett ő e gondolatsor élére. Így s ezért születik meg ez a könyv is, melynek anyagát, alig hihető bizonyosságát igazában neki köszönhetjük. Ha Babos Jánosné nincs, ez az írás sincs. Ami mögötte értékben, anyagban, emberi tartásban mutatkozik, az sincs. Ezért akarunk megemlékezni róla, róluk, kik 80-90 esztendős időcsúcsuk tetején nagy magasságból és nagy távolságra nézhetnek ki. Szétnézhetnek és visszanézhetnek. Követhetik "régiséges öregei-"k sorát. A "bizodalmas vének"-ét, kik előttük éltek és szerettek. Akit, amit szerettek, ahhoz ragaszkodtak. Mert a szeretet biztonságot és fényt ad, s abból nekik kevés volt. De az élet félelmet is ad, s abból nekik sok volt. Menekültek a rettegéstől, föloldani, felejteni akarták. Ha önerőből nem telt, felső erővel. Mert felső erő bőven volt, valódi és képzelt. Megfogható és megfoghatatlan. Nekik a megfoghatatlan tűnt valódinak, mert azt érezték maguk mellett. Ezért hozzá fordultak: "...ahho' köll ragaszkodni, ahunnand a segítséget várod." S "ahho" ragaszkodtak, mert hozzá különben is könnyen eljuthattak. Instancia-levél - kopogtatás nélkül beléphettek. Szóval, imával, hanggal-énekkel lajtorját állíthattak. Sokat lajtorjáztak, mert sokszor volt rá okuk. A végén úgy belejöttek, hogy "szinte repültek, mint a gondolat". Repült a gondolat, de a földön maradt a test. Mindaddig belesüppedve a tűzhely melletti székbe vagy a kemencepadka zugába, de múltjukba is - mint Terjékné, Borcsa néni Nógrádmegyeren 88 évébe -, amíg elszálltak a "lélek- és gondolatszéllesztő" árnyak, s a láng fényében meg nem jelentek a "nyugvást hozó" lények. Így repültek, szálldostak, oldódtak, melegedtek az "ősnagyszülők" és a mai "szülék". Volt dolgok volt tudói és a volt dolgok mai tudói. Kik nélkül mi sem volnánk tudók, de utódaink se tudósabbak. Ez a kis írás nekik szól, róluk szól: "rígisíges" asszonyokról, férfiakról. A népi gondolkodás múltból jelenbe feszülő ívének mindenkori tartóoszlopairól. Kiket sem az a bizonyos fekete sors nem tudott elszenesíteni, legfeljebb keménnyé aszalni, sem a sok "tövises helzet", "kötényáztató" könny megrendíteni. Itt tolonganak körülöttem. Nevük idekívánkozna. Sokan vannak, kit válasszak? Hogy tudjak különbséget tenni a lebegő beszédű, nyíltszívű palócok, a gyönyörű magyarságú moldvaiak, bukovinaiak vagy a követhetetlenségig "rávéleksző", időtlen emlékezetű somogyiak között? Katyi, Mari, Rozi, Ilon, Emera nénik között? Kikben olyan felelősségérzet lakik, a "régi-régiek"-kel, "utánzott"-akkal kapcsolatban[3]. Öregasszonyok között, kik készültek érkezésemre[4], füzeteket körmöltek tele elődeik "megszokott énekeivel, imáival"[5]. Várták, mikor kerül rájuk a sor[6]. Ha nem volt idejük kivárni, üzentek értem: "Jöjjön el Háromfára...", hogy el-elakadó hangjukat megörökítsem. Bár a halál a kapu előtt leselkedett, addig nem engedték be, míg egy "jóravaló becses személj" nem rögzítette a sokszor már csak zihálva, sípolva feltörő utolsó szó-, hangfoszlányukat.

Hogy tehessek különbséget öregasszonyok között, kik nemcsak múltközvetítőként, emberként is kiemelkedtek, mert "hitték a szegént": becsülték egymást[7]. Volt, ki után gyerekben, unokában, dédunokában vagy 70 maradt fenn. 70 életút ágazott el egy nyomról. Volt, kihez idegenül tértem be, de barátként jöttem el[8]. Még munka közben is rendelkezésemre álltak. Szállt már ima és ének a "közös" munka helyén, például a "kecsu"-ban hagymaaprítás könnyfacsarásában, de szállt a "kamorában" is, libakopasztás pihefelhőiben, szipogó-síró öregasszonytól, ki minél jobban elérzékenyült a krisztusi szenvedés sorjáztatásán, annál izgatottabban tépdeste ölében aléltan fekvő vércseppes libáját. Rögzítettem imát határban répaegyeléskor, baromhajtás során is jólakottan poroszkáló állatok nyomában vagy hetipiac zsibongása közben. Így láttak el szóval, énekkel - meleg tejjel, házi kenyérrel. Ha rám szakadt az éjszaka, otthonuk védelmével. Mivel tudnánk viszonozni adakozó kedvüket? Legtöbbször alig mással, mint munkánk eredményével, azaz emberi és közösségi értékük bizonyságtételével. - Esetünkben ezzel a kis írással-gyűjteménnyel, amit most közrebocsátunk.

Róluk szól, de rólunk is. Nekik, de mindnyájunknak. Bonyolult egysége talán különös hangsúlyt ad ma neki, amikor szemünk láttára alakul át a paraszti társadalom: módosul, változik, megújul gondolati, lelki, ún. "konzervatív" formája[9]. A napjainkban lezajló hagyomány- és életforma-változással törvényszerűen együtt jár a szemléletváltás, "tudatállomány"-átrendeződés[10]. Ezért érzem különösen fontosnak minden olyan szellemi emlékanyag gyűjtését és bemutatását, melyben, mint itt is, a népköltészet formáiban mintegy kőbe vésetten jelentkezik a nagy történeti forduló, a pogány-keresztény átállás lélekmélyi képe. E kép sokszor már nagyon is elhalványodott részleteivel most váratlanul élesen tűnik elő egy-egy szöveg hologramjában. A kereszténységre való áttérés már rég lezárult. A "napnyugoti" világhoz kényszerített csatlakozást a szent király, István következetes szigorral hajtotta végre. Minderről krónikaírásunk tanúskodik. De tanúskodik másról is: zsinati végzésekről (1095, 1114, 1279), inkvizíciós jegyzőkönyvek, boszorkányperek mögötti gyakorlatról, szörnyülködve emlegetett bájolásokról, arról, hogy az 1001-es pápai áldással még nem vált kereszténnyé a pogány magyar. Vizsgálódásaink azt mutatják, hogy sem a "krisztusi fény", sem az értelem világossága nem hatolt be teljességgel ezer esztendő alatt az ősbozótba. A népi megnyilvánulások elárulják a Szent István irtotta-tiltotta gondolkodást és mögöttes gyakorlatot[11].

Valahogy nem tűnt véletlennek, hogy én személy szerint Koppány ivadékai között találkoztam először az archaikus imádságanyaggal, melynek hátterében, ha nem is éppen az "eresszön mög a fiamon"-gyógyítás szándéka jelentkezik már ma, de amely kétségkívül sokat megőrzött az egykori - itt jobbára már csak védekező, bajelhárító tendenciát mutató - mágikus képzetekből[12].

*

Az imaanyag vizsgálatát - gyűjtését is - két szinten folytatom: szövegi megjelenésében - ilyenkor művelődéstörténeti forrásértéke válik hangsúlyossá -, valamint lelkiség- és tudatkapcsolásaiban, ilyenkor néplélektani - mentáltörténeti - vonatkozásai kerülnek előtérbe.

Az érdemi rész előtt - úgy vélem - érintenem kell műfaji előtörténetét 1968 decemberéig. Majd sorsa további alakulását a kézirat leadásáig, 1973 áprilisáig.

Archaikus - apokrif - imádság folklórkategória 1970. február 11-ig nem volt. Az e napon tartott akadémiai előadáson fogadta el a szaktudomány műfajmeghatározó kitételemet. Folklórkategóriaként nem szerepelt a szakirodalomban, de egyes gyűjtők találkoztak már vele a múltban is. "Történeti" darabjai a költői értékű XVIII. sz. eleji ún. "Memorialis"[13] és a Horvát István történészünk naplójában 1805-ben feljegyzett "Fehér rózsa, Mária" kezdetű "babonás, haszontalan szószaporítású imádság"[14], továbbá Kálmány Lajos 1891-ben közzétett tizenhárom imádsága, melyeket, talán nem is véletlenül, a ráolvasókkal együtt közöl. Értéküket helyesen summázta akkor, midőn "nyelvkincseink gyűjtői figyelmébe" ajánlotta az ily imádságok feljegyzését[15]. Ez időtől kezdve fel-felbukkannak a folklórirodalomban, hol jelen funkciójukban, hol meg egy-egy motívumukkal, más népköltészeti műfaj szövegével "összeragasztva". E szórványjelentkezések nyomát népköltészeti gyűjtemények, tanulmányok, cikkek őrzik[16].

A kortársi érdeklődésekről személyes információk alapján értesültem. Rövid összegzésük: Bálint Sándor e század húszas, Domokos Pál Péter s Tálasi István a harmincas, Kallós Zoltán s Diószegi Vilmos az ötvenes éveitől figyelt fel e szövegekre[17]. Szlávik Andor felsőmaráci (Vas m.), Bárány László magyarszecsődi (Vas m.) plébános és Besenczi Sándor[18] önkéntes gyűjtő (Ordas, Pest m.) a hatvanas évektől kezdve gyűjtenek maguknak, illetve Fettich Nándornak[19], ki ideje és lehetősége szerint szintén végzett terepmunkát. Dömötör Tekla előtt sem volt ismeretlen, Pócs Éva meg hiedelem/ráolvasó anyaga műfaji kötődéseként jegyzett le hasonlókat. Újváry Lajos festőművész Gyimes-völgyi gyűjtései során rögzített értékes archaikus imaváltozatokat, Borsai Ilona a Mátra vidékén, Falvay Károly meg tokaji útján. Utolsónak, de talán a század legelső törekvéseiről szól Pogány Péter közlése, aki 1972 őszén a Népköltészeti Kataszter néhány olyan darabját mutatta meg, mely a tízes, húszas években folyt be alkalmi gyűjtőktől a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárába.

Jómagam 1968. december 17-ig tizenhét éves gyűjtőmunkám alatt nem találkoztam még csak hasonló jellegű megnyilatkozással sem, jóllehet érintkező területen dolgoztam Lajtha Lászlóval és Tóth Margittal: történeti népének - szokásköltészeti anyag gyűjtésével foglalkoztam. A jelzett szakirodalmi szórvány-előfordulások részint elkerülték a figyelmemet, részint meg történeti folklóradatként kezeltem őket, s nem tételeztem fel mögöttük még ma is élő gyakorlat lehetőségét.

Ez volt a helyzet 1969 novemberében, mikor a gyors ütemű, rendszeres kutatást elkezdtem, a Babosné imádsága felvetette problémák megoldását a terepmunkától várva. Választ keresve olyan kérdésekre, melyeket sem az eddigi adatok, sem a kortársi kísérletek nem érintettek. Az ilyen jellegű anyag néhány évvel ezelőtt még aligha lehetett volna nyílt kutatási téma. Ha lett volna is érdemleges gyűjtés, az ötvenes évek világnézeti és szemléleti merevsége nem biztosíthatta volna a kibontakoztatásához szükséges atmoszférát[20].

Az 1972. december elején ideiglenesen lezárt gyűjtés eredménye: az ország minden táján jártam[21]. Több mint 300 napot töltöttem terepen. Ugyanennyi községben dolgoztam, ennek többszöröséből nyertem anyagot gyűjtési gócpontokon: búcsújáróhelyeken, folklórünnepélyeken, szociális otthonokban, piacokon, pályaudvarokon, SZTK-rendelőkben stb. stb... - mintegy 6000 szöveget és hozzá kapcsolódó tudatanyagot.

Jelen válogatás zömmel e három év munkájából állt össze. Adott esetben más gyűjtésből is merítettem, mivel célom az anyag minél teljesebb bemutatása az eddigi és jelenben is folyó fáradozások nyomán. Fáradozások, eredmények, melyeket a közhasznúság felismerése szült. Néhány szót ezekről is kell szólnom, de kell a műfaj életének egyéni és közösségi érintettségéről, valamint az elmúlt három év alatt érte-vele-körülötte történt mozgás, alakulás, fejlődés folyamatáról is.

Már az első hónapok gyűjtési gazdagsága nyomasztó felismeréssel járt. Világossá vált, hogy ennek az országos elterjedésű hagyománynak összeszedésére egymagam nem leszek elég. Időmből, erőmből nem futja. Viszont a munka sürgős, mert a gyűjtés lehetőségeit lehatárolja: 1. a legértékesebb, azaz legarchaikusabb darabokat ismerő öregek gyors kidőlése, 2. az érzékelhető gyorsasággal végbemenő élet- és gondolkodásmód-változás információszerzést leszűkítő ténye[22]. A felelősség súlya alatt a segítségkérés módozatait latolgattam, s valamiféle közös vállalkozásban láttam a megoldás lehetőségét. Úgy véltem, hogy közösségi kulturális érték sorsa ma már nem maradhat egy ember gondja. Ilyen értelemben fogadtam el, mintegy az országos gyűjtés megindítására, a Juhász Ferenc felkínálta közlési lehetőséget az Új Írásban[23]. Az ő költői bevezetőjével megjelent harminckét imádság előszavában együttműködésre hívtam fel mindazokat, akik közérdekűnek minősítik a néphagyomány ügyét[24]. A közölt anyag hatását érzékelteti a folyóirat novemberi számának Visszhang rovata (127-128. o.), a vidéki sajtó, valamint a tudományos és művészeti élet képviselőinek örvendező értékelése[25]. Gondomban talán legnagyobb segítségre adott reményt a katolikus egyház nem várt pozitív magatartása ezekkel a számára erősen vitatható "teologice, liturgice abszurd" imákkal szemben[26]. Az anyag történeti értékét felismerve, az egyház[27] gyűjtést hirdető - támogató - érseki, püspöki körleveleket adott ki[28], és az egyházi sajtóban nagyon is eredményes gyűjtési felhívásokat tett közzé[29]. E felhívások nem is annyira az alsópapság közreműködését hozták, melynek körében a szöveghez kötődő ellenérzés, tiltás nem tűnhet el máról holnapra[30] - még főpásztori beintésre sem -, hanem inkább a népi emlékezés zsilipjeit húzták föl. Megható szép levelekkel, sokszor kiemelkedő filológiai értékű imádságokkal, régi írásokkal, könyvekkel gazdagították gyűjteményünket, határokon innen és határokon túlról[31]. Nem hagyatkoztam pusztán az egyház és a sajtó nyújtotta támogatásra, mind az anyag[32], mind gyűjtési módozatainak bemutatására, hanem tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartottam egyetemeken, főiskolákon, művelődési házakban és mindenütt, "ahunnand" a segítséget reméltem, és ahol szükségesnek látszott az ilyen-olyan fenntartás tisztázása s a még az öregeknél is fellépő bizalmatlanság leküzdése[33]. A kortárs írók is igyekeztek munkámat információnyújtással megkönnyíteni[34]. Az idegenben élő magyarsághoz is eljutott a híre. Az érdeklődést most csak két mozzanattal jelzem. Major-Zala Lajos Svájcban letelepedett, idehaza is elismert és értékelt népi származású költő egyik verseskötetének tetemes része ez imádságok ihletéséből fakadt[35]. Jelentőségét Rónay György taglalta, párhuzamba állítva az előző év nyarán Debrecenben tartott anyanyelvi konferencia Bárczi Géza megfogalmazta elvi álláspontjával[36]. Az eredményeink iránt fogékony amerikai magyarság számára meg 1972 tavaszán a Magyarok Világszövetsége támogatásával New Yorkban megjelent ezen gyűjtésből szakmai bevezetőmmel ellátottan egy hanglemez Török Erzsébet, Jancsó Adrienne és Mosóczy Miklós előadásában[37].

Túlnőne e kötet keretén, ha az imaműfaj "életével" az utolsó években összegyűlt dokumentáció alapján hosszabban foglalkoznék. Ennyi megérteti, miért szerepel a könyv gyűjtői között "idegen" is, lett légyen az Kálmány Lajos, Bálint Sándor, Polner Zoltán vagy írni-olvasni alig tudó öregasszony[38], főiskolás, szeminarista vagy kis falu káplánja[39], esetleg Kallós Zoltán vagy Bosnyák Sándor. Mindehhez még csak annyit, hogy menet közben a szaktudományt is tájékoztattam az addig elért gyűjtési eredményekről: 1970. május 20-án ismét az MTA-n, a Néprajzi Társaság Folklórszakosztályának ülésén szóltam az imaműfaj téma- és személyi vonzásra előkerült szokásköltészeti párhuzamairól, különös tekintettel a Mária-siralom-műfaj népi továbbélésére[40]. 1971. március 25-én az MTA Középkori Munkabizottságában számoltam be az anyag művelődéstörténeti forrásértékét egyre nagyobb számban bizonyító elemekről, továbbá egy új gyűjtési törekvés megvalósításáról: a népi tudat- és lelkiségvizsgálat folytatásáról. Ez utóbbi fontossága munka közben derült ki, sokszor legalább olyan hangsúlyt nyert, mint maga a vizsgált hagyomány[41].

E kötet első megjelenése érdekében 1972 decemberének elejétől fölfüggesztettem a terepmunkát. Végleg lezárni a gyűjtést nem lehet, és tudománytalan volna. Mind saját tapasztalatunk, mind az érkező levelek mellékletei csak alátámasztják Tálasi István szentenciaszerű véleményét: "Addig kell gyűjteni, amíg az anyag adja magát." E kijelentésre azért került sor, mert a forrásértékű szövegek kiadását sürgető szaktudósok már 1971 tavaszán kérték a gyűjtés megszakítását, éppen a már meglevők feldolgozása, közlése érdekében. Az addigi gyűjtési hajrában, mely valójában az öregekért való versenyfutás volt a halállal, ezt elképzelhetetlennek tartottam, s joggal, mert az azóta meghallgatottak közül - sajnos - többen meghaltak. Az anyag szempontjából pótolhatatlan veszteség lenne, ha esetleges hosszabban tartó íróasztalmunka miatt nem leltem volna rájuk[42]. Továbbá gyűjtőtérképemen akkor még jelentős fehér foltok mutatkoztak, melyek berajzolását is sürgetőnek éreztem. E hiányok azóta nagyjából eltűntek. Többé-kevésbé választ kaptam kezdeti problémáimra is, így viszonylag teljes képet adhatok az "agyunkba fő'vett", "állandóan a fejünkbe' csöngött", "öregeink kikövete'te" imaanyagról.

*

Az imádságokkal elsősorban szövegi megjelenésükben foglalkozunk. Számba vesszük az eddigi eredményeket és a megoldásra váró problémákat.

A következőkben lényegre sűrítve taglaljuk a kérdéseket, majd jelen ismeretünk birtokában válaszoljuk meg őket, érintve a korábbi meghatározásainkat is.


Lehetne még finomítani e felosztást, de keretünkbe nem fér bele. Kivetíthetném tudományközi kapcsolatait: nyelvészettel, művelődéstörténettel, képzőművészettel, ikonográfiával, zenével stb. és természetesen a teológiai ágazatokkal való számtalan érintkezését. Jelen áttekintésünk számára azonban - úgy gondoljuk - ennyi elég, különben elvesznénk az egymásba folyó nagy anyag részleteiben. E tagolás alapján haladunk, és igyekszünk a lényegeseket elmondani. Elöljáróban a következőket szögezhetjük le: a viszonylag rövid gyűjtés után kialakult véleményünket nem módosította érdemben az alaposabb felderítés. Ahol igen, jelezzük, így pl. a meglepő eredetmozzanatokat.

A) ANYAGKAPCSOLÓDÁS

I. Funkció

Kis közösségben végzett általános gyakorlat, családon belül, jobbára szülői, nagyszülői örökítéssel folytatják[43]. Kötött, liturgikus keretben ma már nincs helye, történelmi rétegeiben igen. Kivétel egy moldvai töredék, melyet bérmáláskor mondtak volt (25. sz. ima). Szövegei nem hivatalos szövegek. A "nihil obstat" törvényességével nem rendelkeznek. Paraliturgiához ritkán kötődnek. Ez új mozzanat. Eleinte erre adatunk nem volt; elsősorban görög katolikus öregek vallomásából derült ki, hogy egykor még templomi ájtatosságokon is - főként májusi, októberi litániákon - mondták, a pap távozta után. Római katolikusoknál is előfordult nagyheti imaösszejövetelek alkalmával, különösképpen kint a Kálvárián - "Koponyán", keresztútjárás után. Ezek szórványadatként kezelendők, mert általában "templomban nem", "közösen nem", "csak otthon", "házilag" stb. jelzéseket kaptam. A szövegek egyházi jóváhagyás nélkül élnek. A papság általában nem tudott róluk s a hozzájuk fűződő gyakorlatról. Ha mégis fülébe jutottak - gyakran gyónás révén[44] -, ellenezte őket. Meggyőzéssel, tiltással, szankciókkal igyekezett háttérbe szorítani, megszüntetni. Nem sok sikerrel. Erősebb volt a hagyományhoz való ragaszkodás, melyet érzelmi és esztétikai tényezők is fokoztak[45], mint az értelem szava (imaszövegek "zagyvaság"-aira való hivatkozás - [46]) vagy a penitencia súlya[47].

Alkalomhoz jelen funkcióban szorosan nem kötődött. Zárt, hagyományőrző vidéken szórvány közösségekben (pl. Moldva) szokásköltészet köszöntő, kántáló szövegrészleteiként jeles napokon előfordult. Ideje: jobbára esti, reggeli ima, néha délben is mondják. Gyakran pénteken, nagyböjtben, nagyhéten, nagypénteken. Bajban, veszedelemben. Betegnél, haldoklónál[48]. Sokszor csak amikor "éppen eszükbe jut". Munka közben, úton, mezőn[49]. "Bármikor lehet." Helye: lakószoba (konyhaasztal-ágy-tűzhely körül-előtt, térdelve, ülve; falikereszt, Mária-szobor előtt[50]. De kint, a határban levő keresztnél is. Különben "alkalom"-nál, említettek függvényeként, pl. Kálvárián, imaházakban stb.[51].

Rítusban helye, rendje nincs. Ad hoc jellege miatt nem is alakulhatott ki, hacsak nem egyénileg végzett, énekkel taglalt esti-reggeli imádkozás - ájtatoskodás során. Főleg palóc vidéken. Kivételre utal a mezőkövesdi asszonyok közlése, kik este a "summásságon" közösen végezték a barakkban elalvás előtti megszabott rend jegyében imamondásukat[52].

Itt szólok a gyűjtő tapasztalatáról azzal kapcsolatban, hogy aktívan élő néphagyomány-e még ma is, vagy csak passzív, emlékezet tárolta egykori gyakorlat, életforma-elem? Erre éppen úgy nem lehet egyértelmű választ adni, mint e hagyományegységben sok mindenre. Van, aki el nem hagyná, mert nélküle nem tud elaludni, s ha véletlenül olyan fáradt volt, hogy elnyomta az álom, megébred, mert nem imádkozott. Nem egyből úgy kellett kiásni[53], s volt, ki valamikor tudta, de már "rég feledte". Olyan is akadt, ki hallotta régen, de nem tartotta "érdemes", "valóságos" imának. S nem "foglalkozott vele". Ugyanígy van ez a kor viszonylatában is. Sok öregasszony már nem "használja", de vannak öregek, kik unokájukkal együtt minden este végzik. Különben ez fejezetnyi kérdés, valójában a jelzett szemléletváltozás mértéke határozza meg. Kapcsolódik a vallás elsorvadás-elkopás kérdésköréhez is[54]. Széles kitekintésre nyerünk lehetőséget a népi vallomásokból, mert minden fázis és minden fázismozzanat jelentkezik: együttesen teljes tudat-körképet ad.

II. Hordozó réteg

Nemtől független, férfi, nő egyaránt végzi.

A kicsi gyerekkori elsajátítás idején szülő, nagyszülő nem tett különbséget fiú-leány között. A női adatközlők magasabb arányszámát más tényezők határozzák meg: lelki alkat, érzelmi beállítottság, misztikum iránti fogékonyság, pszichés túlterhelés, érzékenység. Korhoz: csak annyiban kötött, amennyiben az öregek hátat fordítanak az életnek, készülnek a túlvilágra, igyekeznek megcélozni a mennyországot[55]. A köztudat gyakran az öregkorral társítja az imádkozás tényét, mintegy privilégiumának is tekinti, még más világszemléletűek is elnézik nekik. Hozzájuk ez "illik", nekik "ez jár". Sokszor csak ez jár. Ez egyetlen dolguk, s mert munka nélkül nem tudnak élni, ezt végzik egyre beszűkültebben[56]. Ugyanakkor középkorúak, sőt fiatalok is ismerik, gyermek adatközlőim is vannak, a legkisebb két és fél éves. Többször vettem fel családon belül három generáció hangját ugyanazon imádság elmondásával (érdekelt ugyanis a szöveghűség, -változás, -módosulás stb. kérdése) s egy betű eltérést nem tapasztaltam. Volt azonban olyan adatközlőm is, aki ahányszor elmondta, mindig másképp alakította. Általában az ifjabb nemzedék mindig aszerint tudja, amilyen mértékben érvényesül a szülői, nagyszülői átadó, megmentő szándék[57].

E hagyományanyag vallási megoszlás szerint inkább a katolikumhoz tapad, rómaihoz, göröghöz egyaránt. A görög gyakorlat talán mélyebben és általánosabban él, de szövegileg nem olyan változatos[58]. E tapasztalat feltehetően egykori liturgikus ősszövegek kérdésével függ össze. A római katolikusok szövegei változatosabbak, de oldottabbak és mélység-szélesség vonatkozásában az erősen hagyományőrző vidékeken jeleznek differenciáltabb értékeket. Protestáns adatközlőink is vannak, elsősorban reformátusok. Már csak erősen racionalizált, díszítőelemeitől megfosztott szövegeket ismernek. Főleg az "Én lefekszem"-típuskör néhány kezdő sorát. Három évvel ezelőtt a kezdeti gyűjtések gazdagabb református anyagot ígértek. Aztán derült ki, hogy a valóban protestáns adatközlők sok esetben katolikus hozzátartozóiktól tanulták meg a díszítettebb szövegeket, mert azokat saját imáiknál szebbnek tartották[59]. Változatlanul feltételezem azonban - mind saját, mind Kallós Zoltán református területen folytatott gyűjtései, továbbá a nemzetközi protestáns párhuzamok alapján -, hogy a református "ősszülők" valamikor ismerték e szövegeket, de hitük értelemközpontú, demitizáló jellege folytán ezek elveszthették "cifra", "kokasos" elemeiket, s csak a "praktikum" jegyében éltek tovább.

Foglalkozás - társadalmi réteg szerinti megoszlást nem tapasztaltam, sem a jelen falu kiegyenlítettebb társadalmában, sem az 1945 előtti erős tagoltságban. Paraszt, pásztor, halász stb. éppen úgy mondotta az "egísz níp" "szájrú szájra ment" imádságait, mint iparos, zsellér, nincstelen vagy cigány környezetből kikerült. Társadalom/foglalkozás per funkció: nem jelez különbséget. Szórványadataim vannak viszont a társadalmi ellentét imagyakorlattal kapcsolatos jelentkezésére[60]. Ugyancsak függetleníthető az iskolázottság lététől, fokától. Ez szintén kivetül az anyagban, de más kapcsolásban: jelleg, eredet stb.[61].

III. Terület - nyelv

Az egész magyar nyelvterületen él. Így határokon túli vagy a történeti rendű szórványmagyarság közt is (Moldva s a volt bukovinai székelység). Hazai nemzetiségek körében is gyűjtöttem. Ebből ugyan a szomszéd népek jelenlegi gyakorlatára még nem következtethetünk, de az imák megléte elképzelhető, főként a román folklórban, melynek bizonyos ágával s motívumaival szövegeink rokoníthatók (pl. kolindák). Feltehetően ez érvényes bolgár, szláv vonatkozásban is. Távolabbi közösségek, területek esetében egyéni tapasztalatra nem támaszkodhatom, csak a rendelkezésemre álló irodalmi és folklóradatokra, melyek jobbára a múltat érintik. Ez adatok alapján: európai hagyomány, kereszténységhez tapadó általános folklórjelenség. Történeti gyökerei a középkorig ereszkednek, illetve... De erről később, az eredetkérdésnél részletesebben szólunk.

IV. Hagyomány - szóbeliség

Mai megjelenésében elsőrendűen szájhagyományozás útján elterjedt - öröklődött, ez a "betéve vót" imádságműfaj[62]. Lévén a népköltés egyik archaikus ága, érthetően kapcsolódik mind a magyar, mind a nemzetközi folklórirodalom számtalan válfajához. Pl. eredetrendben: a ráolvasó, népének, paraliturgikus népi színjáték, siralom stb. motívumaihoz, s a szokásköltészet több egységéhez: a kántáló, köszöntő énekekhez, lakodalmas s a vallásos néphagyomány főleg ádventi (Mária-altatók), karácsonyi és nagyheti mozzanataihoz fűződő szokások epikus, lírai és prózai folklórműfajaihoz. Jelen magyar gyakorlatáról már szóltam, az előző témakörben meg utaltam nemzetközi - ma még számomra - esetlegességeire.

V. Irodalom - írásbeliség

Írásos rögzítést ez anyag csak elvétve nyert[63], Magyarországon eddig ismeretlen lévén, más népköltészeti alkotással ellentétben, semmilyen vonatkozásban nem hathatott a műköltészetre, sem a jelenben, sem az elmúlt öt-hat negyedszázad során: az irodalmi népiesség markánsabb jelentkezése óta. Amióta viszont e hagyomány néhány darabja ismertté vált az Új írás révén, hatása már mutatkozik.

Ezzel szemben az anyag motívumainak múltbeli irodalmi kötődése mind magyar, mind nemzetközi vonatkozásban szembetűnő. S itt már a műfajpárhuzam észlelhető. Tehát magyar motívumpárhuzamai a XVI. sz. kolostori irodalmának egyes műfajai érintésével (imádság, énekköltészet, szenvedéstörténet, Mária-siralom, látomásirodalom stb.) a XIII. sz.-i Ómagyar Mária-siralomig követhetők, illetve Bornemisza Péter 1578-as bájoló imádságain keresztül a Bagonyai ráolvasásokig (1488). Nemzetközi irodalmi párhuzamai nagyjából azonosak a kolostori irodalom anyagában mutatkozó kapcsolatokkal. Ez - úgy vélem - bővebb magyarázatot nem igényel. A mi, főleg szerzetesek művelte, középkori irodalmunk az európai latin nyelvű egyházi irodalom kötött-kötetlen fordításából-áttételéből-átköltéséből állott. Valójában hazai szinten tükrözi a hátteres egyházi kultúrát, szellemében, törekvéseiben, illetve ezeket megjelenítő irodalmi műfajaiban. A Nádor-, Winkler-, Debreczeni, Érsekújvári, Weszprémi-stb. kódex, "siram"-ai, passiói mögött megjelenik Pelbárt vagy a Sermones Dominicales szerzője és a távolban Anzelm, Bernát, Bonaventura, Berceo vagy a számunkra legfontosabb, a közvetlen hatású Geoffroi de Breteuil alakja. Anyagunkban ez a középkori költészet ezért jelentkezik egyszerre azonos párhuzamelemekkel, magyar, nemzetközi kulisszákkal. Párhuzamaink nem csak a nyugati egyházi irodalommal mutatnak közösséget: számtalan motívumunk bukkan fel az őskeresztény-görög egyházi irodalomban (pl. Trisagion), a keleti varázs-, a bizánci apokrif anyagban és a mindezeket visszhangzó középkori szláv (orosz), pravoszláv és német egyházipapi gyógyászati irodalom emlékeiben is.

VI. Köztes premterület: ponyvairodalom

Az irodalom és a népköltészet köztes peremterületéhez, a "ponyvá"-hoz[64] az anyag mind közvetlenül, a szövegeivel[65], mind szokásköltészeti párhuzamaival kapcsolódik. Innét a "bagómártonos ima" elnevezés eredete is. Ponyvagyűjteményemben több típuskör szövege nyert így rögzítést és ezzel gyorsabb, szélesebb körű elterjedést. A vallásos ponyva a paraliturgia függvénye és megjelenítője. Valójában a népi katolikum sok száz éves gyakorlatának, a népi áhítat pap nélküli, kötetlen, önerejű megnyilatkozásainak lecsapódása az analfabetizmus fölszámolása idején. A ponyva követelően jelentkező irodalmi/vallásos tömegigényt elégített ki. Igényt, erős szellemi érdeklődést, sőt szükségletet, melyet sem a hivatalos irodalom, sem az egyház tőzsdéjén nem jegyeztek. Annál inkább érzékelte azonban a kurzus emelkedését a különböző rendű, értékű nyomdászréteg, sokszor csak kézisajtós szentember. Jól járt a nép, jól járt a szentember, jól a magyar irodalom, és nem utolsósorban az imakutató. A szájhagyomány révén a középkortól a zugnyomdákon keresztül átmentett anyag értékes irodalmi emlékeket őriz. Egyik-másikról talán e kis szakadozott lapok nélkül nem is tudnánk. Az irodalom történeti műfajainak/hagyományainak népi továbbélését mutatja a ponyva és a ponyvából szétáradó kéziratos rögzítés. Az eredményt tekintve mindegy, hogy a jámborság vagy a kufár szellem fogta el a sokszor már múló-tűnő hagyományt, s szállította át korunkra, tálalta nekünk, sok izgató kérdés megoldására.

Mondanom sem kell, hogy e ponyvairodalom anyagával - népénekek, legendaballadák, Mária-líra s egyéb epikus-lírikus vallásos szokásköltészeti emlékek - műfajunk bizonyos érintkezést mutat[66].

VII. Terjedés - terjesztés

Történhet egyénileg is, ilyenkor általában családon belül, nemzedéki rendben folyik[67]; előfordul családon kívül is: szomszédban, mezőn, imaórákon, búcsún, kórházban vagy pl. egykoron az iskolában, "a pad alatt". Családon kívüli tudatos terjesztésről ma kevés adatunk van. A népi emlékezés szerint a múltban "szent öreg", "kódus", zarándok, remete, búcsúvezető, árus - "ócsójancsi" - "hozta-vitte"[68]. Közösségi terjesztésre ma már inkább csak történeti adalékokból következtethetünk. Eretnekek, vándorló szerzetesek, "dékánok", diákok (diakónusok), alszerpapok, literátusok sokrétű tevékenységét idézik az írások és bizonyos gyűjtési adatok, de idézi a néphagyomány mágikus tudományú garabonciásának alakja is[69]. E történetben a sor talán a beginizmussal kezdődik, s a XIII-XVI. sz-i. vallásos társulásokon, imaközösségeken, imaházak szombati - nagyböjti - összejövetelein keresztül Bors István "III. szent Ferencz-rendü tag"-ig tart, aki "Botykón 1886-ban" jelentetett meg ponyván két archaikus imát (Fehér rózsa, Mária és Szól a kakas, csendes angyal - ez utóbbi már a tudatos csiszolás negatív jeleit mutatja.) Esetleg még tovább, az endrődi "könyvesasszonyok"-ig követhetjük e hosszú utat, melynek határköveit az 1114-es, az 1628-1632-es nagyszombati, illetve az 1545-1563-as tridenti zsinat paraliturgiát segítő végzései jelzik a "Quo primum tempore" szellemében. Sem V. Pius, sem Oláh Miklós, de Pázmány Péter sem gondolta volna, hogy Magyarországon annyi baj lesz a végrehajtással, hogy a Praetridentinum emléke-gondolata-gyakorlata ma is jelen van, és hogy ilyen szívós gyökerei vannak a laikus katolicizmusnak[70].

B) KÖLTÉSZETI KATEGÓRIA

I. Műfaj

Műfaját és helyét a népköltészetben funkció, témahordozó réteg, eredet szabta meg. Ezért és ezek figyelembevételével neveztük e hagyományegyüttest archaikus apokrif népi imádságnak. Később az "apokrif" jelzőt a szaktudomány egyes képviselői mint félrevezető meghatározást megkérdőjelezték; az Ethnographia-tanulmány címét már ennek megfelelően módosították. Ma már látom, hogy az anyagon mind funkció, mind szövegi eredete alapján nyugodtan maradhatott volna az "apokrif" jegy is.

II. Név, elnevezés

A nép a legkülönbözőbb módon illeti, írja körül imádságait aszerint, hogy gyakorlata, mondása kiben milyen képzeteket kelt, mihez kötődik.

Így a népi gondolkodás és nyelv-, illetve szóalkotás szférájából nagyon is jellemző meghatározásokat rögzítettem, és elnevezéseket kaptam. Megpróbáltam ezeket topológiai, etimológiai, történeti stb. elv szerint csoportosítani, de így nem ment. A funkcióhoz tapadó népi képzetek alapján jártam el, azaz:

idő szerint: lefekvő-esteli-esti-hajnali-reggeli-pénteki-böjti-böjti előkészítő-nagyböjti-nagyheti-nagypénteki-harangszó-ima stb.

téma szerint: paradicsomi-paradicsomkerti-Gecemányi-kerti-kínszenvedés-fehér rózsa-hajnal-kokasos-ima stb.

végző szerint: magán-vénasszony-gyerekkori-családi-cigány-kódus-szekta-görög-saját-magunk szerkesztette-magunk szőtte-"nem köz"-ima; öregek-kisgyerek-írástudatlanok-"régi hivek" imája; közhasználatra való imádság stb.

személy szerint: Jézus-Szent Ágostony-Szent Margit-Szent Rozália-Szent Rókus-Szent Bernát-Pió pápa imája; Úrjézus Krisztus imádsága, Pápaimádság; Bagu Márton szerkesztette ima; majd a kötött elnevezésű Mária álma stb. Jellegében ide tartozik a Hét mennyei szent zárak, Hét lakat, Mennyei Kincs, az Aranymiatyánk nagyheti imája és egyéb "szent levelek" és "szerkesztett", ponyván terjedő, folklorizált imádságok sora is. Ez utóbbiak a kolostori irodalom, az "oráció" szövegeivel meglehetősen kötődnek. Külön említem az ugyancsak történeti, sőt esztétikai rendben kiemelkedő Nagy végső dolog, nagy itilet című imafüzért vagy a Boldogságos Szűz Mária szent fiát siratta elnevezésű imát;

jelleg szerint: régi-rígisíges-régiségi-régenyi-legszebb-rémségesen szép-óriás szép-hátullaszíp-cifra-különös-különleges-fájdalmas-szenvedéses-magányos-lelki-lelkileg végzett-házi-házilag végzett-mellék-mellékes-pap nélküli-nem templomi-nem valóságos-kitalált-légbű szedett-mennybű szállott ima; sugallmány, hallásbú-hallomásbú-magam fejibű-anyám fejibű-szent öregtű, illetve néptű tanu't-istoriai-szedett-összeszedett-összeszőtt-összekovácsolt-összeragasztott-ragadék-csibe-illen-ollan-összevissza-babonai-szeriben mondandó imádság;

hatás/foganat szerint: ajánlatos-hathatós-szívre ható-hasznos-szép-erős-jó-borzasztó üdvös-legdicsőségesebb-bűnbocsánati-megnyugtató stb. ima; betegnél, haldokló mellett, jó meghalásér', boldog halálér' üdvözülésér' való imádság.

Megjegyzendő, hogy az ima és az imádság között nem tesznek különbséget. Öntudatlanul talán ünnepibbnek, súlyosabbnak érzik az imádság megjelölést. Ezt - úgy vélem - a "röpima" összetétel is jelzi (pl. "Az Úrjézus Krisztus imádsága, mikor a Geczemányi-kertbe szenvedett..."). Az imádság történeti értékű - lásd Halotti Beszéd -, s a kolostori irodalomban is ymaczaagh, ymadsagh, Imadsag stb. vagy az oracio kitétel van.

III. Tartalom

Erősen vegyes tartalmú műfaj aszerint, hogy a százados szellemi lecsapódásban miként érvényesült a népi szelekció, és mit szűrt ki a közösségi emlékezés. E szelektív tevékenységet bizonyos mértékig meghatározta már az elődök ítélete, gyakorlata, mely a "borzasztó üdvös, szívre hatós", "óriási szép" stb. tapasztalati és esztétikai summát is megjeleníti, szankció erejével továbbítja. De egyéni alakítás, válogatás is történik, ma éppen úgy, mint ahogy történt a múltban is.

Mind az egyéni vélekedések, mind a magyar és az európai hagyományanyag tanúsága szerint a krisztusi szenvedés és a vele együtt járó Mária-fájdalom leginkább alkalmas az imának tulajdonított transzcendens erő fokozására, tehát az "üdvös", "hasznos" ítélet kialakítására[71]. Ennek megfelelően imádságaink középponti témája a szenvedés, azaz a szenvedéstörténet egyes kánoni és apokrif hagyomány szállította mozzanatai. Amint látni fogjuk, ezek lesznek témamagjai is. A krisztusi megváltás, kereszthalál - ősi renden véráldozat - misztériumát megjelenítő szenvedés fázisai tűnnek elő hol közvetlenül, hol meg a középkor kivirágzott jelképrendszerében. Az emberiség üdvéért vállalt áldozat eseménysorának fölidézése - elmondása - hasonlóan a misén való részvételhez-áldozáshoz, valamelyest a Golgota-dráma közvetlen részesévé teszi az imádkozót[72]. Ezt hangsúlyozza az imazáradék ("Aki ezt az imádságot..."), ez vésődött be nemzedéki rendben az imádkozók tudatába, ahogy ezt párhuzamanyagunk is, jelesül az olasz (umbriai) vonatkozó hagyomány tanúsítja[73]. Különös hitelt ad a záradéknak az isteni eredet megjelölése ("a Jóisten azt hagyja", "Krisztus nem szól, sem beszél, csak azt mondja...", "Azt mondotta Szűz Mária...", "Szent Lukács evangélista írja..." stb., "...aki ezt az imádságot..."), ami emeli kötelező erejét, és magyarázza fennmaradását[74].

Imáink témája még a vallás személyi és tárgyi anyaga: szentek, szentelmények, adott esetben a liturgikus irodalom mindezeket kivetítő emlékei.

Nincs ún. témája az elsőrendűen és közvetlenül mágikus képzeteket keltő imádságoknak, melyekben, ha elkeresztényesített szellemben és jellegben is - utaltunk rá kezdetben - a valamilyen célratörés, bajelhárítás, védekezés szándéka jelentkezik. Tudatmélyi rétegek pogány örökségeként varázscselekvések gesztus- és szóállományát idézik. A Rossz Szellem, a Rontás helyét elfoglaló Sátán ellen egyház szentesítette eljárással vagy szellemben, Krisztus nevében lép fel a régi félelmek új hitű továbbhordozója[75].

A legtöbb ima felajánlással kezdődik, melynek magyarázatát egyik palóc adatközlőm - kissé gyermekdeden - így adta: "...Mikor valaki hozzáfog imádkozni, az imádságot nem ajánlja fel senkinek, akkor az angyalkák nem tudják hová vinni az imádságot... Azt várják..., hogy hová vigyék, kinek adják?..." (Nógrádmegyer, B. J.-né, 1922.)

IV. Alak

Az imák szerkezete általában hármas tagoltságú. Lírai természetű személyt-szituációt megjelenítő kezdőképpel indul a szöveg, melyben a középkori látomásirodalom egy-egy motívumának folklorizált eleme is megtalálható. Általában a már jelzett fényszimbolika: egyház-Nap-Krisztus-hajnal-Mária-ádvent stb. kánoni és apokrif jelképrendszerében mozog. Elegyes jelképiségével érzékelteti az elkövetkező mondanivalót.

A középrész a szenvedéstörténet valamely fázisának epikus-dramatikus megjelenítése.

A befejező rész, az ún. záradék tömör, objektív hangú, semmi sincs benne az előző részek jellegéből. Meghatározza az ima végzéséért járó lelki hasznot, kegyelmet, üdvöt. Ahogy említettük, ez hitelesíti a szöveget, jelzi az imaanyag funkció-szöveg eredetét, idézi az ajánlatos/kötelező gyakorlat emlékét.

E hármas tagoltság nem mindig van jelen. Középkori énekek, himnuszok, epikus hagyományokat hordozó imádságok vagy rövid imák esetében eltűnhet. Alig szembetűnő az ún. imafüzéreknél, melyekben hosszan sorjáznak egymás mellé ma még ki nem derített vonzás és tapadási törvényszerűségek révén összeállt szövegek: múltba merült szertartások folklorizált emlékei, népi archaikus motívumok és a jelenlegi egyházi imák is. Alakilag ide kívánkozna az ún. sugallmánycsoport hosszú, különös szóáradata: egyéni szerzésnek minősítik elmondói, de érvényesülnek benne külső hatások is. Jelentősége alkotás- és néplélektanilag figyelemre méltó[76].

V. Stílus - vers

A szövegek stílusa változatos, ellentétes jegyeket ötvöz egységbe. Irracionális költészet: szimbolikus, szürrealista eszközökkel éppen úgy él, mint naturalista, sőt verista elemekkel. Előadásmódja sodró, litániásan áradó, balladisztikusan tömör, sőt szaggatott. Költői esztétikumokban gazdag: metaforák, megszemélyesítések, lírai jelzők, szinonimák, majd a gondolatritmus, gondolatpárhuzam, alliteráció, asszonancia szinte állandó jelenléte dúsítja e gazdag költészetet, melyben egybeolvad a lírai, epikus, dramatikus műfajok jellege, ezért is nyerte el a lyrico-epico-dramatico műfaji meghatározást.

Verstanilag nehezen meghatározható. Az dönti el, miről vált le, mit hordoz. Mi szövegi eredete, illetve miként rendeződik mindez az egymásba folyó rímes, rímtelen - kötött, kötetlen - egyéni, közösségi lírában. Itt mindent megtalálunk: az ősköltészet - a medveénekek - már jelzett gondolatpárhuzamait, betűrímeit, gyors váltású hangsúlyos szólüktetését, melyet a mondanivaló lendít előre, s a gondolat parcelláz szabálytalan hosszúságú, ütemes egységekké. Tetszés szerint görgetik öregeink e sorokat: hol csak két-három szótagnyit mondanak, hol huszonnégy szótagig meg sem állnak. E költészet nem hogy sorokban nem tud magára béklyót rakni, hetesek, nyolcasok, tízesek, tizenhármasok kedvelt egységeihez igazolni, de még egy-két rímpárnál sem telik többre az irányító akaratból. Vivőerejét valamelyest csak a gondolati nyomaték hangsúlyos-hangsúlytalan kapcsolata-rendje szabályozza. S ez a modernnek tűnő, "eleitű hagyatkozott" szabad verselés a középkori latin nyelvű egyházi költészetet is visszhangozza, a kötött strofikus formák szabályozott rendjét, összehangzó rímeit használva, mintegy példázva a kettejük egységéből született "magyar poézis"-t.

VI. Előadásmód

Egyéniség, jellem szerint alakul. Általában "sebesen", "madár szárnyán" száll. Van, ki komótosabban "gázol át" végeláthatatlan szövegeken, más a szavak sodrásába bódul, s lehunyt szemmel zsongítja lelkét a szó narkózisával; olyik meg régi sebeket tép fel a szenvedés önkínzó újraélésével.

Az imamondás pózzal jár, s még munka vagy menet közben is átalakul az ember, kizökken önmagából, ki valóságából. Megváltozik testtartása, arckifejezése[77]. Nem szeretnek állva imádkozni, ha lehet, leülnek, önmagukba roggyannak, a még oly kemény faszéken is. Ölbe eresztett, összekulcsolt kézzel indítják az égbe, a megfoghatatlanba a "szómból származott szent igéket". "Odafigyelni" nem kell, a kisgyermekkori rögzítés verbális automatizmusa egyszer s mindenkorra biztosítja a folyamatos tudást[78]. Ezért nehéz ezeket az imádságokat leírni: az imádkozók nem tudják abbahagyni-folytatni, mindig csak elölről kezdve haladnak, ha esetleg gépi segítség hiányában diktálniok kell a szöveget. Ellentmondásosnak hangzik, de bármennyire automatizáltak is ezek az imák, valami szabad belső variálódásra képesen hol így, hol úgy alakulnak. Erős kísérőjelenség az emóció, mely a szipogástól kezdve a síráson át a vinnyogó, artikulálatlan szólöketegig érvényesül. Ha nem vettem volna szalagra, magam is alig hinném, milyen hatású lehet a Szenvedés fölelevenítése. Ilyen hatást Miatyánk, Üdvözlégy "katekizmusi" imája soha nem vált ki. Természetesen itt is közrejátszik az alkat: érzelmi, miszticitásra hajló, hiszteroid stb.; de az egyéni sors imán át kivetülő terhe, emléke is szerepet nyerhet. Van azonban olyan is, aki tudatosan szépen mondja, megadja a módját[79].

Több imát rögzítettem az egykori éneklés hangzását keltő deklamáló, recitáló módon, mely sokszor már szabályos dallamba csapott át. Ezzel az eredetkérdés területére lépünk[80]: érintjük az énekima múltban végbement funkcióváltását, és érzékeljük e folyamat egyes fázisait. Kézzelfoghatóan bizonyítja ezt Bagó Márton 1885-ben megjelent Négy Istenes Ének című ponyvájának 1. "éneke", a Vasárnap hajnalban harmat száll a földre (lásd a 205. sz. imádságot), melyet három évvel ezelőtt Hasznoson már imaként vettem fel, és adatközlőm nem emlékezett rá, hogy nagyanyjától, anyjától - akitől tanulta - valaha is énekelve hallotta volna.

C) EREDET

A bonyolult szövegegyüttes eredetéről csak úgy tudok szólni, ha a szövegeknek nemcsak filológiai, hanem etno-pszichikai vizsgálatát is érintem. Mint szövegek - ahogy jeleztük - egykori irodalmi valóságot tükröznek. Nem utolsósorban a magyar középkor nem létezőnek vélt, jobbik esetben csak gyér szórványok s nemzetközi analógiák alapján valószínűsített, ám elveszettnek hitt műfajairól szólnak. Így az Európa-szerte virágzó himnusz- és énekköltészetről, különös tekintettel a Mária-siralom-műfaj népszerű gyakorlatára. A liturgikus és vallásos színjátszás, nemkülönben bizonyos epikus hagyományok továbbéléséről is vallanak ezek a népi emlékezés rejtetten-nyíltan fenntartotta irodalmi valóságjegyek, Mezey László kifejezése szerint: "a szóbeli hagyományozás viszontagságainak kitéve", azaz eredeti szóvégi megjelenésükhöz képest már szétesett, roncsolt formában[81]. Az egykori liturgikus funkcióra hellyel-közzel utalnak tudati és filológiai nyomok, s utal az imádságok valamikori énekeltségemlékét, hangzáshatásait, változó zeneiségű előadásmódját fölidéző hanglejtése, mely gyakran - ahogy fentebb említettük - teljesen énekszerű.

A szövegek még a lovagi epika jeles területéről - a Grál-mondakör világából - is hoznak üzenetet, mégpedig a lehulló és fölfogott Krisztus-vér-motívummal kapcsolatban: misztikus helynévként, néha edényként fordul elő a több-kevesebb torzulással jelentkező középkori latin "gradalis" szó, mely a szent Grál-ereklye megfelelője. A motívummal már korábban is foglalkoztam; magyarországi eredetére vonatkozóan semmivel sem tudok többet mondani, mint akkor, jóllehet rendkívül sok változatban fordul elő a megjelölése. A gárdalom, gárdijom, gárgyilom, gádalom viszonylag tiszta szóképétől kezdve a következőkig, hogy csak néhányat említsek: gárgyaom, kárdzsaom, dárium, kárium, gárgyium, gvárgyián, árgyium, árgyélom, gázium, gézium, gália, nárion, aristom, órion, órium, orittom, glorittom, óliliom, áleliom, bézáriom stb., stb., de változott Egyiptommá, Jeruzsálemmé is az értelmet kereső gondolkodás eredményeként. Ma is fenntartom véleményemet, hogy a Grál-motívum feltehetően a XIV. sz.-ban került hozzánk, az Anjou-ház szellemi kapcsolataival. E dinasztiát "családi hagyomány" kötötte a Grál-ereklyéhez. Nagy Lajos visegrádi udvarában, a korai renaissance egyik központjában bizonyára ismerték a kor irodalmi ízlését, egyházi lovagi szellemét összesítő Grál-regényt (mondát), ha ugyan nem volt már ismeretes még korábbi időszakok udvari kultúrájában. (Az akkori lovagi eredetű főúri névadás az Arthur-mondakör ismeretét látszik tanúsítani.) Ismervén egyes Árpád-házi királyaink szerepét a korabeli Európa életében, újabban hajlamos vagyok a Grál magyarországi jelentkezési idejét jó száz évvel előbbre tenni, s Chrétien de Troÿes, Robert de Boron vagy Wolfram von Eschenbach korában gondolkodni. Hazai viszonyainkra fordítva a szót, III. Béla, I. Imre és II. Endre idejére. Különös tekintettel a nevezett királyok politikai és szellemi kapcsolataira a nyugat-európai lovagi kultúrájú udvarokkal, irodalmi központokkal. A politikai kapcsolatok megvalósult házassági kötelékekkel fűzték a magyar uralkodókat a francia-angol-aragóniai-kasztíliai stb. uralkodóházakhoz, a szellemiek pedig az ezen uralkodók környezetében vagy védelme alatt álló költőkhöz, énekesekhez. Közülük nem egy Magyarországon is megfordult, mint Gaucelm Faidit vagy a legkiválóbbak egyike, Peire Vidal, aki III. Béla fia, I. Imre Aragóniai Konstanzával kötött házassága alkalmából jött Magyarországra, s olyan jól érezte itt magát a különben nyugtalan költő, hogy négy évet (1198-1202) töltött el Esztergomban. Ez időben, a XIII. század elején szaladt szét Európában Chrétien de Troÿes megszerkesztése nyomán a Grál-eszmény jegyében föllendülő Grál-epika több prózai és verses megfogalmazásban. Valószínűtlen, hogy egy olyan téma, mint a Grál keresése, mely a keresztes háborúk Európájának lovagi eszményét fejezte ki, ne visszhangzott volna lovagi kultúrájú királyaink udvarában, mely házasságaik révén költők, énekesek találkozóhelye volt. Alig elképzelhető, hogy ezek a bizánci és a nyugat-európai kultúrát egyaránt megjelenítő magyar királyok ne hallottak volna ezen énekesek, költők lantján fölcsendülő Grál-történetekről. S ezen történeteket ne vitte volna szét a királyi udvarból főúri lantosok és vándor igricek sora...

E feltevések, melyek majdnem bizonyossággá érlelődtek a végzett forráskutatás során, tudom, csak akkor állják meg helyüket, ha a folklór önmagáért beszélő anyaga mellé még valami "kézzelfogható" filológiai adatot is szolgáltatok. Remélem, hogy erre is sort keríthetek, mert a dolgok rendje úgy kívánja, hogy ha már valami ennyire evidens, az előbb-utóbb bizonyíthatóvá válik. (A kérdéssel, főleg a Grál-témával kapcsolatban lásd még a 20. sz. ima jegyzetét.)

Végül is számunkra a Grál-kérdésben nem is az a lényeges, hogy melyik változat jutott el hozzánk, hanem az, hogy miképpen került be a magyar néphagyományba, és hová tűnt a többi része? Az összefüggéseiben megmaradt főmotívum mellől (a piros vér-halál-jelkép tapadt az imaközpontú szenvedéstémához) miképpen vált le észrevétlen a többi. Ki tudná megmondani, hogy a Krisztus-véráldozat-utolsó vacsora-szentáldozás-megváltás eszmei egységet tükröző több eredetvonalú Grál-komplexusból, melyet a középkori fénymisztika sugárzása vont be, további üzenetként fölbukkan-e még valami a nép emlékezetéből. Vagy - talán egyszer - írott nyomára akadunk?

A szövegek eredetkérdésénél vizsgálnunk kell a hordozó funkció eredetét is. Az imádságok, mint szövegegységek, filológiai témául szolgálnak. De mint funkcióelemek, az emberi magatartás ősi és örök, napjainkig is érvényes megnyilatkozásai. Néplélektani szempontból közösségi, bár egyénileg végzett védekező és bajelhárító gyakorlatok, melyekhez az ember magárahagyottságában, félelmében folyamodik. A természeti erőknek vagy földi hatalmaknak kiszolgáltatott ember maga fölé vetített felső erőkhöz fordul, és szóval, mozdulattal befolyásolni igyekszik őket. Tehát minden imádság - jól tudjuk - szómágia, a szó bűvös erejébe vetett hit. Az ember és az istenség-isten közötti érintkezés egyik eszköze. Az Újszövetség így fogalmazza meg (Máté 7:7): "Kérjetek és adatik néktek; zörgessetek és megnyittatik néktek"[82]. Az egyház meghatározása szerint az ima olyan vallásos ténykedés, mely a racionális gondolkodás számára megközelíthetetlen. Az imádkozás ugyanis az embert egy másik létszférába emeli, azaz az imádkozót az ima ereje-sodrása a tudati lét egyik fokáról a másikba lendíti át. Átlendíti, és ezzel lehetővé teszi az ember-isten közvetlen kapcsolatot. Enélkül a hit pusztán immanens szükségszerűség maradna, valami halott isten-ember viszony, mely "nyugodtan lehetne a panteizmus néven elfedett ateizmus előfoka is".

A jelenlegi imagyakorlat eredetét aligha követhetjük. Elemei az ősi szakrális praktikákhoz éppen úgy elvezetnek, mint a kereszténnyé váló magyar nép templomi és templomon kívüli, századokon át folytatott vallásos tevékenységéhez. Tehát az imádkozás: felső hatalomhoz fordulás, ősi mágikus és keresztény-misztikus tendenciáit, tudati formáit kivetítő imaanyaga szövegeinkben is e kettősséget mutatja.

Egyformán hozza - még ha a keresztény jelleggel ködösíti is el, vagy teljesen átkeresztelten jeleníti is meg - a pogány népi lelkiség éltette gyakorlat mágikus szóállományát és az egyház századokon át kialakult kifejezés- és szókészletét.

E kettősséget, mind funkció, mind szöveganyag vonatkozásában legjobban és máig is érvényesen Bornemisza Péter jellemezte: 1578-ban szent haraggal kelt ki a babonaság ellen - Ördögi Kísírtetekrűl című művében -, jelesül Szerencse Benedekné bájoló imákkal történő gyógyítása ellen. Ez az asszony "az ördög nevébe minemű imatsagval mielte az baiolast kit ő velt hogy Isten nevebe mielt. Kiket nagy anyatul es egy mise mondo Paptul tanult volt".

Ezért bonyolult és szétágazó, sokszor megoldhatatlannak tetsző kérdés ez összekuszált, egymást átfedő szóhalmaz szövegi eredetét felderíteni, és a motívumegységeket egykor magukba foglaló ősszövegeket kihámozni. Ősszövegeket? Jóllehet ma még semmi bizonyosságot nem tudunk róluk, meggyőződésem, hogy voltak, és előbb-utóbb előkerülnek. E meggyőződésemtől függetlenül az ősszövegek problémája fennáll, és kettős: volt-e egyáltalán ősszöveg - léteztek-e ősszövegek, vagy ezek csak motívumegységek voltak? Motívumegységek, melyek szövegeink egy-egy képének felelnek meg. Nagy részük kapcsolatba hozható - ahogy fentebb jeleztem - a középkori latin egyházi irodalom bizonyos műfajaival s ezeknek sok esetben megrongálódott, széthullt szóállományával. E kezdeti felismerést akkor még csak feltételesen vetettem fel. Ma már a nyugati párhuzamvizsgálatok alapján elfogadhatónak tekintem. Ezzel bizonyos szövegegységeink eredetkérdését megközelítően tisztáztuk.

Annál nagyobb gondot okozott motívumaink jelentős része, a különösen változatos lírai képanyag, mely egyes jegyeiben kötődött ugyan a középkori egyházi fényszimbolikához, de teljes képrendszerében és jelen megfogalmazásában a nyugati egyházi irodalomban nem akadtam nyomára, sem párhuzamaira. Ma már - úgy vélem - e kérdéskör megoldását is megkísérelhetem. Úgy tetszik ugyanis, hogy e motívumok eredetét jórészt az őskeresztény apokrif irodalomban kell keresnünk, melynek anyagából a kora középkor folyamán váltak ki, és bizonyos ókori keleti varázstevékenység hagyományaihoz kötődve, mágikus tartalommal új funkcióban (védekező-bajelhárító-ördögűző-gyógyító stb.) önállósultak, és terjedtek el Bizánc kisugárzásában, hatókörében. Így mutatja imaképeink több totemisztikus, szimbolikus jegye az őskereszténység hellenisztikus, szinkretista törekvéseit, vegyítve apokaliptikus elemekkel és a görög keleti bizánci apokrif irodalom Krisztus és Mária életével foglalkozó műveinek bőven átmentett mozzanataival.

Nagyjából ez a szellemi háttere azon motívumainknak is, melyek elsődlegesen gyógyító-ördögűző tendenciákkal jelentkeztek a középkorban, legtöbbször még legálisan egyházi gyakorlatban. E gyakorlat a papságnak mint természetfölötti erők közvetítő fórumának ősi privilégiuma volt. Szentesítette a közfelfogást tolmácsoló ágostoni szemlélet (V. sz.), mely szerint mindennemű betegség a démon műve, aki beférkőzik a testbe, és megszállva tartja azt. A természettudományos - orvosi - ismeretek fejlődésével e papi gyakorlat alapja-hitele lassan megrendült, de szó- és gesztusanyaga - ha elferdülten is - átmentődött, és szívósan fennmaradt a nép körében. Eleinte a népi hiszékenység és az őshiedelmek szövevényes lelki piacán ezt jól kamatoztató vegyes elemek, bizonyos klerikus ismeretekkel rendelkezők éltek vele. - Ilyenekkel bőven szolgált az egyház századokon át a valami oknál fogva illegalitásba szorultak népes seregéből: az eretnekek, szökött szerzetesek vagy a reformmozgalmak kiváltotta szembenállók köréből, pl. a keleti egyházban az óhitűek, raszkolnyikok stb. - Később, szinte napjainkig, e széles elterjedtségű "tudomány" már az "óvasó"-, "tudós"-, "javas"-asszonyok ténykedése lett. Ezek nagy része éppen úgy Isten nevében végezte a gyógyítást, mint annak idején a papság a rossz ártó szellem-démon-ördög el/kiűzését.

Bár az idők folyamán a kezdeti szómágikus szövegfunkció elhalványodott, mégis megőrzött annyit az egykori természetfölötti képzetekből, hogy új, misztikus tartalmak hordozójává is válhassék, és imaszerű formulákban éljen tovább a liturgia mindenkor honi nyelven mondott passiórészleteivel ötvöződve, melyekben különös hangsúlyt nyert a vér-szenvedés-krisztusi vér eleve mágikus értékű eleme. E passiórészek nemcsak a könyörgések hatékonyságát emelték - fölfokozva az ősi számmisztika kabalisztikus jegyeivel -, hanem a népi elképzelés szerint, az önáltatás egy nemeként biztosították a szövegek legalitását és ezzel fennmaradását. Ugyanis az eredeti funkciójukat elvesztett szöveg/motívum egységek az egyház jóváhagyását nem nyerhették már el, még ha társultak is az egyházi javallatra folytatott gyakorlattal: adott időben végzett szenvedéstörténet-felidézés, fölötte való elmélkedés stb. Annál inkább elnyerték a "régi hivek" tetszését, akik ezekben az "Úrjézustú tanút", "menbű szállott", "sugárolt" imákban megkapták mindazt az érzelmi és színtöbbletet, melyet az "egyszerű", "papi" imák nem nyújthattak[83].

Mindezek ismeretében sok minden világossá lesz, nem utolsósorban az egyház heves ellenkezése e számára rossz emlékű szövegekkel kapcsolatban, mivel ezek abban a percben babonasággá, sátáni műveletté süllyedtek, mihelyt lekerültek a hivatalos listáról, s illetéktelenek kezébe, immár "nemtelen" célok nemtelen eszközeként, el nem fogadható tudattartalmakat tükröztetve éltek tovább.

Az eredetkérdésnek ez az az összetevője, melyet már korábban láttunk és jeleztünk is, mikor az imádságok kettős eredetéről, kettős arculatáról szólottunk. Ám "apokrif" motívumaink irodalmi és folklórpárhuzamait még nem láttuk tisztán, habár a ráolvasókkal kapcsolatban felvetettük a funkcióváltás előtti közös eredet lehetőségét. Anyagunk varázsszövegekkel, ráolvasókkal, bájoló imádságokkal érintkező elemeinek ily kapcsolatát a finn etnológia, nevezetesen V. J. Mansikka vizsgálódásai nyomán próbáljuk felfedni. Az ő segítségével juthatunk el ahhoz a gazdag s imáinkkal elsődlegesen érintkező motívumanyaghoz, melyet a bizánci apokrif hagyományokat mutató délszláv/szláv, román ráolvasó szövegek rejtenek magukban. Ezután már csak egy lépés volt annak felismerése, hogy e szövegek egyes elemei, akárcsak jelzett mozzanatai, szoros kötődést árulnak el a karácsonyi-újévi magyar, szláv, román kántáló-koleda-kolinda énekekhez. Tehát summázva: ezen énekek, továbbá archaikus imádságaink bizonyos motívumai és a kelet-európai ráolvasó-bájoló szövegek között genetikus kapcsolat észlelhető. E kérdés tanulmányozását, szélesebb kibontását megkezdtem, idevágó gyűjtéseim, könyvtári kutatásaim és ének/dallam vizsgálódásaim eredményeiről rövidesen beszámolhatok.

Remélem, hogy ez úton haladva talán eljutunk az eredetkérdés megoldásához, s e kettőséget jelző hagyomány háttérrajzát is élesebben húzhatjuk meg.

Mindezek után talán megállapíthatjuk, hogy a középkor bizarr arculatát meglehetősen élénken rajzolja meg az imádságműfaj, amibe, mint különös gyűjtőmedencébe, több irányból folyt be az a szellemi hordalékanyag, mely ma itt a népi kultúra sajátos üledékrétegeként jelenik meg szövegeinkben, a már egységessé összeállt, csiszolt költői formában. Tehát pogány hiedelemmozzanatok, krisztusi pecséttel hitelesített szoláris képzetek keverednek a középkori egyházi költészet töredékes roncsaival, misztikus víziókkal és a burjánzó, nem kanonizált szövegek színes fordulataival.

Itt minden összeolvad: az ál az igazzal, a törvénytelen a törvényessel. Alig tudjuk, mi jött Keletről, és mi Nyugatról. S mi Nyugat közvetítésével Keletről, pl. a keresztes háborúk révén. Staurotheotokia? Planctus? A kánoni szűkszavúság mellett megfér az apokrif bőség, a Bibliával együtt a Jakab Ősevangélium vagy a Pilátusi Akták. A középkor vallásos közösségeinek dicsérő énekei egybevegyülnek a keresztesek himnuszaival vagy a huszita kanciókkal. A mezopotámiai agyagtáblák bűvös igéit továbbadják a "hellén könyvek" imaszövegei vagy a német gyógy- és varázs-, sőt imakönyvek lapjai is. Mint az 1531-1542 közt írt lutheri kötet elé fűzött tübingai ívek gyógyászati javallatai, melyek egyike napjainkig is jól ismert: "Contra corsagh" - mondja az utasítás. S ez a félrevezető jellegű varázsszöveg hű mása a mi közkedvelt "Ez ki háza, ki háza, Szent Benedek háza..." kezdetű imamotívumunknak. Vagy pl. ha végigkísérjük az ún. keresésmotívumot, messzire kell mennünk: Ízisz bolyong Ozirisz után, az Énekek Éneke szerelmese társa után. Mária "Szent Fiát" keresi, a csecsen(c) anya pedig rabságba hurcolt katona fiát. Ha föltekintünk a nagy "látók"-ra, nem elég megjelenítenünk a hellenizmus apokaliptikusait, sem Ezdrást és a Sabbe-Sibyllák sorát vagy a misztika elragadtatottjait, élükön Gertruddal, a magdeburgival. Péter és Pál túlvilági beszámolói nyomán fölbukkan Tundalus és Tar Lőrinc. S e kora és késő középkori pokoljárók előtt ott sápadozik szemhatárunk alján a "látomás lobbant szemébe: álmában pokolra alászállt" asszír herceg képe. De velünk van az őskeresztény irodalmi hagyományokat tükröző "szent levelek", "cérna-könyvek" megőrzötte infernói utazás két hőse is: Vergilius - Szent Mihály és Dante - Mária, s itt állnak a "mit látnék - azt látnék" eget kémlelő palóc ősök. Nem sok értelme volna e "szent öregektül" tanult imádságok szó- és motívumállományával most hosszan foglalkozni. Beható vizsgálódásra van szükség, hogy megállapíthassuk, miként lesz Tuotilo "Quem queritis" trópusának (X. sz.) "három Máriá"-jából, kik a halott Krisztust ősi zsidó rítus szerint húsvétvasárnap reggelén bebalzsamozni akarták - a somogyi ima krisztusi vérrel játszadozó "három szüz"-e. - (Bár könnyen megtalálhatnánk e szüzek előképeit még távolabbi időkben is.) - Lempi mindentudó erejét idézi a Kelemen-legenda tengerfenéken épülő kápolnája, vagy a Sínai-hegyi kőkoporsó, mely Kataliné volna, s itt mégsem az övé. Az Acta Sanctorum vagy a Legenda Aurea életrajzi tényei sokszor csak pontatlan visszaverődései a népi képzeletnek. Amit századokon át megtartott, azzal eljátszott. Szövegei különös módon visszhangozzák a Planctus Máriájának, da Todi Donna del Paradisójának panaszát. E "paradicsomi" imák ősi énekeink ritmusát és a IX. sz.-i fuldai szerzetes költő szavait.

*

Tehát mindezekből a századokon át elhullajtott szellemi morzsákból a csipegető koldusnép költői tehetsége varázskovászával erőt adó kenyeret sütött[84]. Más szóval: úgy tűnik, hogy a költészetté válás folyamatában ez az anyag biztosítani tudta a népi alkotóösztön míves közreműködését igénylő belső izzást. Ez izzás nélkül aligha keletkezhettek volna e sodró líra villanó képei, változó lüktetésű sorai, amelyek Arany Áter vagy Louhi világába is visszalendítenek, de Fülöp, a Kancellár szekvenciái szellemét is árasztják. Ősvallási genezismotívumok kozmikus jegyei kapcsolódnak Mária születéséhez, totemisztikus képzetei Krisztus származtatásához, szoláris hagyományai Istenhez ("bejön hozzám Szent Úristen világosító", "eljöve Szent Világ Úristen") vagy Krisztus-Világ anyjához ("én leszek tenéked Napbúlátó anya"). Samanisztikus mozzanatok elködösödött emléke kísért, vogul imádság Nap hívó könyörgését visszhangozzák, medveénekek hangulatát idézik a "letérgyepül térdre, térdig való vérbe" vagy a "halnék halálodé', ha halhatnék", a "lépj ki lépést, lépj ajtódon" betűrímei. S mindez eggyé olvad a "Simeon-hegyi kápolná"-val, a "boldog aranykakaskák"-kal, vagy a "kisleányzó" - Mária álmával, "angyalok tiszta fejér kötényé"-vel... Enélkül aligha tudnánk meg a "sárbodor szép haját leeresztő" Máriáról, hogy "világ zsoltárkönyvét olvassa", sem az Istenfiú halálát - "talpig sebesen, könyökig könnyben, hetedízig való sebben" - nem fogalmazná meg egy kánoni irat sem az ősköltészet gondolatritmusának bőségével: "testi szállong, véri hullong", "száll a húsa szakadván, piros vére csordulván", "az ő szíve vetömedött, piros véri futamodott", "szíve teteje meghasadt, piros vére szétszaladt" stb.

Enélkül az izzás nélkül e költészet csak szó- és motívumgyűjtemény lenne, melyből hiányozna a szentséges és a valóságos természetes egysége. Nem ötvöződne eggyé a "főszállott a kokas a kapufélfára", a "fogadj Isten, Szent Lukács evangélista" hétköznapisága a "Szent Engelice", "Szent Kotron" és az isteni ige "szent szakramentoma" miszticitásával.

A népköltés új műfajaként jelentkező líra - amint láttuk - nemcsak a magyar barokkhoz vagy a keresztény középkorhoz kötődik, hanem sokkal messzebbre utal. Összességében villant fel vonásokat a magyarság lelki-szellemi arculatából, melyen egymást váltó áramlatok szükségszerűen módosítottak, de alapjegyeit eltüntetni nem tudták. E különböző korok szívverését, gondolati ritmusát s a mögöttes tudattartalmakat kivetítő költészetet talán így summázhatnám: régi és új, távoli és jelenvaló. Csak viszonyítás kérdése, hogy személyes vagy személytelen, hogy alanyi vagy tárgyi. Szubjektív elemei ellenére könnyen objektiválható. Végsőkig leegyszerűsített és végletekig bonyolult. Egyszerre megbékélt és robbanó, zárt és kitárulkozó. Túlfűtött - megríkat, és bizarr - megnevettet. Egyéni hangú, közösségi élménytartalmú. Bár magyar, de Európát, sőt Ázsiát is kivetíti. Nomád természetközpontúsága nem akadályozza meg, hogy a középkori latinitás égre tekintő szemléletével láttasson. E sok ágból folyammá duzzadó imalíra az emlékezet áradásában kötetlen ritmusú szín-hang-kép-szózuhatag-költészetet sodor felénk, melynek főtémája a Szenvedés. Központi alakja Mária és Krisztus. A fiáért szenvedő Anya és az emberiségért szenvedő Fiú. Szenvedésük forrása a szeretet. A szenvedés nagysága és a szeretet hőfoka között az arány egyenes. Ezért e költészet a szenvedés és a szeretet lírája[85]. A fehér rózsa-piros hajnal-gyöngygyökér-aranybimbó-mályvaág-gyöngyvirágrajzat-holtak bársonya-"hótteleveny" Mária anyai szeretetét éppen úgy ábrázolja, mint a lángarany-véresvörös-fekete jegyű balladás képsorokban Krisztusét.

S azon a tömör, tiszta nyelven érzékelteti, melyet az imák majdnem hogy titkos jellege[86] és az átadó személy/szöveg tisztelete[87] megvédett a nyelvfejlődés hatásaitól és a nyelvi romlás torzulásaitól. Megőrizhette archaikus hangzását, különös hangulatát, ábrázoló erejét és képzettársító hatását. S miközben tükrözte a szenvedést, a nagyot, Krisztusét - levezethette a szenvedést, a szánalmast, az emberét. Kifejezhette elmondói szeretetvágyát, mely oldotta a szenvedést is. Vallomások sora igazolja, hogy az anya-fiú átélt, fölnagyított, misztikus síkon jelképpé növelt szenvedésével azonosulva tompult a saját fájdalom, elviselhetővé vált az egyéni "könyökig könnybe"-lét[88].

Nem tudom eldönteni, hogy ez a szó-hang-sóhaj-líra az Istent kereső Mária segítségét kérő hit megnyilatkozása volt-e pusztán, vagy az ima feszültségcsökkentő szelepével a lélek- s indulatrobbanás levezetését is szolgálta. Hogy ezt közösségi szinten milyen mértékben tette? Nem tudom, hogy míg Krisztus és Mária szenvedéséről szóltak az együttérzés magasra csapó hangszínén vagy a fájdalom monoton szókoppanásával, a Kálvárián végigélt szenvedésnek adóztak-e inkább, vagy saját sorsuknak adtak hangot. Az eljövendőkben a gyűjtés folytatása mellett megkezdett történeti, néplélektani vizsgálódásaimat is ki akarom terjeszteni, mert eddig ezt lehetséges részleteiben még nem végeztem el. Majd csak azután mondhatom meg, hogy e realitásokat kivetítő emlékanyag mögött mennyire hat még e "régi, régiséges imákat" olyan sokáig fenntartó golgotaátélés élménye, vagyis a saját sors terhe. Annak a sorsnak terhe, melyet önerőből alig tudtak volna elviselni, csak az "anyám fejibü' tanu'tam" imákkal[89].

Ezért került könyvem mottójául az óorosz istenes ének két sora, melynek szorongó kérdése így tör fel:

Jaj, Igaz Krisztus, mennybéli cárunk!
Ki táplál immár minket, ínségeseket?
Ki ruház föl minket, mezíteleneket?
[90].

Mielőtt átadnám az olvasóknak az imalíra legszebb-legjellemzőbb darabjaiból készült válogatásomat, mely éppen csak sejteti a sok ezer szöveg gazdagságát, megköszönöm Somogy megyének, személy szerint dr. Kanyar József levéltári igazgatónak, hogy e sorok megírásáig eljuthattam, és ez a különös emlékanyag megjelenhet. Az ő ötlete volt, hogy a Somogy szülötte Babos Jánosné és társai[91] "rávélekedése" nyomán feltörő imádságok "megszólaljanak", és a somogyvári, zselicszentjakabi, szenyéri vagy bármely magyar templom-kápolna "zengő kövei"-ként visszhangozzák "régi hivek" távoli énekét-szavát. Visszhangozzák, sőt idézzék Dami(l)on tüzes "üszköcskék" füstjébe vesző alakját vagy a "Boldogasszony parancsolatjára" és a számmágia, a 3, 7, 9, 77 természetfölötti erejében "guruzsmás"-an vagy igaz hittel végzett szóbűvöleteket, ez "eleitű hagyatkozott" imákat, melyek úgy maradtak "apárú fiúra, mint a géci taliga", mivel ezeket nem a papok mondták a "prédikaszékrű, (mert) azok breveráriomoztak, ezt nem imádkozgatták."

Ezúton köszönöm meg Bálint Sándor professzornak szíves segítségét és szakmai tanácsait. Végezetül pedig az MTA-nak, személy szerint Ortutay Gyula akadémikusnak, hogy mind anyagi, mind erkölcsi vonatkozásban messzemenően támogatták munkámat, s ezzel lehetővé tették, hogy a régi "magyari"-ak elhaló szavait fölfogjuk, és mindenki számára érzékelhetővé tegyük[92].

 

A közölt imádságok csoportosítása

  I. Kevert tudatformájú-funkciójú szövegek (pogány-keresztény)

      a) Ráolvasás

      b) Ráolvasás+archaikus imamotívum

      c) Védekezés, bajelhárítás

      d) Védekezés, bajelhárítás+archaikus imamotívum

 II. Egyértelműen keresztény tudatformájú-funkciójú szövegek
      (A szenvedéstörténet mozzanatai szerint csoportosítva)

      a) Mária keresi Krisztust

      b) Pilátus-jelenet

      c) Golgota-szenvedés-kép

      d) Krisztus-Mária-párbeszéd

      e) Halál-gyász

      f) "Feltámadás"

III. A középkori egyházi irodalommal kapcsolatot mutató szövegek

IV. Egyéb vegyes szövegek

 V. Függelék. Kántáló énekek

Az anyag rendezése eleinte reménytelen feladatnak tűnt. Az egymásba folyó motívumok, összeolvadt szövegelemek ilyen tömege - úgy tetszett - az áttekintést, és megvétóz bármilyen szempont szerinti rendszeralkotói szándékot: személy, kezdőkép, funkció, történetiség, eredet stb. A jelenleg kialakított "rend" talán alkalmas lesz, egyelőre, e kaleidoszkópszerű "hagyományegység" felparcellázására bizonyos témamagok központi helyzetűvé emelésével.

Az első csoportba soroltuk, ahogy a Bevezetésben is utaltunk rá, a még ősi tudatformákat eláruló szövegeket. Ezekben leplezetlenül jelentkezik az egykori mágikus tendencia [a) csoport], részint kevert formában [b) csoport], vagy már teljesen az egyház felségjelvényével ellátottan, jobbára védekezés, ördögűzés - exorcium - formájában [c) csoport], vagy ezen elemek és tiszta imamotívumok keveredésében [d) csoport]. E logikai sor bizonyos mértékig genetikus, történeti és mentális/tudati fejlődést is érzékeltet.

A második csoportba helyeztük a szenvedéstörténet egy-egy szakaszát hangsúlyozó imádságokat. E szakaszok a középkori liturgikus dráma eseménysorának megfelelő részeit is kivetítik, de mint a krisztusi véráldozat történésmozzanatai, előtérbe juttatják a hozzájuk kapcsolódó, rájuk rakodó mágikus-misztikus képzeteket.

A harmadik csoportba tettük a régi magyar egyházi/vallásos irodalommal érintkező, legalábbis annak szellemét lehelő szövegeket.

A negyedikbe pedig az egyéb, azaz sehová sem illeszthető vegyes imádságok kerültek.

Megjegyzem, hogy a jelen csoportosítást sem tartom véglegesnek. Lehetséges, hogy a gyűjtemény végső rendezésénél még árnyaltabb beosztást fogok kialakítani, melyet talán motívumkörök alapján érhetek el. A mindenkori átfedést még így sem kerülhetem el. Ilyen típusú szöveghagyománynál ez kivédhetetlen.

Röviden érintenem kell még a válogatás szempontjait, mely válogatás nem kevesebb fejtörést okozott, mint az áttekintést szolgáló elrendezés.

Ahogy jeleztem, célunk az anyag minél teljesebb bemutatása mind nyomon követhető történeti fejlődésében - adott esetben írásos szórványemlékek segítségével -, mind pedig terjedési körében, típusmotívum gazdagságában. Erre szolgált a gondos válogatás. Az ilyen nagy mennyiségű anyagban végzett bármily alapos válogatás után azonban majdnem hogy esetlegességen alapuló játéknak mutatkozott a megelőző, nehezen összeállt csoportosítás. Ugyanis az egyes témakörök megszabta csoportok kitöltését, egyszersmind az anyagbőség érzékeltetését alig szolgálhatja az az összességéhez viszonyítottan csekély számú szöveg, mely most túl nagy feladatul kapja az adott témaegység sokszor százakra rúgó darabjainak bemutatását. E válogatásnál a szövegek sorsa is esetleges volt. Néhány egyértelműen élre kívánkozó imádságtól eltekintve jóformán bármelyiknek jussa lett volna a megjelenésre. Ugyanis mindenik mond, és ezzel tolmácsol valamit, ezért szót kér. Szót kér költői szépség, nyelvi archaizmus, történeti, teológiai, folklorisztikai elemek alapján vagy néplélektani tényezők révén. Már az első munkálatok idején világossá vált, hogy a szövegek nem elégednek meg a rövid bevezetővel. Filológiai jegyzeteket is igényelnek, és igénylik az adatközlők lelki-szellemi hátterének felvázolását is. Ahogy a népdalnál szöveg és dallam elválaszthatatlan, ugyanúgy tartozik össze imádság és az azt szülő/mondó lelkiség, gondolkodás, tudatvilág. Annak vizsgálata már továbbvisz a puszta filológiai kutatásnál, a vallás funkciójának, egyéni és társadalmi szerepének elemzését segíti elő. Ezért nem hagytam ki bemutatását, hanem mintegy belső kulisszaként a bevezető tanulmány mögé rajzoltam föl. Szintén bőséges gyűjtési anyagból szedtem össze. Ugyanis soha folklórműfajnál nem éreztem ennyire szorosnak ember és szöveg, közösség és költészet kapcsolatát, mint ennél a lírai hagyománynál. Talán azért, mert ez a műfaj akkor született és nyert szerepet, amikor az embernél minden éppen "bőrre ment". S azért született, hogy bőrre ne menjen. Ha megúszta ép bőrrel, kamatoztatta tapasztalatát hasonló esetekre. S átadta utódainak hasonló esetekre. Sok volt a hasonló eset, és sok hasonló eset lehetősége élt a tudatban. Különben nem jutott volna el napjainkig általános gyakorlatként, és nem vált volna sok tízezres műfajjá. Ez a fölöttébb nagy szám is mutatja állandó készenléti helyzetét, mint az ajtó mellé rakott kis fejszéét, melyet vihar-jég esetén kihajítanak az udvar közepére, hogy menjen el az "erős üdő". Itt jutunk el a szó, a kimondott szó eszközi mivoltához. Itt érthető meg a népnyelvi gyakorlat imához kapcsolt igéinek rejtett jelentéstartalma, már nyelvi szimbolizmusa: használni az imát, elővenni az imádságot, s mint valami munkát - minden munkafolyamathoz eszköz is kell - végezni az imádságot. Amit elvégzünk, és jól végzünk, annak van haszna, eredménye. A népi megfogalmazás így sűrítve fejezi ki az imához kapcsolódó gyakorlat lényegét, mely lényeg a magyar nyelvterület jelzése szerint mindenhol ugyanaz volt: az imádkozás az élet viteléhez szükséges eszköz, általános használati eszköz volt. Ezért váltak e szövegek "hasznos", "hathatós" imákká a népi megjelölésben. Ezért lehet csak a beszélt nyelv egységében bemutatni e szellemi egységet. Ezért nem lehet tájilag tagolni, szétparcellázni ezt az országszerte jelentkező hagyományt, népünk folyamatos szellemi örökségét, ha úgy tetszik, múltja kialakította magatartási formáit, annak ritmusba lendült, szavakba kövült alakzatait. Ezért szeretném mindezt egységében láttatni, mert az egész teljességében plasztikusabbá válnak a részek, sőt egymáshoz való viszonyukban olyan dinamizmust mutatnak, mely a szövegek "eleven"-ségét kelti. Ugyanis ezek a szövegek a gyűjtés tapasztalata szerint: élnek, hatnak, terjednek. Majdhogynem haladnak, a hordozó réteg belső migrációja szerint. Haladási irányukban nyomvonalat hagynak maguk után. Jelzik, merre jártak, hová tartanak. Jelzik, hogy élnek, hogy ugyanúgy van életük, mint azoknak, akiknek életéhez tartoznak, akik szükségből, magafeledtetésből megalkották őket. Egyszóval, akiket szolgálnak. Az ily szolgálat állandó együttlét, de együtthalás is az emberrel és az ember képviselte életformával. Ha elhal vagy átalakul az életforma, melyben az ember fönntartotta őket, ha már nem kell "használni", "végezni" őket, eszközi mivoltukban ők is megszűnnek. Régiségként múzeumokba, hangarchívumokba kerülnek. Aztán, mint a múlt tartozékait, kiállítjuk vagy megjelentetjük őket, ahogy tesszük most mi, kik e megszűnési folyamatnak tanúi, rögzítői vagyunk. E szövegek száz és száz éveken át megvoltak, s most vesztik el könyörgő hangjukat, hullajtják szavukat. Szavuk koppanva hull, hangjuk elhalkul, de nem semmisülnek meg, mivel itt is mintha valamiféle energiamegmaradási jelenséggel állnánk szemben.

E szövegek századokon át energiát árasztottak. Izzást, hőt, meleget, színt, fényt biztosítottak, így támaszt, aktivitást, hatalmas szellemi potenciált jelentettek. Ezzel válhattak hasznossá, valóságot segítő haszonná. S most ez az egykori valósághoz tapadás teszi őket számunkra is hasznossá. Most, amikor lassan leválnak az őket létrehívók életéről, mert azok életéről is leválik e könyörgő-zsongító szavakat fönntartó múltörökség. Most derül ki, hogy ezek a hasznos szavak, ezek az agyonhasznált igék épp ettől az állandó használattól csiszolódtak széppé, majd szépségük révén költészetté: vallomássá. Lévén sokak szava, közösségi vallomássá, történelmi üzenetté.

Ha valami a történelemről vall, akkor a tudománynak is vall. Akkor maga is tudomány lesz, tudománnyá sűrűsödött szellemi sugárzóanyag, mely megint szolgál, ahogy egykor szolgált. Csak most másként és másokat. Eddig párna alatt lappangtak, kapa nyelére támaszkodtak, mosóteknő szélére telepedtek, hogy mindig kéznél legyenek. A veszedelmeket bújtató éji sötétben keltek életre, vagy tűznél, víznél repdestek ijedtükben, esetleg betegségnél, vagy halálnál jött el az "ő órájuk".

Most íróasztal mellé, archívszekrényekbe, tekercsekre tessékeljük őket, hogy megszólaljanak, ha kívánjuk, s mondják a régvolt magukét ördög incselkedésirül, pogány kötelirül, piros vérek futamodásáról, szívtetemek fölszakadásáról, szemek behunyásáról, kezek kinyúlásáról, halálról s vérről, vérben könyökig elmerülőkről. Gyászkoporsóról, síró asszonyokról, bolyongó anyákról... A vízió Krisztusban láttatja mindezt, de a víziót, a vízió vörösét a valóságban kiömlő-elfolyó vér adja... Így jelzik a múltat az imádságképek; így jelzik érzékletesen az imákat mondó emberek. Ezzel kapcsolódik össze ima és ember, szöveg és lelkiség, tartalom és tudat.

Mindez érthetővé teszi, miért nem lehet elvonatkoztatni a közösségi lírát a hordozó rétegtől, mint ahogy a hordozó réteget sem a kortól, melyet él, és irodalmában rögzít; a kortól, melyet élt, és költészetében megjelenített. Nem tekinthető öncélú költői esztétikumnak, mely lebegve leng körül bennünket. Annál inkább nem, mert ez a költészet minden lebegő szépsége és aranyos csillogása ellenére túl nehéz anyag. Lehúzza a földre a vér vöröse, a gyász feketesége, a fekete földre hullt fekete alvadt vér sűrűsége. Csak a földi közegbe helyezve értjük meg e líra mondanivalóját, képei sűrített tartalmát. Különben nem látnánk benne egyebet, mint költői képek, állandósult stiláris formák mozgását, melyet egy nagy téma, a nagy Szenvedés fog össze. Öncélú "tema con variazioni" lenne, a "ki van írval" szenvedésnek, a félelemnek, tehetetlenségnek gomolygó, önmagába mindig visszatérő taglalása, zsongása, kábulata és alámerülése.

Ezért kap az anyag némi tudományos apparátust, valójában letűnt korokhoz rögzítést, a kötet jellegéből adódóan jelzésszerű térbeli és időbeli elhelyezést. Ehhez adtam horgonyzópontokat, melyek részint a magyar irodalom egyes történeti rétegeihez kötik (kolostori irodalom, barokk egyházi énekköltés), részint az említett kelet-európai folklórhoz. Az utalásokban a kolostori irodalom kódexidézeteit a közérthetőség kedvéért mai nyelven és helyesírással adtam. A barokk énekköltészettel való kapcsolatot két nagy gyűjteményen keresztül érintettem (Kisdi Benedek-Szőlősy Benedek: Cantus Catholici 1651. és szükség szerint egyik-másik későbbi kiadása - jelzése a szokott formában: CC. és a megfelelő évszám; Kájoni János: Cantionale Catholicum I. és II. kiadás, 1676., ill. 1719.) A kelet-délkelet-európai folklór bizonyos archaikus műfajaival tapasztalható érintkezésre most csak a V. J. Mansikka orosz (szláv) stb. varázsszövegekkel foglalkozó tanulmányában tárgyalt és a Bartók román kolindagyűjtésében szereplő motívumokra hivatkoztam. Bartók Béla esetében ez a Denijs Dille gondozásában 1968-ban Budapesten megjelent Melodien der rumänischen Colinde (Weihnachtslieder) című kolindakötetre vonatkozik (jelzése: kolindakötet), míg Mansikkánál az Über russische Zauberformeln mit Berücksichtigung der Blut- und Verrenkungssegen. Helsingfors/Helsinki 1909 című műre.

Magában a szöveganyagban adott esetben és szükség szerint egy-egy kérdéskört a jegyzetekben részletesebben elemeztem. Pl. éppen a Grál-témával, az életfa-keresztfa-csodafa-motívumokkal, a ráolvasó szövegek tudati hátterével vagy a keletre tekintő Mária, az égen menő madár motívumával stb. stb. kapcsolatban. Ez lehetővé teszi, hogy egy-egy motívumkör vagy motívum gyakori előfordulását kialakított képbe illesszük, és azonnal az alapjelenségig vezethessük vissza. E jelképrendszer-költészetet másként olvassa az ember, ha tudja, hogy a zsúfolt képanyagnak mi a jelképi feloldása, s tisztában van vele, hogy nem öncélú-stiláris alakzatokkal van dolga, hanem évszázados közösségi megnyilatkozások egyedülálló módon, vallási szférában történő közlésével. Az már a költészet belső rendjéből adódik, hogy a kifejezésnek eszköze a szó, még ha képi ábrázolás célját szolgálja is szimbolikus jegyeivel. S az ily költői, nyelvi anyag külön vizsgálódást kíván, éppen sűrített közlései miatt.

Nincs lehetőség az egyes típus/motívum körök részletesebb ismertetésére, alakulás, táji megoszlás, terjedés, sőt specifikumok vizsgálatára sem. Az ún. táji specifikumokhoz csak annyit fűznék most, hogy bár jelenleg ilyenek is mutatkoznak, mégis bizonyos szórványadatok megerősíteni látszanak ezen szövegek egykori általánosabban ismert voltát. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a legtöbb esetben ezek a "specifikumok" valójában a szövegmegtartás/feledés, azaz a hagyományőrzés/feladás menetével függnek össze, s úgy tetszhet, ennek egy-egy szakaszát jelenítheti meg ez a kifejezés. Azaz specifikumnak tűnhet már az általános gyakorlatból kikopott elhaló szöveg, mely véletlenül még előkerült valamely zártabb közösség különösen jó emlékezetű tagjától.

Ha részletesebb szöveganalízisre most nincs is lehetőségem, mégis néhány motívumegységet kissé részletesebben mutatok be tiszta formájában éppúgy, mint fakulásában, torzulásában. Így pl. a "Szent Benedek háza"- és a kozmikus Mária-születés-motívum (a "Világ állapodék, / Ezer éjjel bételék..." kezdetű képsor) közzétett néhány változata nyomán is jól láthatjuk a szövegromlás-értelemleválás módozatait.

A köszönés-köszöntés-motívum teljesebb közlését is azért tartom fontosnak, mert különféle előfordulásai egykori elterjedtséget és összefüggő szöveget sejtetnek. Ilyen típusú szövegek elsősorban Észak-Magyarországon kerültek elő. Ezzel szemben az ún. Pilátus-jelenet, mely a vallásos színjátszás emléke, az ország majd minden vidékén megtalálható. Figyelemre méltó szövegváltozás-vizsgálatra ad lehetőséget itt a Kálmány Lajostól átvett imádság és az egyazon vidékről, Bálint Sándor anyagából közölt 50 évvel későbbi változat (a 86., és 89. sz. ima). Szintén országosan és változatos szövegezésben jelentkezett a középkori egyházi költészet népszerű ágának, a Mária-siralom-műfajnak egyik-másik eleme, főleg az együttszenvedés-együtthalás vágya, az ún. compassio-motívum. E tény újabb adat a műfaj hazai virágzására, majd népi továbbélésére. Külön gondot okozott a szövétnek- és kiegészítése: a könyvét, "levelét" olvasó Krisztus-Mária-motívum, melynek egyik része: szövétnek/szünet eddig csak a Délnyugat-Dunántúlon bukkant fel. Az olvasásmozzanat viszont majd az egész magyar nyelvterületen. E gyakori kép, mely szláv ráolvasó szövegekben és román kolindákban is előfordul, felveti az egykori összefüggés és talán ősszöveg lehetőségét, de az érintkezés-átvétel-fennmaradás kérdését is. Mint tengerbe süllyedt hegyvonulat csúcsai, úgy tűnnek elő az egymás mellett élő népek emlékezése nyomán egy múltba merült világ képének részletei.

Ahogy az európai archaikus szövegfolklór-kutatás mai állását ismerem, tudomásom szerint sok helyen még el sem kezdték ez elsüllyedt világ rekonstruálását, azaz a műfaj gyűjtését-vizsgálatát. Talán, mert nem tudják, hogy van, vagy ha tudnak róla a szakirodalom alapján, nem tételezik fel mai létét. Úgy vélik, kihalt rég, ahogy hitte a kiváló finn etnológus, V. J. Mansikka a század elején. Már az időben sajnálattal állapította meg, hogy e szöveganyag elmúlt gyakorlathoz kötődött, és csak történeti folklóranyagként kezelhető. Mansikka szerencsére ez esetben tévedett, legalábbis a mi vonatkozásunkban. Bár adatokkal igazolhatóan más népekkel kapcsolatban is, pl. Kelet-Európában még él e gyakorlat, azaz a hozzá kötődő archaikus szöveganyag. Feltehetően nem tudják, vagy különböző okok miatt nem akarnak tudni róla. Ahol meg bizonyos jelentkezési formáiban számba vették, történeti kapcsolataiban érintik, mint Paolo Toschi (La poesia popolare religiosa in Italia. Firenze 1935), vagy más műfajhoz való kötöttségében taglalják, mint Ernst Hilmar (Mariä Wanderung. Überlieferung und Geschichte eines geistlichen Volksliedes. 1966. Jahrbuch für Volksliedforschung XI.). Esetleg egy adott témához - a Mária-álomhoz kapcsoltan, mint Josef Szövérffy (Irisches Erzählgut im Abendland. Berlin 1957). Részletesen, jelen-múltbeli szintézisében, mint Ferdinand Ohrt (Gamle danske Folkebonner. Studier fra sprog- og Oldtidsforskning. København 1928). És az előző korszakok nagy népismeret-kutatói közül a már említett finn Mansikka, majd Reinhold Köhler (Kleinere Schriften zur neueren Literaturgeschichte. Volkskunde und Wortforschung III. Berlin 1900) és végül A. N. Veszelovszkij, az orosz folklorisztika egyik legnagyobb egyénisége, aki a múlt század utolsó két évtizedében több tanulmányban foglalkozott a vallásos népköltészettel s azon belül az apokrif népi imádságokkal. Érintkező műfaji kutatások még a román szakirodalomban: Simon Florea Marian: Legendele Maicii Domnului. Bucureşti 1904 és N. Cartojan: Cărţile populare în literatura românească I-II. Bucureşti 1929.

Veszelovszkij kimagasló eredményeire támaszkodik a mai szovjet folklórkutatás is, mely hosszabb szünet után, a második világháború gondjai elültével folytatja a vallásos népköltészet, az ún. duhovnij sztyih vizsgálatát. Gyűjtési expedíciók sora igazolja a meglepően gazdag élő anyag jelenlétét, elsősorban az északi területek hagyományából, Karélia, Arhangelszk, Murmanszk, Vologda környékéről, majd Gorkij vidékéről. Ez anyag bőséges jelentkezése miatt tartotta fontosnak J. A. Novikov akadémikus, hogy fölülvizsgálja a vallásos néphagyományban jelentkező műfajok poétikai kérdéseit, az apokrif eredetű középkori vallásos művek folklorizációjának folyamatát, elemezze más népköltészeti ágakhoz való viszonyát, pl. a vonzás-tapadás jelenségét. (K voproszu ob evoljucii duhovnih sztyihov. Russzkij Folklor XII. 1971, 208-220. o.) Novikovnak is feltűnt, hogy az archaikus szövegek mily mértékben tapadnak a ráolvasó imádságokhoz. Azt a jelenséget látta ő is meg, mely - úgy tetszik - műfaji sajátosság és a magyar anyagból is kitűnik. Ez az a felismerés, mely miatt e műfajjal foglalkozó közleményeim anyagát ráolvasó szövegekkel indítottam, s teszem ezt a jelen kiadás esetében is. Érzékeltetni akartam a mutatkozó genetikus kapcsolatot s azt a belső folyamatot, mely az ősibb tudatformákat tükröztető ráolvasásoktól az apokrif imádságig tartott.

Novikov szükségszerűen vette észre a ráolvasók és az archaikus népi imádságok közötti szoros kapcsolatot. E kapcsolat csak bizonyos mértékig magyarázható közös szövegi eredettel, és a két műfajnak még funkcionálisan el nem különült állapotát jelzi. A mi anyagunk esetében bizonyos műfaji előidejűséget mutat, olyan előzetes fázist, melyben a szövegeket éltető gyakorlat (gyógyító-ráolvasó-védekező) hamarabb volt mágikus, mint misztikus tartalmú. Ez utóbbival való telítődést a hátteres tudatvilág lassú átalakulása és ezzel a szövegekhez kötődő, ugyanolyan lassú funkcióváltozása tette lehetővé.

Íme, azok a tények, amelyeket a szövegileg egymásba folyó archaikus műfajaink: a ráolvasások, apokrif imádságok, kántáló énekek mutatnak. Az utóbbiak szomszéd népeink kifejezései szerint: a koledák és főleg a román kolindák, népiesen kóringyák. Itt érintkezik az apokrif imádságanyag - ahogy ezt már jeleztem - a szláv-román ráolvasó- és a román kolindaköltészettel. Mindezek alátámasztására hivatkoztam Mansikka és Bartók kutatási adataira, melyek a három érintett műfajnak nemcsak valamikori szövegegységét mutatják, hanem az énekeltség tényét és a vokális gyakorlatot is. E vokális gyakorlat egyértelmű a kántáló-kolinda anyagban, továbbá ősköltészeti párhuzamok (pl. Kalevala), majd a jelenkori gyűjtések szórványadatai és főleg a szóetimológia alapján bizonyosra vehető a ráolvasóműfajban. Végül középkori nemzetközi történeti párhuzamok (pl. orosz, olasz, német), továbbá mai gyűjtések énekelt vagy éneklő jellegű előadási módozatai alapján elfogadható már az archaikus imádság anyagában is.

A hordozó funkciónak megfelelően vetül ki ez az azonos szellemi-tudati alapra visszavezethető összefüggő szöveganyag a fenti hármas műfaji bontásban. S ezt a hármasságot szeretném kifejezésre juttatni a jelen kötet szerkezeti tagolásában is. Bevezetőül ráolvasókat közlök, befejezésül pedig, a Függelékben a magyar kánta, azaz kántáló énekeink anyagából mutatok be néhányat. Először az énekhangba átmenő, sőt énekelt imádságokat, majd a szövegileg kötődő kántálókat, illetve énekeket.

Novikov a vallásos népköltészet fent jelzett kérdései mellett foglalkozik a műfaj ideológiai vonatkozásaival is, hangsúlyozván az ily kutatási anyaghoz szükséges történelmi szemléletet. Többek között a következőket mondja: "...ismeretes, hogy a marxizmus klasszikusai többször írtak »vallásos köntösről«, melyben a néptömegek szociális érdeke és szemlélete a feudális kort tükrözi. Éppen ezért a vallásos szövegek sajátossága történelmi látásmódot igényel, annál is inkább, mivel napjainkban az előadókat nem mindig a vallásos líra vallási oldala vonzza. Az e műfajhoz tartozó alkotások, szóbeli előfordulásuk során - mint azt az alapos feldolgozás kiderítette - a forradalom előtti Oroszország társadalmi és családi életének lényeges mozzanatait tükrözik..." (I. h.: 217. o.)

Amint látjuk, az ily jellegű, vallásos tudathoz kötődő hagyomány gyűjtése eszmei okok zátonyán ma már nem akadhat fönn. Annál is inkább nem, mert jeles művelődés- és irodalomtörténeti értékekről ad hírt, mivel e hagyomány anyaga - ahogy már jeleztük - jobbára egykori irodalmi kánoni és apokrif szövegek folklorizációja folytán alakult ki. Ezért vetíthet ki olyan irodalmi valóságot, ha csak nyomaiban is, melyet az írásbeliség nem őrzött meg, csak a szájhagyományozó kultúra. Így válik a szájhagyományozó népi kultúra, azaz a folklór szellemi régészetté, hogy a maga összefüggő jelzés- és kifejezésrendszerében a nagy vagy közösségi emlékezés révén legalább olyan értékű leletanyagot adjon, mint amilyent a föld belseje őriz. Mind a tárgyi, mind a szellemi régészet a történeti múltat jeleníti meg számunkra. S eközben bizonyít. Bizonyítja népünknek azt a készségét, mely puszta létének biztosításán túl - ami történelmünk során nem volt könnyű feladat - korának kulturális szintjére is föllendítette.

Legalább olyan magasra juttatta, mint a szerencsésebb körülmények között élő népeket, kiknek költészetében nem szerepel a "térdig vérben, könyökig könnyben" nálunk nemcsak egy költői műfajnak, hanem magának a műfajt teremtő népnek történeti jegye.

*

E kötet valójában a Hegyet hágék... második, bővített kiadása. Először a dr. Kanyar József szerkesztette Somogyi Almanach tudományos sorozat 19-21. összevont számában jelent meg 1974 szeptemberében Kaposvárott. (Lektorálta: Bálint Sándor.) Ugyanitt zajlott le október 10-én a könyv nyílt szakmai vitája. Felkért hozzászóló Bárczi Géza, Bán Imre, Olsvai Imre és Murányi Mihály volt. A Hegyet hágék... szinte már előjegyzésben elfogyott. Könyvárusi forgalomba nem is került. A tudományos élet után a sajtó is elismeréssel fogadta[93], híre a határokon túlra is eljutott. Mindez az "új" népköltészeti műfaj iránt széles körű érdeklődést keltett, s második kiadásra támasztott igényt. Erre a Somogyi Almanach már nem vállalkozhatott. Az anyag azonban mégsem maradt gazdátlan. Ahogy a jelen kiadás is mutatja, a Magvető Kiadó vette magára az archaikus költészet gondját. Így adhatjuk az olvasó kezébe ezt a különös sors- és önvallomáslírát, melyet elődeink megélve alkottak, használva koptattak, és most túlélve - az utódok elhagynak.

Budapest, 1975. július

 


 

"...Szeretetbül jöttél erre(j)a világro..."
(231. sz. imádság)

 

I.
KEVERT
TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK
(POGÁNY-KERESZTÉNY)

 

(78. sz. imádság)

 

Ráolvasás

 

"Elindult Szent Antal hét fiával, hét lányával..."

 

 

1. Öntőimádság[94]

Egy csöpp véribű származott nyavalák mongyák
        őrzőangyalának,
Őrzőangyala mongya Szent Fiának:
Szent Fiad, távoztassad el a nyavalákat,
Hogy mög ne akadhasson se húsába,
Se csontyába,
Semmiféle tetemeibe mög ne akadhasson!
Boldogasszon,[95]
Szent igéidet,
Szent parancsolatidat,
Parancsold a nyavaláknak,
Hogy mög ne akadhasson se húsába,
Se csontyába,
Semmiféle tetemeibe mög ne akadhasson!
Töl' szülte fát,        (Töl[gy]?)
Fa szülte virágját,
Virágja szülte Szent Annát,
Szűz Mária szülte Szent Fiát.
Szent Fiad! Távoztassad el a nyavalákot,
Hogy mög ne akadhasson se húsába,
Se csontyába,
Semmiféle tetemeibe mög ne akadhasson!
Damion!        (Dami[l]on)[96]
Mégis mondom, Damion!
Ködve legyön boszorkány száz szamár szőréve',
Hatvan leán hajáva',
Boldogasszon igéive',
Úgy ne árthasson, mint Krisztus Urunknak, ámen.[97]

Zselicszentpál (Somogy m.), 1971. nov. 2.
Berkes Józsefné Golovics Etel, 1880.

"Most akkor aztán három Miatyánkot az embör elmond. Na! Ugye szíp!?" - kiált fel diadalmasan csillogó szemmel.

Nekem nagyon tetszik. És ez a Dami(l)on?

"Ezt csak így, így tanútam. Nem tudom... Mögöntik azt a betegöt... csak így, evve' az imáccságga..."

Tüzes víz nem kell hozzá?

"Nem kö' ehhö' semmi! Ezt csak így. Így tanútam... rámontam az öntőimát... amit én mögtanútam a mamámtú, osztán háromszor rátöszöm az Atyának és Fiúnak és Szentlélök(nek)... háromszor, vagy öccör, vagy héccör... ennyiször kö' mondani, ha valakire rámongyák... vagy háromszor mondom rája, vagy pedig öccör, vagy héccör. Aztán akkor én többet nem mondom rája. De nem köll semmi, mint a jó Istennek a segíccsége."

Milyen betegségre?

"...nem tud önni, nem tud önni, ojjan, ojjan bágyorgós." Vagy: "...mikor mögijed, osztán fél" (valaki).

Az imát keresztvetéssel kezdi, s míg "rátöszi" a betegre, akit maga mellé ültet, mondja: "az Atyának és Fiúnak..." stb. Ahányszor elmondja az imádságot, annyiszor három Miatyánkot mond utána... "Akkor használ."

Szigorúan elhatárolja magát a boszorkányságtól. Felindultan meséli, hogy jöttek hozzá... "Eresszön mög a fiamon. Mer még az orvos sem tudja a fiamat meggyógyítani. Maga eresszön rajta!" Dühödten utasította vissza: "»Ha én Isten vagyok, akkor én eresztök rajta, de én nem vagyok Isten! Tudd meg azt, te esztelen!!!« - azt mondtam annak az embörnek... »Mer én ijjesmit nem tudok. Tudd meg azt!« - Hát hallott maga ijjen csudát? Ijjen, ijjen butaságot?"

A kártyavetést sem fogadja el: "...ijjen kártyavetés s ijjen, ijjen, ijjen nem tom, mijjen, aki e'gyütt, hogy idegyün, kártyát vet énnékem." (Mély megvetéssel, majd indulattal:) "»Nem köll neköm kártyavetés!« - mondom. Idáig amin körösztü möntem, körösztü möntem, ami még gyön ezután, körösztü mögyök. A jó Isten tuggya, mi fog velem történni. - Nem is köll, míg élök, a világon soha!"

"Ojjan ende-monda beszédököt, amit összebeszénök, nem, nem, én ijjenre nem ha'gatok."

"Én nem félök möghalni, mert én ojjasmi dolgokat nem tudok. Én csak ezöket a szép imáccságokat, én csak ezöket a szép imáccságokat mindönfélére... én még élök, én ezöket mindig követöm... de ojjan nem tom, mijjeneket, én nem, én csak mindig a jó Istenbe bízok. Én csak mindig az Istenbe bízok."

"Mamámtu: Nagymamámtu. Hájdon Verona... Gödrei mestörnek a lánya..."

Férje?

"Farkas mestör Szentpálon..."

 

2.
Torokfájás ellen[98]

Ezekiás püspök elment szántani,
Béka ekéjével,[99]
Gyík üstökével,
Kígyó ostorával,
Addig szántotta a földet,
Hogy az oszlott, bomlott,
Úgy osztódjon, bomlódjon a te torokfájásod is.[100]

Kaposvár, 1971. okt. 31. - vonaton.
Török Sándorné Stadler Margit, 1904. Mernye (Somogy m.).

"...Mernyén, 7 éves koromban... Gálosi Ferencnétől... nem tudom, mikor halt meg, kb. 70 éves volt... Nyomkodta a torkomat, és közben mondta a mondókát... ezt háromszor mondta el... Hát nem szerette az édesanyám az ilyesmit, mert az nem vót ilyen babonás természetű. Imádkozni szeretett, de ilyesmit nem, s mindig úgy titokban csinálta a Naca néni, mert nekem sokat fájt a torkom, és aztán közbe' én megtanútam, s édesanyám úgy jött rá, hogy a babámra én is olvastam. És akkor többet nem engedett, s a Naca nénire rászólt, hogy ilyen butaságot ne csinájjon... Naca néni sokat mesélt az Ezekiásról... az Ezekiás püspök a torokfájásoknak a pátrónája, és hát ez, az, ez a kígyó, meg mit tudom én, mi, ahogyan a földet szántja, a föld hámlik, hát hogyha ő ezt ráolvassa az én torkomra, akkor arru' is az a fájás úgy lemegy..." (nevetve).

 

3.
Kerítés ijedtségre[101]

...Elindula bódugságos Szűz Mária az ő áldott szent fiávol,[102]
Fehér fátyoljávol,
Három szál gyortyájávol a szent templomba misehallgatni,
Összetalálkozék rossz szél hordozó asszonyokval,
Hetvenhétfél' nyálo(j)ordozó asszonyokval.
        (? nehezen érthető)
Kérdé bódogságos szép Szűz Mária, merre mentek tik?
Menünk Rózsának kebelibe
- miféle név az e, az e lelkes állat, beteg -
Szüvit máját meghírvasszuk, piros vérit megalíssuk,[103]
Tírjetek meg, tírjetek meg, ne menjetek Rózsának kebelibe
Szüvit máját ne hírvasszátok,
Piros vérit ne alíssátok,
Menjetek el a tengereknek fenekikre,
Ott van nektek terített asztalotok, vecserátok,
Hónap délbe itt ájjak,
Megkötlek jászlának vesszejiho,[104]
Hogy a Rózsa maradjon tisztán, mint az anyja szülte,
        Mária adta erre a világra, áment.

Lészped (Moldva), 1971. Kallós Zoltán gyűjtése.
Harangozó Jánosné Bartos Margit, 70 éves.

"Én egy gyortyávol kerítem... Meggyuótom, kettőt így esszeteszek, az egyiket meggyójtom, s mikor elmondok egy verset, osztán elalítom, gyójtom meg a másikat, s e menen kilenszer, aggyig a három versbe így háromszor, há, s oszt a kilenszer, kimenen egy vers kilenszer...

Ljánti nevemet? Bartos Margit, úgy mondják... Harangozó Jánosné... most a 70-be vagyok."

 

4.
Vízvetés-gyeszkentálás[105]

Bódogságos szép Szűz Mária megfereszté az ő áldott Szent Fiát
Jordán vizibe, bétakará fehér fetyolatba, elindula Názáret városba Krisztus Urunk
        misijére misehallgatni,
Esszetalálkozék három zsidó lejánva', kitakarák, megnézék, halá(l)ra igizék, minnyá
        elfittyene.
Esszetalálkozék Szent Ilona asszonva', azt kérdé Szent Ilona asszon:
Mit sírsz, mit keseregsz, Bódogságos szép Szűz Mária?
Hodne sírjak, hodne keseregjek,
Elindútam Krisztus Urunknak misijire misehallgatni,
Esszetalákozám három zsidó lejánva', Szent Fiamat kitakarák, megnézék, halá'ra
        igizék, minnyá elfittyene.
Ne sírj, ne keseregj, Bódogságos szép Szűz Mária,
Mennyünk e', törjünk három magyaróágat, égessünk belőle kilenc szenet, hányjuk bé
        vízbe, mossuk meg vele,
Uljan tisztán maraggyon, mint a Krisztus Urunk atta az annya méhibe, az annya szülte
        erre a világra.

Sásd (Baranya m.), 1972. máj. 17.
Demse Dávidné Antal Lucia, 1897. Klézse (Moldva).

"Minnyá elfittyene" annyit jelent, hogy "elgeng(y)ült". A "vízvetés-gyeszkentálás", "vizet vetni-gyeszkentálni" kifejezést Demséné egyformán használja, jóllehet a két kifejezés nem jelent egyet. Descînta románul: ráolvas, igézet alól felold, igéz, bűvöl.

"Erre engem egy öregasszony tanított, mert mindig mentünk vízvettetni. Az én fejem es mindég fájt, akkor egy gyereké es, akkor aztán me'tanítattam magamot, azt mondtam, hogy tanísson meg, hogy ne kelljen mennyek máshoz. Akkor én azt megtanótam, s én magamnak is vettem vizet, akkor vettem egy gyereknek es, de mindig haszná't. Mindig haszná' t. Többet én nem kellett elmennyek vízvettetni."

Megkérdeztem tőle, hogy hívták náluk Moldvában az ilyen asszonyokat, kik vizet vetettek, gyógyítottak?

"Hát - úgy hívták, hogy: tudott vizet vetni, tudott gyeszkentálni, osztán oszt különös asszony vót mindég, hogy ahhoz mentek. Orvoshoz nem mentek a népek, hanem ha valami nagy seb vót az emberen, hát uljan rák, egyik-másik uljan izékvel mentek. Ah, nálunk ritkán meljiket az orvoshoz kellett vinni. Csak az operálni valókat. De hát iljen igizetekért, vagy fájt a feje, hát az igizettűl es fájt. Megigízték, úgy mondták. Itt az öregasszonyok gyeszkentáltak nekik. - Az ember még magát es megigízi, fiatal a tükörben. Aggyig néz bé oda, hogy heljetődik, hogy még megigízi magát".

A vízvetést "akármilyen vizzel csinálták". De előzőleg 9 parázsszenet tettek bele. Aztán "merített az ember a vödörből" a bögrébe, "s akkor abba így e (mutatja a három középső ujjával) belényultam, s így húzógálgattam, s mondtam az imádságot beléje. S akkor keresztet vettem elsőbbször, s akkor utóján es. Megmosgyottam, hörpentettem háromszor belőle, s akkor megmostam a fejemet vele, így a zobrázatomat (mutatja). Azt a moradékot, (ami) megmaratt a kennába, bögrébe kivittük, s fölöntöttük az eszter(h)ába, hogy rohaggyon oda az igizet. Hm".

A víz "...egy fél bögrével vót, nem vót sok. Hát nem kellett abból annyira megmosdani, csak megvizítte az ember magát". Háromszor mondta el. Már nem veti magának se a vizet.

Mióta?

"Én rég, mióta Magyarországra jöttünk, nem csántam. Mer itt nem hisznek az uljanokba. Azt mongyák, hogy babonás az iljen asszony."

Az a "különös asszony", akitől tanulta imádságát, Havari Györgyné volt, mikor eljöttek Klézséről, még élt, kb. az ő korabeli lehetett. A másik asszony, aki tudott vizet vetni, Róka Péterné volt. Egyik sem fogadott el azért semmit. "Nálunk nem úgy vót, hajja! Nálunk úgy vót, hogy nem kértek semmit, nem úgy, mint itt, Magyarországon, hogy ha valakit béfogad es, meg kell fizesse, vaj valami..."

 

5.
Betegségben

Elindult Szüzanyám Józefát völgyébe,
Arra ment Szent Margit,
Azt kérdezte tőle:
"Mit csinálsz itt Szüzanyám?"
"Itt ülök, itt tartom szerelmes Jézusomat, mert ő beteg.
Sion völgyében 7 féle gyümölcsfa ágat és az Égi harmatokat
És fürödj abban kisded Jézuskám!"
Mikor a Jézuska megfürdik,[106]
A beteg megkönnyebbedik,
77 féle nyavalyából és szenvedésből,
Vedd ki ezen betegből minden betegséget!
3 angyal őriz engem,
Egyik fejtől,
Másik lábtól
Harmadik a bünös lelkem várja.

Levélben érkezett dr. Kövesdy Viktornétól
Pécsről 1975. jan. 22-én.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

"...mellékelve küldök három imát, nagyon öreg falusi néniktől kaptam, talán használni tudja őket. Az imát háromszor kell a beteggel elimádkozni, kérése meghallgatásra talál."

 

6.
Szent Antal tüze
[107]

Elindult Szent Antal[108] hét fiával, hét lányával, hetvenhétféle unokájával,[109]
Tüzes orbáncos dagadott sebeivel,
Fene farkasaival, vad oroszlánjaival,
hogy (mondjam:) Jusztinának gyenge szüvit elszorítom, piros vérit ott megiszom.
Térj meg, Szent Antal,
Kérlek a Jézus Krisztus keserves kínszenvedéseire,
Öt méljséges sebeire,
Ereggy el az erdőkre,
Ott a vad oroszlányoknak gyenge szüviket szorícsd el, piros vérüket ott idd meg!
Térj meg, Szent Antal, vagy akármiféle eredet vagy!
Mikor Krisztus a földön járt,
Hegyek nőttek,
Kövek tőttek,
Krisztus mennybemenetele után mindenek megtértek,
Térj meg te is, akármiféle eredet vagy!
Az Úrjézus Krisztusnak gyékényágya, kőpárnája,
Sűtelen kása, főtelen pogácsa,
Ez Krisztus Urunk vacsorája,
Kérlek erre a keserves kínszenvedésekre,
Térj meg, akármiféle eredet vagy!
Édes Jézusom, nem az én akaratom szerint.[110]
Miképpen mennyben, úgy legyen a fődön.
Ha te akarod, mutasd meg a te irgalmasságodat,
Ne nézd bűneinket, sok ellened való cselekedeteinket,
Édes Jézusom - eztet én odamondom.

Felsőnána (Tolna m.),1971. okt. 18.
Fazekas Mihályné Nagy Jusztina, 1901. Hadikfalva (Bukovina).

"Eztet úgy kell, ahogy a nap megyen, abba az irányba...

...Betegségre én úgy olvasok, higgye meg, én nem vagyok guruzsmás, bizon Isten... Én nem vagyok az, hogy valakinek elvegyem a szeme világát vagy valamit... azt mondja a könyv es, hogy aki bízik a jó Istenben, azt mondja annak a hegynek, hogy indujj meg, mer hite van, akkor az elmegyen innen, és más helyre telepedik... Én is úgy tanútam anyámnak az édesanyjától. Nagyon tudott imádkozni... engem ásítoztak, én olvasok rá, s én is ásítozok, s akkor ez meg fog jőni...[111] akkor tudom, hogy Szent Antal tüze,[112] mer ojjan, hogy tüzesen olyan veres. Fáj úgy neki... nem mindig egyaránt, hogynem hogy megszűnik, s akkor úgy megrázza... (mutatja)...

Eccer, tuggya, nagyon fájt, s fájt... a kislánt e'kűttem, hogy: »Ereggy, mondd meg nagyanyádnak, hogy jöjjön csak ki«. Nagyanyám hát e'jött, asszongya nekem: »Te gyerekem, tanul' meg! Én immá' úgyis öreg vagyok, meghalok, s tanul' meg!« Asztán nekem elmondta, s nekem meg kellett tanulni. Hát ez így van."

Részletesen elmondja - végigmutatja -, hogy "keríti el" háromszor szentelt égő gyertyával, melyet minden alkalommal "lefúj", s a kendő alá, a beteg arca elé teszi a füstölgő kanócot, a nap járása szerint, majd a "Térj meg, Szent Antal..." résztől ellenkező irányba, de úgy, hogy egy-egy mozdulat alatt háromszor mondja el az imát, tehát összesen kilencszer, majd a végén: "...imádkozok. Elimádkozom vígasztaló Szentlélekúristennek, elimádkozom a Jézus szívéhez, akkor elimádkozom a Mária szívéhez, elimádkozom annak a, minek híják, az ő tiszteletére, Antal, akkor elimádkozom Szent Antal tiszteletire, Szent Lőrinc, akik úgy szenvettek, tuggya, Szent Erzsébet... legutójján minden szentek... szent angyalok, arkangyalok, gyertek vigasztalásra!... Nem az én akaratom szerint, édes Jézusom, ha te akarod, mutasd meg a te jóságodat, szüntesd meg neki a fájdalmát!... Imádkozom utóján három Miatyánkot, három Üdvözletet s egy Hiszekegyet... de akkor én is magamot (felajánlom), nem, hogy énáltalam... csak a jó Isten akarata által. S higgye meg, hogy azonnal megszűnik... azt mondják, valami hagyomány vagy miféle, hogy a füst es összejárja, az a szent füst ezt a dagadást."[113]

 

7.
Szent Antal tüze[114]
"Nálunk oszt mikor fáj a feje"

Elindula bódogságos szép Szüz Mária
Az ő áldott szent fiávol.
Bemene szent templomába,
Beüle arany karszékébe,
Mongya az ő szent fia:
"Eressz ki, eressz ki bódugságos Szent Anyám!
Szen(t) Pókámból szen(t) kezemet.
Vegyek le három szál gyertyát
Olvassak ennek a (mongya a nevit) ennek a I-nek Y-nak
A fejire és az egész testyire,
Hetvenhétféle Szent Antal tüzitő',
Hetvenhétféle pokoleredettő',
Hetvenhétféle tüzes orbáncoktú',
Eszi nagy fájdalom szálkás husát,
Issza piros vérét."
"Merre mész, merre mész hetvenhétféle Szent Antal tüz?
Hetvenhétféle pokoleredet?
Hetvenhétféle tüzes orbáncok?"
"Menyek, menyek ennek az Eksz Ypszilonnak
Szépsége látogatására,
Csontja hasogatására,
Piros vére megivására."
Térj vissza, térj vissza hetvenhétféle Szent Antal tüze!
Hetvenhétféle pokoleredet!
Hetvenhétféle tüzes orbáncok!
Menny el, menny el!
Kérlek a Mária hét fájdalmáér',
Kérlek a Jézus öt mélységes sebeiér',
Menny el, menny el!
Hegyeknek, vőgyeknek, kőszikláknak háta mellé!
Hol fekete kutyák nem ugatnak,
Hol kovászos kenyérrel nem élnek,
Hol fekete kakasszó nem hallatszik.
Esti harangszókor meg ne találtassál, vagy déli harangszókor.
Abba a csontba s abba az izekbe, ahova beszállottál,
Mert ha megtaláltotlak,
Elvágom a késvel a nyakadon,
Agyonütlek a Jézus feszülettyive' ámen.

Gyimesbükk, Rakottyás (Csík m., Románia), 1969 nyara.
Újváry Lajos gyűjtése.
Özv. Póra Györgyné, 1891.

"Ez a Szent Antal tüze hasznos. Ha egyéb testye fáj es, mert oda a hülés rekedt belé, akkor azt nevezik Szent Antal tüzinek. Ezt igen-igen rígi asszonyoktól hallottam én. Lássák Sándor es, mikor fejit fájtassa, hát akkor muszáj olvassak, akárhol legyek. S akkor mingyár megcsendesedik. Higgye meg, hogy ez igaz."

 

8.
Fejre való olvasás

(Keresztvetés a fájó fejére.) [115]

Én, bünös szájamból szólok:
Tiltalak tégedet hetvenhétféle indulatok és eredetek és fájdalmak;
Ma eljöttetek, ma el is menjetek,
Holnap misekort itt ne érjetek,
Mert ha holnap misekort itt éritek
Tizenkét szál szentelt gyertyával megfoglak,
Tizenkét szál szentelt vesszővel megsujtlak,
Én nem vagyok meg vigasztalója,
Hanem a Vigasztaló Szentlélek Ur Isten legyen megvigasztalója,
Én keresztet vetek ellenetek.
Azért én az öt ujjammal,
Krisztus Jézus erejével,
Száz félemibe,[116]
Szüz szent Margit parancsával,
Szent Ilona asszony pecsétjével. Ámen.

Csíkbánfalva (Románia), 1974. jún. 24.
Levélben érkezett az 50 éves Péter Lajosné Kánya Amáliától
1975. áprilisában. Nagyanyjától tanulta.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

 

9.
Lábfájásra

El-indult az Urjézus Szüz Szent Anyjával Máriával,[117]
Jeruzsálemből Jerikóba.
Amint a hidon át akartak menni,
Szamaracskájának lábacskája megficamodott és megrándult,
Hogy ezen ficamodás és rándulás abban ne maradjon
Az Urjézus szájából származott ezen ige:
Hus, hushoz,
Vér vérhez,
Csont csonthoz,
In inhez
Forrjon vissza.

(Egy Miatyánk, egy Üdvözlégy után ez:)

Édes jó Istenem,
Testi lelki gyógyulásér esdeklek,
Nem az én akaratom,
Hanem a Te akaratod legyen meg, Amen.

Mindszent (Csongrád m.), 1975. márc. 31.
Jenei Jánosné Zsótér Judit 1899.
Levélben is elküldte 1975. márc. 16-án.
Lediktálta: Jaksa Erzsébet.

"Ezt egy nénitű', idevalósi, möghalt má', Kiss Annus néni Gémes Istvánné, tizenvalahány éve halt meg, vagy 80 fele vót. Hu de sokat imádkozott!"

 

10.
Az essőtül való imáccság
[118]
"Nagy idő elintése"[119]

Elindula a záporeső a szegén ember eledele e'rontására
Kérdezi a bódugságos szép Szűz Mária
Hová mensz te záporesső?
Elindultam a szegén ember eledele elrontására,
Kérlek térj meg        (lassítva mondja)
Menj a kősziklákra,
Hol kenyervel nem élnek,
És az ótáriszencséget nem használják.

Lészped (Moldva), 1971 nyara. Tátray Barna főiskolai hallgató gyűjtése.
Demeter Antalné Jána Anna, 45 éves.

 

11.
Hályogra

Hálog hasadj meg a Krisztus szive hasadásáért.
Vér oszolj el a Krisztus Vére hullásáért,
termés oszolj el a sz. Mária szüzességéért.
Én uram Jézus Krisztusom.
A te szent Igéddel mondom sz. parancsolatidat.
Elvitte a boldogságos sz. Mária az ő áldott sz. Fiát az Ur Jézus
        Krisztust a paradicsom kertjébe.[120]
Lefeküdvén elaludván gyönyörűséges pálmafánok árnyékába
feltekintett tetejébe
szemébe hullott szép virágja
kedve megkülönödött
sz. Szive meghervadott.[121]
kérdi tőle a boldogságos sz. Mária
kérdi tőle mi lőtt szerelmes Fiam fényes Jézus?
Mi nem lőtt engem oh én áldott szent Anyám!
Oh én áldott szent Fiam!
Gyere velem a Jordán vizéhez
ott megmosogatlak,
számból származott sz. lélekzetemmel meg fúllak.[122]
Valamint az Úrjézus szeme megtisztult, most ezen szem is úgy
        megtisztuljon
vér hálog termés hetvenhét felé oszoljon.

Miatyánk... Üdövözlégy Mária... Hiszek egy Istenben

Levélben érkezett névtelenül Lébényből (Győr-Sopron m.) 1974. márc. 4-én.
Se cím se név, se kísérőszöveg. Régi, sárguló írás egykori nyomtatott lapok között.
A nyomtatványok 1855- 1886-, 1887-ből valók.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

 

12.
"Vízcsinyálásná mondta, a Hiszekegy után"[123]

Dűlő mellett megy három szűz lány[124]
Az egyik viszi az aranytüzet,
A másik az aranyvizet,
A harmadik az aranysöprűt,
Boldogságos Szűz Mária söpörje le ennek a lánynak vagy fiúnak a lelkét.

Osztopán (Somogy m.), 1972. aug. 16.
Bondácz Jánosné Sas Rozália, 1922.

"...ezt az egy imát tudom, de a többit azt én má úgy megfelettem, szóval hát annyira nem is érdekelt, mer mink mán nem hittünk benne, ugye... Hát még kislány vútam, ugye... (Nagymamát) Sas Józsefné Szita Annának hívták... idevalósiak vótak, 36 éve halt meg kb. 68 éves korában...

...akinek szem ártott[125], és akkor csinyátak vizet, és akkor lemosták így, három ujjal...

...Lehúzta... vízzel... három ujjával végig... homlokától a lába ujjáig lehúzta... (nevetve és röstelkedve) és háromszor mondta egymásután, hogy »aki leszarta, az nyalja le«. A vizet alá öntötte, vagy bölcső, vagy ágy alá - ahol az illető aludt -, és ezt nem szabad vót kisöpörni három napig.

Öreg Birkás Örzse néni, idős öreg néni csinyáta... 45-ben halt meg 85 éves korában. (Tudományát) nem adta át senkinek se, mer a lánya nem vette át tőle, Táskai Nanica néni nem vette át, a lánya... fizetést nem kért az öntőasszony, csak jószántából, aki amit adott, attól elfogadta..."

 

"...Hézám nem es közeledhettek..."
(20. sz. imádság)

 

Ráolvasás + archaikus
imamotívum

13.
Öntőimádság
[126]

Az Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek nevébe', ámen.
Jeruzsálemi kertbe van egy cidrusfa,[127]
Annak van három lehajtós ága,
Első ág alatt a Jézuska a bűnöst mögváltotta,
Második ág alatt Szent Anna
Betegeket gyógyítja,
Csodálatos kezivel a földről a nyavalát eltávolítja,
Harmadik ág alatt a Boldogságos Szűz Mária Szent Fiát siratja,[128]
Piros vérit csólkolja.
Judásnak eladta harminc ezüstpénzér',
Mért nem adta másnak, Máriának, a dicsőült Szent Annának, a Boldogságos Szűz
        Máriának?
Hiszen adtam vóna érte ezereket, nem vitték vóna szenvedségre, Kálvária högyére.
Mikor a haldokló óra elgyün Szent Mihálhoz, Szent Mihál arkangyallal, Körösztülő
        Szent Jánossal,
Szöm möglátta, szöm mögverte Jézus Mária szent nevébe,
Embör verte, kalap alú' gyütt, kalap alá mönnyön,
Az Istennek nagyobb ereje, hatalma van, mind aki ezt a súlos betegöt mögverte.
Asszon verte mög, fejkötő alú gyütt, fejkötő alá mönnyön,
Az Istennek nagyobb ereje, hatalma van, mind aki ezt a súlos betegöt mögverte.
Lán verte mög, pántlika alú gyütt, pántlika alá mönnyön,
Az Istennek nagyobb ereje, hatalma van, mind aki eztet a súlos betegöt mögverte.
Mögköszöntötte Gábriel angyal a Boldogságos Szűz Máriát, en (sic!) is köszöntelek,
        szerelmes fiam,
Jöttek az angyalok, az apostolok a magos mönnyből
Köszöntésödre.
Ezekkel a három szavakkal, ami legerősebb az Úrjézusná', a telles Szent
        Háromságná', a Boldogságos Szűz Máriáná',
Elindulok a Jézus nevibe,
Három isteni szöméljbe,
Indulok
Atya Istenébe,
Fiú Istenébe,
Szentháromságegyélőúristenébe.
Napkeleti bölcsek!
Jőjjetek segitségömre, esedezésömre,
Bármilyen súlyos betegség, nyavala távolodjon tőle,
Istennek ereje, hatalma szálljon a földre.
Egek Királya!
Hozzád fordulok, folamodok,
Nyugtassátok ennek a súlyos betegnek a nyavaláját,
Mind ahugyan a nap az égrű' lenyugszik.
Föld szülte fát, fa bimbaját,
Bimbaja virágját,
Szent Anna asszony szülte a Boldogságos Szűz Máriát,
Boldogságos Szűz Mária, édösanyám, szülte szerelmes szentségös Szent Fiát.
Szent Fia! Távolí(t)sd a nyavaláját,
Se csontyába, se bontyába, semmiféle tetemibe mög ne akadhassák!
E'nyomorodott bűnös lábaidhoz fordulok, Jézus Krisztussal sírok,
Hatalom anyja, Mária! Fordítsad hozzá figyelmedet e siralomnak völgyében!
Mi Asszonyunk, mi közbejárónk, mi szószólónk!
Engesztelj Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak, ajánlj minket Szent
        Fiadnak!
Názáreti Jézus, zsidók királya, veszedelöm forgója!
Szent Isten nagy hatalma,
Nagy Úristen! Könyörögjetök ezön a betegön!
Atyai szeretetödbe, kögyelmödbe
Ajánlottam testiket, lelkiket, életiket,
Gyógyí(t)sd a betegöket a sebesülteket,
Fájdalmas testiket, lelkiket, kiket te fájdalomba ejtetté',
Sárgaságba, fogyásba, fejzavarodásba, nyughatatlanságba, hideglelésbe,
Ezen téteményös nyavalától ments mög, Jézusom Krisztusom, minden veszél(j)től,
Veszedelömtől,
Hörtelen haláltól,
Minden nyavalátul,
Haldokló Jézusom, könyörögj a haldoklókér'.
Én kimögyök én ajtómon,
Ott látok egy aranyos templomot,
Kivű aranyos, belű kögyelmes,
Szolgáltatják a szentmisét a súlyos betegök testiké', lelkiké',
Mönnyetök, próféták, fekete föld szinére,
Hirdessétek az én számból származott drága imádságot,
Szent Annának, Szent Anna leányának, a Boldogságos Szűz Máriának.
Én lefekszök én ágyomba,
Testi, lelki koporsóba,
Három angyal feje(m) fölött,
Egyik őrőzi, vigyázi,
Harmagyik a lelkét vári,
A kakas mögszólal,
Szép Szűz Máriát kiáltya:
Kejj fö', Mária!
Krisztus Urunkat mögfogták,
Vasdárdáva' mögdárdázták,
Tövisse' mögkoronázták,
Hét csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fölszötték,
Krisztus Urunk elejbe vitték,
Krisztus Urunk azt felelte rá,
Aki ezt a hét főimádságot elmongya,
Hét bűne bocsátatik, a purgátériom tűzre nem vettetik,
Viszöm az Atyám házába,
Az örök dicsőségbe,
Fényös mönnyországba,
Mönnyország közepibe, ámen.
Imádkoztam az Úrjézus Krisztus szenvedéséé', haláláé'.
Ennek a súlyos betegöknek a möggyógyulásáé',
Az Úrjézus Krisztus lészen az orvossa mostantól kezdve és mindörökkön örökké,
        ámen.
Atyám! haláltól, fájdalomtól nem tudom mögmenteni,
Azt akarnám, hogy a Paradicsomba örvendözzön, és a szent angyalokkal
        zöngedözzön a dicső mönnyországba, amen.
Az Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek nevébe, amen.[129]

Töröcske (Somogy m.), 1973. okt. 13.
Fehér Györgyné Zsifkó Rozália, 1913.

"Ez is imádság, tudja, amit így öntöttek a betegökre!... Ilyen szömverésre, ijedésre, nézze, mög ilyen beképzelt betegök is vannak, mögérti maga? Azt mondja, hogy ű nem gyógyul mög, ű hiába mén az orvosho', mer ű rajta az orvos nem segít, ha elmönt ijjen helyre, akkor möggyógyút... Aztán ez imádság vót. Ez imádság!... Mikor mögha't az én anyám, abbú egy szót se tudtam az imádságbú, az mindig azt mondta, hogy énrám hagyja. De én nem szerettem ha'gatni se, mer én azér haragudtam, hogy az én anyám mér mond ilyent, hogy énrám hagyja ezt az öntést... Énnéköm nem köllött. Én azér ezt az imádságot nem tudom úgy, mer én mindig azt mondtam, hogy énnékem nem kő'! És mikor mögha't, azután úgy sokat a fejembe matizott az az imádság, minthogyha mindig köllött vóna azt énnéköm éjjel-nappal, mindig azt az imádságot mondanyi. És aztán ezt se papirrú, semmirű nem tanútam... Na azt az imádságot én tudom végig! De én annyira félek elmondani, mer mondom, egyszer énnékem is izétak, mer úgy vótam a tévébe..." - Ez nem tv! - "Na, hát akkor, angyalom, én azt elmondom, áldjon a Jézus, Isten nevibe..."

Egyszer ugyanis fölvették a tévébe, és azóta sok kellemetlensége volt. Megfogadta, hogy soha senkinek el nem mondja. Édesanyja: Zsifkó Mártonné Kovács Örzsébet 1954-ben halt meg 74 éves korában. Őreá egész fiatalon nagynénjétől, Vörös Annától maradt az öntőima.

"Vörös Anna... az mögha't, aztán édösanyámra maradt az... Viasszal öntött, viasszal... úgy fő'melegítette a viaszt, beleöntötte a lábosba... leűtette (a beteget)... a feje fölött öntötte... mondta ezt az imádságot...

...Nagyon sok vót ojjan, aki azt mondta, hogy hát, ugye, haszná't nekije... Mer nézzen, ugye, előbb is mondtam, hogy van ujjan lelki beteg, mög van ujjan beteg, hogy az orvos nem tudott rajt' segíteni, e'mönt ijjen helre, akkor itt möggyógyút... Hát most már nem nagyon hisznek ijjenösmibe, ugye? Most már az imádságba nem nagyon hisznek... (Az édesanyja) az nem tudott sömmi mást! Az a világon sömmi mást, az Isten gyógyította mög, mer ez egy ojjan imádság, ami régön a földre maradt, ugye, aztanék ez által az Isten is segít azon, hogy gyógyuljon mög... Az nem járt iskolába sohase... az nem tudott óvasni... eccör mondta, mindig eccör mondta (j)el ezt... ezt mondta végig, és ahogyan a viaszt óvasztotta, úgy öntötte az imádság alatt, ahugyan ugye... hát a vízbe bele öntötte... hát, ugye, olyanformát, osztán még letisztút, akkor hogy möggyógyul, ő ezt így tudta. Hát én nem tudom, hogy hogyan tudta... méhviaszt...

Hát mikor mögha't édösanyám, akkor sokan gyüttek, mindig kérték, de hát én nem akarom, mer én haragudtam arra is, hogy mér csinyáta... Azt mondtuk az édösanyámnak, mer édösapám möghalt, ugye, fiatal vótunk, gyerökök: »Édösanyám, ezt maga ne csinyájja! Mer magának ezt nem kő'! Még magát ezér e'vigyék? Vagy mögbüntessék?« Azt mondta az én édösanyám: »Édös lányom, ha börtönbű dobálják ki a csontomat, neköm ezt akkor is kő' csinyáni, mer akin én tudok, azon akarok segíteni!« Ezt mondta! »Akármi történik velem, de akihön tudok, mikor idegyünnek könyörögni, akkor - azt mondja - evvel az imádsággal!« Pénzt nem kért sohase. Ha adtak nekije, vagy jószántábú valaki adott nekije, de ű pénzt nem sohase, senkitű. Aki mit szán, adott, ha tíz forintot adtak neki, vagy abba az üdőbe vótunk mink gyerökök, egy ruha lisztet, vagy egy fazék tejet, mer szögény vót, rá vót utalva mindönre... Aztán azt mondta, hogy ű azt nem birja, aztat, hogy ha idegyünnek, aztán ű tunna segíteni, osztán, hogy ne segítsen rajta... mer mindenkinek azt mondta: »Nem én segítök, az Isten! Mer én - asszongya - ezt az imádságot tudom, én semmi mást nem tudok - aszongya - én nem segítök, az Isten segít...«

...Az én agyamba mindig az forog. Én akármikor imádkozok valamit, még akkor is mingyá' ez jut eszömbe. Imádkozom sokszor az Úrangyalát... de mindig közbe az agyamba mégis ez forog... amerre én mentem, mindig ezt köllött mondani... Sokáig. Esztendőn körösztül... most annyira mán nem, mint akkor, az időbe. Mikor mögha't, az után... addig, míg nem tudtam, ez mindig az agyamba forgott... Ű fönnhangon mondta ezt, ha'jja mindönki, hogy ű nem csinyál rosszat, ű ezt imádkozza... tudják, hogy ű imádsággal gyógyít. Ű Isten nevibe, ű nem adott soha se semmi gyógyszört! Ű nem adott semmit, mást semmit, mint ezt elimádkozta a Jézus szent nevibe, aztán mindig az Istenhö fordút, mög folamodott, még mondta, hogy ű még 9 nap imádkozza azután is ezt az imádságot a betegé', hogy a jó Isten gyógyítsa mög. Hát aztán ki möggyógyút, ki nem gyógyút, mint az orvosná is... lött lögyön egy tüdőgyulladás, egy mellhártyagyulladás, egy-egy ijjen, ami orvosi dolog, ű azon nem tudott segíteni! Ugye, ijjen szömverés, ijedés, tudja, ijjen kisebb, vagy ahugyan mondtuk, ijjen lelki betegök, ugye! Ijjen lelki betegségekrű'... aki így gondúta, hogy ettű' möggyógyul. Az e'gyütt, az biztos, hogy möggyógyút, ugye? Mög ijjen kis ijedős kisgyerököknek, egy kis szömverés a gyerököknek, ezt mög tudott gyógyítani, vagy ez haszná't, de ojjanrú nem használ, ami orvosi tudományho' való. Operálás mög... egy tüdőgyulladás, egy nem tom én, milyen orvosi tudományos dolog, ahho' hijába mén ijjen helyre, ugye?...

Az én anyám szokta mondani, abba az üdőbe, mikor a Szűz Mária a földön járt, hát, ugye, nem tudott, se óvasni nem tudott, se írni, aztán vitte a szent fiát a karján, találkozott három lánnya'. Mögnézi egyik lány, aszongya: »Jaj, de gyönyörű, ujjan, mint a napsugár!« Hát, ugye, édösanyámtu hallottam, így mondta. Mögnézi a másik: »Jaj, hát a csillagok se, úgy ragyog, mint a csillagok, ez ujjan gyönyörű, ez a kicsi!« Mögnézi a harmadik: »Hát, mint a hódvilág, ujjan szép ez, mint a hódvilág!« Így, így, mind: ahugyan nézték, ez mindig másképp ragyogott, ugye, mindig szöbbnek látták. Aztán mikor a Mária hazavitte, a kicsi csak sírt, csak sírt, csak sírt, nem bírt vele. Akkor ű merített a Jordán vizébű, belemerítette a poharát, osztán csinyá't neki vizet, imádkozott rájja. Aztán e'hallgatott a kis Jézuska, ugye, mer szömvizet csinyá't, imádkozott rá, hát azt tutta a' is, a' vót a' orvos, oszt szömvizet csinyát, oszt azér maradt a fődre ez a vízcsinyálás-imádság. Tuggya? Ez a vízcsinyálás. Aztán ez ijjen kicsiknek, hogy ha szöme' mögveri, vagy mögijednek, ugye, ez akkor arrú' használ, ugye, arrú' vót ez... Az én imámba is benne vót: »Szöm möglátta, szöm mögverte Jézus Mária szent nevébe« a szömveréstő'... Ezt hallottam tüle... hunnan tudta, hunnan se, mer se írni, se óvasni nem tudott.

De az én anyám még el is rejtőzött abba az üdőbe, osztán úgy énekűt. Ojjan éneköket, hogy maga ojjant nem is hallott. Én azt nem tudtam mögtanu'ni... Ha valami ijjen nagy innep gyütt, az, ha gyütt Szent Anna napja, gyütt ijjen valamijjen nap, az akkor, az mindig éjjel, meg éjjel is arra ébredtünk, hogy az énekűt... Andocson vótak azok a papok, meg e'ment még ujjan zsebkendőt, ami a kelyhén szokott lönni, még ojjan zsebkendőt adtak neki, mer törűgették a, a izét, mer ojjant énekűt, ujjanokat, gyönyörű éneköket énekűt... Azt mondják, üde hallgasson, abba az üdőbe, mer én kislán vótam, én tizenhárombeli vagyok, hogy tizennégybe ütött ki a háború, hogy azt mondják, hogy az én anyám kiénekűte a háborút, hogy előtte, hogy gyüttek ide, úgy ha'gatták, úgy kiénekűte, hogy ekkor és ekkor kiüt a háború! Az én anyám! Hát én nem tudom, mer én hijába mondom, én nem tudom, de az ujjan asszon vót! Az kiénekűte azt, hogy a háború lössz!..."


Az öntőasszony kortársa és falubelije, Herner Mihályné Vörös Anna, 1892. mondta el az alábbiakat, szóba kerítvén a híres gyógyító asszonyt, kinek leánya, Fehérné - ahogy láttuk - megtanulta ugyan anyja imádságát, de "nem folytatja, csak ritkán, ó'kor, máskor". Kérdésemre, hogy miért, így válaszol: "Én ehhő nem értök. Azér, mer nem szabad... hát mér nem szabad? Mer tiltyák!" (nyomatékkal). Az öntőasszony "bizony még röndért is gyógyított! (diadallal). Vót egy beteg, hát ujjan lábfájása vót neki, hogy hát mindön orvosná' vót, tudja, mindön orvosná'. Hát ez segítött... (sejtelmesen) mikor megöntötte. Odajárt hozzá, mer e'mönt, az e'mönt ám még Horvátországba is. Akkor is öntött, ha valaki - hogy nem tud mögha'ni... Az még énekűt is... mikor öntött, osztán vót ujjan nagy ünnep. Akkor ujjant énekűt, nagyon is jártak hozzá, úgy, úgy (keresi a szót) elájút, vagy hát hogyan, tudja úgy (mutatja: néz fölfelé meredten). Nem tudott magárú, úgy elájút, osztán énekűt. Ujjan szépöt énekűt! Szent Annárú', akkor Jézus Krisztusrú', ijjenrű, énekűt."

Hernerné szavai is bizonyítják az öntőasszony időnkénti önkívületbe jutását, amit lánya, Fehérné tudományos pontossággal határozott meg: "...el is rejtőzött... osztán úgy énekűt." Mindez nagyon is régi képzeteket ébreszt bennünk sámáni révületekről, regösénekeink refrénjei mögött húzódó ősi gyakorlatokról. Figyelemre méltó mozzanat, hogy az elrejtőzés-elájulás rendszerint akkor következett be nála, mikor sokan vették körül, pl. nagy ünnepek alkalmával. Itt valamiképpen a lélektani elvárás-megfelelés mechanizmusáról van szó, melynek elemzése már nem a mi feladatunk, még ha megnyilatkozási formái adott esetekben az etnológia területére vezetnek is.

Kiderült továbbá az is, hogy az öntőasszony gyógyítás közben is "énekűt", azaz a szöveget dallamosan mondta. E tény a "baiolas" gyakorlatának kezdeti-eredeti jellegére mutat, melyet a varázslás-varázsének latin megfelelője - ennek alapján ment át a szó a legtöbb európai nyelvbe: incantatio (cantare = énekelni) - is elárul. A Kalevalából is tudjuk, hogy a dalolás valójában varázslást jelent.

E gyakorlat s általában a népi gyógyítás számtalan módozata, mely a kimondott szó bűvös erején nyugszik, ma már alig elérhető, gyűjthető. Nem csupán reális okok miatt: orvosi ellátás kiterjesztése, kulturális szint emelkedése, vagy szubjektív mozzanatok miatt: környezet, család ellenállása, kinevetéstől való félelem stb. Sokkal mélyebbről eredő meghatározói vannak. Elsősorban a titkosság, mely sok javas-olvasó-gyógyító asszony tudatában élt, s védte, mint a kívánt eredmény feltételét. Ez ősi örökség még abból a korból, mikor a gyógyítás a kiválasztottak, a papság titkos tudományához tartozott, és csak a beavatottak gyakorolhatták, mint pl. Egyiptomban, Mezopotámiában vagy az ókori Perzsiában, ahol is külön törzs privilégiuma volt: a 7 méd törzs egyikéé, a mágusoké. E szó az óperzsa ,magus' és a zend ,moghu' = pap elnevezés származéka. Akárcsak a zsidók papi törzse, a leviták, ők is csak papi funkciót láttak el, törzsi lakhelyüktől szétszórtan éltek. Királyaiktól nyert kizárólagos joggal végezték az áldozati szertartásokat, amiket isteneiket magasztaló himnuszok, varázsénekek kísértek. A gyógyítás mellett csillagjóslással, álomfejtéssel is foglalkoztak. Innen a később széles körben elterjedt mágia (boszorkányság, varázslás) kifejezés is.

1972. augusztus 16-án Osztopánban (Somogy m.) hallottam, hogy ott is volt öntőasszony, de senki nem tanulhatta meg az imáját, mert "...nem mondta fönnszóval... Nem is beszélt, nem is beszélt az semmit a világon, az imádkozott... Az titok vót, azt csak úgy, úgy e'hagyták így öröklésrű egyikrű a másikra, akikre akarta, vagy unokára, vagy lányára hagyta..."

Hajmáson (Somogy m.) Spannenberger Jánosné Freidl Mária, 1904. mondotta el (1974. jún. 25-én), hogy nagynénje tudott öntőimádságot, mert "az is öntött", de nem tudták megtanulni, mert "nem mondták el minékünk, ugye, nem mondta el minékünk sohase aztat, ők magukban mondták, nem mondták hangosan. Nem is adta át minékünk... nem tudom én aztat, hogy miért nem mondták. Ugye, nem is kérdeztük, s ő nem mondta sohase..."

"...Én rám is hagyták, én is átadhatom valakinek, de ez olyan dolog, hogy akkor az enyém nem érvényes többé..." - írja Tóth Lajosné Borsodszirákról 1975. febr. 15-i levelében. S ez a kérdés nyitja! Senki sem adja át szívesen, amíg lehet, tartja. Másrészt meg, mivel nem mondja fönnhangon, hogy a szó varázsereje megmaradjon, környezete nem tudja megtanulni tőle. Az ilyen szövegek gyors pusztulását, feledését az egyház is elősegítette, érthetően. Egyik zalai adatközlőm nagyanyja szintén tudott önteni. Sokan jártak hozzá. "Vízcsinyálásná Miatyánkot, Üdvözletet mondott a Kismama. Az esperes úr nem oldozta fel a Kismamát a vízcsinyálás miatt, ezért aztán elmarattak az illen régi imáccságok... Az a pap annyira akarta a babonát tiltani. Nem vót akkor pilula, meg orvos, meg gyógyszer, csak szenes víz, meg dörzsölés." (Kerkateskánd [Zala m.], 1971. szept. 4. Sós Istvánné Hermán Teréz, 1889.)

Szándékosan hozzuk ilyen részletesen ennek a messze földön híres gyógyító asszonynak a rajzát, mely rajz valójában egy elmerülő világ képe is. Különösen jellemző, hogy Fehérné megmagyarázza a gyógyítás biblikus alapját Mária életére vonatkoztatva. A szakirodalom ún. analógiás elvét úgy vetíti ki, ahogy ősei századokon át hitték és élték. (Nagyon nehezen jutottam e szöveghez. Hosszú órák makacs, de szeretetteljes kitartása kellett hozzá, hogy félelmét leküzdje, és bizalmát elnyerjem.)

 

14.
Hasznos ima hideglelés ellen[130]

Kősziklák repednek,
Halottak föltámadnak,
Krisztus Urunkat megfogták, és Judás elébe állították,
Azt kérdik tőle: Mit félsz? Mit reszketsz? Talán a hideg lel?[131]
Nem lel engem, nem is kívánom.
Azt se lelje soha, aki az én keserves kínszenvedésemről, halálomról
        megemlékezik.
Óh hajnal, hajnal,
Piros szép hajnal,
Engem vendégségbe hívnak,
De én nem megyek,
Elküldöm az én hideglelésemet,
Aki ezt elmondja háromszor napfölkelte előtt,
És három-három Miatyánkot, annyi Üdvözletet és egy Hiszekegyet,
És fölajánlja Jézus utolsó rázásáért, és tiszta szívből mondja. Amen.

Kistelek (Csongrád m.), 1972. ápr. 10.
Molnár Sándorné Muhel Erzsébet, 1896.

(Buchlicz Jánosné Kucsora Erzsébettől írta le, aki) "...legalább öt éve halt meg 82 éves korában... Hát vótak neki ezek, úgy adták ide a lányai... ő nem gyógyított... csak ezeket azér megtanulta, s hát én se gyógyítok, én hozzám is hiába gyün, nem vergődök vele... de tudom csinálni, például saját gyerekemnek, vagy magamon van valami, akkor én nem megyek el máshoz, én ezt megcsinálom, és kérem a jó Istent, mulassza el, mert csak az Isten az orvos, még az orvosoknak is." (Buchliczné is csinálta a családjának, de másnak nem.) Viszont Csikós Jánosné Varga Verona (84 éves korában halt meg) "oda mehetett, az elfogadta".

Kitől tanulták?

"Hát, ugye, vótak előbb, még őnekik, úgy, mint nekem ők, akkor aztán, ugye, vótak... Ők nem kértek semmit, de akkor vót, aki hálábú vitt neki élelmet, vagy pénzt adott neki, hát e' nem vót kiszabva... régen nem szaladgáltak orvoshoz, hanem elmentek, ráimádkozott, és el is múlt."

(Kelésre is lehetett imádkozni.) "Azt hiába is vágja ki az orvos, hát azt nem lehet, a falra mászik kínjában. Hát az fájdalmas. Annak nem ér a kés semmit. Az ima! Az igen... Hát egy hét alatt biztos, hogy elmúlik..."

 

15.
Imádság a szívhez

Uram, Jézus Krisztusom,
Kérlek a te keserves kínszenvedésedér,
Melyet a Gecemáni-kertben szenvedtél,
Úgy, hogy angyal jött bátorításodra,
A fájdalmas Szűz Máriára,
Kérlek téged is,
A te hét szívbéli fájdalmadért,
Melyet a kereszt alatt szenvedtél,
Mikor Szent János lett bátorítód,
Kérlek téged is, küldd el Szent Jánost a te bűnös
        szolgádnak bátorítására,
A Jézus nevébe',
Megnyílott a Jeruzsálemi kapuja,
Onnan jöve Asszonyunk, Szűz Mária,
Karján hozza a kisded Jézust,
Gyere hamar, szerető Szent János,
Kezében hozza az aranycsészét,
Belemeríti a Jordán vizébe
Az életfát,[132]
Annak az életfának a neve
Vegye le errül a szívrül az ijedést.
Piros színű szép hajnal,
Kibe Mária nyugovék,
Fura tőbe szöleték,
Világ tőle terjedék,
Neked adom én lelkemet,
Terád bizom én szívemet.
Örök üdvösség és boldogság,
Mert a mi Urunk Jézus Krisztust megfogták,
Kőoszlophoz megkötözték,
Arra mene keserves Szűz Mária,
Ezeket a szókot mondotta:
Fiam, fiam, szeretett Szent Fiam,
Nem lehet az anyának a fiáér meghalni,
Azért menj el, Keresztelő Szent János, fekete föld
        szinére,
És hirdesd meg számból fakadt szent igéimet,
Aki ezen imádságot háromszor elmondja,
Annak minden baján könyörülök,
És halála óráján megnyitom neki a mennyországot,
Mert amikor az Úristen a földön járt,
Talált jámbor gazdát,
És gonosz gazdát,
        (javít: Gonosz gazdasszonyt.)
Vetettek néki gyékényágyat és kőpárnát,
Ezt bizonnyal az Úristen maga mondta.

(Szóval utána három Miatyánkot és három Üdvözlégyet kell elvégezni.)[133]

Heves, 1974. febr. 18. - szociális otthon.
Nagy Andrásné Vig Margit, 1905. Erdőtelek (Heves m.), ott is lakott.

"Hát eztet egy körei lánytú', tuggya... aztat Fehér Erzsikének hítták... akkor mikor oda gyött, 51 éves vót. Kiskörei, igen... Esti ima vót." (Az adatközlő előzőleg az egri szociális otthonban volt.)

 

16.
Lábfájás ellen

Mikor az Ur Jézus Krisztus[134]
leszállott a szőlőhegy közepére,
megsulytotta az ő szentséges
szent lábait.
Bement az ő szent templomába,
Leült az ő szent székére,
lehajtotta az ő szentséges szent fejét
az ő szent asztalára.[135]
Oda szállott a boldogságos szép
Szüz Mária:
Mit busulsz, mit bánkódsz,
szerelmes szent fiam?
Van még a Krisztus Urunknak
egy gyönyörű szép kis kertje,
abban van három szál virág.
Egyiket szakajtom vérrü,
másikat termésrü.
Vér, termés, fájdalom,
oszoljatok széjjel
az én nyomorult lábaimru![136]

Levélben érkezett Nagy Ferenc plébánostól
Tompáról (Bács-Kiskun m.) 1973. febr. 3-án.
Elmondta: Rizsányi Sándorné Friebert Mária, 1903. Szabadka.
Tompán lakik, Örökföld 3. Édesanyjától tanulta.

 

17.
Imádkozás hályogra

Krisztus urunk bemönt a szőlőbe,
szent szömit mögcsapta egy szőlővenyige.
Szent szömibül kicsordút három csöpp vérösség.
Krisztus urunk nagyszomorúan bemönt a szent templomba.[137]
Imádkozva möglátta Szűzanyánk Mária.
Hun jártál te szent fijam Jézus?
Mi lelt?
Mi bajod?
Mért vagy olyan szomorú?
Oh Szűzanyám Mária,
Hogy ne vónék szomorú.
Bemöntem a szőlőbe,
Szent szömömet mögcsapta egy szőlővenyige.
Szent szömömbül kicsordút három csöpp vérösség.
Így szólt nagyszomorúan.
Oh, szentségös szent fijam Jézus
tudok én rúla jó orvosságot.
Paradicsomkertbe három szép virágot.
Vérrül pirosat,
termésrül termöttet,
hályogrul fehéret.
Teljes Szentháromság, egy isten ereje
oszlasd az én szömömrül is a hályogot.
Hej szent fijam
kerügesd mög ezt az oltárt.
Ihol hozzák a kehöltöt,
az oltáriszentségöt.
Letérgyöl szent térgyire,
lekönyököl szent könyökire.
Föltekint a magas mennybe,
ott lát egy tornyot,
Kivül aranyost,
belül irgalmast.
Ez a hét oltár:
szent Pétör és Pál.
Hetedik mongya a misét.
Aki eztet este lefektibe,
röggel fölkeltibe elmongya
elnyeri az örök boldogságot. Amen.

Csánytelek (Csongrád m.), 1974. febr. 11.
Polner Zoltán gyűjtése és leírása.
Özv. Berkecz Jánosné, 1893. Csánytelek.

 

18.
Erős idő ellen
[138]

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek,
Miképpen kezdetben vala, most és mindörökön örökké. Ámen.
Im elődbe állok a teljes Szentháromság erejivel.
Teremtetlen az Atya,
Teremtetlen a Fiú,
Teremtetlen a Szentháromság egyisten.
Eloszolhatatlan az Atya,
Eloszolhatatlan a Fiú,
Eloszolhatatlan a Szentháromság egyisten.
Kényszeritelek, téged te gonosz Sátán
Addig az én falum határára bé ne következzél,
Mig a Názáretbeli Jézus szájából szent igéit nem követed,
Addig az én falum határára bé ne következzél.
Erdő ága-bogára hol kakasszó nem hallatik,
Vakaru kalács nem illatik.
Vigyen el téged az Atya,
Vigyen el téged a Fiú,
Vigyen el téged a teljes Szentháromság egyisten.

(Az udvaron három szál pimpót összekötöznek, és azzal szenteltvizet kereszt alakban az idő felé hint.)

Csíkbánfalva (Románia), 1974. jún. 24.
Levélben érkezett György Pálné Molnár Annától 1975 áprilisában.
Édesanyjától, az 55 éves Péter Imréné György Máriától tanulta.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

 

Védekezés, bajelhárítás

 

"...három főangyalka..."
(22. sz. imádság)

 

 

19.
Haldokló mellett[139]

Halld fülem, halld angyalok zengését,[140]
Mert eljött az óra,
Hivat az Úrjézus lelki mennyegzőre.
Tisztíccs, Uram, utat, vitethessünk mennybe,
Isten eleibe!
Számláltathassunk meg mennyei sereggel,
Oh te gonosz Sátán, ne kisérgess engem,[141]
Mert van nekem fejem,
Fejem az Úrjézus Krisztus.
Menny el eleibe,
Megfelel képibe',
Szentlélek, Szentlélek,
Szájj be szívembe.
Erősícsd meg hitemet,
Szenteld meg lelkemet,
Mert mellettem van egy Isten,
Előttem van Boldogasszony,
Fejem fölött három Mária,
Körülöttem ezer angyal,
A kezembe'szent kereszt,
A szájamba' szent kenet,
A szívembe' szent ostya,
Az árthasson s védhessen
Éjcakának idején
Nekem, más senkise,
Aki elveszen mellőlem egy Istent,
Előllem Boldogasszonyt,
Fejem fölül három Máriát,
Körülöttem ezer angyalt,
A kezemből szent keresztet,
A szájamból szent kenetet,
A szívemből szent ostyát, ámen.

Kakasd (Tolna m.), 1970. febr. 1.
Mátyás Sándorné Sebestyén Gizella, 1940. Andrásfalva (Bukovina).

"...hallottam nagymamámtól, Kelemen Ferencnétől... 1955-ben halt meg, 74 éves volt."

 

20.
"Szűz leán Szen' Margit imáccsága"

Elindula szűz leán Szen' Margit,[142]
Hónya alatt viszi aranymedencéit,
Aranymedencéibe Krisztus Jézusnak harminchat csepp vérit,[143]
Bódugságos Szűz Máriának fátyolát,
Szen' Benedeknek szárnyát, szárnyékját,[144]
Szent Antalnak kötelit, hét sing olvasaját,
Megtalálkozék sátányokval, sárkányokval,
Kérdik a sátányok, sárkányok:
Mi dolog legyen, szűz leán Szen' Margit, hézád nem
        közeledhetünk?
Felelén a Szen' Szűz:[145]
Hézám nem es közeledhettek, ha tiszta lelkek nem vattok,
Mert én hónyom alatt viszem aranymedencéimet,
Aranymedencémbe Krisztus Jézusnak harminchat csepp vérit,
A Bódugságos Szűz Máriának fátyolát,
Szen' Benedeknek szárnyát, szárnyékját,
Szent Antalnak kötelit, hét sing olvasóját.
Ki eszket az imáccságokat elmongya,
Este lefektyibe,
Regvel felköttyibe,
Mennyország kapuja kinyittatik,
Embernek lelke bévittetik, áment.

Mekényes (Baranya m.), 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva).

"...Édesanyámtól tanultam... (Fazakas Péterné Bilibok Véron, meghalt 1952-ben 82 éves korában) ...Szűz leán Szen' Margit imáccsága."

 

21.
Törje le a keresztfa

Én ágyamba lefekszek,
Én semmitül nem félek,
Három őriz engemet,
Az bíztatja lelkemet,
Az Atyának szerelme,
A Fiúnak kegyelme,
A Szentlélek ereje,
Jézus énvelem,
Senki ellenem,
Bátor szívem jó fegyverem,
Margit szűz leán,
Tüntesd el előlem,
Törje le a keresztfa,
Akire Krisztust feszítették.

Bükkszentdomonkos (Heves m.), 1975. máj. 8.
Nyerges Kálmánné Kovács Hermin, 1903. Mikófalva (Heves m.).

"...a rossz mindég kisérte, nyomta éjszakára, hogy hát el vót nyomódva, oszt mindenüvé hordozták, minden, nem tudtak ellene mit tenni, osztán azt mondta szülém Kecskeméten, ő olyan nagy helyen, nagy úrná' vót, nagyon szerették... oszt a' mondta nekik, hogy hát fiam, majd eztet imádkozza el, aztán az az ember is ott vót köztük dógoznyi. Ezt háromszor elmondta, semmiféle rossz lélek nem mehetett hozzá."

 

22.
Ki a kígyó fejét taposta

Paradicsomkertbe három cédrusfa,[146]
Alatta őrködik Ádám atyánk és Éva,
Ki a Paradicsomkertet alkotta.
Azon ült három főangyalka,
Ki éjjel-nappal a hársfát[147] tartotta.
Egyik volt Gábriel,
A másik Ráfáel.
A harmadik Szent Mihály főangyal.
Gábriel őrködik fölöttem hajnalig,
Az Úrangyala imáig.
Ráfáel főangyal estelig,
Az esti imámig.
Szent Mihály főangyal őrkögyik halálom órájáig.
Boldogságos Szűzanya,
Ki a kígyó fejét taposta,
Kérünk, légy oltalmunkra!
Szent Fiaddal, Úrjézussal
Állj halálos ágyam mellé
Bűnöm bocsánatára! Ámen.

Nógrádmegyer, 1969. nov. 16.
Özv. Sálek Ferencné Géczi Ilona, 1914. Etes (Nógrád m.).

"Valamikor nagyon régen... talán Géczi Ferenc Veron nénitű... vagy 80 körü... körülbelü 30-ban... Hát csak úgy megtanított bennünköt, oszt mikor eszünkbe gyütt, oszt akkor mondtuk. Hát a bűnünk bocsánatáér, aszongya, ajáljuk fel ezt a kis imádságot..."

 

23.
Mosdás közbe[148]

Dícsértessél, óh áldott víz,
Ki megmostad az én gyarló testemet,
Mosd meg az én bűnös lelkemet!
Dicséret neked örök Atyaisten!
Ki az egész világot teremtetted,
Áldott a te neved,
Áldott a teljes Szentháromság
Most és mindörökkön örökké, ámen.

Somberek (Baranya m.), 1971. ápr. 25.
Csiki Mihályné Antal Emerencia, 1914. Hadikfalva (Bukovina).

"...eztet szoktam reggel imádkozni mosdás közbe."

 

24.
Sátány, lódulj

A nap lement,
És sötét lett,
Kérjük azér szent fölsíged,
Az éjcakát oltalmazza,
Házunk, népünköt
        (javít: Ház népének adj nyugalmat!)
Pusztuljatok hát, rossz álmok,[149]
Sátány, lódulj, és ne állj ott!
Hol Isten őriz híveit,
Ki győzedelmet kinek biztosít.
Engedd ezt, hatalmas Isten,
Fölsígedet kérjük szépen,
Kit az Ige Szent Lélekkel
Istenünknek ismerünk el.

Zsére (Csehszlovákia), 1973. nov. 6.
Piros Viktorné Piros Pavelina, 1893.

Édesapjától, Piros Györgytől tanulta, aki 33 éve halt meg 72 éves korában. "...Templomban, közösben nem, csak úgy, ha valaki magában tudja, elmondja... nem volt jóváhagyva... osztán a pap nem engedte..."

Ki írta?

"Hát valamikor mondták, hogy Bagó Mártony... tudom is én, ki írta? Ki vót az?... Ljánkakoromban... csak úgy mondták má az öregszüleim, úgy hallottam én is az öregszülőktű, hogy az Bagó Mártony... meg azutánnat mán vót lelkiatyánk, hát az tutta az izét, és az megtiltotta, hogy azt nem szabad, ígessük el... El is ígettük, igen."

 

25.
Amikor megbérmálódzott[150]

Kerülgyed az házamat,
áll meg a zajtomba,
aposztolok a zablakomba,
szentkereszt a fejemnél,
szent kenész a számba,
'z Isztennek a nyugodalma 'z én testyembe.

Tálasi István kéziratos anyagából.
Jugani, jud. Roman, 1933. (Antalucc Peter Iiána: Maricca).

 

26.
Krisztus teste szánkon

Szentháromságegyisten, hallgasd meg a mi könyörgésünket,
És a mi imádságunk jusson elődbe.
Szentháromságegyistennek áldása szálljon rejánk, mindnyájunkra,
És őrizzen, oltalmazzon bennünket,
Legfőképpen lelkünket halálunk utolsó óráján.
Óh dicsőséggel teljes Szentháromságegyisten, Atya, Fiú, Szentlélek,
Ezerszer dicsérünk, magasztalunk, Atyaisten, légy velünk,
Fiúisten mellettünk,
Szentlélekúristen lebegjen fölöttünk,
Szűz Mária előttünk,
Szent János evangélista hátunk megett,
Jobb felől Szent Mihály arkangyal,
Bal felől Pádua Szent Antal,
Két koronás angyal két vállainkon,
Krisztus teste szánkon,
Krisztus vére gyógyítsa meg a mi lelki sebeinket,
Aki ezeknél erősebb és hatalmasabb, az árthasson nekünk,[151]
Mert nincs ezeknél se erősebb, se hatalmasabb, mint a mi Atyánk, Úristen.
Hát a szép Szűz Mária, édes Jézus Szent Anyja?
Akit köszöntünk most és de legfőképp halálunk utolsó óráján, amen.

Örkény (Pest m.), 1972. dec. 2.
Szeleczky Mártonná Szeibert Júlia, 1901.

"...régen, szüleimtől... Szeibert József... 33-ban halt meg 65 éves korában, idevalósi volt... reggel is meg este is szoktam végezni... templomban nem szoktam."

 

27.
Ég szülte Földet

Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágját,
Virágja szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Krisztus Urunkat, a világ Megváltóját.[152]

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 25-26. - búcsú.
Anonyma, 79 éves. "Arru', Vasbu'."

"Este, reggel, régen, öreganyámtú - többet nem mondok." (Kopott kis magányos öregasszony, bizalmatlan, zárkózott, sem nevét, sem községét nem hajlandó közölni.)

 

28.
Virágja viszi Annát

Kimenek ajtómba,
Föltekintek magos mennybe![153]
Ott látok egy gáljfát,        (gallyfát?)
Gáljfa viszi ágát,
Ága viszi leveljit,
Levelji viszi bimbóját,
Bimbója viszi virágját,
Virágja viszi Annát,
Anna viszi Máriát,
Mária viszi Szent Fiát.
Aki ezt a kis imáccságot elmongya este, reggel,
Megnyeri mennyeknek országát.

Sirok (Heves m.), 1970. nov. 5.
Jakab Gyuláné Varga Erzsébet, 1912.

Sirokon tanulta nagyanyjától, Török Mária Varga Jánosnétól, 32-ben halt meg, 77 éves volt, itt született. "...este, reggel..."

 

29.
Ide nem mer semmi rossz

Begyütt Jézus a házamba,
Házam közepén megálla,
Piros vérét hullajtotta,
Az egész házamat befolyta,[154]
Szűz Mária helyét hatta,
Ide nem mer semmi rossz,
Ha lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Fejem felett három angyal,
Egyik őriz, másik vigyáz,
A harmadik szegén bűnös lelkem várja.

Bükkszenterzsébet (Heves m.), 1972. jan. 15.
Simon Józsefné Nagymengyi Katalin, 1893.

"Mind ezt tanította édesapám... Ezt mikor lefekszünk este, meg regge'... »Oda semmiféle rossz nem mehet« - azt mondta mindig az én apám... nem is félek én, aranyos, semmitű!... A halottat felőtöztetem, mikor felőtöztetem, embert, asszont. Hívnak, elvezetnek karonfogva. Felőtöztetem, hazagyövök, imádkozok, míg végigérek, lefekszek, aggyon Isten jó éccakát! Én pihenek a Jézus nevébe, tik is nyugoggyatok a Jézus nevébe. Oszt akkor készen van!... (Édesapja, Nagymengyi Ignác) ...1929-ben... már öreg vót... itt született Erzsébeten..."

 

30.
Három vasszög

Az Úrjézus töviskoronája
Lögyön e ház ajtaja,
Három vasszög
Lögyön a kilencse, zárja,
Hogy a Sátán képe ne gyühessen be rajta,[155]
Az Úrjézus szent keresztfája,
Lögyön e ház teteje,
Négy sarkára álljon a négy evangélista,
Szűz Mária lögyön e ház őrzője,
Az Úrjézus szencséges szent szíve bízom benned.

Kecskemét, 1970. aug. 21-25. - Népzenei Találkozó.
Tóth Ferencné Máté Mária, 1903.

"...édesanyámtú tanultam, igen... Máté Józsefné Tóth Mária... 1961-ben halt meg... ez magánimmáccság... ezt is este. Ez olyan mögnyugvás vót neköm, mikor ezt e'végeztem, hogy nagyon."

 

31.
Ablakomon Boldogasszony

Fehér rózsa, Mária,
Engem Krisztus találván,
Szent színéve szeressen,
Szent vérive pöcsétöljön,
Ajtómon Jézus Krisztus,
Ablakomon Boldogasszony,
Házam négy sarkába négy szép őrzőangyal.
Őrizzetek, angyalok, kerűjjetek, keresztények,
Hadd nyugoggyam én ágyamba,
Minden testi koporsómba,
Ábrahámnak kebelébe,[156]
Máriának nyugságába.
Oh de beteg a test,
Még megyónt embör lehetnék.
Jézus elmén a Paradicsomkertbe,
        (kezd elérzékenyedni)
Zsidók mögfogták és mögkoronázták,
Égen ménő kis madárka,
Nem is kis madárka, szárnyas angyal,
        (sírás környékezi)
Ki ezt az imádságot elmondja,
Hét búcsút nyer.
Istenem fölöttem,
Szent köröszt előttem,
A Boldogságos Szűz Mária mellettem,
Édes Jézus légy velem.

Én evvel fekszek le minden este. Én ezt tudom,
        én többet nem tudok.
        (már sírva)

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1973. szept. 22. - búcsú.
Bodó Ferencné Löjczi Katalin, 1901. Iharos (Somogy m.).

Mindig sír, ha "a Krisztus Urunk szenvedésirül van szó... meg a sorsomra ha rágondolok..."

Mi a sorsa?

"A köröszt, a körösztviselés, mint egy fájdalmas, 73 éves édesanyának, az a sorsom, angyalom... 46-ban Oroszországban elvesztettem egy ikergyermekemet, az egyiket, a másikok meg itthon vannak, azokkal járom a Kálváriát." (Mindezt sírva mondja.) "...Mondom én ezt minden este, anélkül sose fekszek le... édesanyámtól, Fujsz Erzsébet, Löjczi Antalné... 46-ba halt meg 80 éves korában... Porokszentkirályi lány volt..."

Mi hozza el a búcsúba?

"A Szűzanyám. Bízom benne, hogy megvigasztal."

 

32.
Tizenkét angyal velem van

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talál, szobám négy sarkán
Az angyal az angyallal,
Három szent csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fö'szették,
Arantálba tették,[157]
Az Úrjézus elejbe vitték,
Az Úrjézus azt mondá:
Aki ezt az én kis imáccságomat háromszor
        lefektébe, háromszor fölkeltébe elmongya,
Hét halálos bűne elengedtetik.
Körösztölő Szent János,
Ki Jézust a Jordán vizében megkörösztölted,
De maga dicsőségével,
Keríccs be engem drágalátos szent véreddel
Ez éjcakának idején,
Hogy nekem semmi rossz ne árthasson.
Názáretbeli Jézus, légy velem,
(Hogy) gyarló testem nyugoggyék,
Szívem el ne aluggyék,
Hogy én téged mindenkor láthassalak, amen.

Én lefekszem én ágyamba,
Testi, lelki koporsómba,
Három angyal fejem fölött,
Egyik őriz, másik vigyáz,
Harmadik a bűnös lelkemet várja,
Tizenkét angyal velem van,[158]
Kettő lábamnál,
Kettő fejemnél,
Kettő jobbrul,
Kettő balrul,
Kettő, aki betakar,
Kettő, aki bevezet a Paradicsomkertbe.

Attala (Somogy m.), 1972. aug. 2.
Tar Józsefné Tóth Anna, 1894.

"Este, reggel én ezt mindig szoktam, templomban is" (de magában mondja, és nem közösen). Édesanyjától, Tóth Imréné Tóth Annától tanulta, aki nagyberki születésű, 30 éve halt meg 68 éves korában.

 

33.
Fejem az Úrjézus

Ágyamba léptem,[159]
Istent emlitek,
Isten ada nékem
Három szép angyalt,
Egyik őriz, másik vigyáz,
A harmadik viszi lelkem mennyben,
Ábrahámnak kebelébe,
Az Istennek jobb kezébe,
Ereggy tőlem, gonosz Sátán,
Van nékem fejem,
Fejem az Úrjézus.
Megkereszteltettem Atyának, Fiunak, Szentlélekistennek
        nevében, amen.
Óh Mária, fehér rózsa,
Engem Jézus találványa,
Aki ezt az imádságot este, reggel elmongya,
Ugy üdvözül, mint én üdvözültem a magas keresztfán,
        ámen.

Tokaj (Borsod m.), 1970. nov. 4. - szociális otthon.
Tóth Ida, 1923. Óharangod (Borsod m.), református.

"...ezt a szüleimtől... Tóth János... Szent György napján múlt 39 éve, hogy eltemettük... 43 éves volt... az anyám Borsod megye, tiszaszederkényi... én este, reggel az ágyamba szoktam elmondani..." (Az utolsó részt Tondora Páltól tanulta, testvérének férje, katolikus, gesztelyi születésű.)

 

34.
Én lelkemnek ékessége

Én lefekszem én ágyamba,
Mint Jézus a koporsóba,
Három angyal fejem fölött,
Egyik őriz, másik vigyáz,
Harmadik az én lelkemet várja.
Krisztus vére, Ő szentsége,
Én lelkemnek ékessége,
Én elmémben ha meghalok,
Krisztus előtt vígan állok.[160]

Szekszárd, 1921. Antal László gyűjtése.
(Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár MSZ 1667. jelzet.)
Bors János, 86 éves.

 

35.
Minden poraimnak

Én lefekszem én ágyamba,
Minden testi koporsómba,
Az Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek nevében, ámen.
Jó éjszakát kívánok
Édesanyámnak,
Édesapámnak,
Minden poraimnak,
Kedves gyermekeimnek,
Erőt egészséget kívánok a messze távolban nekik.[161]

Sárospatak, 1970. okt. 3-7.
Anonyma, 1883., református.

Kispatakon mondta el. Édesapja bodroghalászi.

 

36.
Pogánnak a markátu'

("Fölajánlás")
Hálákat adok, Uram Teremtőm,
Ez te szent fölségednek,
Hogy megőriztél, oltalmaztál a mái dicsőséges szent napon,
Kártu', kárvallástu',
Szerencsétlenségtü',
Hirtelen haláltu'[162]
Kécségbeeséstü',
Pogánnak a markátu',[163]
Rossz embernek a szándékátu',
Minden kárvallástu',
Oh Uram Jézus Krisztusom,
Szent kezedbe ajánlom
Testemet-lelkemet,
Életemet-halálomat,
Minden mozdulatomat,
Ezt a mostani keves imáccságomat,
Fölajánlom az Úrjézus Krisztusnak az ő kínszenvedéséé',[164]
A Boldogságos Szűzanyának a hét fájdalmáé',
Édesanyámé',
Édesapámé',
Hetedízönt való nemzeccségemé',
A purgátériombeli lelkeknek a kiszabadulásáé',
Árvákér',
Özvegyekér',
Úton, vizen járókér',
Velünk jótevőkér'.
Mindenféle szükségünkér',
Magam bűnöm bocsánattyáér' is, ámen.

Varsány (Nógrád m.), 1972. okt. 10.
Tóth Szép Istvánné Tóth Júlia, 1886. Karancskeszi (Nógrád m.).

Ez után még az "Anyaszentegyház hétszencségét" is elimádkozza. Iskolába nem járt. Ezekre az imákra édesanyja tanította. Este-reggel imádkozza a Tízparancsolat után. Édesanyja, Tóth Jánosné Agócs Éva, kb. 1913-14-ben halt meg 70 éves korában.

 

37.
Jézus fogja jobb karomat

Óh köszöntöm a Boldogságos Szűz Máriát
Evvel a három angyali üdvözlettel,
Köszöntötte 366 angyalával,
Jézus fogja jobb karomat,
Mária fogja bal karomat,
Vigyétek fel mennybe,
Köszöncsétek fel a Krisztus malasztjával.
Ajánlom ezt a kis imáccságot
Magam nevemre való szentér,
Sugarolja fel az egekbe, ámen.

Sirok (Heves m.), 1970. nov. 5.
Borics Józsefné Kun Rozál, 1902. Kőkút (Heves m.).

"...hát édesanyámtól tanultam már régen!...Varga Katalin... Kun Jánosné... jaj, már húsz éve (meghalt) 73 éves korában... ő Pétervásáron volt, ott született... akármikor" (imádkozza).

 

38.
Áldd meg határunkot

Áldd meg határunkot, áldd meg!
Mert ha megáldod, lesz nekünk is,
Mit együnk
        (deklamálva, patetikusan, szabadverselésszerűen)
S lesz, mit leaggyunk is.
De ha nem áldod meg,
Nem lesz, mit leaggyunk, s amennyi van, annyit vesznek el.
Mind elveszik, semmi se marad nekünk!
Áldd meg! Add a bőségedet a földre! Édes Isten!
Locsol' meg, öntöz' meg
A határunkat! A búzafődeket!
Hogy mijjen, mint a beton!
Oh, jó Istenem!

Kakasd (Tolna m.), 1970. febr. 1.
Andrásfalvi Györgyné Mátyás Erzsébet, 1904. Andrásfalva (Bukovina).

"Amikor Pestrű tizenötön jöttek ki, meg Prágárul, Berlinbül, Pestrül, kijöttek hozzánk, nem tudom, nem-e maguk közt valamelyik vót... vótak nők is, s átal vótam a kertbe menve, nagy üdő jött, de ojjan száraz vót a búzafőd, mint a beton! Hogy a traktor mehetett a tetejin, nem vágott bele. Ojjan száraz vót. Ezt elkezdtem énekelni... (s mikor elmondta:) sírtam es, s amin sírtam, a berlingi tanár úr vette át magyarul, hogy mit mondok én. Még eccer elékérték ezt az éneket. Énekejjem el. De hát ma úgy van, hogy nem sokat törődnek az Istenvel, nem sokat üsmerik az Istent, de bizon úgy, mint ahogy énekelgetik, hogy: »Ej, haj, kisöreg, eső után késő köpönyeg.« Ez így lesz!" (Ez utóbbi mondatokat is deklamálva mondja.)

 

"...Szűz Mária aluszik..."
(42. sz. imádság)

 

Védekezés, bajelhárítás + archaikus imamotívum

39.
Szent Benedeknek úrháza

Én lefekszem én ágyamba,
Minden testi koporsómba,
Őrizz, álom el ne nyomjon,
Ördög engem meg ne csapjon,
Őrizzetek, szent angyalok,
Forogjatok, szent keresztek,
Hülísz foktassz!
Vezír támassz![165]
Öt ujjamma(l),[166]
Öt angyalla(l),
Úr vírivel(l),
Benedek aranyáva(l),
Egen mejő kismadár,[167]
Nem madár,
Szárnya alatt szent ótár,
Szent ótárba igaz hit,
Igaz hitbe Szűz Mária édesanyánk mongya:
Kinek háza?
Szent Benedeknek úrháza.
Az én házamnak vas ajtaja,
Tömgyén az ablaka,[168]
Annak négy sarkán négy szép őrzőangyal van,[169]
Közepibe zohárszék,
Abba Krisztus Urunk térdig vérbe,
Könyökig könnybe,[170]
Ki ezt az imát napjába háromszor elmongya,
A hét halálos bűne bocsáttatik néki, áment.

Dobri (Zala m.), 1971. szept. 3.
Horváth Józsefné Fata Ágnes, 1896.

"...Kislejány vótam, akkor nem tudom kitű... illen imát szoktak akkor végezni azok a nagyobb társulati asszonyok... Mindenki maga, mikor lefekszik... Az én édesanyám nem is tudta."

Megkérdeztem tőle, mit jelent e két sor: "Hülísz foktassz! / Vezír támassz!" Nem tudta megmagyarázni, úgyszintén a "zohárszék" értelmét sem. "A régieknek a szótagjik lehet, nem tudom, mi lehet. Régen vót."

(Megjegyzendő, hogy a jelzett két sor mintha a közeli Szécsiszigeten másnap felvett egyik nem népi eredetű ima [Oh édességes Jézusom] két sorának torzulása lenne: "Úgy őrizz! / Úgy oktass!...")

 

40.
Tömjén az ablaka

Éjfélbe megszólamlik a kakas,[171]
Kiáltya Máriát:
Kel' föl, kel' föl, Boldogságos Szűz Mária!
Megfogták a te szencséges Szent Fiadat,
Vasdárdávó' dárdázzák,
Tövisekkő' koronázzák,
Egy csepp vére lecseppent,
Az angyalok fölszettik,
Aranytányérba tettik,
Krisztus Urunk elejbe tetette,
Krisztus Urunk csak azt mongya:
Szó, szó, szent beszéd,
Ki az én szent imáccságomat naponta háromszor
        elmongya,
Az nem megy sem pokolra, sem purgatóriumba,
Csak az én szent országomba.
Menny el, menny el, Gábriel arkangyal,
Az én szép fekete földemre,
Ott lácc egy fényes templomot,
Kívű kincses,
Belű irgalmas,
Annak vagyon négy szöglete,
Abba vagyon Krisztus Urunk térdig vérbe,
Könyökig könnybe.
Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talájjon,
Szent malasztyávó' megválcson,
Égen megy egy kis madár,[172]
Szárnya alatt szent ótár,
Szent ótárban igaz szűz,
Igaz szűzbe Szűz Mária,
Kérdi, ki háza?
Szent Benedek kórháza,
Az én házamnak kű'sű fala, vas ajtaja,
Tömjén az ablaka,
Az ajtómba négy szép őrzőangyal van.
Őrizzetek, szent angyalok,
Forogjatok, szent keresztek
Máriának kebelibe,
Krisztusnak markába,
Szent Jánosnak áldásába által, áment.

Csörnyeföld (Zala m.), 1971. szept. 3.
Simon Ferencné Szép Julianna, 1892. Kerkaszentmiklós (Zala m.).

"Kislány koromba tanultam édesanyámtu'... Szép Gáborné Lelkes Anna, 1927-ben halt meg, 75 éves vót."

 

41.
Kű küszöbje

Ki ez a ház?
Szent Vendel háza,
Kű küszöbje,[173]
Vas ajtaja,
Réz a kujcsa,
Hét szén tömjén az ablakán,
Négy őrzőangyal a négy sarkán.
Mária káttya nagy fönnszóval éjfélkorba:
Alusztok-e, szegények?
Aluggyatok, szegények!
Én majd körösztölök
Öt ujjammal,
100 szentemmel,
Ezernyi angyalokkal,
Tizenkét apostollal,
Amott megy a kis Jézus,
Lelkem látogató Jézus,
Beteg a lelkem a bűnökér,
Készül a lélek az örök életre,
Oh ha én meggyónhatnék,
Krisztus nyomába léphetnék,
Ott találnék egy aranyos szentegyházat,
Ki kívű(l) kincses,
Bellű irgalmas,
Abba ül Asszonyunk, Mária,
Kezébe könyve, nyakába királné olvasója,[174]
Aki ezt az imáccságot este lefektébe, reggel
        fölkeltébe elmongya, száznapi búcsút nyer.

Somogylad, 1972. aug. 3.
Antalovics Istvánná Rohán Anna, 1903. Patosfa (Somogy m.), ott is lakik.

"...Én ezt este, reggel. Én ezt a dédöreganyámtú (tanultam). Annak vót egy nagy könyve. Elvitték, s abba olyan régiségi imáccságok vótak, de soha nem kerűt vissza. Az egy öreg könyv vót, tuggya, azt füzetekbű rakta az öreganyám - nagyon vallásos vót, s füzetekbű rakta szegén össze."

Dédöreganyja: Rohán Ferencné Nagy Julianna, 72 éves korában halt meg, de nem tudja, mikor: "hát má nagyon régen"...

 

42.
Három szűz jáccik vele

Fehér rózsa, Mária,
Engem talál,
Szent színével látogat,
Szent vérivel pöcsétül,
De ki ázott, Szent Benedek,[175]
Szent vére, vas ajtaja,
        (variáció: réz kujcsa, vas ajtaja)
Tömjén az ablakja.
Kerűjjetek, szent keresztek,
Őrizzetek, szent angyalok!
Hadd nyugoggyam én ágyamba,
Minden testi koporsómba,
Máriának kebelében, ámen.
Kakas szólamlik,[176]
Máriát káttatik:
Kejj föl, kejj föl, szép Szűz Mária!
Ma születik Krisztus Urunk,
Szent vére elcsöppent,
Az angyalok fölszették,
Az apostolok elkötötték,
Három szűz jáccik vele,
Bizon mondom, nem jáccék ez,
Aki ezt este, reggel háromszor elmongya,
Annak hét bűne bocsánattyát,
Aptyát, annyát a porgátériom tüzéből kiszabadíttya.
Harmadikat magát.

Kaposvár, 1970. nov. 27. - piac.
Anonyma, 67 éves, Hajmás (Somogy m.).

"Öregszülémtű... Horváth Rozália... dédmama... 20-ba (halt meg) 70 (éves korában) ...reggel."

 

43.
Alusztok-e, boldogok?

Agalának három ága,[177]
Magos mennynek magassága,
Nyisd be, Uram, szent ajtódat,
Hadd mennyek be szent szintváltani,
Szent sebeket kötözni.
Alusztok-e, boldogok?
Aluggyatok, boldogok!
Szól a kakas éjféltájba,
Kiáltya: Kejj föl, Mária, kejj föl!
Megfogták a Jézust,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Hét csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fölszedték,
Jézus elejbe magos mennybe fölvitték.
Az Uram Istenbe ma vagyon péntek,[178]
Urunk méne kénnyára,
Kénnyának esettyére,
Esettye alatt öt mise,
Öt mise alatt hullassza drágalátos szent vérit,
Teremtettel a testet,
Attá' bele lölköt,
Aki eztet reggel, este elmongya,
Szintén úgy üdvözül, mint Krisztus Urunk a
        magas mennyégben.
Én elmenek én utaimon,
Két szárnyas angyal az én vállaimon,
Mennyetek el, fiaim, fekete hegy hátára,
Hirdessétek a szent igéket,[179]
A kokas megszólamlodott,
Krisztus Urunk született,
Három csöpp vére elcsöppent,
Három szűz játszik vele,
Az angyalok fölszették,
Jézus eleibe a magos mennybe fölvitték.
Én lefekszem én ágyamba,
Testi-lelki koporsómba,
Három angyal fejem fölött,
Egyik őriz, másik vigyáz, harmadik a
        bűnös lelkemet várja.

Kaposvár, 1970. okt. 16.
Katus Józsefné Kopasz Vilma, 1902. Remetepuszta (Somogyvámos mellett).

"A jó ég tuggya má, még az én előggyemtű, nagyanyámtú, vagy az anyósomtú. Katus Józsefné vót, Ács Rozália, 63-ba halt meg... Hetesen született" (Somogy m.).

 

44.
Nem aluszunk, mi Teremtőnk!

Én lefekszem én ágyomba,
Mind egy álom koporsómba,
Őrizzetek, szent angyalok,
Forogjatok, szent keresztek,
Hadd aluggyam éjcakámnak üdejibe,
Ábrahámnak kebelibe,
Szoba közepin aranykereszt,
Ajtónkon Urunk, Úristenünk.
Alusztok-e, én fiaim?
Nem aluszunk, mi Teremtőnk!
Aluggyatok, én fiaim,
Én leszek a ti őrző
Úgy engeggye Nagyúristen!
Elsű kokas szólamlások:
Ke' fel, áldott szép Szűz Mária!
Megfogták a Szent Fiadat,
Dárdáve dárdázzák,
Koronáve koronázzák,
Egy csöpp véri lecsöppent,
Az angyalok fölszettík,
Aranytányérra tetettík,
Fölvittík Krisztus Urunk elejibe,
Ott van Krisztus Urunk könnyig könnybe,
Térdig vérbe,
Boldogasszon nyugodván,
Kitekint az ablakán,
Ott látott egy szíp templomot,
Kívű aranyos,
Bellű irgalmas,
Ki ezt este lefektibe,
Reggel fölkeltibe elmondja,
Hét halálos bűne bocsájtatik meg
Isten néki, ament.

Dömefölde (Zala m.), 1974. nov. 24.
Cigány Károlyné Törő Ilona, 1892.

"Drága jó édesanyámtul tanultam, Törő Istvánné Pető Anna. 52 éves korában halt meg, nem tudom, mikor, sok gondja, baja vót, hét gyereket nevelt. Este mondjuk, templomba nem szokják eztet. Még az unokákat is szoktam tanítnyi. Ejj, nem tudják ám ezt! Ilyenek a fiatalok. Hát máma a fiatalok nem olyanok, mint régen. Én is anyámtú tanútam, de a mostani fiatalok nem tanúnak az olyanoktú, meg oda se ha'gatnak neki - hogy megmondjam az igazat."

 

45.
Három égő gyertya

Amazon a hegyen van egy kis kápolna,
Arra megy a Boldogságos Szűz Mária,
Kérdi, mi van abba a kis kápolnába?
Három égő gyertya,
Még a kakasok nem szólnak,
Szép piros hajnal nem hasad,
Testem, kedvem kerestemben
Nékem ördög ellenségem,
Hogy engemet elvesztene,
De jöjjön hozzám
Vigasztalóm, bátorétóm,
Halhatatlan Szent Úr,
Én lefekszem én ágyomba,
Hogy mint testi koporsómba,
Nehéz álom el ne nyomjon,
Az ellenség meg ne csaljon,
Krisztus Urunk fejünk fölött van,
Kukorít a kis kakas, kiáltja Máriát:
Kel' föl, kel' föl, szép Szűz Mária!
Megfogták a te Szent Fiadat a zsidók pogányságai,
Magas keresztfára feszítették,
Dárdávo' dárdázták,
Koronávo' koronázták,
Hét csöpp vére lecsöppent,
Az angyalok fölszették,
Aranytányérra tették,
Krisztus elejbe vitték,
Krisztus Urunk azt mondta:
Aki ezt az imádságot elmondja,
Nem hagyom meglátni purgátéliom tüzét,
Föl fogom vinnyi Atyám országába,
Örök boldogságba,
Veszedelemben levőknek Istene,
Megtestesült szent ige,
Ne hagyj elveszni ezen veszedelembe'!
Oh fölséges nagy Úristen,
Benned bízom, Uramisten!
Nékem ördög ellenségem,
Hogy engemet elvesztene,
Bejön hozzám vigasztaló Szentlélekúristen,[180]
Vigasztald meg én szívemet,
Bátorícsd meg én lölkömet,
Hogy láthassam szent színedet, amen.
Föltekintek magas mennybe,
Nyitva látom mennyország ajtaját,
Kívül aranyos,
Bellű irgalmas,
Száz angyal, tizenkét tanítvány mondja, menj el a
        fekete föld szinére,
Hirdessétek az én számból származott szent igéket,
Se hírle se vátor        (?)
Krisztus legyen szent szívébe,
Oh áldott Jézus, oh kegyelmes Jézus,
Kérünk, lölkünk gyámolója,
Hogy gyarló testünk nyugodjék,
S bűnös lölkünk el ne aluggyék,
Annyiszor veled lakjék,
Engem angyal megőrözzen,
És kereszttel megjegyezzen,
Hogy a Sátán tüllem elmenjen,
Jézus, Mária maga velem legyen,
Mária, malasztok anyja,
Kérünk, lölkünk oltalmazója,
Végórának béfogadója,
Fogadj be, édes Jézusom, a te szent hajlékodba, amen.
Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találjon,
Szent szívéből szeretett,
Szent szívével megváltott,
Ahun gyün a Jézus,
Bizon látó Jézus,
De beteg a test bűn miatt,
Kész vóna a lélek örök boldogságba mennyi.
Én lefekszem én ágyomba... stb.        (ismétlés)

Pötréte (Zala m.), 1973. júl 2.
Pacsai Jánosné Buckó Katalin, 1879. Hahót (Zala m.).

(Magas kora ellenére szellemileg friss, szemüveg nélkül foltoz. Háromszor vettem fel az imát, mindig másképp alakította a motívumegységeket.)

"...szoktuk, úgy, mikor lefeküttünk, este, ez a családba vót, ez nem ollan ima vót, hogy társaság izéte vón, csak ott minden házba vót vallami illen, egymás közti imádság. De mikor a családokat nevelték a szüleink, azok má, hajja, lekütték(?), má azelőtt régen... a családok egymás után... aztán akko az én családjaim, s ezek má, ezeknek má nem köllött ám, akkor má ezek nem tudják ám ezt!" (Család/cseléd: régen "gyerek" értelemben.)

Miért nem kellett nekik?

"Hát nem szeretnek má úgy imádkoznyi, tudja, azt mondják, áh, máma má nem divat!"

A főtisztelendő úr ismerte ezt az imát? Mit tetszik gondolni?

"Eeehhh! Neeem! Hiszen nem szokták! Nem, nem (ismerte). Nem szokták, aztán, ugye, nem hozták fö' neki... Ez csak ollan magányos ima vót, tudja! Ollan magányos ima! Régen a szülőktül, szülőktül... édesanyámtól... Buczkó Péterné Gerencsér Rozália... meghalt 14-15-ben 62 éves korában... hahóti lán vót..."

 

46.
Aranygyűrűjével lepecsétűt

Fehér rózsa, Mária,
Engem talált ki Jézus,
Szent szívéből szeretett,
Aranygyűrűjével[181] lepecsétűt,[182]
Hogy énrajtam a Sátán hatalmat ne vehessen,[183]
Szárnya alatt igaz hit,
Igaz hitbe létő,
Létőbe szent oltár,
Abba vagyon Boldogasszony,
Kitekint a kincs ablakján,
Killű aranyos, bellű irgalmas és kegyelmes.[184]
Házamnak négy szögletibe négy őrzőangyal,
Őrizzetek, szent keresztek, forogjatok[185]...
        Itt má nem tudom.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 25-26. - búcsú.
Poczok Lászlóné Bankó Mária, 1898. Pötréte (Zala m.), ott is lakik.

"Elfelettem. Ezt nem tudom, az utollát. Ennyit tuttam... kislány koromban a mamámtú... Bankó Péterné (Gerge(ly) Katalin... 1929-ben halt meg, 82 éves volt... este..."

Templomban szokták imádkozni?

"Neeem! Csak ollan kislán vótam, aztán akkor tanítgatott rá. A mamám!" (Mama: nagymama.) Megkérdeztem, mit jelent a "létő" szó: "Nem tudom mi ez, csak úgy tanútam."

 

47.
Jön a bárka

Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
Gyere, gyere, Szent Fiam,
Mosd meg az utakat,
Mert jön a bárka,
Bárkába hozza kelyhit, kenetit, uti szencségeit.[186]
Házam négy szögletibe[187] négy őrzőangyal,
Házam közepibe szent keresztfa,
Kerülj, kereszt, őrizz, angyal,
Nyugodj, Mária,
Jöjj el, Istennek áldott báránya.
Lábamnál szent kenet,
Mejjemen szent szencség,
Fejemen Krisztus koronája,
Kész a lélek, beteg a test,
Elmúlt óráim,
Kevés számos napjaim,        (az eredeti: kevés számú)
Ha az Urat magamhoz vehetném,
Szent, szent, szentöld meg lelkemet az örök életre, amen.

Eger, 1972. szept. 8-9.
Vanyó Jánosné Papp Mária, 1926.

Nagyanyjától tanulta, aki 90 éves korában halt meg, 12 éve, egri volt: "Papp Jánosné Besznyák Mária... mindennap... az éltet bennem mindent, tessék elhinni!"

 

48.
Ajtómban Atyaisten

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talájjon,
Szent szívével szeressen,
Szent vérével megváltson,
Ajtómban Atyaisten,
Ablakomban Boldogságos Szűz Mária,
Házam négy szögletibe négy őrzőangyal van,
Annak közepibe aranykereszt,
Én lefekszem én ágyomba,
Testi, lelki koporsómba,
Ezer angyal vérével,
Úrjézus kegyelmével,
Van fölöttem szencség,
Szencség fölött áldás,
Áldás a szívemben,
Boldogságos Szűz Mária, az én életemnek
Dicsérd Istent, bűnös fiad vagyok, Uram,
Testi, lelki keresetben
Forogjatok, szent keresztek,
Hadd nyughasson Szűz Mária.
Kejj föl, szép Szűz Mária!
Föl van feszítve az Úrjézus Krisztus,
Csurran, csurranik,
Csöppen, csöppenik,
Az ő szent vére,
Szedik-veszik,
Álelomba tetetik,[188]
Mária elejbe vitetik,
Mária is azt mongya:
Szerelmes fiam, Jézusom,
Mért szenvedted ezeket az iszonyú kinokat?
Anyám, Máriám, szenvedem a purgátélombeli
        lelkekért. Ámen.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 11-12. - búcsú.
Somogyi Istvánné Ádám Júlia, 1903. Letenye (Zala m.).

"...mamámtú (nagyanyja)... Kanász Józsefné Vockó Anna... 42-ben halt meg, 83 éves volt, letenyei... reggel is, meg este is. Most is."

 

49.
Mennyország a sövegem

Én lefekszem én ágyamba,
Mint egy álom koporsómba,
Három angyal velem vagyon,
Egyik őriz, másik biztat,
Harmadik lölkömet várja,
Uti piros szép hajnal,[189]
Úr tetőled születék,
Nap tetőled keleték,
Eleveny ostya, Krisztus teste,
Engem Jézus találott,
Szent lölkével szeretett,
Szent halálávol megváltott.
Kerűjjetek, keresztek,
Őrizzetek, angyalok,
Hogy nyugoggyam Máriának ölébe',
Krisztus Urunk szen' markába',
Fődös orrom, vas a testem,[190]
Acél az én orcám,
Mennyország a sövegem,
Isten az én fegyverem,
Menny el, Sátán, ne kisércs engem,
Fejem az Úrjézus Krisztus, megfelel az
        én képembe,
Szájj bé szívembe,
Erősícsd hitemet, ámen.

Zalaszántó (Veszprém m.), 1971. jún. 19.
Vajda Gergelyné Rába Juliánna, 1894.

"...az édesanyámtól... Nagy Teréz Rába Józsefné... 35-ben halt meg 80 éves korában... itt született... én ezt csak magam szoktam imádkozni... este."

 

50.
Kelet felől tekint a Nap

Én lefekszem én ágyomba,
Testi, lelki koporsómba,
Kerüjj kereszt, őrizz angyal,
Nehéz álom meg ne nyomjon,
Az ellenség el ne hagyjon,
Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszony,[191]
Kelet felől tekint a Nap,
Ott látta az ő Szent Fiát
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Egy csöpp vére lecsöppenik,
Az angyalok fölszették,
Krisztus Urunk elejbe vitték,
Krisztus Urunk azt mondotta:
Aki ezt az imáccságot este lefektében,
Reggel fölkeltében elimádkozza,
Hét nagy bűne megbocsájtatik.

Tapsony (Somogy m.), 1972. aug. 1.
Friedmann Józsefné Szabó Ágnes, 1891.

"Hát valamikor apámtú, anyámú..." Apja Szabó József, 92 éves korában halt meg, nem tudja pontosan, mikor. Mindketten tapsonyi születésűek voltak.

 

51.
Ott látok egy aranyágat

Én lefekszem én ágyamban,
Mind a testem koporsómban,
Halálom törtínik,
Istenkét említek,
Istenke küld három szíp angyalt,
Egyik tanít, másik őriz,
Harmagyik viszi az én bűnös lelkemet az áldott
        mennyországba.
Aki ezt az imádságot háromszor fölkeltyibe,
Háromszor lefektibe elmondja,
Az megüdvözül.
Ma van píntek, annak a napja,
Mén az Úrjézus kínnak kínhalálra,
Megfogták a zsidók,
Keresztre feszítették,
Egy csepp vére lecsöppent,
Az angyalok fölvettík,
Mária elejbe vittík.
Ha kimegyek az ajtóm elejbe,
Föltekintek a magos mennyekbe,
Ott látok egy aranyágat,
Az alatt egy rézdöböncét,[192]
Abba cseppen Jézus Krisztusnak három
        csepp vére,
Az angyalok felveszik,
Jézus elejbe viszik,
Egy háznak van nígy szöge,
Nígy szögibe nígy angyalka,
Közepibe Szűz Mária,
Aki fiát ápolja.
Odamén egy angyalka,
Szárnya alá veszi,
Az ég alá viszi,
Aki ezt az imádságot háromszor lefektibe,
Háromszor fölkeltyibe elmondja,
Az megüdvözül.

Zsére (Csehszlovákia), 1973. nov. 6.
Bús Gáspárné Gál Kunigunda, 1911.

"Az öregszülőktül, mányikámtú, öregmányikátó, öregszülémtű (Gál Borbála Gál Jánosné). ...Jaj, még valamikor nagyon-nagyon rígen vót. Valamikor 20-ban, 70 éves vót... Otthon vótunk gyerekek, imádkozta velünk, hogy ezt az imádságot imádkoztuk, este... A végén még ezt:

Szól a kakas éjféltájba,
Máriát kiáltyák:
Mária, kel' föl,
Az Úrjézust megfogták,
Keresztre itéltík,
Egy csepp vére lecseppent,
Az angyalok fölvettík,
Mária elejbe vittík...

...Nem mondjuk napirenden..."

 

52.
Az alatt van egy aranmelence

Én lefekszem én ágyomba,
Testi, lelki koporsómba,
Három angyal fejem fölött,
Egyik őriz, másik vigyáz,
Harmadik a bűnös lelkemre vár.
Öt ujammal vetök keresztet,
Ötven angyallal,
Szent Benedek szentejje meg a szívemet,
Krisztus Jézus szent palástyával takarjon be
        engemet.
Ha kilépek az én ajtómon,
Föltekintek az égre,
Ott látok egy aranyos fát,
Kivű aranyos,
Bellű kegyelmes,
Az alatt van egy aranmelence,[193]
Abba van Szűzanyának három csöpp teje,[194]
Az Úrjézusnak három csöpp vére,
Aki ebbe este, reggel megmosdózik,
Hét halálos bűne megbocsáttatik.

Kadarkút (Somogy m.), 1972. aug. 4.
Szerencsés Sándorné Horváth Teréz, 1902.

"Hát mielőttünk, gyermekek előtt minden este el kellett imádkozni nekünk azt. Vacsora után ágyba', mikor lefektettek bennünket... Úgy térbetűtettek, hát úgye... szombat a böjt napja, akkor még hát többet szoktunk ővele, ugy foglalkozni."

Templomban nem imádkozták. Nem tudja megmondani, miért nem. Édesanyjától, Gyurka Julianna Horváth Vendelnétől tanulta, meghalt 1957-ben, 69 éves korában.

 

53.
Jézusnak szent vére

Reggel, ha fölkelek,
Kimegyek ajtóm elejbe,
Föltekintek magas mennyégbe,
Ott látok egy keresztdebencét,[195]
Abban van Krisztus Jézusnak szent vére,
Aki avval megmosgyik,
Aranykendővel megtörülközik,
Megnyeri a mennyeknek országát.
Él a világ hatezrig, ha telik,
Mária nevit dicsillik,
Én sem szólom, sem itélem,
Mert megfogták Jézust
A kegyetlen zsidók,
Kőoszlophoz kötözték,
Vasustorokva ustorozták,
Szent haját szálanként szaggatták,
        (fájdalmasan kiemelve:) szálonként...
Küdd világ lefeketre,        (Küzd világ?)
Fé'keletre,
Bizon, bizon, Teremtőm, Megváltóm,
Könyörűjj rajtam és családomon, ámen.

Zsére (Csehszlovákia), 1973. nov. 6.
Gál Pálné Szórád Ilona, 1916.

"Ezt valamikor nem imádkozták, ez csak, ugye, oljan magánimádság vót." (Édesapjától, Szórád Fülöptől tanulta, aki 61 éves korában halt meg, nem tudja, mikor, idevaló volt.) "Én ezt a fejembe vettem, de én ezt nem imádkozálom. (Keresztdebence:) valamikori imába ez igy vót, nem is tudjuk, hogy hová van ez hagyva, de így tanultam..."

 

54.
Boldogasszonnak három csöpp teje

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Nehéz álom el ne nyomjon,
Csalárd ördög meg ne csaljon,
Számba szent kenet,
Fejem fölött szent kereszt,
Őrizz, angyal, éjfélig,
Boldogságos Szűz Mária, virrattig,
Krisztus Jézus, mind éltig,
Piros hajnal hasadék,
Mária bennem nyugoggyék,
Úr tüle születék,
Pokol összetöreték,
Eleven ostya, Uristen,
Neked adom lelkemet, fekete földnek testemet,
Tőled várom lelkemet,
Ha én gyovont ember lehetnék,
Mária-kapun bemennék,
Ott vannak a szent angyalok, a zsidók átverték,
Piros vére hullaték,
Szent angyalok fölszették,
És azt mongya Krisztus Jézusnak szent lelke:
Aki ezt az imáccságot este-reggel elmongya,
Bizon, bizon velem lesz a Paradicsomkertbe, az
        örök dicsőségbe.
Én kimegyek én ajtóm eleibe,[196]
Föltekintek magos menbe,
Nyitva látom mennyország ajtaját,
Abba látok apró madarakat,
De nem apró madarak, hanem szárnyas angyalok,
Szárnyuk alatt korona,
Koronába igaz kert,
Paradicsomkert,
Közepiben aranyágas,[197]
Aranyágason aranyszög,
Aranyszögön aranykendő,
Krisztus Jézusnak három csöpp vére,
Boldogasszonnak három csöpp teje,
Aki ebbe megmosdik, s az aranykendőhö törű'közik,
Úgy mehet a Jézus Krisztus szinye eleibe, amen.

Eger, 1972. szept. 15-16. - búcsú.
Gondos Gergelyné Tóth Margit, 1891.
Jászalsószentgyörgy (Szolnok m.), ott is lakik.

"Ezt még én a nagyapám édesapjátul. Édesapámnak a nagyapja koszurúvezető vót, Tóth F. Sándor. 72 éves korában halt meg. Én 9 éves vótam akkor... »Kislányom, el ne felejtsd!« - mindig azt mondta, ha hazagyüttem a tanyárú, tanyán laktunk. »Tudod-e még mondani?« - e'mondatta velem. »Elfelejtetted-e, tudod-e?« - Mindig forszírozott.

Templomban ezt nem hallottam. Nem. Hát nem mondják ott a templomba. Ezt este mondjuk, meg reggel. Tuggya-e?"

 

55.
Szent oltáron Benedek

Kertye, kertye, Paradicsomkertye,
Négy szögletibe négy angyal,
Közepibe szent oltár,
Szent oltáron Benedek,
Benedekben mennyei szép rózsa.[198]
Kejj föl, kejj föl, szép Szűz Mária!
Szent Fiad, Jézust megfogták,
Keresztre feszítették,
Három szeggel odaszegezték,
Három helyrül három csepp vér lecseppent,
Az angyalok fölszették,
Aranytányérra tették,
Isten eleibe vitték
Jöjj el, jöjj el, Szent Illés próféta,
Hozd el azt a kenetet,
Amellyel Jézusnak szencséges szent testét
        megkenetelték,
Keneteld meg az én házamnak négy szöglötét,
És azután az én szívemnek környékét.

Jászberény, 1972. aug. 5-6. - búcsú.
Szécsi Andrásné Bella Borbála, 1895.
Tápiószentmárton (Pest m.), nagykátai lakos (Pest m.).

"Este, reggel... Templomban nem hallottam, hogy monták vóna."

Nagyapjától, Bella Páltól tanulta, meghalt "nagyon régen", 82 éves korában.

 

56.
Paradicsom kis kertye

Én lefekszek én ágyamba,
Mind Úrjézus koporsóba,
Fejem fölött három angyal,
Azok őriznek,
Egy őriz éjfélig,
Másik virrattyig,
Jézus Krisztus mindéltig.
Megszólal a kakas, kiáltya Máriát:
Mária! Kel' föl!
Krisztust kergetyik,
Magos keresztfára fölfeszityik,
Szent vérit kieresztyik,
Az angyalok fölszegyik,
Szent szákramentomba viszik,
Úristen elejbe teszik.
Kimegyek én ajtóm elejbe,
Föltekintek a csillagos egekbe,
Látok én ott madarakot,
De nem madarak,
Szárnyas angyalkák,
Szárnyok alatt szerencse,
Paradicsom kis kertye,
Nígy szögibe nígy angyal,
Közepibe szent keresztfa,
Oh Istenem, mikor engem teremtetté(l),
Annál jobban megismerté(l),
Halálodda' megváltottá',
Szent véreddel megszentö'té, amen.
Ha ki ezt az imádságot este lefektibe elmondja,
vélem lészen a szent Paradicsomba, amen.

Alsóbodok (Csehszlovákia), 1973. nov. 5.
Nagy Jánosné Gyepes Erzsébet, 1892.

"Apámtól... Gyepes Mihály... meghalt 17-ben, 55 évesen, idevalósi... este imádkoztuk..."

Templomban?

"Hát nem!... Megtanítottam má az unokáimat is, meg a gyerekeimet is... este, naponta..."

 

57.
Mária kapuja megynyílik

Én lefekszek én ágyamba,
Minden testi koporsómba,
Három angyal fejem fölött,
Egyik őriz, másik vigyáz,
Harmadik az én bűnös lelkömet várja.
Mária kapuja megnyílik,[199]
Isten fia születik.
Ott látok egy fényességet,
Talán csak egy zöldességet,
Azon függő Szűz Mária,
Szent fejét függeszti,
Szent Fiát ereszti,
Egy csöpp vére lecsöppenyik,
Az angyalok fölszedik,
Hóriumba teszik,
Krisztus Urunk elejbe viszik,
Krisztus Urunk azt mongya:
Aki ezt az imádságot este, reggel elmongya,
Száznapi búcsút nyer.

Végeztünk.

Nagylozs (Győr-Sopron m.), 1970. jún. 15.
Németh János, 1893.

 

58.
Ház közepibe Isten Fia

Paradicsomkertbe csendítenének,
Kis angyalkák énekelnek,
Éjféltájba szól a kakas,
Kurrantya Máriát:
Mária, kejj föl!
Megfogták Szent Fiadat,
Egy csepp vére ecseppentett,
Szent angyalkák felszették,
Szent városba bevitték,
Jézus előtt letették,
Megesküdött hétszer hét szenttel
Máriának egy aranygyűrűjére,
Szent Anna asszony szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
Jézus, Mária, légy velünk,
El ne hagyj halálunk óráján, ámen.
A mi házunkba négy szöglet van,
Mind a négy szögletbe egy őrzőangyal,
Ház közepibe Isten Fia,
Ablakba Boldogságos Szűz Mária,
Ki a Szent Fiát világra hozta,
Jászolba tették,[200]
Pólyába helyezték,
Ott meg is keresztelték,
Mi is úgy keresztelkeggyünk, amen.

Eger, 1972. szept. 16-17. - búcsú.
Gálik Istvánná Hamar Júlia, 1921. Bábindal (Csehszlovákia), ott is lakik.

"Este, reggel... templomba nem, odahaza szoktuk ezt." Édesanyjától, Srankó Anna Hamar Istvánnétól tanulta, meghalt 8 éve 82 éves korában, bábindali volt.

 

59.
Minden szögben egy angyal

Ebben a házban négy szög van,[201]
Minden szögben egy angyal,
Közepiben Krisztus,
Ablakban Szűz Mária,
Fiát kollászgattya,
        (k betűt mond, nem t-t: tollászgattya)[202]
Odaszáll egy angyal,
Szárnya alá kapja,
Viszi a mennyekbe,
A mennyek megnyílik,
Az angyalkák szépen énekelnek,
Dicsőség a magasságban Istennek, ámen.

Kecskemét, 1970. aug. 21-25. - Népzenei Találkozó.
Hajduné Varga Franciska, 1931. Barslédec (Csehszlovákia), ott is lakik.

"...eztet mink karácsonyeste... karácsonyeste a sarkokat megajándékozzák: minden négy sarokba dobnak diót, hogy: »Édes sarkocskáim, mással nem ajándékozhatlak meg csak ezzel az egy dióval«, s keresztbe dobják a diót, s keresztet vetnek: Atyának és Fiúnak, Szentlélekistennek... négy sarok felé... még most is szokjuk."

 

60.
Mária az ablakba

Szól a kakas é'féltáján,
Máriát kiáltyák:
Kel' föl, Mária, megfogták a Szent Fiadot,
Körösztfára szögeztík,
E'ccsepp víre elcsöppent,
Az angyalok fö'szettík,
Szent városba bevittík,
Jézus elejibe tettík,
Aki ezt a kevés imáccságocskát este, reggel
        elmongya,
Hét halálos bűne megbocsájtatik, amen.
Ebbe a házba nígy szög van,
Mind a nígybe angyal van,
Közepibe Jézus Krisztus,
Mária az ablakba,
Szent Fiát pólyázza,
Odarepű(l)t két angyal,
Szárnya alá vette,
Fö'repűt az égbe,
Az ég megnyí't
Minden lílek megörült,
Csak az nem, aki idesapját, idesanyját megverte,
Én nem vertem, csak szándíkba vótam,[203]
A szándík nagyobb, mint a cselekedet, amen.

Alsóbodok (Csehszlovákia), 1973. nov. 5.
Fehér Mihályné Szabó Anna, 1921. Alsóbodok.

Édesanyjától, Szabó Boldizsárné Szombath Erzsébettől tanulta, aki 7-8 éve halt meg 84 éves korában. Mindig este imádkozza. Templomban nem.

 

61.
Nem rózsa

Áll a rózsa a mezőbe,[204]
Nem rózsa, hanem Boldogságos Szűz Mária,
A szent jászolt egyengeti,
A Szent Fiát lefekteti,
Kipólyázza, bepólyázza,
Keresztet vet reája,
Mi is vessünk magunkra keresztet:
Atyának, Fiúnak, Szentlélek.

Csököly (Somogy m.), 1971. nov. 3.
Tüttő Istvánné Filagics Mária, 1896. Szenyér (Somogy m.).

(Az Új Ember gyűjtési felhívására beküldött imákból a szerkesztőség 1971 nyarán megjelentetett néhányat, köztük a fenti imádságot is. Azt mondja az adatközlő, annyira megtetszett neki, hogy megtanulta, s azóta mondja. A szellemi javak körforgása példázatául közöltük ezt.)

 

62.
Az az asszony Mária

Elindultam egy útra,
Hétszer szentelt szent útra,

Ott vagyon egy szent egyház,
Hétszer szentelt szent egyház,

Az előtt mondanak egy misét
Hétszer szentelt szent misét

Az előtt áll egy asszony,
Hétszer szentelt szent asszony,

Abba vagyon egy oltár,
Hétszer szentelt szent oltár,

Az előtt áll egy barát,
Hétszer szentelt szent barát,

A karján van egy gyermek,[205]
Hétszer szentelt szent gyermek,

Az az asszony Mária,
A kis gyermek szent fia,
A mi urunk Jézus Krisztus.[206]

Bárdudvarnok, Olajhegy (Somogy m.). Pálos Éva lejegyzése.
Egyéb jelzet nincs, Diószegi Vilmos kérdőíves néphitgyűjtésére érkezett 1962-ben.
Adatközlő: Szabics Sándorné Kurucz Júlia.

 

"...Előtalálom Szent Lukács evangélistát..."
(63. sz. imádság)

 

II.
EGYÉRTELMŰEN KERESZTÉNY
TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK
A szenvedéstörténet mozzanatai szerint csoportosítva

A most következő szövegekben egyre több dramatikus (párbeszédes, esetleg többszemélyes) mozzanattal találkozunk. Ezek a középkori vallásos színjátszás roncsolt, torzult emlékei, feltehetően egykori liturgikus, illetve misztériumjátékok szöveganyagából koptak ki, váltak le és tartósodtak a népi gyakorlatban. Úgy vélem, legegyszerűbb, ha a magam fejtegetése helyett most Toldy Ferencet idézem:

"Végre a népköltészetnek egy, középkori Európáéval közös ága az úgynevezett mysteriumok, melyek nyoma az első időszakba szolgál vissza: ez papok, majd vándorszínészek (mímusok), sőt maga a nép által is űzetett. Eleinte újtestamentomi tárgyak, különösen a passió, utóbb más bibliai és legendai részletek adattak elő, egyszerű beszélgetésekben, közbeszőtt énekekkel (ádventi, karácsoni, passiói, húsvéti, pünkösdi játékok). Az így előadott darabok részei közé utóbb világi, tréfás, sőt csintalan jelenetek is csúsztak, míg a Jagellók korában úgy látszik az utóbbiak kiszoríták a vallásos előadásokat, s veszélyes elterjedést nyertek. E darabok, amennyiben nem voltak is rögtönözve valamint a hegedősök énekei, aligha leirattak valaha, és csak hagyományilag maradtak fenn. Nem kételkedhetünk, hogy amelyek az utóbbi években a nép ajkáról leirattak, korántsem a reformáció utáni időkben keletkeztek, hanem egyenesen a középkorból származnak, bár idő folytában mind egyes részeket vagy sorokat elejtettek, miután leginkább csak gyermekeknél vannak fenn, mind nyelvök időről időre megújulván, ódon színét elvesztette. S amelyeket így ismerünk, a nép igen primitív szerzeményeit hagynak bennök felismernünk, melyek a külföld ismeretes mysteriumaival, avagy csak a köztünk élő német népével sem állják ki az összehasonlítást. Népünk kedélyes szeszének villanatai azonban félreismerhetetlenek. Milyenek lehettek a papok által készűlt ily mysteriumok, arra nézve, minden emlék hiányában, még csak gyanításunk sem lehet." (Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig I. 2. javított kiadás, Pest 1868, 28. o.)

 

(66. sz. imádság)

 

Mária keresi Krisztust

63.
Keresem uccákru' uccákra[207]

Názáretbeli Jézus, zsidóknak királa,
Veszedelembe' forgóknak levő Istene!
Megtestesült szent Iste(n),
Szent erős Iste(n),
Szent és halhatatlan Úriste(n),
Könyörűjj mirajtunk.[208]
Hét köröszt alatt lefekszem,
Hét köröszt alatt fölkelek,
Őrizz, angyalom, éjfélig,
Boldogságos Szűz Mária, vérrattig,
Jézus Krisztus, mindétig,
Hogy gyarló testem nyugoggyék,
De szívem el ne aluggyék,
Hogy téged mindenkor lásso(n),
Minden Gonoszt távoztasso(n),
Sátányok megköttessenek,
Testembe' ne förtőzzenek,
Engedd ezt nekem kegyese(n),
Atya Fiú, fölségese(n),
Élvén örök dicsőségbe(n)
Most és mindörökkön örökké, ámen.[209]
Ma vala, pénteknek napja vala,[210]
Mén a Jézus Krisztus kínnak kínhelyére,
Meglátták a zsidók,
Fölfeszítették a magos keresztfára,
Fol a szent vére,
Hervad a szent színe,
Szomorodik a szent lelke.
Szól a Boldogságos Szűzanya Mária:
Óh fiam, fiam!
Szerelmes Szent Fiam!
Én azt gondú'tam, te lészen bús,
Látom, fiam, én lészek bús,
Aki ezt az imáccságot este-reggel elmongya,
        megüdvözül!
Názáretbe' van egy mustromfa,
Kivül aranyos, belül kegyelmes,
Abba' mondottak héccer hét szentmisét.
Én ott hallgattam szerelmes Szent Fiammal,
        az ártatlan Jézusommal,
Eccer elkapták mellőlem a kegyetlen zsidók,
Keresem uccákru' uccákra,
Sehun nem találom,
Előtalálom Szent Lukács evangélistát,[211]
Kérdem tőle: Nem láttad-e szerelmes Szent
        Fiamat, az ártatlan Jézusomat?[212]
Óh anyám, anyám, szép Szűz Máriám!
Menny el, menny el a magos Kálvária hegyére!
Ott vagyon egy szent keresztfa,
Arra vagyon fölfeszítve,
Vasdárdával nyitogattyák,
Arcul verik, vérrel verőtékezik,
Ecettel, epével itattyák,
Tövissel koronázzák,
Marokvesszővel csapkodják,[213]
Hét csö(pp) vére elcsöppent,
Az angyalok fölszették,
Szent Atyja elejbe vitték,
Oh anyám, anyám, szép Szűz Máriám!
Menny el, menny el a fekete föld szine alá,[214]
Az Ádám maradványai közé,
Kiálcsd, hirdesd
Lefektekre, fölkeltekre:
Bizon, bizon vélem lészen a Paradicsomba'.
Én mondom, a Teremtő,
Aki titeket az ő szent véréve(l) és haláláva(l)
        megváltott, ámen.[215]

Nagyberény (Somogy m.), 1968. dec. 17., 1969. ápr. 23.
Babos Jánosné Ruzics Rozália, 1871. Magyarkeszi (Tolna m.).

"Az én édesanyám tanított rája, még kislány koromtú szokva tudom... Hát én este, minden este... minden este, minden reggel elmondom. No. Csak úgy tanított bennünket..."

 

64.
Elindult Szentpusztába

Óh hajnal, hajnal rózsaszínü szép piros hajnal
Kibe Mária nyugoszik
Ur tőle születik,
Világ tőle hadatik,
Pokol tőle töretik,
Nap tőle nyugoszik.
Elindult a Boldogságos Szűz Mária Szentpusztába
Megtalálta Szentkápolnát,
Hol Szent Péter és Szent Pál az első szentmisét szolgálta.
Oh így mond, Szent Péter, Szent Pál
Nem láttad-é az én szerelmes szent fiamat, a Te Urad Jézus
        Krisztusodat?
Oh Anyánk, Anyánk, Boldogságos Szent Szűz Anyánk
Eredj fel a Shinai hegyekre
Ott meglátod a Te Szent Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztusunkat.
Vasostorral ostorozzák,
Mély gödörbe taszigatják,
Gyenge inai szakadoznak,
Piros vére futamodik.
        Amen.
Aki ezt az imádságot naponta egyszer elimádkozza.
Hét halálos büntől megszabadul!

Levélben érkezett Váli Józsefné Matuz Máriától (1892.
Szatmárnémeti [Románia]) Budapestről 1974. ápr. 8-án.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

"Ezt a régi imádságot, amit még gyerekkoromban tanított meg nekem Nagyanyám s amint mesélte, Őt is gyermekkorában tanította meg rá az ő Nagyanyja, ezt írom le."

 

65.
Kastélyokrú kastélyokra

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsójába.
Gyűjj el, gyűjj el Szent Illés próféta
Hagy kenjem meg házamnak négyszögletit.
Fejem fölött szent köröszt
Szivembe szent kenet.
Három őrző angyal őrizzen engömet.
Egyik őrizzen éfélig
Másik röggelig
A harmadik halálom órájáig.
Én kimenék szabad földbe
Föltekinték magas mennybe.
Ott látok egy magas tornyot
Kivül irgalmas
Belül kegyelmes.
Ott hallgatja asszonyunk Szűz Mária
Szent térgyire térgyepülve
Szent könyekire könyekelve.
Kakasok szólanak
Máriát kiáltják.
Kejj fő', kejj fő', Mária
Mer megfogták Krisztus Urunkat.
Küoszlophoz kötözték,
Vas ustorral verették.
Egy csöpp vére elcsöppent
Szent angyalok fölszették
Arany kehölybe tőtötték.
Elindult Mária szent fiját keresni
Kastélyokrú kastélyokra.
Előtanáta Szent Annát:
Kérdi tüle szent fiját
Oh, Mária mit töröd szent fejedet,
Mit hullajtod szent könnyedet
Mikó a zsidók mögfogták
Fődbe sírt ástak
Hamuval letemették.
Kerűd meg háromszó'
Mög fog hozzád szólalni.
Mivel ajándékozzuk mög ezt az áldott Szent Annát?
Ajándékozzuk mög avval az áldott szent köröszttel,
Amit Krisztus Urunk hordozott.
Hagy vigye
Széles ez világnak szivibe.
Aki eztet lefektibe, főkeltibe háromszor elmongya
Megbocsájtódtatik hét halálos vétkeitül.

Apátfalva (Csongrád m.), 1974. dec. 10. Polner Zoltán gyűjtése.
Özv. Juhász Lászlóné Langó Julianna, 1905.

 

66.
Harmadnaptú Szent Fiamot keresem[216]

Mikor az Úrjézus a földön járt,[217]
Jeruzsálembe szállást nem taná't,
Bemenvén egy házba, vendégfogadóba:
Dícsértessék a Jézus! Nem annának-e az Úrjézusnak
        az ő érdeméén szállást?
Honne annék az Úrjézusnak az ő érdeméén szállást,[218]
Van nékem házam,
Három vetett ágyam,
A legszebbikbe fektetem az Úrjézust.
A fejinél kel a Nap,[219]
A lábánál a Holdvilág,
Az úgy tündöklik, mint a világ.
Város végin van egy kis kápolnácska,
Abba mongya Szent Péter a szentmisét.
Odamenvén Mária,
Kérdi Péter Máriát:
Mér' jötté' te ide?
Honne jöttem vóna,
Harmadnaptú Szent Fiamot keresem.[220]
Térgyig vérbe állva,
Könyökig könnyűbe,
Szent szakállát szaggattyák,
Szent haját rángattyák,
Büdös nyá'val köpdösik,
Vaskesztyűvel arcon verik.
Aki ezt a kis imáccságot elmongya,
Úgy mene mennyeknek országába, mint a korozsbéli
        kisgyermekecske.
Én kimenék én ágyambú',
Mint Úrjézus koporsómbú,
Fejem fölött egy szent kereszt,
Azon vagyon három angyal,
Az egyik őriz estétű éjfélig,
A másik éjféltű hajnalig,
A harmadik uto'só órámig, ámen.

Nógrádmegyer, 1970. márc. 21.
Besze Andrásné Vadas Margit, 1889. Karancsság (Nógrád m.).

"Az öreganyámtú... Virág Anna... Vadas Jóskáné... 50 esztendeji" (hogy meghalt a nagyanyja, s kb. 80 éves volt akkor). "Karancssági asszony vót... Nagyon jó imádkozó asszony vót..."

Mikor szokták imádkozni?

"Mikor akarja az ember. Ehhö' nincsen nem tom, micsoda! Kérem szépen, ehhö'. Este, este, este mondom jobban el."

Templomban?

"Ki szokta, ki nem, drágám."

 

67.
Összejártam ezernégyszázegy templomot

Ehol jön a Jézus, a lelkemváltó Jézus,
Szállást adó, békességes Jézus,
Beteg a test, kész a lélek,
Ha én mindennap gyónt ember lehetnék,
Máriának kapujában megnyílnék,
Jézusnak születésén ott lennék,
Hallom a kakasoknak szóllását,
Szívből kiáltom föl Máriát:
Kejj föl, Mária, kejj föl!
Megfogták a te Szent Fiadat, a Jézust,
Keresztfára vitték, keresztfára szegezték,
Piros vére hulladék, az angyalok fölszedték,
Paradicsomkertben bevitték,
A kehelyben öntötték,
Ha én ezt a kis imádságom minden este, reggel elmondhatnám,
Fölvinném a mennyeknek országában,
Ott részesülnének az örök boldogságban, amen.
Hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Kiben Mária nyugszik,
Nap től(l)e keleti(k), pokol től(l)e távozik,
A mennyekbe csendítenek,
Az angyalok ott lévőnek,
Oh Szűz korona,
Ehol jön a Boldogságos Szűz Mária,
Hoz nekünk kenőt, kenetet, oltáriszentséget, ki megtisztítja a mi
        bűnös lelkünket az örök kárhozattól, amen.
Föltekintek a magas égre,
Ott látok egy kápolnát,
Abban látom a Boldogságos Szűz Máriát,
Töri a szent kezét, hullajtya a szent könnyét,
Odamén Szent Anna asszony:
Mária, leányom,
Mér tördeled szent kezedet,
Mér hullajtod szent könnyedet?
Hogyne törném szent kezemet,
Hogyne hullajtanám szent könnyemet,
Összejártam ezernégyszázegy templomot,
Mégsem találtam meg az én Szent Fiamat, a Jézust.
Eredj a zsidók közé,
Ott megtalálod a te Szent Fiadat, a Jézust!
Mit vigyünk néki ajándékban?
Vigyünk néki ajándékban egy keresztet,
Hogy megemlékezzen a mi halálunkrul
Az örök boldogságban, ammen.

Dícsértessék a Jézus Krisztus.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. máj. 3-4. - búcsú.
Kőházi Józsefné Juhász Rozália, 1900. Nagyszénás (Békés m.), ócsai lakos (Pest m.).

"Nagyszénáson születtem, de Békésgyulán vót a nagyapám, így apácákná vót ijjen udvaros. 93 éves vót az az apáca, és akkor az - oszt a nagyapa mondta, szóval oszt akkor én is hát megtanultam. Nagyapát Annus Andrásnak hívták... hó, hát az már meghalt régen, rég, van az má vagy hatvan éve (hogy meghalt) ...70 éves vót. Csanádapácán született Békés megyében. Este-reggel mindig mondjuk, úgyhogy oszt most már a családok is imádkozzák." (Családok: gyerekek, unokák.)

 

68.
Mér sírsz, mér rísz?

Ha kimegyek ajtóm elejbe,
Föltekintek a magas mennyekbe,
Ott látok egy aranyos templomot,[221]
Kivül aranyos, belül irgalmas,
Abban mongya Szent Pál, Szent Péter az új misét,
Arra megy a Boldogságos Szűz Mária sírva-ríva,
Kérdi tőle Szent Pál, Szent Péter:
Mér sírsz, mér rísz, Boldogságos Szűz Mária?
Hogyne sírnék, hogyne rínék,
Mikor még a hajamat fésültem,[222]
Szent Fiamat elvesztettem.
Ereggy a kis templom elejbe,
Ott látod a te Szent Fiadat
Könyökig vérbe,
Mély gödörbe vagdossák,
Tövisekkel koronázzák,
Aki ezt a kis imáccságot este-reggel elmondja,
Megnyittatik annak a drága szép mennyország ajtaja...

Hasznos (Nógrád m), 1970. nov. 10.
Prezenszky Jánosné Szabó Katalin, 1903.

"Még az édesanyámtól tanultam. Illés Ágnes... Szabó Pálné... 54-ben halt meg... 64 (éves volt) ...Hasznoson született... este, este montuk..."

 

69.
Jaj elvesztettem Istenfiamat

Oh hajnal
Aranyszínű szép hajnal!
Kiben a Boldogságos Szűzanya Mária megnyugszik.
Úrtul születik,
Pokol tőle türetik,
Eleven ostyát néked adom,
Pál Péter mondja aranyos miséjét
Add meg ezt a Boldogságos Szűzanyámnak, Máriámnak,
Hogy micsoda dolog ez, hogy aranyos miséjét hallgatják?
Oh Pál Péter!
Hogyne hallgatnám, mikor ma teljes harmadnapja
Jaj elvesztettem Istenfiamat, fényes Jézus Krisztusomat.
Lépj ki a küszöbön,
Tekints föl a Gecsenyi hegyekre!
Ott meglátod Istenfiadat, fényes Jézus Krisztusodat!
Ott csapdossák dárdával, vasrúddal,
Vagdossák,
Bárddal bárdozzák,
Büdös nyállal köpdösik,
Vasvesszővel verdesik,
Bizony, bizony, aki ezt megmondja és este reggel reggeli
        és esti imádságot elmondja,
Örök üdvösséget elnyeri, ámen.

Rimóc (Nógrád m.), 1974. márc. 15.
Rigó Balázs, 1927.

"Csak úgy írtam én is át, hát ez mán régi, egy idős nénié vót... cigányasszony vót, Bada Istvánné Bangó Matild..."

Bada Istvánné unokája jelen van a gyűjtésnél, tőle kérdezzük, mikor szokta ezt nagyanyja imádkozni.

"Így nagy ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor... jeles ünnepeken, de az minden este imádkozott. Így magába, nagyon tudott imádkoznyi öreganyánk." (Bangó Gyuláné Bangó Irén, 1929.)

 

70.
Tekincs föl a Csinai nagy hegyre

Oh szép piros hajnal,
Mária nyúgodik,
Naptól adatik,
Pokol tüle töredik,
Eleven ostya, Úristen,
Neked adom lelkemet,
Örök üdvösségemet,
Látok két rózsapásztort,[223]
Szennél szent oltárt,
Ott mongya Szent Pál, Szent Péter az első új miséjét,
Arra megy a Boldogságos Szűzanya!
Oh anyám, anyám, mér hallgatod első új misém?
Oh fiam, Szent Pál, Szent Péter, honne hallgatnám,
Máma tellyes harmadnapja,
Elvesztettem isteni fiamot,
Fényes Jézus Krisztusomot.
Lépj keresztül küszöbödön,[224]
Ereszd le aranyszínű hajadot,
Tekincs föl a Csinai nagy hegyre,
Ott látod isteni fiadot, fényes Jézus Krisztusodot,
Dárdával dárdázzák,
Vasustorral ustorozzák,
Tüviskes koronával koronázzák,
Oh ártatlan Jézus megszólal:
Bizonyomra mondom,
Aki este lefektyibe elmongya,
Reggel fölkeltyibe elmongya,
Pokol ajta(ja) lepecsételve,
Mennyország ajta(ja) nyitva,
Befogaggya az Úrjézus az ő szerelmes szent színe elejbe,
Úgy engedd meg, Úrjézusom!

Mátraverebély (Nógrád m.), 1970. szept. 6. - búcsú.
Balogh Lajosné Baranyi Erzsébet, 1909.
Jászárokszállás (Szolnok m.), hatvani lakos.

"...nagyanyámnál... Rácz Gézáné... pusztamonostori volt, Jászberénynél... ezt reggel is kell, este is..."

 

71.
Maj' meglátja Istenfiát

Óh hajnó, hajnó,
Szép piros hajnóm,
Akibe' Mária nyugogyik,
Úr tülle születyik,
Pokol tülle töretyik,
Eleven ostya, Úristen,
Néked adom testemet,
        (variáció: Fődnek adom testemet)
Tőled várom üdvösségemet.
Amott láttam rózsás pástyét,
Abba láttam hét felszentelt oltárt,
Oh anyám, anyám,
Boldogságos Szűzanyám,
Gyöjjön el a templomunk ajtajába,
Maj' meglátja Kis Jézuskát,
Istenfiát,
Szen' szakállát tépázzák,
        (variáció: Szent üstökit szaggatyák)
Mély güdörbe taszíttyák,
Piros véri hullada,
        (variáció: hulladák)
Aki eztet lefektyibe, felkeltyibe elmondja,
Velem lészen az örök dicsőségbe, ámen.

Egyházasbást (Csehszlovákia), 1973. nov. 21.
Mede Menyhértné Mede Rozália, 1888. Óbást (Csehszlovákia).

"Nagyanyámtól... Tóth Eszter." Nagyapja nevére nem emlékszik.

"1918-ban halt meg, 62 éves volt, óbásti... hajnalkor valaki felkelt... Nagyanyánk felkelt, mink gyerekek vótunk: »Na fiam, majd imádkozunk mi azért. Ó hajnó, szép piros hajnó...« - míg fel nem keltünk az ágybó, aggyig ő minden reggel mondta..."

 

72.
Térdig való vérbe'

Oh hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Kibe Mária nyugoszik,
Úr tüle születik,
Pokol tüle töretik,
Eleven ostya, Úristen,
Néked adom testemet,
Tőled várom lelkemet, örök üdvösségemet.
Amott látok, amott rózsás bástyát,
Abba mongya Szent Péter és Szent Pál az ő miséjét.[225]
Oh Asszonyunk, Szűz Mária, mise hallgatója,
Mér gyütté a misére?
Honne gyüttem vóna,
Ma tellyes harmadnapja elvesztettem szerelmes Szent
        Fiamat, Jézusomat.
Tapoggy ki, tapoggy ki templom ajtaján,
Tekincs ki, tekincs ki siralom völgyére,
Ott látok, ott látok
Könyökig könnyüben,
Térdig való vérbe',
Szent haját szaggattyák,
Szent szakállát tépázzák,
Vaskesztyűvel csapdossák,
Vasostorral ostorozzák,
Mély gödörbe taszíccsák,
Minden teteme megrettentvén,[226]
Piros vére kifolyik.
Tengerbe lévő pámfa szülte ágát,
Ága szülte levelit,
Levele szülte gyümölcsit,
Gyümölcse szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
Szent Fiam, szép Jézusom, ereggy a fekete föld szinére,
Parancsold meg Ádámnak és Évának, hogy hirdessék, ámen.

Mátraverebély (Nógrád m.), 1970. szept. 6. - búcsú.
Söregi Mihály, 1904. Apc (Heves m.), ott is lakik.

"...édesanyámtól... Füzér Teréz... meghalt 1956-ban 82 éves korában."

 

73.
Könyökig könnyűben

Piros hajnal hasadván,
Kibe Mária nyugodván,
Eleven kenyér, szent ostya,
Neked ajánlom lelkemet,
Fekete fődnek testemet,
Kilépek ajtóm elejibe,
Föltekintek magas mennyben,[227]
Ott látok mályfát,
Mályfának levelit,
Levelének bimbóját,
Bimbója szülte Szent Annát,
Szent Anna asszony szülte Boldogságos Szűz Máriát,
Boldogságos Szűz Mária szülte szerelmes Szent Fiát,
Krisztus Urunkat,
Krisztus Urunk minket,
Amott vagyon egy bástyánfa,
Anná' vagyon egy új oltár,
Ott mondja Szent Pál, Szent Péter az ő új miséjiket,
Arra mén a Boldogságos Szűz.
Ugyan, Boldogságos Szűz, mit hallgatod a mi új misénket?
Honne hallgatnám, mikor harmadnapja elvesztettem
        szerelmes Szent Fiamat, és nem találom.
Tekincs a völgyben,
Ott látod könyökig könnyűben,
Arcig vérben alapszik,
Szent szakállát szaggatják,
Szent haját típázzák,
Mint ártatlan báránt úgy kínozzák.
Föltekintek magos mennyben,
Ott látok kápolnát,
Kívül aranyos, belül irgalmas,
Ott mondja Krisztus Urunk aranyos miséjit,
Krisztus Urunk maga mondja Péternek:
Péter, vidd el ezt a levelet fekete hegyre,
Hirdesd el:
Aki ezt az imádságot este, reggel elmondja, beviszem
        Atyám országába,
Ott üdvözül velem együtt, mint a maibéli korozsma
        gyermek, amen.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. május 3-4. - búcsú.
Özv. Bajnóczi Mátyásné Bajnóczi Erzsébet, 1898. Zsámbok (Pest m.).

"...öreganyámtul-e, vagy mit tudom én, kiskoromba Babindali Apollótól, attú jobban tanultam, nagynémémtű, 1956-ban halt meg, 80 körül vót, zsámboki vót. Nagyon tudott imádkozni... este-reggel. Nem szoktak iljeket templomba, eztet egyáltallyába sose szoktuk templomba. Esténként mentünk, szombaton este, meg szerdán is ehhöz a Babindali Apollóniához, nem csak nagyböjtbe, setétedéskor 8 vagy 9-ig..."

 

74.
Testi szállong

Oh hajnal, hajnal,
Szép piros hajnal,
Kibe Mária nyúgogyik,
Jézus születyik,
Pokol tőle töretyik.
Amott kerepegyik, amott kerepegyik egy kerek
        kápolna,[228]
Kívül aranyos,
Belű' irgalmas,
Abba térvekel a Boldogságos Szép Szűz Mária
Térdig vérbe,
Könyökig könnyűbe,
Néz a napkeletre,
Ott láttya a zsidókot,
Aki hurcolják Krisztus Urunkat.
Testi szállong,
Véri hullong.
Az Úrjézus Krisztus azt hatta,
Aki eztet este-reggel elmongya,
A' megyen a mennyeknek országába,
Mint a kisdedek.

Egyházasgerge (Nógrád m.), 1970. márc. 22.
Gordos Ambrusné Pilisi Margit, 1904.

"Édesanyámtu tanultam... Simon Zsuzsanna Pilisi Sándorné... 1928-ban halt meg 64 éves korában."

 

75.
Vérit hálóba tették

Fehér rózsa Mária
Krisztus engem tanála,
Szent vérével méjedzett,
Gyűrőjével pecsétlett,
Házunknak négy szögin négy őrző angyal
        (variáció: A házunk)
Őrizz angyal, őrizz,
Míg a Mária nyugszik
Míg a piros hajnal szépen föl nem teccik,
Kel' föl Mária, kelj föl,
Elvitték szent fiad,
A vérit elhullajtották,
Az angyalok arra mentek
Felszedték, hálóba tették,[229]
Krisztus elébe vitték;
A tenger közepén van egy kis aranyasztal,
Azon térgyepel az Atyaisten,
Odamegyen Szen' Pál, Szen' Péter, mondvár néki:
Mennyetek el a fekete föld szélére
Hirdessétek ezt az imáccságot,
Aki elmongya pénteken reggel,
Szombaton este, vacsoratájba'
Hét halálos bűne vóna, mé'js megbocsájtónna.
Ihen gyön a Jézus,
Lelkem vátó Jézus,
        (variáció: látó)
Örök dicsőségvel a nagymondó Jézus.
Kész a lélek, beteg a test
A nagy bűnnek miatta
Ó én végső órájim, keves szám' napjaim,
Ha én ünnepnapokon gyomont ember lehetnék,
Urat akarnék hozzám vá'tanyi.
Szájj bé szívembe-lelkembe,
Mint a Názáret bészállott, ámen.
Én kilépek én ajtómba,
Feltekintek magos mennybe,
Ott látnék, ammit látnék
Jeruzsálem bárkáját,
Hétszer szentelt szent oltárját
        (variáció: szentem szent oltárja)
Abba mongya Szen' Pál,
Szen' Péter az ő új miséjét
Asszonyunk Mária ott hallgattya.
Szent haja függve,
Szent keze kiterjesztve,
Szent szíve szomorúan,
Odamegyen Szen' Pál, Szen' Péter, mondvár néki:
Asszonyunk, Mária, mér' sírsz, mér' rísz?
Hogyne sírnék, hogyne rínék,
Elvesztettem szent fiam, szép Jézust,
Vaskesztyűvel agyoncsapdossák,
Vasostorval ostorozzák,
Vasdárdával dárdázzák,
Töviskoronával koronázzák,
Méregvel étetyik,
Ecetvel itattyák,
Mél' gödörbe belszankattyák,
        (variáció: belszangattyák)
Szive teteje megszakadván,
Piros vére fojamodván,
Bizony, bizony, mondom néktek
Ezt az imáccságot, aki elmongya
Este lefektébe, reggel felkeltébe,
Részt vesz az örök dicsőségbe, ámen.
        (variáció: veszen)

Mikófalva (Heves m.), 1975. máj. 8. Kóthy Judit gyűjtése.
Kovács Koza Miklósné Kormos Bicsák Borcsa, 1907.

Kitől tanulta?

"Ó, valamikor még a nagyanyámtól... Kovács Bári Luli Kormos Lászlóné, attól tanultam valamikor, de ki tuggya, mikor meghalt, én illen kislány vótam. Ezt mind elmondom, este-reggel mind elmondom."

 

76.
Oh anyám, Máriám, hol szomorkodsz?

Áll a tenger közepében Boldogságos Szűz Mária[230]
Arra ment a Szent Péter[231] kérdi tőle,
Oh anyám, Máriám, hol vagy?
Hol szomorkodsz?
Megváltó Krisztusomat három nap óta nem láttam
Oh te szent Péter!
Menj el a széles nagyvilágba
Mondd meg az öregeknek, ifjaknak,
Aki ezt az imádságot este lefektében, reggel
        felkeltében elmondja
Beviszem Atyámnak országába, paradicsomkertjébe
Jézus Mária Szent József
Legyetek én velem most és kiváltképpen halálom
        utolsó óráján, ámen.

Levélben érkezett Nagy Ödönnétől Pesterzsébetről 1972 őszén az Új Ember gyűjtési felhívására.

Szüleitől tanulta. Édesapja: Kelemen László, 1855-1938; édesanyja: 1857-1947. Kisfalud (Csallóköz, Csehszlovákia). Egyéb adat nincs.

 

77.
Meg se tisztöli

Hol vót Urunk Jézus Krisztus?
Fekete tenger sárga partján...[232]
Arra ment tizenkét apostol
Meg se tisztöli, meg se böcsüli[233]
......................................................
Aki ezt az imádságot naponta háromszor elmondá
Hét halálos bűne megbocsájtatik néki.

Levélben küldte a 72 éves Dobrovolai Antal
Ipolyszakállasról (Csehszlovákia) 1972. jan. 19-én
az Új Ember gyűjtési felhívására.

"Ezt az édesapámtól hallottam, aki 1854-ben született Ipolyszakállason. Gyermekkorom óta már csak ennyit tudok belőle."

 

78.
Ist
en aggyon jó napot, én Uram Teremtőm[234]

Én kimenek én ajtómon,
Feltekintek magos mennybe,
Mit látnék?
Azt látnék:
Héccer szentelt szent kápolnát,
Kivül aranyos, belül irgalmas,
Benne vagyon Krisztus Urunk,
Keresztfára van feszítve,
Arra ment Szent Lukács évangélista.
Köszönt néki:
Isten aggyon jó napot, én Uram Teremtőm![235]
Ha lehetne, öt mél(y)séges sebeidet
        terenyemmel behúznám.[236]
Fogaggy Isten, Szent Lukács évangélista!
Mennyi szentek elmentek máma mellőlem,
Mégis ill(y)en angyali üdvözlettel meg nem
        üdvözöltek, mint te megüdvözöltél!
Ereggy a fekete földnek színire!
Hirdesd Ádám bűnös fiaidnak és Éva leányodnak,
Hogy aki ezt az imáccságot este lefektyibe,
        reggel fölköltyibe elmongya,
Velem lesz a Paradicsomkertbe, ámen.
Fehér rózsa, Mária,
Engem Isten megszeret,
Szent vérével megszentelt,
Szent igéjivel megfenyített,
Krisztus Urunkot feszítik,
Három Mária siratja,[237]
Oh fiam, fiam, szerelmes Szent Fiam!
Egy csepp vére elcseppent,
Az angyalok felszették,
A kehélbe öntötték,
Krisztus Urunk azt mondotta:
Aki ezt az imáccságot este-reggel elmongya,
Hét halálos vétkei megbocsájtatik általa...

Nógrádmegyer, 1969. nov. 16.
Terjék Gáborné Géczi Borbála, 1886.

"...Tanótam az öregnagymamámtú (dédanyja)... Priszka Rozália Géczi Jánosné... 86 éves vót (mikor meghalt - 1904-ben -, tehát 1818-ban született!!) Ő is idevalósi vót... este is, reggel is..."

Terjékné nagyon hosszú, vegyes szövegű imafüzérét gyermekkorától változatlanul mondja. Arra a kérdésre, hogy meddig tart, így felel: "Hát amig el nem végzem... van időm, ráérek, meg hát, ha unatkozok, akkor fölállok, osztán vetkezek, vagy valamit, illet, az ágyat igazítom, oszt akkor jobban megy a - nem ér úgy el az unottság." (Öregnagymama:) "Reggel is mondta, meg este is... hát mikor fölkelt, meg le akart fekünni..."

 

79.
Arra ment Aran'szájú Szent János

Tengernek közepébe egy aran'fa,
Aran'fának aranyágán ül a Boldogságos Szűz Mária,
Arra ment tizenkét apostol, egy angyali szóval nem bírták
        megilletnyi,
Arra ment Aran'szájú Szent János,
Egy angyali szóval meg bírta illetnyi:
Oh te hétfájdalmú szentséges Szűz Mária,
Hát te tengernek közepébe aran'fának aranyágán ülsz?
Hogyne ülnék, mikor Jézus Krisztus Szent Fiamot
        negyven naptó nem láttam.
Oh te hétfájdalmú szentséges Szűz Mária,
Tekints nagy könyvedbe,
Nagy könyvedbő' mennyekbe,
Maj' meglátod Jézus Krisztus Szent Fiadot mennyeknek
        országába, ámen.

Nógrádsipek (Nógrád m.), 1974. márc. 13.
Balázs Antalné Gálik Ilona, 1938.

"...nagyapámtól... Kiss István, meghalt 1944-ben 89 éves korában, sipeki... hát ő így emlegette nekünk, hogy háború vót, és vót ilyen árok, ahol szuronyokat állítottak fel, hogy abba majd az ellenség beleesik, oszt le vót takarva harasztval, oszt ő ment arra, oszt ő beleesett, oszt egy szuron se ment őbele, úgy, hogy minden szuron szétdő't, szaladtak oda mentésre, hogy mennek: »Kiss, él?« - »Élek - aszongya - húzzatok ki, nincs semmi bajom.« Kihúzták. Oszt vót ott egy tisztelendő atya, kérdezte, hogy: »Kiss, szokott maga imádkozni?« - Aszonygya: »Szoktam.« - »Mit szokott?« Oszt elmondta neki ezt az imát. Hogy őt ez őrizte meg."

 

80.
Ájj föl a piros márvánkőre

Hol olvaggyon[238] a Boldogságos szép Szűz?
Túl tengeren, aranfán,[239]
Aranfának ágán, annak üdvözült virágján.
Arra méne tizenkét apostol,
Egy sem tudta illetnyi egy angyali szóval,
Arra méne Keresztelő Szent János:
Mit sírsz, rísz, asszonyanyám, Máriám?
Ugya(n) hogyne sírnék, mikor ma vala tellyes negyven nap,
M(i)őte szerelmes Szent Fiamot nem láttam, az én Jézusomot.
Ereggy el, asszonyanyám, Máriám, a Paradicsomkertbe,
Ájj föl a piros márvánkőre,[240]
Ott majd meglátod a te szerelmes Szent Fiadot,
A zsidók kínozzák,
Szent szakállát szagassák,
Ecettel, epével itattyák,
Az ő szent oldalát vasdárdákkal nyitogattyák,        (sír)
Szent feje meghajtva,
Szíve megszomorodva,
Így ereggy be (a) fekete föld szine alá,
Az Ádám magvai közé,
Kiálcsd, hirdesd:
Ki ezt az imáccságocskát
Este lefektyibe',
Reggel fölkeltyibe elmongya,
Boldog lészen az élete,
Boldog a kimúlása.

Tereske (Nógrád m.), 1970. jún. 28.
Szabó Józsefné Slezák Anna, 1897. Romhány (Nógrád m.).

"...Nagyanyámtól... Sipos Erzsébet... Kóbus Jánosné... Há' má' rég meghalt, még leán vótam, mikor meghalt... má' 80 éves (volt) ...Este, meg reggel... most is szoktam imádkoznyi. Ezt nem szokták a templomba mondanyi... Csak olyan magán kis ima..."

 

81.
Hol van Urunk?

Paradicsomba csendítnek,
        (variáció: Paradicsomkertben csendétnek)
Az angyalok énekölnek,
Kel' föl, Mária, szól a kakas,
Krisztus Urunkat megfogták,
Kötelekkel megkötözték,
Keresztfára feszítették,
Valahun egy csepp vére elcseppent,
Az angyalkák fölszedték,
Krisztus Urunk elejibe vitték,
Krisztus Urunk azt mondotta:
Aki ezt a kis imádságot este lefektibe, reggel
        fölkeltébe elimádkozza,
Hét halálos bűne megbocsájtatik.
        (variáció: bűnnel megbocsájtatik)
Hol van Urunk, Jézus Krisztus?
Tengernek partján,
Aran'fának ágán,
Üdvözletnek virágán,
Lehajtván szent fejét,
Véres könnye kifolyván,
Arra ment tizenkét apostol,
Meg sem tiszteli, meg sem böcsüli,
Eredj, Péter, a fekete tenger szélére,
Terjesszed és hirdessed az égből származik
        (variáció: az én számból származék)
Piros szép hajnal,
        (variáció: Igérete(d) testi piros szép hajnal)
Kibe Mária nyugszik,
Pokol tőle töretik,
        (variáció: töre töredik)
Eleven ostya, Isten, Uristen
        (variáció: Eleven este Uristen)
Neked áldozom lelkemet,
Fekete földnek testemet, amen.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. május 3-4. - búcsú.
Zsurek Istvánné Gyurkovics Mária, 1903. Bart (Csehszlovákia).
Lánya, Lázár Jánosné Zsurek Marcella, 1926. is tudja.

"...még az anyámtól... Szőköl Mária Gyurkovics Imréné, 1959-ben halt meg 85 éves korában... este, reggel is, gyerekek mi szoktuk... templomba nem szokták..."

 

82.
Tengernek közepin

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Nehéz álom el ne nyomjon,
Csalárd ördög meg ne csa(l)jon,
Számba szent kenet,
Fejem fölött szent kereszt,
Őrizz, angyal, éjfélig,
Szűz Mária, virrattig,
Krisztus Urunk, örök életig.
Hun lakik a Jézus?
Tengernek közepin,
Aranyfának ágán,
Lehajtá szent fejét,               (é = i)
Megszegé szent szegét,        (é = i)
Arra megy Szent Lukács,
        (variáció: ment)
Mit sírsz, mit rísz?
Hogyne sírnék,
Mikor a tizenkét apostolokat és a tizenkét mártilyokat
        elvesztettem.
Ereggy a fekete föld szinibe,
Hirdesd az én imáccságomat.
Ágfa virágzik,
Búza bimbózik,
Szülő Szűz Mária
Szent Fiát szüli,
Ha én gyovont ember lehetnék,
Mária kapuján bemennék,
Piros vérét hullajték,
Az angyalok fölszettík,
Krisztus Urunk elejibe fölvittík,
Aki ezt az imáccságot este-reggel elmonja,
Velem lesz a Paradicsomba. Amen.

Jászalsószentgyörgy (Szolnok m.), 1974. febr. 17.
Laczkó Istvánné Balog Margit, 1892.

"...Eztet is valami papirrú hozták ide... Hú-hú, nagyon régen, még kislán vótam, mikor tanútam... úgy hordozták az iskolába kilencet megírni... aki ezt a kilencet megírta, annak valami igíret vót, hogy megkapta-e, nem-e, nem is tudom... Papiron (iskolában) kilenc vót, kilenc kiírva, még a papnak is jutott egy, a' meg kiprédiká'ta a templomba, hogy neki ne kűdözzenek ilyen imádságokat, erre nem szabad - ez a mi vallásunkot tiltja."

Mikor imádkozzák?

"Minden este, reggel."

Templomban?

"Nem hallottam én soha. A mi papunk ezt nem fogadta el, Varga Sándor... annak ez nem kellett... öreg Varga Sándor..."

 

83.
Jézus ül az aranfán

Ha kimegyek ajtóm elejibe,
Föltekintek a magos mennyégbe,
Ott látok egy aranyos kis káponkát,
Benne látom Szűz Máriácskát
Térdig vérbe,
Könyékig könnyübe.
Jézus ül az aranfán, aranfán,
Arra mennek a tizenkét apostolok,[241]
Meghajtják fejit szívét szomorítva,
Mondván: Menj el, menj el, Aranyszájú Szent János,
Földnek a szinére,
Hirdesd ezt a kis imáccságocskát,
Hogy aki ezt este-reggel elmongya,
Bizon, bizon velem örvendezik az égi Paradicsomnak
        utolsó óráján, ámen.

Eger, 1972. szept. 16-17. - búcsú.
Csáki Istvánné Máté Mária, 1900. Kelenye (Csehszlovákia).

Este mondták otthon, templomban nem. Édesanyjától, Koncz Mária Máté Jánosnétől tanulta, aki 68 éves korában halt meg, kb. 20 éve.

 

84.
Elmúltak már tizenkét mártírok

Paradicsomba csöndítenek,
Az angyalok tündökölnek,
Kejj föl, kejj föl, szép Szűz Mária,
Megfogták a Szent Fiadat,
Fölfeszítették a magos keresztfára,
Lecsöppedt három csöpp vére rula,
Az angyalok eljöttek,
Minden csöppit fölszedték,
Szent kolontányérra öntötték,
Krisztus elejbé vitték,
Krisztus Urunk se nem szólal, se nem felel,
Aki ezt az imádságot reggel, délbe, este,
        fölkeltyébe mondja,
Az hét halálos bűntől megmenekszik.
Jöjj el, Jézuskám
Az én hivatalomba,
De megmértem testem gya(r)lúságát,
Tovább se nyújtottam
Életem határát,
Minden ízem, csontom tűzre veteték,
Hull(a) Jézus a tenger közepén,        (Hol a?)
Az aranyfa ágán,
Szent fejét lehajtván,
Szent fejét megszegvén,
Megszólal az ártatlan Jézus
Szent Lukácsé
Évangélista szerint:
Hogyne sírnék, rínék,
Elmúltak már tizenkét mártirok,
Tizenkét apostolok,
Aki ezt a' imádságot
Reggel, délben, este, fölkeltyébe(n) mondja,
Az hét halálos bűntől megmenekszik.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. május 3-4. - búcsú.
Gimesi Istvánné Négrádi Rozália, 1910. Rákoskeresztúr.

"Olyan 6 éves koromban tanultam dédnagymamámtól, hát ő má egész pupos öreg nagydédike vót, olyan 80-83 éves, üllői születés vót... Szebellédi Jánosné. Hát én elimádkozom ezt mindennap még most is."

Templomban?

"Ezt? Neeem!!"

 

85.
Csak jó szavát mondja

Én lefekszek én ágyamba
Testi lelki koporsómba
Angyaloknak ruhájában
Krisztus Jézus szent szinében
Kerüj köröszt őriz angyal
Hogy el nyugodjunk a Jézus Mária nevébe
Nyaka vágo szent János[242]
Borits be az egész ház táját
Hogy egy csöp liksem legyen rajta
Reggel föl keltembe napkeletre tekintek
Nyitva látom menyországnak ajtaját
Kivül aranyos belül üdvöséges
Otan fekszik Krisztus Urunk
Leszegezvel fejét
Szomoritval szüvét
Oda megy a tizenkét apostol
Csak jó szavát mondja
Menjetek el e fekete földnek szinere
Hirdessétek az én számbul származott Szent Igéket
Árváknak özvegyeknek és az igaz házasaknak
Aki eztet kétszer napjában elmondják
Bizony bizony mondom néktek velem lesztek velem
        lesztek a paradicsomban
Még a purgatorium tüzit sem mutatom néktek
Szent Isten irgalmas Isten
Ördög nékem ellenségem
El akar engem veszteni[243]
Szent a Seregeknek Ura Istene
Uram Jézus mikor engem megteremtetél
Akkor engem megszeretél
A te szentséges szent vérivel megváltotál
A kis kokas megszólamlik
Kelj fel Boldogságos Szűz Mária
Elviték a te szerelmes szent fiadat a zsidónépek közé
Keresztfára fölfesziteték
Hét csöpvére elcsöpent
Krisztus testébe tetek amen.
Én körösztöt vetek az öt ujomal
Az ötvenes örző angyalomnak erejivel
Gábriel angyal kötelivel
Krisztus Jézus szent vérével Ámen.

Levélben küldte Anonym 1972. jan. 3-án
az Új Ember gyűjtési felhívására. Csak szöveg, adat semmi.
(Motívumanyaga alapján palócföldinek ítélem. E. Zs.)

 

"...fényes Jézus, halok halálodér'..."
(93. sz. imádság)

 

Pilátus-jelenet

86.
Őjjed, őjjed az embört!

Én kilépök
Én házambû
Föltekintök
Magos mönnyben.

Ott látok ègy'
Kis kápolnát,
Kívül aranyos,
Belül irgalmas

Abba' vagyon
Krisztus Urunk,
Térgyig vérbe'
Könyékig könnybe'.

Előtte ál'
Két próféta.
Mönynyetök el
Most próféták

A fekete
Fő'd színire,
Hirdessétök
Mindönkinek.

Ó', Évának
Fijaji,
Eszt mögillik
Hallani.

Jézus előtt
Állani,
Térgyet - fejet
Hajtani!

Első asszony
Anna aszszony,
Márija szülő.
Kis Jézuska

Kajifásnak
Udvarába'
Kű oszlophon
Kötösztették;

Vas ustorral
Ustoroszták,
Tüvisökkel
Koronászták

Őjjed, őjjed[244]
Az embört!
Én nem ölöm
Itélöm.[245]

É hun gyünnek
Anygyalok,
A mönynyeji
Szép 'ászlók!

Kik poklokat
Föltörték,
A szent vérit
Fölszötték.

Öt ezör, mondom,
Hat ezör, mondom,
Hét ezör, mondom:
Bizonyomra mondom:

Hogy a ki eszt
Napjába'
Háromszô
Elmonygya

Vélem gyün az
Örök dücsőségbe!

Kálmány Lajos: Szeged népe 3. Szeged 1891, 299. o.
(Szegedről Szőregre járogató koldustól.)

"Kincseink ismerői tanulva fogják összehasonlítani imádságainkat a 16. századból fennmaradt, Bornemisza Péter: Ördögi kisértetekről c. művében található bűbájos imádságokkal, továbbá gyűjteményünkben lévő ráimádkozóinkkal, illetőleg ráolvasóinkkal, s ezeknek más népeknél lelhető változataival, és nem fogják kérdezni, miért vettük fel imádságainkat gyűjteményünkbe; miért neveztük kincseknek? Az e fajta imádságokat ma már jobbára csak az öregasszonyok imádkozgatják, és a koldusok éneklik is, jobban mondva: dúdolják. Énekelni többet hallottam, de mivel a koldusok megtudták, hogy ki akarom nyomtatni, nagyon óvatosak voltak s így csak ezt jegyezhettem le ének után" (Kálmány Lajos).

 

87.
Fejeteken fusson vére

Óh Évának fiai,
Ezt meg illik hallgatni,
Térdet, fejet hajtani,
Óh Éva asszony,
Szent Anna asszony,
Mária szülte szép Jézuskát,
Mert megfogták örvendőbe
Sátányok pitvarába
Jőve jőve
Én nem élem, csak itéllem,
Fejeteken, vállatokon fusson vére,
Mert kihozták a mennyei zászlót,
Kivel poklot felindíccsák,
Benne való bűnösöket kiszabadíccsák,
Bizon', bizon' mondom nektek,
Aki ezt este, reggel elmondja,
Pokol kínját meg se hagyják neki látni,
Purgatériom tüzén át se hagyják menni. Ámen.
Istennek hív szent angyala,
Engem, ki őrzésed alá
Az Úr kegyelmességiből
Bízottam anyám méhiből,
Világoddal ma látogass,
Őrizz, vezérelj és támogass,
Áldást mondjunk az Úrnak,
Hálákat az Istennek,
És a kimúlt hívek lelkei
Isten irgalmasságából békességbe nyugoggyanak, amen.

Máriagyűd (Baranya m.), 1974. szept. 7. - búcsú.
Csányi Kálmánné Tarjányi Mária, 1896. Kiskunfélegyháza.

"Mikor már 79 éves az ember, elfelejti, hogy kitű' tanulta. Rózsika nénédtül tanultam (mondja egyik társának) én eztet. Dobos Imréné Csányi Rozália vót az. Két évvel vót fiatalabb, mint én. Már régen meghalt tragikus halállal szegíny. Az ura e'vágta a nyakát 30-ban. Félegyházi vót...

Hát én ezt szoktam este, nem hogy épp ezt, hát én többet."

 

88.
Halnék, halnék

Óh Évának fiai,
Eztet illik hallgatnyi,
Térdet, fejet hajtanyi.
Krisztust megfogták,
Gecimáni-kerbe kivittík,
Oszlopokho kötöztík,
Vasláncokkal láncolták,
Töviskoronákkal koronázták,
Ötezer telne,
Ötezer múlna,
Tekintsítek Máriát,
Hogy kesergi Szent Fiát,
Fiam, fiam, fínyes Jézus,
Halnék, halnék, mért ne halnék?
Hozzák az ártatlan báránt,
Kenegetik szent sebeit,
Aki ezt a kis imádságot este-reggel elmondja,
Beviszem Atyám országába,
Ott üdvözül velem együtt, mint a maibéli
        korozsma gyermek, amen.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. máj. 3-4. - búcsú.
Bajnóczi Istvánné Bajnóczi Erzsébet, 1898. Zsámbok (Pest m.).

"Ezt Babindali Apolkától Bense Mihálynétól, nagynénémtől tanultam, 1956-ban halt meg, 80 éves körül vót..."

Lánya, Gregor Ferencné Bajnóczi Veronika 1923. ugyanez imát így fejezi be:

Aki ezt az imádságot este-reggel elmondja,
Pokol ajtaja be lészen pecsételve,
Mennyország ajtaja ki lészen tárjasztva, amen.

 

89.
Én nem ölöm csak itéllöm

Keresztvetés

Ó ma péntök, hónap napja
készüjj Jézus kénnyaidra.
Kűoszlophon kötözik
Vasláncokka láncolik,
vas ustorra ustorozik
marok vesszőkke vesszőzik,
Szent haját, szent szakállát
kiszödik.
Piros szent vére elborítván,
ëggyet szólá rúla:
öld az embert, öld.
Én nem ölöm csak ítéllöm.
Tekinž' Máriát,
kesergi az ü szent fiát.
O, fiiam, fiiam, fényös Jézus,
halnék halálodé,
ötezör, hatezör mulvá'
ehen hozzák a szép ajándékot,
mirhát, kenetöt,
akivê' a Krisztusnak Jézusnak
nagy fájdalmait kenyögetik.
Ó bizon bizon mondom nektök,
a ki este, röggê êmongya,
úgy viszi mënyországba
mint kizsdetlen korozsmába.
Dicsértessék a Jézus.

Keresztvetés.

"Egy röszkei születésű öreg koldus után, aki - állítólag - kb. 60 évvel ezelőtt tanulta édesanyjától. Leírtam: 1924. márc. 7. pénteken." "Kódus imádság." Bálint Sándor gyűjtése.

 

90.
Én nem ölöm, nem itéllöm

E(h)ön gyün a Jézus,
Lelkemlátó Jézus,
Kész a lélek,
Beteg a test a nagy bűnnek miatta.
Oh én elmú't óráim,
Kevés számos napjaim,
Ha én meggyónt ember lehetnék,
Urat hozzám válthatnék,
Győjj hozzám, Szent Úr, szent erős,
Lakozz bennem, mint Názáretodban lakó Jézus,
Tedd ki, boldog, a keresztet,
Kűdd el, Mária, angyalt,
Vigye porgatóriumba,
Mária kapuja fölnyína[246],
Isten fia születne,
Szent székibe ű'tetne,
Ott látnék magos karastromot,
Kivű' aranyos, bellű irgalmas,
Benne mongya Szen' Pál, Szen' Péter az ő szentmiséjét,
Odamenne Szent Asszonyunk szent könyökölésire,
        szen' térbükölésire,
Mert megfogták fényes Urunk Jézus Krisztust az
        kegyetlen pogán zsidók.
Egyik mongya, öljed, öljed, én nem ölöm, nem itéllöm,
Tekentettem Szűz Máriáre
Mint keserves Szent Fiáre,
Fiam, fiam, fényes Jézus,
Gyün az hajnal pokoltöltís
Nap tőled, Úrjézus Krisztus,
Eleven ostya, menny el, Szent János, fekete földnek szinyire,
Hirdesd be ezt a kis imádságot,
Aki elimádkozza este, reggel,
Ővele lészen az Atyának országába és a magos mennyországba,
        amen.

Alsócsitár (Csehszlovákia), 1973. nov. 4.
Maga Józsefné Hőrik Verona, 1895.

"Hát ezt a szüleimtű... (édesanyja) Hőrik Jánosné Maga Erzsébet, meghalt esztendeje, 84 éves korában, csitári születésű... Reggel is, meg este is, ő tanított engem, aztán mikor megtanított, nem köllött velem imádkozni, már akkor elmondtam magam is..."

 

91.
Hacsak az itilet meg nem öli

Égen mén a szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent ótár,
Szent ótárba, igaz hitbe ott van egy szentegyház,
Kívül kincses,
Bellű irgalmas,
Szónok ott benn vannak,
Krisztus urunk térgyig vérbe leveleit válogassa.[247]
Mennyetek el, én tanítványom, fekete földre,
Mert Krisztus Urunkat megfogták,
Paradicsomkertbe dárdávo dárdázták,
Töviskoronákkal megkoronázták,
Egy csöpp vérit elcsöppentettík,
Az angyalok fölszettík,
Aranpohárba tettík,
Krisztus Urunk elejbe vittík,
Krisztus Urunk sem szót, sem beszít,
Mégis azt felelte:
Aki ezt az imáccságot este lefektiben, reggel
        fölkeltiben elimádkozza,
Hét halálos bűne megbocsájtatik.
Kegyetlen zsidók megfogták,
Pilátus pitarajtaján keresztes lopók megláncolták,
Vasustorokkal harcon vagdosták,
Haját, szakállát kiszaggatták,
Elborítván piros vére,
Egyet szólla Krisztus Urunk:
Öld meg az embereid,
De én meg nem ölöm,
Hacsak az itilet meg nem öli.
Ehen hozzák az ángyikot,
Mirhát, kelhet,
Akibe Krisztus Urunkat megkenték,
Az ő drága szent testét, sebeit,
Aki ezt az imáccságot este lefektibe, reggel fölkeltibe,
Szintúgy bevinník fínyes mennyországba,
Mind a mai kisdedecske.
Mit találtam?
Paradicsom ajtaja,
Kivű kincses, bellű irgalmas,
Hét szegrű, hét ótár,
Közepibe szent köröszt,
Hív szent angyala[248]
Engem, ki őrzísed alá vettíl,
Bízottan mi anyám hibű
Fínyedde(l) látogass,
Őrizz, vezírölj, minden jóra igazgassá', amen.

Esztergom, 1972. ápr. 23.
Turi Józsefné Lászlóczky Margit, 1885. Epöl (Komárom m.).

"Én este is imádkozom, meg van úgy, hogy reggel is, nekem mindegy... Ezt még a nagymamám tanított rája, anyámnak az édesanyja." (Szendrey Juliannának hívták, esztergomi születésű volt. Nagyapja nevét nem tudja.)

(Kérdésemre, hogy mi az "ángyik":) "Hát Krisztus Urunk amit adott a nípnek, amellik jó níp vót, és annak atta, imáccság által adott neki erőt, egíssiget, az, valami ojjasféle." (Ajándék-fogalomkörben mozog, s ezt ő is érzi.)

 

92.
Tekincsd Máriát

Én kimenek én ajtómba,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy pálmafát,
Pálmafának szűz ágát,
Szűz ágának virágját,
Virágja szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
A zsidók meg körülmetélték,
Egyik mondja: Öljed!
Másik mondja: Nem ölöm!
Harmadik mondja: Tekincsd Máriát, édes Jézust,
        ámen.

Sirok (Heves m.), 1970. nov. 5.
Varga Jánosné Nagy Mária, 1912. Egerszólát (Heves m.).

"...hát a szüleimtől... kisgyerekkoromba... Légrádi Rozál, 68 éves korában halt meg, 9 esztendeji... ő is Egerszóláton... férje után Nagy Józsefné... este, reggel..."

 

93.
Mint kösergé Szent Fiát

Én lefekszöm én ágyomba,
Úgy mint testi koporsómba,
Engöm az angyal őrizzen,
Szent keresztje megjegyezzen,
Hogy a Sátán távol járjon,
Kiálts, kokas, Máriát,
Kejj föl, Mária, édösanyám,
Mer mögfogták a Krisztus urunkat,
Most feszítik a magos körösztfára,
Dárdával dárdázzák,
Koronával koronázzák,
Egy csöpp vére csöppenik,
Az angyalok fölszedik,
Káriomba tetetik,
Krisztus Urunk sem szól, sem beszél,
Mégis azt mondja:
Ki ezt a szép imádságot este, röggel elmondja,
Hét halálos bűne mögbocsájtatik.
Fehér rózsa, Mária,
Minket Jézus találjon,
Fejünk fölött áldozik,
Mondom, mondom mondásomban
Bizon békét ellenünk
        (variációk: Bizon békét ellenem, Bizon békén
        született)
Sohasem volt jobbnak jobb órája,
Meljben Krisztus Urunk születött.
A zsidók gerbelása által drága vérét hullajtya.
Egyik mondja a másiknak:
Öljed, öljed az embert.
Másik mondja: Tekintsd, tekintsd Szűz Máriát,
Mint kösergé Szent Fiát.
Fiam, fiam, fényes Jézus,
Halok halálodér',
Köserves kinszenvedésödér'.
Tavasz vira virada,
Piros hajnal hasada,
Eleveny ostya,
Úristen, nékünk ördög ellenségeink,
El akarának veszteni,
Jöjj be hozzánk, Szentlélekúristen,
Vidámítsd meg a mi szegén lelkünket,
Kivű aranyos,
Bellű irgalmas,
Abba' leterítenek egy aranyszőnyegöt,
Azon áll a Jézus Krisztus térdig vérbe,
Könyékig könnybe,
        (variáció: Könyv a kezébe, és hozzáteszi:
        "Úgy is mondom sokszor, hogy: Könyv a kezébe,
        meg úgy is mondom: Könyékig könnybe.")
Előtte állanak a próféták,
Azt mondá nékik:
Mér nem möntök a fekete főd szinére,
Az én számból származott szent szókat, szent igéket
        hirdessétök
Ez földön lött emböröknek,
Hogy engömet dicsérjenek és fölmagasztaljanak, amen.

Kaposvár, 1973. szept. 25. - piac.
Herner Mihályné Vörös Anna, 1892. Töröcske (Somogy m.).

"...én ezt mindönnap kéccör... Röggel, este, templomban nem hallottam... Mikor röggel fölkelek, ez az első! Ha mást nem is, de ezt el, mikor este lefekszöm, megen..."

Mit jelent az, hogy a zsidók gerbelása?

"...Ezt én igazán nem tudom. Csak hát én így tanútam. Hát a zsidók, talán a zsidók, mikor feszíteni - drága vérét hullajtya, hát az akkor történhetett, mikor fölfeszítötték, ez, ez, ezt így löhet... Senki se parancsul abbul, hogy énnéköm nem szabad ezt imádkozni (nyomatékkal mondja). 6 éves vótam, mikor möghalt az édösanyám. És én eztet attú tanútam... az mög biztos a 'zédösanyjátú'. Hát kitül tanullunk? Ha valamit tanulunk, ugye? Hát én ezt szeretöm... mer ezt az édösanyámtú' tanútam. Aztán még csak kislány vótam... Addig nem hagyom e', még élök. Mer ezt az édösanyámtú' tanútam, ezt e' nem hagyhatom... Krisztus szenvedése mindenikhöz, mindenikbe benne van... Mer én szeretöm a jó Istent nagyon..."

 

94.
Ölik ölik az embert

Én lefekszem én ágyamba,
mint Ur Jézus koporsójában,
három angyal fejem felett,
egyik őriz
másik oltalmaz
a harmadik felvisz paradicsomba
Össze gyülnek a zsidók Pilátus pitvarába
mi Urunkat megfogták,
kő lábakhoz kötözték,
Tövis koronával koronázták,
szent szivét öklelik,
drága vére csöpenik,
mind azt mondják a zsidók
ölik ölik az embert
én nem ölöm az embert,
tekint egyszen Máriát,
mint kesergő szent Fiát,
oh fiam fiam fényes Jézusom,
mikor volnék halálodon
a keserves kinjaidon
mikor szép piros hajnal hasad
oleven ostya.
Isten neked adta lelkemet
fekete földnek testemet,
kiknek váltságáért emberi testben öltözték
szent meg ohajtásokal
szent meg könyhulajtosodal
halom Uram halom a te szent Fiad elött
Názáretbeli Jézus Krisztus éjfél táján
Éjfél táján szól a kakas kiáltja Máriát
kelj fel kelj fel szép szüz Máriám
mert megfogták a te Szent Fiadat
most viszik kálváriára egy magas keresztfára
átal szurják az oldalát,
drága vére csöpenik
három angyal felszedi
liliomba takarja,
Krisztus elejbe viszi
aki ezt a szép imádságot este reggel elmondja
hét halálos büne megbocsájtatik
Uram Jézus
Uram Jézus
ehol jön a Jézus
lelkem látta Jézus
kész a lélek beteg a test
én ezen órában gyonó ember lehetnék,
Krisztus Jézus szent testét magamhoz vehetném.
        Amen.
Krisztus Urunk azt mondja
aki ezt a szép imádságot este reggel elmondja
hat halálos büne megbocsátatik Uram Jézus.

Levélben érkezett a 80 éves özv. Mercel Sándornétól
Nagybajomból (Somogy m.). 1974. dec. 31-én.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

"Atyai nagyanyámtól tanultam 9 éves koromban."

 

95.
Megölték

Piros hajnal hasadott
Melyben Mária nyugodott,
Urunk tőle született,
Nap tőle származott,
Három Urunk szent király
Gyere keressük meg
Kis jézust,
Mert a zsidók megölték,
Vas vesszővel megvesszőzték,
Vas ostorral megostorozták,
Egyik mondja öld meg,
A másik mondja nem ölöm,
Mert kesereg,
Bujja az ő szent fiát,
Amott látok egy madarat,
De nem madár szárnyas angyal
Szárnya alatt egy venyicse,
Melyből Boldogasszony kitekintett,
Amott látszik egy szép szentegyház,
Kivül aranyos, belül irgalmas,
Abban vagyon Urunk Jézus Krisztus,
Térdig vérben, könyékig könnyben,
Mellette vagyon prófétái,
És mondá nekik
Menjetek el a fekete föld szinére
És hirdessétek ezt az én kis imádságomat,
Ki napjában kétszer elimádkozza,
Száz napi búcsút nyer.

Csurgó (Somogy m.), 1972.
Levélben érkezett Horváth József esperestől 1972. febr. 19-én.

"...eredeti népi gyűjtés Szenta filiából".

 

96.
A mártírok vígaggyák

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találla,
Szent szivébű szerete,
Aranygyűrű pecsétje.
Ajtómon Jézus,
Ablakomon Mária,
Szobám négy sarkán négy szép őrzőangyal,
Közepibe szent köröszt,
Kerüljetek, körösztök,
Őrizzetek, angyalok,
Hadd nyugodjak Máriámnak kebelében szent nevébe.
Ha én, édes őrzőangyalom,
Én lefekszek én ágyamon,
Szól az Isten az ajtómon,
Aluggyatok, én fiaim, én lányaim, én vagyok a te
        őrzőangyalotok.
Ha én, édes őrzőangyalom,
Én lefekszek én ágyamba,
Testi, lelki koporsómba,
Kerűjj, köröszt, őrizz, angyal, vigasztalj meg, Mária!
Vessz el elülem, vessz el, te gonosz Sátány, ne kisérgess
        engem, mer fejem van nékem, mer fejem van nékem.
Amott jön egy madár, de nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt a korona,
Koronában igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszony,
Boldogasszon jól felele,
Elkezdé Mária,
Űjjed, űjjed, én nem ölöm.
A mártírok vígaggyák,
Az angyalok örűjjék,
Uti piros szép hajnal,
Kibe Mária megnyugszik,
Nyitva látom mennyországot,
Abba látok egy aranyágyat, egy aran(y)melencét,
Megszólamlodott a kakas,
Megfogták az Isten Fiát,
Vasdárdával dárdázták,
Vasostorral ostorozták,
Aki ezt elmongya lefektében, fölkeltében,
Hét bűne megbocsájtatik.

Tormás (Baranya m.), 1972. máj. 18.
Andók Ferencné Gyura Katalin, 1897.

"Édesanyámtól... Császár Róza Gyura Györgyné... 1934-be halt meg 62 éves korában. Vargai születésű volt... este, legtöbbször úgy este, mikor összegyüttünk, aztán vacsora után, akkor édesanyám mindig: »Most, lányaim, elimádkozzuk a Fehér rózsa, Máriát.« (A melence) kis tekenő... még tésztát dagasztani is. Ki vót zsúróva, ugye, szép fehérre, aztán abba, régen még abba, nem vót ám vájling, meg nem tudom én, micsoda. Szép tiszta tekenő!"

 

"...Vasdárdákval liggattak..."
(162. sz. imádság)

 


Golgota-szenvedés-kép

 

"...Ha Szent János nem szólt volna..."
(205. sz. imádság)

 

97.
Hegyet hágék

Hegyet hágék,
Lőtőt[249] lépék,
Kőkáplonicskát láték,
        (variáció: kápolnecskát)
Bellől arannyas,
        (variáció: aranyos)
Küel irgalmas,
Szent Világ Úrjézus Krisztus benne lakik vala.
Aran(y)hajával leeresztvel,
Arankönyveivel kicsordulval,
És aranszekállával kitépvel.
Eljöve Szent Világ Úristen és megkérdeztén:[250]
Mié't ülsz itt, Szent Világ Úrjézus Krisztus,
Aranhajadval leeresztvel,
Arankönyveidvel kicsordulval,
És aranszekálladval kitépvel?
Azé(r) ülök itt, Szent Világ Úristen,
Várom a harangokat, megkonduljanak,
A bűnösök ide folyamoggyanak,
Bűnbánatot tarcsanak,
Szent asztalomról táplálkoggyanak,
Hogy örök életet éljenek.
Aki esztet elmongya eszte lefektibe,
Reggel felkeltibe,
Testye beteg,
Lelke készül,
Boldog mennyország ajtaja nyitul',[251] áment.

Szárász (Tolna m.), 1970 jan. 21.
Benke Jánosné Benedek Rozália, 1906. Diószén (Moldva).

"...én ezt, még kicsike lejánka vótam, onnat hazulról... anyámtól is halltam, akkor a gyermekektől, az is tanólta az öregapjától... Mátyás Ilona... Benedek Jánosné... mozs(t) van meghalval nemrég, négy vagy öt esztendeje... 74 éves." (Reggeli imádság.)

 

98.
Eluntam a sok bűnösnek vétkeit

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Három angyal fejem felett,
Egyik őriz, másik vigyáz,
Harmadik a lelkem várja,
Őrizz, angyal, éjfélig,
Szűz Mária, virattig,
Krisztus Jézus, mindig éltig,
Gyarló testem nyugodott,
Lelkem el ne aluggyon,
Az angyalok csendítének,
Lurdi lányok összegyűlnek,[252]
Föltekintek magos égbe,
Ott látok egy kis kápolnát,
Kivű aranyos, bellő irgalmas,
Ott mongya Krisztus Urunk az ő szentmiséjét,
Feje lehajtva,
Szive szomorodva,
Két orcája meghervadva,
Két keze ki van terjesztve,
Öt mélységes sebe elejbe van terjesztve,
Arra megy József, kérdi: Mér sírsz?
Hogyne sírnék, mikor eluntam annak a sok
        bűnösnek vétkeit, terheit.[253]
        (variáció: hordozni)
Ereggy, József, széles ez világra,
Hirdesd ezt a kevés imáccságot,
Aki este-reggel elmongya,
Mennyország ajtaja sarkig ki lesz nyitva,
Pokol ajtaja be lesz előtte csukva.

Jászberény, 1972. aug. 5-6. - búcsú.
Vas Jánosné Farkas Anna, 1886.

"Szüleimtül... Farkas Antalné Széles Anna..." - berényiek voltak. Régen meghaltak, nem tudja, mikor. Édesanyja 83 éves korában. Szerinte magas korát vallásosságának köszönheti. Sok "kötelessége van, azt sorba el kell mondani".

 

99.
Ne bánakozzatok énrajtam

Fehér rózsa, Mária,
Engem Krisztus Urunk talála,
Szent lelkével eljegyzett,
Aranygyűrűvel pecsételt,
Ajtómban Uristen,
Ablakomon Mária,
Házam négy szögin négy őrzőangyal,
Őrizz, angyal, őrizz,
Míg Mária nyugszik,
Míg a szép piros hajnal hasad,
Kejj föl, Mária, kejj föl,
Elvitték Szent Fiad,
Három csepp vérét elejtették,
Az angyalok felszedték,
A tenger fényébe elvitték,
A tenger fényébe' van egy aranytemplom,[254]
Abba van egy aranyasztal,
Kire Krisztus Urunk szent fejét lehajtotta,
Szent lábát kinyújtotta,
Szent kezét összetette,
Szent szemét béhunyta,
Szent vérét kiontotta,
Öt sebét kinyitotta.
Arra megyen Szent Pál és Szent Péter
Nagy szánakozva, nagy bánakozva.
Szent Pál és Szent Péter,
Ne szánakozzatok, ne bánakozzatok énrajtam,
Szent fejem lehajtottam,
Szent lábam kinyújtottam,
Szent kezem összetettem,
Szent szemem béhunytam,
Szent vérem kiontottam,
Öt sebem kinyitottam,
Hanem fogjatok a jobb kezetekbe kardot,
A balba pegyig pálcát,
És menjetek a széles világra, hirdessétek:
Aki ezt elmondja pénteken hajnalba,
Szombaton früstökkor,
Vasárnap misekor,
Hét halálos bűne meg lesz bocsátva,
És a mennyország kapuja ki lesz neki nyitva, amen.[255]

Füge (Csehszlovákia), 1973. nov. 24.
Vas Istvánné Juhász Gizella, 1897. Bánréve (Borsod m.).

"Szoktuk így imádkozni, és mindnyájan elmondtuk, de mindenki másképp tudta... nagymamámtól meg édesanyámtól. Kristóf Erzsébet nagymamám (nagyapja nevére nem emlékszik) bótai születés volt, 15-ben halt meg, idős volt... vacsora után, mikor le akart fekünnyi, mindég térgyen állva imádkozott, nem csak eztet, egyebet is, mindent."

Miért nem szokták ezeket templomban?

"Hát ez csak idehaza való imádság, igaz-e? Aztán így este, reggel én elmondom, este köszönetet mondunk, hogy megtartott tűztől, víztől... ezeket nem tanútuk sohase iskolába, se paptú'... ezt csak odahaza a szülők. Én ezt e'mondtam a főurnak, azt mondta, még ezt nem hallotta." (Főúr: plébános.)

 

100.
Vegyetek bal karotokra kardot

Fehér rózsa, Mária,
Engem Krisztus találna,
Szent lelkével eljegyzett,
Szent vérével megváltott,
Ajtómba Jézus,
Ablakomba Mária,
Házam négy szögletin négy őrzőangyal,
Őrizz, angyal, őrizz,
Mig Mária nyugszik,
Kelj föl, Mária, kelj föl, mert elvitték Szent Fiadat,
Keresztfára függesztették,
Három csöpp vérét kicsöppentették,
Az angyalok fölszették,
Kehéjbe tették,
Tenger közepin van egy aranytemplom,[256]
Annak közepében van egy aranyasztal,[257]
Arra Krisztus lehajtotta szent fejét,
Összetette szent kezét,
Behunta szent szemét,
Kimutatta öt sebeit,
Kejjetek fel, emberek,
Vegyetek bal karotokra kardot,
Hirdessétek ki széles világon,
Aki eztet minden este, reggel elmongya,
Megnyílik néki a mennyország ajtaja, ámen.
Oh én Uram teremtőm,
Mely időben teremtél,
Annak előtte ismertél,
Szent lelkeddel szerettél,
Szent haláloddal megváltottál,
Szánd szívemet, szenteld meg,
Lelkemet erősídd,
Hitemet bátorícsd!
Vállamon két szárnyas angyal,
Istennek mondom,
Paradicsomban csendítenek.
Az angyalok jelen vannak,
Oh Istennek halála,
Halál keserűsége,
Ha én gyovont ember lehetnék,
Soha elkárhozott lélek nem lennék,
Amott látok kápolnát,
Abba van héccer szentelt szent oltárka,
Az előtt térdepel asszonyunk, szép Szűz Mária[258]
Térdig vérbe,
Könyökig könnyübe,
Feje meghajtván,
Szíve szomorodván,
Harmadnapja lészen, mióta elvitték az ő szerelmes
        Szent Fiát,
        (variáció: Harmadnap eléje sem vót, elvitték
        az ő
szerelmes Szent Fiát)
Náddal csúfolták,
Borecettel itatták,
Uccákon hordozták,
Kövekkel kövelték,
Vasostorral ostorozták,
Tövisekkel koronázták,
Ereggy el, eregy el, Szent Lukács évangélista,[259]
Hirdesd el az Ádámnak népének,
Aki ezt minden este, reggel elmongya,
Meg fogom üdvözíteni, mint a pólabéli kisgyermeket,
        ámen.

Hasznos (Nógrád m.), 1970. nov. 10.
Csépe Lajosné Csépe Rozália, 1900.

"...Ezt mind (nagyapjától tanulta) ...Csépe Mihály... nem is tudom, hányba halt meg, nagyon régen (30-32-ben)... 80 éves is vót a', idevalósi vót... este, reggel" (szokta imádkozni).

 

101.
Gyere, lássuk a Jézust!

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talájjon,
Szent színe szeretet,
Szent vére pecsét ajtómon,
Az Úr Jézus Krisztus ablakomon,
Boldogságos Szűz Mária szobám közepibe,
Három kereszt szobám négy szegletibe,
Abba vagyon négy szép őrzőangyal,
Őrizzetek, angyalok, Máriám kebelébe,
Piros hajnal hasada,
Kibe Mária nyugoda,
Nap tűle támada,
Eleven ostya, Melhás, Boldizsár,
Három uram szent király,[260]
Megfogták a Jézust,
Gyere, lássuk a Jézust!
Vasráfára kötözték,
Vasdárdával dárdázták,
Kiméne Úrjézus Krisztus a Paradicsomkertbe.
Hármat lép, benn ott van egy szép szentegyház,
Kivül kegyes, belül irgalmas,
Abba van az Úrjézus Krisztus
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Előtte van az ő prófétája,
Mondja az ő prófétájának:
Vidd el ezeket a szent igéket
A fekete fődnek hátára,
Hirdessétek ki,
Áll' ellent, végy fegyvert,        (Ál-ellent?)
Aki ezt este és reggel elmondja,
Nem hagyom a pokolnak torkába vinnyi,
        fölviszem Atyám házába
Igazság szerint,
Atyaisten, Fiúisten, Szentháromság,
Názáretbeli Úrjézus Krisztus,
Neked ajánlom testemet, lelkemet, egész életemet
        mindörökké, ámen.

Kaposvár, 1971. nov. 1. - állomás.
Mészáros Sándorné Horváth Vaskó Rozália, 1893.
Nagybajom-Felsőlak (Somogy m.).

"Gyerekségemtű fogva tanították a szüleim, én ezt azúta folytatom, és minden este, reggel ez nekem imádságom..." Horváth Vaskó József 86 éves korában halt meg, Nagybajom-Felsőlakon született ő is.

 

102.
Ez a Jézus imádsága[261]

Ma péntek, ugyanannak a napja,
Kénján esett esetje,
Eme ház szép ház!
Küel aranyos
Belül irgalmas.
Négy szögibe négy aranykereszt,
Közepibe egy aranyótárka,
Abba ül asszonyunk szép Szűz Mária
Térgyig vérbe könyökig könnyübe.
Odamene szép Szűz Ilona, kérdé:
Mir sírsz Asszonyunk?
Hogyne sírnék, hogyne rínék,
Mikor az én áldott szent fiamot a zsidók
        harmadnapig kergették
Három nap múlva megfogták,
Vasláncokkal megkötözték,
Vaskecsükkel megcsapkodták,
Vasnyálukkal leköpdösték,
Bizony bizony jogval mondom,
Ki ezt egy nap háromszor elmondja,
Annak pokolnak ajtaja betévődtetik,
Mennyország ajtaja kinyittatódik.

Ez a Jézus imádsága. - Ezt mi mondjuk.
        Azzal el van végezve ez.

Gyimesközéplok, Hidegség (Csík m., Románia), 1969 nyara.
Újváry Lajos gyűjtése.
Timár Vilma, 75 éves.

 

103.
Ma van péntek

Piros hajnal, hasadj meg,
Abban, Mária, nyugodj meg.
Aki ezt a napot felhozta,
Mennyországot megnyitta,
Poklot összetöreti,
Néked adom lelkemet,
Fekete földnek testemet,
Az emésszen meg engemet.
Ma van péntek,[262]
Annak napja,
Az Úr adta magát nagy kínra,
Szabad akaratra.
Jézust magos keresztfára fölfeszítették,
Szent fejére töviskoronát tettek,
Onnan is hullott áldott piros Szent Vére.
Két kezét két kemény vasszöggel odaszögezték,
Onnan is hullott áldott Szent Vére.
Két lábát egy kemény vasszöggel odaszögezték,
Onnan is hullott áldott piros Szent Vére.
Aki ezt a kis imádságot este lefektibe, reggel
        fölkeltibe elmondja,
Mennyországba fölvitetik,
Ott is úgy meghallgattatják,
Mint egy koronabéli kisdedet, Ámen.

Galgahévíz (Pest m.), 1965 márciusa. Borsai Ilona gyűjtése.
Hóka Mihályné Tálik Erzsébet, 48 éves.

"Ezt a kis imádságot a nagymamámtól tanultam, s minden este elimádkozom, különösen pénteken."

 

104.
Jézus mene kénnyára

Ma péntek, szent aranyos péntek,
Jézus mene kénnyára, kénnyán esett esetje,[263]
Öt mélységes sebeje,
Kiből kifolyt drágalátos szent vére.
Orgonának három ága,
Magos mennyég hangossága,
Nyiccs kaput, angyal,
Nyújcs kezet, Mária,
Hogy mennyek bé boldog mennyországba,
Ott látnék tizenkét ótárt,
Tizenkét ótár közt ezer angyalt,
Ezer angyal közt Jézust
Térdig vérbe, könyökig könnybe,
Leföggetett fővel,
Szomorodott szívvel.
Odamene Úr angyala,
Kérdi: Mért sírsz, Úrjézus?
Hogyne sírnék, Úr angyala,
Büdös nyálval töpdösnének,
Vad ostorval ostoroznak,
Tövisekkel koronáznak,
Magos hegyre kivisznek,
Szent keresztre fölfeszítenek,
Két szent lábom odaszegzik,
Két szent kezem kiterjesztik.
Mondá neki Úr angyala:
Hirdesd ezt a két szót,
Este lefektedbe,
Reggel fölkeltedbe,
Bizon, szóval mondom nektek,
Aki elmongya ezt a két szót,
Megüdvözül, mint Jézus Krisztus a
        keresztfán által, ámen.

Kaposvár, 1970. okt. 12-13.
Illés Antalné Dolha Margit, 1923. Hadikfalva (Bukovina), bátaszéki lakos (Tolna m.).

"Édesanyámtól tanultam... Kajtár Teréz... Dolha Jánosné... 72 éves, felsőnánai... este, hát minden este, ha vót kedvünk rá, ha nem, akkor csak péntek este."

 

105.
Nyújcs kezet, Mária!

Péntek, péntek, szent aranyos péntek,
Krisztus mene kínjára,
Kínján esett esetje,
Kiből kifolyt drágalátos szent vére.
Oh én Uram, Teremtőm,
Ki engem teremtettél,
Szent véreddel megváltál,
Jöjj el, Jézus!
Vetkőztess le bűnnek ruhájából,
Öltöztess fel boldogoknak ruhájába!
Oh te Sátán!
Mit kisérsz engem?
Fejem az Úrjézus,
Megfelel képembe.
Szentlélek, szállj szívembe,
Tarts meg az igaz hitben.
Orgonának magossága,
Magos mennynek hangossága.
Nyiccs kaput, angyal!
Nyújcs kezet, Mária!
Mert most megyünk Úrszinlátni,
Örökvendégfogadni,
Békességszerzeni.
Mert most csinájják az aranyházat,
Küel aranyos,
Belül irgalmas.
Közepibe' arany karszék,
Azon ül a mi Asszonyunk, Szűz Mária,
Szíve szomorodván,
Könnye hullván.
Ki ezt az imáccságot
Minden pénteken elimádkozza,
Üdvözül, mint Jézus. Ámen.

Kakasd (Tolna m.), 1969. november eleje.
Palkó Antalné Mátyás Anna, 1898. Andrásfalva (Bukovina).

Testvérétől, Sebestyén Györgyné Mátyás Máriától tanulta, aki 1913-ban született. Az pedig egy öreg asszonytól, aki 80 éves korában halt meg "má rég".

 

106.
Jeruzsálembe bévivék

...Kokas szólamlék,
Máriát káték:
Kejj fő', kejj fő', szép Szűz Mária,
Mer' megfogták a zsidók Krisztus Urunkat,
Keresztfára fölfeszítették,
Egy csöpp vére elcsöppenik,
Az angyalok fölszedik,
Angyali ruhába öltöztetik,
Jeruzsálembe bévivék
Orgonának három ágát,[264]
Fényes napnak hangosságát.
Fiam, fiam, fényes fiam,
Nyújcsd kezedet,
Hadd mennyek
Úr szine látni,
Szent sebeit kötni,
Véret váltani.
Az Úrjézus erre azt felelé:
Aki ezt az imádságot háromszor elmondaná,
Megüdvözíteném.

Tengőd (Somogy m.), 1970. május 26.
Kovács Józsefné Horváth Ilona, 1913.

A "Mennybéli Jézus királya..." kezdetű imához csapódott szöveg. Nagyanyjától, Kormony Jánosné Simon Annától tanulta, aki 30 éve halt meg 80 éves korában. Kányai születésű volt.

"...reggel is, este is, meg fohászokba', nappal is lehet, úgy fohászokba'."

 

107.
Arra mennek a sinai zsidók

Ha kimegyek az ajtóm elejbe,
Feltekintek az égre,
Ott látok, amit látok,
Mennyországot nyitva látom,
Abba látom szencsíget,
Szencsígbe látom Krisztus Urunkot,
Szent feje lehajtva,
Szent szíve megszomorodva,
Arra mennek a sinai zsidók,
Se nem áldják,
Se nem imádják,
Rút szóval illetik,
Büdös nyá'val köpdösik,
Vaskesztyűvel arccal verik.
Aki ezt az imádságot este, reggel elmondja,
Hét halálos büni megbocsájtatik,
        dicsértessék a Jézus Krisztus!

Esztergom, 1974. ápr. 28. - Szent Adalbert-búcsú.
Szeles Boldizsárné Davida Teréz, 1908. Nagylóc (Nógrád m.).

"...De én ezt este, reggel mindig elmondom... (Nagyanyjától tanulta) Kasza Erzsi Davida Istvánné... körülbelül 40 éve halt meg, 72 éves volt..."

 

108.
Gyün egy sütít sereg

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Három angyal az ágyamnál,
        (variáció: Három angyal felettem van)
Egyik vigyáz,
Másik a szemem zárja,
Harmagyik a lelköm várja.
Paradicsomba csendítenek,
Minden lelkek megörölnek,
Öröljetek, vigadjatok,
Mert Úrjézus velünk vagyon,
Kimegyek az ajtóm elejbe,
Feltekintek a magos mennyégbe,
Ott látok apró madárkákot,
De nem apró madárkák,
Hanem szárnyas angyalkák,
Szárnyuk alatt korona van.
Igaz hitű Boldogasszony, nyiss kaput!
Add ki a keresztet,
Itt gyün egy sütít sereg, egy ácsorban negyven zsidó,[265]
Mögfogták fínyes Urunkat, drága Jézus Krisztuskánkat,
Vasoszlophoz kötöztík,
Vasustorral ostorozták,
Szencsíges szent haját szálonkint szaggatták,
Szencsíges szent vérit cseppenkint bocsigatták.
        (variáció: bucsigatták)
Aki ezt az imádságot e'mondja este lefektyibe,
        reggel fölketyibe,
Harmadnappa' előbb megtudja halálát,
És megnyittatik neki a mennyország kapuja.

Ghymes (Csehszlovákia), 1973. nov. 7.
Varga Mihályné Varga Ilona, 1906.

"Így tuttuk. Édesanyámtó, Andráskó Viktoria Varga Józsefnétól, meghalt 44-ben, 74 éves korában. Ezt szokta velünk imádkozni édesanyánk. Na én minden este mondom most is... Gyerekek is megtanúták... templomban nem hallottam... Ennek az vót a neve: Hét lakat imája. Ezt úgy szokták mondanyi..."

 

109.
Lémitázs fő'gyin megfogattál

Ehun gyün a Jézus,[266] a lelkünkváltó Jézus, békességszörző Jézus,
Óh elmúltak órái(m), rövid számos napjaim,
Kiben én gyóvont embör akarnék lönni,
Urat akarnék hozzám vönni,
Beteg a testöm, kész a lelköm az örök dicsőségre mönni,
Gyűjj hozzám, Krisztus Jézusnak drága szent teste, szent lelke,
        szent vére,
Lakozzál énbennem, midőn Názáretben lakoztál,
        (variáció: Názáretben születtél)
Lémitázs fő'gyin megfogattál,[267]
Pilátusnak pitvarába bevittek,
Szent kezedet, szent lábadat három szöggel megszögezték,
Szent fejedbe töviskoronát vertek,
Aki ezt az imáccságot napjába elmongya,
Utolsó óráján pokolnak ajtaját erősen bezáratik,
A mennyország ajtaja megnyittatik néki, amen.
Én jó Uram Teremtőm,
Mikor engem teremtettél,
Akkor engem ösmertél,
Szent lelkedde' szeretté',
Szent halálodda' megváltottál,
Dicső Isten, nagy Úristen,
Dicsőséges Nagyúristen,
Testöm kedvem kerestembe'
Hét halálos bűneimme(l)
Néköm ördög ellenségem,
Sátán, mönny el előlem,
Ne kísérgess engemet,
Mert van nékem az Úrjézus Krisztus,
Fejem fölött párnafa, letelepödött,
Ága szülte bimbóját,
Bimbó szülte virágját,
Virágja szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Szent Fiát,
Kejj fel, Szent Fi, lássad, hogy mit visznek:
Kehöt, kenetöt, ótáriszencséget, papi röndöt,
Üdvöz légy, Mária, kakas megszólalván,
Máriát kiáltván,
Kejj fel, Szűz Mária, megfogták Szent Fiadat,
Kűoszlophoz kötözték,
Körösztfára fö'vitték,
A vére e'folyt, odamentek az angyalok,
Ólomba fő'szötték,
Kehöjbe dűtötték,
Boldogságos Szűzanyámnak elébe vitték,
        (majdnem sírva)
A Boldogságos Szűzanyám ezt szólla, ezt valla:
Aki ezt az imáccságot napjába e'mongya,
Utolsó óráján pokolnak ajtaját erősen bezáratik,
A mennyország ajtaja megnyittatik néki, amen.

Maroslele (Csongrád m.), 1972. dec. 4.
Káli Jánosné Köblös Erzsébet, 1897.

"Édesapámtól... Köblös János... lelei vót... 12 éve halt meg... 70 éves vót... Este, reggel... Én otthon szoktam, az ágyban..."

 

110.
Sokféle kénokval kénoztak

Én lefekszek én ágyamba,[268]
Úgy mint testi koporsómba,
Föltekinték boldog mennyországba,
Ott megláték tizenkét ótáron tizenkét apostolt,[269]
Jézus Krisztus közepibe,
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Lefüggesztett fűvel,
Szomorodott szűvel,
Elhervadt orcával,
Haját eleresztve,[270]
Én vótam a zsidók határán,[271]
        (variáció: határikba')
Akik megfogtak, üldöztek,
Sokféle kénokval kénoztak,
A' nem vót elég,
Nehéz keresztet a vállára tették,
Kivitették magos Kálváriára,
Három tompa szegvel kezét-lábát leszegezték,
Töviskoronávol megkoronázták,
Hegyes dárdákvol szent ódalát öplévezték
        (variációk: öklédeztétek, öklödözték)
Epével, ecettel itatták,
Mondá az Úrjézus Krisztus:
Vajjon vóna-e olyan bűnös ember, aki megemlékeznék az én
        kínjaimról,
Az én fájdalmaimról?
Minden héten hat napon,
Bárcsak píntek napokon,
Vasárnap napokon,
Még a legküsebbik körmét sem hagynám a purgatériom tüziben,
Ott Atyám elejibe vitetném.
Mondá a bűnös:
Oh drága kincsem, szép Jézuskám,
Bűnös lelkem vitesd mennybe,
Mennyei seregekbe, ámen.

Tevel (Tolna m.), 1970. Júl. 25.
Biró Lajosné Nagy Vilma, 1904. Hadikfalva (Bukovina).

 

111.
Mer' meghattam a fődnek kujcsait

Én lefekszem én ágyomba,
Testi-lelki koporsómba,
Házomnak négy szögletibe négy szárnyas angyal,
Én kilépek én ajtómon Krisztus Urunk nyomába,
Föltekintek mennyekbe,
Nyitva láccik mennyország ajtaja,
Ottan láccik aran lápfa,[272]
Aran lápfa mellett aranmelence,
Abba vagyon Krisztus Urunknak három csöpp vére,
Asszonyunk Máriának három csöpp teje,
Arra megy a szerető Szent János, kérdi töl(l)e:
Oh Mária, anyám,[273] mit sírsz, mér kösergő'?
Hogy nem sírnék, köseregnék, miuta má' tellyes harmadnapja, hogy
        nem láttam Szent Fiamat, Jézus Krisztus(t), Jézus Világ Urát.
Oh Mária, anyám, már megmon(d)tam, lépj ki lépést, lép(j) ajtódon,
Könyökig kön(ny)be, térdig vérbe
Maj(d) meglátod Szent Fiadat, Jézus Krisztus(t), Jézus Világ Urát a
        magos keresztfán,
Szencséges szent fejit tövissel megkoronázták,
Szencséges szent száját epéve(l) és ecette' itatták,
Szencséges szent kezeit kiterjesztették,
Szencséges szent lábát leszegeztették,
Oh Mária, anyám, légy értem haló, halhatatlan,
Mer' meghattam a fődnek kujcsait,[274] hogy az én nevemet el ne
        felejcsék, hirdettessék:
Aki ezt a kis imáccságot este és reggel elmongya,
Hét bűne megbocsáttatik a Kárvária hegyén,
Nem hagyom sem tűznek, sem víznek,
Fölviszem az örök dicsőségbe,
Hogy ott a megdicsőült szentekkel, szent angyalokkal vég nélkül
        örvendezhessenek mindörökkén, amen.[275]

Mesztegnyő (Somogy m.), 1972. júl. 8.
Tomisa Imréné Balázs Mária, 1902. Nikla (Somogy m.).

Mostohaanyjától, Balázs Jánosné Blazsics Annától tanulta, aki 1941-ben halt meg 74 éves korában. Osztopáni születésű volt, ott élt első urával, akit agyonütött az erdőn a fa. Nagyon jó mostohája volt: "...Bizon minket az igen tanított imáccságra, mert nekünk ezt térden állva este-reggel el köllött imádkoznunk... Nem szoktuk templomban... Hát úgy gondullom, hogy kevesen is tutták, ugye, mert ez az én mostohám nagyon vallásos, nagy imádkozó asszon vót. Osztán Osztopánbú kerűt oda. Azt mondta, hogy ezt az imáccságot egy püspök találta valami szent helen, emlékszek rá... »Ez a mennbű szállott le - azt szokta mondani - csak folytassátok, mer' ez szent! Mer ezt a kis imáccságot, ezt a kis papírt onnan köllött, hogy leeresszék a mennyekbű' - így szokta mondani - mer' ezt bizon nagyon kevesen, csak ahun nagyon vallásos nép vót, Osztopán!«" (Örvend, hogy felvettem az imát.) "...jó lenne, ha annyit tudnának a fiatalok, mint a régiek tuttak... Nem ismerik el aztat, ugye hát, amirül mi beszélünk, hát azt nem ismerik... hát nem létezett" (számukra az egykor volt világ).

 

112.
Memorialis

Szent Nevedben Jarok en Istenem
Nazaret beli Jesus legy mellettem
legy fellettem[276]
legy alattom
legy elötem
erös kübastyam ennekem en Istenem[277]
En agyambul fel keltem
aldot vizben meg Mosdottam
aldot kendövel megkendöztem
en hazambul ki leptem
küszibömre fel allottam
magos menyben fel tekintettem
magos menynek ajtajat nyitva lattam
ottan lattam egy aran sik seket
aban üldöget boldogságos Szűz Maria[278]
aldott Jesus Cxstusnak dicsöseges sent anya
iha meg alivan[279]
Szive szomorodvan
vig kedve meg szegven
szen füle meg fügesztven
haja meg eresztven[280]
keziben vagyon oltari olvasoja
ugy ollvassa az vilagnak bősegiért es szaporasagáért
onet latá fenyes Jesust[281]
fel vivek Sinai hegyre
magos kresztfán meg feszitettik
piros vere ki csordulvan
Maria Magdolna labahoz borula ugy sira
hajaval labait törülgeti ugy Monda
o en fiam fenyes Jesus lam meg mondam teneked
te leszesz az én bu latot fiam
(en leszek a te keseredett anyad)
o en Aszszony anyam
nekeseregjel enérettem
keseregjenek azok akik a fekete földön laknak
kik Apjukat anyukat nem tisztelik
valaki ezeket minden nap haromszor meg szamlalhatja
se pokolra se purgatoriumra nem vitettem
az örök dicsöségben vitetem.[282]

1969 nyarán kaptam tudományos vizsgálódásra Tálasi István professzortól, kinek Kunszentmiklóson a 30-as évek közepén Baky Lajos postamester adta át: családi iratai között találta e feltehetően a XVIII. sz. elején leírt szöveget.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

 

113.
Én fölkelék én ágyamból

Én fölkelék én ágyamból[283]
Kimenék az ajtóm eleibe,
Letérbélék térgyig vérbe,
Könyökig könnyűbe,
Föltekinték napjövetre
Napjöveten vala két kápolnecska,
Följül aranyos, alul irgalmas,
Ott vala asszonyunk Szűz Mária,
Mit sírsz, mit keseregsz?
Honne sírjak, honne keseregjek,
Harmadnapja az én áldott szent fiamat nem láttam,
Pokol zsidók kergették,
Kűlábakhoz kötözték,
Vaskesztyűkvel markeslák,
Bizony, bizony szót mondok:
Ki ezt az imáccságocskát elmondhassa
Este regvel
Úgy mene mennyországba, mint három koronázott angyal.
E'ső kakasszó
Szólitá: Mária!
Kejj fel Boldogságos Szűz Mária
Mert a te áldott szent fiadat elvitték
Keresztre feszíték
Vérvel izzada
Vérvel cseppene,
Elmenének az angyalok
Felszedék
Krisztus elejbe vivék,
Azt felelé Krisztuska
Ezt az imáccságocskát elmonhassa
Este lefektibe regvel felkeltibe
Az ő halála óráján elé tudik emlékezni.

Klézse (Moldva), 1971 nyara. Tátray Barna gyűjtése.
Perzsán Jánosné, 58 éves.

 

114.
Kimegyek én ajtóm ele(j)be

Én Uram Teremtőm,
Mikor engem teremtél,
Annál előbb ismertél,
Szent kereszteddel megváltottál, a magas keresztfa oltárán
        kiöntöttél,
A drágalátos szent testeddel etess meg engem,
A te drágalátos szent véreddel itass meg engem,
Légy irgalmas fiaidnak és lányaidnak és nekem is,
Édes Jézuskám!
Én kimegyek én ajtóm ele(j)be,
Föltekintek a magos mennyekbe,
Ott látok egy aranyos karastromot,
Kívül aranyos, bévül irgalmas,
Abba vagyon hat oltár,
Hetedikbe Szent Pál,
Szolgájja szentmisét,[284]
Lásd, megmondtam én ezt
Még boldog Betlehembe' voltam.
Te leszel a kínzatott fiú,
Én leszek a búlátott fiú,
Ereggy, ereggy a fekete főd hátára, és hirdesd ki,
Hogy ki ezen imádságot este lefektekor, reggel fölkeltekor
        elmondja,
Bizon, bizon velem lészen a boldog mennyországban.
Ehol jön a Jézus,
Lelkemlátó Jézus,
Örökdicsőségmondó, békességszállásostó',[285]
Kész a lélek, beteg a test,
A halálnak bűne elmú't óráin,
        (variáció: A halálnak bűnnel mú't óráin)
Rövid számos napjain,
Ha én meggyónt ember lehetnék, és Urat akarnék hozzám venni,
Jőjj hozám, Uram Isten, lakozzál énbennem, mind a Názáretben,
Dicsőséges dicső Isten,
Vagy kegyelmes kegyes Isten,
Nékem ördög ellenségem,
Akar engem elveszteni,
Üdvözítő szép Jézusom,
Üdvözíccsed én álmomat,
Világosíccsad fö(l)ségemet, ámen.

Kalász (Csehszlovákia), 1973. nov. 13.
Kevély Dezsőné Jamrich Katalin, 1902.

"Én ezt mikor még ljánka vótam... öregektől, öregektől... édesanyám Jamrich Péterné Kemera Borbála, meghalt hat éve 88 évese', idevalósi... hát hiszen ezek tuttak ilyen imádságokat, ugye... estefelekor, meg reggel, hát én is, Isten panaszul ne vegye, reggel, meg este imádkozom mindig... Három szombaton böjtőlélünk..."

 

115.
Föltekintek a Sinai-hegyre

Fehér rózsa, Mária,
Ablakomba Mária,
Ajtómon Boldogasszony,[286]
Szobám közepén szent kereszt,
Kerűjjetek, keresztek,
Őrizzetek, angyalok,
Nehéz álom meg ne nyomjon,
A rossz ember távol járjon,
Gonosz ördög meg ne csaljon.
Názáretbeli Jézusom,
Föltekintek a Sinai-hegyre,
Ott látok szép szentegyházat,
Kívül kincses, belül irgalmas,
Abba vagyon egy szent áldott szent szék,
Abba ül Asszonyunk, Szűz Mária,
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Arra megy szent evangélista,
Kérdi tőle:
Miért ülsz, Asszonyunk, Szűz Mária, ebben a
        szent áldott szent székbe?
Hogyne ülnék ebbe a szent áldott szent székben,
Mikor teljes harmadnapja nem láttam a fiamat,
        Jézus Krisztust.
Föltekintek a Sinai-hegyre,
Ott látok szép szentegyházat,
Kívül kincses, belül irgalmas,
Abba vagyon Szent Péter és Szent Pál,
Szentmiséket szolgál.
Már megfogták világ borát,
        (romlás, helyesen: urát)
Kű lábfához kötözték,
Vasvesszővel vesszőzték.
Menny el fekete föld szinére,
Hirdesd ez az én kis imádságomat,
Aki este lefektibe,
Aki reggel fölkeltibe elmongya,
Beeresztették a mennyországba.

Szenna (Somogy m.), 1971. nov. 1.
Szabó Józsefné Koczván Katalin, 1926.

"...este... nagymamámtól... Koczván Jánosné Szűcs Julianna... 43-ban halt meg 64 éves korában... Somogysárdon született... este..."

 

116.
Ottan láték egy Klastromot

Fehér rózsa Mária![287]
Engem Jézus talála;
Ajtómon Uram Jézus Krisztusom;
Ablakomon Boldog Asszonyi Szűz Mária Édes Anyám;
Szobámnak négy sarkában négy szép Őrző Angyal;
Kerüljetek keresztek,
Őrizzetek Angyalok;
Hadd nyugodjam Máriának ölében.
Föl tekinték magos menyben,
Ottan láték egy Klastromot,
Kivül kegyelmes; belől irgalmas,
Abban vagyon hét szent oltár,
Hetediken monda Sz. Péter és Sz. Pál szent misét.[288]
Szent térdére települ, szent könyökére könyökül.
Ah! lám megfogták a' Jézust a' világ Urát,
Kőlábhoz kötözték, vas ostorral verték,
Tenyerét 's talpát vas szeggel liggalták.
Urunk Jézus! Ma vagyon Péntek:
Melly a' kínnak is napja vala.
Mene Urunk Jézus Krisztus keserves kinyáról kinyára.
Drága testéből ki folyt a Piros vér. -
Jőjj el Jézus Fiú Jézus!
Beteg a' Test: kész a' lélek,
Készen vár vidd el az örök dicsőségnek nyugodalmában.
Világ allapodék,
Ezer éjjel bételék,
Szűz Mária születék,
Szent székében ülteték.[289]
Mennyjetek el úgy mond a' Fekete földnek, föld szinére,
Ottan hirdessétek ezt az én egynéhány szom, szám igéimet.
Valaki eztet elmondja lefektében, és fölkeltében,
Bizony bizony mondom velem leszen a' Paraditsom fényében,
És az örök ditsőségnek nyugodalmában Ámen.

Budapest, 1970 őszén. Dr. Huszty Mihály tanár szíves közlése.

 

117.
Abba vagyon hét ótár

Fehér rózsa, Mária,
Engem az Úrjézus talájjon,
Szent szivvel szeressen,
Szent lölkivel megválcson,
Ajtómon a Jézus,
Ablakimon, házam nígy szöglettyi(n) négy
        őrzőangyal,
Őrizzetek, angyalok,
Körösztök, ne - kerüljetek.
        (egy pillanatra megáll)
Kokas megszólamlodik,
Máriát kiált:
Kel' föl, Mária, kel'föl!
Most feszítik a Jézust,
Dárdávu' dárdázzák,
Koronávu' koronázzák,
Hét csöpp vérit elcsöppentik,
Az angyalok fölszedik,
Glóliába béviszik,
Glóliát kátassák,
Abba vagyon hét ótár,
Hetedik a Szent szűz Pál,
Kérdi tüle a Boldogságos Szűz Mária:
Mi' csinász?
Misét szógálok.
Távozz, Sátán, távozz, ne kisérj te engem,
Mer' ha én e' menek a fekete főd alá,
Kiterjesztem sárig bodor hajamat,
Kezembe veszem világzsoltár kiskönyvit.
Ég szülte fáját,
Fája szülte bimbaját,
A bimbaja virágját,
Virágja Szent Annát.
Szent szent székben bétöltetett,
Szent könyökivel könyökültet,
Szent térdive(l) térdepültet,
Aki ezt az én imáccságomat este, reggel, dé'be
        háromszor elmongya,
Bizon mondom, vélem leszen a Paradicsomba'.
Én lefekszem én ágyamba,
Testembeli koporsómba',
Fejem fölött három angyal,
Egyik vigyáz, másik őröz,
Harmadik a bűnös lelkömet várja.

Kocsola (Tolna m.), 1971. okt. 20.
Varga Vincéné Gyugyi Erzsébet, 1887.

"...este, regge' szoktam... Itthun! Mindennap! Templomba, hát, eztet nem szoktuk... Ezt még 8 éves vótam, mikor megtanútam. Nagynénémtű'... Gyugyi Erzsébet vót... Körösztös Jánosné... nagyon régen megha't, má nagyon öreg vót... idevaló, itt született..."

 

118.
Abba vagyon Szent Péter
Szent Pállal

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találla,
Tiszta szívbű szeretett,
Arangyűrűvel megpecsételt,
Öttö möttö olannyal[290]
Ötezer angyalimmal borostyánfához.
Fölnézek én magos menbe,
Ott látok egy magas klastromot,
Abba vagyon Szent Péter Szent Pállal
Szentmisét szolgáltatnak.
Egen mén a szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szép oltár,
Szép oltáron igaz szív,
Igaz szíven egy csöpp vér, mellen Mária nyugodott,
Kitekint a Mária napkeletre,[291]
Ott lát egy szép templomot,
Abba vagyon Jézus térdig vérbe,
Könyv a kezébe,
Odament két próféta,
Próféták, mi' csinyátok?
Mennyetek el a fekete főd szinye alá,
Hirdessétek ezen szent igéket, mellek az én számbú
        kihullanak.
Kokas szól éjfélkor, Mária nevét kiáltya:
Kel' föl, szép Szűz Mária, mer megfogták Szent
        Fiadat,
Vasdárdával megdárdázták,
Hét csöpp véri elcsöppent,
Hét angyal fölvette,
Áriomba bevitte,
Ott az Isten azt monta:
Ki ezt az imáccságot elmongya reggel és este,
Hét bűne megbocsáttatik,
Számláltatás nélkül az Úrjézustól irgalmasságot nyer.

Balatonmagyaród (Zala m.), 1972. szept. 1.
Hajdu Józsefné Tóth Mária, 1885.

Kitől tanulta?

"Hát a jó Isten tuggya, má' nem tudom... (hirtelen) az öreganyámtu'." (Balatonmagyaródi volt, de sem nevére, sem korára nem emlékszik.) "Má mindent elfelejtek" (teszi hozzá lemondóan, magyarázva feledékenységét). "Este, este..."

Lánya, Vajda Józsefné Hajdu Anna, 1905. is tudja - lényegtelen eltéréssel.

 

119.
Olvassák szent misének olvasását

Paradicsomba csendítenek,
Az angyalok tündökölnek,
Úr születik Betlehemben,
Elvitetik Názáretbe
A zsidóknak kirájja,
Vasszegekkel szegeztetik,
Töviskoronával koronáztatik,
Szent szakállát szálonként szaggassák.
Menj el, asszonyi állat, a fekete föld szinére,
Hirdesd ezt az imádságot, aki ezt az
        imádságot elmondja
Este lefektébe, reggel fölkeltébe,
Mennyország ajtaja nyittatik néki.
Ha kimegyek az ajtón,
Föltekintek a magos mennyországba,
Ott látok egy kalastormot,
Kível aranyos, bellől irgalmas,
Abba van hat ótár,
Hetediken Szent Pál,
Azt olvassák szent misének olvasását,
Hogy megfogták Urunkat,
Urunk Jézus Krisztusunkat,
Egyik mondja, ö'jjed, ö'jjed,
Én nem ölöm, nem itélem,
Tekints a Szűz Máriára,
Délre hajnal hasaggyék,
Pokol töre törettyék,
Élő ostya, élő Isten,
Neked ajánlom testemet, lelkemet,
Vidd be az örök életben, amen.

Ghymes (Csehszlovákia), 1973. nov. 7.
Molnár János, 1910.

"Az anyámtú... Molnár Jánosné Urbanek Veron... (meghalt 1960-ban), 76 éves korában... Reggel, este, ezt mama tanította..."

Templomban imádkozták?

"Ajjajj! Templomban nem vót, ez csak ojjan, ez könyvekbe nincsen."

 

120.
Belelépek Krisztus nyomába

Fehér rózsa, Mária-kert,
Én kilépek én ajtómon aranyos pénteken,
Belelépek Krisztus nyomába,[292]
Krisztus nyoma mellett egy szál aranyvessző,
Egy szál aranyvessző mellett szent szék,
Abba ül a Boldogságos Szűz Mária,
Sír, kersereg.
Arra megy a Szent Bernát, kérdi tőle: Mér sírsz, mér
        keseregsz?
Hogyne sírnék, hogyne keseregnék, mikor az én szerelmes
        Szent Fiamat viszik a Zsinai-hegyre, kínzóhelyre.
Te, Szent Bernát, kérlek!
Szállj le a földre,
Hirdesd ki ezt a kis imáccságomat,
Aki ezt este, reggel elimádkozza,
Hét bűne megbocsáttatik.

Kaposvár, 1971. nov. 1. - állomás.
Maronics Ferencné Simon Mária, 1899.
Mezőcsokonya (Somogy m.), jutai lakos (Somogy m.).

"...hát még valamikor az édesanyámtú... kislány koromba... odavalók vótunk mindannyian, jutaiak, hetesiek... Minden este elimádkoztuk... Vörös Rozália Simon Jánosné (édesanyja) 30 éve halt meg... 64 éves korában."

 

121.
Ott találok egy aranyágot

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találjon,
Szent szívébe' megszeretett,
Szent halálla(l) megváltotta,
Aran fűszál ágajtómon,
Krisztus Urunk ablakimon,
Szobámnak a négy sarkába négy szép
        őrzőangyal,
Kerűjjetek, körösztök,
Őrizzetek, angyalok,
Hajnal hasattáig,
Világ vérrattáig,
Mária kebelében
Készül a lélek az örök életre,
Én elértem én órámnak vendéges napjait,
Én kilépek az ajtómon
Krisztus Urunk nyomába,
Ott találok egy aranyágot,
Abba van egy zsölleszék,[293]
Abba ül a Boldogságos Szűz Mária,
Előtte (j)a kis oltárja,
Kezibe (j)a könyvecskéje,
Nyakába járó olvasója,[294]
Kérdi tőle Szűzanya:
Mit sírsz, mit rísz?
Hogyne sírnék, hogyne rínék,
Mikor mozs viszik a Szent Fiamat
A Zsella hegyre csapdottatnyi,
Tompa szeggel szegeztetnyi,
Dárdávo' dárdázik,        (recitálva)
Vastörökkel bökdözik,
Hét csöpp vére elcsöppent,
Az Úr angyala fölszette,
Káriomba fölvitte,
Jézus elejbe mentek,        (variáció: tette)
Jézus mondá:
        (e sornál mea culpa-mozdulattal)
Ki erről az imádságról minden este-reggel
        megemlékezik,
Minden bűne megbocsáttatik.

Mezőcsokonya (Somogy m.), 1972. aug. 16.
Marics Józsefné Pap Katalin, 1894. Libickozma (Somogy m.).

"Jaj, én eztet már 11-be tanútam, itt laktunk Nyíresen, aztán ott vót egy öreg néni, attú tanútam, 14 éves koromba... má régi, Szőke Mihálné vót, Kaposvárra mentek nádasdi hegyekbe lakni... a' má' lehetett olyan 70 éves... előttem mondta el, mintha tanított vóna... együtt, egy konyhán laktunk. Ugye, kislányok vótunk még akkor, ugye, azt mondhassuk, aztán akkor szokta este gyerekeket, hogy »Gyertek ide, aztán e'mondom nektek ezt az imáccságot!« ...minden este, reggel imádkozom, legutoljára, a többi ima után..."

 

122.
Abba rakományok nagy zsömle széket

Én lefekszem én ágyamba,
Minden testem koporsóba,
Őrizzetek, szent angyalok,
Forogjatok, szent keresztek,
Hol nyugosztok Máriának kebelébe,
Föltekintek magas mennybe,[295]
Ott látok egy szép szentegyházat,
Küllű aranyos, bellű irgalmas,
Abba rakományok nagy zsömle széket,*
        (variáció: arany zsömle széket)
Arra ül a Szűz Mária,
Kérdi tölle: Mér sírsz, mér keseregsz?
Hogy nem sírnék, mikor az éljel azt álmodtam,
        hogy Szent Fiamat megfogták,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Ahol egy csöpp vére lecsöppent,
Az angyalok fö'szettík
Mária elejbe vitettík, ámen.

(* E sortól kezdve a második felvételnél
        így alakul:)

Abba rakonyánok négy szép égő gyertyát,
Fejemnél Mária,
Lábomnál Szent Anna,
Mellemen Boldogasszon,
Jézus engem föltalála,
Aki ezt az imát elmondja,
Hét főbűnö megbocsáttatik.
Fehér rózsa, Mária
Ül a Paradicsomkertbe',
Leereszti sárgaszínű bodor haját,
Így olvassa a világok oltárját.
Menny el, menny el, Gábriel arkangyal
Fekete földjére,
Hirdesd el:
Aki az én számbul kiszakadt szent igéket,
Aki ezt az imát elmondja este és reggel,
Hét főbűnö megbocsájtatik.

Kányavár (Zala m.), 1974. nov. 24.
Fehér Istvánné Uti Katalin, 1899.

 

123.
Ót ül a Mária

Fehér rózsa Mária engem Jézus találjon
Szent sziveből szeresen
szen vérével megválcson
beteg a testem kész a lélek
én belépek én ágyomba
testi lelki koporsómba
Máriának elejébe
három angyal őrzetébe
egyik éjfélig másik hajnalig
Harmadik világos viratig
ót ül a Mária
Mere sétál Mes próféta[296]
kezébe van kis könyvecske
előte van kis ótár
Kérdi Szüz Máriát
Mit sírsz mit keseregsz
Hogy ne sirnék keseregnék
most el viték A Pogány zsidók
szerelmes szent Fiamat Zsanáj hegyre
tómpa szögel szegezteték
Csúnyával kérdezték
dárdával dárdázták
kórónával kórónázták
egy csep vére le csöpent
az angyalok fel veték
Arany tálba öntöték
Krisztus Urunk Elejbe vitték
Krisztus Urunk asz monta
Szent szó szent beszéd
aki eszt az Imátságót
regel este tiszta szivból el mondja
7 halálos bűne bocsátatik. Amen.

Levélben küldte Pókos Jenőné Barbér Mária, 1900.
Berzencéből (Somogy m.) 1973. jan. 3-án.

"Régi imátság. Estéli reggeli is."

 

124.
Kék köténbe

Én lefekszek én ágyamba,
Mind Úrjézus koporsóba,
Nehéz álom el ne nyomjon,
Csaló ördög meg ne csa(l)jo(n),
Kimegyek a kapum elejibe,
Ott látok egy aranyágast,
Az alatt Szűzanya Mária,
Kék köténbe, piros vérbe,
Le van a feje hajtva,
Arra gyün Szen(t) Péter és Szen(t) Pál,
Kérgyi őtet: Mit sírsz, mit rísz?
Hunne sírnék, hunne rínék,
Mikor a Szent Fiam három naptú nem láttam.
Lépjé hármat mennyországba,
Ott meglátod fehér bárán képibe,
Két üdvözlet a kezibe,
Aki ezt az imádságot este lefektibe, reggel
        fölkeltibe elimádkozza,
Halála óráján hétféle bűne megbocsájtatik.

No másikat is tudok:

Paradicsomba csendítenek,
Ott angyalkák énekölnek,
Úr született Názáretben,
Eltemették Jeruzsálembe.
Mit ásol, te liliomszál?
Földet.
Minek az a föld?
Krisztus Urunkot megfogták,
Keresztfára szögezték,
Egy csepp vére lecseppent,
Az angyalkák fölszették,
Magos mennyországba fölvitték,
A Szentháromság elejébe terjesztették.

Ipolyszakállas (Csehszlovákia), 1973. nov. 15.
Péli Andrásné Hajdu Maris, 1886.

"...édesapámtú... Hajdu István... lontai vót, kocsis az uraságná, Théknek hitták... este, reggel... (a második imádságot) eztet má édesanyámtól is... Gyuricza Julis... front után halt meg, 94 éves korában, az is lontai lány volt. (1850 körül születtek a szülei.) Hát ez imádság régi imádság..."

Kitől tanulhatták ők?

"Csak a szüleiktű..."

Miért imádkozik?

"Hát azér, hogy a jó Isten egészséget adott, meg megáldott mindenütt. Mer csak szegín szógáló vótam, aztán megáldott úgy, hogy most 8 hold fődet tudtam szerezni a gyerekeimnek... Hát hunne szeretném a Szűzanyát, mikor születte a Jézuskát, aki nekünk a hitet terjesztette."

 

125.
Szűz Mária misét szolgáltat

Én fölkeltem én ágyamból,
Mint Úrjézus koporsóból,
Kimegyek házam elejibe,
Nyitva látom mennyország ajtaját,
Kivül aranyos, belül irgalmas,
Mi Asszonyunk, Szűz Mária, misét szolgáltat,[297]
Szent térgyin térdepel,
Szent könyökin könyököl,
Szent olvásását olvassa.
Odamén Szent János:
Hadd el, hadd el, mi Asszonyunk, Szűz Mária,
Szent térdeplésedet,
Szent könyöklésedet,
Szent olvasásodat,
Mert megfogták az ártatlan Jézust.
Lásd, megmontam, Szent János,
Te leszel ebbe(n) tudós,
Én leszek ebbe búlátó.
Ereggy, menny el a fekete föld színire,
Hirdesd ezt a kis imáccságomat,
Aki minden reggel elmongya,
Velem lesz a Paradicsomkertbe'.

Tiszakécske (Bács-Kiskun m.), 1970. aug. 27.
Pekár Pálné Vas Erzsébet, 1922.

"...édesanyámtól... Vas Istvánné Cseh Máriától... 1969-ben 88 éves korában (halt meg) ...ő is csak az édesanyjától, ő is csak attól... reggeli imádság..."

Még lekopott formájában is mutatja a Memorialisszal való kapcsolatát.

 

126.
Nyakába van kőolvasó

Én kiállok én ajtóm elejbé,
        (variáció: Én kilépek én ajtóm elejbe)
Ott vagyon egy zöld ág,
Abba vagyon szép Szűz Mária,
Kezébe van kis oltárka,
Nyakába van kőolvasó,
Arra megy a szent szíve szomorítója,
Kérdi tőle: Mit sírsz, mit keseregsz?
Hogyne sírnék, keseregnék,
Mikor most viszik az én Szent Fiamat a magos
        keresztfára,
        (elérzékenyül, majdnem sírva)
Tompa szeggel szegeztetik,
(R)út truhákkal köpdöstetik.
Ájj el éntűllem, oh te gonosz Sátán!
Van énnekem fejem,
Pénteken volt annak napja,
Mikor Krisztus Urunkat megfogták,
        (variáció: Mikor az én Szent Fiam megfogták)
Oszlophoz kötözték,
Marokvesszővel vesszőzték,
Áldott volt az ő szencséges víre,
Amely a földre lecsöppent,
Az angyalok fölvitték Isten elébe,
Isten azt mondja, se nem szólok, felelek,
        (variáció: se nem szólok, se nem felelek)
Aki ezt az imádságot elmondja,
        (variáció: este, reggel elmondja)
Hét halálos bűntől apját, anyját megmenti az Isten.

Mélykút (Bács-Kiskun m.), 1975. febr. 2.
Mikó Ádámné Ádám Mária, 1910.

"Már kicsinykoromban, az én anyámtól... Ádám Imréné Mikó Julianna, 1956-ban halt meg 85 éves korában."

Templomban imádkozták?

"Nem hallottam, hát gondoltam, hogy ollan ókori imádság, és ő is még a nagyszüleitől tanulhatta."

 

127.
Térdire tette szent könyvét

Alszik szép Szüz Mária Betlehemben.[298]
Odaméne Krisztus Jézus
- Alszol-e édesanyám? -
- Aludtam, de már nem alszom, mert nem jót álmodtam
        felőled
Téged a zsidók megfogtak,
Megkötöztek,
Körösztfára fölszögeztek
Epével ecettel itattak,
- Ó szerelmes szent Anyám, ez pedig mind igaz lészen.
(Aki ezt az imádságot este reggel háromszor elmondja,
kiszólítom az árnyékvilágból, befogadom országomba)
Ó fehér rózsa Mária,
engem Jézus táplálj,
Mária tejével,
Krisztus vérével,
Én kilépek én ajtómból,
Ott találok egy kápolnát,
Kivül fényes, belül irgalmas,
Abban van a boldogságos Szüz Mária.
Arany haját leereszti,
arany övét megoldozza,[299]
térdire tette szent könyvét,
Arra méne a szeretetben szent János,
Kérdi tőle:
Mit sirsz, mit keseregsz boldogságos Szüz Mária?
Hogyne sirnék, keseregnék,
ma teljes három napja, hogy nem láttam a mi Urunk
        Jézus Krisztust, ez világnak urát!
Tekints a magos mennyekbe,
Ott meglátod a Krisztus Jézust, ez világnak urát,
jobb vállán szent köröszt,
szent körösztön szülőgyermek,
szülőgyermeken hét zsolozsma,
(Aki ezt az imádságot elmondja
este lefektibe,
reggel felkeltibe,
Hetvenhét büne megbocsáttatik.)
Én megemlékszem Krisztus hét szaváról,
melyeket mondott magos körösztfáról,
Krisztus szent testét cédrusfa tartotta,
Az ő két karját pálmafára nyujtották,
az ő szent nevét, titkát a fák kutatták,
Én ezeket a szent szókat szivembe bezárom
én halálom órájáig ki sem bocsájtom.
Halálom óráján legyen kalauzom,
és másvilágon legyen jó orvosom...[300]

Levélben érkezett Felföldi Kálmánnétól Kecskemétről
1973. áprilisában az Új Ember gyűjtési felhívására.

"Az Új Ember 1973. ápr. 1-jei számában Erdélyi Zsuzsa kérésére közlöm azt az imát, amely így végződik: Aki ezt az imádságot..."

 

128.
Sírva, ríva imádkozik

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Istennek adom lelkemet,
Fekete földnek testemet,
Menny el, gonosz Sátán, ne kísérts engemet,
Van énnekem fejem, az az én Istenem,
Maholnap halálom órája történik,
Álom bírja testemet,
Ő pedig a lelkemet.
Egy piros szép hajnalon, mikor felkelek,
Felnézek a magos mennyországba,
Ott látok egy szűz koronát,
Kívül aranyos, belül irgalmas,
Amellett ül Szűzanyánk, Máriánk,
Szent könyv a kezébe,
Abból sírva, ríva imádkozik,
Arra megy Szent Péter és Szent Pál, kérdi: Mér sírsz,
        mér rísz, Szűzanyánk, Máriánk?
Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor teljes napja nem
        láttam Szent Fiamat.
Ereggy a Sinai-hegyekre,
Ott meglátod,
A zsidók típván, szaggatván,
Mély gödörbe taszítván,
Így mondván:
Ánafa letelepedett,
Ánafa szülte ágát,
Ága szülte bimbóját,
Bimbója szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát.
Kakasok szólalnak, Máriát kurjantanak:
        (variáció: kurrantanak)
Kejj föl, Mária, kejj föl!
Nézd, mit visznek!
Viszik Krisztus Urunkat
Kínzóházba,
Kínzóudvarba,
Kő(j)oszlophoz kötözik,[301]
Vasdárdával szúrkálják,
Ahol egy csepp vér elcseppent,
Az angyalok cintányérba szedik,
Krisztus elé viszik,
Krisztus Urunk azt mondja:
Aki ezt az imáccságot legalább pénteki napon elvégzi,
A legkisebb körmét se hagyja vétekben, amen.

Apátfalva (Csongrád m.), 1972. dec. 3.
Antal Angéla, 1968.

Édesanyjától tanulta, Antal Mihályné Tóth Máriától, aki 32 éves. (Antalné:) "...édesanyámtól, Balázs Rozália Tóth Józsefnétől, 53 éves most. Zsidó szógáló vót, és ott tanulta a zsidó gyerekektől, Makón... 16 éves korában... este..." (Keresztvetéssel kezdi és végzi.)

 

129.
Fiam a Sinai-hegyen

Fehér rózsa, Mária,
Engem, Jézus, találj meg!
Szent szívével szeretett,
Szent vérével pecsételt,
A házam négy sarkába
Négy szép aranykereszt,
Kerűjjetek, keresztek,
Őrizzetek, angyalok,
Máriának kebelébe.
Én kimegyek én ajtómba,
Feltekintek magas mennybe,
Nyitva látom a mennyország kapuját,
Kívül aranyos,
Belül irgalmas,
Ott van hét vetett oltár,[302]
Hetedik oltárnál Krisztus Urunk misét szolgál,
Mellette van Éva és Léna,[303]
Színe meghervadt,
Mit sírsz, mit kesergö'?
Hogyne sírnék, keseregnék,
Fiam a Sinai-hegyen,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Hét csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok felszedték,
Áliomba felvitték,
Krisztus Urunk elejbe tették,
Aki ezt az imát este, reggel elmondja,
Hét bűne megbocsáttatik az Úristen előtt, amen.

Kaposvár, 1974. október 10.
Domsa Józsefné Szabó Ilona, 1930. Miháld (Zala m.).

Ki maga szerint a Léna?

"Nem tudom, hát így tanultam édesanyámtól, Farkas Margit Szabó Jánosné, 72 éves. Felsősegesdi származás, én Szenyéren lakom. Este, reggel, hát szerettem ezt az imát."

Templomban szokták imádkozni?

"Nem. Nem is tudják még nálunk se."

Miért szerette ezt az imát?

"Hát édesanyám arra tanított mindég, hát hogy eztet el kell imádkozni, mert akkor hét bűnünk megbocsáttatik az Úristen előtt."

 

130.
Szűz jászolnak vesszeje

Fehér rózsa, Mária,
Jézus engem talájjon,
Szent szíve szeretett,
Aranygyürrel pecsételt,
Házam négy sarkába
Négy szép szárnyas angyal,
Házam közepébe
Aranyszéken azon ül Asszonyunk, Mária,
Térdin tartya az oltári könyvet, mondá, hogy elveszünk,
        elveszünk,
Kárhozatban, nagy barlangban.
Áldott legyen szűz jászolnak vesszeje,
Szól a kakas éjfélre,
Máriát káttyák:
Mária! Megfogták Krisztus Urunkat a zsidók, pogányok,
Vasvesszővel vesszőzték,
Vasustorral ustorozták,
Tüvisekkel koronázták,
Arra megy Mária, kérdi tőle:
Fiam, mér szenveded ezeket a nagy kínokat?
Válaszolja: Anyám, anyám, nem vetem sem pokolba,
        sem purgatériomban
Fölviszem az Atyám házában, amen.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 11-12. - búcsú.
Szabó Istvánné Kis Mária, 1908. Nagylengyel (Zala m.).

Kérdésemre, hogy mi a "Szűz jászolnak vesszeje", így felelt: "Korbács. Nagyapa így mondta." Nagyapjától tanulta, 80 éves korában halt meg vagy 40 éve. "Kis János, györfiszegi volt... Göcsej... este..."

 

131.
Mit olvasol, Mária nagyanyánk?

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találna,
Szent igével igézi,
Aranygyűrűvel bélyegzi,
Házamon a szent kereszt,
Őrizzetek, pásztorok,
Vezéreljetek, angyalok,
Hogy én mehessek
Jézus Krisztus elébe,
Kejj föl, kejj föl, szép Szűz Mária,
Szent Fiadat most vitték a keresztfára,
Keresztfára szegezték,
Három csepp vérét elcsöpögtették,
Az angyalok fölszedték,
Szent testébe tétették,
Aki ezt az imádságot este-reggel elmondja,
Hét halálos bűntől megmenekül.
Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsómba,
Fejem fölött van egy keresztfa,
Azon van három szárnyas angyal,
Egyik őrőz éjfélig,
Másik őrőz hajnalig,
Harmagyik halálom órájáig.
Amott látok egy szentölt szent kápolnát,[304]
Abba van egy szentölt szent szék,
Azon ül Mária nagyanyánk,
Arra ment Keresztelő Szent János,
Kérdi tőle: Mit olvasol, Mária nagyanyánk?
Oh hogyne olvasnék, mikor van énnékem mit olvasni,
Eredj ki a Sinai-hegyekre,
Ott meglátod térdig vérbe, könyékig könnyűbe,
Vasostorral ostorozták,
Tövisekkel koronázták,
Piros vérét fölszedték,
Az angyalok fölszedték,
Magos mennybe fölvitték,
Úrjézus elébe vitték,
Aki ezt az imádságot este-reggel elmondja,
Minden bajtól megszabadul.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. május 3-4. - búcsú.
Mituk Jánosné Papp Teréz, 1920. Dejtár (Nógrád m.).

"...eztet édesanyámtól... Papp Ferencné Szabó Rozália, 1943-ban meghalt, 1900-ban született, dejtári volt. Mindennap elmondom este, reggel. Mikor lefekszek, vagy fölkelek. Templomban nem."

 

132.
Arra menő aran'lépő Szent János

Uti piros szép hajnal,
Kibe Mária nyugodék,
Nap tetűled keleték,
Úr tetűled születék.
Rózsaliliom, szép virágszál,
Eleven ostya,
Én lefekszem én ágyamba,
Úgy mint testim koporsómba,
Engem őröz három angyal,
Egyik őrzi testemet,
Másik őrzi lelkemet,
Harmadik őrzi végórámat,
Kerüll(j)etek, keresztek,
Őrözzetek, angyalok,
Hogy nyugoggyam Ábrahámnak kebelében,
A Jézus kedvébe,
Ezer bétellék,
Szűz Mária születék,
Szent székében ü(l)teték,
Arra menő aran'lépő Szent János,
Eztet mondá Szent János:
Asszonyunk, Asszonyunk, szép szűz Asszonyunk,
Hadd el, hadd el szent könyöklő könyöklődet,
Szent térdeplő térdeplődet,
Mer megfogták az ártatlan Jézust.
Boldog Bötlehemben tenyerét és talpát vasszögekkel
        szögezik,
Koronával koronázzák,
Vasostorral ostorozzák,
Oh én fiam, Jézus,
Mer megmondták tenéked,
Hogy én leszek tenéked Napbúlátó anya.[305]
Mennyetek el a fekete földnek szinire,
Hirdessétek az én nevemet az Ádám fiaimnak,
Ki este, reggel elmongya,
Hét halálos bűne megbocsáttatik,
Szűz Szent Borbála és má(r)té(r)
A boldog kimúlásér
Legyen nekem minden üdőben esedezésem,
Hogy én hirtelennyen meg ne hallak,
Hanem halálomnak előtte az üdvösséges
        szákrámentomban részesülhessek,
És minden látható és láthatatlan ellenségtül megőriztessek,
A gonosz lélektül megoltalmaztassak,
Így az örökkénvaló boldog életbe juthassak,
Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által, ámen.

Pölöske (Zala m.), 1972. aug. 24.
(Sablyán) Gyuláné Takács Erzsébet, 1892. Zalaszentmihály.

"Ez olyan ima, hogy este is, reggel is el lehet imádkozni... az én jó anyámtul (maradt rám) ...Gombár Mária... Takács Istvánné... 1925-ben halt meg 72 éves korában." (Valahol messze, Sümeg körül született, nem tudja, hol.) Diftongizál: viég, sziép stb.

 

133.
Menj el kicsi földnek fenekére

Paradicsomban csenditenek az angyalkák,
Kelj fel Mária, Jézust a zsidók megfogták,
Keresztfára feszitették,
Hét csepp vére lecseppent,
Az angyalok felszedték,
Krisztus Urunk eleibe vitték.
Vess magadra száz szent keresztet,
Száz szentelt szent kereszttel,
Ezer ez a világ,
Ezer éjjel böjtöltünk Krisztus szenvedéséért.
Én kimegyek én ajtómon,
Nyitva látom mennyország ajtóját,
Kivül aranyos, bévül irgalmas.
Abban van hét oltár,
Melyen asszonyunk szüz mária szent térdén térdepel, szent
        könyökén könyököl,
Keresztelő János, menj el kicsi földnek fenekére,
Hirdesd ezt az imádságot.
Aki ezt az imádságot este lefekvéskor és reggel felkeléskor
        elimádkozza,
Bizony mondom nektek, annak hét halálos büne megbocsáttatik.

Farnad (Csehszlovákia), 1972 nyara. Bánovszky Józsefné gyűjtése.
Elküldte Molnár József plébános.
Vanyur Józsefné Kollár Vilma, 71 éves.

Mint "régi" imádságot édesanyjától, Kollár Sándorné Mazan Juliannától tanulta, aki megint édesanyjától hallotta.

 

134.
Szíp kerekek, forogjatok

Fehér rózsa, Mária[306]
Gyönggyel gyökeredzik,
Virággal virágzik,
A mi házunk nígy szöglete,
Nígy szíp őrzőangyal, őrizzetek,
Szíp kerekek, forogjatok,[307]
Szíp csillagok, csillámlatok,
Hadd aluggyam Ábrahám kebelibe,
Fölnyitott kezeibe,
Virág szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát.
Kitekintek napkeletre,
Ott látok egy szíp csillagot,[308]        (variáció: templomot)
Kívül aranyos, belül kegyelmes,
Abba fekszik Krisztus urunk,
Térdig vérbe, könyökig könnyűbe,
Előtte áll két pogány zsidó,
Vasdárdákkal vesszőzik,
Vasszegekkel szegezik,
Vasostorral ostorozzák,
Krisztus Urunk három szent csöpp vére lecsöppenik,
Az angyalok fölszedik,
Paradicsomba beviszik,
Krisztus Urunk elejibe leteszik,
Krisztus Urunk azt mongya:
Aki ezt az imáccságot este lefektibe, fölkeltibe elmongya,
Hét halálos bűne megbocsájtatik, ámen.

Sopron, 1970. szept. 20.
Fonyó Kálmánné Rozs Mária, 1896. Vasszécsény (Vas m.).

"Igen rígen imádkoztam, van talán 20 éve is. Idesanyámtú, Simai Rozália Rozs Istvánné, 1944-ben halt meg 72 éves korában. Ölbői születés volt." (Édesapja juhász volt Sorokmajorban, 7 éve lányánál, Sopronban él.)

 

135.
Igye-migye madárnok szárnya alatt

Fehér rózsa, Mária,
Hold tetűled született,
Nap tetűled nyugodott,[309]
Engem Jézus talált,
Kimegyek én ajtómon,
Föltekintek a magos mennybe,
Ott látok egy szentegyházat,
Kűő kincses, bellű irgalmas,
Annak négy közepibe négy szál gyertya ég
Igye-migye madárnok szárnya alatt,
Kerűjj köröszt, igaz hit, forogjatok,
Az angyalok nyugodhassanak
Ábrahám kebelibe,
Szól a kakas: Kel föl, Mária, most született Krisztus Urunk,
Egy csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fölszettík,
Aranytányérra tetették,
Aki ezt az én kis imáccságomat este, reggel elmongya,
Várhatja Istentű hét bűnei bocsánatát, áment.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 11-12. - búcsú.
Anonyma, 1901. Szijjártóháza (Zala m.).

"...hát az öregektől, öregapámtú tanugattam talán legjobban, mikor még ollan kisgyerek vótam."

 

136.
Boldogasszony kitekintett napkeletre

Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt a szent ótár,
Szent ótár alatt az igaz hitbe,
Igaz hitbe Boldogasszony.
Boldogasszony kitekintett napkeletre,
Piros hajnal hasadá,
Mennyország ajtaja megnyittatik,
Ott áll a Krisztus Urunk
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Akkor mongya a Szent Fia:
Kel' föl, kel' föl, Boldogságos Szűz Máriám,
Megfogták a te Szent Fiadat,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Az Úristennek lecsöppent egy csöpp vére,
Az angyalok fölszették,
A Jeruzsálembe fölvitték,
Az Úristen elejbe tették,
Az Úristen azt mondotta:
Aki ezt az imát háromszor lefektébe,
Háromszor fölkeltébe elmongya,
Hét féle bűne megbocsáttatik.
Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talál,
Szent ige látóm,
Szent halálom a megváltóm,
Ajtómon a Szentasszon,
Tűzhelemen Boldogasszon,
Szobám közepén az aranszál kereszt,
Kerűjjetek, keresztek,
Őrizzetek, angyalok,
Mert elnyugszom a Jézus Mária nevébe,
Isten veti öt ujját
Ötven angyalával,
Száz szerető szentivel,
Tizenkét apostolival,
Láss, Isten,
Őrizz, Isten,
Mert elnyugszom Jézus Mária szent nevébe.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1972. júl. 2. - búcsú.
Partics Jenőné Kovács Vilma, 1897. Kemendollár (Zala m.), vörsi lakos (Somogy m.).

"Templomban nem szoktunk ilyet imádkozni, csak odahaza lefekvéskor. Nagyanyámtól tanultam, Kovács Józsefné Sablyán Ágnes, kemendollári volt, meghalt 1927-ben, 67 éves korában."

 

137.
Látta, hogy így imádkozik

Fehér rózsa, Mária,
Engem Isten találjon,
Szent szive szeressen,
Szent halála megválcson,
Aranygyűrű pecséttye,
De nem madár szárnya,
Szárnya alatt szent ótár,
Szent ótárban igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszon.
Boldogasszon kitekintett szent ablakán,[310]
Látta, hogy Krisztus Urunk így imádkozik,
Fé' kezébe könyv,
Fé' kezébe olvasó,
Kejj föl, kejj föl, szép Szűz Mária,
Mert megfogták a fiadat a pogány zsidók,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Egy csöpp vére lecsöppent,
Az angyalok fölszették,
Aranytányérra tették,
S Krisztus Urunk elejibe úgy vitték,
Krisztus Urunk azt mondotta:
Aki ezt az imáccságot este, reggel elmongya,
Megnyeri az örök üdvösséget.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 11-12. - búcsú.
Tóth Jánosné Horváth Júlia, 1905. Tornyiszentmiklós (Zala m.).

"Hát még az anyósomtú, má nagyon régen, Tóth Lajosnétú. Pincei születés vót, jugoszláv születésű vót, de ott vót férjnél Tornyiba... Kardos Rozália..."

 

138.
Bemegyek a gecemáni kertbe

Engem Jézus szent szívével szeretett, szent halálával megváltott.
Forogjatok szent keresztek, őrizzetek szent angyalok
Arany gyűrűvel lepecsételem, hogy távozzanak ezek a Sátánok.
Én mellettem egy égen ülő madár van,
Közepében Krisztus urunk, kezében imádságos könyve van.
Felét osztja árvához, özvegyekre, útonjáróhoz, vízenjáróhoz.
Aki én érettem egy napon egy Miatyánkot elmondna, úgy üdvözülne
        mint a mai lett gyermek.
Ma van péntek, holnap szombat, bemegyek a gecemáni kertbe,
Ott látom a pogány zsidókat vas botokkal, vas dárdákkal,
A Krisztus urunkat hajszolták, megfogták, halálos való sebét
        csináltak rajta.
Oh fiam, fiam, édes Jézus fiam!
Vidd el ezt az imádságos könyvet, add a bűnös Ádám fiának.
Aki ezt az imádságot megtanulná,
Nem is hagynám neki látni a purgatórium tüzét,
Hanem vinném Atyám szent országába.
Jézus, Jézus légy velem az éjjel,
Hogy testem nyugodjék, de szívem el ne aludjék,
Hogy én tőlem minden bűnös távoztassék, ámen.

Pusztaederics (Zala m.).
Bálint Sándor anyaga, Kiss József gyűjtése.

 

139.
Az Úrjézus Krisztus imádsága

a Gecemányi-kertbe'

Jöjj el Szentlélökúristen!
Tekincs reám a te szent szemeiddel!
Add reám a te szent áldásodat!
Hogy nyerhessem meg a te szent országodat!
Jövel, jövel én lölkömnek szent vendége, szent angyaloknak
        eledele,
Szép Szűz Máriának Szent Fia, Világ áldozatának tárháza,[311]
Járulunk, Uram Teremtőnk, szent oltárod elé szent testednek
        vételére.
(Hogy) Aggy, Uram Istenem, útikölcséget és bátorságot,[312]
Hogy bejuthassak az örök dicsőségbe!
Égen megyen egy kis madár,[313]
De nem madár, hanem szárnyas angyal,
Szárnya alatt a szent oltár,
A szent oltárban az igaz hit,
Az igaz hitben a Boldogasszony.
Kitekintek napkeletre,[314]
Ottan látok egy aranyos templomot,
Kívül aranyos, belül irgalmas,
Le van terítve az aranyos szőnyeg,[315]
Ottan térdel Jézus Krisztus térdig vérben, könyv a kezébe,
Odament két próféta, és mondá nekik:
Mennyetek ti ki fekete földre,
Földnek föld szinére!
Hirdessétök az én számból kiszármazott szent igéket,
A papok, akit tagadnak.        (?nehezen érthető)
Ime, vala vélle Mária,
Aranyfának ága,
Holtaknak bársonya,
Szűzeknek virága,
Leereszté vala sárbodor szép haját,[316]
Kezében vette a világi zsoltárát,[317]
Kibül olvasta szerelmes Szent Fiának keserves halálát.
Szól a kakas, Máriát kiáltya:
Ke(l)j föl, Mária, ke(l)j föl!
Krisztus Urunk születik,        (variáció: született)
Egy csöpp vére kicsöppent,
Pogány zsidók fölszették,
Liliommá tétették,
Magos fára feszítették,
Krisztus Urunkhoz fölvitték,
Ottan szólván, aki ezt este és röggel elmongya,
Hét halálos bűne bocsájtatik meg az Úrjézus Krisztus előtt.
Ablakomon az Úrjézus Krisztus,
A szobámnak négy sarkába négy szép őrzőangyal,
Forduljatok, körösztök, Ábrahámnak kebelébe!
Én lefekszem én ágyamba,
Lelki-testi koporsómba,
Teszünk ottan gyónást, vallást[318]
Éjszakának idejibe,
Számban a szent áldás,
Szívemben a Szentlélök,
Fejem fölött a szent kereszt,
Mellettem van a Szent János,
Üdvöz légy, Isten báránya,
Ki elveszed a világ bűneit, ámen.

Csak akkor érvényes, ha ezt is elmongyuk.[319]

Ángolának három ága,
Magos mennynek magossága,
Nyiss be, Uram, szent ajtódat,
Hadd mennyek be szent ajtódon,
Szent véredet látogatni,
Szent sebeidet kötözgetni,
Aki ezt is elmongya,
Bejut lölke a mennyországba,
Mint kiskorú gyermeké.        (variáció: gyermekek)

Kaposvár, 1970. okt. 16. - piac.
Bencs Józsefné Szilvai Anna, 1884. Zselickislak (Somogy m.).

"...Én ezt a szüleimtű tanútam, mikor még iskolába se jártam, s nem felejtettem el, hála a jó Istennek... édesapám meg édesanyám, azok is nagyon jóravaló népek vótak, nagyon szerettek imádkozni, azok segítettek, mikor még olyan fiatal lány vótam, az iskolába... megha'tak má régen." (Kérdezem édesapja nevét:) "Hát miér mongyam el, mit! Háthogyha... (Biztatják a népek, hogy csak mondja:) Neeem! Nem mondok többet semmit, aranyom, mert háthogyha engem a va...ra vernek... (Hirtelen abbahagyja, aztán újabb biztatásra mégis:) Szilvai Ferenc... 1914-ben halt meg, 70 körű vót."

(E szöveg, az utolsó rész nélkül, ponyván is megjelent Jézus Krisztus imádsága címmel. Semmilyen jelzete nincs, betűtípusa szerint 100-110 éves lehet.)

 

140.
Jézus ül a Getszemáni kertben

Az én házam szt. Antal,[320]
4 szögében 4 angyal;
Közepében szt. oltár,
szt. oltáron ezer angyal
Ezer angyal között ül a boldogságos szüz Mária,
Menyországban csenditének,
Az angyalok felkelének
Aranymisére készülnének.
Kérdi tőle a bünös, elmehetek-e?
Nem mehetsz el, mert bünnel vagy rakva.
Jobb kezeddel vess keresztet:
Az Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek nevében.
        Ámen.
Jézus ül a Getszemáni kertben
Arany karszékében
Térdig vérben
Könyökig könnyben.
Haja leeresztve,
Feje elcsüggedve,
Odamén szt. Lukács evangélista s kérdi tőle:
Mért sirsz, mért sirsz világ Megváltója?
Hogyne sirnék te szt. Lukács evangélista, mikor Atyám
        azt mondotta:
Vasostorral ostoroznak,
Tövisekkel koronáznak,
Végre a keresztfára felszegeznek.
Hanem te szt. Lukács evangélista,
Menj el a fekete földnek szinére,
Hirdesd ezt az imádságot,
Aki mindennap elvégzi,
Még a legkisebb ujját sem hagyom a pokol tüzébe jutni.
        Amen.

Levélben érkezett Mátéffy Nándornétól Pécselyről (Veszprém m.) 1971. máj. 6-án.
Neki Molnár Mihályné Molnár Anna, 1919. (jelenleg szentdemeteri lakos) mondta el Erdélyben, aki az 1920-as években - elemista korában - egy pajtásától tanulta, az meg "Nannyó"-jától. Ez a "Nannyó", ha élne, 110 éves lenne.

 

141.
Színe elváltozván

Ma péntek, ma péntek, szent aranyos péntek
Kimegyek ajtóm elébe,
Feltekintek a magas égre,
Nyitva látom mennyország kapuját
Azonbelül mennyország ajtaját,
Ott látok egy arany széket
Benne üle a világ ura Jézus
Szíve szomorodván, színe elváltozván.
Odamene Szent Lukács evangélista
S kérdi tőle: mért sírsz mért sírsz
O én áldott szent Atyám?
Hogyne sírnék, hogyne sírnék
Mikor nekem azt igérték
Magas hegyre fölvezetnek
Magas keresztfára fölfeszítenek
Az én két szép kezem kétfelé szegezik,
Az én két szép lábom egymásra verik.
Vaskesztyűkkel megfogdosnak,
Vaslándzsákkal megcsapdosnak,
Veres kendővel letörölnek,
Rút nyálokkal leköpdösnek.

Bizon bizonnal mondom, aki elmondja este lefektibe
        reggel felkeltibe
Halála előtt megjelenek neki és átviszem a purgatorium
        tüzén. Ámen.

Uzonka (Háromszék m., Románia), 1971. augusztus.
Lammel Annamária gyűjtése.
Janó Krisztina 1901. Alsógyimeslok (Csík m., Románia).

 

142.
Le van a szenthaja eresztve

Názáretbeli Jézus kertjébe
Le van a szenthaja eresztve
Tövis korona a fejébe,
vas fogakal lenyomtatva,
térdig vérben járásáért,
könyökig köny hulatásáért,
a kereszt fára vas szögekel fölfeszitve,
Kettő a két kezében
harmadik a lábában,
ara néz a szent Lukács Evangelista, kérdi tőle
miért sirsz Názáretbeli Jézus,
hogyne sirnék mikor, a szent Atyámtól el van rendeleve
keresztfára föl leszek feszitve
Három retetendö vasszöggel kezeim lábaim átverve.
Kettő a két kezembe
Harmadik a lábamba.
Penitenciás szent János
ereggy a föld szinére,
Hirdesd ezt a kis imádságot.
Aki ezt az imádságot napjában háromszor elvégzi,
Halála oráján még a legkisebb ujjában sem lesz vétek.
        Amen.

Levélben érkezett Salgó Jánosné Recska Erzsébettől
Udvardról (Csehszlovákia) 1974. jún. 4-én.
(Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

Részlet a levélből: "...én igen örültem, hogy Örömet szereztem a régi imával Most megint itküldök hármat, nem tudom mege felelnek. Én nem másitottam rajtok. De már ezeket is kevesen tudják, sokat érdeklődtem mig e hármat megfelelőnek találtam. Egy öregnéni azt mondta, hogy egyidőben megtiltották hogy ilyen forma imákat imádkozzanak, valószinűleg az 1890-es években. Azután már megjelentek az ima könyvek nyomtatásban és a nép már abol tanulta az imákat. Most már nagyon kevesen élnek abol az időből, akik még tudják a régi imákat..."

 

143.
Ki van írval az Atyámtó(l)

A Jézus kimene
        (variáció: A Jézus Krisztus)
Szent siralmas székibe,
Térdig vérbe,
Könyékig könnyűbe,
Hét sing olvasó jobb kezibe,
Nagy írott könnyü[321] bal kezibe,
Úgy sír, és úgy imádkozik a mi megváltó Jézus Krisztus
        Urunk.
Odamene Szent Lukács és Szent (É)vangyélista, és kérdi:
Minek sírsz, mi megváltó Jézus Krisztus Urunk?
Hogyne sírnék, Szent Lukács és Szent Évangyélista,
Mikor ki van írval az Atyámtó(l):
        (variáció: Ki van írval)
Kálvária hegy tetejére kivisznek,
        (variáció: Kivisznek magas Kálvária hegy tetejire)
Magos keresztfára fölfeszítenek,
A fejemet meghajcsák,
Vaskesztyűkvel csabboggyák,
Ódalomat megnyiccsák,
Epével, méregvel itassák.
Menj el, menj el, Szent Lukács és Szent Évangyélista,
        fekete fődnek szinyire,
Hirdesd, aki ezt elmongya
        (variáció: Hirdessed, aki elmongya ezt)
Este lefektibe, reggel fölkeltibe,
Bizon, bizon mondom,
Hogy a halál óráján se angyalomat nem kűdöm,
Se prófétámat nem kűdöm,
Én magam elmegyek,
Még a legkisebbik ujját es bűnben nem ejtem, amen.

Vonaton, a Kaposvár-Gyékényes vonalon, 1974. jún. 4.
Gyurka Demeterné Laczkó Rozália, 1919. Lábnyik (Moldva).

"Hát ezt még a nagymamámtól, otthon Moldovába. Harangozó Antalné, még 29-ben halt meg 61 éves korában. Én még kislány vótam, mikor ezt tanótam. Mindennap szoktuk, este lefektünkbe, reggel fölkeltünkbe, valamikor, csak ugye, hát most az ember má mindenbű kimegy lassan, hát amikor eszembe jut, akkor elimádkozom, amikor nem, akkor nem, ugye, mikor ráérek... 1940-ben rendes hazatérővel jöttünk." (Jelenleg Kapospulán [Tolna m.] laknak.) Kérdésemre, hogy mit jelent: "Ki van írval az Atyámtól", így válaszol: "Hát, ki van írval a kínszenvedése, hogy viszik kénzásra, hát, hogy ki van írval, ahogy felfeszítik a magos keresztfára, aztán kénozzák, ugye, az a Krisztusnak a kénszenvedése imái, ugye, hogy ezt, ezt jelenti."

 

144.
Felfeszítenek

Ma mi van?
Péntek?
Annak is a napja.
Krisztus mene kínjára,
Kínján esett esetje,
Az én házam Szent Antal,
Négy szegibe négy angyal,
Közepibe szent oltár,
Ott ül az Úrjézus Krisztus,
Oda mene Szent Lukács évangyélus Úristen.
Oh menj el, menj el, Szent Lukács évangyélus Úristen!
Mert ki vagyok parancsolva a Kálvária hegyére,
Magas keresztfára
Felfeszítenek,
Két kezembe két vasszöget,
Két lábamba két vasszöget ütnek,
Így váltom meg a világot.
        (második elmondásnál: Evvel váltom meg a világot)

Bikal (Tolna m.), 1969. nov. eleje.
Idős Anonyma. Bizalmatlan, fél. Nevét nem mondja be.

Édesanyjától tanulta, moldvai magyarok voltak. 1944-ben jöttek ki a Regátból, ahol unguroknak nevezték őket. 1946 óta laknak Bikalon.

 

145.
Világ vakságáért

Uram, Jézus Krisztusom,
Aki a világ válcságáért hat órakor a keresztfára függösztettél,
        és a halállal tusakottál,
Szencséges szent lelkedet érettem kiadád,
Eltekéllett szándékval igérvén soha keserves kénnyairól el nem
        feledkezvén.
Oh magos keresztfa alatt kesergő Szűzanya Máriának ajánlom
        lelkömet,
Kerüld, kereszt, házomot,
Őrizd, angyal, lelkemet.
Ablakomban apostol,
Az ajtómba Úrjézus.
Hol ül, hol ül Úrjézus?
Paradicsom kertyibe',
Szent aranyszékibe',
Szent fejét lehajtya,
Szent könyvét hullatja,
Odamene az Úr angyala, kérdé őtet:
Mért sír, mért sír az Úrjézus?
Hogyne sírnék, Úr angyala,
Büdös nyálvol töpdösnek,
Vasostorval ostoroznak,
Töviskoronávol koronáznak,
Kivisznek Új-hegyre,
Fölfeszítnek magos keresztre.
Két szent lábom összeszegzik,
Két szent karom kétfelé feszítik,
Hirdesd, hirdesd Úr angyala:
Aki ezt elmongya
Este lefektébe,
Reggel felköltibe,
Főképpen napjába háromszor,
Halál órájakor pokol kapuja előtte záratlan bezáródik,
Mennyország ajtaja záratlan kizáródik,
Mennyei harangok megkondulnak,
Oltári gyertyák fellobbannak,[322] áment.
Hogy az Atya, Fiú, Szentléleknek szent áldása szájjon mireánk,
Maraggyon mivelünk,
Hogy az igaz hitben megtarcson,
Hit bétőtésivel neki szolgálhassunk
Tökéletes szűvvel mindenkor és mindörökkön örökké, áment.

Lengyel (Tolna m.), 1970. jan. 21.
Fábián Gergelyné Sebestyén Erzsébet, 1907.
Andrásfalva (Bukovina).

"Én ezt mondom mindennap, este-reggel." (Édesanyjától, Daradics Rozália Sebestyén Gergelynétől tanulta, 1943-ban halt meg Bácskában, 73 éves volt.) "Édesszüleimtől... Kiskorunkba, ugye, letérgyeltünk, imádkoztunk mindig, mink heten vótunk testvérek..."

 

146.
"Nagy itilet"[323]

A/    Hol imádkozik a mi Urunk Jézus Krisztus?
        Szent szerelmes kertyibe,
        Szent szerelmes székibe,
        Térgyig vérbe, könyökig könnyűbe,
        Haja leeresztve, könnyü[324] a kezibe,
        Könnyes szemekkel olvas belőle,
        Arra menyen Szent Péter és Szent Pál apostol,
        Kérdik tőle: Miért sírsz, Szűz Anyám, Mária?
        Oh hogyne sírnék, hogyne sírnék,
        Teljes harmadnapja mióta Szent Fiamat
                elvesztettem.
        Oh Szűz Anyám, Mária,
        Tekincs föl az égbe,
        A zsidók megfogták,
        Gödörbe taszíttyák,
        Szent haját tépázták,
        Szent haját szaggattyák,
        Piros vére foljamodik a földre,
        Az angyalok felszedik,
        Fehér gyolcsba betakarják,
        S az Úristennek bemutassák,
        Az Úristen azt hatta:
        Aki ezt elmongya este-reggel,
        Nyitva lesz részire mennyország kapuja,
                ámen.

B/    Uram, Jézus Krisztus, mi dolog lehessen,
        Itt egy kőkertedben,
        Szent aranyszékedben
        Szent szüved megszomorodva,
        Szent szinyed meghervadva,
        Szent szakálladon csorog le a könnyű.
        Ide jöve szencség, szeretet,
        Ahogy ne legyen, mikor eljönnek a
                kegyitlen zsidók,
        Harmadnapig üldöznek,
        Harmadnap múlva megfognak,
        Tövissel megkoronáznak,
        Vasostorokkal ostoroznak,
        Büdös nyálakkal töpdösnek,
        Oh ti, szájjatok le a fekete főd szinyire!
        Hirdessétek a földi bűnösöknek,
        Aki ezt elmongya este-reggel,
        Nyitva lesz részére a mennyország kapuja,
                ámen.

C/    Uram, Jézus Krisztus,
        Kérlek Szent Atyádér',
        Mencs meg az éhségtől,
        Mert tebenned bízunk,
        Szívemből s lelkemből tégedet szeretlek,
        Bánom bűneimvel,
        Hogy megsértettelek,
        Hanem hogy megbocsássál,
        Térgyen állva kérlek,
        A te szolgálatodra adom életemet,
        Én sok szenvedésemet.
        Jöjj el, küsded Jézus,[325]
        Oh hatalmas gyermek,
        Téged szívből áldlak,
        Add, hogy mennybe veled legyek,
        Mária, Józseppel téged szemléljelek,
        S az angyalokkal vígan énekeljek, ámen.
        Ajánlom ezt a keves imáccságomat a
                megváltó Jézus Krisztusomnak,
        Keserves kínszenvedéséért,
        Öt mélységes sebeiért,
        Szent halálának tiszteletire,
        Istennek dicséretire,
        És a purgátoromtűzbe szenvedő lelkeknek
                kiszabadulásikra, ámen.

        (megállás nélkül mondja)

        NAGY VÉGSŐ DOLOG, NAGY ITILET
D/    Hol imádkozik a mi Urunk Jézus Krisztus?
        Szent szerelmes kertyibe,
        Szent szerelmes székibe
        Térgyig vérbe,
        Könyökig könnyűbe,
        Szent teste kékülve,
        Szent lelke örülve,
        Aranyfeje meghajtva,
        Aranyhaja leeresztve,
        Jobb kezibe kisiratott könnyü,[326]
        Bal kezibe hétsinges olvasó.
        Oh menny el, menny el, Szent Lukács és
                Szent Engelice,
        Mikor én el vagyok adva Kálvária hegyire,
        Kegyetlen zsidók kezébe,
        Kegyetlen zsidók megfognak,
        Magos keresztre felfeszítnek,
        Jobb oldalom kinyiccsák,
        Piros vérem kioncsák,
        És epével, méreggel itassák, ámen.

E/    Hiszünk egy Istenbe(n),
        Bízunk egy Istenbe(n).
        Hol lakik az Isten?
        Az én lelkembe.
        Én Istenem, gyóntass meg engemet,
        Hogy legyek neked
        Gyóntatott embered.
        Mennyországba csendítének,
        Az angyalok felvivének,
        Aranyos misét[327] hallgatának.
        Én lefekszek én ágyamba,
        Minden testi koporsómba,
        Álom ingem meg ne nyomjon,
        Csalár(d) ingem meg ne csa'jon,
        Ha el találnék alunni,
        Meg találnék halni,
        Csak legyen az Atyának és Fiúnak és
                Szentlélekistennek nevében, ámen.[328]

Somberek (Tolna m.), 1971. ápr. 25.
Csiki Mihályné Antal Emerencia, 1914. Hadikfalva (Bukovina).

"...Hát este s ha reggel is, ha van időm, akkor elimádkozom, de többnyire este imádkozom el."

"...Férjemtől tanultam egyet, s a másikat nem es tudom, hogy kitől." (Férjétől az "Uram Jézus Krisztus"-t... ő meg a szüleitől tanulta.)

Férje (Csiki Mihály): "Én meg a szüleimtől örököltem..." (Csámpár Antal volt a neve.)

Miért Csámpár?

"...Én annak születtem, és akkor 941-ben, még a Horthy-rezsimben magyarosították a nevünköt, hogy magyarosítani köllött... Na és azóta hát »Csiki« és a gyerekek is »Csiki« nevet viselnek most már..."

Megkérdeztem, hogy miért "Nagy itilet"-nek hívják az imát?

"Hát nem hallja-e, Jézust fölfeszítették s töpdösték s hurcolták, hát mind arról van szó" - mondja Csikiné.

Férje hozzáteszi: Hát ez itilet vót rája.

Csikiné folytatja: "Itilet vót."

 

147.
Így olvas vala kicsi Jézuska

Ma van péntek annak es a napja,
Krisztus menen kénnyára,
Kénnyán esik esedeje,
Hét méjséges méj sebje,
Drágalátos szentye vére.
Beteg a testye,
Kész a lélek,
Készen várják magos mennybe,
Nyissz kaput angyal,
Nyússz kezet Márja,
Hogy mehesszek Úr szinye látni
Szent háromszág misze hallgatászra.
Én lefekszem én ágyamba,
Ingem álom meg ne sallyan,
Gonosz tolom távol állyon.
'Zén szájomba szent kenet,
'Zén házamba négy szegibe négy ótár,
Közepibe ezer angyal,
Nyissz kaput angyalkák
Hogy mehesszek mennyarszágba,
'Zén inaim szakadaznak,
'Zén sontyaim rabadaznak,
Tűz osztorval osztororznak,
Úgy nyittatom ki mennyarszág kapuját
Úgy zárom bé a pokolét,
Így olvas vala kicsi Jézuska,
Virágos kerteskiébe,
Arany sziékeskiébe,
Mi dolog lehet kis Jézuska?
A dolog lehet, hogy ingem apám,
        anyám eladott rabnak.
Megfogtattak, megsapdostak,
Drotos nyálval letöpdöstek,
Nagy magos keresztfára felfeszittek.
Ingem álom meg ne sallyon
Gonosz tolom távol állyon,
Ki ezt elmandhassa, este lefektyibe,
Reggel fölkeltyibe,
Szinte úgy üdvezül meg,
Mind én megüdvezültem nagy magos
        keresztfán.
Én Uram én Istenem,
Aki ingem teremtél,
Szent lelkedvel szerettél,
Szent véredvel megvátál.
Szent Péter, Szent Pál misét mond vala,
Krisztus Urunk keresztfán vala,
Az arany szénü haját leeresztette vala.
Vasz dárdával, vasz kesztyükkel
        megsapdaszták vala,
Kiböl vére kifolly vala,
Szíve szondorodott vala.
'Zisten megfizeti szanten, Szent Lukács,
Verd meg Isten.
Égen menen ed madar,
Nem madar, szárnyasz angyal,
Szárnya alatt kenetet visz Krisztusnak.
Térdig viérbe könökig künübe, Ámen.

Luizi Kalagor (Moldva), 1965. Kallós Zoltán gyűjtése.
Anonyma, 76 éves.

 

148.
Kűttek egy írott levelet

Ma péntek esedején esetje,
Annak is a napja,
Beteg a test, készen várja áldott Urunk Jézust.
Hol ül vala? Paradicsom kőkertyibe,
Szent haja leeresztve,
Szent ajaka megkékülve,
Szíve szomorodva,
Zsidók kűttek egy írott levelet,[329]
Ugyanaznap kiviszik a Sinai-hegyre,
Magos keresztre feszítették,
Vasostorval ostorozják,
Márvánkővel hanyigájják,
Szép apró csontyai széjje'hullnak,
Szép piros vérei elcsepegnek,
Szóval mongya: Ki ezt elmongya minden pénteken
        háromszor,
Bizony bizonnyal mondom nektek,
Pokol ajtaja bézáratik, mennyország kapuja megnyittatik,
Ugy üdvözül, mint a mái született gyerek, ámen.

Felsőnána (Tolna m.), 1971. okt. 18.
Erdős Jánosné Szemák Katalin, 1911. Hadikfalva (Bukovina).

"...eztet szintén egy barátnémtól, valami Csikon Feri bácsinak a testvérgye vót az az Emma néni... nem tudom... akkor úgy többen monták eztet... lányok, vagy három lány, hogy eztet ők tanólgatták egymás közt, én kisebb vótam, és akkor addig hallgatkoztam, hogy megtanóltam tőlik úgy munka közbe... pénteki nap..."

 

149.
Szent levelét szent ujjáva' olvasgattya

Az én szobám négy sarkába négy szép őrzőangyal,
Kibe Mária születik,
Nap tűle származik,
Jönnek-mennek az angyalok, hoznak nekem bátor szivet,
Kerűjj, köröszt, szent köröszt,
Őrizzetek, hogy úgy nyugoggyak Mária kebelébe, ámen.
Kimegyek én pitaromba, föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy aranyos szentegyházat,
Kívül kincses, belű irgalmas,
Közepibe széknyak, széknyakba Krisztus Urunk[330]
Térdig vérbe szent levelét szent ujjáva' olvasgattya,[331]
Mennyetek el a fekte földre, és hirdessétek ezt az én
        tanítványaimnak:
Aki ezt este, reggel elmongya,
Hét bűne bocsájtatik az Úrjézus előtt.
Áldd meg isten házunkat,
Házunkba ágyunkat,
Ágyunkba testünket,
Testünkbe lelkünket,
Aggyon az Úristen három őrzőangyalt,
Az egyik őrizzen,
A másik vigyázzon,
A harmadik hét halálos bűntől oldozzon, ámen.

Juta (Somogy m.), 1972. aug. 16.
Kaponya Jánosné Miseta Mária, 1915. Kiskorpád (Somogy m.).

"...nagymamámtú... jaj, az már régen meghalt... Gruber Istvánné Friss Mária, 86 éves korában halt meg. Hosszúvíz mellett... este, este, ugye, én ott szoktam náluk lennyi, még én lány vótam, aztán mind kislány ilyen vótam e (mutatja az unokákat), akkor tanítgatta velem..."

 

150.
Szunnyad, szunnyad szelevén

Én lefekszek én ágyomba,
Minden testi koporsómba,
Föltekintek magosságba,
Ott látok egy szép (régi) szentegyházat,
Kíjjű aranyas,
Bejjű irgalmas,
Négy sarkába négy szál gyertya,[332]
Szunnyad, szunnyad szelevén,[333]
Szent ujjáva' hajtya,
Három csöpp vére lecsöppenik,
Angyalokkal fölszedetik,
Aranytányérra tetetik,
Krisztus Urunk csak azt mongya:
Szent szó, szent beszéd,
Aki ezt az imáccságot mindennap elmongya,
Hét büninek bocsánattyát várhattya.

Szécsisziget (Zala m.), 1971. szept. 4,
Berekovics Istvánné Kis Anna, 1891. Kerkaszentkirály (Zala m.).

"...leánkoromba, már régen, de hogy kitű, nem tudom má..."

 

151.
Ott látok egy szövitneket

Én lefekszem én ágyomba,
Minden testem koporsójába,
Nehéz álom el ne nyomjon,
Tőlem pokol eltávozzon,
Kerüljetek, szent keresztek,
Őrizzetek, szent angyalok,
Úr szine láttáig,
Hajnal hasattáig.
Kimegyek én én ajtómon,
Ott látok egy szövitneket,[334]
Azon áll a Krisztus Urunk
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Előtte áll két apostol, mondja néki:
Mér álltok itt, mennyetek a fekete fődre,
Föld szinére,
Mongyátok a számba való szózatokat,
Kokas szóllon, Máriát kiáccsa:
Kel föl, Mária, kel föl, Mária!
Mer megfogták Szen' Fiadat,
Egy csöpp vére leesett,
Az angyalok fölvették,
Aranytányérba tették,
Krisztus Urunk elejbe tették,
Krisztus Urunk azt mondta,
Aki ezt napjába háromszor elmongya,
Hét bűne megbocsájtatik.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1971. szept. 11-12. - búcsú.
Pankasz Ferencné Szabó Katalin, 1910. Bánokszentgyörgy (Zala m.).

"...szegén anyámtú tanútam... Szakony Borbála... Szabó Jánosné... 66-ba halt meg... bánokszentgyörgyi lány volt... csak így este, halla, mikor összement a család, aztán, ugye, idesanyám így tanított bennünket... templomban nem szoktuk! Ott nem szoktuk!"

 

152.
Közepe szünetes

Én kimegyek én ajtómon,
Föltekintek az egekbe,
Ott látok egy aranyos szentegyházat,
Küjjű kincses,
Bellű irgalmas,
Közepe szünetes,[335]
Ott ül a kisded Jézus
Drága széken és drága asztalánál,
Ott válogattya apró ujjaival drága könyvét.
Szól a kakas Máriának:
Kejj föl, kejj föl, szép Szűz Mária!
Megölték a szentséges Szent Fiadat,
Hét csöpp vére elcsöppent,
Aranytálba felvették,
Krisztus Urunk eleibe felvitték,
Krisztus Urunk azt mon'ta:
Csöppe csöp vér,
Mennyetek el az én bűnös fiamnak, lányaimnak (sic!)
        a fekete fődre,
És hirdessétek ki:
Aki ezt este és reggel elmongya,
Megmenekszik a hét halálos bűntől. Áment.

Kerkateskánd (Zala m.), 1971. szept. 4.
Bedő Ferencné Szabó Franciska, 1913. Kerkaszentmihályfa (Zala m.).

"Nagymamámtú, Szabó Ferencné Hegedűs Teréz, 1946-ban halt meg 83 éves korában. Szécsiszigeti vót."

 

153.
Szüneten szencség

Dicséreted
Dicsér, Isten,
Vagy kegyelmes,
Kegyes Isten,
Vagyok bűnös, én Istenem,
Testem-lelkem akar engem veszíteni,
Jöjj el hozzám, én Istenem,
Világosícsd én szívemet, én lelkemet,
Szent Jó!
Szent Kotron!
Fehér rózsa, Mária,
Aranygyűrű pecsétlik,
Ajtómban Uristen,
Házamnak négy szögletibe négy szép
        őrzőangyal,
Közepibe szünet,
Szüneten szencség,
Szencségen szent levél,
Szent ujjával hajtya,
Szent szemivel nézi,[336]
Öt csöpp vére elcsöppenik,
Az angyalok fölszödetik,
Krisztus Urunk elejbe vitetik,
Krisztus Urunk azt mongya:
Szent szó, szent beszéd,
Ki ezt este, reggel elmongya,
Hét halálos bűne megbocsájtatik néki.

Kerkaszentkirály (Zala m.), 1971. szept. 5.
Pál Gáborné Buzás Ágnes, 1901. Lovászi (Zala m.).

"...mentünk szekérrel hegyre, mezőre, úton mentünk..." Édesapja mondta, így tanulta. Édesapja Vég Gábor, lovászi, meghalt 1929-ben 75 éves korában "...néha templomban is, ha nincs ott a pap... magam szokom..."

 

154.
Úr szünete, szünete

Uti piros szép hajnal,
Kibe Mária elnyugszik,
Úr szünete, szünete,
Nap kelete, kelete,
Pokol tűle távozik,
Ott Istennek szállása,
Angyaliknak gyűlése,
Krisztus Urunknak egy csöpp vére
        elcsöppent,
Az angyalok fölszedik,
Aranytálba tetetik,
Krisztus Urunk elejbe vitetik.
Krisztus Urunk azt mondja, hogy
        aki ezt az imádságot
Lefektében háromszor
És fölkeltében háromszor elmondja
Az megüdvözül. Amen.

Sávoly (Somogy m.). Levélben küldték
a Győri Hittudományi Főiskola hallgatói 1972. jan. 27-én.
Tóth Imréné, 62 éves.

Tóthné édesapjától tanulta, aki az I. világháború alatt halt meg.

 

155.
Sövényebbné sövényebb

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találjon,
Ezen az egy vasárnapi napon
        kitekintek ablakomon,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy szentegyházot,
Küllű kincses, bellű irgalmas,
Sövényebbné sövényebb;[337]
Szobám közepin szent oltár,
Azon vagyon szent kereszt,
Örizzetek angyalok,
Kerűjjetek keresztek,
Had alugyam, had nyugodjam,
Jézus Mária kebelébe.
Kátt a kakas kel' fő' Mária,
Megfogták a te szent fiadat,
Hét csöpp véri elcsöppent,
Az angyalok fölszedték,
Ujaikkal válogatták,
Mondván édes tanítványaimnak,
Hirdessétek szent igéimet,
Ki ezt este reggel elmondja,
Hét bűne megbocsáttatik.

Marcali (Somogy m.), 1973. okt. 20. Tomisa Ilona gyűjtése.
Kupecskó Elekné, 1908.

Egymástól tanulták az iskolában. A mesterrel szokták imádkozni, kezdés előtt.

 

156.
Idejő mindig a Bíró

Az Úr Jézus Krisztust megfogták a kegyetlen zsidók
Szent kezét szent lábát három vasszeggel keresztre szegezték.
Töviskoronát szent fejére tették.
Szólla mondván Úr Jézus Krisztus:
Ó teremtett test, ó teremtett állat!
Valamely asszonyi állat a gyeremeke előtt az imádságot
        elmondja:
Pokolnak ajtaját beteszem előtte,
Purgatórium tüzét eloltom előtte,
Bizon-bizon, hogy fölviszem velem az örök dicsőségbe.
Mind egy mai lett gonozsnabéli mind egy mai gyermeket.
Ó világnak egy gyarlósága, sok számos napok tőlem elmúlának
Idejő mindig a Bíró
Nagy fejedelem tégy az én lelkemben örök áldozatot.
Eleven ostya Úr Jézus!
Néked adom lelkemet, földnek adom testemet.
Tőled várom lelkem üdvösségét.
Ó szép fényes hajnal, kiben a Jézus Mária nyugszik,
Dicsértessék a szűzektül, szentektül,
Szent angyaloktul, szűz virágoktul
Most és mindörökkön örökké, amen.

Káptalanfa (Veszprém m.).
Levélben érkezett Szokoly István főiskolai hallgatótól 1973. jan. 18-án.
Horváth Béláné Kurdi Ilona, 1912.
Az 1860-ban született Kurdi Józseftől hallotta.

 

Krisztus-Mária-párbeszéd

 

"...Hol valál, hol valál, én áldott szent fiam?..."
(161. sz. imádság)

 

 

157.
Napkelet felű gyün három vére
s angyal[338]

Piros hajnal hasadá,
Akibe Mária nyugodá,
Úr tüle születik,
Pokol tőle töretyik,
Eleven ostya, Úristen,
Néked adom lelkemet,
Fekete fődnek testemet,
Tűled várom, Uram, lelkem üdvösségét.
Ága szülte levelit,
Levele szülte bimbóját,
Bimbója szülte virágját,
Virágja szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szent Fiát.
Oh fiam, fiam, kis Jézus,
Napkelet felű gyün három véres angyal,[339]
Kezibe hozza marokvesszejét,
        (lassítottnál: verejtőjit, a második
        felvételnél: marokveszejtőjit hangzik.)
Vállára veszi tüzes ostorkáját,
Szent sebeit megcsapdosták,
Töviskoronát fejibe nyomták,
Názáretbe csendítének,
Engem a Paradicsomba visznek, ámen.
        (variáció: Paradicsomba visznek az
        angyalok, ámen.)

Karácsond (Heves m.), 1970. nov. 10.
Palánki Józsefné Lovász Erzsébet, 1907.

"...édesanyámtul tanultam... Tóth Erzsébet... Lovász Gáborné... most halt meg, két hónapja... 86 éves... idevalósi volt... regge'... regge' kel a piros hajnal..."

 

158.
Harmadnapra föltámadsz

Gyönyörű szép hajnal,
szépen dicsér téged az angyal.
Ébregyj lelkem, mert megvirjadt.
Kérjük meg a Jóistent,
mert nekünk mindent adott.
Mi urunk, ki ott imádkozik
az arany kertyibe,
siralmasz székibe,
arany könyvekvel a kezibe.
Odaméne Mária,
az ű áldott szent anyja.
O áldott szent fiam,
mit sirsz, mit keseregsz?
Áldott szent anyám,
hodne sírjak, keszeregjek.
Jönnek a pogány zsidók,
kezeimet megkötözik,
élesz csapokkal csapkodnak,
pogány nyálakval töpdösnek,
Pilátusz eleibe visznek,
halálra ityélnek,
Kálvária hedre visznek,
keresztfára szegeztetnek.
Áldott szent fiam,
ne félj, ne keszeregj.
Azt mondta az úriszten,
hogy harmadnapra föltámadsz,
ülsz az Atyaúrisztennek jobbjára,
onnan leszen eljövendő ityélni
a zeleveneket és a holtakat.
ámmend.

Bogdánfalva (Moldva), 1972. Bosnyák Sándor gyűjtése.
Róka Jánosné, 1887.

 

159.
Eltalála szent anyám

Megzsengítik a mennyországot,
eldzsülenek a szent andzsalok,
kihallgasszák a szent miszét,
felhágjanak a Kálvária-hedzsre,
benézzenek a Ziszten kertyibe.
A Zur Jézusz leülve zarany székbe,
felfogva szent hajával.
Eltalála szent anyám.
Fiam mér vagyc ullyan
poszomorult el?
Hodzs ne ledzsek el,
jöttél, ledzsél ingemet
az elszű pínteken elfognak,
súf nyálakval letöpdösznek,
vad biszuszkákval[340] szabdalnak,
keresztre felfeszítnek,
kironokval felszegeznek,
nadzson súfúlkodnak,
sipkével fejemen koronalnak,
virágokval felvirágoznak,
testemet lefekítik,
felkültik,
ámin.[341]

Szabófalva (Moldva), 1972 nyara. Bosnyák Sándor gyűjtése.
Szoszu Józsefné Domok Ilona, 1926.

 

160.
Mit sír édesanyám?

Kimenék ajtóm eleibe,
föltekinték napkeletre,
ott láték egy szép fehér kápolnát.
Kűjel irgalmas,
belül aranyas.
Abba van egy karosszék,
abba ül asszonyom, barátom.
Odamene Szent Lukács evangélista.
Kérdé:
Mit sírsz asszonyom, barátom?
Hogyne sírnék,
mikor három egész napja,
hogy oda van az én áldott szent fijam.
Menny ki ajtód elejibe,
térgyig vérbe,
könyökig könnyübe,
előáll a te szent áldott fijad.
Kimenyen az ajtó elejibe,
térgyig vérbe,
könyökig könnyűbe,
előáll az ő áldott szent fia.
Kérdé:
Mit sír édesanyám?
Hogyne sírnék,
mikor három egész napja, hogy odavagy.
Két nap üldözének,
harmadik napján megfogának,
megkötének a nagy oszlophoz,
vas lencsékvel[342] döfödözének,
vas ostorval csapodának,
dühü nyálval töpdösnek,
tojáshéjával füstölének.[343]
Bizonval mondom ezt, ki ezt péntek napján
háromszor napjában elmongya, megüdvözül a
paradicsom kertyibe, a magos keresztfának ótárán,
ámmen.

Gyimes-völgy, Hidegpatak (Csík m., Románia), 1972.
Bosnyák Sándor gyűjtése.
Molnár Károlyné, 1903.

 

161.
Lépjél ki a szent ajtódon

Ma vagyon péntek ugyanannak a napja,[344]
Krisztus mene kénnyára,
Kénnyáról esék esettyire öt mélységes sebire,
Kiontatott drágalátos szent vére,
Nyiccs kaput angyal,
Nyúccs kezet Mária,
(Hogy) mehessek Krisztus látogatott szinyire és váltságára, áment.
Ó paradicsomi kegyes szép hajlékába,
Az Úristennek megszentelt városába,
Kérlek én Uram és én Istenem
Engedj utat nekem a magos mennyországban,
Hogy az én lelkem véled részesedjék és az örök boldogságban nyugoggyék,
        áment.
Názáreti Jézus Krisztusom kijöve szent házábul,
Bémene szent kertyibe,
Leüle szent székibe,
Térgyig vérbe,
Könyökig könnyübe,
Szent szeme sír, szent lelke örvend,
Odamene Szent Lukács évangyélista, úgy van názáreti Jézus Krisztusom,
Kijövél szent házadból,
Bémenél szent kertedbe,
Leülél szent székedbe,
Térgyig vérbe,
Könyökig könnyűbe, szent szemed sír, szent lelked örvend
Úgy van Szent Lukács évangyélista magad menny el a feteke főd szinyire,
Hirdessed az én keserves kénnyaimat, mert én holnap álla délkor
        pokolzsidók kezikbe adatom magamat,
Szent testemet ostorojzák,
Szent fejemet tövisvel koronájzák,
Szent kezeimet két vasszögvel keresztfáro szegezik,
Szent lábaimat es egy vasszögvel keresztfáro szegezik,
De magad Szent Lukács évangyélista menny el a feteke főd szinyire
Hirdessed az én keserves kénnyaimot,
Ki elmongya ezt az imáccságocskát este lefektibe
Reggel felkeltibe,
De kiváltképpen pénteken és szombaton,
Harmadnapok előtt halálát megjelentetem,
Felkoronádzom és úgy kűdöm a Szent Atyámnak országába, áment.
Az én házamba Szent Antal,[345]
Közepibe szent ótár,
Szent ótáron szent levél,
Négy szegibe négy angyal,
Közepiben arkangyal,
Mennyben az angyalkák csendítének,
Áldott arangyas misére készülének
Oh édes Jézus Krisztusom szájj bé szivembe, szentel' meg lelkemet,
Vigasztald meg szüvemet,
Szent feje lehajtval,
Piros vére kiontval,
Dárdákvol szurkoggyák,
Vaskesztyűkvel csabboggyák,
Ondok nyálakval töpdösik
Csipkével koronájzák,
Beteg a test kész a lélek,
Vígan várják mennyei dicső(r) szentekben, áment.
Hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Így köszönt tégedet az angyal,
Kejj fel ember mély álmodból,
Mosdojzál ki mocskaidból,
Kendőjzél ki bűneidbül,
Oh Mária, édesanyám,
Lépjél ki a szent ajtódon,
Lásd meg hogy (ho[l]?) jő a te áldott szent fiad, a nehéz keresztfa a vállán,
Hol valál, hol valál, én áldott szent fiam?[346]
Hol valék, hol valék, én áldott szent anyám?
Feteke főd szinyin,
Harmadnapig kergettek,
Negyedik nap lefogtak,
Kűoszlophoz kötöztek,
Vasostorval csabbottak,
Vasdárdákval liggattak,
És a pokolba mennyi a kénok mind azokval mind megkénzottak,
De azt hagyjuk el én áldott szent anyám,
Ki elmongya ezt az imáccságocskát
Este lefektibe, reggel felkeltibe,
Apját anyját kiváccsa purgatériom tüzibű
És magának irgalmat, kegyelmet nyer az Úristen előtt mennyben, áment.

Lészped (Moldva), 1971 nyara.
Tátray Barna főiskolai hallgató gyűjtése.
Demeter Antalné Jána Anna, 54 éves.

 

162.
Oh hol vó(l)tál?

Én felkelek jó regvel hajnalba,[347]
Kimosdódám minden bűneimből,
Megkendőzém aranykendőcskémvel,
Kimenék ajtóm eleibe,
Föltekinték nagy magos mennyégbe,
Ott láték egy kápolnát,
Küjjel irgalmas,
Belül kegyelmes,
Közepibe ül vala Szent Anyánk, Szűz Mária.
Odamene Szent Lukács évangyélista, kérdi:
Oh mit sírc, oh mit sírc, Szent Anyánk, Szűz Mária?
Hogyne sírjak, Szent Lukács évangyélista,
Mikor három naptól Szent Fiamat nem láttam.
Eriggy ki, Bódugságos Szűz Mária, ajtód elejibe,
Meglátod a Szent Fiadot térgyig vérbe,
Könyökig könnyűbe,
Szen' szemed sírc,
A szen' lelked örvend.
Oh hol vó(l)tál, oh hol vó(l)tál, oh áldott Szent Fiam?
Oh én édesanyám, két nap a zsidók kergettek,
Harmadik napján megfogtak,
Vasláncokval kötöztek,
Vasdárdákval liggattak,
Vaskesztyűkvel csabbottak,
Ondok nyálakval töpdöstek,
Csipkével koronáztak,
Keresztfára feszítettek,
Felemeltek,
Szent ódalam felnyitották,
Piros vérem kiontották,
Ki ezeket a kénszenvedés-imáccságaimat elmongya
Este lefektyibe,
Regvel felköltyibe,
De kiváltképpen pénteken, szombaton,
Három nap előtt halálát megjelentem,
Halála óráján felkoronádzom,
S úgy kűdöm az én Atyámnak országába, áment.

Mekényes (Baranya m.), 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva).

"...ez is esti imánk... este is, reggel is, én elmondom mindenkor... anyókámtól, Bilibók Józsiné, Katalin... 1910 körül halt meg, 52 éves korában... tizenhat évemben belé vótam csak fordulva" (mikor meghalt)...

 

163.
Eljártam teremtett fődre
[348]

Uram Jézus! Én felkelek én ágyambul,
Kimosdózám bűneimbül,
Én kimenék én szencséges ajtóm eleibe, feltekinték én
        magos mennyégbe,
Ott megláték egy fehér káponát,
Kűvül aranyos, bellül irgalmas,
Négy szegibe arankereszt,
Közepibe aran karszék,
Abba ül Asszonyunk, Mária, szent feje lehajtva,
Szent könyve úgy hullva,
Odamene Szent István, Szent Lukács evangélista, azt kérdi:
Mér' sírsz te,
Mér keseregsz, Asszonyunk, Mária?
Hodne sírjak, hodne keseregjek,
Ha ez én áldott Szent Fiam harmadnapon oda van.
Ne sírj, te Asszonyunk, Mária,
Menj ki te a te szencséges ajtód elé, mert a te áldott
        Szent Fiad elő van írva(l),
Térdig vérbe, könyökig könnyűbe,
Ő es csak kimene az ő szencséges ajtója elébe,
Ő es csak meglátá, az ő áldott Szent Fia elő van írva(l),
Ő es csak azt kérdé:
Hol jártál, én áldott Szent Fiam?
Én áldott Szent Anyám, eljártam teremtett fődre,
Két nap a zsidók üldözének,
Harmadnapján megfogának,
Kűlapathoz megkötének,
Vaskesztyűkvel megverének,
Vasostorokval megostorozának,
Vasdárdákvol az én szent melljemet megnyitták,
Szen(t) véremet elontották,
De hagyjuk el, ennyi, én áldott Szent Anyám,
Mert bizon, bizon, ki ezt elbírja mondani
Háromszor e nepjába,
Mennyeknek kapuja megnyittatódik,
S a pokol kapuja bétetetődik,
Beteg a test, kész a lélek,
Vígan várják mennyben a jó angyalok, áment.

Özv. Piszár Jánosné Están Rózsa, 57 éves, Klézse (Moldva).

"Imádkoztam én, özv. Piszár Jánosné, Están Gyurkának egy ljánya, Rózsa, 57 éves, Klézse... Regveli imádság."

 

164.
Oda vótam az alató várossába

Én lefekszök én ágyomba,
Mint az Úrjézus a koporsóba,
Adom Istennek lelkömet,
Fekete fődnek testömet,
Menny el, Sátán! Ne késérgess!
Mer van nekünk fejünk, fejünk
az Úrjézus,
Aki minket késérget.
Házunk közepin egy kűláb,[349]
A kűlábon van szent oltár.
Kerűjj csak, körü', szép Szűz Mária!
Mit látol a fényes napon?
Ehén gyün a fényes Jézus!
Hun vótál te, fényes Jézus?
        (érdeklődő, szemrehányó hangsúllyal)
Oda vótam az alató várossába,[350]
A szegényöket möglátogatni,
A betegöket möggyógyítani,
A kegyetlen zsidók megirigylették,
Marokvesszőve(l) vesszőzték,
Sok szép piros vére e'csöppent,
Az angyalkák mög fö'szedték,
A szép Szűz Mária elébe vitték,
A szép Szűz Mária azt mondta:
Aki eztet este és reggel elmondja,
A hét halálos bűntű mögszabadul.
Szabadícs meg, jó Atyám, minden bűneimtű(l),
Mellekkel isteni Szent Fölséged ellen vétöttem,
Kedves jó Atyám!
Ne legyé' bírám, hanem édes Üdvözítőm!
Dicsértessék a Jézus!

Balástya (Csongrád m.), 1975. febr. 1.
Széll Ferencné Tóth Etel, 1880. Zsemlékes, tanya.

"A tanyán tiszta életet töltöttem el, de én még soha beteg nem vótam, csak amit a gyerekágyba szenvedtem. 1915 óta árva özvegységbe élek. Nagyon jó szüleim vótak, jóra tanítottak, hála Istennek, nagyon örülök neki. Ezt e' szoktam végezni este-röggel. Mink Isten nevébe végezzük. Ilyen szépekkel foglalkozok. A szüleimtű' tanultam... Szanka Rozál Tóth Istvánné, meghalt 1928-ban, 68 éves vót."

 

165.
Oh fijam, szent fijam

Kimönvén szép Jézus
Paradicsom kertbe,
Hogy háromat lépvén
Möglátytyák a zsidók.
Utánna futának
Botokkâ, lándsákkâ
Kergették, bevitték
Pilátus házába,
A nat törvén'házba,
Ottan azután nagy
Kinokkâ kínoszták,
Szencségös szent kezit
Vas szöggê luggatták,
Szencségös szent fejit
Tüvissê koronászták.
Möglátytya Szűz anynya,
Ó fijam, szent fijam,
Szencségös szent fijam!
Szencségös szent lábod
Vas szöggê lukajtyák,
Szencségös szent kezed
Vas szöggê lukajtyák,
Szencségös szent fejed
Tüvissê koronázzák.
Ó, Szűz anyám, dajkám
Nem ögyebeké':
A szögényöké'
A boldogoké'.
A ki eszt êmongya,
Háromszô napjába',
Nem hagyom
Purgáterijumba,
Hanem beviszöm
Atyámnak házába,
Vélem uralkodik
A paradicsomba'.

Ószentiván.
Kálmány Lajos: Szeged népe 3. Szeged 1891, 145. o.

 

166.
Mér fol a te piros véred?

Én lefekszem én ágyamba,
Testi, lelki koporsómba,
Kerüljetek, angyalok,
Hadd nyugoggyak Mária kebelében,
Mikor reggel felkelek,
Napkeletre tekintek,
Ott látok egy aranyágat,
Aranyágon zöldességet,
Ott van Krisztus
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Annya,
Szent színe szomorodik,
Szent vére folamodik,
Hogyne szomorodnék, hogyne folamodnék,
Mikor ártatlan J
ézusunkat viszik a
        Gecemános-kerbe,
Az Olajfák hegyére,
Meglátták a zsidók,
Utánamenének,
Nagy botokkal, nagy dárdákkal
Nagy halálos sebeket csinálnak rája,
Arra megy Boldogságos Szűz Mária,
Kérdi tűle:
Fiam, fiam, édes Jézusom!
Mért fol a te drágalátos piros véred?
Oh anyám, anyám,
Szegényekér, boldogokér,
Aki ezt az imáccságot este, reggel elmongya,
Hét halálos bűne megbocsájtatik.

Kaposvár, 1970. okt. 12.
Réti Ferencné Darabos Margit, 1908. Dabronc (Zala m.).

"Kéthetes vótam, mikor át - elvittek" (Vasba). Jánosházán nevelkedett. Édesanyjától tanulta: "...Darabos Jánosné... Lenolics Anna... 72 éves korában halt meg, ezelétt 20 évvel."

Templomban?

"Szokták."

 

167.
Szegényekér', boldogokér'

Ma van péntek,
Megyek a Paradicsomkertbe,
Ott látok pogány zsidókat,
Krisztus Urunk után vasdurunggé' futának,
Krisztus Urunkat megfogták,
Hajtyák Pilátushoz,
Pilátusnál van Szent Annya, mongya:
Fiam, édes fiam!
De sok csöpp véred e'cseppen.
Anyám, édesanyám,
Szenvedek szegényekér', boldogokér',
Aki az én imáccságomat minden pénteken este
        elmongya,
Meg se hagyom néki purgatorium tüzét látni,
Csak viszem Atyám országába.
Jaj Anyám, de beteg az én testem!
Ha én meggyónt ember lehetnék,
Lelket hozzád vehetnék,
Gyűjj, Szent Úr!
Gyűjj, Szent Isten!
Názár Jézus!
Zsidaja király,
Kitül győzedelmesen nagy Úristen,
Gyere, világosícsd meg az én haragított szívemet,
Édes Jézusom!

Ez a vége!

Csörnyeföld (Zala m.), 1971. szept. 3.
Tánczos Gáborné Márkus Gizella, 1894. Hencse (Zala m.).

"...kicsikorban tanútam meg! Egy kislán barátomtú. Aligváron (major volt) tanútam iskolakoromba... annyira a fejembe vettem, nem is felejtettem el. Pedig má' 77 éves vagyok... Péntek este szoktam, mikor ráérek."

 

168.
Imádság 197 egyben írtam le

Égen egy madár
Denem madár
Szárnyas angyal szárnyával
Kitekint a napkeletnek
Ottlátván egy aranyos szent házat
Szővőtő szőig meg teritve
Előte kőláb[351]
Kőlábon négy szép őrző Angyal.
Őrzitek engem
Beteg az én testem kész az én lelkem
Nyisd meg uram a menyeknek ajtaját
Hogy szájonbe az én lelkem
Mavan péntek napja
Krisztus urunk kinszenvedés napja
Kiment az olajkertben.
Sidok meg láták mingyár
Elfogták
Vas ostoral meg óstorozták
Dárdával meg nyitogaták
Ara ment Boldogságos Szüz Mária monta nékik
Fojt fojt szegényekér s boldogokért
A ki eszt a kis imát elmongya vélem
Negyven éjel negyven napal vélem fog leni fényes
        Menyországban. Ámen.

        Töb imát nem tudok csokolak Nagynénéd

Dévaványa (Békés m.), 1971.
Levélben küldte Vaszkó Irén Endrődről (Békés m.), 1971. dec. 12-én.
Özv. Tóth Jánosné.

 

169.
Há' mentek, próféták?

Fehér rózsa, Mária[352]
Gyöngyvel gyökerezik,
Arannyal bimbózik,
Ég szülte Annát,
Anna szülte Máriát,
Világnak megváltóját,
Házamnak négy szögleti,
Négy szép angyal őrizeti,
Körösztök, forogjatok,
Hadd nyugoggyam Boldoganyám ágyába',
Gábriel kebelébe(n).
Ott látok egy templomot,
Kívül aranyos,
Bellű irgalmas,
Abba vagyon Krisztus Urunk
Térdig vérbe, könyékig könnybe,
Arra mennek a próféták,
Kérdi Krisztus Urunk:
Há' mentek, próféták?
Ide gyüttünk Krisztus Urunkat látogatnyi,
Ma van péntek, ma van Krisztus Urunknak
        kínzónaptya,
Krisztus Urunk fölment a Paradicsomkertbe,
Utána ment három pogán zsidó,
Vasvesszővel vesszőzték,
Három szöggel fölszögezték,
Három szent csöpp véri elcsöppent,
Szent angyalok fölszették,
Krisztus Urunk elejbe vitték, ámen.

Tapsony (Somogy m.), 1972. aug. 1.
Göntér Györgyné Horváth Mária, 1889.

Este mondják. "Nem hallottam, hogy templomba monták vóna. Én ezt egy öregasszontú tanútam, még kislány vótam, Szita Juli... Estefelé, má' mikor bementünk, akkor már tanétott bennünket rá. Aradpusztán vót ez. Vagy 60 éves vót akkor Szita Juli."

 

170.
Urunk Jézust jöttünk látogatni

Ó Édes Istenem
kegyes Királyom
az én gyámolom
csak Tebenned gyönyörködjék.
Szentkereszted!
Fegyver, ellenségem
ments meg a véletlen haláltól
szörnyü betegségtől,
kárhozattól kárra vallóstól őrizz meg édes Jézusom.
Szüz Mária én elválasztlak
és ez mái napon felteszem magamban,
hogy én Téged soha el nem hagylak.
Mivel tessék élek,
azért légy én velem halálom utolsó végső óráján Amen!
Virág szülte virágját,
Virág szülte Szt Annát
Szt Anna szülte Máriát,
Mária szülte szt Fiát,
Napkeletre tekintek
ott látok egy fényes felhőt[353]
abba vagyon Krisztus Urunk
térdig vízbe könyökig vérbe.
Oda jönnek 3 próféták
kérdik tőlük, mit kerestek itt?
Urunk Jézust jöttünk látogatni.
Vigyétek ezt a kevés kis imádságot a fekete föld színére,
aki ezt az imádságot este, reggel elmondja
7 halálos bűne bocsátatik.
Jézus Mária Szt József
Néktek ajánlom szivemet lelkemet, életemet halálomat
az én estéli v. reggeli imádságomat.
                                                   Amen!

Levélben érkezett Kovács Lajosnétól
Kisbérről (Komárom m.) 1974. márc. 6-án.

"Ezt az imádságot a 90 éves nagymamámtól tanultam ezelőtt 30 évvel, ő meg az édesanyjától. A nagymama most lesz aug. 20-án 90 éves."

 

171.
Mit ásó', te liliomszál?[354]

Paradicsomba csöndítenek,
Ott angyalok tündöklenek,
Mit ásó', te liliomszál?
Földet.
Minek az a föld?
Krisztus Urunkat megfogták,
Zsidók pitvarába bevitték,
Szent kezit, szent lábát három szöggel megszögezték,
Szent fejibe töviskoronát vertek,
Epével, ecettel itatták,
Rútul hátul köpdösték,        (eredeti: rút turhákkal)
Szent szakállát kiszaggatták,
Szép orcáját megköpdösték,
Odamönt Asszonyunk, Szűz Mária, mondá néki Jézus:*
Oh fiam, mi bűnödér ostoroznak?
Menny el innen, annya, menny el a fekete főd szinére,
Jelözd mög bűnös fiadnak, lányodnak:
Aki ezt az imádságot elmongya, utolsó óráján mennyország
        ajtaja megnyittatik néki, amen.

(* E sortól kezdve a második felvételnél így alakul:)

Odamönt Asszonyunk, Szűz Mária:
Oh fiam, mi bűnödér ostoroznak?
Mondá neki Jézus:
Mönny el innen, asszonyanyám, légy Jánosnak anyja,
Mönny el a fekete főd szinére,
Jelöncsd mög bűnös Ádám fiadnak, lányodnak,
Aki ezt az imádságot napjába elmongya, utolsó óráján
        pokolnak ajtaja bézáratik,
A mennyország ajtaja megnyittatik néki, amen.

Maroslele (Csongrád m.), 1972. dec. 4.
Káli Jánosné Köblös Erzsébet, 1897.

Édesapjától, Köblös Jánostól tanulta, aki viszont anyjától, Köblös Mihályné Kis Rózsitól. "...az mög az ő édesanyjától..." Este, reggel mondták. Édesapja szintén lelei volt, 70 éves korában halt meg.

 

172.
Bal hóna alatt viszi az aranykeresztet

Én kilépek én ajtómon,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok, amit látok,
Egy hímes kápó(l)na,
Nem hímes kápolna,
Szent Ambrós toromja,[355]
Kívül aranyos, bellül irgalmas,
Abba ül Szent Asszonyunk Szűz Mária.
Arra megyen Keresztelő Szent János, kérdi tőle: Mit sírsz, mit rísz?
Hodne sírnék, rínék, mikor ma teljes harmadnapja, hogy
nem láttam szerelmes Szent Fiamot,
Bal hóna alatt viszi az aranykeresztet, az alatt hozza a sok bűnös lelket.
Óh anyám, anyám, boldoganyám, Boldogságos Szép Szűzanyám, Máriám!
Ne szánjad, ne bánjad az én kínjaimat!
Hanem menj el Betlehembe!
Kiáltsad, hirdessed az Ádám fiainak, leánnyinak:
Akik elmondják ezt az imádságot este lefektyikbe, reggel fölkeltyikbe,
Bizony mondom, velem viszem mennyeknek országába, én Istenem. Ámmen.
Oh hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Kibe Mária nyugodott,
Úr tőle születik,
Pokol tőle töretik,
Hítlenkedtek hítlen zsidók, megfogták Urunk Úristent a magos keresztfán,
Kőoszlopokhoz kötözték, vasszögekkel leszögelték szent kezit, szent lábát
        a világ válcságáé'.
E szót mondta Urunk Úristen a magos keresztfán:
Akik elmondják ezt az imádságot este lefektyikbe, reggel fölkeltyikbe,
Bizony, bizony velem viszem mennyeknek országába, én Istenem, amen.
Édes Jézusom,
Hálát adok a te Szent Fölségednek,
Hogy a sötét éjjelnek idején is velem voltál, megőriztél, megtartottál,
        hílak segítségre!*
Segíts meg, őrizz meg a mai szent napon is,
Tűztő, víztő', hirtelen haláltól, kétségbeeséstől,
Pogán(y)nak kezitől, pokolbéli ördögnek csalárdságától, mindenféle
        veszedelemtől.
Szerelmes Jézusom!
A te szent kezedbe ajánlom testemet, lelkemet, életemet, halálomat,
Ezt a kevés imádságomat
Ajánlom a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletire héccer megepedésié',
        Krisztus Jézusnak az ő keserves kínjaié', kínszenvedésié',
Öt méljséges szent sebeinek megnyílásáé', piros véri hullásáé',
Magos keresztfának oltárán szenvedésié', térgyen állásáé', megepedésié',
Nemén való szenté', Szent Annáé', édesapámé, édesanyámé',
        őrzőangyalomé',
Magam bűne bocsánatáé'.
Uram Jézus, Jézus!
Engedd, Jézus,
Hogy én a te választottid közibe számlálhassak az itélet napján is,
Jobb kéz felől Mária, Krisztus anyja,
Boldogságos Szűz Mária!
Esedezz, könyörögj minden bűnös fiadé', lányodé',
Én értem is, édes Jézusom! Ámen.

(* Variáció aszerint, hogy este vagy reggel mondja:)

Hogy a mai szent napon is velem vótál, megőriztél, megtartottál, hílak
        segítségemre!
Segíts meg, őrizz meg a sötét éjszakának idején is
Tűztő', víztő'...

Óbást (Csehszlovákia), 1973. nov. 21.
Kovács Józsefné Tóth Anna, 1921. Zabar (Nógrád m.).

"Jaj, ezt még a nagymamám tanított rá, de még kicsi kisleán vótam, ott Zabaron... az én édesanyám anyja. De én azóta mindig reggel, este... Má régen meghalt, 63 éves vót."

 

173.
Nem azér' szültelek

Én kilépek én házamból,
Föltekintek magos mennybe,
Mit látok ott? Egy fényes kápolnát!
Nem fényes kápolna, Szent Ambrus tornya,[356]
Arra ment Jézusunk, Szűz Mária,        (sír)
Kérdi tőle, mér sírsz, mér sírsz?
Hogyne sírnék, rínék, mikor három napja nem láttam az én szerelmes
        Szent Fiamat.
Oh fiam, fiam, szerelmes Szent Fiam,
Nem azér' szültelek, hogy én legyek a kínlátott anya!
Oh anyám, anyám, szerelmes jó anyám, pokolnak ajtaján voltam,
Rettenetes szitok[357] lábam rettentették,
Kezemet keresztfára felfüggesztették,        (megint elsírja magát)
Aki ezt az imádságot minden este, reggel elmongya,
Megjelenti neki a Szűz Mária, mikor kell meghalni.

Eger, 1972. szept. 8-9.
Vanyó Jánosné Papp Mária, 1926.

(Sírva) "...igen, aki ezt elmondja... ez a tapasztalat is... 90 éves vót a nagymamám, mikor meghalt, és tényleg úgy is történt. Én ezt végzem mindennap... Besznyák mamámtú... Papp Józsefné Besznyák Mária (nagyanyja)... egri vót, 12 éve halt meg..." (Megtudta halála idejét, mert mindig mondta ezt az imát.)

 

174.
Hogy a keresztet hordozd

Ha kimegyek a kis ajtóm elébe,
Föltekintek a magas égre,
Ott látok egy kápolnát,
Kivöl aranyas, bellő' irgalmas,
Abba van egy szent szék,
Azon ül Boldogságos Szűz Mária
Sírva és ríva.
Arra megyen Szent János,[358]
Kérdi tőle:
Mér(t) sírsz,
Mér(t) rísz?
Oh honne sírnék,
Honne rínék,
Mikor ma teljes harmadnapja láttam Szent Fiamat, Jézust.
Oh nézz napkelet felé,
Ott hozza az arankeresztet a vállán.[359]
Oh fiam, fiam szerelmes Szent Fiam,
Nem azér' szültelek e világra, hogy a keresztet hordozd!
Oh anyám, anyám,
Poklokat jártam,
Poklokat törtem,
A zsidók hétféle csúfságot követtek el velem:
Kezeimet összekötözték,
Lábaimat összeszögezték,
A kezeimbe csufságképpen egy nádszálat adtak,
A fejemet tövissel megkoronázták,
Az oldalamat lándzsával átszúrták,
        (variáció: dárdával)
Meljből vér és víz folyt ki,
        (variáció: Abból)
Ezen vér és víz édesanyámra csöpögött.
        (variáció: Melj Szűz Máriára csöpögött)
Jézus így szólt édesanyjához:
        (variáció: Szűz Máriához így szólt Jézus)
Édesanyám!
Ne sírassál,
Mer úgyis meg kell halnom!
        (variáció: Tovább ne sírj, édesanyám,
        Mer nekem meg kell halnom.)

Gesztete(Csehszlovákia), 1973. nov. 23.
Pálmai Ferencné Holló Johanna, 1900. Domaháza (Borsod m.).

Több felvételt csináltam, a vége nehezen állt össze. Hol így, hol úgy mondta, pl. így is: "Aztán a fájdalmas Szüzanya szive maj' kétfelé repedt, mikor a vér és a viz reá csöpögött."

"És mikor ha menek valahová, igy eszembe jut. Este, reggel nem végzem. Akkor (gyerekkorukban) reggel, este... templomban nem mondták... Mária-álmot is mindennap..." (Édesanyjától tanulta, Holló Józsefné Elek Rozáliától.) "...Má rég meghalt"... (domaháziak voltak).

 

175.
Paradicsomba csendítettek

Ó péntek, péntek, pénteknek napja
Krisztus Urunk esett a nagy kínba
Paradicsomba csendítettek
három mandulafának
kivették árnyékábul koporsóját.
Arra mégyen a Boldogságos Szűz
Szánom bánom szegény asszony (any)ádat
Ne szánd, ne bánd szegény asszonyádat
Menjen el a Betlehem városába
Számtól származott szép imádságodat
hirjezd el nevezd el
Názáretben van egy mustrafa
kívül aranyos belül kegyelmes
abba mondanak hétszer hét szentmisét
ott hallgattam én is szerelmes Jézusommal.

Sajószöged (Borsod m.). 1973 januárja.
Levélben küldte Járási János plébános 1973. febr. 1-jén.
Bodolai Jánosné Körtvélyesi Anna, 74 éves.

 

176.
Eridj Betlehem városába

Oh Mária, fehér rózsa,
Krisztus Jézus találmánya,
Szent igékkel igéztették,
Aranygyűrűvel pecsételték
A háznak négy szögletin négy őrzőangyalka azt kiáltja:
Köjj fel, oh Mária,
Mert itt viszik Szent Fiadat,
Csöpp véreit kiontották,
Az angyalkák felszették,
Mennyországba felvitték,
Krisztus Urunk elibe tették, amen.
Ma van péntek, annak is a napja,
Krisztus Urunknak mennyei kínjára,
Kínján esett az ő szentséges szent vérének elfolyása,
Szól az Atya a Fiához,
Hogy hol az én teremtett állataim?
Oh békesség,
Szállásadó,
Kapunyitó,
Beteg a test,
Kész a lélek,
Kész vagyok, Uram,
Bizonnyal mondom,
Hítlen zsidók
Hítlenkedtek,
Hogy megfogták
Fényes Jézust,
Fölvitték a Kálvária hegyére,
Vasszögekkel szögeztették,
Töviskoronával koronáztatták,
Epével és borecettel az ő szentséges szent száját
        keserítették,
Arra megyen asszonyanya,
Boldogságos Szűz Mária, mondja:
Én fiam, fiam, szentséges Szent Fiam, de szánom-bánom
        a te keserves kínaidat!
Ne szánd, ne bánd, asszonyanyám,
Csak eridj Betlehem városába,
Hírjeszd ki a szent kápolnába:
Aki ezt az imádságocskát elmondja,
Este lefektében,
Reggel felkeltében,
Elviszi magával az örök dicsőségbe, amen.

Felsőlánc (Csehszlovákia) 1973. jún. 13.
Özv. Kalinács Istvánné Dezső Anna, 1892.

"Nagy Mihályné Szopkó Borbála vót a nagymamám, tőle tanultam, 14 éves vótam, ő 71 vót. Perecsénybe laktak, mindig este, reggel, most is mindig, azóta is, nem is feledem, egy szót se belüle. Mindig."

 

177.
Indulj el kerek kápolnába

Piros hajnal hasadá,
Kibe Mária nyugodvá,
Pokol tőle töreték.
Eleven ostya!
Úristen,
Néked adom lelkemet,
Tőled várom lelkemnek örök üdvösségét,
Mert a hítlen zsidók hítlenkedtek,
Hogy megfogták mi Urunkat,        (sír)
Jézus Krisztust,
El-bevitték Pilátus pitvarába,
Kőoszlophoz kötözték,
Ecettel, epével itatták,
Méreggel fojtották,
Szent testét megnyitták,
Piros vérét kiszedték,
Kezeit, lábait a magas keresztfára szögezték,
Arra megyen Szűz Mária, asszonyi Szűzanyánk,
Csak indulj el kerek kápolnába,
Boldog Betlehembe,[360]
Szólj egyet kicsinnek, nagynak,
Árváknak, özvegyeknek:        (sír)
Akik ezt az imádságot elmondják,
Este lefektekbe, reggel fölköltökbe
Velem viszem a Paradicsomkertbe,
Nyitva lészen a mennyország ajtaja
Mindörökké, amen.

Füge (Csehszlovákia), 1973. nov. 24.
Eszlári Imréné Varga Mária, 1901.

(Mutatja az Új Ember gyűjtésre felhívó számát, kérdezi, hogy tudok-e róla. Azt mondja, hogy őneki akkor jutott eszébe olyan imádság, csak azt mondta, hogy mai eszével): "Hát úgy gondolom, hogy hát a mai helyzet má, ugye, már olyan értetlenek, vagy mit tudom én, no! Nem értelmesnek mondom má eztet... Ezeket az imákat, mer' ugye, olyan szavak vannak benne, ami hát kicsit ojjan, nem a mai korhoz való, mondom, no, hogy, hogy a másképpen van minden, ugye, más felfogások most már. Most már sok szava olyan értetlenül cseng, de hát azér csak mondom, csak mondom azér, mer gyerekkoromba megtanultam, hát elmondom, hát Istenem, rosszat nem teszek vele, ugyi, hát... hát azér szeretem, mer édesanyám tanított rá, még gyerekkoromba, azóta szeretem. Elmondom."

(Édesanyja, László Mária Varga Istvánné 1938-ban halt meg 73 éves korában.)

 

178.
Szenvednék érted

Én lefekszem én ágyamba,
Mind Úrjézus koporsóba,
Fejem fölött egy szent kereszt,
Azon ülvén három angyal,
Egyik őriz éjfélig,
Másik őriz hajnalig,
Harmagyik őriz halálom órájáig,
Kimegyek ajtóm elejbe,
Föltekintek magas mennybe,
Ott látok egy aranyos kápolnát,
Abba' látom Úrjézust,
Térgyig a vérbe,
Könyökig a könnyübe,
Mondja neki anyja, Mária:
Jaj fiam, fiam, mit tettél,
Hogy olyan nagy kínt szenvedtél?
Szenvednék érted, ha szenvedhetnék,
Halnék érted, ha halhatnék,
Mennyországba csendítenek,
Rózsaljányok reméljenek,
Amott gyün a mi Urunk Jézus Krisztusunk,
Hoz a' nekünk kel(j)het, kenetet,
Aki szivünket megkenyi, amen.

Esztergom, 1974. ápr. 28. - Szent Adalbert-búcsú.
Mát Mihályné Kanyó Márta, 1896. Őrhalom (Nógrád m.).

"...nappal is, este is, reggel is, amikor csak mondják... Jézusho, mer ő sokat szenvedett miértünk, hogy a bűnünk megbocsátódjon... hát eztet édesanyámtó... Kanyó Erazné Bozsány Anna, má 85 vót (mikor meghalt) ...őrhalmi lány volt... Amikor csak teccik, akkor, amikor csak jó'esik, ez nagyon jó imádság!... meg a Szűzanya, az is nagyon jó. Ahho' is nagyon jó imádkoznyi..."

 

179.
Halnék halálodé'

Máma van a péntek,
Annak is a napja,
Mely napon a kegyetlen zsidók Krisztus Urunkat megfogták,
Kőoszlophoz megkötözték,
Tövisekkel megkoronázták,
Vasláncokkal megláncolták,
Elborítja a piros vér,
Egyet szólla Jézus Krisztus a magos keresztfáról:
        (szipog)
Ölj meg, ember!
Én nem ölöm.
Midőn sirattya Mária az ő Szent Fiát:[361]
        (már sírva mondja)
Fiam, fiam, fényes Jézusom,
Halnék halálodé', ha halhatnék,
Ehen hozzák ajándékot, kelyhet, kenetet,
Meljet az Úrjézus drága szent testét kennyék,
Bizon, bizon mondom néktek,
Aki ezt az imáccságot este lefektébe, reggel fölkeltébe elmongya,
Beviszik mennynek szent országába, ámen.

Somogylad, 1972. aug. 3.
Szabó Józsefné Kuti Mária, 1899.

Mindennap imádkozták este. Ő is a szüleitől meg a nagyszüleitől tanulta. Nagyanyja, Kvell Imréné Horváth Katalin Belacon (Tolna m.) született, és 86 éves korában halt meg, 1948-50 körül. Templomban nem hallotta.

 

180.
Héccer, ha lehetne

Tenger mellett van egy mostor,[362]
Kívül aranyos, bellü' kegyelmes,
Abban van egy héccer fölszenteltetett szent oltár,
Az előtt mondja Szent Péter és Szent Pál az új misét,
Boldogságos Szűz ott hallgatta szerelmes Szent Fiával,
        az ártatlan Jézuskával,
Csakhogy a nagy kegyetlen zsidók elkapták,
Keresvén keresték
Uccákru' uccákra,
Sehun nem tanálták,
Előtaná'ták Szent Lukács évangélistát,
Nem láttad az ő szerelmes Szent Fiát, az ártatlan Jézuskát?
Ereggy, ereggy magos keresztfára,
Szent feje le van hajtva,
Szent kezei ki van nyújtva,
Szent oldalát vasdárdával ljuggattyák,
Szent szakállát vasgerebljével gereb(l)ézik,
Odamegy a Boldogságos Szűz,
Letérbetyül előtte,
Oh fiam, fiam, fínyes csillagom,
Meghalnék érted héccer, ha lehetne,
De lehetetlen az anyának a fiáé
Héccer meghalni.
Anyám, anyám, szép Szűz Máriám,
Ereggy, ereggy fekete föl' szinire,
Hirdessed ezt fiaidnak,
Hirdessed ezt leányidnak,
Hogy kik este lefektyébe,
Reggel fölkeletyébe ezt a kis imádságot elmondják,
Izony, izonyomra mondom,
Úgy fog üdvözülni,
Mint a mai lettbéli gyermecske.

Rimóc (Nógrád m.), 1974. márc. 15.
Jusztin Balázs, 1896.

(Annyira meg van hatva, hogy sokszor hosszan hallgat, nyeli könnyeit, majd sír, szipog, nem tudja folytatni.)

"...anyámtól tanultam, leírtam egy papirosra, osztán mondtam mindennap kétszer, reggel meg este. Az anyám azt mondta, a papok tilcsák... hallotta az öregektől, a papok tilcsák ezt az imádságot..."

Édesanyja, Kanyó Krisztina Jusztin Péterné 1932 januárjában halt meg, 71 éves korában.

 

181.
Fényes csillagom

Amott vagyon egy kápolna,
Amellett van egy ótár,
Kívül aranyos, bellű kegyelmes,
Ott mond Szent Pál apostol új misét,
Odamegy a Boldogságos Szűz Mária hallgatnyi az ő szerelemes
        Szent Fiával, az ártatlan Jézuskával,
Arra mennek a kegyetlen zsidók, elkapják előle,
Uccákru uccákra hordozván,
Sehol se találván,
Elétalálván
Szent Lukács évangélistát:
Hol láttad az én szerelmes Szent Fiamat, az ártatlan Jézuskámat?
Eriggy a fekete föld szinire,
Ott van szent feje meghajtva,
Szent vére kiontva,
Szent haját szaggatták,
Szent oldalát lyuggattyák,
Szent fejét vasgerebljével gerebljézik,
        (variáció: szent szakállát...)
Fiam, fiam, fényes csillagom,
Mé' álltá' grédának ágára?
Ha lehetne egy anyának a maga gyermekeié meghalnyi,
Héccer meg héccer meghalnyi.
        (variáció: De lehetetlen az anyának a maga gyermekeié
        héccer meg héccer meghalnyi)
Anyám, anyám, szép Szűz Máriám,
        (variáció: Anyám, anyám, fényes csillagom)
Eriggy a fekete főd szinyire,
        (variáció: Eriggy a fekete Kálvária hegyire)
Hidd elé a te Ádám népeidet:
Aki ezt a kis imáccságot elmongya este lefektyibe, reggel
        fölkeltyibe,
Meghagyom Atyámnak, beveszem az örök dicsőségbe, amen.

Varsány (Nógrád m.), 1972. Júl. 11-12.
Csernák Balázsné Lehoczki Verona, 1928.

"Édesanyámtól tanultam, Barna Mária Lehoczki Andrásné, most két éve halt meg, 72 éves vót... este meg reggel, a gyerekekkel mondta, tanította az unokákat is, mindig imádkozott velük, már az öregeknek az a gondjok, hogy imádkozzanak... csalári volt."

(A változatokat Piszka Istvánné Csámpa Mária, 1941. Nógrádsipeken 1972. nov. 11-12-én felvett imájából idéztük.)

 

182.
Ha te énérettem meghalsz

Oh hajnal, hajnal,
Szép piros hajnal,
Melyben Mária nyugodván,
Úrtul született,
Világtul támadott,
Hitlen zsidók megfogták,
Bevitték a Pilátus pitvarába,
Vasostorokkal fokozták,
Szencséges kezét és lábait vasszögekkel luggasztyák,
Odamén asszonyunk általa:
Oh szánom és bánom öt mélységes sebednek kinyílását,[363]
Piros vérednek fekete fődbe menését.
Oh asszonyi állat, ne szánd, ne bánd, az én öt mélységes sebemnek
        kinyílását,
Piros véremnek fődbe menését,
Mer' ha te énérettem meghalsz,
Minden édesanya szülötte gyermekér meg kell halni,
Hanem menny el Jeruzsálembe,
Egy kis kerek kápolnába,
És ott majd hirdesd az én számból származott szókat:
Aki ezt az imáccságot este lefektében, reggel fölkeltében elmongya,
Bizonyosan velem lészen az örök boldogságban, az örök
        Paradicsomban, ámen.

Sajószentpéter (Borsod m.), 1970. nov. 1.
Kósa Sándorné Kovács Borbála, 1894. Borsodszirák.

"...eztet édespámtú, anyámtú... Kuzma Borbála Kovács Istvánné... oh régen mán a' (meghalt) ...nagy ideje mán, nem is tudom... 40-be." Édesapja szentpéteri volt, Kovács István, 32-ben halt meg, 74 éves volt. Imádkozta reggel is, este is.

 

183.
Minden anyának meg kell halni

Oh hajnal, hajnal,
Szép piros hajnal,
Kibe Mária nyugodott,
Úr tőle született,
Világ tőle távozott.
Úrjézust zsidók megfogták,
Kőoszlopho' megkötötték,
Vasdárdával megdárdázták,
Uram odamegyen.
Jaj fiam, Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Szánom és bánom a te keserves kínodat.
Jaj anyám, anyám, ne szánd, bánd az én keserves kínomat!
Mer' ha te érettem meghalsz, minden anyának meg kell halni a
        maga gyermekeié.
Ki ezt az imáccságot elmongya este lefektyibe, reggel fölkeltyibe,
Annak hét halálos bűne megbocsájtatik, ámen.

Magyargéc (Nógrád m.), 1969. nov. 16.
Babléna Ferencné Séber Mária, 1925.

"Este, reggel mondjuk."

 

184.
Nem tud a Fiúér' meghalni

Piros színű szép hajnal,
Kibe Mária nyugvékol,[364]
(Ur) Tűlö született,
Világ tűlö terjedett,
Pokol tűlö megtöretett,
Neked adom lölkömet,
Tűled várom lölköm örök dicsőségét, örök boldogságát,
Mer Jézus Krisztust megfogták,
Kűoszlophoz megkötözték,
Arra mene Szent Mária, és mondá:
Fiam, fiam, szerelmes Szent Fiam!
És az Anya nem tud a Fiúér' meghalni.
Azért mondá Keresztelő Szent Jánosnak:
Menny el a fekete föld szinire,
Hirdessed a Boldogasszon szájáró' származott szent igéket![365]
Higgye meg, aki ezt az imádságot este-reggel elmongya,
Mennyország ajtaját megnyittatom,
És velem együtt víg nélkül örvendezik, ámen.
Gyűjj el, Atya!
Gyűjj el, Fiu!
Gyűjj el, Szentlélekúristen!
Hallgasd meg kérésemet, kiáltásomat, hozzád fölfohászkodásomat,
És ne haggy bennünket szencség nélkül e világból kimúlni, ámen.

Kapuvár, 1969. nov. 22.
Cserpes Gézáné Tobler Erzsébet, 1905.

"Mikor bementünk az ágyba, akkor mondtuk el."

Édesanyjától, Tobler Jánosné Varga Annától tanulta, aki 1938-ban halt meg 62 éves korában.

 

185.
Az én édesanyámra legyen gondod

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek
        nevében ámen.
Mikor Jézus a Gecemáni-kertbe ment,
Kezdődtek keserves kínszenvedései,
Jövének a hamis zsidók
Karddal, nyárssal, dorongokkal
Elvezették Jézust Pontius Pilátushoz,
Nagy veréssel az Annáshoz,
Egy órában többet adának Jézusnak ezer sebeknél,
        melyek nagyon fájtak.
János, kedves tanítványom!
Az én édesanyámra legyen gondod![366]
Kezinél fogva messze vezesd el a keresztfától,
Ne lássa, hogy mit szenvedek!
A magas fák lehajlottak,
Kősziklák meghasadtak,
Madarak éneklésüket felejtették,
Nap, hold, csillag elsötétedett.[367]
Minden ember, ki ezen kis imát tudja,
Naponta egyszer elmongya,
Jutalmat nyer mennyországba.
Oh Jézusom, neked élek,
Oh Jézusom, neked halok,
Oh Jézusom, élve-halva tied vagyok, amen.[368]

Jászberény, 1972. aug. 5-6. - búcsú.
Dobos Jánosné Dinnyés Teréz, 1906. Sülysáp (Pest m.), ott is lakik.

"...Templomba nem imádkoztuk, este szoktuk imádkozni, mikor gyerekek vótunk. Mikor gyerekek vótunk, akkor tanított anyánk rá." Édesanyja, Szücs Ágnes Dinnyés Sándorné 1945-ben halt meg 59 éves korában, sülyi volt.

 

186.
Szent oldalát megnyitották

Én lefekszök én ágyamba,
Mind Urjézus koporsóba,
De én ottan nem maradok,
Harmadnapra föltámadok,
Kerűjjetek, körösztök,
Őrizzetek, angyalok,
Lám, megfogták Báránjézust,
Kivitték Pilátus udvarába,
Onnan megfogták zsidalomra,
Zsidalomról megfogták szent szakállát,
Szálanként kiszettík,
Szent haját kitíptík,
Szent képire harminchármat köptek,
Szent oldalát dárdával megnyitották,
Úgy, hogy vizes vér folyt ki belűle,
Aki errűl este, reggel emlékszik,
Hét halálos bűntű ment lészen, amen.

Mélykút (Bács-Kiskun m.), 1975. febr. 2.
Lakatos Istvánné Kis Vilma, 1905.

"...édesapámtól, Kis Elek, meghalt 1942-ben, 92 éves volt, mélykúti... este..."

 

187.
Ölében Szent Fia meghalva

Én lefekszek én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Három angyal őriz engem,
Őrizzetek, angyalok, éjfélig,
Szűz Mária, virrattig,
Föltekintek magos mennybe,
Nyitva látom mennyország kapuját,
Kívül kárpitos,
Bellű aranyos,
Trónusán ül szép Szűz Mária,
Ölében Szent Fia meghalva,
Három csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fölszették,
Cintányérra tették,
Az Úrjézushoz vitték,
Nem szólok, sem felelek,
Ki ezt az imádságot este elmondja, reggel,
Halálos bűn nélkül hal meg,
Halála óráján igenyesen a mennyországba
        megy. Ámen.

Mélykút (Bács-Kiskun m.), 1975. febr. 2.
Csorba Mihályné Turcsányi Anna, 81 éves.

"Már régen tudom, az én nagyanyámtól... Végel Erzsébet, Matkó Mihályné, meghalt, még kislány vótam, idevalósi vót. Minden reggel meg este imádkoztuk."

Templomban?

"Nem hallottam."

 

188.
Szirván zokogván

Hol ül vala, hol ül vala asszonyunk Mária?
'ző sziralmas kertecskéiben,
Szirván zokogván,
véresz könnye hullatván;
Odamene Úr Jézusz.
- Kérdi: mit sírsz, mit keszeregsz?
- Hodne szírjak, keszeregjek,
ha 'z áldott szent fiamot
Szinórehedre kivitték,
Zidók két kezit e'mászra szegezték,
büdösz nyálakval töpdöszték,
hosszu szulicával szulicálták,
magasz keresztfára felfeszítették;
Mennyetek el fekete főd hátára,
Örezzétek ezt az imáccságocskát,
legényeknek lányoknak,
minden Isztenben hivőknek.
Bizony bizonyomra, hogy beveszem az ő lelkit,
mint e mái dicsőszégesz szülőgyermeknek.
Pokor ajtai bécsánulnak,
Mennyország ajtai kicsánulnak.
           Amen

Bogdánfalva (Moldva), 1933. ápr. 6.
Tálasi István kéziratos anyagából kaptam.
Habari M.-né, Budó Ferenc leánya.

 

189.
Szent Fiát siratta

Boldogságos Szűz Mária Szent Fiát siratta,
Szent Fiát a latrok megfogták,
Kötéllel kötözték,
Pontius Pilátus eleibe vezették,
Krisztust a magos keresztfára elevenyen fölfeszítették,
Boldogságos Szűz Mária szeme láttára Szent Fiát dárdákkal szúrkálták,
Ecettel, epével itatták, kövekkel hajigálták,
A Boldogságos Szűz Mária szíve fájdalmában a földre esett,
Az angyalok fölvették, Krisztus lábához vezették, a magos keresztfáhó'.
Krisztus meghalt a keresztfán, mert agyonöldözték,
Mingyá le is vették,
Szálla alá poklokra a föld mélységébe, mingyá el is temették,
Krisztus Urunk harmadnapra halottaiból föltámadott a föld mélységéből,
És az egész világi kereszténység mind azt kiáltotta:
Hála légyen az Istennek, föltámadt Krisztus világ megváltója,
Lelkünk pártfogója!
Aki ezen imádságot lefektekor, fölkeltekor elmongya,
Krisztus Urunk nem hagyja a purgatériom tüzibe szenvennyi,
Hanem fölviszi a mennyei Attyához a dicsőségben örökkön örökké, ámen.
Krisztus urunk ezen sok kínszenvedést mind a mi bűnös lelkünkért tette,
Hogy lelkünket az örök kárhozattól megmenthesse, ámen.

Nemesszentandrás (Zala m.), 1970. dec. 1.
Zsidi Károlyné Horváth Mária, 1900. Lickóvadamos (Zala m.).

"...nagymamám... a' édesanyámnak az édesanyja, mikor ők ollan gyerekek vótak, ő úgy találta... ekkora egy szív volt (10-12 cm átmérőjű) ...Kő vót, aztán azt mondja, ők nem gondútak semmire... addig veregették, eccercsak szétesett, szélleverték... aztán egy kis levél vót benne. Akkor elszaladott az ő édesannyának megmondani, hát az mingyá olvassa, magyarú' vót. Hát hogy hunnan kerűt, hunnan se, azt nem tuggyák, abba a kőbe, csak abba vót... a nagymamám, hát azt én emlékszem rá, mikor meghalt, 85 éves vót... Németh Anna Juni Mihályné... 14-be halt meg... Ukki származás vót... az édesanyámat megtanította, aztán minket is, este, regge' mink mindig imádkoztunk. De mindig térden állva!... olyan régi füstös konyhánk vót, aztán ollan cserépkálla, oda köllött térbetűni..."

 

190.
Kő közé taszították

Ma van péntek, hónap lesz a napja,
Hogy Krisztus Urunkat megfogták,
Pilátus udvarába vitték,
Ott a keresztre felfeszítették,
Kezébe, lábába vasszögeket verének,
Szencséges fejébe töviskoronát nyomának,
Szencséges vállára súlyos keresztfát nyomának,
Szencséges oldalát lándzsával megnyitták,
Egyikből víz foljt, a másikból vér foljt,
Felelék a zsidók:
Ha elég is, ha nem is, arra a szóra
A kő közé taszították.
Mondá Krisztus Urunk:
Teremtettem testet, én adtam a lelket,
Valakik az én keserves kínszenvedésemről való imádságot
        elmondja,
Úgy megy mennyországba, mint a bőcsőbe való kisded.

Vecseklő (Csehszlovákia), 1973. nov. 22.
Polipka Józsefné Jakab Erzsi, 1896.

"Este, reggel... édesanyámtól, Jakab Istvánné Varga Borbála, meghalt 1929-ben 62 éves korában."

 

Halál-gyász

 

"...Három Mária siratja..."
(195. sz. imádság)

 

 

191.
Úrkoporsó ki van téve

Úr koporsó ki van téve,[369]
Benne fekszik Urunk Jézus,
Keze, lába ki van nyújtva,
Szeme, szája be van csukva,
Mennyországban csendítenek,
Rúzsalányok leméllenek,
Lépjünk az oltári szencségben, ámen.

Nógrádmegyer, 1970. dec. 15.
Krutyina Istvánné Verbói Júlia, 1919.

"...édesanyámtul... Rajkó Verona... én is szoktam, este, reggel..."

Imakönyvben leírva látta?

"Nem."

 

192.
Benne fekszik az Úrjézus

Oh hajnal, hajnal,
Tiszta szép fínyes hajnal,
Kiben Mária nyugszik,
Úr is tőle születik,
Pokol tőle töretik,
Úristen, neked adjuk a lelkünköt,
Fekete földnek testünköt,
Eredj el, Jézus, fekete föld szinére,
Hirdesd ott a kicsinnek úgy, mint a nagynak:
Aki ezt a kis imádságot szivesen örömest meghallgassa,
Kezében is alszik a mennyország kulcsa.
Vessünk a fejünk alá
Öt ujjunkkal,
Száz szentünkkel,
Körű(l) keresztet,
Senki ellenünk,
Jézus is mellettünk van,
Mária is csendít a Paradicsomba'.
Úr kitette koporsóját,
Benne is fekszik az Úrjézus,
Ott siratja három Mária,
Mandulafának három ága kivirágzott, szép is látszott, amint látszik,
A Jeruzsálem partján mondja Szent Pál, Szent Péter az ő szencsíges
        szent miséjit,
Arra megy a nagyasszonyunk, Szűz Mária, kérdi tőle:
Mért sírsz, mér rísz?
Hogyne sírnék, rínék, máma teljes harmadnapja elvesztettem a szencsíges
        Szent Fiamot, az Úrjézust,
Lépj ki, lépj ki templomnak ajtajába,
Maj' meglátod a te szencsíges Szent Fiadot, az Úrjézust
Térgyig vérbe,
Könyökig könnyűbe, szedték az ő szencsíges szent testit, az ő szencsíges
        szent vérivel együtt,
Azt kiál(t)sa Krisztus urunk: Kedves híveim,
Aki ezt a kis imádságot szivesen örömest meghallgassa,
Úgy beveszi az ő szencsíges szent házába,
Mint a mai szencsíges szent napra született szent gyermeket,
Elemíszthetetlen világosság fényeskedjék nékik
Most és mindenkoron és mindörökkön örökké, ammen.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. május 3-4. - búcsú.
Rozina Jánosné Less Mária, 1939. Legénd (Csehszlovákia).

"...édesapámtól, Less Jánostól, három éve halt meg 82 éves korában, Cserhátsurányban született. Este szokták, este..."

 

193.
Úgy kűtték koporsóba

A Paradicsomba becsöndítettek,
Ottan lévén az angyalok,
Úgy kűtték koporsóba,
Benne fekszik az Úrjézus,
Ott siratja három Mária.
Mandulafának három ága kivirágoztatik,[370]
Ott van Szent Pál, Szent Péter,
Ott mongya az új misét a Sinai-hegyen.
Arany egy Asszonyunk, Mária!
Mit keres Asszonyunk, Mária?
Elvesztettem Szent Fiamot!
Tapoggya ki templom ajtót,
Maj' megláttya Szent Fiát
Térgyig vérbe,
Könyökig könnybe,
Vaskesztyükkel arcul vágják,
Ott típázzák szent szakállát.
Szent szíve megszakada,
Piros vére folyamoda.
Mondom, mondom, bizonnyal mondom,
Aki ezt az imáccságot este, reggel elmongya,
Kezibe adom a mennyország kú'csát,
Úgy örvendezik, mint a régi angyalok, ámen.

Egyházasgerge (Nógrád m.), 1970. márc. 22.
Ványa Lászlóné Gordos Teréz, 1892.

"Este, reggel elmondom, még napközt is... Édesanyámtú... Gordos Györgyné Fekete Mária, 1925-be halt meg 70 éves korában. Idevalósi vót."

 

194.
Kínt, halált szenvedett

Zöld erdőbe(n) van egy kis kápolnácska,
Abba vagyon hétszer szencséges oltárka,
Előtte van Szűzanyánk térdig vérbe, könyökig
        könnyübe,
Előtte van kirakott koporsócska,
Abba fekszik Krisztus Jézus, Szent Fia,
Szent szemi, szent szája be van fogva,
Szent kezi, szent lába el van nyújtva,
Mennyországba csendítének,
Az angyalok összegyűlnek,
Széles tenger partyán,
Aran'fának aranyágán,
Ott ül szent Szent Jánoska,[371]
Arra megyen Szűzanyánk, kérdi:
Szent Szent Jánoska,
Mikor láttad az én szencséges Szent Fiamat?
Ma teljes harmadnapja, hogy a kegyetlen
        zsidók megfogták,
Énnyálakkal töpdösték,
Vasvesszőkkel vesszőzték,
Kálvária hegyére kivitték,
A keresztre feszítették,
Kínt, halált szenvedett,
Töviskoronával megkoronázták,
Ahol egy csepp vér elcseppent,
Az angyalok összeszették,
Aranytányérra rátették,
Az Úristen eleibe elvitték
Bízván bizonyomval mondom:
Aki ezt az imáccságot háromszor napjába(n)
        elmongya,
Minden bűni megbocsájtógyik.[372]

Etes (Nógrád m.), 1972. máj. 29.
Zámbó Józsefné Pál Etel, 1880.

"...Édesanyámtú... Mákos Teréz... Pál Ferencné... meghalt 72 éves korában... utánamegyünk (a halálba) ...itt született ő is... Ezt mindig, gyerekkoromtól fogva... mindé' mondom... este."

 

195.
Három Mária siratja

Ha kimegyek ajtóm elé,
Föltekintek magos égre,
Ott látok kereken kápolnát,
Abba(n) vagyon hét oltár
Héccer fölszentölve,
Abba van fekete vánkus,
Azon fekszik Jézus Krisztus,[373]
Három Mária siratja.
Paradicsomba csöngetnek az angyalok,
Aki ezt az imáccságot ráérkezik elmondanyi
Reggel, délbe(n), este,
Viszem lelkét mennyországba,
Testét fekete földbe,
Ott is meg lesz szentölve örök dicsőségben,
        ámen.

Eger, 1972. szept. 16. - fájdalmas búcsú.
Friedrich József, 1923. Leszenye (Csehszlovákia).

"Reggel, este, templomban nem... Nagymamámtú..." Lavrancsek Júlia Friedrich Józsefné, meghalt 1958-ban 85 éves korában, Galgagyörkön született, de leszenyei lakos volt.

 

196.
Ott valának az angyalok

Tengerparton van egy fa,
Annak van egy aranyága,
Azon ül Szenti Szent János,[374]
Arra mén Asszonyunk, Szűz Mária,
Kérgyi tőle:
Szenti Szent János, hol láttad az én szerelmes Szent Fiamat?
Ma teljes harmadnap a zsidók megfogták, a Kálvária
        hegyére vitték,
Ott énynyálakkal köpdösték,
Vasvesszőkkel vesszőzték,
Töviskoronával koronázták,
Oh Uram Teremtőm, nyisd meg a te kapuidat,
Mert az angyalok fölszedték,
A kehéljbe öntötték,
Bizon, bizonyára mondom,
Aki ezt az imádságot elmondja este, reggel, velem lészen a
        Paradicsomban.
Amott van a Sinai-hegyen egy kápolna,
Abba fekszik Úrjézus.
Szemi, szája be van fogva,
Kezi, lába el van nyútva,
Mennyben csöngetnek, ott valának az angyalok,
Aki ezt az imádságot elmondja este, reggel,
Úgy üdvözül, mint a ma született gyermek.

Óbást (Csehszlovákia), 1973. nov. 21.
Kovács Istvánné Csirke Fáni, 1896.

 

197.
Jöttünk szent sebeid látogatására

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talájjon,
Szent színive(l) szeressen,
Szent vérive(l) pecsétlen,
Házamnak négy sarkába
Négy arankereszt van benn,
Négy arankereszt, forogjatok,
Szent angyalok, szeressetek.
Én kimegyek én ajtómon,
Föltekintek magos égre,
Ott látom a tömjénágyat, tömjénklastromot,[375]
Krisztus Urunk fekszik benne,
Kérdi tőlünk: Mér jöttetek?
Jöttünk, Uram, szent sebeid látogatására.
Mennyetek el fekete főd szine alá,
Ádám juza[376] közi,
Kiálcsátok, hirdessétek:
Aki ezt az imáccságot este, reggel elmongya,
Hét halálos bűne megbocsájtatik,
Szíve, lelke Isten irgalmába, nyugoggyanak békébe.

Patosfa (Somogy m.), 1972. aug. 3.
Szűcs Istvánné Bartokovics Erzsébet, 1920.
Csokonyavisonta (Somogy m.).

"Szegény anyám szokta eztet... este-reggel..." Édesanyja, Bartakovics Józsefné Kocsmár Juliánna, meghalt 1968-ban, 76 éves korában. Hahóti származású volt (Zala m.).

 

198.
Sebei kinyiladozva

Uram én kilépek ajtóm eleibe,
Föltekintek áldott mennyországba,
Nyitva látom mennyország kapuját,
Szentek-szent kápolnáját,
Názáreti Jézus kőkoporsóba ki van teritve
Hetvenhét mély sebei kinyiladozva,
Aki ezt az imádságot elmondja
Beveszem magamhoz paradicsom kertjébe
Ábrahám fényébe
Ott lészen mindörökkön-örökké. Amen.

Levélben küldte Kiss András (1887. Csiffár [Csehszlovákia])
Győrből 1971. máj. 5-én az Új Ember gyűjtési felhívására.

"Az Új Ember katolikus hetilap húsvéti számában megjelent ősi népi imákért alulírott Kiss András, szül. 1887. február 17. Csiffár községben... az alábbi imákat Özv. Csuka Gáborné szül. Bényi Tekla, szül. Csiffár 1834. október 20. nagymamámtól tanultam, 3-4-5 éves koromban, a most ismert imákkal együtt."

 

199.
Azon sebek megerednek

Én lefekszem én ágyamba,
Úgy, mint testi koporsómba,
Őrizzetek, szent angyalok,
Forogjatok, szent keresztek,
Hadd aludjak Máriának kebelébe(n),
Ott is megtalál engem az Úrjézus Krisztusom,
Szent szívvel szeretettel,
Aranygyűrű pecsétlővel,
Uj töre szakadott,
Pokol töre távozott,
Menny el, menny el, a piros este
Mária megnyugodott,
Világ verratáig        (verág?)
Világ hasattáig,
Kel' föl, szép Szűz Mária,
Mer meggyolladt a gyojtatlan gyertya,
Megfogták Jézust a zsidók,
Vasostorral ostorozzák,
Marokvesszővel csapkoggyák,
Csurran, csurranyik,
Csöppen, csöppenyik,
Az angyalok szedik-veszik,
Aranyos pohárba teszik,
Jézus elejbe viszik.
Jézus is azt mondja,
Oh fiam, fínyes Jézusom,
Mér(t) szenveded ezeket a nagy bűnöket?
Oh anyám, Máriám,
Szenvedem a bűnösért,
Ki ezt az imádságot elmondja háromszor
        lefektébe, háromszor fölkeltébe,
Várhotja hetvenhét bűne bocsánatát.
Atya, Isten, jőjj el hozzám,
Fiúisten, jőjj el hozzám,
Vessél rám keresztet
Öt ujjoddal,
Ötven angyaloddal,
Száz szerető szenteddel,
Tizenkét apostoloddal
És egy csöpp véreddel,
Piros kármánkő koporsó,
        (variáció: kárvánkő)
Abba fekszik a kis ártatlan,
Szent szemei behunyolván,
Szent kezei kikucsolván,
Azon sebek megerednek,
Piros vére lefolának,
Anna asszony születése naptyára. Amen.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1973. szept. 22-23. - búcsú.
Bocskor Péterné Husz Anna, 1914. Becshely (Zala m.).
Várföldén lakik, Bánokszentgyörgy mellett (Zala m.).

"...nagyapámtú... Vlasits István... minden este... hárman vótunk lányok, az édesapánk elveszett a világháboruban, ő nevelt bennünket, térden állva, letérdeltünk minden este melléje, és úgy montuk el. Becsehelyi volt s ott is született... Mindig, mindig (imádkozza), minden este el vót ez mondva, minden este." (Nagyapja kb. 75 éves korában halt meg, ő lehetett 9-10 éves.)

 

200.
Odamegyen Árkangyélus

Kimegyek a házam elejibe,
Feltekintek a magos égre.
Ott látok egy kis kápolnát.
Kível aranyos, belöl irgalmas, közepi piros.
Márvány kő koporsó.[377]
Azon vagyon egy fekete vánkos.
Azon fekszik az ártatlan Jézus.[378]
Szemét száját behunyja.
Szent kezét lábát elnyújtja.
Odamegyen Árkangyélus.
Még most is ott fekszel édes Jézus?
Nagy fájdalmadban?
Aki ezt napjában háromszor elmondja,
        úgy megüdvözül mint a pólyabéli gyermek.

Balassagyarmat, 1972 nyara.
Levélben érkezett Trizna Lajostól 1972. júl. 15-én
az Új Ember gyűjtési felhívására.

Nagyanyjától, Trizna Lajosné Miska Erzsébettől tanulta (83 éves, Miski [Csehszlovákia]), ő pedig édesanyjától, Miska Pálné Varga Zsófiától, 1855-1949.

Este szokták imádkozni, lefekvés előtt.

 

201.
Itt fekszel, keserves kínodon?

Sátán, ne kísérgess engem, mer van nekem fejem,
Úrjézus velem, Mária mellettem, senki ellenem, amen.
Őrizz, angyal, az én lelkem, mert most nyugszik az én testem.
Alvásom, nyugvásom mind a Krisztusnak ajánlom.
Kimegyek házam elejibe,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy aranyos kápolnát,
Kívül irgalmas, belül kegyelmes,
Abba van egy márvánkő,
Azon van egy vánkus,
Azon fekszik Urunk Krisztus,
Lehunván szent szemit, szent száját,
Elnyújtván szent kezit, szent lábát,
Arra megyen Gábriel arkangyal:
Oh szerelmes Jézusom, még most is itt fekszel, keserves kínodon?
Fölnyitván szent szemit, szent száját,
Fölhúzván szent kezit, szent lábát,
No te, Gábriel arkangyal, eredj a fekete földnek,
Számból szádba vett igéket hirdessed,
Hogy aki ezt minden este, reggel elmondja megüdvözül, amen.
Ma halt a keresztfán Jézus, a szelid bárány,
Hogy nekünk szent halála üdvösségünkre válva,
Siratja őt Mária,
Boldogságos Szűzanya,
Siratják az asszonyok,
A mennyei szent karok,
Oh Jézus, nékem bűneimet érzenem,
Váltságodba részesíts,
Mindörökre üdvözíts!
Oh édes Jézuskám, hálákat adok szent fölségednek, hogy
        megőrzötté', megtartottá' a mai drága szent napon.
Kérlek, édes Jézuskám, őrizzé' meg a sötét éjszakának idején
Tűztő', víztő', kárvallástó', hirtelen haláltó', mindenféle veszélytő',
Kétségbeeséstő',
Pokolbéli ördögnek incselkedésitő',
Testnek förtelmességitő' és minden halálos vétektő', ámen.

Oh édes Jézuskám, szent kezedbe ajánlom testemet, lelkemet,
Életemet, halálomat,
És ezt a kis imádságomat.
Ajánlom a Krisztus Jézusnak keserves kinszenvedéseié',
A Boldogságos Szűz Máriának hét fájdalmaié',
Édesapámé', édesanyámé',
Magam bűni bocsánattyáé',
Lelkem üdvösségié',
Nevemen való pátronusomnak esedezésié',
A tisztítóhelyen szenvedő és az elfelejtett lelkeké',
Hogy ha majd ők is kiszabadulnak az ő tüzes börtöneikből,
Majd ők is esedeznek és könyörögnek értünk a mi Urunk, Jézus
        Krisztus által, ámen.

Ipolytarnóc (Nógrád m.), 1974. márc. 12.
Telek Miklósné Urbán Julianna, 1894.

"...eztet a legöregebb testvéremtü tanultam, Borbála... Sinka Imréné, három esztendeje halt meg, 90 esztendős vót, de még több is lehetett, de hát csak annyit tudtak, mer má ő nem tudta megmondani, hát 90 évesnek írták csak be."

Mikor imádkozták?

"Este."

Templomban?

"Nem. Csak őtőle hallottam mindig."

 

202.
Szűz szent koporsójábul felszólal

Vasárnap reggel
Kisüt a napocska,
Sétált a Szűz Mária
Mennyországba.
Szencséges Szent Fiát
Karján hordozza[379]
Éjféliről éjfélire,
Hajnaliról hajnalira,
A harangok megszólalnak,
A gyertyák meggyulladnak,
Az Úrjézus az ő szűz szent koporsójábul felszólal:
Jertek ide, megtért lelkek,
Nézzétek meg az én oldalamat!
Zsidó vérrel be van kenve,
Vasszegekkel át van verve,
Aki ezt az imáccságot este lefektébe, reggel
        fölkeltébe elmongya,
Bizon, bizon mondom nektek, meg fog üdvözülni,
        mint a mai született gyerek, ámen.

Nógrádmegyer, 1970. dec. 15.
Radics Istvánné Kojnok Erzsébet, 1920.

"ezt még öreganyámtó... Géczi Mihályné Varga Borbála... 1929-ben halt meg, és akkor 60 esztendős volt... nem hallottam a templomban, csak őtőle odahaza, este meg reggel imádkoztatott... vacsora előtt... mikor asztalnál ültünk... ő mondta elő, s utánamondtam... megtanútuk."

 

203.
Nyiccs kaput, angyal

Az én házam Szent Antal,
Négy szegibe négy angyal,
Közepibe szent oltár,
Szent oltár előtt szent kereszt,
Szent kereszt előtt aranypad,
Azon fekszik az Úrjézus Krisztus,[380]
Föl van szaggatva drágalátos szent teste,
Ki vala ontva drágalátos szent vére,
Oh beteg a test,
Kész a lélek,
Vígan várják a mennyei szentek,
Oh én édes fényes napom,
Mit kérsz, meg nem szolgálhatom,
Tiszta szállást nem tarthatok,
Nyiccs kaput, angyal,
Nyúccs kezet, Mária,
Hogy mü es mehessünk boldogul boldog
        mennyországba,
Urunk színe látására, ámen.

Székelyszabar (Baranya m.), 1971. ápr. 27.
Erős Peterné Mezei Szabina, 1895. Józseffalva (Bukovina).

"...édesanyámtól, Várda Teréz Mezei Alajosné... 32-ben halt meg, 69 (éves korában) ...ő is józseffalvi születésű volt... az összes gyerekek, ahányan vótunk olyan nagyok, szépen letérgyepeltünk, és úgy... az összes család imádkozta... vacsora előtt."

 

"...Paradicsomkertbe van egy szent kút..."
(204. sz. imádság)

 

"Feltámadás"

 

(205. sz. imádság)

 

 

204.
Égen mennyi csillag

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talájjon
Szent vérive, szent koronájáva,
Boldogasszony ajtónkon,
Szűz Mária ablakunkon,
Négy szép őrangyal a szoba közepibe,
Szent keresztek, kerűjjetek,
Őrangyalok, őrizzetek!
Én elmegyek én ágyamba,
Ott nyugodok abba az órába,
Mer Gecemária,
Krisztus Urunk a kertyébe kettőt lépett,
A zsidók elfogták,
Elvitték Pilátus udvarába,
Megkoronázták,
Dárdával dárdázták,
Koronával koronázták,
Arra megy a drágalátos szép Szűz Mária,
        édesanyánk, azt felelte:
Fiam, fiam, drágalátos Szent Fiam!
Mér szenvetted ezeket a nagy kénokat?
Szegényekér, boldogokér,
Aki ezt az imáccságot este, reggel elmongya,
Megüdvözül.
Paradicsomkertbe van egy szent kút,[381]
Oda jár az Úrjézus Krisztus
Az ő szencséges szent sebeit mosogatnyi,
Gyertek ide, keresztények,
Nézzétek az én szencséges szent sebeimet,
Hol a zsidók megszurkálták,
Tüzes pá'cával megcsapdozták,
Hét csepp vérem lecseppent,
Az angyalok fölszették,
Szárnyuk alatt magos mennybe fölvitték,
Szagával az egész mennyországot betöltötték,
A harangok szólamlottak,[382]
A gyertyák gyulladoztak,
Minden lelkek örűtek, csak azok nem örűtek,
Aki aptyát, annyát megverte,
Én nem vertem meg, csak gondoltam,[383]
Fogd, Szent Péter, a kezedbe a kujcsokat,
Mutasd néki a hosszú, széles, poros utakat,
Amerre az ördögök a pokolba járnak.
Oh drágalátos fényes Jézus,
Ne cselekedd ezt evve' a bűnösse',
Még ezt az imáccságot el nem mongya:
Égen mennyi csillag,[384]
Fán mennyi levél,
Földön mennyi szent por,
Este lefekvéskor,
Reggel fölkeltébe,
Édes drága Jézusom.

Ez az utójja.

Kaposvár, 1970. okt. 13-15.
Ander Imréné Magyar Júlia, 1902. Rinyakovácsi (Somogy m.).

"...még édesanyámtul, olyan kis pici lánykoromban, megha'tak azok má', itt laktak Kaposváron... édesapámrú' Magyar Mihályné vót... lányneve meg Zsovár Rozi vót... az má' 40-be meghalt."

Hol született?

"Én bizon azt nem tudom, mert mostohaanyám vót... csak itt vannak e'temetve mind Kaposváron... este is, reggel is... akkor, mikor olyan kislányok vótunk..."

 

205.
Igazídd a bűnöst pokolnak tüzébe

Vasárnap hajnalba harmat száll a földre,[385]
Azon mén két lélek, azon mén,
Harmagyik a bűnös,
Kopognak az ajtón, jaj, jaj senki nem szól,
Meghallotta Uram Teremtőm:
Menny el Péter, menny el, nézd meg, ki kopog az ajtón?
Kiment Szent Péter, mongya, hogy hát:
Uram Teremtőm, itt vagyon két lélek, harmagyik a bűnös.
Menny el, Péter, menny el,
Igazídd a bűnöst pokolnak tüzébe,[386]
Meg van annak ágya vetve
Éles millingekbül, éles borotvákbú,
De oszt meghallotta Boldogságos Szűz Mária:
Jaj fiam, Szent Fiam, ne ereszd a bűnöst a pokolba!
Inkább mennyországba!
Mer ez a bűnös sokat (tett)
Három, három csepp vizen,
Három, három szem búzán,
Egyik szombatot böjtölte kínszenvedésedér,
Másikat hét epecségedér,[387]
Harmagyik szombatot böjtölte sebeidnek gyógyulásáé.
Jaj, anyám, édesanyám, Boldogságos Szűz Mária!
Mikor anyjára, apjára haragos szemet vet,        (aptyára)
Annyi, mintha megverné,
Ha apját, annyát ujjával fenyiti,        (aptyát)
Annyi, mintha megölné.
Jaj fiam, Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Mikor téged a zsidók megfogtak, én akkor maj'
        meghaltam,[388]
Jaj fiam, Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Mikor a zsidók a te fejedre töviskoronát tettek,
Én akkor maj' meghaltam,
Jaj fiam, Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Mikor a zsidók a te szent testedet verték,
És a te szent képedre köpdöstek,
Én akkor maj' meghaltam,
Oh fiam, Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Mikor a zsidók téged Kálváriára felvittek,
És magas keresztre feszítettek,
Én akkor maj' meghaltam.
Ha Szent János nem szólt volna,
Szörnyű halált haltam volna.
Jaj fiam, Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Mikor téged keresztfáról levettek,
Az én ölembe helyeztek,
Én akkor maj' meghaltam.
Ha Szent János nem szólt volna,
Szörnyű halált haltam volna.[389]
Szerelmes Szent Anyám, Boldogságos Szűz Mária,
Ha olj kedves néked a bűnös lélek,
Ereszd mennyországba,
Örök boldogságba,
Fogd szent kezedbe,
Tedd szent kebledre,
Vidd föl a Paradicsomba,
Ott szólnak a citerák, trombiták,[390]
Szegény bűnös lelket mennyországba várják.
Szentek, apostolok, szentek és próféták,
Most örüljetek és örvengyetek,
Mert nyertem lelket,
Pokoltól megváltottam, ámen.[391]

Hasznos (Nógrád m.), 1970. nov. 10.
Szabó Józsefné Csépe Katalin, 1888.

"...levelbő... édesanyámé (volt) ...gyerekkoromban... nem ének, csak ima... a három böjthö' való... akkor szokják mondanyi, mikor három szombatot böjtölnek ádventbe' úgy, hogy csak dé'be esznek, de csak három szem búzát, meg három csepp vizet... sokan utánozták ezt a három szombatot[392]...

Szabó Juliánna... Csépe Istvánné... 37-ben halt meg 79 éves korában. Idevalósi vót, igen."

 

206.
Én akkor majd meghaltam

Zöldpázsitos réten sietve megy három lélek.[393]
A mennyek kapujához érnek.
Zörögnek a kapun.
Jézus Mária Péter együtt vannak.
Mondja Jézus Péternek:
Menj el Péter menj el, nézd meg ki zörög a kapun.
Péter mondja:
Uram Teremtőm egy tiszta lélek.
Menj el Péter menj el mond meg néki, hogy nagy örömmel
        várják a mennyben.
Még így beszélgetnek, megint zörögnek a kapun.
Jaj Uram Teremtőm egy kis bűnös lélek.
Menj el Péter menj el
mond meg néki,
Ott a tisztítótűz ha kiszenved örömben lesz része.
Megint zörögnek a kapun.
Menj el Péter menj el.
Jaj Uram Teremtőm egy nagy bűnös lélek.
Menj el Péter menj el mond meg néki, hogy menjen
        a Pokolra
készen várja ágya, éles borotvából, minden szenvedésből.
Ekkor így szólt Szűz Mária:
ne vidd ezt a bűnöst Pokol fenekére,
mert mikor téged a keresztre feszítettek
én akkor majd meghaltam.
Ha ez a bűnös pénteken nem böjtölt volna három szem búzán
        három csepp vizen
Akkor én szörnyet haltam volna,
Jaj anyám, szerelmes szent anyám,
aki a szüleire haragos szemet vet annyi mintha megverné.
Ez még nagyobbat tett.
Eredj Péter eredj, mond meg néki mehet.
Jaj Fiam szerelmes szent Fiam ne vidd ezt a bűnöst Pokolra,
mert amikor téged a keresztről levettek szűz szent ölembe tettek
én akkor majd meghaltam.
Ha ez a bűnös nem böjtölt volna a második pénteken,
Akkor én szörnyet haltam volna.
Jaj anyám szerelmes szent anyám,
aki a szüleire kezet emel, az olyan mintha megölné.
Ez még ettől is nagyobbat tett.
Nem lehet neki megbocsátani.
Jaj Fiam szerelmes szent Fiam,
amikor Téged a sírba betettek én akkor majd meghaltam.
De ez a bűnös harmadik pénteket böjtölte három szem búzán,
három csepp vizen,
Jaj anyám szerelmes szent anyám
ha neked ez a bűnös oly kedves,
fogd szent kebeledbe,
vidd szent országomba,
szóljanak mindenféle énekek,
mert nagyobb öröm van a megtérő bűnösön mint
        kilencvenkilenc igazon.

Balassagyarmat, 1972 tele.
Levélben küldte Trizna Lajos 1972. jan. 30-án
az Új Ember gyűjtési felhívására.

Fodor Flóriánné Urbán Anna, 73 éves, Vilke (Csehszlovákia).

Édesanyjától, Urbán Imréné Tóth Máriától tanulta, született Kalondán (Losonc mellett), meghalt 1940-ben. Reggel és este szokták imádkozni.

"Az imával kapcsolatban elmondta, hogy az ima elején és végén szöveg volt. A szövegben az imát megelőzően arról volt szó, hogy milyen bűnt követett el a »bűnös« lélek. Emlékezete szerint szülőgyilkos volt. Az ima végén levő szövegre már egyáltalán nem emlékezik. Elmondta még, hogy este és reggel, amikor imádkozni szoktak, akkor az édesanyja mindig elmondta - úgy gondolom - prózában a bevezető részt, és a kifejezetten imának számító részt mint imát imádkozták el, ezért maradt meg emlékezetében. A végén levő szöveg tanulság volt - úgy gondolom. Azt is elmondta még, hogy minden esetben imádkoztak, és csakis így, ugyanannyira, hogy amikor férjhez ment, gondolatban - úgymond - nem is tudott imádkozni." (Részlet a levélből.)

 

III.
A KÖZÉPKORI EGYHÁZI IRODALOMMAL
KAPCSOLATOT MUTATÓ SZÖVEGEK

 

"...Napkelet felű gyün három véres angyal..."
(157. sz. imádság)

 

 

207.
Reggeli imádság

Dicsírtessék Jézus Krisztusnak szent neve!
Dicsírtessék Szentháromságegyisten,
Atyaisten, aki minket teremtett,
Fiúisten, aki minket megváltott,
Szentlélekúristen, aki minket megszentelt, most és
        mindenkoron és mindörökkön örökké, amen.
Már megvirradván éj után,[394]
Kérjük Isten leborulván,
Hogy münköt ez nap fáradván,
Bűnbe(n) ne ejcsen a Sátán,
Úgy foljon nyelvünknek szóllása,
Ne hallaccék duffolása,
Szemeinknek nyergelása
Világ hívságait ne lássa,
Min' távol tiszták lehessünk,[395]
Távodzék minden restségünk,
Józan legyen eledelünk,
Jóra forduljon testünk,
Hogy ez a nap jól elnyugoggyék,
Bódog reánk következzék,
Világtól szűvűnk búcsúzzék,
Egy Isten tőlünk áldozzék,
Dicsőség az Istennek,
Atyafiúszentléleknek,
Egyeli három személjnek,
Egy állatu[396] örök istenségnek, amen.
Méltoztassál a mái napon miden bűntől münköt,
Uram irgalmazz nékünk,
Krisztus kegyelmezz nékünk,
Uram irgalmazz nékünk.[397]

Sásd (Baranya m.), 1972. máj. 17.
Demse Dávidné Antal Lucia, 1897. Klézse (Moldva).

"...édesanyámtól tanultam... Petrás Borbála... Antal Péterné..." (1926-ban halt meg, lehetett 50 esztendős.)

 

208.
Tebbenned szüntelen reméllünk

A fényes nap tőllünk eltávozik,[398]
Arannyos felhőkkel tőllünk elbúcsúzik,
De nem tuggyuk-e, lássuk-e többit,
Vaj halálnak esünk-e körmei közi?
Az estéjnek végóráját értük-e?
Hólnapat valja megérjük-e?
A gonosz lélek rajtunk erőt vehet,
Ha te, Szen' Szűz, nem őröjz bennünköt.
Tuggyuk, Szen' Szűz, hogy szokot vétettünk,
De tebenned szüntelen reméllün(k).
Téged, Uram, azér' kérün(k),
Vétkeinket bocsádd meg nékünk! Áment.

Szárász (Tolna m.), 1969. nov. 2., 1970. jan. 21.
Benke Jánosné Benedek Rozália, 1906. Diószén (Moldva),
1944-től Magyarországon él.

Édesanyjától, Benedek Jánosné Mátyás Ilonától tanulta, ki néhány éve halt meg otthon 74 éves korában. (Estéli imádság.)

 

209.
Megadatik - ha kéri

Oh Bó(l)dogságos szép Szüzanyánk, Mária,[399]
Én Uram Jédus Krisztusomnak áldott Szent Annya, nekem es édesanyám!
Mivel indíttatik fel könnyebben a te szíved?
Miképpen kényszeríttetél jobban mitőlünk, hogy érettünk esedejzél?
És azokot, amiket kérünk, hogy megnyerjed.
Mi midőn elédbe mutattyuk neked a keresztfához szegeztetett Szent Fiadot,
        a fájdalmokat és a kénokat elészámlálván,
A kénzásokat eggyenként elődbe rakogattyuk, a töviskoronát, mellyekkel
        az ő szent feje környülvétetett,
Az ostorokat, mellyekvel az ő szent testye szaggattatott,
Szegeket, mellyekvel az ő szent keze, lábai átolverettettek.
Födelet, meljet az ő szent arcáját béfették,
Az epét, ameljet innyi atták,
A dárdát, meljet hóttya után az ő szent szíve megnyittatott.
Oh Mária, kicsoda, ki valami ajándékot akarna tőlled kérni,
Bár szintén mennyi ország vóna, hogy meg ne nyerné tőlled.
Hogyha kérni fogja az arculcsapásoknak, bosszulásoknak, csufolásoknak,
        gyalázatoknak áltol, meljeket Szent Fiad szenvett miérettünk bűnösöké'tt.
Oh Mária, ezeket kévánom és kérem tőlled:
Aggy egésséget, aggy békességet, aggy szerencsét, léleküdvösséget, bódog
        mennyországba részt!
Az á(l)tal a drágalátos szent vér áltol kérlek, meljet az ő szent arcáját
        béborulval és szeme alá folyni láttod.
Oh Bó(l)dogságos Szen(t) Szüz, ezeket kévánom és kérem tőlled, nem es
        tagadhatod meg töllem, ha ijjenképpen kérem,
Fele'jj meg nekem Istennek áldott Szent Annya, mert néked esedezem és
        könyörgöm Szent Fiadnak vére átol.
Oh én szépséges Asszonyom, Mária, te általod akarom ezeket megnyerni, és a
        kiáltástól meg nem szűnök,
Nem es menyek el addig, ameddig meg nem hallgacc, áment.[400]
Oh minnyájan dicsőrséges szentek, kik a mennyeknek országát bírjátok,
Kérlek, esedezem tinéktek a mi Urunk Jédus Krisztusnak segiccségivel a
        pártos angyalokat kivetvén,
És a fődnek a(l)só részire nyakra fődre aláhányván,
Akkor tik megmarattatok az egekbe',
Esedejzetek érettem!
Oh szencséges teljes Szentháromságatyaisten, oh Fiúisten, oh Szentlélekuristen,
        oh eloszolhatatlan Szentháromság!
Oh Jézus, oh Mária, oh angyalok, oh szent férfiak és asszonyok!
Ennek a dolognak megnyerését könyörgök tinéktek a mi Urunk Jédusnak
        minden csepp vérié'tt, minden kénzása, gyötrelme és egész kénnyai áltol,
Ameljeket miérettünk felvett és szenvedett, legyetek az én segiccségemre, áment.
Üdvöz légy, Mária,
Mindenkor Szűzanya,
Tengernek csillaga!
Ki a látott almas (?)[401] mennyégben őrőjz háborútól, égnek siralmától, ódd
        bününk kötelit, mosd el lelkünk szennyit,
Mutasd anyaságodat, aki e világra jött a mi válcságunké't.
Szüzeknek szent szüze, minden szenteknek dísze,
Engedd tisztán élnünk, Jédushoz mehessünk, és ott vélle együtt örvendezhessünk,
Ki három személjben és egy természetben élsz és uralkodol most és mindenkor s
        mindörökkön örökké, áment.

E' jó hosszú.

Mekényes (Baranya m.), 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva).

"...ezt én az uramtól tanultam. Az uramtól. Férjhez mentem hezza..." (Az ura 1947-ben halt meg még Moldvában.)

Amit most fog imádkozni - kérdeztem a kezdetén -, az milyen ima? Mire szokták?

"Arra, hogy amit kérünk a Szűz Máriától, megadatik - ha kéri."

Ezt bármikor kérhették?

"Bármikor, bármikor ezt..."

És ez teljesedett?

"Teljesedett - mondja mély meggyőződéssel. - Nem akkor minnyá'! De azt megéri, hogy amit kér a Szűzanyától, azt megaggya, mer' nekem, amit kértem, nekem megatta. Mindíg."

 

210.
Nyisd meg szemeit

Üdvöz légy, tengeri csillag,[402]
Krisztusnak édesanyja,
Mindig szeplőtelen Szűz, mennyországnak
        ajtaja,
Üdvöz légy Gábrieltől,
Évától vett ínségtől,
Vedd el nyavalyáink terhét,
Vaknak nyisd meg szemeit, és
Minden Gonoszt távoztass el tőlünk,
Oh legkegyelmesebb Szűzanya, Mária,
Isten Anyja, könyörögj érettünk,
Kik hozzád menekszünk, ámen.

Csokonyavisonta (Somogy m.), 1972. aug. 17.
Szili Vendelné Nagy Rozália, 1894.

(Pécsett tanulta, a kórházban, ott sokat énekelték) "...mer szömbetegek vótunk mink. Hogy vödd el nyavalyáink terhét, vaknak nyisd meg szemeit - ezt mindig belemondtuk ebbe az imába." (Kb. 35 évvel ezelőtt volt, Pécsett.)

 

211.
Döghalál nekünk ne árcson

Uram Jézus Krisztus,
Tehozzád kiáltunk,
Nagy Isten, könyörülj meg rajtunk!
Tisztíccs meg münköt a mi bűneinktől,
A te drágalátos szent véred által most és
        mindörökké, ámen.
Az egeknek szép csillagja,[403]
Kit Ádám atyánk béhoza,
Ezen csillag oltalmazzon,
Döghalál nekünk ne árcson,
Az Úrjézust kérjük azon,
Jó egészségben megtarcson,
Oh áldott drágalátos Szűz,
Mennyben tündöklő fényes tűz,
Döghalál tőlünk megszűn,
Kit bűnünkért Isten reánk fűz,
Hallgass meg, édes Asszonyunk,
Mer te hejzád foljamodunk,
Semmit tőled, Krisztus Urunk,
Meg nem tagadsz, légy oltalmunk,
Jézus Krisztus, Isten fia,
Figyelmezz imádságunkra,
Értünk Szent Anyánk, Mária,
Esedezzél mennyországba'.
Kejj fel, Mária, első kakasnak szólásakor,
Mert ellopták Szent Fiadat,
Keresztfára függesztették,
Egy csöpp vére kicsöppene,
Odamene az Isten angyala,
Felszedé,
Krisztus Urunk eleibe vivé,
Krisztus Urunk azt hagyá,
Ki elmongya ezt a keves imáccságot,
Este lefektibe, reggel felkeltibe,
Hét halálos bűntől menekezik meg, áment.

Zomba (Tolna m.), 1970. júl. 25.
Márton Ambrusné Csibi Mária, 1892. Hadikfalva (Bukovina).

"...Bíró Péter Antinétól... a föld megette eddig szegént... van úgy, hogy este, reggel... én mindig a kisgyerekvel imádkozok. Ha ő nem álmos, akkor elvégezzük ketten, ha álmos, akkor én egyedül es."

 

212.
Halálos mirigyét kiszaggatá

Mária az égi csillag,[404]
Ki Urunkat szoptatá,
Ádám vétkének halálos mirigyét kiszaggatá,
Olcsa el az égi csillag a vészes csillagzatot,
Mely földünkre a miriggyel
Annyi kínt s halált hozott.
Tengereknek dicsőséges fénycsillaga, nézz le ránk,
Döghaláltól, a világi cseltől mencs meg, oh Anyánk!
Keresztények orvossága,
Tarcsd az épet, aggy erőt,
Mert az ember, mint a beteg,
Nem tehet, segícsd föl őt,
Könyörülvén, Úristen,
Ki mondád a népedet
Öldöklő angyalnak,
Vond vissza kezedet,
Ama dicsőséges csillag szeretetéért,
Kinek drága emlőit mérgeink ellen édesdeden szoptattad,
Segícsd malasztoddal, mirigytől, mindenféle haláltól mencs
        meg bennünket,
Védelmed alatt megszabaduljunk általad,
És dicsőséges királ,
Aki élsz és uralkodol az Atyával és Szentlélekkel egységben
Isten, mindörökkön örökké.

Iregszemcse (Tolna m.), 1970. júl. 19.
Varga Mihályné Jakabfi Katalin, 1885. Iharosberény (Somogy m.).

"(Templomban) nem szokták... Édesanyám szülei nagyon jó imádkozók vótak... Édesanyám, Ádám Anna... Jakabfi Istvánné... 73 éves korában halt meg, 1922-ben... Iharosberényben született... Csicsóho' tartozott, Somogyban... Édesapám, a' mihádi vót... az Zalában van... 36-ban halt meg, 90 éves korában... este..."

 

213.
Szent Rozsália imája[405]

Tövis nélkül megnyílt rózsák,
Mirigyeknek így olvassák,
Hersekeknek onokái,
Idvez légy, Szent Rozsália,
Krisztus Urunk példáját,
Követé Atyánk udvarát,
Nem nézte igérettyit,
Megvettette kősziklába,
Nagy havasba,
Eme rettentett ballangba.
Mikor Jézus itt lakódzék,
Vélünk szembe nyájaskodék,
Híva téged házasságra,
A mennyei koronára,
Ha(j)la Jézusnak szavára,
Béjut a bo(l)dugságába,
Testye téteték a sírba,
Kősziklafolyásba,
Bézárattaték a főd gyomrába,
        áment.[406]

Mekényes (Baranya m.), 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva).

"Ezt es nagymámámtul, anyókám, anyókámtul. Úgy híttuk, anyóka, nagymámánkat."

 

214.
Szent Rókus imája[407]

Oh Szent Rókus az életbe
Szarándok levén testyibe,
Pestis támada hirtelen,
Orvasságot ad az Isten.
Jobb oldalán kifoly szent vére,
Krisztus leírá fegyverit,
Megrontá az kégyó fejit,
E' lén néki orvossága,
Pestis ellen vigassága,
Eloszlék a nyavalyája,
Oh Szent Rókus, kérünk téged,
Hajsd le hezzánk füleidet,
Mutasd meg kegyességedet.
Őrőjz meg minden vesztéstől,
Éljünk szentél a szent hitben,
Egészségvel az életben, áment.

Mekényes (Baranya m.). 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva),
1951 óta lakik Lészpeden.

"Ezt is édesanyámtul... ezt is Fazakas Ilona énekelte..."

 

215.
Elindul az Isten

Ó szép piros hajnal,
Kibe Mária nyugovék,[408]
Urunk tőle születék,
Pokol tőle töreték
Fölserken az angyal mennyei álomból,
Százhuszonhat ékes énekéből,
Utat mutat nekünk a zsoltároskönyvéből,
Nihol az angyalok a szép fényességben,
Elindul az Isten lelki mennyegzőre.
Ha meglátná a szívünket,
Lemosná rólunk a lelki terheket. Ámen.
Én Istenem szent születésedért,
Világban jártadban sok fáradságodért
Ártatlan tested szörnyű kínjaidért.
Kérlek légy irgalmas kiontott véredért most
és mindörökkön örökké, amen.

Árpás (Győr-Sopron m.), 1972. Horváth István káplán gyűjtése.
Tarcsay Józsefné Gedő Erzsébet, 1893.
Szentegyházasfalu (Udvarhely m., Románia).

 

216.
Könyörögjünk[409]

Könyörögjünk, oh veszedelemben forgóknak Istene,
Keseredett szívek vígasztaló lelke,
Nem ládd, a szolgádnak mire jutott ügye?
Légy azért irgalmas, megtestesült ige!
Kiért a keresztfán ontottad véredet,
Könnyebbítsd bűneink tűrhetetlen súlyát,
Fordícsd el pokolnak reánk célzott torkát!
Fogd be ellenségem reám tátott száját,
Hallgasd meg lelkemnek siralmas panaszát,
Oh irgalmas Jézus, Dávidnak Szent Fia,
Látod, ellenségem lelkem ostromolja,
Rettentő kínokra s kárhozatra várja,
Irgalmazz, Úrjézus, ím elhagyattattam,
Könyörülj énrajtam, ím elnyomorodtam. Amen.

Bátaszék (Tolna m.), 1971. szept. 17.
Péter Lajosné Kató Erzsébet, 1904. Józseffalva (Bukovina).

"...anyámtól vagy nagyanyámtól, én nem tudom... úgy imádkoztunk, mind letérgyepeltünk, egyszerre... így mondták mindig... Mikor János bá halt meg... hát akkor még úgy énekelték." (Haldokló melletti ima.)

 

217.
Ki lakozol mennyben

Felséges Úristen, ki lakozol mennyben,[410]
Uralkodol igaz királyi székedben,
Hozzád folyamodok siralmas ügyömben,
Mert lelkem nem bujik rejtekben.
Ezt megvallom, Uram, hogy ellened vétettem,
A tiltott almából én Ádámmal ettem,
Parancsolatidot számtalan megszegtem,
Meljel kárhozatot lelkemnek szerzettem,
Én elkezdem siratni,
Szemeimet könnyekkel áztatni,
Könnyhullatásoknak
Kifolyó árai,
Hulljatok szívemre,
Zúgó patakai!
Mind a vak, úgy megy a Gonosz szüntelen,
Hozzád folyamodom, én bűnös Magdolna,
Kíntelen vagyok lábaidhoz (borulni),
Összeteszem kezeimet én is, mint a bűnös Magdolna,
És futok a mennynek, földnek Urához, ámen.

Nagyvejke (Tolna m.), 1970. júl. 24.
Miklós Mátyásné Ambrus Ágota, 1893. Józseffalva (Bukovina.)

"Azelőtt Bukovinában... édesapámmal... este."

 

218.
Szent Ágoston imája[411]

Úristen, ki e világ válcságáér születnyi akartál,[412]
Körülmetéltetnyi,
A zsidóktól megverettetnyi,
És mint az ártatlan bárány áldozatra vitetnyi,
Annás, Kaifás, Heródes eleibe illetlenyül hurcoltatnyi,
Arcul csapatnyi,
Rut torhákkal megköpdöstetnyi,
Káromlásokkal csúfoltatnyi,
Vasszögekkel keresztfához szögeltetnyi,
Fölemeltetnyi,
Tolvajok közibe számláltatnyi,
Szent oldaladat átalfuratnyi,
Jézus Krisztus, ezek a keserves kínszenvedéseid által,[413]
Meleket én, méltatlan szolgád elő nem számlálok,
Szabadícs meg engem az én vétkeimtől
És pokolnak kínnyaitól,
Méltóztassál odavinni, ahova a veled megfeszítettek
Hozzád a tolvajnak lelkit vittetik,
Az Atyával és Szentlélekistenvel élsz és uralkodik most
        és mindörökkén, amen.[414]

Bátaszék (Tolna m.), 1971. szept. 27.
Péter Gézáné Tamás Franciska, 1902. Istensegíts (Bukovina).

Este meg reggel imádkozták. 6 éves korában tanulta nagyanyjától, György Mártonné Sipos Teréztől, nem tudja, mikor halt meg, és hány éves volt.

 

219.
Vérednek kiontása és szent halálod által

Oh Uram Jézus Krisztus, ki százkét csapást a zsidóktul felvettél,
Azoktul, akikben harmincszor pofon verettél,
Annás házánál héccer fődre estél,
Fejeden, karjaidon és melleden harminc ütést szenvettél,
Vállaidon is harmincat,
Szent hajadnál fogva harmincszor vonattál,
Szencséges szívedből százhuszonkilenc fohászkodást bocsájtottál,
Harmincháromszor szakálladnál fogva hurcoltattál,
Halálosképpen taszíttattál, hogy a kereszttel a fődre estél,
Tehát ezerhatszázhetvenhat csapást ostorozásodkor szenvedtél,
Szent fejeden a töviskorona miatt ezer sebet szenvettél,
A kereszten három hegyes tövis szent fejedet átjárta,
Orcádra harminchétszer köptek,
Szent testeden ötezer-négyszázhetvenöt seb.[415]
A vitézek, kik megfogtak, ötszáznyolcvan volt,
Hóhérok harminchárman,
Kik kötözve vezettek, hárman,
Vérednek cseppjei, melyek kiszármaztak, szent testedből
        harmincezer-négyszázharminc volt.
Vérednek kiontása és szent halálod által minden bűneimnek
        bocsánatáért,
S hogy engem megmencs,
Minden testi és ördögi veszedelemtül,
Adj malasztot jobbulásomra,
Ne engedd nekem kimúlnom igaz penitenciatartás és bűneim
        gyónása nélkül,
És szencséges testednek vétele nélkül.
Mindezek fölött a te szerelmedet adjad nekem, hogy téged
        szeresselek,
Nem a pokoltól való félelmemben,
Vagy a mennyország reménységéért, szeretetbül
És egyedül a te szerelmedért, ámen.

Székelyszabar (Baranya m.), 1971. ápr. 27.
Péter Ambrusné Mezei Teréz, 1900. Józseffalva (Bukovina).

Utasítás, az ima folytatásaként:

"...Valaki mindennap 7 Miatyánkot, annyi Üdvözletet és egy Hiszekegyistent elmond mindaddig, míg Jézus vércseppjeinek száma kitelik, szenvedésének, halálának tisztességére, a következő búcsúkat nyeri meg. Először: bűneinek teljes bocsánatát, másodszor: ha még minekelőtt az idő vagy az esztendő elvégződne, számba veszem, mintha az egész időt kitöltötte volna, harmadszor: a szent mártírokhoz fogom hasonlítani, mintha érettem és az én igaz hitemért vérét ontotta volna, negyedszer: halála óráján a lelkét az őrzőangyala által - mondá Jézus - mennyekbe vitetem...

Ez a jelenés Jeruzsálemben találtatott a szent koporsóba, aki magával hordozza, ellenségei és a gonosz lélek nem árthat neki. Hirtelen haláltól megszabadul, ki magánál hordozza, annak harmadnappal halála előtt megjelenik a Boldogságos Szűz Mária."


Gáspár Mártonnétól kapta ezt az imát, levélben küldte el neki is Majosról (Tolna m.). Gáspár Mártonné László Anna, 1887. (Istensegíts [Bukovina]) kiváló adatközlőnk volt, a közelmúltban hunyt el.

 

220.
Mária álma[416]

Jézus Krisztus édesanyja, Szűz Mária
Elaludt a Kálvária hegyén, közel Betlehemhez,
Hozzá jött Jézus, és így szólt:
Anyám, anyám, szép álmot álmottál?
Nem, fiam - felelé - nagyon rosszat álmottam,
Elaluttam, és álmomban láttalak elfogva egy kertbe',
Láttalak, amint hajtottak Pilátushoz,
Onnajt Kaifáshoz,
Annáshoz,
Majd onnajt Heródeshez,
Rád köpdöstek,
A te szent fejedet tövissel koronázták,
Megvesszőztek
És halálra itéltek,
Láttam, hogy oszlophoz kötöttek,
Megkorbácsoltak,
Megvesszőztek,
Arcul ütöttek,
Fejedet bántalmazták,
Úgy, hogy arcod elváltozott,
Szent fejedből vér,
Szent testedből víz szivárgott ki,
Keserű méreggel és ecettel akarták szomjadat
        enyhíteni,
A te szomorú anyád azt is látta,
Hogy a te szent testedet keresztre feszítették,
Majd mikor kilehelted lelkedet, akkor az ölembe
        fektettek,
Szomorú szívem nagyon megijedt, mikor ezeket
        láttam álmomban,
Hogy téged így megcsúfoltak,
Tövissel koronázva a sírba tettek.
Anyám, anyám, szerető jó édesanyám, a te álmod igaz.
Aki ezt az álmot lelkében őrzi,
Az nem fog hirtelen halállal meghalni,
És a mennyekbe fog jutni,
És együtt örvendezhet a kórusi angyalokkal örökké,
        ámen.

Balatonmagyaród (Zala m.), 1972. szept. 1.
Tarr Györgyné Molnár Anna, 1900.

"A Szűzanya, ugye, megálmotta a szent fia keserves kínszenvedéseit... és sok búcsút engedélyezett a római pápa hozzá, akik eztet végzik, tuggya-é?" (Göncz Jánosnétól tanulta - lánynevét nem tudja) "...azok úgy gyüttek ide lakni valahonnan messze, Dióskálbul vagy hunnan gyüttek, nem tudom biztosan, de itt laktak, és aztán olyan jóhiszemű asszon vót (suttogva folytatja), a Mária meg is jelent neki egy ilyen falvédőn, az vót ráírva, hogy, arra a falvédőre, hogy: »Üdvöz légy, Szűz Mária, te nagy kegyelemközvetítő, könyörögj érettünk!« És lássa, ez többször jelenésben megjelent neki. Jóhiszemű asszon vót, aztán mi nem láttuk (Szűz Máriát), mi is elmentünk hozzá." (Magyarázata szerint a "jóhiszemű": jólelkű.)

"...én írtam le abbú a könyvbű, tuggya, amit az a püspöktű hozott, az a néni. A mustohalánya hozta ide, ehhö a nénihö... attú az ősz püspöktű, s tuggya, én sokat leírtam belüle... ez má régen vót, talán több húsz évinél, mikor ezt elhozta a mustohalánya a néninek."

 

221.
Alszol szent anyám?

Alleluja! boldogságos Szűz Mária
A Gávria hegyén[417] arra megyen lázár beli Jézusom,
Alszol szent anyám?
Alszok szent fiam
Veled álmodoztam
A zsidók megfogtak magas keresztfára fölfeszítettek
Oda mentem, nem értem el szent kezemmel szent lábadat
Hanem véres víz folyt a fejem felett
Bizony bizony mondom neked szűz anyám máriám
Aki az én kin szenvedésemről való Imátságot
el mondja háromszor
Este le fektében reggel fel keltében
Nem hal az meg szent gyónás nélkül, szent lélek nélkül
Hanem beviszem a paradicsom kertbe
Vélem együtt lészen, vélem együtt lészen. Ámen.

Levélben küldte Szabó Jánosné Budapestről 1973. jan. 29-én
az Új Ember gyűjtési felhívására.
Szabó Jánosné Major Mária, 1905.
Nyírbalkány (Szabolcs-Szatmár m.), görög katolikus.

Az imát édesanyja fivérének feleségétől tanulta, aki 1932-ben halt meg, szintén görög katolikus volt.

 

222.
Mező közepén aranzőccség

Krisztus Urunk, mikor engem teremtettél,[418]
Akkor engem megszerettél,
Szent véreddel lemostál,
Akképpen alkottál,
Mikor hét bűnös lelkünknek megtisztítója,
Tívölgő lelkünknek eligazítója,
Mező közepén aranzőccség,
Ott ül Asszonyunk, Szűz Mária,
Odamegy Urunk, Jézus Krisztus, kérdi tőle:
Mér sírsz, mér keseregsz?
Oh Szent Fiam, szerelmes Szent Fiam,
Hogyne sírnék, keseregnék,
Mikor tégedet álmomban a kegyetlen zsidók
        megfogtak,
Keresztre feszítettek,
Nagy magasan fölemeltek, hogy el nem érhettelek.
Ma van péntek, annak napja,
Megyen, megyen az Úrjézus a kénok helére,
Előttem áll Szent Lukács evangélista, kérdi tőle:
Nem-e láttad az én szerelmes Szent Fiamat, áldott
        Jézusomat?
Oh anyám, anyám, szép Szűz Máriám,
Menj el, menj el a fekete föld sír alá,
Árpád magvainak számkivetett maradéki a siralom
        völgyébe,
Kik nyavalgunk nagy ínségbe,
Azér, szószólónk, szemedet
Fordítsd hozzánk, kegyelmedet,
És a te bűnös népedet, oltalmazzad híveidet.

Sopronkövesd, 1970. ápr. 26.
Pete Géza, 1906.

(Édesapjától, illetve nagyanyjától tanulta kiskorában:) "Nálunk mindenki imádkozta... este."

(Közelebbi adatokat nem tudok írni, mert a filológiai rész felvétele technikai okokból használhatatlan.)

 

223.
Ördög gyászba borul

Gecemáni-kertbe
Krisztus megfogatik,
Írástudók által
Főpaphoz vitetik,
Kegyetlen zsidóktól
Megostoroztatik,
Végre vitézektől
Elárulta
tik.
Oh ártatlan Krisztus
Ártatlan szent testye,
Kinek piros vére
E gyakran erestye,[419]
Hogy ekképpen lenne
Krisztusnak erestye.[420]
E világ megvidül,
Ördög gyászba borul,
De mi áldást várunk
A feltámadó Úrtól. Ámen.[421]

Zsomba (Tolna m.), 1970. júl. 25.
Fodor Menyhárt, 1906. Hadikfalva (Bukovina).

"...mü eztet lefektünkben, amikor má lefekszünk, hogy hónapot megvárjuk, vagy megengedi Krisztus, hogy megérjük a hónapot. Evvel fekszünk... Az én édesanyámtól, Jakab Bibianna Fodor Gáspárné... az rég meghalt... 46-ban... még több vót: 65..."

 

224.
Leszállott mennyégből

Ki teremtett? Atyaisten![422]
Ki váltott meg? Fiúisten.
Hun váltott meg a Fiúisten?
Magos keresztfán, Kálvária hegyin.
Mivel? Szent malasztyával és kegyelmével.
Hány az Isten?
Egy az Isten, állattyában[423] három személy:
Atyaisten, Fiúisten, Szentlélekúristen.
Leszállott mennyégből Szűz Mária méhibe,
A világra született,
Kínt és halált szenvedett
A mi vál(t)ságunkér(t).
Harmadszor, hogy az Isten igaz Bíró, jóknak
        jutalmazója,
Gonoszoknak büntetője,
Negyedszer az ember lelke halhatatlan, soha
        meg nem hal,
Ötödször az Isten malasztja nélkül semmi jót
        nem cselekedhetünk.[424]

Idáig van.

Jászberény, 1972. aug. 5. - búcsú.
Cseh Lajosné Mészáros Magdolna, 1907.

"Ezt mindennap szoktam, édesanyámtól (tanultam) ...Zana Ilona Mészáros Imréné, 919-ben halt meg 45 éves korában, ő is jászladányi!"

 

"...Fogd, Szent Péter, a kezedbe a kujcsokat..."
(204. sz. imádság)

 

IV.
EGYÉB VEGYES SZÖVEGEK

225.
Esteli ima

Uram Teremtőm,
Hálákat adunk a te szent felségednek
Végtelen szeretetedér,
Ingyen való kegyelmedér,
Hogy a mai napon gondot viseltél reánk,
Erőt, egészséget nyújtottál számunkra,
Munkánkba megsegítettél, és a te gazdag tárházadból
        megelégítettél,
Köszönjük a te gondviselő kegyelmedet,
Hogy gyarló létünkre nem számláltál a sírba(n) szállók közé.
Bocsássál meg a te nagy irgalmasságod szerint minden bűneinket,
Melyekkel megszomorítottuk a te szent orcádat,
Légy kegyelmes nekünk, mint bűnösöknek,
Oldozd el vétkeink kötelit,
Hogy a te ösvényes utaidon járhassunk, és tégedet mindig közelebb,
        közelebb hozzád jutva nagy nevedet áldjuk és magasztaljuk.
Mert méltó vagy erre, élő Istenünk,
Mert mennynek, földnek ura, mindenségnek ura vagy,
Mert a te szavadra állott elő, Urunk, Istenünk,
Mindön, mindönbe dicsőítik a te nagy nevedet.
Rajtad tösz mindönki bizonyságot,
Az a pici kis hangya,
Az a kis bogár,
Az a mezei liliom,
Az a mezei virág, amire a te szavadra állott elő, Uram, mer
        mögáldottad szépséggel, illattal,
Urunk, Istenünk, minket is álgyá meg
Tiszta szívvel,
Bölcs értelemmel,
Szeretettel,
Hogy tudjuk szeretni felebarátunkat,
Urunk, Istenünk, ne hagyd, hogy ez kihajjon a szívünkbü(l),
Hanem mindönkit szeretettel, békességgel, örömmel
Fogadjunk, tisztöljük, böcsüljük, mert a szeretet födöze, Uram,
        mindönbü,
Mer Pál apostol azt mondja,[425]
Ha szeretet nincs bennem, én semmi vagyok,
Hiába szólok akár ékes hangon,
Cimbalomhangon,
Mozdíthatom a hegyeket,
Nem ér semmit, ha szeretet nincs bennem, semmi vagyunk.
Uram, ezt őrizd mög magunkba,
Hogy szeressük egymást,
Hogy tégedet
Mindönbe áldjunk és magasztaljunk.
Mert méltó vagy ezekre, élő Istenünk,
Aki alkotónk, teremtőnk, megváltónk, megszentelőnk vagy,
Szent felségednek legyen mindönben dicséret, dicsőség, most
        és mindörökkön örökké, ámen.

Ferencszállás (Csongrád m.), 1972. ápr. 11.
Szemrédi Péterné Talpai Verona, 78 éves, Kiszombor (Csongrád m.).

"...kicsi vótam... dédszülémtű hallottam... kicsi szüle a férjemnek a nagyszülője... Az vót ijjen aranyos, kedves, imádságos asszon... én attú hallottam, galambom... azér tudom ezt mondani... Gábor Éva Fodor Andrásné... az is elhalálozott még a 14-es háború előtt..."

 

226.
Nagyböjtben

Oh én édes Jézusom,
Midőn a szent keresztfán függöttél
Szelídséges szívvel,
Általveretett szívvel,
Összetett tagokkal,
Megveretett testtel
És beliggatott lábokkal,
Kifeszített inokkal,
Kiáltozó szent szájjal,
Halálos könnyes szemmel,
Fejed szédülésével,
Lángoló szeretettel,
Óhajtó torokkal,
Szomjú kivánsággal,
Ecet, epének kóstulásával,
Halál előtt (?) lehajtva tested lelköd elválásától,
A tökélet forrása,
Eleven kútfej,
Mosd el minden bűneimet,
Légy életemnek és holtomnak,
Adj örök életet!
Kegyes Teremtőm,
Életem, megváltóm,
Koronám vígassága,
Lelkemnek édes vendégsége,
Drága kincsem, vőlegényem,
Maradj mindenkor nálam.
Gyarló testem nyugszik,
De az én lelkem el ne aluggyék,
Csak tebenned gyönyörködjék,
Bátran veled nyájaskoggyék,
A te szent kereszted
Fegyver, ellenségünk
Rettentője, ments meg minket halálos vítektől.
Íme, malasztnak anyja vagy,
Tengernek fínyes csillaga,
Ki az igazság napját szülted,
Habár Istennek fiát,
Anyja lövén árváknak,
Minden gyámoltalanoknak,
Oltalmad alá sietünk,
Vagy mi kegyes segedelmünk,
Tudod, a világ tengerével
Sok kísértetet szívből szívén evezzünk,        (romlás)
Az őrző csillagunk el ne vesszük,
Kárhozatra se vitessünk,
Bűnbe se merüllünk,
Életedet láthassuk,
Nevedet követhessük,
Oh Boldogságos Szűz Máriám,
Mindezek az örömök jöjjenek segítségemre
és vígasztalásomra,
Az Úrjézus Krisztus az én halálomnak óráján, ámen.
Dicsérjük a Jézus nevit.

Agyagosszergény (Győr-Sopron m.), 1971. nov. 15.
Hauk Jánosné Horváth Ágota, 1900. Vitnyéd (Győr-Sopron m.).

"Ezt édesapám imádkozta. Horváth Mihál, 53-ban halt meg 83 éves korában. Nagybőjtben mondta, mindig térden állva este, minek előtte estére harangoztak, utána meg a lefekvőt..."

 

227.
"Látományima"

Édes mennyei Szent Atyám, fölajánljuk az egész imádságunkat a mennyei
        királyi szék édességéhez,
Teljes Szentháromság hármas vesszejéhez,[426]
Seregek Ura, Istene nevében érettünk élőkért és a megholtakért az első
        részéhez,
Mózes a Teremtés könyvéhez,
Miatyánk ki vagy a mennyekben,
Megszentöltessék a te neved,
Jöjjön el a te országod...        (stb.)[427]
Második részéhez, Ábrahám, a tisztaság rózsájához,
Harmadik részéhez, Noé, a kegyelem bárkájához,
A mennyei szeretet szentek láncához,
Édes mennyei Szent Atyánk, csatoltassék össze a mi életünk köteléke a
        mennyei Szent Atyánk kedves keze érintése alatt,
Negyedik részéhez, az Úrjézus őrségéhez,
Pásztorságához,
Bárányságához,
Az Úrjézus örök lakásának örökbefogadásához,
Ismét a negyedik részéhez, a négy evangélista világosságához,
Ötödik részéhez, titkos Isten emberségéhez,
A titkos Isten emberiségének öt érzékeny angyalához,
Hatodik részéhez, kánai hat kővödör kiürítéséhez,
Hol a mi Urunk Jézus Krisztus hat keserű poharát kiürítette,
Áldomásának, poharának szent vére harmatját,
Hogy a mi keserű napjainkat és szomorú óráinkat eloltsa,
Hetedik részéhez, az Úrjézus hét szentségben való feloszlásához,
Az Úrjézus keresztkeserű ágyához,
Halálához,
Szent szíve megszúrattatásához,
Szűz Mária hétszer megnyittattott szent szívéhez,
Nyolcadik részéhez, a nyolc boldogsághoz,
Az Úrjézus életfolyamának feltisztításához.
Kilencedik részéhez, a kilenc karbéli angyalok örökige-kenyere
        kiosztásához,
Tizedik részéhez, a Tízparancsolat tisztaságához,
Tizenegyedik részéhez, a tizenegyezer szüzek ártatlan angyali ruhájának
        kiosztásához,
Amikor a mi Urunk Jézus Krisztus félmezítelenül három óra hosszáig
        elevenen függött a magas kereszten a mi örömünk okáért,
Tizenkettedik részéhez, tizenkét apostolok dicsőséges nap-órájához,
Tizenharmadik részéhez, mennyei Szent Atyánk bekarikáztatásához,
Szűz Mária három élet virágjához,
Amikor Szűz Mária mennyei Szent Atyánk leánya lett, Fiúistennek Szent
        Anyja,
Szentlélek jegyese,
Mennyei Szent Atyánk szentsége,
Krisztus kínszenvedése,
Édes mennyei Szent Atyánk rózsája,
Szűz Mária szeretete legyen a mi szívünkbe,
Tizennegyedik részéhez, teremtés nagy munkájához,
Megváltásához és megszenteléséhez.
Akkor itt egy Hiszekegyet el kell mondani,
akkor utána egy Úrangyalát. Utána:

Dicsértessék, dicsőíttessék a teljes Szentháromság,
Teljes Szentháromság, az elválaszthatatlan egyesség,
Atya, Fiú és Szentlélek,
A megfeszített Úrjézus Krisztus
A szent szakramentomban,
Dicséret és dicsőség néked, édes Istenünk,
Mennyben és földön áldott legyen a te szent neved!
Atyáink Istene,[428]
Szent Isten,
Szent erős Isten,
Szent és halhatatlan nagy Úristen,
Könyörülj mirajtunk!
Könyörülj az egész emberi nemzeten,
Élőkön és megholtakon,
Irgalmasságnak nagy Istene,
Mennyei Szent Atyánk szentsége,
Krisztus kínszenvedése, édes mennyei Atyánk rózsája, Szűz Mária
        szeretete legyen a mi szívünkbe.
Igaz Úrjézusnak legyünk lakócselédje, a teljes Szentháromság kedves
        vendége,
Szolgáltassa Isten a mi kis imádságunkat lelkünk javára, testünk élete
        fönntartására,
Teljes Szentháromság dicsőítésére, amen.
Tessék nagy Istenségednek,
Legyen kedves, kellemetes,
Hogy a mi őrzőangyalunk angyali fénnyel, égi fényességgel a vitéz
        karban,
Szent kereszt fényével,
Szentek egyességének édességével,
Tétessék be a Teremtés könyvébe, tiszta nevünk az élők könyvébe,
Mennyei Szent Atyánk megszentesítő szavával
Küldessék vissza a halál kocsija,
Dobassék ki a halál ekéje a mi életünk földtestéből,
Tétessék ki a halál fejszéje a mi életünk fájának gyükeréből,
Irígy ember haragját,
Emberevők hatalmát,
Ördög diadalmát,
Szegénységet, betegséget, csapást, kárvallást, törvénykezést,
Minden látható ellenségeinket rontsa meg a mindenható nagy Úristen,
Az ő mindenható nagy erejével és Istenségével,
Az Úrjézus fényes, ragyogó tüköre,
Megváltó Jézusom eszköze,
Aki érettünk a keresztfát megföstötte, ámen.

Zselickisfalud (Somogy m.), 1971. nov. 1.
Tóth Józsefné Tóth Anna, 1896.

"...az unokaöcsém... Horváth József... nem tudom, hányba halt meg, mert Pécsre került... látománya volt... meglátta a Szűzanyát... a Szűzanya mondta neki... ő aztat elfogadta, hogy hát megtanulja vagy imádkozza, akkor azt mondta az öcsém: »Néném, ezt ha megtanulja, ez testi és lelki bajokon segít, ezt el ne hagyja soha...« Egy hónappal előbb annak mindig látományai voltak, minden éjjel, mert cseléd vót, oszt kint hált a takarmányosszekér tetején. Még az anyja előtt is titku'ta, titokban tartott mindent egy esztendeig... nem híresztelte senkinek se. A Szűzanya mikor megjelent neki, azt mondta neki a Szűzanya: »Fiam, terajtad, tégedet megvernek úgy, mint a Szent Fiamat megostorozták, megverték, mert amelyik gonosz, nem hisz, hát eztet az imádságot, te ezzel testi és lelki bajokon segítesz, el ne hagyd soha!« ...Én ezt mindig éjjel imádkozom... Hát este elaluszom, de akkor meg mingyá elnyom az álom, akkor, mikor fölébredek, éjjel vagy hajnalba, akkor el szoktam végeznyi..."

 

228.
"Magam kőtöttem"

Gondviselő Atyám, te azt mondottad, kérjétek, és adatik,
Zörgessetek, megnyittatik,
Ajtód előtt zörgetünk és kérünk,
Add meg nekünk, mindnyájunknak azt a kegyelmet, mit a világ nem adhat,
A bűnünk bocsánatát,
A megtérés kegyelmit,
Lelki, testi gyógyulást,
A boldog halál kegyelmit,
Mentsél meg bennünket a félj, a szombatyi, az éjjeli futástól, Uram, mer
        egy lábig elveszünk,
És az a nagy nap, mikor te eljösz, Uram, imával talájjon bennünket szent
        fölséged,
Szűz Mária, édes jó Anyám,
Kérjed a te Szent Fiadot,
Az édes Üdvözítőt, hogy a végítélet napján az ő jobbjára állhassunk
        mindannyian,
Drága szent vére által legyen irgalmas,
Kegyelmes akkor nekünk, mint jobb latornak és Magdolnának
        kegyelmezni méltó vót!
Óh ne essék hát hiába,
Szent vérednek drága ára a földre,
Hanem a mi szegény lelkünk javára,
Kelj fel, Uram, a mi családaink közé,
A fiatalság közé,
Az egész emberiség közé,
Úgy, mint egykor felkeltél a hajón a tanítványaid közé,
Nem hattad őket elsüllyedni,
Ne hadd elsüllyedni az emberiséget a bűn özönyin,
Hanem légy irgalmas, kegyelmes Urunk, Istenünk, gyarló
        alkotmányaidnak, akit oly drága áron váltottál meg,
Uram,
Kényszerítelek:
Maradj velünk, mint tanítványaiddal,
Síron innen, síron túl,
Az Úrjézus Krisztus keserves kínszenvedése, szent lelke, szent halála, hét
        szép szava, melyet a keresztfán mondott,
Dicsőséges föltámadása
Legyen nekünk az életben földön vezérünk,
Holtunk után mennybe kalauzunk,
Hogy az Úrjézus Krisztus jobbjánál legyen a boldog viszonttalálkozásunk
        mindnyájunknak mindörökre, ámen.
Mondjuk együtt az ég összes angyalaival és szentjeivel,
Szent, szent, szent a seregeknek Ura, Istene,
Teljes az ég és föld az ő dicsőségével,
Áldás, fényesség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom, erő és erősség a
        teljes Szentháromságnak, most és mindörökké, ámen.
Áldassék vég nélkül és dicsőíttessék
A legfölségesebb oltáriszencség most és mindörökké!
Áldassál, Szentháromság,
Örökké egy valóság,
Áldott vagy, Uram, az égnek erősségébe!
Dicséret és dicsőség és fölmagasztaltatás néked most és mindörökké,
Hálát és köszönetet mondok neked, vérző Krisztusom!
A családom nevibe, az egész világ nevibe,
Születésed óta kereszthalálodig,
Minden szenvedésedér', vércseppjeidér', fájdalmaidér',
Amit miérettünk végbevittél a Golgotán és a keresztfán,
Mi azt neked nem tudjuk meghálálnyi, azért légy imádva,
Áldva,
Dicsőítve,
Magasztalva,
Szeretve
Tőlem és mindenkitű'
Annyiszor, ahány csillag az égen, vízcsöpp a tengerbe,
Fűszál a réten, porszem a földön, levél a fákon, hópehely télen,
Amennyi teremtett lény van a világon,
Annyiszor légy imádva,
Áldva, dicsőítve, magasztalva, szeretve tőlem és mindenkitül most és
        mindörökké, ámen.
Az Úrjézus Krisztus keserves kínszenvedése,
Szent keresztje,
Szent halála,
Hét szép szava,
Melyet a keresztfán mondott,
Dicsőséges feltámadása
Legyen nekünk az életbe földön vezérünk,
Holtunk után mennybe' kalauzunk.
Az Úrjézus Krisztus keserves kínszenvedésére kérlek, Mennyei Atyám,
Öt mélységes sebire,
Szent oldala megnyílására,
Add meg nekünk, bűnösöknek, mit a világ nem adhat,
Bűnünk bocsánatát, a megtérés kegyelmit,
Lelki, testi gyógyulást, boldog halál kegyelmit,
Légy nekünk
Igazgatónk,
Kormányzónk,
Vezérünk,
Ügyvédünk,
Védelmezőnk,
Testi, lelki bajainkban megmentőnk,
És minden szükségleteinkbe segítségünkre,
Add meg, Urunk, mindnyájunkban a hitet,
A reményt,
A szeretetet,
A szelídséget,
Az alázatosságot,
A békességet,
Az egyetértést,
Áldás, hála,
Áldja meg az Atya,
A Fiú
A Szentlélekúristen,
Az ő szent áldása szálljon mireánk és az egész világra most és mindörökké,
        ámen.
Uram, hallgasd meg a mi könyörgésünket!
És a mi kiáltásunk jusson el elődbe!
Áldást mondjunk az Úrnak!
Hálákat az Istennek!
Legyen áldott az Úr neve!
Most és mindörökké, ámen.

Jó' van.

Bükkszenterzsébet (Heves m.), 1972. jan. 15.
Szabó Józsefné Molnár Erzsébet, 1913. Fedémes (Heves m.).

"Isten adta ezt az agyambú, e' magamtul gyün, magamtul. Nem írtam, kedves, nem, ezt én mindig mondom... (Nincs leírva, mégis egyformán mondja, ingadozás nélkül.) A jó Isten így adta... Ugyanúgy jön, mintha ez megtanult imádságom vóna. Má' régóta, úgyhogy mindig ezzel fejezem be nálunk az imáccságot. Hisz mi, ugye, mondja is az novemberi hónapi évangyéliom: »Vigyázzatok és imádkozzatok!« Hát ebbe is ez benne van. Ebbe minden benne van. (Sokat olvassa a Bibliát.) Az a mindenem, ott se kell hagyni, ott se lehetne hagyni."

Kérdem, melyik részt szereti, az Ó- vagy az Újszövetséget?

"Hát papi Bibliám van! Katolikus Biblia!" (Ahogy később kiderül, a "papi Biblia" az Újszövetség.)

 

V.
FÜGGELÉK
KÁNTÁLÓ ÉNEKEK

 

"Fölszántotám cintorom elejit..."
(231. sz. imádság)

 


A Függelék anyaga azon köszöntő-kántáló énekekből áll, amelyek eredetrenden kapcsolatot mutatnak az archaikus imádság műfajával, sőt közvetve a ráolvasó imákkal és a román kolindákkal is, ahogy ezt az előzőkben a Mansikka és a Bartók kutatásaira való gyakori hivatkozások is jelzik. A most következő szövegek legnagyobb részét dallammal együtt közöljük. Általában karácsonyi-újévi, elvétve farsangi köszöntő funkciójában éltek. Meglepőnek tűnhet, hogy ezen jeles napokhoz fűződő énekek témája gyakran a nagyhét eseményei sorába visz el bennünket, és sokszor a születés örömköltészetébe is gyászképzetű jegyek kerülnek, mint pl. a 238. sz. énekben. Ez műfaji sajátosság. Mind a román kolindák, mind a magyar kántáló énekek azonos tulajdonsága, hogy bizonyos hosszabb, azaz epikus jellegű darabjaik mondanivalóját a krisztusi szenvedés-halál köréből merítik. Ez utóbbi kántálókat a csoport végére tettem, az elsőrendűen születéstémájú énekek után. Ez énekekben gyakran szerepel az altatás-rengetés motívuma, mely a karácsonyi énekek sorában valóságos műfajjá bővült, és a gyönyörű Mária-líra altatóit idézi. De idézi az egykori karácsonyi misztériumjátékok, a középkorba nyúló officium pastorum középponti jelenetét is.

A Függelék elején az archaikus imádságszövegek egykori énekelt voltának bemutatására hozzuk egy görög katolikus "Fehér rózsa, Mária..." kezdetű ima,[429] továbbá a 162. sz. imádság kottaképét és a 229. sz. moldvai szövegünk sokatmondó dallamát. Ez egyedülállóan értékes felvétel alapján talán elfogadható az a feltevésünk, hogy az archaikus imádságokat - legalábbis előzetes szövegfunkciójuk során - énekelték, úgyszintén az az állításunk is, hogy az imádságok és kántáló énekek között kapcsolat áll fenn. E kapcsolat, ahogy láttuk, kiterjed a ráolvasó imádságokra is, a három műfaj genetikus összefüggéseinek megfelelően.

Már a Bevezetésben utaltam rá, hogy kötetünk beosztása is ezt a hármas, egymásba folyó egységet tükrözi: ráolvasók, archaikus népi imádságok és kántálók összetartozását szövegi eredet és történeti folytonosság révén. Ez összetartozás kétféleképpen érvényesült: egyrészt a magyar nyelvterületen belül, másrészt azon kívül: a szomszéd népek vagy még távolabb eső közösségek azonos műfajain keresztül. E kötet most az elsőt óhajtaná igazolni. Következő feladatunk már a magyar nyelvterületen kívül jelentkező azonosságok-egymásbaolvadások bemutatása. Ennek anyaga többé-kevésbé összegyűjtve-összeszedve várja könyvvé válását, s ezzel annak tanúsítását, hogy a folklór nyelvi kötöttségektől függetlenül emel ki az idő és az emberi lélek mélyéről művelődéstörténeti vallomást tevő emlékeket, ugyanakkor az emberi tudat alakulását-fejlődését is jelző mozzanatokat.

E csoport anyagát, akárcsak az imádságokét, nem csak saját gyűjtésből állítottam össze. Ezzel kezdettől fogva az alkalmazott gyakorlatnak megfelelően járok el: egy-egy új műfaj lehető teljes megismertetéséhez alkalmasint "külső" segítséget is igénybe veszek. Kizárólagosságra törekedni tudománytalan volna. Elodázná a célt: a folklóranyag megmentését és megismertetését a hagyományt hordozó réteg kihalása előtt. Ezért fogadtam el kollégáim és az előttem járók segítségét, melyet ezúton is köszönettel nyugtázok.

Dallamlejegyzés: Olsvai Imre

Máriapócs (Szabolcs-Szatmár m.), 1972. szept. 11. - búcsú.
Özv. Huszty Istvánné Vajas Julianna, 1911.
Nyírcsaholy (Szabolcs-Szatmár m.), görög katolikus.
(Szépen "litániásan" mondja.)

Dallamlejegyzés: Károly S. László


Mekényes (Baranya m.), 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva).
(Lásd a 162. sz. szöveget.)

 

229.
Én Uram Teremtőm

Én Uram Teremtőm,[430]
Mukor inglem, Teremtőm,
Szent Lelkedvel szerettél,
(e) Szent viéredvel megvájtál.        (megváltottál)
Fogód(ž)j hozzánk, Isztenem,
Fogódj hozzánk, Urisztenem.
(E) Fekszem ez ádzsamba,
(E) Koporszumba' bűntetten.
Ad(ž)j három andzsalt e fé(j)emhez,
Ad(ž)j három andzsalt fé(j)emhez,
Edzs ürőzzön, edzs elisszon,
Edzs elved(zs)e lelkemet
(E) Krisztusz Urunknak a markában.
Megzsengítik a harangot,
Kidzsülének ez andzsalok,        (variáció: kidzülnek)
(E) Kihágúk a Kalavári hedzsre,
Látúk a dümülseket
Kivirágozva, kilevelezve,
Szen(t)misze fel virágozva[431]
(e) Futtatott arañbúl.
(m) Béléje Szûz Márije        (beléüle?)
Székibe, sziljába,
(e) Könökig kilotába(n),        (könnyben)
(e) Csiérdzsig viérbe.
Mié(r)t riul, Szentanyám?
Honne rivuk, Szent Fijam!
(E) Súf iduk levelet küldtek,        (zsidók)
Ke szentpintekre felfonnak.        (ke = román că = hogy)
Rút nyálakval(e) töpdösznek,
Vaskestűkvel(e) szabdasznak,
(A) Hajant húznak,
(e) Nagyon tsúfulkonnak.
Szent Fijam, elmenny e fekete földen
Ez Ádámnak a bűnesz fijajihoz,
(e) Hirdeszd ki ezt e
Két-három igém-szúmat:
Ki el tudzsa mondani,
Elszüzüljön(e), mind e Szűz,
(e) Ki el nem tudzsa mondani,
Mennyországnak e kapuján nem ura bémennyen.[432]
        (nem ura = nem bír)

Szabófalva (Moldva), 1964. december 30.
Anonyma. (A felvétel Lakatos Demeter otthonában készült.)
Felvette dallammal együtt kétszer: Kallós Zoltán, Kiss Attila,
Andrásfalvy Bertalan és Andrásfalvy Pál.

Levélben kaptam Andrásfalvy Bertalantól 1974. okt. 24-én, aki mint "a Hegyet hágék, lőtőt lépék... c. könyv (az 1974-es kiadás) 94. - a jelen kötet 159. sz. - példájának énekelt variánsá"-t küldte el a "szabófalvai imát".

Dallamlejegyzés: Károly S. László



230.
Paradicsom kőkertjében

Paradicsom kőkertjében
Arany szőnyeg leterítve,
Én nem láttam szebb keresztfát,
Mint Úrjézus keresztfáját,
Mert a vér megvirágozza,
S a Szentlélek illatozza.
Feltekinték magos mennybe
S nyitva látom mennyország ajtóját,
Azon belül egy bölcsőcske,
Abban van a világ Úr Jézusa,
Ott ringézi asszonyunk Szűz Mária.
Jobb kezibe' arany alma,[433]
Bal kezibe' arany vessző.
Fel-felhajtja, megzúdítja,
Leültibe' kikapkodja.
Szántassuk fel cintorom elejit,
S vettessük be bűnös Ádám maggal.
S borotváltassuk szép angyali szókkal,[434]
S borotváltassuk szép angyali szókkal.
Az angyalkák csengetének,
S a templomba bemenének,
Egy szép misét elmondának,
S azval szépen indulának,
Szép új esztendőre legyünk víg kedvünkre.[435]
Felkelék, felkelék
Szép piros hajnalba.
Nyitva látom nyitva
Mennyország ajtóját.
Azon belül vala egy ringó bölcső.
Abba fekszik vala világ Úr Jézus.
Mér sír maga, mér sír,
Asszonyunk Szűz Mária?
Hogy ne sírnék, rínék,
Mikor két édesem el akar veszni.
Áldja meg az Isten a házi gazdáját,
Házi gazdasszonyát, családjával együtt.
Hogy várhassa vígan
Született szent fiát.
Világosítsd Uram a mi szép házunkat,
Hogy láthassuk mi is a mi Krisztusunkat.
Magikot az Isten legjobban szerette,
Sok nemzetek között magának jegyzette.

E szöveget Domokos Pál Pétertől kaptam 1969. december 19-én.
Jegyzetei között találta egy évszám és egyéb adat nélküli lapon.
Moldvai magyaroknál írta le sebtiben az ötvenes évek elején,
talán Egyházaskozáron (Baranya m.).

Ez az ének azért került a csoport elejére, mert különösképpen érzékelteti az imádságműfaj és a kántálók kapcsolatát. Bizonyos elemei ugyanis már az imádságokban is előfordulnak, több motívuma meg majd az énekekben jelentkezik. Ez utóbbi motívumok kötődő dallama a következők alapján többé-kevésbé elképzelhető.

E szövegfüzér egymagában is lehetővé teszi, hogy egy különös költői anyag, a magyar kánta néhány jellemző jegyét megismerjük. A "kánta" kifejezés - tudomásom szerint - Lajtha Lászlótól ered, aki szépkenyerűszentmártoni gyűjtésének karácsonyi köszöntő énekeit nevezte "karácsonyi kánták"-nak. (Lajtha László: Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés. Bp. 1954, 120., 123. o.)

 

231.
Mária altatója

Fölszántotám cintorom elejit,[436]
Fölszántotám cintorom elejit,

Bévettetém Ádámnak magjávol,
Bévettetém Ádámnak magjávol,

Elboronáltatám anyai jajszókval,
Elboronáltatám anyai jajszókval.

Kimenék én ajtóm eleibe,
Föltekinték nagy magos mennyégbe,

Nyitva látám mennyország kapuját,
Nyitva látám mennyország kapuját,

Azon bellől mennyország ajtaját,
Azon bellől mennyország ajtaját,

Azon bellől egy terített asztalt,
Azon bellől egy terített asztalt,

Azon vala e' rengü bőcsücske,
Azon vala e' rengü bőcsücske.

Ül vala mellette Anyánk, Szűz Márija,
Ül vala mellette Anyánk, Szűz Márija,

A lábávol rengetgeti vala,
A szájávol fúdogájja vala,

Aluggyál el, Istennek bárányo,
Aluggyál el, Istennek bárányo,

Szeretetbül jöttél erre(j)a világro,
Szeretetbül jöttél erre(j)a világro.[437]

Mekényes (Baranya m.), 1970. jan. 19.
Simon Ferenc Józsefné Fazakas Ilona, 1894. Lészped (Moldva).

"...Ezt amikor csak úgy jött, hogy énekeljék, akkor ezt énekeltük, mer' szerettük nagyon ezt az éneket. Mikor a kicsikéket rengettük, alítottuk el,[438] én ezt szoktam mindig énekelni... Mikor a gyermekeket munka közben belétettük a bőcsübe, akkor ha fontunk, ha varrtunk, mellette vótunk, akkor rengettük a lábunkval, s eszket az énekeket énekelgettük, mert nagyon szerettük eszket a szent énekeket énekelni. Igen, ezekkel alítottuk el... Nálunk ez vót a szokás, hogy amikor a kicsi gyermek sírt, akkor ha édesanyánk mondta, vaj az ő édesanyja mondta a gyermekeknek, hogy »Tedd bele a kicsiket a bőcsübe, s rengessed, s alícsd e'!«..."

(Kettős funkciójú darab, ha imának mondja, nem ismétli a sorokat, ha énekli, ismétli. Először 1969. nov. 2-án esti imaként mondta el, 1970. jan. 19-én pedig így kezdte: "Mária altatóját akarom elénekelni.")

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

232.
Én fölkőttem szép piros hajnalban

Én fölkőttem szép piros hajnalban:[:[439]
Megmozsdóztam bűnös álmaimból:[:

Megkendőztem arany-kendőzőmmel:[:
Feltekintek fényes mennyországba:[:

Nyitva látom mennyország kapuját:[:
Azon belű egy viasz-lajtorját:[:

Azon belül márvány-kőkoporsót:[:
Mellette sír szent asszon, Mária

Mér sírsz, mér sírsz, szent asszon, Mária?:[:
Hogyne sírnék, hogyne keseregnék:[:

Mikor egy anyának egy két testnek vére
Ott nyugszik lent mély sír fenekébe.

Feketelak (Szolnok-Doboka m., Románia), 1974. nyara.
Együd Árpád gyűjtése.
Balla Ferencné, Buza (Szolnok-Doboka m.),
szamosújvári lakos (Szolnok-Doboka m.).

"A buzai születésű és Szamosújváron lakó Balla Ferencné Feketelakon énekelte magnóba Kallós Zoltán nagynénjének temetése után. Kallós - legalábbis akkor - az imát nem vette fel. A »Mellette sír...« és az utolsó két sor kivételével minden sort ismételve adott elő az énekes." E. Á.

 

233.
Falu végén

Falu végén van egy kis házikó,
Abba nézék,
S rengő bölcsőt láték.

Egy kis leján[440] rengetgeti vala,
S a szájával
Fújdogálja vala.

Aludjál el Istennek báránya,
Szeretetből
Jöttél e világra.

Bartalus István: A magyar palotás zene és a népdalok.
(Az Osztrák Magyar Monarchia Írásban és Képben.
Magyarország I. Székelyföldről. 1888, 353-386. o.)

(Bartalus ezt a példát arra a szláv - lengyel - zenei hatásra említi, melyet a magyarság történelme folytán mind nyelvében, mind zenéjében nyert, észlelhetett.)

 

234.
Ó szép Jézus

Ó szép Jézus, (e) s ez új esztendűbe[441]
Tarcs kegyelmedben,
Hogy az új esztendűben
(e) (J)éljünk csendességben,
Lehessünk Jézas
Drága kedvében.

Porodicsom mezejibe[442]
(Ó) Aranyszénye leterítve,
S abba' vagyon e(gy) koporsú,
S abba' fekszik egy Úrjézas.

Jobb keziben aranyalma,
Bal kezibe jaran'vesszű,
S azt az almát fel-felhajcsa,
Bal kezivel el-e(l)kapja.

Felmentyibe s úgy zúgadaz,
Lejöttyibe s úgy zengedez,
Zúg az erdű (e) szép ződ ágval,
Zeng e mezű szép á(l)dásvol.

Mennyországba (e)csendítének,[443]
S ez angyalkák felgyűlének,
S egy olvasút elmondának,[444]
S azt Úrjézas úgy szerette.

Én nem láttam szebb keresztfát,[445]
Mind Úrjézas keresztfája,
Me(r)t a' vérvel virágodzik,
(e) Szent Lélekvel gyümőcsödzik.
Szent az Isten, (e) szentet kíván.
(e) Szent az Isten szentet kíván.
Ez új esztendőbe' legyenek örömbe',[446]
Örömvel mennyenek Jézus elejibe,
Elejibe mennyünk, mennybe' dicsérjük,
Dicsértessék Jézusnak szent neve.

Sásd (Baranya m.), 1970. jan. 21.
Demse Dávidné Antal Lucia, 1897. Klézse (Moldva).

"Emberek, iljen jó élő emberek összegyűltek, tuggya, kinek kedve vót, s hárman, négyen, ötön is, s aztán, tuggya, bémentek az ablak alá, s énekelték, tuggya, hogy, hogy csengett a falu! Hogy milyen szép vót!... Kit csak a szűve húzott, mindenki elment. Összegyűltek, osztán béhítták, ittak, tisztelődtek. Aztán még mentek arrébb. Aztán akkor még, ha úgy akart, odaragadt még az es, akihöz bémentek. Hezzik ragadt, hogy ment ő es csoportba velük. De szép vót nagyon! Annyira szerettem, tuggya, én ott, hogy mikor karácson jött, akkor tudtuk, hogy mi az a karácsony. De most nem tudjuk. Se húsvétot, se karácsont. Elkenik az innepet, nem úgy, mint ott. Ott most es úgy van. Most es úgy énekelnek. S úgy mennek a templomba. Bocskorkáját felköti az asszon, meljiknek nincsen csizmája, s mennek bé." (1942 óta él Magyarországon.)

Dallamlejegyzés: Tóth Margit

 

235.
Nyisd meg Uram

Nyisd meg Uram, nyisd meg azt a szent kapudat,[447]
Kapud előtt láccik egy aranyos karszék.

Abba nëvëlkedig asszonyunk Mária,
Asszonyunk Mária, Istënnëk szent annyja.

Angyalok rëpdësnëk, szépen örvendëznëk,
Angyalok rëpdësnëk, szépen örvendëznëk.

Áj (Abaúj m.), 1900. Vargyas Lajos gyűjtése.
(Néprajzi Múzeum, Ethnológai Adattár MSZ 6951. sz. jelzet.)
Dancsó Jenőné, a cigányvajda középkorú felesége.

 

236.
A piac közepén van egy almafácska

A piac közepén[448]
Van egy almafácska,
Annak a tetején
Három liliomszál.

Kötik a bokrétát
Az apró angyalkák,
És úgy énekelnek,
Szinte zeng mennyország.

Hej mennyország kapuja
Sarkig ki van nyitva,
Be is vitték rajta
Az aranyos bőcsűt.

Be is vitték rajta
Az aranyos bőcsűt,
Bele is fektették
Az ártatlan Jézust.

Csucsujj el, burujj el,
Te ártatlan Jézus!
Mert addig nem nyugszik
Boldogságos Szent Szűz.

Máriapócs (Szabolcs-Szatmár m.), 1972. szept. 10. - búcsú.
Bari Károly költő, 1952. Bükkaranyos (Borsod m.).

"Karácsonyi köszöntők között szerepel, karácsony viliáján szoktuk énekelni. Édesanyámtól tanultam, Kis Juliannától, 45 éves."

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

237.
A piac közepén van egy topolyafa

A piac közepén
Van egy topolyafa,
Annak a tetején
Három rozmaringszál.

Kötik a bokrétát
Az apró jangyalkák,
Avval kedveskednek
a mi Jédusunknak.

Áj (Abaúj m.), 1940. Vargyas Lajos gyűjtése.
(Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár MSZ 6946. sz. jelzet.)
Dancsó Jenőné, a cigányvajda középkorú felesége.

 

238.
Karácsonyi éjfélóra

Karácsonyi éjfélóra,
Megszületett Istenfia,
Megszületett Istenfia,
Az ártatlan Kisjézuska.

Gyerünk, mennyünk jászolához,
Borúljunk le (j)a lábához,
Fekete fából a bűcsű,
Fekete fából a jászol.

Máriapócs (Szabolcs-Szatmár m.), 1972. szept. 10. - búcsú.
Bari Károly, 1952. Bükkaranyos (Borsod m.)

"Ez is karácsonyi köszöntő, ezeket füzérbe szokták énekelni. »Dicsértessékkel« (a »Dicsértessék a Jézus, aki ma született...« kezdetű énekkel) kezdjük, második a Karácsonyi éjfélóra, a harmadik: Nagy éjfélbe, nagy hidegbe, a végén szoktuk énekelni, hogy Mennyország piacán. Fölköszöntővel fejezzük be: »Sok karácsony estét érjenek meg!«"

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

239.
A kis Jézus aranyalma

A kis Jézus aranyalma,[449]
Boldogságos Szűz Mária,
Egy kezébe ringatgatja,
A másikkal takargatja.

Aludj, aludj, kisdedecske,
Betlehemi hercegecske,
Nem királyné a te dajkád,
Szolgálóbul lettem anyád.

Oh te dudás, mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás,
Ha kimegyek ajtóm elé,
Föltekintek az ég felé.

Ott látok egy szép kápolnát,
Ott látok egy szép kápolnát,
Benne a szép Szűz Máriát.[450]

Sajószentpéter (Borsod m.), 1970. nov. 1.
Iharosi Lajosné Ternik Julianna, 1928. Sajókaza (Borsod m.).

"Csak úgy kicsi koromban tanultam az édesanyámtul... (Ternik Lászlóné Venczel Mária, 1902.) ...Még él. Edelényben született."

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

240.
Fársáng, fársáng

Fársáng, fársáng,[451]
Szép szeder leveli,
Arany koronája.
Mikor az Úrjézus
A földön járt
Koldus képibe,

Bemegyen, bemegyen
Egy gazdag emberhez,
Jó szavát sem adja,
Kenyerét sem nyújtja,
Kormodin[452] kutyáját
Reám uszítgatja.

Bemegyen, bemegyen
Egy szegény emberhez,
Jó szavát is adja,
Kenyerit is nyújtja,
Kormodin kutyáját
Rólam csillapítja.

Itthon van-e a gazda?
Van-e jó farsangja?
Ha van jó farsangja,
Igyék, egyék, mulassék,
Nékem szalonnát hozzék.

Ha nincs a kis házba,
Menjen a kamrába,
Hozzon egy darab szalonnát,
Húzza a nyársamra.
Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Bükkszék (Heves m.), 1967. szept. 2.
Józsa Károlyné Tarjáni Etel, 1905.

"Régen leleszi (Tarnalelesz) cigányok jártak köszönteni ünnepnapokon. Vót közöttük egy nagyon öreg cigányasszony, Vilma néni, ki má rég meghalt... legalább 30 éve... vót talán 75 éves."

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

241.
Hó, hó farsang

Hó, hó farsang, szép szederlevelivel,
Aranykoronájával.
Mikor az Úrjézus a földön járkált,
Koldus képibe, koldus ruhába,
Bemegyen, bemegyen egy gazdag emberhez,
Kenyerit se nyújtja, jó szavát se adja.
Komondor kutyáját reám uszíngatja.
Bemegyen, bemegyen egy szegény emberhez.
Kenyerit is nyújtja, jó szavát is adja.
Komondor kutyáját rólam csiklandítja.
- No te szegény ember, állj fel a vállamra,
Amit te onnan látsz, soha meg ne tagadd!
- Én Uram Teremtőm, nem látok egyebet
Mennyország ajtaja le van pecsételve,
A pokol ajtaja sarkig ki van tárva,
Úgy viszik a lelket, mind a szél a pelvát,
Még annál is jobban, mind a záporeső!
Csikóderes, fakóderes! Csör
gős kocsiba!
Úgy viszik a nagyurat vígan pokolba!

Bükkszék (Heves m.), 1972. máj. 3. Igaz Mária gyűjtése.
Józsa Károlyné Tarjáni Etel, 66 éves.

"Cigányasszonyok mentek farsangkor kódulni, azok mondták. Nem csináltak semmit hozzá, csak mondták."

 

242.
Szent Regina asszony

Mikor az Úrjézus ezen a földön járt,
rongyos ruhácskába koldulni is eljárt.
Beméne egy házhon
Regina asszonyhon
alamizsna képpen kenyeret kére ott.

Szent Regina asszony keservesen síra,
mert heted magával árvaságra juta.
Nincs több egy pénzinél
azt is mástól kapta.
Az Úrjézus nevibe azt is odaadta.

Menj ki Pétör, menj ki, tekints föl az égre,
Amit ottan látol, mondd el majd idebe.
Láttam uram, láttam
a szent alamizsnát.
Szent Regina asszony terítött asztalát.

Aki a szegénynek jobb kezét kinyújtja,
annak lészen mennyben terített asztala.
Kivirágzik rajta
a szent alamizsna,
annak a virágja a mennyet illasztja.

A sok szép virágot angyalok leszedik,
a szép mennyországot úgy örvendeztetik.
Szent Regina asszony,
te vagy boldog asszony,
példádat kövesse tehát minden asszony. Amen.

Tápé (Csongrád m.), 1974. szept. 3. Polner Zoltán gyűjtése.
Özv. Molnár Ferencné Révész Rozália, 1897.

 

243.
Mikor az Úr Jézus

Mikor az Úr Jézus ezen a földön járt,
Ő szállást nem talált,
Bement a városba, vendégfogadóba.

Vendégfogadóné, adjon nékem szállást
Az Isten kedvéért,
Kínszenvedéséért, kínszenvedéséért.

Nem adhatok, szegény, szegény utasember,
Vendégeim vannak, azok tebelőled
Ugyis csúfot űznek.

Menj el, szegény, szegény utasember,
A város végére,
Ott lakik egy asszony,
Veronika asszony.

Veronika asszony, adjon nékem szállást
Az Isten kedvéért,
Kínszenvedéséért.

Adok, adok, szegény, szegény utasember,
Van nekem szép házam,
Megvetett két ágyam.
Egyikbe lefekhetsz, másikban megnyughat(sz),
Tündöklő korona[453]
A magas egekben.
Kapukat zábolják,
Mennyországot nyitják.

Azért dicsértessék az Úr Jézus Krisztus
Mindörökké, ámen
Mindörökké, ámen.

Rákospalota, 1975. jan. 18.
Marczinkó Margit, 1921. Deáki (Csehszlovákia).

Advent idején házaknál énekelték a Szentcsalád-járás, szálláskeresés során. "Édesanyám említette, hogy hát ő, mint gyermek már ott énekelgette, az ő szülei szokták mondani, hogy »Na kislányom, hogy is van az az ének a Veronika asszonyról?« S ő, mint gyerek énekelgette."

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

244.
Kričuneski gili

Garaďol pe Marja
ando zeleno ves
pačako than rodel
taj kathi či rakhel

Džaltar sunto Marja
kaj o posotari
taj mangel lestar than
p'ek lungoni rati

Naštig dav tu me than
ke tu san ek lubňi
taj ando muro kher
naštig aves andre

Sas le posotareske
korri taj bangi šej
voj lingrel la Marja
ando ištallovo

Beš tejle Maria
de tu tele szépen
hutti ti glindori
ružozi tu avri

Sama le tu Marja
sama le pe tute
taj ke o muro dad
baro posotari

Baro posotari
o muro dadoro
sakonstar čorel
sakones murdarel

Ašun te šejjori
žopre mure sunte rakles
naj man či vastora
naj man či jakhora

Avel i sejjori
lošesa baresa
si lake vastora
si lake jakhora

Avel is šejjori
pe late phanruni
pušel le dadestár
sostar trades la Marja

Ahaj te džanlemas
hoď sunto Marja sas
me demas lake than
zurali ratia

Me demas lake than
zurali ratia
te n'avel corrori
rupune ezreši

 

Karácsonyi ének

Rejtegeti magát Mária
A zöld erdőben,
Békés helyet keres,
És sehol sem talál.

Elmegy Szűz Mária
A zsebmetsző cigányhoz,
És kér tőle szállást,
Egy hosszú éjszakára.

Nem adhatok én neked szállást,
Mert te egy kurva vagy,
S az én házamba
Nem jöhetsz be.

Volt a zsebmetsző cigánynak
Egy nyomorék vak lánya,
Ő bevezeti
Az istállóba.

Ülj le, Mária,
Feküdj le szépen,
Vedd elő tükröcskédet,
S rúzsozd ki magad.

Vigyázz magadra, Mária,
Vigyázz magadra!
Mert az én apám
Nagy zsebmetsző cigány.

Nagy zsebmetszőcigány
Az én apácskám,
Mindenkitől lop,
Mindenkit megöl.

Figyelj, te leányka,
Vedd föl az én Szent Fiamat!
Nincsenek se kezecskéim,
Nincsenek se szemecskéim.

Jön a lányka
Most már nagy örömmel:
Vannak kezecskéim,
Vannak szemecskéim.

Jön a leányka
Selyemruhákban,
Kérdi az apjától:
Miért űzte el Máriát?

Ahaj, ha tudtam volna,
Hogy ő Szűz Mária,
Adtam volna neki helyet
(S) erős pálinkát.

Adtam volna neki helyet
(S) erős pálinkát,
S hogy ne legyen olyan szegényke,
Ezüst ezreseket.

(Bari Károly nyersfordítása közvetlen a felvétel után.)

Budapest, 1975. júl. 19.
Bari Károly, 1952. Bükkaranyos (Borsod m.).

Bari Károly tanulta egy cigányasszonytól: "...Kézsának hívták, a másik cigányneve Tisza volt. Nagyecsedről való volt. Harsányba ment férjhez, azután fölakasztotta magát 56 éves korában, mert az ura, Sorka, nem adott neki pálinkára pénzt, 73 karácsonyán. Azt mondta (Kézsa), hogy nem Nagyecseden tanulta ezt a nótát. Neki volt négy vagy öt ura. Valahol másutt szedte össze, nem tudom már, hogy hol. Szóval nem nagyecsedi nóta."

Énekelte ezt Kézsa házaknál is?

"Nem. Csak nekem énekelte, én tőle tanultam ezt. Nem volt magnóm, lejegyeztem a szöveget - a dallamot meg hamar megtanulom."

Kézsa polgári neve?

"Jakab Lászlóné Szőcsi Annának hívták. Törzsileg: Gurvári. Bare Balenge nemzetség. Bare Balenge azt jelenti, hogy nagy-hosszú hajúak. A Gurvári meg azt, hogy tehenész cigányok."

(Elemezgettük, hogy miképpen került egy szent szövegbe Mária fenti jelzője.) "Ez jellegzetes cigánydal-szövegmotívum, minden nőre rámondják, hogy »te büdös kurva«".

Nem is rossz értelemben szerepel akkor itt a szövegben?

"Hát, hogyha már valaki egy kicsit kikapós, az már kurva! Nagyon becsületesnek, tisztességesnek kell lennie a cigányasszonynak."

(Próbálom kihámozni a cigánymentalitás alapját, hogy miért alkalmazzák Máriára itt ezt a kifejezést.)

"Nő, és be akar menni valahová, hát valóban kurva az. Be akar menni terhesen valahová? Rendes asszony ilyet nem csinál."

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

245.
Virág szombatja estéjén

Virág szombatja estéjén[454]
Mária fiát kérdezvén,
Hogy nagy héten mi lesz dolga?
Néki Szent Fia megmondja.

Virágvasárnap mit teszel?
Szent Fiam, hogy mit mívelöl?
Akkor, Anyám, király leszek,
Jeruzsálembe bemegyek.

Hát nagyhétfőn mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor, Anyám, beteg leszek,
A templomba nem mehetek.

Hát nagykedden mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor, Anyám, vándor leszek,
Uccáról uccára megyek.

Hát nagyszerdán mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor Olajfák hegyére,
Megyek Gecemáni-kertbe.

Hát a nagy zöldcsütörtökön,
Szent Fiam, hogy mit mívelöl?
Akkor, Anyám, hamis Judás,
Harminc ezüstpénzér elád.

Nagypénteken mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor, Anyám, egy keresztre
Föl leszek én majd szögezve.

Majd a kereszt alatt állasz,
Kezeiddel el nem érhetsz,
Kezeiddel el nem érhetsz,
Szűz öledbe le nem vehetsz.

Nagyszombaton mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor, Anyám, föltámadok,
Dicsőségben uralkodok.

Nagyvasárnap mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor, Anyám, mennyországba
Leszek örök boldogságba.

Húsvét után negyven napra,
Felme(gye)k Atyám országába,
Elküldöm a vígasztalót,
A fehér színű galambot.

Hugyag (Nógrád m.), 1974. márc. 14.
Farkas Jánosné Pénzes Margit, 1904.

"...virágvasárnapján este elmentünk a kereszthez, és akkor ottan mondjuk, van itten az utcán, mellette, a főút mellett, és ott énekeljük eztet... Hát úgy este 6-7 körül. A rózsafüzért szoktuk, a fájdalmas rózsafüzért végeztük előtte, oszt utána mindig ezt szoktuk énekelni... Mindig, mindig tartjuk eztet..."

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

246.
Jézus az asztalnál eszik

Jézus az asztalnál eszik,[455]
Fehér virágjo,
Jézus az asztalnál eszik,

(A) zsidók az ablaknál lesik,
Fehér virágjo,
Zsidók az ablaknál lesik.

Judás ki is ment hozzájuk,
Fehér virágjo,
Judás ki is ment hozzájok.

S a zsidókkal beszélgetett,
Fehér virágjo,
A zsidókkal beszélgetett.

Aggyatok harminc ezüstöt,
Fehér virágjo,
Aggyatok harminc ezüstöt.

Hogy aggyam el Jézust nektek,
Fehér virágjo,
Hogy aggyam el Jézust nektek.

Judás Jézust el is atta,
Fehér virágjo,
Judás Jézust el is atta.

S a zsidók kezire hatta,
Fehér virágjo,
S a zsidók kezire hatta.

Zsidók Jézust el is vitték,
Fehér virágjo,
Zsidók Jézust el is vitték.

A Golgota hegyre vitték,
Fehér virágjo,
A Golgota hegyre vitték.

Keresztfára feszítették,
Fehér virágjo,
Keresztfára feszítették.

A nap is elsütétedett,
Fehér virágjo,
A nap is elsütétedett.

Szűz Mária sírni kezdett,
Fehér virágjo,
Szűz Mária sírni kezdett.

Válaszút (Kolozs m., Románia), 1953. Kallós Zoltán gyűjtése.
(Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár MSZ 6116. sz. jelzet.)
Kalló Rebi, 46 éves.

 

247.
A Getsemáné kerbe

A Getsemáné kerbe[456]
Ellenséggel van tele
Mind az Úr ellensége,
Mind az Úr ellensége.

A vitézek megfogták,
Megkötözve hurcolták,
Kajszfáshoz elvitték,
Kegyetlenül megverték.

A vitézek megfogták,
Megkötözve hordozták,
Pilátushoz elvitték,
A ruháit letépték.

Pilátus azt kérdezte,
Mi bűnöd van tenéked?
Erre Jézus nem felelt,
Csak szemei könnyeztek.

Pilátus a főbíró,
A kezeit megmosta,
És a népnek azt mondta,
És a népnek azt mondta:

Nincsen erre érdemem,
Hogy az embert itéjjem,
Nincsen erre érdemem,
Hogy az embert itéjjem.

Testvéreim jöjjetek,
Golgotára nézzetek,
Tekintsetek a hegyre,
Ahol Jézus szenvedett.

Ahol Jézus így kiált:
Mér hattál el én atyám?
Ahol Jézus így kiált:
Mér hattál el én atyám?

Válaszút (Kolozs m., Románia), 1953. Kallós Zoltán gyűjtése.
(Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár MSZ 6114. sz. jelzet.)
Horváth Sári, 14 éves.

 

248.
Elindult a Szűz Mária

Elindult a Szűz Mária
Nagy sírással, nagy zúgással.

Hogy keresse ja szent fiját
Elétanált zsidólejányt.

"Jó napot is zsidólejány."
"Szép szerencse Szűz Mária."

"Nem láttad-e a szent fijam?"
"Nem tudom én, nem láttam én."

Tovább indul Szűz Mária,
Elétanál Betlehembe.

"Jónapot is Betlen ember."
"Szép szerencse Szűz Mária."

"Nem láttad-e ja szent fijam?"
"Milyen színű ja szent fijad?"

"Milyen színű ja szent fijam?"
"Arany fogú, geszteny hajú."

"Erigy, erigy Szűz Mária,
Erigy, erigy hamarjába.

Most korozzák ja szent fejét,
Most szegezik ja szent kezét.

Most bárdolják szent oldalát,
Piros vérit lecsurgatják."

Szépkenyerűszentmárton (Szolnok-Doboka m., Románia), 1941.
Lajtha László gyűjtése.
Tuli Anna 70 éves, görög katolikus.

Egy magyar ráolvasó énekelt töredéke c. rövid tanulmányában közli Lajtha László (Ethn. LVIII. 1947, 98-101. o., i. h.: 98. o.). "Ez »újévi köszöntő«-t elmondta Szépkenyerűszentmártonban 1941 januárjában Tuli Anna kb. 70 éves cigányasszony, aki azt mondotta, ő a köszöntőt »még Zilajban« vagy valahol »Zilaj fele« tanulta meg régen, gyerekkorában, és ott magyarok is, cigányok is énekelték." Lajtha leírja, hogy Tuli Anna "újév reggelén állított be hozzám köszönteni. Komolyan vette a köszöntést. Mást ezúttal nem is akart énekelni. Szerinte gyermekkorában általánosan köszöntöttek gyermekek evvel az énekkel. Először elénekelték s utána azt mondották: »Boldog új esztendőt adjon az Isten, hogy érhessen meg sok újesztendő napokat, erővel, egészséggel, kedves párjával és házi családjával.«"[457]

 

249.
Kapu felett arany zászló

Kapu felett aranyzászló,
Zászló alatt arany karszék.

Abban ül egy boldogtalan,
Boldogtalan zsidó legény.

Arra megyen Szűz Mária,
Kérdezgeti ő szent fiát.

Merre vagyon ő szent fia,
Szőke hajú, arany fogú.

Arra vitték szép szent fiad,
Arra vitték a pogányok.

Vasostorral csapkodgatják
Vaskesztyűvel pofozgatják.

Budapest, 1975. jún. 9.
Bari Károly, 1952. Bükkaranyos (Borsod m.).

Lakatos József 22 éves szabolcsi cigánylegénytől tanulta Szegeden.

"Evvel kántáltak, anyjáéktól tanulta."[458]

Dallamlejegyzés: Károly S. László

 

250.
Jai édes gyermekem

Jai édes mellemnek
teiivel nyőlt gyermekem
tágaidát nagy kégyessen
iai mar tavul nizem,

Jai le nem vehetlek
kebelemben nem rőithetlek,
iai nics kinek kőnyőrőgiek
véled iott nem tehetek,

Jai győnge testedet,
égeti nap hévsége,
szép véred főldre le fola
szévem egy remínsége,

Jai latom mint rontyák
mellyetted livők szároit,
ha veled is azt Cselekszik,
szereznek nékem nagy but,

Jai, iai en Istenem
maid el iőn az estveis,
félelmes itt az Aszonnak,
iai meg firfinakis.

Jai el nem véhetlek,
iai veled nem lehetek,
iai meg halok édes Fiam,
mint érted kösergek.

Jai iai nagy Ur Isten,
szany engem siralmimban,
visel gondot szent fiadra,
volt Daikaságomban,

Oh nap hold cséllágok,
tűndőkletek ez éjiel,
őrizzitek Uratokat,
ki van bé hunt szemmel,

Oh ti szent Angyálok
viselletek gondott ra,
sirassátok örizzitek,
ti szent Uratokat,

Oh szelid emberek
miért vadtok ily idegenyek,
mert Istentek feszéttettve,
vagyon el rőitettve, Amen.

(Az "Isten" szót az egykori gyakorlatnak megfelelően Iñ-nel rövidíti, de nem mindig, néha kiírja.)

E Mária-siralmat az 1731-es Vépi Kántorkönyvből írtam ki
Szombathelyen 1970. június 16-án.

A Vépi Kántorkönyvnek nevezett vastag, kézzel írott kolligátum Hb 1058 Savariensa jelzettel a Berzsenyi Könyvtár tulajdona. Leírója idegen eredetű kántor vagy énekvezető lehetett, talán a XVIII. sz.-ban, főleg Nyugat-Magyarországon oly gyakori osztrák, esetleg morva származású. Énekeit néha primitív iniciálisokkal kezdi, elvétve illusztrálja is. Leírásában egy-egy szakasz egybefolyik. A verses jelleget nem érzékelteti, csak a szakaszokat választja szét.

E siralom és az utána következő is a Boiti Énekek között szerepel. Sem egyéb megnevezése, sem ad notam jelzése egyiknek sincs.

E népi gyakorlatból átvett-följegyzett énekek ritmusa idézi a középkori Mária-siralmak tagolását, 6-7-8-as lüktetését. A leíró ezt a gondolati egységet, talán valamikori, sorok közé tett vesszővel érzékelteti. Jelen tagolást végül is az élő gyakorlat határozta meg: Kallós Zoltán pürkereci Mária-siralma, melyet ő négysoros éneknek jegyzett le (lásd következő szövegünket). Jóllehet nem ugyanaz az ének, csak egynémely - bár szótagszámban azonos - fordulata emlékeztet rá, mégis ezt a sorbontást vélem helyesnek.

Nem véletlenül zárom a kötetet ezzel a két Mária-siralommal. Az egész imádságanyagnak vezető motívuma Mária "siram"-a, "epec"-sége. Mintha ennek képi megjelenítését kapnánk, akárcsak a Memorialisban, melynek nyelvi anyagát Pais Dezső okkal hozta kapcsolatba az Ómagyar Mária-siralommal. E fájdalom szavakba sűrítése az imákban állandósult költői formákkal jelentkezik, sőt, amint láttuk, átcsap a kántáló énekek anyagába is. A tematikai egység és a hangsúlyos záró szöveg érdekében nem az utolsó - Krisztust kereső - kántával fejezem be a gyűjteményt, hanem Mária egységes lírai műbe foglalt panaszával. E két - hivatalos énekeskönyvekben nem szereplő - ének még megjeleníti azt a gazdag középkori költői műfajt, melynek legszebb, ám azon korból egyetlen fennmaradt emléke az Ómagyar Mária-siralom. E költészet emlékeit a későbbiek során is csak elvétve rögzítették kódexeink. Rögzítette viszont a szájhagyomány, ahogy ezt a népi gyakorlatban megőrzött "fájdalmas énekek" és archaikus imádságok számos motívuma és hangulata bizonyítja.

 

251.
Siratlak szűntelen

Jai édes Méhemnek
drago édes Gyűmölcső,
én szegin Arvo feiemnek,
tsak égy reminsége.

Jai iai ki nem szánnál,
latvan ily esetedet,
kőnyves szemmel ki nem sirná
látvan szent Testedet,

Jai mind elhagyánok
szolgaid el futanok,
mint mezőben egy virág szál
szűntin ugy hagyánok

Koronad mast tővis,
szent kezeidben clavis,[459]
szent nyákadon űtis csapas,
vagyon denem Claris[460]

Oh Drago szűlőttem
artottlan édes Jesus,
mi bűnt tettél hogy fan fűggesz
szelid kegyes Christus,

Most édes italod
méreg eczettel téllyes,
minden tagód sok kinokkál
latom igen terhes.

Az bűnös Adamnok
es Évanok vitkiért,
hurczultottál csabdoztattál,
végre áldoztattál,

Kalvaria hegyre
mezitelen vitettél,
az kegyetlen hoheroktul
ott fel feszittettél,

Siratnak barlangban,
levő merges sárkányok,
siránkoznak minden helyben
livő vád allotok,

Gyazbon őltőzének
minden féle állotok,
sirát az náp ohait az főld
sirnak az Cséllagok,

Siratlak szűntelen
en is keserves szévél,
reád nizvin téged szánlok
kőnyves szemeimmel,

Szannyotok meg engem,
erdők szép vióláim,
keserűlőn az hegyeknek,
Zugó Csatornai,

Vége ligyen Immar
keserves Panaszémnak
mert latom nincs ki szanója
az én banotimnak, vél[461]
        siralmimnak Amen[462]

A szöveg a Vépi Énekeskönyv 117-118. oldalán található.

Ez éneknek sincs ad notam jelzése, de dallama, szerencsére, közölhető. A konzervatív kultúrájú csángó magyarság gyakorlatában még él. Kallós Zoltán 1966-ban Pürkerec községben gyűjtött egy Mária-siralmat,[463] melyhez e megjegyzést fűzte: "A faluban többen is ismerik ez éneket, több helyen le is van írva." Adatközlője, a 76 éves Szász Istvánné Gyerkó Kata. A vépi és a pürkereci ének majdnem szó szerint azonos. Néhol a szakaszok sorrendje más. A vépi változatból hiányzik a hétfalusi csángó szöveg 9. szakasza:

Te szent oldaladból
Patakzik sziép piros vér
E világon szerte széjjel
Futott szomorú hír.

Ez utóbbi szöveg helyenként diftongizál: sziép, iédes, s nyelvezete is az élőbeszéd hangulatát kelti.

 

A jegyzetben szereplő kódexek időadatai:

Bécsi K. 1450 körül
Müncheni K. 1466.
Festetics-k. 1493-1494.
Winkler-k. 1506.
Döbrentei-k. 1508.
Nagyszombati K. 1512-1513.
Czech-k. 1513.
Gyöngyösi K. XVI. sz. eleje
Weszprémi-k. XVI. sz. első negyede
Gömöry-k. 1516.
Debreczeni K. 1519.
Érdy-k. 1524-1527.
Teleki-k. 1525-1531.
Peer-k. 1526.
Thewrewk-k. 1531.
Kriza-k. 1532.

 


 

Huszonöt év múltán...
(1999)


Visszatekintés

Huszonöt év múltán - így neveztük el a Hegyet hágék... harmadik nemzedékét, e mostani bővített kiadás új részegységét. Első, ún. kis vagy somogyi kiadása dr. Kanyar József akkori levéltári igazgató jóvoltából jelent meg Kaposvárott a Somogyi Almanach 19-21. összevont számaként 224 oldalon 137 szöveggel. Somogy kötődését azon egyszerű tény magyarázza, hogy a somogyi Nagyberényben találkoztam a 98 éves friss szellemű Babos Jánosné jóvoltából azzal a Pénteki imádsággal, amely elindított az immár három évtizede járt hosszú, rögös úton. A Bevezetésben minderről már szóltam, de most külön kiemelem Juhász Ferenc szerepét az útjelzők sorában. Őt tekinthetem az elsőnek, aki megigézve a váratlanul fölbukkanó szövegek szépségétől, az Új Írás 1970/9. számában Imák, apokrif mámorok című, talán a műfaj azóta is legszebb méltatásával és rövid ismertetőmmel közzé tett egy 32 imádságból álló "miniantológiát". Erre figyelt fel Kanyar József. Megkért, hogy ha már elegendő szöveggel rendelkezem, állítsak össze belőlük egy gyűjteményt, lehetőleg somogyi imádságokból. Erre azt mondtam: "Somogy lehet hangsúlyos, de a könyvet csak országos hátterűnek tudom elképzelni." Beleegyezett. A kötet megjelenése, bár kiadása sok izgalommal járt - a hetvenes évek elején jártunk -, önmagában véve is csodának számított. Része volt benne Ortutay Gyulának, aki elvállalta az Előszó megírását, ezzel mintegy ideológiailag levédve e "szentes" kiadványt.

S itt rögzítenem kell néhány, a műfaj szempontjából fontos tényt. Ahogy Ortutay Gyula nélkül nehezen láthatott volna napvilágot az első teljes Hegyet hágék..., úgy maga az imádságműfaj sem juthatott volna nélküle az őt megillető helyre-rangra. 1970. február 11-i MTA-beli ismertető előadásom után átvett az intézetébe, akkor még az MTA Néprajzi Kutató Csoportjába, s ott minden erkölcsi és anyagi támogatást megadott, hogy munkámat idehaza és külföldön eredményesen végezhessem. Hasonlóan sokat köszönhetek a magyar katolikus egyház akkori vezetőjének, Lékai László bíboros érseknek, aki még veszprémi püspöksége idején fölismerte ennek az egyházilag évszázadokon át el nem fogadott, sőt szankcionált hagyománynak az értékét és spirituális erejét. Papjai bevonásával is - akiknek az ő felkérésére előzetesen rekollekciós előadásokon szóltam az új műfaj jelentőségéről - messzemenően segítette gyűjtőmunkámat, és megszervezvén a "templomozásokat", hozzájárult az egyház szemléletváltásához, és nyugodtan mondhatjuk, a köznépi tudatformáláshoz is. Mellém állt az esztergomi Népi Vallási Gyűjtemény létrehozásában, büszke volt rá, hogy e régióban elsőként biztosítottunk védelmet a népi vallásosság tárgyi emlékeinek. Minden ún. "jó ötletemet" elfogadta, és kiállt mellettük. Időnként hozzájárult vatikáni könyvtári kutatásaim drága sokszorosítási költségeihez. Megszerzett fontos, de számomra elérhetetlen könyveket. Segítsége minden szempontból sokat jelentett. Élet- és lélekszerű volt. Abban az időben mindent megtett, amit megtehetett, a szent hagyomány mentése, valójában az eltompult vallásos érzés/élmény élénkítése érdekében.

A Hegyet hágék... fogadtatása - pátosz nélkül mondhatom - megrendítő volt. Ennyi esztendő után sem tudom meghatódás nélkül olvasni költőink, íróink, Csoóri Sándor, Göncz Árpád, Héra Zoltán (!), Lázár István, Major Zala Lajos, Rónay György és mások elragadtatott szavait, nemkülönben a szakmabeliek megnyilatkozásait (lásd a Jegyzetek 34-36. és 93. jegyzetpontját), melyeknek sorát betetőzték az 1976-ban megjelent nagy Hegyet hágék... kiváltotta ékes gondolatok, köztük talán a legszebbek Tandori Dezsőtől, a bécsi Ujváry Juliannától és a müncheni Halász Pétertől vagy a római Szabó Ferenctől, aki a Vatikáni Rádióban többször szólt az imádságokról, ha kint voltam, riport keretében is, és költőként sem szabadulhatott a hatásuktól. Ki kellene adni az imádságműfaj kritikai visszhangját, beleértve a határokon, sőt a tengeren túlról érkezőket is. Tekintélyes kötetet tenne ki. Nem is annyira a műfaj kedvéért, bár e hagyomány szempontjai is sokat nyomnak a latban, hanem a nagyon is indokolt társadalomlélektani szempontból. Az a tény, hogy a közismerten kommunista költő, Héra Zoltán vagy a marxista vallástörténész, Murányi Mihály úgy és azt írta, ahogy és amit, bizony, bizony elgondolkoztató. És ezúttal nem pusztán filológiáról van szó, sokkal többről: lélekről, és a lélek aszályáról... De ne én elemezzem ezt a nagyon is elemezendő kérdéskört. Előbb-utóbb akad majd olyan szociológus/kultúrantropológus, akinek szöget üt a fejébe a - nevezzük így - Hegyet hágék...-jelenség számtalan felkiáltójele.

A kis Hegyet hágék... pillanatok alatt elfogyott, egyébként is korlátozott számban jelent meg. Felfigyelt rá a Magvető Kiadó, jelesül Sík Csaba, és kért egy lényegesen terjedelmesebb gyűjteményt. Így született meg 1976-ban a nagy Hegyet hágék... kézbe simuló 772 oldalas kötete 251 szöveggel, archaizáló, szürkés papíron, nagyon magas példányszámban. Majd újranyomásban, immár sárgás színben, 1978-ban. Értesülésem szerint 1980-ban még egy hullámban szétterjedt, de így sem soká maradt a polcokon. Közel húsz évig csupán itt-ott, antikváriumokban volt föllelhető, és Püski Sándorék hazatérte után náluk is, amerikai készletük elfogytáig. Közben a könyv bejárta a maga pályáját mind a hazai, mind a nemzetközi színtereken. Díjat nyert a Lipcsei Nemzetközi Könyvvásáron, és elismerést, két nagy nemzetközi díjat szerzett a magyar folklorisztikának: 1983-ban Európa-díjat, 1996-ban pedig Pitrè-díjat. És modellül is szolgált: lendített egy hasonló lengyel gyűjtemény sorsán (Franciszek Kotula: Znaki przesłości. 1976), és kedvet kerített egy szlovén antológia elkészítésére (Vilko Novak: Slovenske ljudske molitve. 1983). Mind a két kiadvány nemcsak tartalmában jelzi a magyar hatást, hanem külső képében, alakjában is megközelíti a mi szép kötetünket. Kézbe kell venni, forgatni kell. A lélekből indul, a lélekhez tart. S lelke, ideológiától függetlenül, mindenkinek van.

Közben a Hegyet hágék... élt és hatott. S élt a gyűjtő, és igyekezett hatni. Hazai és külországi konferenciákon, vagy csak egy-egy előadáson segítette kibontakoztatni a műfajba sűrűsödött történeti és esztétikai értékeket. De megszólalt az "anyag" is: a konferenciákon felvétel hozta be az életet a terembe, az egyházak vagy civil szervezetek támogatta előadásokon pedig az imádságok szellemiségével azonosulni tudó kiváló előadók. Kezdetben, a hetvenes évek elején Jancsó Adrienne és Török Erzsébet tolmácsolta imádságainkat szerte az országban, mígnem a Hatalom elnémította, majd a halál örökre elhallgattatta korunk csodálatos énekesét - Török Erzsébet 1973. december 1-jén meghalt. Az országjárások hosszú időre abbamaradtak, ám annál nagyobb iramban folytak a gyűjtő- és kutatóutak. Terepen és könyvtárakban. Mind az egész magyar nyelvterületen, tehát a szomszédos országokban is, mind Európa más közösségei körében. Az összehasonlító vizsgálatok, úgy véltem, segítenek gondjaim megoldásában. A műfaj eredet- és történeti kérdéseinek tisztázására kerestem fel elsősorban azokat az országokat, amelyekkel történelmünk során élénk gazdasági, politikai s főleg kulturális kapcsolatokat tartottunk fönn. Különösen Lengyelország és Itália vonzott, de megfordultam német nyelvterületen is. Ültem nagy könyvtárakban, és gyűjtöttem elhagyott hegyi falvakban. Igyekeztem még élőben megtalálni azt, amit a könyvtárak holt állománya jelez. Jelez középkori hagyományként, népi örökségként. Nagy élmény volt umbriai, calabriai, szicíliai vagy akár közép-olasz falvakban meghallani azt, aminek történeti előképe késő középkori kódexekben föllelhető. Nemzedékek adták át egymásnak. Ágról ágra - firul fira szállt. Nem "szállt". Tudatosan örökítették át, konok következetességgel az - analfabéták. A tudást át kell adni, a tudást megkövetelték a gyermekektől, az unokáktól. Akárcsak nálunk. S amiképpen írástudatlan moldvai öregeink "terekettek" arra, hogy a kor ne kezdje ki emlékezetüket, azaz egyet se "potyogtassanak" el énekeikből, imádságaikból, s álmatlan éjszakáikon "emlézték" szövegeiket, "vajh el ne vejszenek azok a régiek", hasonlóképpen pátyolgatták, őrizték tudásukat lengyel vagy olasz sorstársaik. De ne menjünk messzire, ugyanezt tették hazai nemzetiségeink öregjei is. Még külországi útjaim előtt úgy gondoltam, mielőtt elmegyek, körülnézek a hazában, hogy megtudjam, őriznek-e a mienkhez hasonló szent hagyományt a mi "népszakadék"-aink (ahogy Erdélyi János mondta), vagyis különböző etnikai közösségeink. Őriztek, és nem is akármilyet, hiszen nálunk szórványnépcsoportok lévén, szívósabban védték népi-nyelvi hagyományaikat. Azontúl, hogy nagyszerű anyaggal tértem meg egy-egy ilyen "körülnézésről", még szeretetüket is elnyertem. Meghatódtak attól, hogy én, a magyar szedem össze, mentem meg a lassan kihaló szent öregektől énekeiket, imádságaikat legyenek bár azok szerbhorvát-szlovén-szlovák vagy sváb szövegek, netán gyönyörűséges román kolindák. A hetvenes években még éltek a nagy tehetségű múlthordozók. Úgy tetszik, az élet gyorsan váltott, mert mire saját nemzetiségbelieik - jó tíz-tizenöt év múltán - fölismerték, mennyire fontos a szórványkultúra emlékeinek mentése, összegyűjtése, már sokan meghaltak az én kegyes öregeim közül. A fiatalabb nemzedék, ahogy mondták, már nem tud annyit. Valóban nem tud. Nemcsak azért, mert fiatalabb, hanem mert a bekövetkezett változások, jóllehet megszűnt a hivatalos ateizmus, nem a léleknek, hanem a "szamár-testvérnek", a testnek kedveznek. Milyen igaza volt Berzsenyinek A magyarokhoz első, 1797 előtt, jó kétszáz éve írt változatában! Kemény, kegyetlen, de sajnos találó sorok: "...Vallástalanság rút szüleményei, / Erkölcstelenség s minden utálatos / Fertelmek áradnak hazánkra, / Régi nemes magyarok porára!..."

S miközben a különböző "fertelmek" bőven "áradtak hazánkra", újra elkezdődtek a sok évvel azelőtt abbamaradt országjárások, a konferenciák, szakmai találkozók sora pedig sohasem szakadt meg. Hivatalosan már nyugdíjban voltam, elkészültek a kutatásaim eredményeit összegező magyar és idegen nyelvű nagy tanulmányaim (lásd a Hivatkozott irodalmat), úgy véltem, helyére tettem a műfajt, és néhány tehetséges fiatalban fölkeltettem a hagyomány iránti érdeklődést. Az évek folyamán fölhalmozott anyag hatalmasra duzzadt, s kezdett könyvekké formálódni: népi Mária-költészet, hazai interetnikus archaikus műfajok, paraszti misztika, és még sok egyéb, köztük világi téma, de egyre inkább elébük furakodott egy bővített Hegyet hágék... képe. Az igény a hallgatóság részéről érkezett. Akár diákoknak tartottam előadást, akár egyházak, civil szervezetek kezdeményezésére indultunk útnak, a jelenlévők első kérdései rendszerint a Hegyet hágék...-ra vonatkoztak: hol lehet kapni, miért nem lehet kapni, ki akadályozza újbóli megjelenését, és hasonlók, amelyekre rendszerint "nem tudom" volt a válasz.

A többes számra utaló "indultunk útnak" kijelentés fedi a valóságot. Az újra kezdődő országjárás első éveiben Lovász Irén volt az énekes társam, ő illusztrálta mondanivalómat, majd gyermekei születvén, Ferencz Évát választottuk utódául. Mindketten értik és érzik ezt a zenei világot és a hozzákötődő archaikus imaműfajt. Együttműködésünk zavartalan (volt). A Jancsó Adrienne-el, Török Erzsébettel tartott előadások annak idején az ún. gyűjtésszervezést szolgálták, a népi imádságok gyűjtését. Gyakran kegyhelyeken, ahol nagy a tömeg. Hivatalosan egyházzenei áhítatnak tekintették őket, és csak templomon belül engedélyezték. Aztán ott se. Mégis az akkori idők "templomozásai" - mi így neveztük - és a mostani "dérynézések" között sok a hasonlóság. Akkor hatalmas tömegeket vonzottunk. Még az oltár lépcsőin is ültek. Mindez hiányt jelzett. Valami nagy hiányt. Ennek bizonyítéka az első kis Hegyet hágék... kirobbanó sikere. Mostani előadásainkon, immár nemcsak a templomokban, szintén sokan vannak, és sajátságos: egyre többen lesznek. Egyre több helyre hívnak bennünket (pedig most már az íróasztalmunkának volna itt az ideje), és ez hiányt jelez. Ismét valami nagy hiányt. A hetvenes években csak az újságcímekben volt szabad az ország, ezért telt meg előadásainkon zsúfolásig a templom. Ott legalább a lélek szárnyalhatott, az ég tárva-nyitva állt. Most mindenki szabad, túlontúl is az, már-már szabados. Hiányzik a külső-belső rend/rendezettség, amely ellenállóbbá tenne a beáramló romboló hatásokkal szemben. Ezt áhítozzák sokan, s ha másban nem, az elődök sok szép szavában, belső tartást, tisztességet, az életet szabályozó isteni törvényeket megjelenítő szavában keresik és találják meg, vagyis a múltjukban, melynek értékei fölnagyulnak, és ismét óhajtottak lesznek. Lélekszikkasztó időben jelent meg az első Hegyet hágék..., majd teljesebb formában a második, s mint a Szent Iván-napi énekek lassú esője, langyos esője enyhítette az aszályt. Mintha égi vigasz harmatozott volna ránk a magasból öregeink szívet melengető imádságai által.

S most, huszonöt év múltán hasonlót tapasztalunk, mintha megint jól jönne az égi vigasz és a szívmelengetés: immár nem csodaként, mint 1974-ben, hanem a pozsonyi Kalligram Kiadó érzékenységének jóvoltából hangozhatnak föl újra a "régiséges" imádságok...

Ez az új kiadás ésszerű okok miatt fölfelé építkezik, fölfelé bővül, vagyis a meglevő alapra helyezzük az újabb 70 szöveget. Összességében 321 imádság "jelëngetyi magát", mint teszi Jézus háromszor egy esztendőben "nagykarâcson..., hangos husvít... piros pünkösd napjân...", amiként a ghymesi Szent Iván-napi ének tudatja velünk Kodály Zoltán 1916-os gyűjtése szerint. (Magyar Népzene Tára II. Jeles napok. 279. o., 230. sz.)

Vagyis lelküket az égi magasokig szárnyaltató szent öregeink harmatoztatják a hit, a szeretet, a szépség harmatát ránk, mindnyájunkra. A sokszor kínlódva író, alig iskolázott kis öregek a betlehemi istálló melegén kívül rekedtekre, a pajta felett megálló csillag fényétől távol állókra. Pedig Jézus "nagykarâcson napjân" is "jelëntyi magát". Mindenkinek. Csak nem mindenki hallja meg - látja meg. Kár. Önmaga miatt kár.

Lehet, hogy ez az új Hegyet hágék... élesebbé teszi a komputerizált, elhamburgeresedett ember eltompult látását-hallását? Nem tudom, de nagy szüksége van a szeretet éltető fényére, melegére. S ha könyvünk csak egy kicsit is közelebb viszi hozzá, megérte, hogy Kati, Mari, Ilon, Emer néni újra jelentgetheti magát - immár harmadszor.

A kötet, mint mondottuk, fölfelé terjed, hogy ne bontsuk meg az eredeti számozási sorrendet, az eddigi hivatkozások menetét. A szerkezeti keretet megtartjuk, hogy az olvasó könnyebben tudjon tájékozódni. Így nem változik meg a kötet tagolása sem, ami, mint a Bevezetésből sok minden mással együtt kiderül, mentáltörténeti és tudatfejlődési érdekeket szolgál. A bővítés ennek megfelelően illeszkedik az alapkötethez. Az ún. nagy fejezeteket ezúttal is kiemeljük, s a nagy részegységeken belüli kisebb témaköröket minden esetben feltüntetjük. Így könnyebb az összehasonlítás, folyamatos az egymásra épülés. Ezzel válik szervessé az egész kötet, a negyed századdal későbbi szerkesztés nem bontja meg a gondolati tömböket.

E kiadásban visszatértünk az első Hegyet hágék... illusztrációihoz, vagyis Gyovai Bodák Eszter naiv művész nagyszerű grafikáihoz. E nagy tehetségű, méltatlanul nehéz sorsú művész sajnos nem érhette meg illusztrációi első, nagyon várt könyvbeli megjelenését. A Kalligram kérte, hogy a Hegyet hágék... új, harmadik kiadását e különös hangulatú s az imádságok képi világát, paraszti lelkiségét nyersebben megjelenítő rajzokat illesszük be a szövegek közé, mintegy fejezetjelzőkként s az imádságok ikonszerű, érzékletes képi kiegészítőjeként. A nagy Hegyet hágék...-kötetet Gyulay Líviusz illusztrálta. Gyönyörű Pietà-borítóját rátettük a Hegyet Hágék...-lemez tasakjára is, így összeforr ezzel a műfajjal, a középkori passióepika és Mária-siralom-líra néphagyománybeli továbbélésével. Gyovai Bodák Eszter műveit, szerencsénkre, annak idején Csigó László fotóművész megörökítette, mert szétszóródott hagyatékáról vajmi keveset tudunk.

Nagyon sok mindenről kellene még szólni, ami a műfaj életében az elmúlt 25 év alatt történt. Hogy "futott föl" a - hivatalosan két, de valójában három - 1974-es, 1976-os és 1978-as kiadás nyomán. Egyáltalán hogyan válhatott a 98 éves Babos Jánosné egy szem Pénteki imádsága, e hatalmasra terebélyesedett fa kicsiny magja, egy sok tízezer szöveget fölmutató szellemi állomány alapjává. Hogyan segített a gyűjtésben számtalan gyűjtési felhívásom eredményeként (amelyet közel harminc éve teszek közzé kezdetben az egyházi, majd a világi sajtóban) maga az érintett, a nép. Hogyan segítettek a kollégák, fiatalok és idősebbek egyaránt s egyáltalán, akár szakmán kívüliek is, ha megérintette őket valami e szellemi örökségből. El kellene mondani, hogyan lett ez a felbecsülhetetlen örökség immár tananyag a hatodikosok olvasókönyvében, és a gimnáziumok első évfolyamának irodalomóráin. Tanítják egyetemeken, főiskolákon, és számtalan szemináriumi dolgozat, tanulmány, sőt doktori, kandidátusi értekezés témája lett. El kellene mondani, hogy jeles alkotókat ihletett meg akár a képzőművészet, akár az irodalom vagy a zene világából. El kellene mondanom, hogy mennyi gondom és mennyi örömöm származott e sors akaratából rám testálódott szellemi hagyatékból. Hogy mi minden és ki mindenki szerzett általa örömöt (világnézetétől függetlenül), (pl. nyugdíjazásom után nagyon nehéz helyzetbe jutván, a marxista filozófus, Lukács József), s mi mindent és ki mindenkit kellene a gond/búszerzés rovatába sorolnom miatta (világnézetétől függetlenül), de erre már nem mondok példát. A Mindenható velem volt, és átsegített az akadályokon. Sok mindent el kellene mondanom, de ez nem műfajtörténeti tanulmány, csak szerény összefoglalás, visszapillantás/rápillantás az említett "hosszú, rögös út" egy-egy szakaszára.

Visszapillantás a nagy állomásokra, egy-egy összegező nagy tanulmány - vívódásokkal teli, mert elődök nélküli - megírására. Egy-egy lemez vagy lemezpár összeállítására. A válogatás, minden válogatás gyötrelmeire. A szinte kivédhetetlen hibák okozta bosszúságokra, függetlenül attól, hogy ki követte el őket, a nyomda, vagy én. Visszapillantás/rápillantás a hosszú gyűjtőutak fáradalmaira, nemegyszer drámai helyzeteire, ám megrendítő pillanataira, emberi gesztusaira, az egy-egy gyönyörű szöveg megtalálásakor érzett örömre. Örömre, amely aztán itthon, a magnószalagról való leíráskor még fényesebben ragyogott föl. Nemkülönben a könyvtári kutatás véget nem érő, hol reménytelennek tetsző, hol megvilágosító időszakaira, a hajnalig tartó otthoni íróasztalmunkára, s aztán az eredmények láttán a lélek teljességére. S mindehhez adatközlőim-öregeim szeretetére. Végezetül a hálára, amelyet családom és elsősorban az uram iránt érzek, azért a megértésért, amellyel abszurd életformámat elviselte.

Isten különös segítsége nélkül mindez nem mehetett volna. Mintegy az ő karmesteri beintésére mindig az a valaki jelent meg mellettem, akire az adott időszakban a továbblépéshez a legnagyobb szükségem volt. S ez az égi vezérlés, amíg élek, megrendítő élményem marad. Ez vitt előre a kívánt/várt eredményekig.

1975 júliusában zártam le a nagy Hegyet hágék... Bevezetését. Abban az időben még nem voltam birtokában mindazon ismeretnek, amelyet célirányos külországi kutatásaim során szereztem 1976 és 1987 között, s alkalmanként egy-egy későbbi út során is. Mint említettem, az imádsághagyomány eredet- és történeti kérdéseinek tisztázasára vettem igénybe az összehasonlító kutatás, a komparatisztika módszereit. Ehhez a terepmunka, azaz a gyűjtés éppen úgy lehetőséget adott, mint az intenzív könyvtári búvárkodás. S most hadd szóljak röviden ekként szerzett tapasztalataimról, összefoglalva mindazt, ami e régi hagyománnyal, de új műfajjal kapcsolatos vizsgálódásaim eredményeként elmondható.

Hitélmény és szent költészet egymást föltételezi, sőt egy tőről fakad, ezért a népi költés archaikus, tehát középkori eredetű műfajai nemcsak régi idők szellemi állományát közvetítik, hanem a nép hitélményének mélységét is jelzik. Az ilyen költői hagyomány egyszerre közvetíti a kor szellemét és lelkiségét, egyszerre a sok száz éves használattól fényesre csiszolódott szövegek szó- és gondolatalakzatait. E szövegek távoli korok emberéről adnak olyan információkat, amelyekkel a fennmaradt kevés és száraz írásos dokumentum nem szolgálhat. Hasonlóképpen az irodalom-történetírás sem mutathat föl olyan szövegemlékeket, mint amilyeneket az élőszavas (szájhagyományozó) népi kultúra megőrzött. Különösen, ha ezek az emlékek a nemzeti nyelvű közköltészet keletkezési idejére esnek, és mindmáig nem maradt írásos nyomuk. Vagy azért nem, mert a magas kultúra hordozói, az írástudók - talán szakmai gőgből - nem rögzítették a plebejus költés alkotásait, vagy azért, mert ha mégis megtették, feljegyzéseik történelmünk során elpusztultak. Tehát a kevés emlékű középkori irodalom jelentkezik a szóbeliségben-oralitásban, a vallásos néphagyomány paraliturgikus - liturgián kívüli - emlékeiben, Bálint Sándor szavaival szabadon élve a templom árnyékában kisarjadt szent lírában. Elsősorban az archaikus népi imádságokban, amelyek a késő középkor virágzó szakrális költészetének mozzanatait őrzik, a vallásos színjátszás, a szenvedés/passió epika, a Mária-siralom-líra műfaji elemeit, szövegtörmelékeit tárolják.

Az archaikus népi imádságműfaj nemcsak egy "új", a közelmúltban feltárt költői hagyományt jelenít meg, hanem váratlan értékekkel gazdagítja szellemi javainkat is. Új távlatokat nyit a magyar folklór és filológia, de föltehetően az európai szakkutatás számára is. Értéke nemcsak az, hogy magyar, hogy a mienk, hanem az is, hogy úgy magyar, hogy közben egyetemesen európai. Ezért, amit vele kapcsolatban megállapítok, az többé-kevésbé Európa mindazon népi örökségére vonatkozik, amely örökség a középkori keresztény kultúrát ily mértékben és ilyen életszerűséggel tudja az élőszó által átmenteni, közvetíteni.

Az elmondottakból következik, hogy az archaikus népi imádságként számon tartott szöveghagyomány összetett szellemi örökség, s eleve több tudományággal mutat kapcsolatot, tehát jellemzője az interdiszciplinaritás. Ezek az imádságok hordozó rétegük alapján a folklórhoz tartoznak, mivel a szájhagyományozó népi kultúrákban maradtak fönn, szövegszerű megjelenésükben azonban az irodalom és a nyelvtudomány körébe sorolhatók, mert a késő középkor bizonyos vallási műfajaihoz kapcsolódnak. Funkciójukat tekintve viszont már a vallástudományok területére visznek. Imádságként a hitélmény kifejezői, az Isten-ember kapcsolat megjelenítői, de szerepük folytán áhítattörténeti vonzataik is vannak. S ekkor még nem szóltunk a lélektaniakról: hiszen hitvallás-lélek-lelkiség elválaszthatatlanul összetartozik. Nem szóltunk a zenével, zenetudománnyal való összefonódásukról, a "carmen sive oratio"-ról (ének vagy ima), ahogy a középkori kódexek megjelölik a passióepikumokat: "Carmen sive oratio de passione Domini nostri Ihesu Christi..." "Most elimádkozom a Szűzanya imádságát...", mondja s imádkozza a moldvai öreg, majd ugyanezt a szöveget ezzel indítja: "Most elénekelem a Mária sirató-ját". Egy ugyancsak moldvai, szabófalvai imádság bizonyos típusát erdélyi kollégáink megtalálták énekelve, majd alig eltérő változatát, mástól, már csak mondva. Calabriában vagy Közép-Olaszországban jó néhány szöveget énekeltek és imádkoztak is. Ilyen jelenséget hazai német ajkú lakosaink sorában is tapasztaltam. Mindezt a középkorra visszanyúló szívós hagyományként. A XVI. századi német passióéneket, illetve annak bizonyos szakaszait a sváb öregek imádságként énekelték el nekem. Erre a kettősségre az irodalomtörténet és a történeti folklór számos példával szolgál, de a változatlanságra is. A XIV. századi német "leis"-tet - kegyes éneket - roncsoltabb formában ma is énekelve imádkozzák szellemi javaikat híven őrző svábjaink.

Imádságainknak a képzőművészettel is van kötődésük: minden kor többféleképpen fejezi ki a maga középponti mondanivalóját-élményét: a festészet, a szobrászat, az építészet, a zene és a költészet eszközével, formanyelvén. A mi imáink gyászjegyű Krisztus-Mária-képei megfelelnek a vir dolorumnak - fájdalmak férfia -, a mater dolorosának - fájdalmas anya -, az imago pietatisnak - a könyörületesség képe: pietà - vagyis a középkor uralkodó toposzainak, nem beszélve több olyan motívumról, amelynek képzőművészeti megjelenítését megtaláltam a képtárak középkori anyagában. S mindehhez vegyük korunk modern irányzatát, az antropológiát, amelynek szakágai még teljesebb tudományági felbontást eredményezhetnek, amiképpen ezt fiatal kollégáim kandidátusi, doktori értekezései mutatják.

Sokesztendős hazai és külországi gyűjtő- és kutatómunkám eredményeként elmondhatom, hogy ez a tízezres bőségben felszínre hozott imádsághagyomány annak a szakrális közköltészetnek - a szóbeliségben a középponti téma, a szenvedéstörténet folytán imádságfunkcióban fönnmaradt - nemzeti nyelvű emléke, amelyet a középkor köznépi vallási mozgalmai éltettek. Az Assisi kisugározta szabad szellemiség nemcsak a ferences mozgalomban, hanem szervezeti keretek közé szorítva, a rendi tevékenységben is jelentkezett. Jelentkezett az egész Európát behálózó vallási társulások, konfraternitások magatartásában, vallási gyakorlatában, áhítatformáiban, a belső igényeket kielégítő honi nyelvű szent költészetében. A középkor évente ismétlődő katartikus tömegélménye a nagyhét ünnepsora: Krisztus halála - Mária gyásza - föltámadás. Ennek fölidézése, átélése, a vele való azonosulás a ferences eszmény, az Imitatio Christi igényében történt. S hogy milyen hőfokra emelkedett azt a korra jellemző meghatározások is elárulják: nova pazzia: új őrület, santa pazzia: szent őrület, fervore religioso: vallási hév/izzás, collettivo delirio: kollektív delírium stb. Assisi Szent Ferencnek mind több követője akadt, hatása csakhamar túllépte Urnbria, majd Itália határait is. A hivatalos kereteket szétfeszítve öntevékeny, önellátó, szinte tobzódó vallási gyakorlatot teremtett, melynek része volt az ostorozás/önostorozás, a flagellálás, a Krisztust még testi szenvedéseiben is követni-utánozni vágyó, a kínjaiban osztozni kívánó önfeladási igény jegyében. Éljük át mindazt, amit Ő átélt, ha már egyszer értünk, bűnösökért vállalta az engesztelő-megváltó áldozatot, ősi renden az emberáldozatot. Ennek a már-már szertelen, sokszor az önkívületig fokozódó vallásos elragadtatásnak, lángoló vallásosságnak megfelelő költői műfajai is születtek: a sokszor véresen realisztikus, sőt verista passióepika és az anyai fájdalmat megjelenítő Mária-siralom-líra, illetve a nagyhét történéseit bemutató, a misztériumdrámák körébe sorolható passiók. E játékokban, bizonyos érzelmekre ható jelenetekben olykor lírai betétek is szerepeltek, ilyen volt például Mária siralma az apokrif hatásokat mutató ún. keresésjelenetben, amikor is Mária, megtudván fia elfogatását, a szent asszonyokkal vagy egyedül Jézus keresésére indul. E motívum imádságaink egyik középponti jelenete, és e passiójátékok Európa-szerte legtovább fennmaradt emléke. Mária siralma hangzott föl a feszület alatt a halódó, szenvedő Fiú láttán, és végül az ún. Pietà-jelenetben, amikor a keresztről levett halott Krisztust Mária ölébe helyezik, s ő elénekli fölötte altatóját és fájdalmas panaszát. Mind a szent dráma emlékeit, mind a belőle kialakult és fokozatosan önálló műfajjá terebélyesedett lírai alkotásokat, akárcsak a passióepika emlékeit, megőrizte a néphagyomány. Sokszor csak a néphagyomány, ha egy-egy népnek viharos történelme során szinte valamennyi középkori írásos emléke megsemmisült, s még mutatóba se nagyon maradt belőlük. Ahogy nálunk és nem egy, a Kárpát-medencében velünk azonos sorsot megélt és azonos kulturális hatásokat befogadó népnél. A néphagyomány megtartó erejét bizonyítja, mint föntebb említettem, az a tény is, hogy hazai nemzetiségeink emlékanyagában szintén nagy számban találtam népi imádságokat, amelyeket annak idején nyilván anyaországukból hozták magukkal.

E szövegeket a velük foglalkozó tudósok késő középkori eredetűnek tekintik, de akad közöttük olyan is, mint pl. a neves olasz irodalomtörténész, Paolo Toschi, aki a nemzeti nyelvű irodalom kialakulását megelőző korba helyezi őket. Ernst Hilmar viszont, éppen a keresésmotívumból kiindulva, a középkori színjátszás gyakorlatában eredezteti, majd a vallási közösségek, a flagellánsok, a vezeklők énekállományába tartozónak ítéli az archaikus imádságokat. Jómagam is gyűjtöttem énekelt keresésmotívumot, ha úgy tetszik, legendaballadát. Záradéka szerint imádságfunkcióban él(t) a hajósi svábok körében. A dán Ferdinánd Ohrt az ilyen jellegű imádságokat, összehasonlító elemzésük alapján, szintén középkori eredetűnek vélte, amelyek még a protestantizmus fölvétele előtt ferences szerzetesek révén kerültek Dániába. S valóban számtalan olyan imatípus, illetve -motívum található a skandináv imádságokban, amely minálunk is "törzsökös", bizonyos fajták szintúgy bibliai hátterűek, bizonyosak meg defenzív jegyeket mutatnak. Ezeknek az összehasonlító vizsgálatoknak és egyáltalán az imádsághagyomány eredetére és történeti fejlődésére, folklorizációs folyamataira és a nép életében betöltött szerepére vonatkozó kutatásoknak az alapján fölállítottam magamnak egy a szóbeli és az írásbeli kultúrák kapcsolatát, kölcsönhatásait érintő összegzést. Bár házi használatra készült, a történeti anyagba egyre jobban belemélyedve úgy látom, mondanivalója általánosabb érvényű. A summázat így hangzik: Magyarországon a szóbeliség őrizte meg a késő középkor nemzeti nyelvű vallási költészetéből azt, amit szerencsésebb országokban az írásbeliség is. Tehát az orális kultúra állománya nálunk esetenként forrásértékű lehet. Még akkor is az, ha hazai dokumentumokkal nem, vagy alig hitelesíthető. Hitelesíthető viszont írásos emlékekben bővelkedő népek azonos műfajaival, illetve műfajtöredékeivel. Így egészíthetik ki a szóbeliségben megőrzött művelődéstörténeti értékek az írásbeliség anyagát, fontos tehát kölcsönhatásaiknak és a folklorizációs folyamatoknak a követése s e két tényező: irodalom és folklór egyedülállóan informatív voltának a fölismerése. Mindezzel csak a nemzeti kultúra nyer, amiként nyert az archaikus népi imádságok száz éveken át búvópatakként rejtőző anyagával, egy újonnan föltárt, de a messze időkben eredeztethető szöveghagyományával.

Történeti vizsgálódásaim menetében talán a záradékok jelentették a legnagyobb segítséget. Ez a megkövesedett formula, amely az imádság elmondásának értelmét, érdemét, célját, azaz az érte járó kegyes hasznot, jutalmat fejezi ki, volt az az eszköz, amely a nemzetközi szent irodalom/költészet szövegrengetegében útjelzőm és támaszom volt, s elvezetett egészen a XIII. századig. Lehet, hogy távolabbra is juthattam volna, de könyvtári kutatásaim legkorábbi írott imádság- és záradéknyomai a XIII. századból valók, az 1281-es Bolognai Kódexből. A záró formulák segítségével tudtam elágaztatni az egyes nyelvterületeket, amelyeknek nyelvét nem is ismertem. Megtanultam a záradékformákat, és ha egy-egy gyűjteményben/tanulmányban ilyeneket találtam, már tudtam, helyben vagyok. A végén már egész jól eltájékozódtam magukban a szövegekben is, megismervén a műfaj adott szótartományát. A záradék nemcsak a benne megfogalmazott oksági viszony jegyében hat, hanem sok minden egyébről is vall, pl. a kilátásba helyezett jutalomról s a nyelvileg is meghatározott haszon, szent haszon fogalmáról. Majd az imamondás alkalmairól, szövegeiről, szokásairól, s a kapcsolódó képzetekről. Teológiai és egyháztörténeti tényekről. Egyszóval e kikristályosodott szövegforma valamiféle különös "kukucska", amellyel rejtekekbe, eddig lezárt kamarákba pillanthatunk be, számtalan új kérdéssel szembesítve a kutatókat. Bár lennének többen, akik foglalkoznak velük, mind nálunk, mind Európában. Mert megoldásuk a kérdéskör összetettsége folytán nem egyszemélyes feladat, ilyenkor gondolok hálával például Alszeghy Zoltán, Szövérffy József vagy Paolo Toschi eredményeire, akik az imazáradékok vegyes képzetű tartalmi elemeivel, illetve történeti kérdéseivel foglalkoztak a búcsú és a bűnbocsánat bonyolult problémakörét is beleértve. Nemkülönben nagy segítséget jelentettek Orosz György teljesen új világot feltáró, de anyagunkat kiegészítő kutatásai az óorosz - görögkeleti - szakrális néphagyományról.

Voltak kérdések, amelyekre választ tudtam adni, voltak, amelyekre nem, elsősorban az európai folklór Hegyet hágék...-típusú antológiáinak hiányában, azaz e műfaj feldolgozatlansága miatt. A Hivatkozott irodalomban felsoroltam néhány olyan fontosnak vélt írásomat, amely a műfaj iránt érdeklődőket tájékoztatja eddigi kutatási eredményeimről. A kérdések közül csak néhány: a hagyomány értékelésénél az egyházi szövegek folklorizált változataival kell-e számolnunk, vagy a népi közreműködésnek is jelentős szerepet kell tulajdonítanunk? Mindenesetre az 1281-es Bolognai Kódexben olvasható szövegek/imádságok, Mária-siralmak záradékai közül az egyik teljes értékű népi imádságnak a mi, leginkább moldvai imáinkhoz hasonló záró formulája van. Vannak olyanok is, amelyek egyházi fogantatásának tekinthetők. Azt hiszem, elfogadhatjuk azt a majdnem tényként kezelhető föltételezést, miszerint a mindenkori magas kultúra mellett élt/élhetett egy erős, köznépi igényt szolgáló orális/élőszavas vonulat. S itt merül föl egy másik, inkább már áhítattörténeti kérdés: mikor jelentkezett először a záradék, azaz meddig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy a krisztusi szenvedés fölidézése és átélése érdemszerző, lelki hasznot kifejező szentenciákat jelenítsen meg. Ráadásul olyan szentenciákat-záradékokat, amelyek kifejezésre juttatták a németeknél már korán megfogalmazott kegyes nyereség, jutalom kilátásba helyezésének szükségességét. A XIII. században - az olasz adatok tanúsága szerint - már javában énekelt szövegekben tapasztalhatjuk a jelentkezését, bizonyságául a nép szellemi közreműködésének. Az itt található záradékokban szereplő pápanevek, Ince, Gergely, Kelemen, János, amiként pl. az 1281-es Bolognai Kódexben olvashatók, az adott korhoz kötik e formák keletkezését. Vagyis pápaságuk idejéhez, a XIII. századhoz, és az e korban egyre inkább tapasztalható pápai gyakorlathoz, a búcsú-bűnbocsánat engedélyezésének kiváltságához. Mivel e nevek általánosságban fordulnak elő, nem lehet eldönteni, hogy pl. a XIII. század három Ince pápája közül (III., IV., V. Ince), melyik volt a szöveg elmondásához kötött különleges "vertu" (erő) biztosítója, más szóval, ki ruházott fel bizonyos énekeket, imádságokat különös kegyelemmel. (A "vertu"-nak többféle jelentése van e korban. Lehet hatékonyság, érték, képesség, de erény, bátorság is vagy annak valamely szinonimája.)

Még egy fontos, az anyaggal kapcsolatban fölmerült kérdés: mikor vált ez a kódexszövegeink egyértelmű bizonysága szerint egykor a magyar hitélethez is szorosan hozzátartozó hagyomány egyházilag elfogadhatatlan tartalmak hordozójává? Úgy tetszik, a reformáció idején és a pap nélküli török időkben, amikor nem érvényesülhetett az egyházi ellenőrzés, pangott a hitélet. Az ország nagy része protestáns, vagy török megszállta terület volt. A hívők rákényszerültek a vallási öntevékenységre, önellátásra. Még jól jártak, ha lelki gondozásukat úgy-ahogy ellátták a "félpapok", "szárazpapok" - licenciátusok -, ha egyáltalán volt belőlük elég. (A múltban Juhász Kálmán, korunkban pedig Sávai János foglalkozott ezzel a sajátságos állapottal és a licenciátusok intézményével.) A vallásos életnek ez a kényszerű szervezetlensége a formák szabadságával, sőt szabadosságával és az egyéni, lélekre szabott elemek előtérbe kerülésével járt. Emellett a közösségi emlékezetben lappanghatott az egyház által évszázadokon át éltetett gyakorlat, különösképpen nagyböjtben, nagyhéten, nagypénteken. Szövegkritikai vizsgálódások tanúsága szerint a szabadon művelt népi liturgiában szerepet nyertek az egykori orációk, imádságok, hórásénekek, officiumrészletek, s révükön jelen voltak az e szövegekben megfogalmazott jutalmak, lelki hasznok. Tehát, úgy tetszik, ebben a hitbéli nyomorúság és licenciátusi tevékenység jellemezte korban kezdi néphagyománybeli életét ez a középkori eredetű szent szöveganyag. A nép használta, éltette, s bizonyos érzelmi és esztétikai tényezők jóvoltából nagyon szerette, megtartotta magának. Saját körében, kis imaközösségekben vagy családon belül végezte s örökítette át imáit utódainak. Az imádságok mai formája magán viseli a szóbeli átadás jellemzőit, a félrehallás jegyeit, az egykor egységes szöveg széttöredezettségét, ám a nép újraalkotó készségét is, amelyet a szövegkontaminációk - "összeragasztások" jól jeleznek.

Szent Anzelm, Szent Bernát, Szent Bonaventura, Geoffroi de Breteuil, Assisi Szent Ferenc, Jacopone da Todi, a "Hosszú Jakab" s nyomukban haladó társaik, a sokszor névtelen, netán vak rapszodoszok vallási kisközösségek izzó lelkű költői. Legalább annyi közük van e népi imádsághagyományhoz, mint amennyi köze van a szenvedéslírát hátterelő középkori szellemnek, vagy a szenvedésmisztika ideológusainak. Eckehart mester, Tauler, Suso és tanítványaik nemcsak vallásfilozófiái alapot adtak a szenvedésre beállított késő középkor eszmevilágának, hanem a gondolati tartalmakat kifejező költői műfajokra gyakorolt hatásukkal gazdagították ennek az eszmekörnek a kifejezésbeli lehetőségeit s ezáltal a terjedését. E korban az élet elviselhetőségének záloga, gyakran értelme a szenvedés volt, amely a krisztusi szenvedés magasába emelve kívánatossá, érdemszerzővé vált. Ez a szemlélet termelte ki a kor önkifejezési eszközeit a líra, az epika és a dráma műfajaiban, nemkülönben a vallásfilozófiai és teológiai irodalomban. S hogy milyen sikeresen, mutatják öregasszonyaink "sírva-ríva" elmondott imádságai, egy távoli kor napjainkig ható, nemzedékeken át örökíthető katartikus élmény kiváltotta belső reflexei. A közösen átélt Krisztus-halál késői, személyes megnyilvánulásai.

A halál-gyász-siralom költészetével foglalkozva figyeltem föl e lírának a népi gyakorlatban jelentkező pszichikai hatására. Mégpedig a behelyettesítés, kivetítés (szubsztitúció, projekció) belső mechanizmusaira, furcsa, reflexszerű megnyilatkozásaira. E különös mechanizmusok folytán válhatott e szenvedés-gyász-költészet alanyi lírává, az "ego" kifejezési módjává s egyidejűleg feszültségcsökkentő-oldó verbális eszközzé, helyzetdallá. E belső történésnek-váltásnak a nép életében nagy szerepe van. Számtalan adat, hosszú beszélgetések leszűrte tapasztalat bizonyítja, hogy Krisztus szenvedésének, Mária fájdalmának átélése viszonyító erejű. Csökkenti az imádkozó saját szenvedésének mértékét. Csökkenti, ha ugyan mint sok esetben láttuk - át nem lényegíti, és misztikus síkba helyezve érdem-kegyelem szerző ténnyé nem emeli. A számtalan megdöbbentő lelki reakcióra gondolva, amelyben gyűjtéseim során részem volt, az imádságok síró-hüppögő-vinnyogó, sokszor már artikulátlan előadásmódjára, eszembe jut a középkor érzelemhangsúlyos vallásossága, az említett Imitatio Christi-eszmény/magatartás fölfokozott megvalósulása. (Megjegyzendő, hogy XX. századunk vége felé, 1982. december 16-án beszéltem olyan calabriai öregasszonnyal, akinek az ura, amíg élt, még nyolcvanévesen is, részt vett a nagypénteki "battuti"-k ütlegelők, ostorozók menetében. Társaival együtt üvegdarabokkal hasogatta föl a karját, combját, így élve át - megközelítőleg - a krisztusi szenvedést. "Olyan volt a combja - mondta öregasszonyom - mint a vén körtefának a kérge" - utalván az összevissza gyógyult, heges bőrfelületre. Kérdésemre, hogy miképp bírta a fájdalmat, azt felelte: "Nem fájt az neki, nem is érezte." Bizonyára igaza volt, az ilyen extatikus állapotban másképp működik az idegrendszer, kiiktatódnak a megszokott érzékelési folyamatok.) E kérdést ezúttal csak érintettem: a Bevezetésben már részletesen szóltam róla, mint ahogy a most elmondottakat is már elősorjáztattam. És - még mennyi minden kívánkozna ide, hiszen e műfaj nagyon szeretné magát teljes szépségében-mélységében láttatni, de e helyen nem térhetek ki mindenre. Úgy gondolom, hogy ez a "minden" jelzett összegező írásaimban föllelhető a műfaj iránt különösebben érdeklődők számára.

És ezek után még kitérnék a kötet szerkesztési kérdéseire-gondjaira. Ami talán az ilyen kiadványok (netán lemezek) előmunkálataiban a legnehezebb, s ami az egyes Hegyet hágék...-kötetek írása-szerkesztése közben a legtöbb gondot okozta, az a válogatás volt. A válogatás, annak minden kínjával és agygyötrő napjaival. Mert a válogatás gondja mögött ott a felelősség, a fokozott felelősség magával a szöveganyaggal szemben. Bizony igencsak bajos eldönteni, hogy a sok-sok ezer imádság közül melyik a legszebb, melyik a legalkalmasabb arra, hogy ezt az ékes-színes világot bemutassa. S egyáltalán, bemutathatja-e? Mert amennyire igaz az, hogy csaknem minden imádság adott, általános műfaji összetevők sűrítménye, éppannyira igaz az is, hogy csaknem mindegyiknek egyedi jegyei, sokszor meglepő egyedi jegyei is vannak. Úgy kellett tehát válogatni, hogy az általános vonások mellett az egyedi jegyek is érvényesülhessenek. Ne maradjanak ki olyan különös poétikai-stilisztikai fordulatok, sőt halmazok, amelyek, zenei nyelven szólva, melizmái ennek a szélesen áradó kegyes szimfóniának. Ugyanakkor legyenek benne olyan szó- és gondolatalakzatok, amelyeket a finnugor ősköltészet alapjelenségei körébe sorolunk, és így hagyománybeli jelenlétük a magyar költői gyakorlat távoli időszakát idézi. Gondolok itt a betűrím: alliterációk az asszonancia, a gondolatpárhuzam: parallelizmus, a szótőismétlés: figura etymologica, a szóhalmozás-túlzás: hyperbola stb. formációira, nemkülönben az archaikus igealakok feltűnő gyakoriságára, a kódexekből kicsengő, sokszor velük azonos, sokszor hozzájuk hasonló nyelvi képződményekre. Különösen a passió fölidézésénél, a keresés motívumkörében találunk ilyen megmerevedett-megkövesedett igealakokat, leginkább a "piros vére futamodott, / szívteteme szakadozott" igepár változataiban. Gondolok továbbá a középkori keresztény misztika jelképrendszerével keveredett pogány kori kozmikus jelképekre, a képi megjelenítés látomásos világára, amely egyszersmind a magyar népköltés fontos elemét, a természeti kezdő képet is "behozza", mégpedig ugyanúgy: szövegindító helyzetben. E lírai jellegű kezdő képsort követi az epikus-dramatikus középrész, amelyhez aztán csatlakozik a már említett tömör, tényközlő záradék, megadván a szövegek jellemző szerkezeti fölépítését, általában hármas tagoltságát, és megadván az imádságműfaj lyrico-epico-dramatico jellegét.

Mindezen túl a válogatásnak voltak még egyéb nehézségei is, pl. nyelviek. Arra is törekedtem, hogy a műfaj és a hordozó réteg bemutatása mellett a szellemi sokrétűség is megjelenjen, vagyis hogy a magyar nyelvterület minden jellemző tájáról kerüljön be imádság, s a határokon túli magyarság hangja is hallható legyen ebben az idők mélyéről feltörő és archaikus szövegeik által távoli vidékeket is egymáshoz közelítő cantata sacrában. Sajnálatos, hogy a tájnyelvi eltéréseket, hangzásbeli finomságokat nem tudtam a szavak leírásánál érzékeltetni. Bár erre mindig készültem, az örökös idő- és pénzszűke meggátolt benne. Éppen e hiány áthidalására, és a műfaj közvetlenebb befogadását elősegítendő adtunk ki Hegyet hágék...-lemezeket is az adatközlők tolmácsolásában. (E lemezek szintén hamar elfogytak, de hiába tett meg mindent Tóth Attila, a Hungaroton irodalmi osztályának vezetője az utánnyomás érdekében, a közben fölszámolt/széthordott vállalat-gyár ezt már nem tudta teljesíteni.) A dialektológiai értékek tehát mindig fontos szerepet játszottak, ám az irányító gondolat a műfaj széles ívű és történeti mélységű bemutatása volt. Az imádságok megjelenítése, a múltat a jelennel együtt láttató képe. Erre törekedtem, törekszem az új bővített kiadással is, amelybe nemcsak új szövegeket soroltam be, hanem az alapkötet időközben észlelt hibáit, óhatatlan félrehallásait is kijavítottam.

A felelősség azonban nemcsak a szöveganyaggal, hanem e szenvedéslírát fölidéző, átélő emberekkel szemben is jelentkezett. Külön-külön mindegyikük megérdemelte volna, hogy akár szólamvezetőként szerepeljen e vokális együttesben. Míg a szövegek a maguk eszközeivel bűvöltek-győzködtek, kis öregeim sem maradtak restek. Azzal befolyásoltak, amivel tudtak: szavuk nyomán kifényesedő lényükkel, a sokszor éjszakába nyúló gyűjtések hangulatával, a fáradtságot oltó kedvességükkel, szeretetükkel, sőt - hálájukkal. A magányosok, a sokszor magukra hagyottak/maradottak hálájával a bekopogtatásért, a belépésért, a kapott emberi szavakért. Fölmelegedő szívük, megnyíló agyuk elárasztott a lelkük mélyén tárolt, s a múltból hirtelen fölmerülő kincseikkel, szellemi javaikkal.

S még valami idekívánkozik: a szövegek válogatásánál, mint már említettem, mindig a műfaj érdekeit tartottam szem előtt. Ez vezérelt, már a kis Hegyet hágék... szerkesztésénél is. Nem azt néztem, hogy csak magam gyűjtötte imádságokat közöljek, a műfaj minél teljesebb láttatása érdekében másokéit vagy máshonnét valókat is besoroltam. Hogy e teljesebb láttatáshoz egy adattári vagy egy kolléga átadta szöveg, netán egy-egy gyűjtési felhívásra érkezett, öreg kéz írta alig-alig olvasható imádság szolgált-e Somogyból, Zalából, Hevesből vagy Csíkból, az egyre ment. Ha egy imádság akár csak egy mozzanattal is teljesebb volt, mint az, amit én gyűjtöttem, már a teljesebbet választottam, például a Csongrád megyét alaposan föltáró Polner Zoltán nem egy készségesen átadott szövegét. Mindez fokozottan érvényesült olyan tájak, mint Moldva esetében, ahova én nem juthattam el. Filológiai érdekből vettem be egyes kollégák, gyűjtőtársak szövegeit, ahogy teszem most is a Délvidék emlékeinek bemutatásakor, melyekből a régi Hegyet hágék...-kötetekbe kevés jutott. Most Nagy Ferenc tompai plébános és Silling István jóvoltából felvillannak a bácskai fények is, amiként Harangozó Imre szinte napjainkban gyűjtött szövegei, a temesvári tanár-néprajzkutató, Székely László, a békési fotóművész, Márton László s nemkülönben a már említett Nagy Ferenc atya gazdag gyűjtései teljesebbé teszik Csík, illetve Moldva imádsághagyományának térképét. Az ilyen friss gyűjtéseknél mint azt Tánczos Vilmos munkásságáról szólván látni fogjuk - szempont a jelen idejűség is, az, hogy alig karnyújtásnyira van tőlünk az az életforma, az a tudás, amely számunkra már rég a múlté, de abban a sokat emlegetett "Móduvában" még a jelenhez tartozik. Hogy mennyire és meddig, arra Tánczos Vilmos kutatásai hitelesebben adják meg a választ, mint én tenném innét a Duna partjáról.

Köszönöm mindazt a segítséget, amelyet kaptam, akár a gyűjtőktől, akár az Ilon néniktől vagy egy akadémikustól, pl. Tálasi Istvántól, aki munkámat kezdetektől fogva érdeklődéssel, szeretettel, jó tanáccsal kísérte, és aki átadta nekem a hagyomány értelmezése szempontjából oly fontos nyelvi emléket, a Memorialist (112. sz. imádság), Pais Dezső legkedvesebb szövegét. Ez az ima abba a késő középkorba vitte el őt, amelyből Bán Imre és Mezey László rögvest kiemelte a kutatásaink számára meghatározó értékeket. Így vezettek be a Grál-monda gondolatkörébe vagy a kis írott könyvét olvasó Mária/Jézus motívumában megjelenő hóráskönyvek világába. A késő középkori vallásosságnak ugyanis az olvasó mellett a Krisztus szenvedését is felidéző hóráskönyv volt a jellemző tárgyi emléke. Mindez érzékletesen simult bele a Horváth János megadta szellemi körképbe, annak valós és látomásos világába.

Most, hogy a Hegyet hágék... új kiadásán dolgoztam, sokszor idéztem föl magamban az elmúlt harminc év történéseit, szereplőit, kezdve a sorsfordító naptól: 1968. december 17-től és a sorsfordító személytől: Babos Jánosnétól napjainkig, 1999 őszéig. E három évtized színes forgataggá olvad össze az ilyenféle visszatekintésben. Sok-sok helyszínnel, történéssel, sok-sok emberrel, segítséggel. Nem tudom mindnyájukat fölsorolni. Ők tudják, hogy szívesen tenném egy-egy "köszönöm" kíséretében. Én meg azt tudom, hogy nem ezért a "köszönömért" tették, hanem a jó ügyért, amit képviseltem. A szellemi értékért, amit ez a szöveghagyomány jelent. A népért, amely képes volt a megőrzésére, fönntartására. Mindnyájunk örömére.

Végezetül még egy köszönet: a Kalligram Kiadónak, s elsősorban igazgatójának, Szigeti Lászlónak. Ő gondolta úgy, hogy ez a szellemi érték jusson ismét a nyilvánosság elé, hogy immár egy más történelmi helyzetben egy azóta fölnőtt nemzedék is megtudhassa, miként imádkoztak eleink, s az imádságaik révén nyert erő miképpen tudta őket "annyi balszerencse közt, oly sok viszály után" az új ezredévig eljuttatni. Remélem, hogy imádságai, Istennel való kapcsolatának kifejezői segítik jobban megismerni a nép lelkét, belső erejét, s ez ismeret birtokában talán meg tudjuk válaszolni a kérdést: miként juthattunk el eddig az új ezredévig? Mert eljutottunk. Népünk erejével, Isten segítségével, s immár újabb ezer év reményében.

*

Az archaikus népi imádságműfaj szövegállománya, amiként arról már a kezdetekben is szóltam, bizonyos motívumaiban érintkezik a ráolvasó-gyógyító imádságokkal, valamint a kántáló-köszöntő énekekkel. Másként szólva, a szent hagyomány legrégibb rétegeinek: a rítusénekeknek, bájoló imáknak (lásd: Bornemisza Péter "bai"-ait) bizonyos szövegelemei-fordulatai konokul föl-fölbukkannak a népi imádságokban. E tény különös bizonyítást nyert a történeti összehasonlító kutatások nyújtotta adatok tükrében, elsősorban az orosz ráolvasók és a román kolindák sűrűn érintkező motívumainak azonosításában (lásd Bartók kolindakötetét és a finn Mansikka sokat idézett munkáját). E motívumok fölbukkannak mind a bajelhárító-védekező, ún. defenzív formákban, mind a krisztusi szenvedést megjelenítő s ezzel lelki javakat, kegyelmeket biztosító toposzokban. A népi imádságok még a XX. század végén is jól mutatják azt a szinkretikus köznépi tudat- és képzetvilágot, amelyben pogánykori/őshitbéli és keresztény tartalmak együttesen mutatkoznak. A lélekben együttesen, de funkcióikban sokszor még ma is differenciáltan. Öregeink mélységes hittel "használják" gyógyító imádságaikat, s ugyanezzel a mély hittel végzik esti, reggeli, pénteki stb. imáikat is. A különbség csak a cél: a gyógyító imádság másra irányul, máson kíván segíteni Isten megidézett ereje által, az egyházi viszont magára az elmondóra irányul, annak testi-lelki javát kívánja szolgálni. Mégpedig kettős szinten: az imádkozó egyrészt a fizikai lét szintjén kéri az égiek támogatását az ártó-rontó erőkkel szemben a maga és családja, állatai és terményei számára, másrészt a lélek szintjén igényli a segítséget a Gonosz, a Sátán ellenében, hogy életútja során kivédhesse a rá leselkedő kárhozatba vivő csapdákat. A bűn kísértéseivel szemben jó cselekedetekkel, az erények gyakorlásával, lelki hasznok, kegyelmek szerzésével kívánja biztosítani az üdvözülést, azaz a mennybe jutást. Ez a kettős cél vezeti gyógyító öregeinket: segíteni Isten eszközeiként másokon, és megküzdeni az élet nehézségeivel Isten árnyékában. A népi fölfogás szerint az, akinek Isten megadta a gyógyítás képességét, vétkezik, ha nem gyakorolja azt beteg embertársai, netán állatai érdekében. Gondoljunk csak a kötetünk ráolvasó imádságaihoz fűzött jegyzetek tartalmára, különösképpen az 1. és a 13. sz. szöveg megdöbbentő vallomásaira. Hányszor hallhattuk - s ez igaz is -, hogy "régen nem volt ám orvos - nem volt annyi orvos". Betegség meg annál több. És a nép mégsem maradt magára, mert - ahogy véli - az Úristen fűbe-fába rejtette a gyógyító erőt, és az arra érdemesnek fölfedte a füvek és fák titkát. Ezt a tudást ki kellett érdemelni, és megszerezvén, át kellett örökíteni. Isten nevében és az ő átruházott erejével, "pecsétjével" tették rá a betegre a "szép imádságot", elmondván háromszor, hétszer, kilencszer. S aztán már "nem köll semmi, mint a jó Istennek a segítsége". A "higgye meg, ez igaz" bizonyosságával, csillogó szemmel beszéltek sikeres gyógyításaikról, és szenvedélyesen elhatárolták magukat a "guruzsmás", ördöngös, boszorkányos mivolttól. És ez a lényeg, a mély meggyőződésük, hogy nem az ördög, hanem az Isten, a Szentháromság hat általuk. Mélyhitű asszonyok századokon át cselekedték ugyanazt, amit Bornemisza Péter "ördöngös" asszonya "mielt". S itt tévedett a neves prédikátor, aki végül is nem tagadhatta meg az új hit szellemiségét. Nyilván lutheri indulattal szemlélhette a katolikus egyház kétségkívül meglevő korabeli torzulásait, a középkori hitélet fölfokozott vallási élményéből származó túlzásait, s közöttük a bájolást, melynek szövegét a gyógyítást végző a nagyanyjától és a misemondó paptól tanulta. Ráadásul - úgy vélte - javall Isten nevében, pedig Bornemisza szerint "baiol"-t az ördög sugallatára (lásd Bevezetés, 40. o.). Az eredet kérdésében a prédikátor nem tévedett, akarata ellenére máig is érvényesen határozva meg a népi jámborság kettős eredetét, arculatát: a pap megjelenítette magas/egyházi kultúrát és a nagyanya megjelenítette/átörökítette népit, az ősi hagyományt. S hogy e tekintetben mennyire igaza volt, azt a most felszínre került hatalmas archaikus népi imádságállomány bizonyítja. E szövegállomány az egykori műfaji-funkcióbéli differenciáltságot sajátságos módon villóztatja. Összetevőiben elegyesen, sokszor már egymásba olvadva, de nagyon is tetten érhetően. Tetten érhetően múltbéli jelenvalóságában, a mágikus-misztikus tartalmakat és képzeteket szép egységbe ötvöző, valójában Janus-arcú lelkiségében és az abból táplálkozó verbális, mimikus és gesztusok kiegészítette megnyilvánulásában. Szerencsénkre Bornemisza, mint már említettük, nemcsak háborgott, 1578-ban Ördögi Kísírtetekrűl c. könyvében elrettentő példaként közölte is prédikátortársa, a volt iskolamester, majd maczédi (mácsédi) lelkipásztor, Lethenyei Pál révén kapott 8 "bai"-t, a "bűbájos" Tardoskeddi Szerencse Benedekné gyógyító imádságait. Ám közölhetné őket akár ma is. Mert az időt nem állíthatta meg a még oly szigorú lutheri-kálvini szellem terjedése sem. E "bálványos, pápás babonás asszony" csodálatosképpen ugyanazt tette a XVI. század derekán, amit késői, bár "pápás", de nem "guruzsmás" XX. századi utódai, azok a zalai, somogyi, csongrádi, Gyimes-völgyi vagy akár moldvai különös érzékenységű asszonyok, akik ha kellett, gyógyítottak, de ha eljött az áhítat ideje, imádkoztak. Gyógyítottak nemzedékek fölhalmozta tapasztalattal, s imádkoztak a középkori misztikusokat idéző elragadtatottsággal. Kegyes öregeink esténként akár két órán át is az égiekkel voltak elfoglalva. Észre sem vették az idő múlását, úgy "belebódultak az imádságba". Bornemisza bizonyára elcsodálkozna, ha mindazt tapasztalná, amit mi, néprajzosok az elmúlt évtizedek során, sok száz évvel az ő dörgedelmei után láttunk, hallottunk, megéltünk. Ő a reformátorok meggyőződésével hitte, hogy a protestantizmus fölszámolja "a régi hívség"-eket, azaz babonaságokat.

Valóban réges-régi hívségek ezek, részint a kereszténység előtti hit- és eszmerendszerek egyes elemeiből alakultak ki az eleve szinkretizáló hellenisztikus kor közreműködésével, érintésével, részint az egyház gyógyító-ördögűző gyakorlatának elnépiesedett, gyakran már torzult verbális formuláiból. Mindennek az ázsiai eleink világképével, kozmikus, animisztikus - sámáni - élményeivel dúsított spirituális örökségnek a birtokában a nép nem latolgatta, hogy a szó ereje mágikus-e vagy misztikus. Ha ráolvasóként "használta" szép imáját, akkor a szó mágikus erejében bízott, ha meg egyszerűen csak imádkozott, s mátéi biztatásra kért valamit, vagy a krisztusi szenvedést, halált idézte, akkor szavai misztikus erővel telítődtek. Honnét tudhatta volna, hol végződik a mágia, és hol kezdődik a misztika. Csak egyet tudott, hogy szívből, áhítatos hittel Istenben bízva imádkozik, s ezzel biztosítja szavai hatékonyságát, azaz a kívánt eredményt. Bornemisza sem ismerte, ismerhette föl elfogult hitbuzgalmában a mágia és a misztika kölcsönös átfedéseit s a népi tudatban szinte máig tartó egymásmellettiségét. Tévedett, amikor nem számolt a "pápás" vallás megmaradásával, a népi lelkiség és tudat konzervativizmusával és a felmenők iránti konok hűséggel: "...Öreganyám így mondta... így imádkozta... így hagyta rám... így öntötte meg a beteget... így kerítette el a megigézett gyereket..." Mindez, nevezzük mai szóval elkötelezettségnek, nem hagyta a mélyre ülepedett rétegeket elmozdulni. Hogy mennyire nem hagyta, arról az archaikus népi imádsághagyomány múltat idéző szavai, őshiteket is fölvillantó motívumelemei egyértelműen vallanak. S vall róla az a tény is, hogy XV-XVI. századi bájolók változataira, vagy a középkori passióepika és Mária-siralom-líra imádságfunkcióban fönnmaradt emlékeire bukkantunk nagy mennyiségben.

Külön kiemelendő, hogy találkozásaink révén századokkal előttünk járó nemzedékek lelkisége, hitbéli telítettsége, sőt a késő középkori, ún. lángoló vallásosság egyes megnyilatkozási formái is a felszínre kerültek. A ferences hitélmény kiváltotta elragadtatottság, inkább a könnyekre, mint az értelemre ható igénye, a "magis ad lacrimas quam ad verba attendentes" öregeink sírva elmondott imádságaiban éppen úgy megjelenik ma is, mint az "...Et fuoco et fiamba stia nel nostro core..." "...És tűz és láng legyen a mi szívünkben..." XIII. századi ferences óhaj, a túlfűtöttség megnevezett vágya. Mindebből következik, hogy bármilyen ruhát öltsön is magára a lélek, bármilyen formában fejezze is ki magát, az ember ösztönei szorításában alapvetően nem változik. Fél a sötétség erőitől, s a biztonságot jelentő világosság, a fény felé húz, a legyőzhetetlen, mindig újjászülető Nap/Napisten - a téli napforduló sol invictusa, a kereszténységben a "Világura Jézus" felé. Ő, akárcsak napkultuszbeli elődei, ahogy imáink is tudatják, valóban a világ ura. Ura a természetnek, az életnek és a fényre vágyó, védelemre szoruló embernek. S az ember szüntelenül kéri az Uram, Istenem, az Uram, Jézus Krisztusom védelmét, és csak akkor érzi biztonságban magát, ha az égi eszköztárban találhatókkal körülbástyázza magát. Nem véletlenül találkoztunk olyan sok, ún. defenzív-védő-bajelhárító szövegelemmel, motívummal archaikus imádságainkban. Bőségük indokolta, hogy a Hegyet hágék...-kötetekben kiemeljük jelenlétüket, s bemutassuk azokat a verbális képződményeket, ha úgy tetszik szakrális eszközöket, amelyekkel őseink a ház, a szoba, az alvóhely féltett pontjait: az ajtót, ablakot, sarkokat, tűzhelyt "levédték". Sőt mi több, saját magukat is szinte befödték. Iszonyú lehetett nekik az éjjeli sötétség, amelyben a Gonosz, a Rontás, a Sátán, lévén a sötétség birodalmának ura, zavartalanul gyakorolhatja hatalmát. A Világosság Urát megjelenítő krisztusi jegyek, jelképek ereje tartotta távol a lélek és a test vesztére törő ördögöt - a "Nagy Sátán"-t.

Az etnológia és a folklorisztika összehasonlító kutatásai is erre az ősjegyű állandóság-biztonság vágyra utalnak, függetlenül attól, hogy a nagyon messzi múlt fölsejlő jegyeit keressük-e, szinte már a tudatalattiban vájkálva, vagy történeti múltunkat, netán a jelenünkbe is beúszó tegnapjainkat vizsgáljuk. Ez utóbbit, fényes eszű öregeinknek köszönhetően, nem is akármilyen hitelességgel az alanyiság jegyében, vagyis a élő emlékezettel követhetően. Ez az életrésze-emlékezet közvetíti az elődök mindennapjaiból mintegy korlenyomatként átemelt mozzanatokat, amelyekben éppen a hagyomány folyamatossága, az öreganyám így látta-tudta-hagyta rögzítése révén felfedezhetőek a még távolabbi idők embereinek élőszóban továbbadott, s nemzedékről nemzedékre görgetett életsűrítményei. Ezek egy ideig még a tudat szintjén lebegnek, mígnem aztán az időrétegek nyomása alatt le nem süllyednek a tudatalattiba, ahonnét már csak közvetve, néhanapján, álomban, lázas - vagy fél tudati - állapotban törnek föl. Közvetve megnyilatkozhatnak szimbólumokban is, amelyek ennek a mélyre süllyedt szellemi világnak tartalmait, mintegy ősjegyeit, ősképeit, archetípusait jelenítik meg. A lélekmélyi rétegek, a kollektív tudatalatti archetípusai az emberiség fejlődése során szerzett, ösztönné vált, immár az ösztönvilágba beépült tapasztalatok, ősformák.

Tudtuk, hogy a mágikus-misztikus tudatformákat, képzeteket egyaránt magához vonzó imádsághagyomány gazdag jelképisége mennyi jelzést ad az őshitekről, de nem sejtettük, hogy ezek a szövegeinkben is gyakran előforduló szimbólumok a jungi kollektív tudatalatti szféráról is kódjeleket adnak, amelyek napjainkban már értelmezhetők, azaz a vallási szimbolizmus rendszerének ismeretében megfejthetők. Megfejthetők a freudi-jungi alapokon álló s azokat továbbfejlesztő képzeletfelszabadító irányzatok szellemében (Mircea Eliade, Gilbert Durand, Hamvas Béla stb.), az archetipális mítoszelmélet kidolgozta módszer, az archetipikus szimbolizáció segítségével, amelynek alkalmazása új távlatokat nyit az archaikus népi imádságműfaj anyagának és hátteres világának vizsgálatában.

A fent nevezett irányzatok adta értelmezési lehetőséget ismerte föl Tánczos Vilmos, a kolozsvári egyetem docense. Hosszú évek kutatási eredményeiről szólt 1999. június 1-jén Kolozsvárott megtartott doktori védésében, amelynek egyik opponense voltam. Tánczos Vilmos a vallásetnológia modern irányzatainak, a szociologizáló és pszichologizáló iskolák elméleteinek és módszereinek alapos ismeretében élt az archetipikus szimbolizáció nyújtotta értelmezési lehetőséggel, vagyis úgy látta, hogy a vallási jelképek lefödte tartalmak kihámozhatók. "Ezek a képek, szimbólumok voltak egy szellemi tartalommal telített isteni meghatározottságú világ érzékelhető jelképei, a Szent mindenben érzékelhető üzenetei" - írja, miután kifejtette, hogy "a hagyományos világ embere képekben látott, képekben »gondolkodott«, akárcsak a gyermek és a művész." Majd gondolatait zárva megállapítja: "A szent szimbólumokba vetett hit közösségi szokásokat és mítoszokat teremtett, amelyek megélése értelmet adott a létezésnek. A jelképekkel való azonosulás egyéni és közösségi hivatás volt." (Moldvai csángó archaikus imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér. Doktori értekezés. 53. o.) Tánczos célja részint feltárni, "az imák szövegvilága mögötti vallásos szimbolikus jelentést", részint pedig láttatni a szinte minden rendezői elvet fölrúgó, minden rendszerezési kísérletnek ellenálló hatalmas és sokarcú imádsághagyomány belső erővonalait, s ezzel valamiféle tagolását adni. E célból, mint írja: "...figyelmünket nem annyira a külső körülményekre, hanem magukra a szövegekre, pontosabban az imádságok képi tartalmára, szimbolikus jelentéseire kell fordítanunk, hiszen a szimbolikus jelentések határozzák meg azokat a funkciókat, helyzeteket is, amelyek egy-egy szövegre jellemzőknek mondhatók." (Uo., 29. o.) Tánczos Vilmos ezen elvek alapján végezte el az imádságszövegek tagolását, a tanulmányozott nyelvi régió, a nagyon archaikus hagyományú Moldva imaörökségének teljes feltárását, a kötődő funkció bemutatását s ezzel a műfaj "biológiai ívének" megrajzolását. Új szemléletű vizsgálódásaival jelentősen gazdagította az imádságkutatás eredményeit, új utakat vágva, új tájékozódási pontokat jelölve ki e századokat, történeti korszakokat egymásba olvasztó, alig átlátható szellemi rengetegben, a Pais Dezső meghatározta ismeretlen földön, ismeretlen szellemi világban (terra incognita, incognita spiritualia), amiképpen az MTA-n 1970 februárjában tartott műfaji bemutatón a váratlanul felbukkant imádsághagyományt meghatározta. A Tánczos Vilmos vágta új utak a jövő kutatóit számos irányba elvihetik, feltehetően a távoli múlt felé is elvezethetik. Örülök, hogy új tagolási és értelmezési törekvései számos új vonással színesítik az imádságműfajról eleddig fölrajzolt képünket. Hogy milyen keserves volt ennek a képnek a fölvázolása és a hatalmas szellemi örökség rendszerezése, valamiféle rendezői elv kialakítása, arról a Hegyet hágék...-kötetekben részletesen számot adtam, s annak gyötrődve kialakított szerkezeti képében már láttattam.

Minden, az imádsághagyományban meglevő érték föltárása öröm a szakmának, öröm az imádságkutatónak s bizonysága az e hagyományban rejlő korlátlan kutatási lehetőségeknek, amiként azt Bárczi Géza már 1974 decemberében megállapította, fölsorolván mennyi kandidátusi, nagydoktori, akadémiai fokozat van ebben a korokon, országokon átívelő, szétágazó szövegállományban. Szavai igazát megerősítette azóta végzett külországi gyűjtő- és könyvtári kutatómunkám, valamint a fiatal szakmabeliek (mint például Harangozó Imre, Mohay Tamás, Salamon Anikó, Silling István, Takács György és több erdélyi kolléga) vallástól, felekezettől független ráhangolódása erre a műfajra, mivel megtalálták benne az érdeklődésüknek és kutatói irányultságuknak megfelelő téma- és motívumköröket.

Így lelt rá, immár az új irányzatok szellemében, elsőként Lovász Irén is 1995-ben elnyert kandidátusi fokozatának tárgyára. Dolgozatának címe: A szakrális kommunikáció. Népi imádságaink pragmatikai, antropológiai megközelítése. Lovász Irén megközelítésmódja tehát alapvetően kulturális antropológiai és kommunikációelméleti, nem teológiai és nem filológiai. Kérdései és válaszai leginkább a vallásantropológia és az antropológiai nyelvészet területét érintik. E tág interdiszciplináris szemlélet alapja, hogy a szerző a népi imádságot egyaránt tekinti népi, vallási, nyelvi és kommunikációs jelenségnek. A magyar népi imádságokból kiindulva mutatja be - az ima nyelvészeti-pragmatikai szemléletéből eredően - a beszédaktus-elmélet alkalmazásának lehetőségeit. Vagyis úgy látja, hogy az ima nemcsak textusként, hanem aktusként is értelmezhető, hiszen az imádság nem pusztán szöveg, hanem a szöveg kimondása által beszéddel végrehajtott cselekedet, rítus. A szó mágikus, teremtő erejébe vetett hit tartja fenn, amelynek alapján a kimondott szó valóságot teremt ("aki ezt az imádságot este, reggel elimádkozza..."). Ez a hit más archaikus beszédformulákat, műfajokat is életre hívott, például az átkot, az áldást, a ráolvasást... Az imamondás körülményeinek alapos vizsgálatával nemcsak a népi imádságok és általában az imádságok, hanem a vallási nyelv és beszéd s a szakrális kommunikáció természetének meghatározásához/megfogalmazásához is jelentős is meretekkel sikerült hozzájárulnia.

Lovász Irén munkája további ösztönzést ad az empirikus vallásantropológiai módszerekkel történő imakutatáshoz, számos kérdést ugyanis elméleti síkon nem lehet megválaszolni. Például: hogyan illeszkedik be a "használatban" a népi imádság a szakrális kommunikáció más megnyilatkozásainak sorába? Mi az, ami az imádkozó számára megkülönbözteti az ún. "hivatalos imáktól", és mi az, amiért mégis imaként tudatosítja, ki, miért, milyen körülmények között kommunikál ezekkel az imákkal? Mi a szerepük az ember életében? Hol a helyük az egyes ember vallásgyakorlatában a többi imája között? Milyen annak az embernek a vallásossága, aki ilyen imát mond? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket csak empirikusan, egy adott ember vallásosságának alapos antropológiai tanulmányozásával lehet megválaszolni. Csak az imádságok működésének, kulturális környezetének, az emberi életben betöltött szerepének tanulmányozásával kaphatunk teljesebb képet az egész jelenségről és általában a szakrális kommunikáció természetéről.

Imádságszövegeink tehát a maguk egyedülálló információs bőségével jelentős segítséget nyújtanak múltat szondázó törekvéseinkben, s éppen az említett vallási konzervativizmusnak köszönhetően nagyon is beszédes jeleket, sőt mint láttuk, archetipikus képekben, jelképekben is felismerhető egykori valóságelemeket tartalmaznak a távoli múlt szakrális üzeneteit közvetítve. Más szóval, a létkiegészítő szakralitás fényes párájával bevont múltjegyeket, immáron költészetté kristályosodott mitopoétikus nyomokat.

Ha nem is az archetípusokig visznek le bizonyos motívumaink - bár ki tudja, ez alapos vizsgálódást igényelne -, mindenesetre a népi tudat mágikus rétegeibe engednek bepillantást imáink azon szövegelemei, amelyek a történeti ráolvasókban is megtalálhatók. Bár mint utaltunk rá, a literátus dölyf méltatlannak érezte az ilyen szövegek leírását (hogy a nagy elődök közül csak Anonymust említsem!), fönnmaradt néhány olyan, mind az irodalom-, mind a művelődéstörténet számára jelentős nyelvi emlékünk, amely hasznos elemzésekre ad lehetőséget. Valamennyi megtalálható Pócs Éva Szem meglátott, szív megvert. Magyar ráolvasások c. könyvében, nem kell forrásaik szerint összeszedegetni őket. Legtöbbjüket egyháziak jegyezték le (!), s ezért köszönet illeti őket, akár a pápa, akár Luther oldalán álltak, akár tudós kíváncsisággal rácsodálkozva, akár hitvitázó indulattal eltelve vetették papírra a nép körében hallott "abszurd", a hivatalos vallási gondolkodásmódtól nagyon is eltérő szövegeket. Ez alkalommal csak néhányukat említem meg. A Párkány melletti Kakath plébánosának köszönhetjük az 1488-ből való Bagonyai ráolvasásokat, amelyekben már megtalálhatók imádságaink bizonyos sorai. Ő maga is utal e szövegek imádság voltára, amikor oratiónak nevezi pl. a lófekély elleni ráolvasót, latinul adja meg az utasításokat: Krisztus szenvedéséért öt Miatyánkot, Mária hét fájdalmáért hét Üdvözlégyet kell mondani, és a végén hozzáteszi: keresztvetéssel kell kezdeni a gyógyítást. Az 1516-os ráolvasásokat egy latinul is jól tudó ismeretlen egyházi férfiú jegyezte le, az 1516-1518-ból való Szelestei ráolvasás leírása (lásd a 2. sz. imádság jegyzetét) Gosztonyi János győri püspök érdeme. Szerencse Benedekné 8 bájoló imádságát 1578-ból Bornemisza Péter Ördögi Kísírtetekrűl című könyve őrizte meg az utókornak. Az 1620-as unitárius vitairatban fönnmaradt szövegeket, amelyeket Jankovics József talált meg Oxfordban és tett napjainkban közzé, feltehetően szintén papi ember vetette papírra, amiképpen az 1651-es nagyszebeni vizitációs jegyzőkönyv szép, vihar elleni imáját is. Nem tudjuk, kinek révén maradt fönn az egyik legbecsesebb emlékünk, az ún. Memorialis, amelyet az imádságkutatás kezdetén, 1969-ben kaptam Tálasi István professzortól. Neki Baky Lajos kunszentmiklósi postamester adta át ezt a XVII-XVIII. században emlékeztetőül, "Memorialis"-ként leírt s a nyelvi jelek szerint a szóbeli gyakorlatban már régóta élő imát (lásd a 112. sz. imádságot és jegyzetét). Folytathatnám a sort Bod Péteren (lásd a 29. sz. imádság jegyzetét) és Horvát Istvánon (116. sz. imádság) keresztül egészen Kálmány Lajosig (86. és 165. sz. imádság), aki a Dél-Alföld sok helyen megforduló plébánosaként tudatosan gyűjtötte a népi költés emlékeit, világiakat, vallásiakat egyaránt. Miként a közölt imádságokból kitűnik, Kálmány is találkozott ilyen típusú emlékekkel, amelyeket, nem lévén tisztában műfaji hovatartozásukkal, a ráolvasók csoportjába sorolt. Feltehetően sem Kálmánynak, sem Bálint Sándornak nem volt annyi szöveg a birtokában, hogy e hagyományt műfaji rangra emelhette volna, meghatározván funkcióját, tartalmi-formai, azaz külső és belső összetevőit/jegyeit. Nem tudom, hány ilyen ima maradt ránk Kálmány Lajos hagyatékában, Bálint Sándor viszont kutatásom kezdetén átadta nekem vagy 40 imádságát, látván, hogy én akkor, mintegy 500-600 szöveg alapján, immár műfaji kategóriaként nevesítettem e különös hagyományt. 1970. február 11-e óta nevezzük egyöntetűen archaikus népi imádságnak az addigi szórványközlésekben népi vagy verses imának, koldusimának -imáccságnak, ráolvasónak minősített szövegeket. (Részletesen lásd: Ethnographia 1971/3: 343-344. o. kiegészítve az akkor még kezembe nem jutott első Bálint Sándor-közléssel 1929-ből, valamint a 17. sz. jegyzettel a 65. oldalon. Hasonlóképpen jóval a Hegyet hágék...-kötetek megjelenése után szereztem tudomást az akkor nagyon visszavonultan élő Lükő Gábor harmincas években gyűjtött moldvai anyagáról.)

Jelen fölsorolásomban csak a műfajunk szempontjából fontos történeti szövegemlékekre utalok, főleg azokra, amelyekben megtalálhatók imádságaink sorai, motívumai, sőt szövegrészei. Az összevetés és követhetőség céljából (pl. a műfaji differenciálódás menete), valamint mentáltörténeti vonzatai miatt közlök néhány ilyen múltbeli ráolvasó szöveget, rendszerint eredeti olvasatában, leírásában. Így hiteles betűképében láthatjuk, s rácsodálkozhatunk egy-egy azonos motívumra, a bájolók és a népi imádságok érintkezési pontjaira, a még nem differenciált gondolkodásmód és az azt fedő gyakorlat kettős arculatú egységére. Ez a kettősség nem pusztán magyar jellegzetesség, más népeknél is fönnál(t), lévén a vallási mágia sui generis jegyéből, a szinkretizmusból eredő természetes jelenséggel dolgunk. Sok tényezőtől függ, hogy ez a folyamat lassabban vagy gyorsabban megy-e végbe, s valaha is befejezettnek lesz-e tekinthető.

Bármennyire modernnek tartjuk, látjuk korunkat, alapjegyeiben, ösztöni mélyrétegeiben a XX. század emberében is jelen van egykori önmaga, még ha ezt nehezen vallja is be. Mindannyiunknak megvannak a magunk, úgymond, babonaságai. A még oly magas iskolázottság és kulturális szint sem tudta kiiktatni, s talán nem is kell, hogy kiiktassa őket. Történeti múltunkhoz máig hatóan hozzátartozik mentáltörténeti múltunk is, így érthető, hogy lépten-nyomon szembesülünk egykori önmagunkkal. Mind a mai napig találkozunk "szent öregekkel", akik Isten nevében eredménnyel gyógyítottak. Tehették, mert bőven volt rá igény. Megvolt az azonos vagy hasonló lelki erőtér, amelyben a ráolvasó szöveg imádságszerepben s értékben élt és hatott. Népünk - miként föntebb szóltam róla - nem tett különbséget gyógyító és népi imádság között, ahogy adott mentáltörténeti, tudati, szemléleti tényezők alapján más nép sem tesz. A jeles olasz irodalomtörténész, Paolo Toschi a ráolvasók és imádságok (melyeket ő a vallási epika műfajkörébe von) kapcsolataival foglalkozván megállapítja, hogy a nép a ráolvasót azonosítja az imádsággal: "...il popolo identifica scongiuro con orazione." (Rapporti... 87. o.) Az azonosítás lehetőségét az analógiás mágia elvén alapuló epikus ráolvasások történésmagja, az ún. historiola adja, amely fölidézi a bibliai hátterű eseményt, legtöbb esetben a sikeres gyógyítást, vagy mintegy megelőzésként, a betegséget, illetve az azt hordozó démon, gonosz erő, Sátán stb. elűzését. Toschi exemplumnak tekinti az ilyen historiola tartalmát, amely éppen bibliai előkép jellege folytán valószerűsíthető - hitelesíthető. A nép szentül hiszi, hogy azt fölidézvén s magát e sikeres történésbe behelyettesítvén, a számára kívánt eredmény a megjelenített égiek jóvoltából nem maradhat el, főleg akkor nem, ha betartja a járulékos utasításokat is. A nép tudatában az imádság és a ráolvasás azonosítása szinte természetes, hiszen mindkettő eredete a szó különleges, a természetfölötti hatalmak befolyásolására is alkalmas erejébe vetett hit. A ráolvasó és az imádság bizonyos szövegelemei, ahogy történeti példáink is tanúsítják, átfedhetik egymást. A különbség az elmondás mikéntjében és a kívánt célt szolgáló stiláris formák használatában van. A ráolvasóban a kívánt célt az elmondóból a megszólított felé áradó akarat, kényszerítő erő biztosítja, erre szolgálnak a parancsoló, felszólító formulák. Az imádságban viszont kérelem van, amelynek teljesítéséhez a megszólított felső hatalomnak az imádkozó felé áradó akarata, szándéka, szeretete kell. A mátéi igére alapozott kérő imák mellett az archaikus népi imádságokban nincs közvetlen kérés, amiképpen ezt öregeink meg is határozták, mondván: "ezek különös imádságok, mert ezekben nem kérünk semmit". S valóban, közvetlenül nem kérnek, de a záradékokban megjelölt feltételek szigorú betartásával elvárják az ima elmondásáért megígért kegyes haszon, sőt kegyelem elnyerését. A kegyes cél, a krisztusi szenvedés fölidézése érdemén - a meritum fogalma - elnyerhető jutalom, valójában burkolt kérés. Merjem-e leírni, hogy spirituális csúsztatás?

A paraszti létben a ráolvasás valójában szómágia, szavakkal való varázsolás, vagyis a nép emberre, állatra, növényre, terményre egyaránt irányuló gyógyító, bajelhárító, védekező tevékenységének a szó bűvös erejébe vetett hit az alapja. E tevékenység, az emberiség őskoráig megy vissza, s az antik kultúrákon és a kereszténységen át jut el hozzánk, sok ezer éves, igen archaikus és "újabb", keresztény elemeket egyaránt hordozván. Nem véletlenül írja Pócs Éva, a ráolvasás műfajának jeles kutatója, hogy "nincs még egy népköltészeti műfaj, amelyben ennyi ősi hordalékelem gyülemlett volna fel" (241. o.).

Az emberek életében mindig jelentős szerepet játszó vallás, illetőleg papság tartotta a kapcsolatot a természet fölötti erőkkel - a magyar szellemhitű, animisztikus ősvallásban a sámán közvetített égiek és földiek között -, a papok birtokolták a tudást, melynek a gyógyítás, a bajelhárítás is része volt. A kereszténységben az egyház vette át ezt a transzcendens tudásra és a krisztusi példára alapozott szerepet: szent igéivel áldott, gyógyított, védett, elűzte a rendszerint az ördög, a Sátán képében megjelenő pusztító erőt, a betegségdémont, az elemi csapásokat. A különböző eljárásokhoz kötődő szent igéket az egyháziak még a késő középkorban is használták, följegyezték, kolostori állományukban őrizték mindaddig, amíg szükség volt rájuk. A protestantizmus terjedésével és a természettudományok fejlődésével az egyház fölhagyott ilyen jellegű szent szolgáltatásaival, mintegy kilépett alóluk. A nép viszont továbbra is igényelte a védettséget, biztonságot, gyógyítást. Századokon át volt ideje megtanulni, elsajátítani a szertartásos gyakorlatokat, rítusokat s az ezek során alkalmazott szent igéket, mélységesen hivén a bennük rejtőző védő, óvó, gyógyító erőben. S ezután már ő gyógyított, ő űzte el-ki a démont faluja határából, vagy betege testéből. Tette ezt jobb híján ki-ki maga, vagy az erre a tudásra méltónak tartott kiválasztottak által. "Szentemberek," "tudósok", "könyvesemberek", javasok, remeték végezték az egészségügyi ellátást. Szerintük hitelesen, fölvértezve az egyház szent igéivel öröklötten isten nevében és erejével, amiképpen ez az epikus ráolvasók historiolájáből kiderül. Így végezhette Engi Tüdő Vince a Szeged-Alsó tanya-i híres gyógyító ember is századunk elején. (Alakját és tevékenységét Grynaeus Tamás mutatja be Engi Tüdő Vince: a legenda és a valóság című könyvében, majd a kilencvenes években immár Sávai Jánossal közösen megírt munkájában - Tüdő Vince betegei. Egy szeged-alsó tanyai gyógyító ember följegyzései -, s amint azt a Barna Gábor szerkesztésében megjelent Szentemberek - a vallásos élet szervező egyéniségei című tanulmánykötet bizonyítja, a közelmúltban egy egész konferencia foglalkozott a kérdéssel.) A ráolvasók történésmagja Krisztus és Mária életének tényleges vagy elképzelt eseményeire utal s magára Jézus gyógyításaira kézrátétellel, ráimádkozással. Ezért nem értette, és ma sem értené a nép Bornemisza indulatát, ezért hangoztatja lépten-nyomon - amint ez a közölt ráolvasók kísérő megnyilatkozásaiból is kiderül - "szép" imádságainak isteni erejét, hatékonyságát. Ha a ráolvasást végző nem is tekintheti magát papnak, igaz hitével méltónak érzi magát rá, hogy Isten általa mutassa meg hatalmát, és gyógyítsa meg azt a beteget, akire az ő nevében "rátette az imádságot".

A gyógyítás, bajelhárítás népi átvétele még nyelvi nehézségekkel sem járt, nem kellett megküzdeni a gyógyító és más rituálék latin szövegeivel, mert az e tevékenységet leginkább folytató s "népgondozó" szerepet is ellátó pálos és ferences szerzeteseknek, amint ez a kolostori leletekből kitűnik, magyar szövegeik is voltak. Gondoljunk csak a pálos Peer-kódex (1526) "imádságai"-ra, vagy a pozsonyi és a gyöngyösi ferences kolostor XVII. századi kéziratos exorciumgyűjteményeire. Minderre adott esetben a történeti folklór tényeiként utalunk, a kérdés irodalomtörténeti vonatkozásaira is kitérve, a korai nemzeti nyelvű ráolvasógyakorlatról szólván.

Tehát mély hitű és helyzetükből adódóan méltóságú öregeink együtt éltek szép imádságaikkal: gyógyító szövegeikkel, hogy mások jovára jovasolhassanak, javasolhassanak.

S most nézzük a szó etimológiáját: a javas-jovas-javós jelentése a XVIII. században varázserejű, gyógyító erejű, kuruzsló. Majd: "Származékszó: a jó melléknév jav- (~jov-) tőváltozatából jött létre -s denominalis nomenképzővel. Voltaképpen a jós szóhasadással elkülönült változata. Keletkezésének alapja a jó melléknév 'egészséges' jelentésárnyalata lehetett; a jobbul, javul, javít származékok eredeti jelentése is 'meggyógyul', 'meggyógyít' volt; vö. még a jól vagyok 'egészséges vagyok' kifejezést..." (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 2. 267. o.) Moldvai, bukovinai adatközlőimtől többször hallottam a megjót, megjőt szót a meggyógyult megfelelőjeként.

Ezek a "különös asszonyok", ahogy egyik moldvai adatközlőm nevezte a gyeszkentáló-gyógyító személyeket, egyáltalán nem voltak hasadt tudatúak, amiképpen azt mi, túlskatulyázott agyú értelmiségiek gondolnánk. Mivel az imádkozás az Istennel való kapcsolatteremtés eszköze, imádságállományukat az élet adta helyzetek, szükségletek szerint használták. A gyógyító, az archaikus, az egyházi imák jól megfértek egymással egy bolyban. A népi tudat nem tagolta őket parcellákba, miként a rendszerekben gondolkodó tudomány. Különben is, a falu köztudottan gyógyító-könyves-tudós emberein kívül mások is ismerhették a füvek-fák titkát s a járulékos gyógyító igéket. Ahogy a gyűjtési adatokból is kitűnik, csipi-csupi dolgokban nem szaladtak azonnal a füvesasszonyhoz. Sokszor maga az anya vagy a szomszédasszony "öntötte meg a gyereket", ha megijedt vagy megigézték, s "elfittyent". Hogy biztosra menjenek, kiemelt egyházi imádságokkal növelték a ráolvasó hatóerejét nem minden történeti előzmény nélkül. Hiszen - mint említettük - már az 1488-as Bagonyai ráolvasók utasításai között is szerepelt a Miatyánk, az Üdvözlégy és a keresztvetés. Úgy tetszik, a középkori egyházi gyakorlat emléke is kísért a népi gyógyításban, bár az Úr imája és a Szűzanya imája hordozta többletkegyelem tudata a meghatározó, ez motiválja, hogy jelen van a gyógyító eljárás részeként, s öröklődik mindkettő nemzedékről nemzedékre, lévén "megszentelt" imádság. Pócs Éva fogalmazta meg jól ezt a jelenséget, mondván: "Az ima és ráolvasás azonos szituációkban, azonos célra és módon való használata törvényszerű velejárója volt az európai parasztság szinkretikus világképének, melyben vallás és mágia a kereszténység felvétele óta párhuzamosan egymás mellett élt, gyakran szorosan összefonódva" (i. mű, 244. o.). Ezt az összefonódást tapasztaljuk szövegeinkben is, ugyanannak a motívumnak, ún. toposznak vagy formulának az esetében, amikor az váltogatja szerepét, s hol ráolvasóban, hol archaikus imában találjuk meg, vagy megkövesülten, monoformában él tovább. Ezt a jelenséget Pócs Éva így jellemzi: "Különösen a magas szervezettségű, bonyolultabb ráolvasásokra jellemző, hogy egyazon szöveg is tartalmaz formailag és tartalmilag ráolvasásnak, valamint imának, áldásnak vagy átoknak tekinthető szövegelemeket" (i. mű, 244. o.). Tánczos Vilmos szintén foglalkozott az ún. "átcsapásokkal", mint írja, "egyfelől közismert, hogy liturgikus vagy archaikus imaszövegek gyakran kapnak mágikus funkciót... de észre kell vennünk azt is, hogy a legtipikusabb mágikus ráolvasásokat, melyekre az egyház rosszallólag tekint, az adatközlők szent imáknak, tehát vallásos tartalmú szövegeknek fogják fel." (Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük. 188. o.) A szerző előzőleg arról szól, hogy bár a folklorisztika elkülöníti egymástól a két műfajt, vagyis az archaikus és a liturgikus imádságokat, rokonságuk nem vitatható. Ő is említi az archaikus imák motívumainak, formuláinak jelenlétét a ráolvasókban, s utal a szövegek funkcióinak keveredésére. Észrevételei pontosan megegyeznek a mi tapasztalatainkkal, noha Moldva és Somogy vagy Zala meglehetősen messze esik egymástól. Ám a népi gondolkodás nem tesz különbséget, amiképpen ezt a gyűjtések is mutatják, szerinte a ráolvasók éppen olyan "szép" imádságok, mint a krisztusi szenvedést fölidéző "szívrehatós" imák.

Annyi szó esett már a mágikus-misztikus tudatállapotokról és szövegi vetületükről, a népi lelkiség "kettős látásáról", hogy célszerűnek tartjuk, ha a történeti folklór föntebb említett emlékei közül is bemutatunk három bájoló-ráolvasó imádságot a XVII. század közepéről.

Jankovics József oxfordi könyvtári kutatásai során fedezett fel három XVII. századi (1653) szövegemléket, imádságot. Az 1620-ban (1612-ben?) Kolozsvárott megjelent antitrinitárius bibliamagyarázó könyv - valójában Enyedi György unitárius püspök latin nyelvű vitairatának Toroczkai Máté készítette fordítása - első és hátsó kötéstáblájának belső oldalán rögzítették e funkciójuk szerint ráolvasó-gyógyító imákat egyéb följegyzésekkel együtt. A könyv "Csere vásár Uttyán..." kerülhetett az oxfordi unitárius kollégium, a Manchester New College könyvtárába, amint azt Jankovics József az egyes bejegyzésekből kikövetkeztette. A szövegek élő gyakorlatot jeleznek, akárcsak Bornemisza Péter "bai"-ai és a többi, már említett történeti emlékünk.

Közülük az első funkciójában rokonítható a 29. sz. imádságunkkal, vagyis szintén a peres eljárás sikerét hivatott biztosítani (lásd a 29. sz. ima jegyzetét). Megjelenik benne kedvelt, ritka motívumunk, a tenger közepén... arany fán ülő... Mária, s különös líraisága még műfajában is egyedülálló. Úgy tetszik, alapmotívuma keletről érkezhetett, mert orosz ráolvasókban is előfordul. Ezek a "Szek haz eleött" elmondandó "ighik" nagyon közel kerülnek az emberhez.

Törvényház előtt

In Nomine Domini. Hogy ha perelni akarz valakivel, es nyerni akarod, tehat minek elotte be Mennel az szek hezba, eleoszeor az Szek haz eleött ez ighikett mond ell, az utan az Pater nostert Tribus vicibus:

Kün üll vala Aszszonyunk szep Szűz Maria <fel> fekete feoldnek szinen,
Veres Tengernek keozepen,
eoleben vala gusalia,
gusalyan fon vala,
eoleben az eo aldot szent Fiatt rengeti vala,
oda jeoue Teorueny teueo harmincz Sido Leány, (!)
eoteot ideze Teorueny székben,
Teorueny teueö harmincz Sidoknak eleyben,
hogj Szűznek mondotta eo magat;
maga fiatt rengeti;
kezde erette Aszszonyunk szép Szűz Maria keseruesen sirnia:
Megh szolalla Urunk Jesus Christus negyuen napi kis korában:
Mitt sirz Szüzesseges Szent Anyam?
Mitt ne siriak aldot szent Fiam Jesus,
ha ide jeott vala teorveny teueö Harmincz Sidoknak edgyk leánya,
engemett ideze teorueny szekben harmincz Sidoknak eleybe
hogy Szűznek mondottam magamot,
maga Fiamot rengetem;
Megh szolalla Urunk Jesus Christus,
Vegy fel engemet, Szüzesseges ves karodra,
Vigy be engemet Teorueny teueo Harmincz Sidoknak eleyben,
megh felelek eretted.
Pater noster. &c.
Notaban Anno Domini 1653. die 28 Mensis July (Ma notabam lenne.)

(Jankovics József tette közzé Négy archaikus ima c. írásában [ItK LXXXV. 1981, 329-331. o., i. h.: 330. o.], mai olvasattal Pócs Éva közli [Szem meglátott... 188-189. o.J.)

Imádságaink között többször találkozunk a "nagy üdő", a "Fergetegh" démonait, a "rossz szél hordozó asszonyokat" visszaküldő szövegekkel. 3. sz. imádságunkban Szűz Mária állja útjukat, míg a XVII. század első harmadából valóban maga az Úrjézus téríti el őket.

Pokoll Széll ellen

Holot el indula az mű Urunk Jesus Christus,
eleol talala pokol <Eseott>, Szelett, pokol Eseott, pokol Fergetegett,
ez szott monda Urunk Jesus Christus
houa megj pokoll Széll, pokol Eseö, pokol Fergetegh.
Ez szot monda pokol Szél, pokol Eseö, pokol Fergetegh,
Enis megjek büneos Adam feoldere termeo szem(et?) teordelni,
        aldot buza veszteni,
ez szot monda Urunk J
esus Christus,
poronczolok az en mennyey Szent Attyamnak szajabol szarmazott
        Szent ighjjivel, szent hatalmaual,
hogj ne mehes, hanem teryj el innet,
s menny el kegjetlen kietlen keo szal rontany,
fürteos fenyeo teordelni,
keo sziklak
nak rontani. Amen. Mü Attyank, &c. Hiszek egj Istenben
        minden<ha>adható, &c.

(Ugyancsak Jankovics József Négy archaikus ima c. írásában jelent meg [ItK LXXXV. 1981, 329-331. o., i. h.: 330. o.], a szöveg eredetéről és filológiai vonzatairól lásd a 265. szöveg jegyzetét, funkcióbeli kötődésében pedig a 10. és a 258. sz. moldvai imádságot.)

E viszonylag korai leírásokban a lejegyzők még kínlódnak a hangzók megjelenítésével, mint ahogy azt XVI. századi kódexeink ömlesztett szövegei esetében is látjuk. Itt is még ö-ő:eo-eö, i:j-y, y:j-i, v:u stb., és a szóképeket illetően is következetlen az írásmód: Szel-Szell, pokol-pokoll...

Idekívánkozik még egy hasonló funkciójú történeti szöveg az 1651-es nagyszebeni egyházlátogatási jegyzőkönyvből, amelyből kiderül, hogy a derék hívek bizony csak éltek mind ezzel a ráolvasóval, mind több hasonló német nyelvű szöveggel; a főhatósági megítélés "a gyülekezetben elharapózott bűnökként" rögzítette e tényt. Nem lévén birtokunkban az eredeti szöveg, mai olvasatban közöljük Pócs Éva nyomán (i. mű, 204-205. o.):

Rossz idő elküldése

Hol elindula urunk Jézus Krisztus
szerető szolgáival,
Szent Péterrel,
előtalála fekete felhőt,
felheteget.
Az szót mondván az úr Jézus Krisztus:
"Te hová mégy, fekete felhő?"
Az szót mondván fekete felhő:
"Én elmegyek mindeneket elvenni,
elszaggatni,
embereket megszegényíteni."
Parancsolja úrnak szent fia, az úr
        Jézus Krisztus,

szent atyjának szent szavábul szent igével:
"Menj el hideg havassakra,
szaggassad hideg havassaknak ágát-bogát
és tengernek kövecsét, fövenyét.
Ne mehess te fekete földnek szényire,
és embereket megszegényíteni."

Harmadik történeti ráolvasónk szövegképében akár archaikus népi imádság is lehetne - s itt már a kibédi "pokolvar" elleni "református" imádságokkal érintkezik (lásd a 261. sz. szöveget) -, ám az utasítások alapján egyértelműen gyógyító funkciót tölt be:

Keleuenröl

Hol el indola az artatlan Jesus szentekel, profetakai, martiromokal,
szolala az meniegbeöl az eö szent attja:
megh kel en aldoth szent fiam az en akarathomnak telliessedni.
Azontol fogsagra ada magath az artatlan Jesus
az sidosagh kezeben.
Be uiue Pilatos pituaraban,
keö ozlophoz keöteözek,
vas ostorual ostorozak,
uas keztiöuel arczol czapdossak,
szent fogajtth teördelek,
szent szakallath szagatak,
verben ferteztetet test uala az artatlan Jesus.
Szolala, azt monda: meniej szent attiam,
elegeld megh kinomath,
azontol az aldoth hajnal rea hassada az eö meniej
szent attja
        akarattjabol.
Szolala, azt moda: aldoth legj, aldoth hajnal,
hogj ream hassadal,
aldoth legj misekor, hogj en megh erelek.
Vallara adak az magas szent kerezt fath,
ki hozak Pilatos pituaraban a' sidossagh
el uiuek az fel feziteö heljre az artatlan Jesust,
oth fel fezitek,

harom uas szegel megh szegezek,
teöuis koronaual megh koronazak az artatlan Jesust,
nitoth oldalal leön az artatlan Jesus,
merth merges nillal megh leöuöldek az sidossagh,
hegjes czuczaual megh eöklelek az eö szent sziueth az sidosagh,
verben fertezeth vala (az sidossagh) artatlan Jesus.
Szola, azt monda: meniej szent attiam, szent veremel,
halalomal
        kith megh ualtok,

fekete feöldnek szinere beöneös Adam fiath
hetuen het fele keleuen testeth, tetemeth ki megh erneje,
        ne emezthesse megh,
halala vele ne legjen,
testeböl, tetemebeöl ugjan szagadozzon az gonoz keleuen emberj

        alatnak,
mjnt az Nazaretbelj Jesusnak szent kinia szakadoza az düczöseges
Husueth napjan 36 oraiglan mjnd eöreöke, amen.

(Jankovics József közölte annak a XVII. század eleji négy imádságnak egyikeként, amelyet a Zichy-család levéltárában talált. [Archaikus betegségelhárító imádságok. 105-109. o., i. h.: 107. o.], mai olvasattal lásd Pócs Éva: Szem meglátott... 209-210. o.)

A ráolvasok és az archaikus népi imádságok motívumainak "átjárását", bizonyos szövegelemek funkcióváltását jól megfigyelhetjük a gyakorlatban, és amint láttuk, nyomon követhetjük a történelmi fejlődés menetében. Történeti renden, amiképpen már szóltunk róla, visszamehetünk akár a XV. század végéig és az erdélyi református Kibéden napjainkban gyűjtött gyógyító imádságokig, amelyek szövegképe szintén visszavisz a múltba, református közösségről lévén szó, akár az 1517-et megelőző évekbe is, a hazai köznépi áhítat még nem differenciált s a ferences szellemiség kialakította-éltette formáihoz, a nagyböjt-nagyhét passióepikájához és Mária-siralom-lírájához.

A népi lelkiség az új hit elfogadásával nem változott, nem változhatott meg vezényszóra, misztikus tartalmait nem meszelhették le a templomfalak freskóival. A szövegek éltették e tartalmakat, s a nép éltette e szövegeket gyógyításra használva a bennük lévő erőt - isteni erőt -, ha már kiszorultak a szertartásokból, amiképpen a vallási élet számtalan tárgyi "kelléke" a templomokból. De a lelkekből, a nép tudat- és képzeletvilágáből nem szorultak ki, csupán házi használatba vonultak a taláros lelkész/prédikátor szigorú tekintete elől - immár kisközösségi igényeket szolgálva. Ha a fohászkodók védelmet kértek, megvédték őket, ha gyógyulásért könyörögtek, könnyítettek rajtuk. Krisztus vére, áldozata elerőtlenítette, megbénította a Gonoszt, s az Örökanya-Istenanya életmelege feloldotta a beteget fenyegető halálos dermedtséget. Jézus, a legfőbb orvos, a bibliai előkép gyógyította a betegeket, föltámasztotta a halottakat - már a benne hívőket, amiképpen a mi öregeink is csak az imádságuk erejét elfogadó-hívő társaik gyógyítását vállalták. A népi tudatban Jézus gyógyító ereje gyakran szállt át az Anyára, Máriára. Az Anyára, aki életet adott neki és mindnyájunknak. Aki mellette állt halálában a keresztfa alatt, s aki ágyunk mellett áll minden nyavalyánkban, testi-lelki bajunkban. Ők meggyógyítanak, ha kérjük, s ha mozgósítjuk, hittel telítjük a hozzájuk szóló szent igéket. Ezért találtunk református öregeinknél gyógyító imádságokat, és ezért panaszolta el egyik kemenesaljai idős evangélikus adatközlőm, mennyire nagy baj, hogy Luther "kirekesztette Máriát az egyházból". Milyen jó - tette hozzá egykori katolikus lánypajtásainak, barátnőinek, hogy nekik van Máriájuk, milyen gyönyörűség búcsúkra járni. Ő bizony elmegy, mert ott "boldog a lélek". Ha Jézus az egyház, Mária, Jézus anyja, az egyházé is. Ő is az egyházhoz tartozik, tehát az övé is. S innét már csak egy lépés az Egyház Anyja: Mater Ecclesiae és a Krisztusban megjelenült Anyaszentegyház: Mater Ecclesia ugyancsak bonyolult teológiai tanegyütteséhez s egy néhányelemis parasztasszony dogmákkal, érzelmekkel, tanokkal, élettel elegyes hitvilágához. Erről a furcsa, kegyes zavarodottságról a mindmáig le nem tisztult belső gomolygásról sokat lehetne írni, s hosszan lehetne elemezgetni a közel ötvenéves pályám alatt szerzett tapasztalataimat. Ráadásul mindezt negyven év masszív kommunizmusának hátterelésében.

Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy még a XX. század végén is tudunk gyógyító imádságokat gyűjteni, s még élő gyakorlatként rögzíteni. Talán még azon sem kellett volna meglepődnöm, hogy Ráduly János a református Kibéden katolikus népi imádságokat talált gyógyító szerepkörben. Az eltérést csak a záradékok célirányos megváltoztatása jelzi. Ráduly János leletei párhuzamba hozhatók Jankovics József jelzett imádságaival, elsősorban a kelevény elleni szöveggel (Archaikus... 107. o.), amely funkció meghatározta kötelező formulái nélkül gyönyörű archaikus népi imádság lehetne.

Ráduly János a Menj el, gonosz Sátán. Kibédi ráolvasások, népi imák, legenda balladák című írásában közzétett szövegeivel a népi gyakorlatból és a történeti folklór emlékeiből eddig is kikövetkeztethető motívum/funkció cserét összefüggő imádságszövegekkel bizonyította. Ilyenféle váltást, ha úgy tetszik, "fejlődést" tapasztalhatunk tápiószentmártoni Szemverés/igézés elleni imádságunkban, vagy az Imádkozás hályogra megnevezésű péliföldszentkereszti, illetve zsámboki szövegben, s többé-kevésbé hasonlót Ráduly "Hiszek egy Istenbe..." kezdetű imájában, amely nemcsak a református Kibéden járja, hanem az egész magyar nyelvterületen föl-fölbukkan egy-egy motívumegysége elsősorban védekező, gonoszelhárító szándékkal. Hasonlóan védő ereje van az ugyancsak funkcióváltáson rajtakapott "Szűz leán' Szen' Margit..." kezdetű imádságnak, amelyet én archaikus imádságzáradékkal ellátott defenzív szövegként rögzítettem 1970 januárjában egy Moldvából elszármazott idős asszonytól, míg kollégáim, immár szabadabban gyűjtve, ezt a számomra akkor egyedülálló példányt azóta Moldvában gyógyító imádságként is megtalálták, de megjelent Gonoszt távol tartó célzattal is. Fokozott mágikus-misztikus ereje érthető, mert a Krisztus-hit számtalan spirituális eszközével bír. Elsősorban a "Szen' Margit hónya alatt" "aranmedencében" vitt "Krisztus urunknak harminchárom csepp vérivel", melytől az ördög leginkább retteg. És a szent arzenálban ott van még a "hétsinges olvasó", "Máriának fátyola", "Szent Benedek úrnak szárnya, szárnyéka" "Szent Antalnak kötele". Csoda-e, ha e sok veszedelem láttán az ördög "rikolytozni" kezd, s a "pokolnak mélységébe bérejtődik".

Ha tüzetesebben elolvassuk Bornemisza bájoló imádságait és a XVI-XVII. század fönnmaradt emlékeit, népi imádságainkban számtalan motívumuk megjelenik immár teljes szentséggel, de teljesen nem felejthető mágikus képzetekkel. Hosszú volna fölsorolni mennyi ékes jegy díszíti ezeket a különös szépségű imádságokat, Pócs Éva történeti szövegeinket közre adó fent idézett könyvét (Szem meglátott...) mindazoknak el kellene olvasnia, akik ebben az ókorszakokig: Egyiptomig, Mezopotámiáig visszamenő hagyományban tájékozódni akarnak, akik végig akarnak menni azon a különös "széjjes úton", "regös nagy uton", amelyen népünk végigment, és mi magunk is végigmentünk sámánjaink szellemétől kísérve és Szűz Mária védő palástjába burkolva. Mert valamennyien végigmentünk rajta: otthagytuk lábunk nyomát az út porában, de az út pora is mindmáig rajtamaradt a sarunkon/cipőnk talpán.

A népi imádságok csoportosításánál s valamiféle tagolásuk kialakításánál éppen ezek az átfedések, belső mozgások okozták a gondot, s juttattak el végül ahhoz a szerkezeti felépítéshez, amelyet a Hegyet hágék...-kötet mutat. A tudati fejlődés menetébe helyeztem el a mágikus világképet közelünkbe hozó ráolvasó és védekező-bajelhárító imádságokat, majd érzékeltetve az átmeneti fázisokat, eljutottam a misztikus világkép keresztény tartalmaiig, képzeteiig. Az imádsághagyományt a néphez kötötten, a nép életének meghatározó részeként tárgyaltam. Láttatni akartam az imák belső erőterét, egymásba folyó egységét, a valóságosból a valóságfelettibe törekvő s a valóságfelettiből a földre irányuló mozgásukat. Láttatni akartam, hogy a nép nem teologizált, egyszerűen létfeltétel-értékkel imádkozott. Imádkozott élet adta körülményeinek, késztetéseinek megfelelően. Fogalma sem volt, hogy "bai"-ol, mikor megönti a beteget, vagy elkeríti a betegséget, elűzi faluja határából a jégesőt hozó démont. Belső világa - tudata számára viszont áttekinthető volt, hogy passióimádságainak elmondása milyen kegyes haszonnal jár. Nem észlelt külön-külön mágikus vagy misztikus rejtekeket, ördöngös vagy istenes térfeleket. Egyet tudott: jó keresztény, Krisztus igaz híve. Jó keresztény módjára járt el, amikor a betegen, a bajba jutotton segített - erre késztette a krisztusi őspélda - s jó keresztény módjára járt el akkor is, amikor az egyházi ünnepkör kiemelt időszakában, a nagyböjtben, naponta akár többször is felidézte a via dolorosát, előkészítve lelkét a nagypénteki kollektív katarzisra, a bűnös emberekért engesztelő haláláldozatra kész Krisztus drámájára. Az értem-értünk-mindnyájunkért vállalt kínhalálra való emlékezés hátterében az egyént is átható kollektív bűntudat érvényesülése az a belső késztetés, amely által a nép nemcsak a középkori "nagy időszak"-ban, azaz a nagyböjtben - ahogy történeti adataink jelzik - idézte föl Krisztus halálát és Mária anyai fájdalmát, hanem minden pénteken s gyakorta mindennap este, reggel is (erre utal a Pénteki imádság általános megnevezés). E belső késztetést erősíti az az égi, krisztusi ígéret, amelynek értelmében az Ő szenvedésének felelevenítése, átélése nem akármilyen lelki haszonnal jár. Szinte még ösztökéli is a jámbor hívőt az ilyen buzgó passióimára (oratio deuota de passione). "Aki az én kínszenvedés-imádságaimat este, reggel... napjában háromszor/hétszer... minden pénteken... elmondja, három/hét halálos bűnét megbocsájtom... megüdvözítem... fölviszem az én Atyám országába..." Hogy is mondja az 1506-os Winkler-kódex híres énekének első és utolsó szakasza, utalva az előző századok gyakorlatára is? "Emlékezzél keresztény az áldott Krisztusról, / Ártatlan haláláról, nagy kínvallásáról / Szent vére hullásáról, nyomorúságáról / Kit te érted szenvede ő nagy szerelméből..." majd a Megváltó életútjának rövid érintésével, s a szenvedés mozzanatainak fölidézésével, amelyek e formájukban akár imádságaink körébe is tartozhatnának, így fejezi be: "...Oh halandó keresztény ezeket megmondjad / Édességes Jézusnak kínját meggondoljad / Keserő szent halálát szívedbe forgassad / Hogy halálod idején szent színét láthassad." (Horváth Cyrill: Középkori magyar verseink. 102. o.)

Ez utolsó sorban már megjelenik a szent jutalom képe, imádságzáradékaink említett jellemző jegye. A népi imádságokban, mint tudjuk, egy feszes logikai viszonyt, talán oksági kapcsolatot kifejező záradék követi a lírai hangulatú kezdőképet, majd az epikus-dramatikus jellegű középrészt, mondhatnánk egy balladisztikus tömörségű passiót, a szükségszerűen sokat emlegetett vir dolorum, mater dolorosa, imago pietatis ikonográfiai hármasságát. A középkor évente megismétlődő katartikus élménye nemcsak a képzőművészek témája századokon át, hanem a zene és a szó művészetéé, a költészetéé is. Ahány archaikus népi imádság, annyi gyászjegyű Krisztus-Mária-kép, annyi realisztikus kínzásmozzanat, mintha kódexeink zord, szinte kegyetlen leírásai visszhangoznának bennük a krisztusi szenvedésről, a Megváltó kínhaláláról. Ha öregeink imádságait halljuk, Mária siralmait hallgatjuk, ha imádságainkat olvassuk, a szenvedés képeit látjuk, ezért nevezem verbális ikonográfiának, szóval föstésnek ezt a középkort közelünkbe varázsoló szöveghagyományt.

Különös lélekszonda-hagyomány ez, hiszen imádságaikat végigsíró öregeink által nemcsak a kor lángoló "magis ad lacrimas" konvulzív hitélményét hozza érzékelhető közelségbe, hanem beúsztatja a szent haszon fogalmát is, s bármilyen furcsán hangzik, transzcendens szintre emeli a "do, ut des" (adok, hogy adj) gyakorlatát. A záradék fejezi ki e gyakorlatot: az imádság meghatározott körülmények között történő elmondása, égi ígérvényként, meghozza a maga hasznát. A szent haszon fogalma már a középkorban fölhangzó, majd a kódexekben is rögzített passióimádságokban, énekelt imádságokban csakhamar Európa-szerte megjelenik. A XIV. századi német kódexekben már három-tizenöt-tizenhat haszonról olvashatunk, vagy annyiról, mint a tenger kövecse. Erre a kiemelt értékre utal a latin "vālde utilis/efficax/bona" egy-egy oratio értékjelzésére, akįrcsak a német "gutte/gonde gebett" jelzős szerkezet. Mai német ajkú adatközlőink is "gutes/nützliches gebet"-nek minősítik imáikat, amiképpen - s erre már utaltam - öregeink is "jó-erős-szép-hasznos-hathatós" jelzővel illetik a kínszenvedés-imádságokat. S ilyenkor vetődik fel bennünk a kérdés: vajon e valójában haszonelvű záradék, az azt hitelesítő isteni eredet, "Az Úristen azt mondta... Krisztus Urunk azt hagyta... Maga mondja Krisztus, hogy aki az én keserves halálomról megemlékezik... aki az én szomorú imádságomat elmondja..." és az ehhez hasonlók tartották-e életben ezt a gyakorlatot annyi századon, annyi véres történelmi időszakon át egészen a XX. század végéig?

A filológiai adatok, például a Giuseppe Ferraro kiadta Bolognai Kódex (1281) szerint kezdetben a szövegek "hitelesítését" a záradékokban megemlített, bűnbocsánatot, búcsút hirdető pápák adták. Ám úgy tetszik, idő múltával a népnek már nem sokat mondott a záradékokban szereplő pápák személye, viszont ragaszkodott a kilátásba helyezett kegyelemhez. Imádságai hatóerejét ezért magasabb erők, az égiek kezébe helyezte, velük hitelesíttette, és ezzel kötelező érvényűvé emelte. Csak így magyarázható, hogy a népi imádságok záradékaiban Európa-szerte nem az egykori földi helytartók - a pápák -, hanem maguk az isteni személyek jelennek meg, utasítanak az imádság elmondására, s ígérik meg a krisztusi szenvedés felidézéséért/átéléséért járó szent jutalmat, akár az üdvözülést is. A nép pontosan tudja, mit akar: üdvözülni, megszerezni az égi kegyelmet, az égiek segítségét, hogy följusson a mennyországba. S miután erre a záradékban biztosítékot kap, méghozzá nem is akárkitől, mondja-végzi-folytatja imáját, amely hasznos, amely "nützlich", s amely őseinknek is "vālde utilis" volt. Ha pedig az volt az elődöknek - és ehhez nem fér kétség, Jézus nem hazudik -, az lesz a késői utódoknak is. A korai elődök és a késői utódok között századok teltek el, de az imafolyam csak áradt, egyre áradt, magával görgetve a régiek hitét, bizalmát, szent haszon utáni tisztes vágyát. S elgörgette napjainkig...

*

A Remény szlovákiai katolikus hetilap 1994. október 23-i és 30-i számában riportot közölt velem Népünk kincsei címmel. Az alkalmat a beszélgetésre a Magyar Pax Romana - Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) lévai találkozója adta 1994 júliusának elején. Előadást tartottam kutatásaimról, s úgy látszik, a vallásos néphagyomány-népköltészet témaköre megfogta a jelenlevőket. A Remény munkatársa, Bertha Éva úgy gondolta, lapjuk hasábjain továbbadja az ott hallottakat, mások érdeklődését is fölkeltve a népi költés archaikus rétegei iránt. Beleegyeztem a beszélgetésbe, azzal a kéréssel, hogy a végén tegyünk közzé gyűjtési felhívást. Ez idehaza már bevált gyakorlat volt, mivel olyan községekből, sőt tájakról is hozott jelzéseket, adatokat, amelyekbe aligha juthattam volna el. A hosszúra sikeredett beszélgetés a lap két egymás utáni számában jelent meg, mindegyikben egy-egy részletező gyűjtési felhívással. Az eredmény nem maradt el, sok szöveg érkezett. Valóban olyan községekből is kaptunk emlékeket, amelyekből eleddig nem volt adatom. A beküldött imádságokból folyamatosan közöltünk néhányat, jobbára filológiai érdekeket szem előtt tartva: bemutatni a legrégibb típuskörből valókat, érvényesíteni táji "igényeket", vagyis lehetőleg olyan vidékről is megjelentetni imádságokat, ahonnét hiányaink vannak. Közlésre késztető tényező volt, ha gyerek vagy tizenéves révén nyertünk szövegeket, különösen, ha azok ritkán előforduló csoportba tartoztak. A rendszeres bemutatást azért tartottuk fontosnak, hogy az olvasók lássák, mit tud a nép. Milyen sok száz éves tudást őrzött meg a szóbeli kultúra. Mit a szülők, s főleg a nagyszülők állhatatos hite, az elődök tudásának megbecsülése s ezen öröklött értékeknek a megtartása, átadása az utánuk jövőknek. "Ez olyan hagyomány, valami szájról szájra népi imádság, amit még talán valamikor, talán a jó Isten tudja, hogy melyik őseink imádkoztak" - mondta egyik alföldi adatközlőm 1978. július 28-án Kalocsán, hozzátéve, hogy templomban sohasem hallotta.

A felhívásra érkezett levelekből sok minden kiderült az imádságok használatáról, a népi hitéletben betöltött szerepükről, lelki-érzelmi kötődésükről. Több évtizedes gyűjtői gyakorlatomnak megfelelően ugyanis nemcsak a szövegeket szedem össze, hanem begereblyézem azokat az őket körülvevő gondolati tartalmakat, értékelő, minősítő, megjelenítő együtthatókat is, amelyekkel összefogva tekinthető csak teljesnek egy ilyen messzire nyúló gyakorlat, a köznépi áhítat történeti formája. Ezért is indázza körül szövegeinket a kísérő mondanivaló, akár gyűjtés során nyerem, akár levelekből idézem.

Ha megnézzük a régi népköltészeti gyűjteményeket, jószerivel szövegeket látunk. A múlt században gyűjtőink elégnek tartották a táj, a beküldő megnevezését. A századfordulón már megjelenik a név s az életkor, de az elmondó alig kapott jelzést, sokszor még Bartóknál, Kodálynál sem. Az anyag volt a fontos, az adatközlő személye háttérbe szorult. Sokáig folyt így a munka. Aztán Lajtha László ötvenes években végzett gyűjtései során már kirajzolódik az énekes alakja: föltűnnek szociológiai, faluközösségbeli, családi vonatkozásai, amelyek a már az etnomuzikológia akkor modern irányzata, pl. a kulturális antropológia felé elmozduló Lajtha számára sokatmondóak voltak.

Feltehetően az imádságműfaj felbukkanása, majd föltárása hozta meg a lélek megközelítésének, a lélekbe nézésnek az igényét. Az imádság, ahogy mondják, intim műfaj, a lélek úgynevezett diszkrét szférájába visz el bennünket. S ezt a legbenső világot nem lehet csak úgy körüljárni, nem lehet egykönnyen behatolni a rejtekeibe. Ehhez, úgy tetszik, ez a műfaj kellett, a "saját" imádság, amely kulcsot adott a kezünkbe, hogy bemerészkedhessünk a nép mind ez ideig kevéssé bolygatott spirituális-hitbéli régióiba. Mikor az első Hegyet hágék...-kötet megjelent, nemcsak az addig ismeretlen szövegek keltettek feltűnést, és késztették a kritikusokat pozitív megnyilatkozásokra, hanem az imádságokat kísérő, úgymond, jegyzetek is. Ezek nyomán föltárult a népi hitvilág szubjektív tartománya. Nem pusztán az, amit a nép énekel, amit imádkozik, az, hogy milyen áhítatformákban érintkezik az égiekkel, hanem az is, amit mindeközben gondol, amit érez, amiről nem tudott beszélni, vagy amiről nem illett beszélnie, s amiről soha senki nem kérdezte. Terepmunkám során, azon túl, hogy följegyeztem az imádságokra vonatkozó adatokat: használati mód, átörökítés, az egyházi jóváhagyás kérdése stb., igyekeztem minden egyes adatközlőmmel elbeszélgetni. Erre főként otthoni gyűjtések során nyílt alkalom, a búcsúkon egy-egy emberre nem jutott ennyi idő. A sokadalom, a nyüzsgő tömeg inkább fölfokozott munkára serkentett. A rengeteg ember/öreg jelenlétét ki kellett használni: minél több jó emlékezőt becserkészni, s magnómon minél több imádságot rögzíteni. A lélekmélyi belső kalandozásokra a sokszor éjszakába nyúló beszélgetések adtak módot, amikor már eljött az Arany János-i "ki-ki nyugalomra" ideje, s mi, amíg bírtuk, sokszor hajnalig, fönnmaradtunk. Észre sem vettük, hogy elhúzott fölöttünk az éjszaka, csak azt, hogy "...a kokas megszólamlik...". A szövegek belső erővonalainak rajzát, lélekbe-létbe ágyazottságának mikéntjét-miértjét különleges mivoltuk és hagyománykötő erejük indokolta. Valami nagy kíváncsiság kerített hatalmába, s ha nem tűnik túlzásnak, tartott lázban. Hogy tudott annyi száz éven át hatni valamiféle spirituális erő? Hogy tudta életben tartani - in vivo - ezt a, ha nem is titkosan, de rejtve folytatott gyakorlatot? Hogy maradhatott meg a lélek és az imádságszöveg egymásra hangolt belső ritmusa a történelem összevissza kalimpáló, ki-kihagyó, aritmiás lüktetésének közepette? Vagy éppen ez az egymásra hangoltság, egyenletesség biztosította működését a még oly "nagy üdő"-k, a "pokoll Szell... pokol Fergetegh" rettenetében? A hitbéli megalapozottság ereje, a lélek tartóoszlopainak szilárdsága, az állóképesség, az állhatatosság. És a mintegy az élet tartozékaként felfogott szakralizált szenvedéstudat-szenvedéskép, a kínnal születünk, kínnal halunk meg elfogadása és kiterjesztése e két végpont közötti életre. A "meglátogatott az Úristen" nyelvi szimbolizmusa valójában e kifejezés negatív tartalmának pozitívvá emelése. Az Isten azt látogatja meg, akit szeret, akit erre kiválaszt, méltónak talál. Nem virágcsokorral, hanem hitpróbáló szenvedéssel, amelyre - és ezzel a sikeres helytállásra - az imádságok már felkészítették a lelket. Felkészítették a szenvedő Jézussal és a szenvedő Anyával való azonosulni tudásra - azonosulásra, amire az égi hitelesítésű imádságzáradék eszmélése idejétől, kicsi korától fogva megtanította naponként belésulykolva: "Maga mondja az Úrjézus, hogy aki az én kínszenvedés-imádságomat elmondja... szívében tartja... aki szomorú halálomról megemlékezik..." S a nép mondja, és szívében tartja, és megemlékezik róla mindaddig, amíg ez a krisztusi élet, krisztusi halál, anyai gyász rávetül az ő életére, az övéi halálára s az ő gyászára. Így minden egybecseng. Az imádság ritmusa a lélek rezdüléseivel, a történelem lüktetése a nép életének rendjével. Egybecsenghet, mert egybefogja a keresztény ember vallotta krisztusi hit legfőbb vágya és végcélja: az üdvözülés. A záradékokban nemcsak a szenvedéssel való azonosulásra buzdít az égi ige, hanem fölrajzolja az ezért járó jutalom képét, a mennyei boldogságot is, még ha a bűnös földi halandó nem is közvetlenül, hanem csak a megbánás-vezeklés gyakorta keserves útját végigjárva juthat el oda.

Az imádsághagyomány megmaradásának rejtélyében azonban e spirituális erőtér - a mennyország fölsejlő képe - mellett földi tényezők is közrejátszottak: a szülők, nagyszülők, elődök tudásának hitele, becsülete s következményesen a továbbadás kötelezettsége. Szerepe volt érzelmi tényezőknek, az elődök iránti hűségnek, szeretetnek s kétségkívül esztétikai együtthatóknak is. A szövegek szépsége, líraisága, a szenvedés expresszív jegyei, a Krisztus-dráma érzékletes felidézése és megannyi szubjektív mozzanat erősítette a lélek tartóköteleit. S erősítette a szövegek megjelenítette-hirdette védettség/biztonságtudat, a Sátán, a Gonosz erő elleni fölvértezettség biztos tudata.

A Reményben megjelenő gyűjtési felhívásból és annak eredményeiből indultam ki, s végül ismét a Remény révén nyert írásokból, mintegy első kézből, egészítem ki a az imént mondottakat, a miértekre adott válaszokat. Ezekből a betűhíven közölt levelekből felsejlik a nép gondolkodásmódja, belső önállósága, az egyházi jóváhagyás hiányából fakadó kétsége és lelkületének számos egyéb jellemző vonása.

Kettő az alsóbodoki Gyepes Jánosné Ács Rozáliától, 1920. érkezett a Remény gyűjtési felhívására imákkal teleírt füzeteivel együtt. Azok anyagához egy magyardiószegi asszony, Macek Jánosné révén jutott, akit az ötvenes évek végén az egyik érsekújvári búcsún ismert meg. Feltűnt neki, mennyi éneket, imádságot tud. Megkérte - ahogy ez kegyhelyeken a szent anyag csereberéjekor szokás -, írná le és küldené el őket neki. (Ilyenkor még a postaköltséget is megtérítik.) Így is történt. Ezeket a szövegeket kaptam én meg immár Gyepesné leírásában. (Valójában már a Kincses Kalendárium 1983-as gyűjtési felhívására is érkeztek tőle imádságok.)

Szövegei között éppúgy vannak archaikus népi imák, mint - Bálint Sándor meghatározásával élve (Népünk imádságai. 31-33., ill, 44-46. o.) - a középkori kódexhagyományokban gyökerező, valamint az egyházi folklór körébe tartozó imádságok, épületes szövegek, amelyek ponyvafüzetekben is megjelentek, és vásárokon, búcsúkban terjedtek, ilyenek az ún. "szent levelek - égi levelek" (Himmelsbriefe)-körébe tartozó misztikus eredetű, kora keresztény hagyományokat is magukba építő, "égből szállott", "kőben találtatott", "Jézus saját kezével írt" stb. prózai szövegek. Közéjük sorolhatjuk Szent Mihály levelét, Szűz Mária pokoljárását, a gyötrődő lélek Szép történetét, a Csodálatos képet, a Pápaimádságot, a Tudósításokat és más különös prózai emlékeket, amelyek - amiképpen ezt az irodalmi adatok jelzik - elárasztották a késő középkori Európát. Keresztény színezetű, de erősen mágikus képzetű a védekező, bajelhárító Tóbiás áldása című több egységből álló varázsszöveg, amely az utasok védelmét éppen úgy szolgálja, mint az élet bármely nehéz helyzetében leledző emberét. Rendkívüli népszerűségét napjainkig eljutott emlékei tanúsítják.

Külön csoportot alkotnak az ugyancsak Európa-szerte ismert, de már passiótémájú, lírai jegyeket is mutató imádságok, mint pl. a Szent Ágoston imája, "Mely Imadsagod. zerzzet. zent Agoston doktor" (Nytár XI., 338. o. - lásd a 218. sz. ima jegyzeteit) - legalábbis a nagyobb tekintély végett neki tulajdonították. Szent Ágoston imái többféle szerepkört töltenek be, lehetnek haldokló segítségére (uo., 302. o.), lehetnek, akárcsak Tóbiás imái, "minden veszedelem ellen" (Nytár II. 402., ill. 78. o.) és "minden gonosz ellen" (Nytár XI. 382., ill. 340. o.). A passiótémájúak körébe tartozik még Szent Brigitta 15 imádsága, a Hét mennyei szent zárak, az Aranymiatyánk, a már említett Mária-álom, amelyből gyűjtési felhívásunkra több szöveg is érkezett (lásd a 220. sz., ill. a 245. sz. imát, az Aranymiatyánk énekelt verses változatát). Mindezekből nem közöltem sem prózai imádságokat, sem "szent leveleket", nem ítélvén őket a mi lírai műfajunk keretébe tartozóknak, e tény azonban nem csökkenti irodalom- és áhítattörténeti jelentőségüket. Szerencsére mára már több kutató is szólt róluk, legrészletesebben Jung Károly (Őrszerek könyve. Szent levelek, golyó ellen védő imádságok, amulettek a magyar néphagyományban.) és Orosz György (Égi levelek. Isten és a pápa üzenete.). A népi vallásosság e hosszú ideig tabunak számító témaköre bőséges kutatási lehetőséget kínál, lévén hatalmas szellemi rezervátum, jó értelemben vett múlthordalék. Ki-ki érdeklődésének megfelelően nézhet szét benne, biztosan megtalálja a képzeletét megmozgató "leletet", leletegyüttest, mint amilyenek esetünkben a szinte az egész kereszténységen átívelő misztikus eredetű levelek emlékei.

És most nézzük a népi imádság kutatója számára különösen tanulságos leveleket. A két elsőt Macek Jánosné írta, a harmadikat levelezőpartnere, Gyepes Jánosné.

"1959. Sládkovičovo, 9, hó, 6, án.

Dicsérteség az ur Jézus Krisztus, szeretetel értesítem magát hogy a várva várt napom elérkezet, hogy irásamat már meg szüntettem, ezt magamse gondoltam hogy ijen sokára küldöm el, má igazán röstelemhogy mitis monhatnak felülem, ná de meg fognak győződni hogy miért is kűldöm ijen soká, sok napon át tartot mig le irtam mert igazán mond hatom hogy még 2 honapon át minden nap is írhatnák még akor se vona leírva amenyi sok szép ima ének nekem van. ez a mindenem és maga is ugy tisztője és becsülje mint vagyonát. mert nekem ez fáratságba és elzsibat mindenem még én ezt le irtam, deazt se tutam hogy meliket irjam egyik szeb a másiknál nemtudom hogy vanebene ója a mimagának is van ének, vagy nem tudom hogy fogják ismerni, azoka szép szombati énekek és a májusiak. irtam minden féléket, csak szivből olvasgasák és tanuják és ha nótáját nem tudnak, hasonló sór irásu éneket tudnak ugy probálják meg hogy nemegyűnkirá és igy szerezenek és keresenek nótát, és ha valamikoris ere felénk járnának bárki fölkereshet bejőhet hozám kastélnak szembe lakok igen ismeretes helis mega névis. ojan tőb nincs bárki meg mongya és én szivesen oda repísztenék mindegyikhez a notáját, boldog volnék ha egybe ülhetnék velék, és az öszeset énekelhetném velük, igy csak magam énekelgetek. ez a vagyonam ez őriz meg minden bajban ád kitartást. egéségem hála Istenek mindíg köszönöm, mert még fejem gyomróm sóse fájt pedig egygyetlenegy fogam sincs és még a nyers sunkát vagy bármit meg ehetem, csak az a baj hogy ijesmikre nemis gondolhatunk. fődem el veték volt kéthold örökség és most 100 korona nyugdíjat kapok uram meg beteg aszmás ember az kap 300 koronát ez az egész és vizen kívül mindent veni. ere jutotunk, elein az a három imátságokot fontos hogy töben leírják vagy irja nekik, vagy nala irják, nehogy el tépjék gyerekek. zárom soraim szeretetei üdvözlok mindenkit Macek Jánosné Sládkovicovo 351 sz ókr Galánta válasz várok hogy mege kapták."

(Az ékezeteket, függetlenül attól, hogy rövid vagy hosszú hangzót jelölnek-e, egyformán írja: már nem pont, de nem is vessző. A szavakat gyakran egybeírja.)

A másik levél:

"Dicsérteség a Jézus Krisztus,

Kedves Jó Nénike tudatom Vele hogy a levelét meg kaptam, a mint veszem észre hogy talán fél és kételkedik, és hasonlitsa a szent antal láncához, araosztán godolatjase legyen, én is kaptam már nem egy ójan levelet de igenyesen a tűzbe doptam és továb nem atam az igazán babona hogy kilecnek agyák továb és ha nem egyévre meg hal, akor má egész falunkban akicsak kapot, egyse énemá, ezek a imák má legaláb egy 45. éve hogy irtam magamnak, mikorában ferhez mentem, ot a régi öregek akik má kimultak, hát igy ki irja rá a jóváhagyást. itt nálam is nézte má a pap. mikor mind elólvasta akor ójan örömel hozta nekem visza, és azt monta hogy ezt sohase hite volna hogy házokba ijen imádságok legyenek, nagyon szép, ha igytisztelik az ijen imádságot, egyik ima találtatott Jeruszálemben a szent sírnál arany betükel irva mártiromság idejében. Vereamban aki ezenimádságal bir, és mással közli anak nagy érdeme lészen és az Úr Isten erőt adneki. ezért aki tugya és imátkozhatja, a másik pedig 1505.ik esztendőben, találtatott Isteni Üdvözitönk sírján. Midőn V. Károly császár. háboruban indúlt pápátol ajándégba kapta és Franciaórzságban szent Mihálba küldötte a hol egy pajzson aranybetükel, irva gyönyörüen olvasható. evel a tudatal kaptam és járúltam hozá mikor kicsinyet voltak a gyerekeim. a Jó isten meg segitet 10 neveltem és sóse kelet orvoshoz egykese menem, erőbe egéségbe neveltem, most meg egyel el vanak veszve. vagy a bombázás alat is 16 bomba it a környéken két szomszédbais, teljesen őszedőlt és az én házam öreg és semibajaselet. mindig azt mondom, hogy csak ezek a imádságok menteték. Kedves nénike ha van mogya hogy elgyühet szivesen várom akor sokat beszélhetünk csak gyűjön a Kastélnak szembe lakok, 351 sz alat

Macek Jánosné
        v b m"     

Gyepes Jánosné levele a Remény szerkesztőségének:

"Tisztelt Szerkesztőség

Tudatom, hogy én ezen imádságok birtokába úgy jutottam, hogy 1959-ben voltunk Érsekújvárba a Porcinkula búcsún. S a mellettem levő padban egy néni a másiknak, elég hangosan beszélte, hogy mennyi imádsága van és mily hathatósak, közülük különösen három, amit ő naponta imádkozik, még a régi századokból valók. Úgyszin(tén) nagyon sok régi éneke is. Aztán szót váltottunk és megkértem nem-e írná le és elküldené nekem. Megigérte és el is küldte választ várva. Aztán én írtam és megköszöntem a fáradságát. Közben meg is lepődtem hogy a három imádsághoz bizonyos feladatok fűződnek meg jóváhagyás sincs. Megírtam vissza neki. Még válaszolt hogy ő 45 évvel azelőtt írta le az régi öregektől. Hol volt akkor még jóváhagyás, csak tartsam tiszteletben mint vagyonomat és nyugodtan imádkozzuk..."

(Megadta levelezőtársa címét és a sajátját az adataival együtt. Jelzi még, hogy nyilván egyik gyűjtési felhívásomra, feltehetően a Kincses Kalendáriumban 1982-ben megjelentre, nekem is küldött egy füzetnyi éneket, imádságot és én azt megköszöntem, ez igaz.) A végén ezt írja:

"Nálunk is már rég lehetett volna ezeket gyűjteni, mert a kopott, sárguló lapokról elég nehéz le lopdosni ilyen idős könnyes szemekkel. De hál Istennek hogy rá segített hogy irás közben elmélkedhettem a szép szavak írásában: Isten Jézus sz. test szent vér szent angyalok stb., stb. m. I. n. R.!

A két régi levelet is elküldöm amelyet az a néni írt. L. J. K.!"

Ehhez a három levélhez nem fűzök észrevételeket, pedig lehetne bőven. Ilyen gondolkodású és hitű öregek s egyáltalán emberek élnek és éltek itt a Kárpát-medencében. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy középkori eredetű népi imádságaink még a XX. század végén is gyűjthetők, és remélem, azok maradnak az ezredforduló után is.

Végezetül még egy, a hagyományt megtartó-védő s érte harcoló népi gondolkodásmódra nagyon is jellemző írás, Hangya Ferencné Márkus Lujza, 1925. Garampáldról küldött levele.

A Remény gyűjtési felhívására érkezett szövegek közül az elsők között hoztuk le 1995. jan. 29-én az 5. oldalon Hangyáné egyik imádságát, pontosabban annak egy részét, amely a záradékből is kitetszően teljes egész, csakhogy ő szorosan összetartozónak tudja a rákövetkező résszel. Ezt a részt kihagytam, mert a 63. sz., ún. nagyberényi alapszövegben is megjelent. Az egész magyar nyelvterületen találkoztam vele, s a beküldött imádságok között is előfordult. Ma már tudom, hogy a filológia szempontjai nem azonosak a nép fölfogásával. Ami szerinte összetartozik, azt nem szabad szétszabdalni. Az úgy szent, ahogy van, ahogy a népi gyakorlat kialakította. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja az alábbi okos írás, amelyet most teljes egészében közreadok:

A postabélyegző szerint 1995. febr. 8.

"Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Tisztelettel!

Erdélyi Zsuzsanna, Néprajzkutató!

Nagyon szépen köszönetet mondok hogy aszt az ősrégi imádságomat leközvetitették, a Reményben. Az ima kezdete Mikor ül vala a Boldogságos Szűz Mária a Paradicsomkertjébe! Nagyon szeretném ha az ima folytatását is megírnák. Mert ha valaki meg akarná tanulni igy lenne egésszében, kedvessebb az ima. Mert így az ima csak addig szól, mint a pólyabéli gyermek, mert az Úr Jézus aszt mondta, hogy könyebb a tevének át menni a tű fülén, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. És tovább folyik az ima. Názáretben van egy mustromfa, kivűl aranyos, belül irgalmas! Ebben mondanak, hétszer hét szent misét. Ez olyanfa amibe lehet szent misét is mondani. Erre az Úr Jézus szavait idézem ismét. Döntsétek le a templomot és én harmadnapra föl építem aszt. De ő eszt a templomot a saját testére mondotta. Megölték gyalázatos halállal, és dicsőségessen, Föltámadott! ép testben, lélekben! Mivel Szent Lukács a Kálváriára küldötte két lator között van fölfeszitve ecettel epével, itatják, Tövissel koronázzák. Itt jön aki eszt az imádságot este lefektébe, reggel felkeltébe, elmondja, ki lessz neki a Mennyország ajtaja nyitva. De még nem ért véget az ima. Minden embernek van őrangyala ehhez is kis fohász. Édes őrangyalkám, szépen kérlek vigyázz reám. Légy vezérem, hogy még élek mindig jó és jámbor legyek. Holtom után vezess be a Jó Istenhez menynyekbe. Itt ért véget az ima, Észt szépen megkérem önöket tegyenek kérésemnek eleget! Köszönöm szives megértésüket.

Maradok Tisztelettel Hangya Lujza.

94359 Garampáld, h. sz. 124."

Hangya Lujza teljességérzésén esett csorba, amikor a filoszmérlegelés folytán csak a nagyon ritkának ítélt imádságot közöltük. A legtöbb helyen ez a típus önmagában is megállja a helyét, de Garampáldon, pontosabban a "felnevelő nagymama" gyakorlatában ehhez még két motívumegység fűződött, s számukra így volt egész. Ehhez ragaszkodik Hangya Lujza, s igaza van. Mi viszont helyszűke miatt nem közölhettük a hosszú s a ponyvai terjesztés folytán ismertebb szöveget, amelyet a 63. számú imánkban megtalálunk.

A Reményben megjelent gyűjtési felhívások azon eredményes kérések sorába tartoznak, amelyek között ott találjuk az Új Emberben már a kezdetektől közzétett kérő írásokat, a protestáns sajtóban (Reformátusok Lapja, Evangélikus Élet) olvashatókat, a Szabad Föld és naptára, a Kincses Kalendárium igen nagysikerű felhívásait. Sajnálatos módon nem talált visszhangra a Remény naptárában, az 1998-as Magyar Vasárnap Kalendáriumban Eleink imái címmel közölt írásom (99-111. o.). Ebben, az előző küldemények bőségén föllelkesülve, elsősorban a szlovákokhoz és Szlovákia nemzetiségeihez: ukrán, német ajkú és lengyel/gorál lakosaihoz fordultam. Reméltem, hogy szavam eljut hozzájuk is, főként a vegyes házasságok, a közösségeken belüli keveredések révén. Nem csak egyszerű felhívást tettünk közzé, eddigi nemzetiségi gyűjtéseimből is közöltem néhány imádságot mutatóba, hogy segítsem az emlékezést, a nyelvi rágördülést. E kérés ötletét 1973-as novemberi szlovákiai kutatóutam adta, amikor is bejárván a magyar nyelvterületet, vegyes házasságok révén találtam szlovák imádságokat is. A szakmai tisztesség okából e fölkérésben hangsúlyoztam, hogy a beérkező imádságokról másolatot készítek, s fölajánlom őket a szlovák kollégáknak, ahogy hazai szlovák gyűjtéseim másolatát is átadtam az ELTE szlovák tanszékének. Sajnálatosan erre a fölhívásra, legalább is eleddig, egyetlen szöveg sem érkezett, pedig de nagyon örültem volna, ha az igen erősen hagyományőrző szlovák hegyi falvakból vagy a gazdag kultúrájú goraloktól érkezett volna valami, nem beszélve az egészen különös szórványt alkotó mánták német imáiról vagy az ukránok dúsjegyű szent szövegeiről. Kár, hogy elmaradtak. De hát a Remény azért Remény, hogy reménykedjünk.

S most a nép arculatának még néhány "lölki" vonásáról.

Szép szakmánknak, a szellemi néprajznak s azon belül a vallásos népköltészetnek csúnya, hivatalos kifejezése van a kulcsfigurájára, a hagyomány megjelenítőjére, pontosabban közvetítőjére: adatközlő. Nyugaton jobb szót találtak rá, az informare ige származékait. A mi megjelölésünk száraz, hivatalos, tényszerűnek ugyan tényszerű, de valami hiányzik belőle. A múltra vonatkozó információszerzés - a hagyomány megismerése - két ember játszmája: azé, aki kérdez, s azé, aki válaszol. Az utóbbi tájékoztat, informál, az előbbi rögzíti a hallottakat, mindazt, amit összeszedett, összegyűjtött. Az ő ténykedését a nyelv jól adja vissza: gyűjtő. Annál rosszabbul a partneréét. Ennél talán csak a német megnevezés ridegebb: Gewährsperson. Mindezt csak azért jegyzem meg, mert a legárnyaltabb kifejezésre is alkalmas magyar nyelv ezúttal nem volt hű önmagához. Talán túlságosan is új a fogalom, mint ahogy új a vallási néprajz egész tudományága. Alig e század terméke, igazában Bálint Sándorral lépett színre a harmincas évek elején. Így aztán nem tudta kiforrni magát, a nyelvi kohóban nem égett ki a megfelelő forma. Közel fél évszázados gyűjtőmunkám során ezer és ezer "adatközlővel" volt dolgom, s szinte minden alkalommal dohogtam magamban, miközben gyönyörűséges imádságaikat, Mária siralmait, altatóit énekelték fölajzott lélekkel és könnyes szemmel. E megrendítő folyamatban éppen adatot közöltek. Mindaddig, amíg erre a fogalomra nincs jobb kifejezés, maradunk ennél a lélektelen, tárgyilagos "nyelvi jel"-nél. Koppan, mint dió a falon, s bizony elég sokszor koppan, tele a kosár.

Ha az imádságok lelőhelyeit nézzük, látjuk, mennyi utalás van kegyhelyeken történt gyűjtésre. Hogy mit jelent a búcsú a gyűjtő számára, azt megtapasztaltam, arról pedig, hogy mit jelentett a nép életében, s miként bontakozott ki történelmi menetében, a Bálint Sándor-Barna Gábor szerzőpáros Búcsújáró magyarok című szép könyve tájékoztat igen részletesen. A jámborsági igény mellett engem az időmegtakarítás, a célszerűség, modern szóval: a munkaökonómia arra kényszeríteít, hogy versenyt fussak az idővel, az öregekre leselkedő halállal, a kommunizmus szent hagyományt felszámolni szándékozó pusztító törekvésével, s talán saját csökkenő energiámmal is. (Nem húszévesen lettem az anyag gazdája.) A búcsúkon mindig hatalmas tömeget találtam. Számtalan község legjelesebb, legkegyesebb öregjei gyűltek ilyenkor össze, de középkorúak és fiatalabbak is. "A Szűzanya iránti szeretet, vágy" késztetésére keltek útra. Jóllehet "hajtottan" dolgoztam, s főleg az imádságokra koncentráltam, szívem szerint minden öreghez odamentem volna, mintsem hogy akár egyet is kérdezés nélkül hagyjak, de nem tehettem. Mégis sikerült a korra, a benne élő emberre, az indítékokra vonatkozó ismereteket nyernem, ma már megszerezhetetlen, s éppen ezért vallásetnológiai szempontból fontos információkat. Úgy érzem, ezekből egy-egy villanásnyit közölnöm kell általánosítható érvénnyel, függetlenül attól, hogy nagy búcsúban vagy faluünnepeken végzett gyűjtések alkalmával rögzítettem őket, mint Jászalsószentgyörgyön (Szolnok m.) 1974. február 16-17-én, előzőleg búcsúkon megismert asszonyok körében. Ez alkalommal is sokféle, abban az időben égető kérdésről esett szó, többek közt arról, hogy a régi gyönyörű nagy templomok, gazdag vidékek kegyességének egykori fokmérői, üresek, viszont a búcsúkon rengeteg ember van.

Ennek a jelenségnek az okára kérdeztem rá, végül is a rendszer nem záratta be a templomokat, nyitva vannak, szolgáltatnak misét...

"...Templom nyitva van, odamehetne, de oda se mennek. Mer az a szülő nem viszi oda! Mer a szülő nem viszi oda!"

S miért nem viszi?

"E' meg csak azér, hogy ki van belőle verve, valamikíppen megy az élet után." (Izgatottan:) "Ez csak azír'! Nem másír'" (mondja különös hangsúllyal).

(Előzőleg hosszan folyik a beszélgetés arról, hogy a gyerekeket azért nem viszik templomba, mert maguk a szülők sem jártak hittanra, nem tudnak imádkozni, s amit nem tudnak, azt nem is taníthatják meg. A nagyszülőktől meg nem kérik, sőt... Szó van a hitetlenségről, annak okáról, a rohanó életről, üres templomokról...)

Na és akkor a búcsúk, miért olyan óriási tömeggel vannak? Azt maga mivel magyarázza?

"...Oda legjobban míg a rígiek mennek. Akikbe még benne él. Akik még azt megszokták, annak idejibe."

Azért látok ám fiatalokat is búcsúban.

"Vannak azé', kerüköznek azok is. Vannak! Hát! Nem is tudom, hogy hogy mondjam meg. Ugye, nálunk például túl nagyba a fiatalság nem templomos. Se nem imádságos. De vannak részek, ahol vannak fiatalok. Vannak olyan részek."

Na és a régiek miért mentek búcsúba? Magukat, magát mi vitte a búcsúba?!

"...Engem a saját ösztönöm vitt. Engem semmi más nem vitt. Engem a saját ösztönöm, mer én nagyon szeretek imádkozni. Jaj, hát én ott olyan nagyon szeretek lenni a búcsún, hogy egy csoda. Mindenütt. Minden búcsún nagyon feltanálom magam."

És mi viszi a búcsúba még? A saját ösztönén túl?

"Saját ösztönöm. Szeretek imádkozni."

Na és miért szeret oda járni?

"...Szeretek imádkozni. Szeretem azt a sok éneket, amit ott iccaka e(l)követünk. Hát milyen szíp az. Oly gyönyörű az, hogy én azt nem adnám még a világ minden vagyonáér. Énnekem az többet ér mindenné'. Mikor este, ugye, hozzáfogunk az imádságho' reggelig, hát mennyi minden szípet elmondunk. Énekelünk, imádkozunk."

És nem fáradnak ki?

"...Még alszunk is néha." (Nevetve:) "Ilyen is van. Ilyen is csak van. - Ennek van egy ódala."

?

"A lelki jóság - egyik. És a másik... legfőbb az, ugye, ha valaki a jó Istent ismeri annyiból, hogy tényleg ű teremtett bennünköt, és fenntart. Ű ad minden harapást és minden egíssíget és mindent... (oktatólag, tagoltan, bölcsen, egyenletesen mondja) ...és azt meg is köll köszönni! És ezért meg is köll szolgálni! Ha valaki józanul gondolkozik. Én szerintem!" (nyomatékkal, hangsúlyosan). "De hát ugye, hogy mondjam meg? Lehet, hogy nem mindenki így gondojja, de legalábbis én így gondolom.

Azután van egy másik ódala - hát ki a legméltóbb, ugye, mint az Úr Jézus az oltáriszencségbe? Ha ez nem, akko' másí(r)' mié(r)' mehet valaki? Persze minden kegyelem az Isten anyja után adatik. Ha ez nem volna, semmi kegyelmet nem kapnánk! És sehova nem is mehetnénk, mer' akko' tén'leg mennénk a semmi után. Mint ahogy megy a jó nép máma. Sajnos!"

Na igen, mert itten, mondom, hogy hát azon túl, hogy a saját ösztöne viszi a búcsúba, hát mi viszi még? Hogy az Úristen avagy Krisztus Urunk vagy a Szűzanya? Erre válaszolt aztán:

"...Engem a szíp ínek és a szíp imádság visz oda legjobban. Én azt szeretem legeslegjobban a búcsún. A sok, sok szíp nípet, meg a sok szíp imádságot, meg a sok szíp íneket. Én azt úgy szeretem, én, minden örömöm telik benne!" (Lelkesen, majd más hangszínnel:) "Van, ilyen is van a világban. Ilyen is van a világban ember, ugye, hát mindenki gondolatát nem tudjuk. Ugye? Én nem mondhatok senki felett semmit, ugye? Se pá'cát nem törhetek, se magasztalást nem tehetek. Csak ippen azt tehetem, amit érzek a magam részirű'. Én csak azt tehetem. Mer' én nem mondok semmit." (Arra, mondja, hogy akadt olyan is, aki csak, mondjuk így, turizmusból ment a búcsúba, hogy kilépjen saját hétköznapjaiból. Elmondja, hogy ő vonattal megy két napra, s nem csak egy napra busszal, hogy minél tovább a szent helyen lehessen:) "...Mer ugye, nekem az a rövid idő kevés arra, hogy mondjam má' az a lélek fölemelkedjen ahho' amihö' kell... Én szeretem, én nagyon szeretem a bucsuba való meníst. És tüllem telhetőleg nem is hagyom, még bírom. Még bírom, meg mindenfélekíppen..."

A beszélgetés summája: "...valóságosabban vót a rígi... lélekben szeretőbben. Mink, ahogy jelen vagyunk vallásosak. A rígebbiek vallásosabbak vótak, az öregebbek, az elődeink... csak úgy képzelem el, hogy rohan az élet, rohan. Nem érünk rá. Vallással se foglalkozni... Valahogy csak ki van a nép ölve valamiféle tekintetbe, a hitnek a, a alapja... el van vakú'va a nép. El van a nép vakú'va..." (Jászalsószentgyörgy [Szolnok m.], 1974. febr. 16-17. Bárányi Istvánné Bató Mária, 1914.)

A csíksomlyói búcsú 1978. szeptember 9-10-én pályám egyik legszebb s ugyanakkor legkeservesebb emlékei közé tartozik. Legszebb, mert rendkívül gazdag anyaggal tértem meg. S nagyon keserves, mert előző este tudtam meg, hogy a Hegyet hágék... a tiltott könyvek listájára került, s "nem kívánatos személy"-ként bajt hozhatok mind magamra, mind a megkérdezettekre. Három fiatal lány segített a gyűjtésben, azaz figyelte a tömegben elvegyült szekusokat. Ha valami gyanúsat láttak körülöttem, egyezményes madárfüttyel jelezték. Szombaton délelőtt annyiszor szólalt meg a madár, hogy csak gyomrom remegése kelhetett vele versenyre. Ez bizony idegek kérdése volt. Féltettem az öregeket, és féltem, hogy kitépik a kazettáimat, vagy magnóstul elveszik, amire számtalan példa volt. Délben fölvonultam a hegy tetejére, a Salvator-kápolnához. Ott már nem fütyült a madár, csak az eső szemerkélt, majd esett, s kellemetlenül hűvös volt. A lányok kétóránként hoztak föl forró kávét, teát. A hívőket nem zavarta a Hargita fölött ülő sűrű szürke-mélykék felhő. Csak jöttek, csak jöttek, és én gyűjtöttem, gyűjtöttem vizes lábbal, de egyre melegedő szívvel.

...A föntebb idézett magyardiószegi levélre adott válasznak tűnik egy csíkszentdomokosi idős ember "népi teologizálása" az imazáradékokkal s az egyházi jóváhagyással kapcsolatban. Azért idézem, mert ellentétpárnak tűnik, mégis egységet jelez, a sokrétűségben is föllelhető egységet. Ő azt mondja, azért nem használják ezeket az imádságokat olyan gyakorta, azért nem terjedtek el, mert "...nem lehet egykönnyen a halálos bűnt -, azt csak levezekelni lehet és meggyónni, mert levezeklés nélkül az ima az nagyon könnyed vezeklés lenne, azt csak levezekelni lehet, vagy az Isten sújtja az embert, vagy pedig önként vállal szenvedést... le kell vezekelni, meggyónni a halálos bűnt. Az ima föltétlen csak a bocsánatos bűnökre hat... Nem bocsáttatik meg. Ezt leszenvedni lehet csak. Halálos bűnöket csak leszenvedni és meggyónni."

Vitatkozik a záradékok azon kitételével, miszerint: "aki ezt az imádságot este lefektében, reggel fölkeltében elmondja hét/három halálos bűne megbocsáttatik". Ezt nem tudja elfogadni a föntebbi megokolással. (Anonymus, 1925.) A nevét nem mondattam be, féltem, hogy a kazetták netán a szekusok kezébe kerülnek. Ezért is van annyi Anonyma akkori csíksomlyói gyűjtésemben.

Ha már említettem a gyűjtési felhívások ösztönözte népi közreműködést, közlök néhány nagyon is jellemző levélrészletet. Nemcsak írójuk lelke van bennük, hanem a kor szelleme is. E néhány idézet sűrítve jeleníti meg a hetvenes-nyolcvanas évek tudati, lelki, stílusbeli sajátosságait, egy ellentmondásokkal elegyes történelmi időszak belső vetületét.

1983. március 3.

Elsőként felvidéki levelekből idézek, legelőször Szímőről:

A felvidéki Szímőről Véméndre áttelepített I. B.-né szép soraiban benne van egész sorsa, az elvesztett otthon képe - egyszóval a politika, amely emberi életeket tett/tesz tönkre:

"...Most én is az Urjézus és a Szűzanya iránti szeretetből énis küldök magának egykét imát és éneket ezek mind olyanok amelyek nincsenek az ima könyvben. Ha ugyan megfelelnek, hogy ezzel a jó cselekedettel is közeleb legyek a jó Istenhez, mert mindég csak a bajok érik az embert, de belekel nyugodni az ő szent akaratába..." Aztán családi gondjairól ír, gyerekei elvallástalanodásáról, majd hirtelen így folytatja: "...és ha még asztis megirom magának hogy minket 48-ba felvidékről telepitettek ide 3 családot Szimő községből lehethogy ismerős is arra felé hiszen az élet rajzából kiértettem Komárom 30 kilométer az Érsekujvár 17 km. (ide jártunk piacra) szimö község arrol nevezetes hogy 1800 ba ott születet a Jedlik Ányos a dinamo fel találoja, de én eszt a szülöföldet soha elnem felejtem mindég sirok ha rá gondollok ha meghalok még a föld sem fogja belöllem kinyomni..."

Debrődről írja 1982. december 22-én a 76 éves Sz. J.-né:

"Ez év Novemberében kaptam egy 1983. évi Kincses naptárt a magyar rokonoktól és olvasás közben meg találtam az én kedves imámat, amit naponta végzek érte (Názáreti Jézus zidoknak királyja). Ez bátoritot fel hogy én is irjak egy nem nagyon ismert szép imát, Vanekem egy ima füzetem ami vagy lehet 200 éves eben van, nagyon gyenge már a lapjai de sok szép régi ima van bene. És olvastam a felhivást kedves Zsuzsa testvér Szeretetel gondolok ara az én imám is kedves lesz. Az én edes jó anyám sók szép imára megtanitott amit már én átattam, az én gyermekeimre is. Én egy föld munkás gyermeke vagyok 8 voltunk testvérek 3an kiskorukban meg haltak... Sok szép esteli és reggeli imára tanitot az én édes jó anyám, a mit most nem imádkoznak.

Kedves Zsuzsanna netesék rosznéven veni ha nem jol szolitotam mink nem vagyunk értelmiség család mint a maguk családja..."

A 72 éves P. J.-né Szencről 1983. febr. 16-án, örömmel közli, hogy:

"Tisztelt Erdélyi Zsuzsanna

Tudatom vele hogy a naptárból olvastam a felhívást ha valaki tud régi imákat hogy tudassuk vele vanbátorságom Csehszlovákiából irni ha elfogadja igen örülni fogok neki. Maradok mély tisztelettel iránta..."

Cz. L.-né Érsekújvárról 1974. aug. 7-én egy korábbi gyűjtési felhívásra jelentkezik segítő szándékkal:

"Már másodizbe olvasom a Kedves "Uj Ember"-ben, hogy Őn keresi az általam is kedves imát. Amit itt most mellékelve elküldöm Önnek. Igazán nagyon örülnék, ha megnyerné tetszését. Én még kicsi gyermekkoromban tanultam a drága b édes Anyámtól. Már megettem a kenyerem javát de eddig hála legyen a jó Istennek mindennapi imádságaim legkedvesebbjei közé tartozik..."

M. J. Dunaszerdahelyről 1983. február 15-én érkezett leveléből kiderül, hogy öreg emberekben is milyen erős az értékféltés, értékmentés szándéka:

"Igen tisztelt Nagyságos Asszony! Ne tesék nézni a rosz írásomat de nehezen jár a kezem az irásra már. Olvastam a felhivását a kincses kalendáriumban erre szeretnék válaszolni. A feleségem tudja a szóban forgó imádságot gondóltuk hogy meg irom. A feleségem most a 85-dik évében van fiatal korában tanulta egy öreg nényétől talán tudja használni..."

A szerdahelyi M. J.-re igen csak rálicitál D. A. Ipolyszakállasról 1985. febr. 3-án írt soraival:

"Krisztusban kedves nővérem! Mink már nem vagyunk teljesen ismeretlenek. Jó néhány évvel ezelőtt mikor itt járt Szlovákiában, akkor az én falumban Ipolyszakállason is megfordult és az óta ha emlékezne rám ismerősök volnánk. Most hogy jelen soraimmal fölkeresem még pedig azon okból, hogy már idős ember vagyok vagyis 85dik évemben járok. Hosszú életemben végeztem népi énekek és imagyüjtéseket és sajat szerzeményeim is vannak és a faluba más helyen akadnak ilyen dolgok. Azért arra kérném magát, hogy, vagy ön, ha pedig nem tehetné meg, akkor valakit kiküldene hozzám az "Antal" bácsihoz... Az általam följegyzett dolgokat kár volna magammal a sírba vinni..."

A Kincses Kalendárium hívó szavát Erdélyben is meghallották, X. Y. a kalotaszegi M. falváról az Új Ember egyik felhívására így ír:

"Méjjen Tisztelt Nagyságosasszony! Elmult a nyár: faluhelyen kevesebb a munka, és igy nekem is sor kerülhetett a levélirásra, ill. más közleményekre, melyett az alábbiakban fogok ismertetni nagyságosasszonnyal. Először egy karácsonyi éneket irok melyett az ablak alatt énekeltek ős-nagyapáink. Ezt az éneket egy 1776-1777-ben kiadott énekes könyvről irtam, melynek első két versét nagyapámtól tanultam, de a többi versszakot nem ismertem. Az egész versszakát olyan betükkel irtam, ahogy ill. amilyen betükkel a könyvbe van..." (A levél 1974. dec. 14-én érkezett.)

B. M.-né 50 éves erdélyi származású asszony 1982. dec. 30-án érkezett levelében ezt olvassuk:

"Kedves Zsuzsanna Lelkem! Megkel mondanom hogy én egy 50 éves, vallásos yo családbol származom a származásom Erdéli vagyis Román-magyar vagyok és nagyon régen vágyok egy ilyen feladatra hogy énistudjak valamit elő adni valakinek; és sokatis tudok csak legyen egy kis ismerecség és erő egészségmert hüszen én elüs kesztem egyszer de valahogy abbais hagytam mert valahogy gyáva voltam gondoltam hogy ki nevetnek de meg probálkozok még egyszer yo; és most egy rövid Karácsonyi éneket adok vagyis irok le amit Édes yo anyámtol gyerek koromba tanultam... Ha esetleg énekek és táncok régi szokások érdekelik lessenek el yönni vagy hüvni meg oldjuk yo, tudok nagyon sok szép Erdélyi éneket és szép táncot amit még soha nem adott senki elé..." (Közben felsorolja karácsonyi énekeit.)

A kisebbségi élet nehézségeiről árulkodnak e mondatok Erdélyből, egy névtelen levélíró 1985. május 14-én kelt leveléből:

"...Jelenleg N-on lakok a kisebbik fiamnál, voltam D-ben a nagyobb fiamnál a hol van 2 unokám a kik vallásos gyerekek nagyon sok ímát tudnak énekeket s úgy terveztem el velűk hogy a cimre elküldöm és nagyon kérem tessék válaszolni nagyon boldogok lennénk erősödne a hitűk és szívűkben az, hogy túl értékelík azt a mit itten csak úgy dugva őrzűnk a régi szép hagyományos vallásos imákat és búcsus énekeket és híszünk reméllünk a hatalmas teremtő Istenünkben.

Üdvözlettel maradok, egy székely asszony.

Juliska néni. 71 éves vagyok."

A Délvidékről is kaptam jelzéseket: K.-né L. P. 1983. febr. 2-án tudatja, hogy:

"...Amióta a Kincses Kalendárium felhívását elolvastam nincs nyugalmam, hogy régmúlt gyermekkorom szép két imádságát át ne adjam az utánnam következőknek. Én magam Bezdánban élek. 78 éves vagyok, ezeket az imádságokat mai napig is imádkozom..."

N. M.-et Újvidékről szintén a felelősségtudat indítja írásra:

"Igen tisztelt Ismeretlen! Talán kissé csodálkozni fog, hogy más országból kap levelet. Úgy érzem el kell küldenem a mellékelt "Zelli bucsu" c. legendát. Remélem a bucsu napjáig meg is kapja... Ellenértékként nem kérek semmit csak egy nagy célom elérésére egy két fohászt a Szüz Anyához és Jézusom szent Szivéhez...

1974. aug. 26."

Számos levelet kaptam Kárpátaljáról (akkor még a Szovjetunióból); 1984. febr. 12-én Taracközből írja az 54 éves S. J.-né:

"Kedvesismeretlen Asszonyság. Én a kincses-kalandáriumból olvastam hogy kértek ki tud régi imát és amit kértek hátha ez lenne az a muzeumba mint régisségett. Nem tudom eltugyák e olvasni, s a határon elengedik e gondolom igen ebbe semmi államellenes nincsen...."

B. J.-né 1983. jan. 3-i leveléből a kárpátaljai Mezőkászonyból a szent szövegekre való nagy-nagy igényt olvassuk ki:

"Mélyen tisztelt Erdeí Zsúzsána, bocsánatot kérek ha ne talán zavarkodom e pár soraimmal, de a Kincses naptáromba rá találtam az Ismeretlen kedves becses Nevére imádsagat és a többi soraira és fígyelembe vettem az ön kívánsagat. Most azért bátorkodom túdomására adni hogy énis szeretem a Nazaretbeli Úr Jézús Krisztúst a zsidók királyát és minden este és reggel el imádkozom azt a sép imadsagot amit meg tanúltam a kincses naptáromból és enis irtam egy másik imát nem könyvből való csak amit Isten jelentett nekem meg nyolcvan két éves koromba könyv nélkül. Tessék szives lenni el olvasni és figyelembe venni a én imadsagomat is. Maradok tiszlettel továbrais én Özvegy öreg nyolczvan két éves született D. R. B. J.-né... Kezeit csokolom!"

A tengerentúlról érkezett levelekből közöltük az Ausztráliába kivándorolt "Juliskanéni" megrendítő sorait. Hasonlóan érzelemgazdag Sz. L.-né 1983. febr. 12-én érkezett levele az Egyesült Államokból, az oregonbeli Astoriából:

"Kedves Zsuzsanna. Örömmel olvastam a Kincses Kalendáriumba a felhívását. Budapestről kaptam 1983 as naptárt, minden sorát örömel olvasom, és örömmel teljesitem kérését. Ezt az imádságot az én drága jó szeretett Édesanyámtól tanultam kislány koromban. Édesanyám meg nagymamámtól. Nagyon rég volt, mert már lassan, 56 éves leszek magam is. Nagymamám 93 éves volt mikor meghalt... Drága szeretett szüleim elvesztése nagyon megtörte a szivemet fél év alatt vesztettem el őket. De ez a kis imádság az én drága szeretett Édesanyámra emlékeztet, amit nem tudok elfelejteni, mert minden este regel együtt mondtuk el... Szeretettel gondolok a hazámra..."

Végül sereghajtó gondolatsorként következzék még egy beszélgetés a fényes homlokú, nyugodtan mondhatom, Isten jegyével ékes Demse Dávidnéval, aki a negyvenes években a moldvai Klézséről települt át Magyarországra. Otthonában, a Baranya-megyei Sásdon többször fölkerestem, mint sokan mások, lévén analfabéta létére kimeríthetetlen tudású múlt-hírhozó. Archaikus beszédmódja, dialektusa, gyönyörűen mondott imádságai, "szentes" vagy világi tárgyuktól függetlenül gazdagon díszített énekei, soha nem felejthető öregeink közé sorolják. Domokos Pál Péter "testálta" rám, aki ellentétben egyik-másik kollégával, nem sajátította ki adatközlőit, nem tekintette őket a tulajdonának, valamiféle hitbizománynak, akiket csak azért teremtett s áldott meg annyi tehetséggel az Úristen hogy azt az egy gyűjtőt szolgálják. Mert egy-egy különös adottságú népi alany közkincs. Mindnyájunké. Minél többen keresik meg, s tárják föl belső szellemi archívumát, annál több életadalék, múlttartozék kerül felszínre, mintegy évszázados kódexek lenyomataként. Írtam már, hogy ezek a szent öregek valóságos élő kódexlapok, bárki gazdagodhat általuk, aki meg akarja ismerni mindazt, amit megőriztek. Ahány gyűjtő, annyi érdeklődési kör, s annyi szelete a mélyről felszínre hozott, föltárt népi tudásnak. Népi tudás? Túl egyszerű így nevezni. Nemzeti tudás. Csak van, ami a könyvekben maradt fönn: a betűk rögzítette kultúra, s van, ami az emlékezetben: az élőszavas kultúra. A kettő adja a teljességet, segítve egyik a másikat, ha valahol fehér foltok mutatkoznak. Viszontagságos történelmünk "okán" sok a fehér foltunk. Múltunkat feltáró szellemi értékeink java elpusztult. Ám a közösségi emlékezetet kevésbé kezdte ki az idő, miként gyűjtési tapasztalataink mutatják, sok mindent megőrzött, amiről legföljebb csak közvetett adataink vannak. Jómagam máig hálás vagyok Domokos Pál Péternek, aki az imádságkutatás kezdetén "átadta" nekem régi moldvai barátait, nagyszerű adatközlőit. Ugyanezt tettem én is (például Bosnyák Sándor egész listát kapott tőlem Baranyába, Tolnába áttelepült öregeimről), s teszem most is: továbbadom a nagy népi egyéniségeket, jussanak el hozzájuk a fiatalok is, akik, nyilván - s ezek tények - egészen másként művelik szakmánkat, mint tettük annak idején mi, egészen más iránt érdeklődnek, és merőben más módon kérdeznek.

Ilyen rám örökített élő csoda volt Benke Jánosné Diószénből, akinek a Hegyet hágék... imádságot (97. sz. szöveg) köszönhetem, vagy Simon Ferenc Józsefné Lészpedről és Demse Dávidné Klézséről, akiket áttelepülésük utáni immár új otthonukban Szárászon, Mekényesen, illetve Sásdon többször is fölkereshettem. Tudásuk, adataik a kötetben sokszorosan jelen vannak.

Demse Dávidné Luca nénivel, 1897. több alkalommal dolgoztam együtt, először az imádsággyűjtés hőskorában, 1970. január 21-én. Nem csak úgynevezett szent anyagot kérdeztem tőle, sok minden más is szóba került, így múltbéli önképük, eredetük, moldvai létük sokat firtatott kérdései, a csángóságé, a nemzeti öntudaté...

Maguk csángók, ugye? (Inkább csak beszélgetésindító kérdés volt ez, ismerem a fölfogásukat, nem lepett meg a válasza:

"Nem vagyunk csángók!!!"

Hát mik? Maguk micsodák, hogy nevezik magukat?

"Móduvai magyarok vagyunk. Ragátiak."

Hát akkor kik a csángók?

"Mük egész, egész az ország közepibül valók vagyunk."

És kik a csángók, maguk szerint?

"Hát ott vótak - uljan faluk, hogy kik csángónak neveztek... Nagypatak, Bogdánfalva s Kalagar... azok nem úgy beszéltek, mint mük... Szöszösen beszéltek..."

S azok mikor jöttek ki, maguk szerint?

"Hát azok nem is jöttek ki azokbul"

Mikor jöttek ki Magyarországról? Azok a "csángók"?

"Ezeréves határ van ott nálunk. Ezeréves határba vagyunk mük. Szóval e magyari, ezer éve s még több, hogy vót, az magyari ott."

Maguk mindig ott éltek?

"Mindig. Nagyapánk, nagymamánk, dédiapánk."

Értem, de maguk, az összes ősei, benn, a maguk ősei benn se voltak Magyarországon, hanem ottmaradtak?

"Nem! - Ott!" (mondja Demséné, azaz nem jöttek be, ottmaradtak.)

Mikor jöttek az Árpádok?

"Igen."

Akkor?

"Igen."

Szóval maguknál ez a fölfogás van?

"Az."

Maguk mindig ott voltak?

"Mindig ott vótunk!"

Őshazájuk is?[464]

"Igen."

S ezek a csángók? Ezek mikor mentek oda?

"Azok es ott születtek. Ott."

Azt tudjuk, hogy ott születtek, de hogy az őseik, azoknak az ősei is mindig ott voltak?

"Ott. Ott."

Mért van olyan fölfogás, hogy ezek valamikor nagyon régen mentek ki az országból?

"Azt nem, hanem Benke Jánosné. Hogy beszél?"

Ki?

"Benke Jánosné Szárászról."

Hát az szöszös.

"Szöszös. Az a Viz, azok gyószéniek. Azok, azok túl a Vizen valók. Nagy vizén, Szeret vizen túl" (mondja Demse).

Maguk a Vízen innen vannak?

"Mük innen vagyunk. Vizen innet vagyunk" (mondja Demse).

Mert azt akarnám megkérdezni, hogy maguk szerint, maguk első időtől kezdve, a honfoglalástól ott voltak, vagy később mentek ki Erdélyből?

"Ott vótunk!!!" (Hangsúlyosan:) "Ejjj!!!" (Kissé méltatlankodva:) "Erdőben nem is vót semmi nemzetségünk! Nem!!! - Erdő az külön vót!"

Demse: "Akik Erdé'bű' jöttek bé, oda(j)a faluba, azok kiváltak. Csak vaj egy vót, vaj egy. Uljan."

Na és maga a szó - a "csángó", maguk szerint az miből van?

"Még én se tudom."

Dávid bácsi! A "csángó" szó, maga szerint, hát az miből van?

"Ezt, ez a »csángó« szó, ugye, itt mondták, itt Magyarországon mondták, hogy aszonták, hogy mi »csángók« vagyunk. Megmondták ott az urak. Nem, nem tudok. Nem tudom."

Sokan azt mondják, hogy "elcsámborgott", elment.

Demséné: "Áááh!" (Elutasítólag:) "Nem igaz." (Az urának magyarázólag:) "Hát tudod, hogy e, tükörcsángónak mon(d)tátok a kű'ső rekecsényieket, csángónak montátok a kalagariakat, e nagypatakiakat - ott vót egy nagy falu, Nagypatak."

Demse: "Itt vót Pokolpatak, azt es aszonták: csángó..."

Demséné: "Akkor Dávid Illésék, azok es csángók vótak."

Demse: "Ez a kis falu odatartozott nekik, a mi falunkhoz, Klézséhez,"

Demséné: "De hát! Azok es ott születtek." (Hangosan mondja:) "Ott vót törzsök."

Na jó, azt tudjuk, hogy ott születtek, de most arról van szó, hogy kik születtek ott? A hányadik őse?

Demséné: "Ajjajj!"

Azt már nem tudják?

Demséné: "Neeem!" (Felkiáltva:) "Ezer évek, na!"

Demse: "Azt csak azok tuggyák csak, kik írást, ugye, tanú'tak, vagy tanujják, valami, de hát?"

Maguknál?

Demséné: "Mük helybe vótunk!!!"

Mindig?

Demséné: "Mindig!!!"

Hát akkor jól van.

 

 

I.
KEVERT
TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK
(POGÁNY-KERESZTÉNY)

 

"...Összetalálkozék rossz szél hordozó asszonyokval..."

 

Ráolvasás

252.
"Mikor megigizték"

Elindú(l)t a názáretbeli Jézus fekete földnek szinire,
Találo hetvenhétféle rútlátó szemeket, gonosz igizeteket.
Kérdé: Merre mentek, merre mentek, gonosz igizetek?
Mü elmenyünk Jánosnak csontja hányására, vére
        szipására, szálos husa hasogatására.
Mondám nekik: Térjetek, térjetek, mer' meg nem
        engedem, hogy elmenjetek Jánosnak csontja
        hányására, vére szipására, szálos husa hasogatására.
Térjetek, menjetek erős kősziklába,
Ahol az oroszlányok laknak,
Ahol fekete lovak nem nyerítnek,
Fekete kokasok nem szólnak,
Kovászos kenyervel nem élnek,
Sohase is éltek.
Arra mondom ezeket a szavakot:
Vegye le a názáretbeli Jézus szent ótárról a gyújtyott
        gyertyát        (Sic!)
Keríccse meg fejit, testyit,
Úgy elmújjon minden betegsíg róla,
Hogy az esti harangszó rajta ne talájja!

És akkor három Üdvözletet mondunk.

Gyimes-völgy, Görbepataka (Csík m., Erdély), 1978. szept. 11.,
a csíksomlyói búcsú utáni napon.
Széplaki Simonné Ambrus (Kukulác) Róza, 1897.

"...Mikor megigizték... Szemmel... érte... háromszor el kell mondani... gyertya nem is vót egyá(t)alán, nem, nem... a zóvasóval kerítette..."

És az számított-e, hogy este, vagy reggel, vagy napkeltekor?

"Amikor, amikor milyen időszakban mondta, ha este, vagy reggel, vagy - Milyen időszakban mondta, hogyha délelőtt vót, akkor a déli harangszó rajta ne talájja. Ha délután, akkor a (j)esti harangszó rajta ne talájja, így, azér', ha reggel, akkor a reggeli harangszó, így."

Feltehetően ezt az imádságát is, mint pl. a Pénteki imádságát, nagyanyjától, Tankó Jánosné Ambrus Katától tanulta, aki Felsőlokon született. Nem tudja, mikor halt meg. "...Nagyon rég... ilyen öreg, mint én" (mikor meghalt.) A faluban Kukulác Rózsa az elterjedt neve, melléknévnek hívják, a ragadványnév kifejezéssel nem találkozott.


A betegségdémonnal, gonosz rontó erővel - a megigézéssel, a betegségkiváltó erővel - való találkozás típuskörébe tartozik epikus ráolvasóink nagy része, amint ez már eddig közölt szövegeinkből is kitetszik, pl. a 4., 6., 7. számúból és a most sorra kerülőkből. Stiláris formuláik és gonoszelhárító verbális eszközeik hasonlóságot mutatnak, és mégis mindig mások az imádságokat használók tevékenysége szerint. Sokszor hallottam gyűjtés közben, hogy: "Még ezt is hozzámondjuk, mert...", s megindokolták, hogy miért, mindenesetre az elvárt eredmény fokozására.

 

253.
Kelés ellen

Dádelindul Uram Jézus Krisztus!
Szerető Szent Jóvá, Szent Péterrel uton talála egy
        gyík-asszont.
Kérdé: Hová, te gyik-asszony?
Én elmegyek XY-nak piros vére kiszipására.
Ne menj el, te gyik-asszony,
Menj el a magos kősziklára,
Ahol embert nem látsz,
Kereszteletlen gyermeknek ingöt nem csinálnak,
Vakarupercöt nem sütnek.
Szánts követ, vess vasat.
Valamint a kő a vasba megfoganik,
Ez az eredet[465] ugy eloszoljon.

Veres Anna, 84 éves. Máréfalva (Udvarhely m. Erdély).
Édesanyjától tanulta.

Személyes úton kaptam 1976. okt. 22-én V. M. révén a hetvenes években folytatott "diszkrét" gyűjtések során, amelyeket az Új Emberben közzétett felhívásaimra végeztek Erdélyben, s természetesen nem postán juttatták el nekem a különböző helyekről összegyűlt, összegyűjtött szövegeket az érzelmileg érintettek. Sokan voltak.

A "gyik-asszony"-kép a 2. sz. imádság képzetkörébe visz, nemkülönben Jankovics József Torok gikrol szóló imádsága (Archaikus betegségelhárító imádságok. 107-108. o.), amelyet Pócs Éva is leközölt immár mai olvasattal (Szem meglátott, szív megvert. 208-209. o.).

 

254.
Igézet ellen

Elindula Bódogságos Szűz Mária,
A -ző Szent Fiával,
Bétakarva szeme fehér fátyolával,
Megtalálkozott Szent Ilona asszonyval,
Veresszemű Ávrámval,
Szent Ilona asszony kitakarta,
Veresszemű Ávrám halálra igízte Krisztus Urunkat,
Sírni kezdett a Bódogságos Szűz Mária,
Megtalálá Szent István szent királyt,
Szent Evangyéluisten,
Akkor azt kédezték: mé' sírsz Bódogságos Szűz Mária?
Hogyne sírjak, mikor az én áldott Szent Fiamat,
Szent Ilona asszony kitakarta,
Veresszemű Ávrám halálra igizte,
Ne sírj Bódogságos Szűz Márja,
Menjünk a Jordán kúttyára,
Vessünk szenet, vizet,
A vígasztaló Szentlélek Úristen hírivel, nevivel,
Krisztus urunk tisztulására és vígasztalására,
Én es szenes vizet vetek ennek a nevire...

(akar marhának, akar gyermeknek...)

A vígasztaló Szentlélek Úristennek a hírivel, nevivel.
        Ámmen.

Olyan a nép, hogy asszongyák, vétek, én úgy tudom,
        hogy nem vétek, me' imádság.

Frumósza, 1996. okt. 22. Harangozó Imre gyűjtése.
Pista Antiné Róza, 1916.
(Megjelent: Harangozó Imre: "Krisztusz háze arangyosz..." 135. sz.)

A betegségdémonnal való találkozás - a gyermek Jézusra s az ő megrontására szűkítve a kört - típuscsoporttá alakult. Pócs Éva egy 1952-ben gyűjtött pusztinai szöveget közöl (Szem meglátott... 172-173. o.), Kallós Zoltán is találkozott vele Klézsén (Ráolvasás a moldvai és a gyimesi csángóknál. 137-157. o., i. h.: 149. o., 17. sz.), s most, annyi esztendő után Harangozó Imrének sikerült ezt a különleges szöveget megtalálnia.

 

255.
Ráimádkozás

Julcsa nevű nekëd szólok
igyál szent vért,
végy szent lelkët,
maraggy mëg az igaz hitbe,
melyben Krisztus Urunk szenvedëtt halála
        órájáig a kërësztfán.
A Szentlélëk Isten szentëjjën mëg,
a fijuisten vígasztajjon mëg,
Az Atyaisten bátoríccson mëg.
Mëgnyílék Jeruzsálem kapuja.
Kijöve belőle asszonyom, szép szüz Márija,
karján a kisded Jézus.
Ëgyet lépëtt,
kettőt lépëtt,
a harmadik lépésben mëgijedett.
Szívében, szíve gyükerében, ezër tetemében.
Jer, jer, Kërësztölő Szent János,
hozd az aranykancsódat,
mënny a Jordán vizére,
hozz vizet,
öncsd az élő fának sebës tüzére,
hogy ebből a Julcsából az íjeccség kimënnyék,
többé bele në gyöjjék,
az Atyaisten parancsolta.

Levélben kaptam Vass Lajostól Budapesten 1971. dec. 29-én.
"Gyermekkoromban, ha megijedtem, ezzel imádkozott rám nagyanyám, Vass Józsefné Pelyvás Julianna, 1879. Poroszló (Heves m.), református.
(Meghalt 1947-ben.) Lejegyeztem 1946-ban."

Mint írja, nagyanyja "a következő megjegyzéseket fűzte hozzá:

»El këll először ezt mondani ëccër. Aztán a Miatyánkot is ëccër, ámen nékül. Mëgint eszt ëccër, a Miatyánkot is ëccër, úgyhogy mindëgyiket kilencër, ámen nékül.«

Kitől tanulta?

»Ëgy öreg imádkozó asszonytul... tudott ugy sebëket gyógyítani... íjeccsígrül, ha elmongyák, nincs semmi baja së... én magam is mëgpróbáltam. Ha valami gyerëk mëgíjjed valamitűl, rögtön eszt kéne imádkozni, de csëndëssígbe, ugyhogy aki mongya, a szívire tëgye a kezit annak, aki mëg van íjjedve.«

Csak gyerekeknek?

»Nem, fëlnyőttre is...«

Csak este? (Ezt azért kérdeztem meg, mert úgy emlékszem, gyerekkoromban többnyire a sötétben ijedtem meg valamitől, s olyankor történt a ráimádkozás.)

»Mindëgy, akármikor.«

Sokáig tart kilencszer! - mondtam.

»Sokáig, de eszt így këll... nem, nem sokáig tart az, ha így magába mongya, halad az gyorsan.«

Az imádság szövegén is érződik, hogy katolikus asszonytól tanulhatta, ugyanis a katolikusok Poroszlón matyó, palóc vidékről települtek, később, mint a régebbi református lakosság. Nagyanyám prózában mondott szövege is más dialektusú. Pl. az í-zés: íjeccsíg..."

 

256.
Vízvető imádság

Elindula Boldogságos Szűz Mária,
Ölébe vevé az ő áldott szën(t) fiát,
Elől találá Jozéfa leányát,
Monda neki:
Milyen szép fiad van, mint az égen járó napfény.
Halálra igizvén észre vevén Boldogságos Szűz Mária,
Hogy megigizvén az ő áldott szën(t) fiát.
Szent József elévevé rezes nyelű bicskáját,
Három szikra tüzet ütött a kősziklából.
Szent asszonyok vizet vettek[466]
A Jordán vize maradékából.
Én is tüzet ütök, vizet vetek
Ennek az ártatlan gyermëknek,
Pokolszemű, macskaszemű megtekinté
Ezer angyal legyen megvigasztalója.
Jöjj el Boldogságos Szűz Mária megvigasztalására,
        Ámen.

Csíkszentgyörgy (Erdély), 1993 augusztusa. Márton László gyűjtése.
Lukács Vilma, 1939.

"Nagymamámtól láttam, édesanyámnak az édesanyjától, hogyan csinálta, én magam is vetettem és vetek még most is vizet. Gyufával is tudok vetni, ha nincsen a kályhában szén (parázs), akkor gyufát égetek. Mikor azt mondom »tüzet ütök«, akkor dobom bele a vizbe, az imádságot háromszor mondom el. Mikor az állatnak vetek, akkor mondom az állatnak a nevit, vagy azt, hogy nőstény, kosállat vagy tinó vagy berbécs, vagy diszke.[467] A szenet veres állapotában veszem ki késsel a kályhából, és belevetem a csipor vizbe. Ha meg volt igizve, sir a szén, és leül a csipor aljára. Ha meg van igizve, akkor leszállnak a szenek. Ha nincs megigizve, akkor fen(t)maradnak a szenek. A szenes vizzel megmossuk a beteg állatot, vagy az embert, amire vettük (vetettük) a vizet... Ez az imádságos víz biztos, hogy jó... erőst használt... Ember es, állat es megjön[468] tőle... Pityókát[469] ültettünk, jön fel az egyik ember, hogy nem tudunk-e valakit, aki vetne vizet, mert az egyik ló mán döglejibe van. Gyorsan hozott vizet a szomszédból. Én meg gyufával vettem a vizet a pityókaföld végén. Le voltak szállva a szenek mind. A szenes vizzel megmosogatta a ló fejét, meg ráöntötte a hátára, aztán megjött a ló... Ezért nem jár fizetség. Megköszönték: »Isten fizesse meg«, és mentek tovább. Nem foglalkoztam én olyannal, hogy valamit is keressek rajta."


Különös, eleddig elő nem fordult gyógyító motívum a sziklából bicskával tüzet ütő Szent József.

 

257.
Pokolszökés ellen[470]

Elindula Boldogságos Szűz Mária.
Kimene a magos kűhegyekre.
Ott megtalálkozott egy fehér lóval,
Azt a fehér lovat elvágá,
Asztalt teve belőle,
Tort üle nékie,
Minden csomót[471] odahítt,
Csak a pokolszökőst nem hítta oda,
A pokolszökés megharaguva,
Egyet harsana,
Egyet pattana,
S úgy eloszlott mint a hó.[472]

S akkor meggyútottunk egy ribancot[473], s avval
        a ribancval kerítettük a pokolszökést...

Pusztina (Moldva), 1999. ápr. 27.
Harangozó Imre gyűjtése (kéziratban).
László Timár Jánosné László Erzsébet, 1905. Pusztina.

Ugyanettől az adatközlőtől, valamivel rövidebb formában is, találkozhatunk e ráolvasóval. A hagyomány erejét mutatja, hogy még a XX. század végén is gyűjthető e ritka szöveg (lásd Gazda Enikő-Benedek H. Erika: Pusztinaiak csíksomlyói búcsújárása 1993-ban. 284. o.). Diószegi Vilmos, akárcsak Kallós Zoltán az ötvenes, Bosnyák Sándor pedig a hatvanas években gyűjtötte szövegvariánsait (Diószegi Vilmos: Embergyógyítás a moldvai székelyeknél. 100. o.; Bosnyák Sándor: A moldvai magyarok hitvilága. 170., 174. o.).

 

258.
Nagy idő elintése

Elindula Boldogságos Szép Szűz Mária az ő Szent Fiával
Egy nagy hosszas uton(d),
Megtalálkozott egy nagy záporessővel, egy nagy jégessővel.
Merre mensz, te nagy záporesső?
Te nagy jégesső?
Menek az élőknek kovászrontásikra.
Térj meg, térj meg! Te nagy jégesső, te nagy záporesső!
Ne menj az élőknek kovászrontásikra!
Térj meg!

Ekkor bevágtuk keresztessend a fejszit az udvar közepibe.

S menjél el, te nagy jejgesső, te nagy záporesső,
A kősziklákba s a nagy hegyek közi,
A nagy kövek közi!
S ott es úgy oszoljál el!
        (variáció: Ott se rontsál, csak úgy oszoljál,
        Te nagy jégesső, nagy záporesső!)

(Többször mondta el a szöveget mindig némi eltéréssel.)

Egyházaskozár (Baranya m.), 1976. aug. 2.
Gyurka Ráfáelné Jankó Rozália, 1913. Gajcsána (Moldva).

Hogy is volt az a nagy idő elintése, amikor a - jött a záporeső?

"Hát ugy vót - eszembe jutott, mikor odahaza vótunk. Jött a nagy felhő. Zörgött, görgetett, villámlott. Jött nagy zörgés, kimentünk az udvar közepire, e(l)vettük a fejszit a kezünkbe. Akkor mondtuk: »Elindula...« Akkor a fejszit bevágtuk az udvar közepibe, keresztet csiná(l)tunk háromszor, s bevágtuk, s néztünk fel az égbe, hogy szóródnak a felhők el. S igy vót régen, mikor jött a nagy zörgis a jégessővel... harangoztak a templomba, szépen harangoztak, hogy verték fé're a harangokat, hogy menjenek szét a felhők. Szét es szóródtak... Felnéztünk az égbe, s nem esett jeget. Szétszóródtak a felhők."


Kötetünk nagy idő elleni imádságai jól mutatják, hogy idézett történeti szövegeink mennyire túlélték lejegyzőik korát. Bár az egyház, amiképpen az 1651-es nagyszebeni ráolvasó is tanúsítja, bűnnek tekintette az ilyen imádságokat, a nép nem zavartatta magát: ősi, jól bevált tapasztalatai szerint járt el.

 

259.
Sulyról való imádság

Suly[474], suly, suly,
Ágas-bogas suly,
77 féle súly,
Nyavalyáknak sulya,
Nem én gyógyítlak,
Hanem a Szentlélekúristen gyógyítson tégedet, nem én,
Az által teszem kezemet tereád.
Én tégedet gyógyítlak 5 ujjammal,
5 angyallal
És a Szentlélek az Úrjézussal.
A teljes Szentháromságegyisten eloszlasson,
77 féle fűszál gyógyítson,
A Szentlélekisten itt többet ne találhasson.
Gyógyítson téged a Szentlélekisten ereje,
Távoztasson tégedet a Szentlélekisten ereje,
A teljes Szentháromságegyisten.
Valamint a többi nyomorultakból és nyavalyásokból
        kitávoztattad,
Távoztasd ki énbelőlem is, bűnös szolgálódból,
        (javít: szolgádból)
        mint a holdnak fogyatkozása,
Hogy az újság itt ne találhasson,
A Szentlélekisten kiszármaztasson belőlem. Ámen.

5 Miatyánkot és 5 Üdvözlégy Máriát, meg egy
        Hiszekegyet kell imádkozni azokért...

(hiányzó oldal - analógiák alapján folytatom az utasítást)

akik ezen nyavalyákban meghaltak, hogy könyörögjenek
        a Krisztus Jézusnak szentséges szine előtt, hogy
        gyógyítson meg ebből a nyavalyabetegségből.

Tápiószentmárton (Pest m.), 1982. jún. 17.
Kocsis Lajosné Terék Erzsébet, 1918. Tápiószele (Pest m.).

"...Valamikor, ezelőtt egy 40 esztendeje a régi idősebb néniktől hallottam... ezek (a régi írások) az öreg nénik hozzátartozóiknak nemigen köllöttek, én meg ezekre mindre emlékeztem, oszt megkérdeztem tőlük annak idején, hogy: »Megvan neked ez a papír, megvan ez, megvan az?«... de én nagyon szeretem ezeket... állandóan ezek forognak a kezembe... úgyhogy nagyon szeretem ezeket..."

(Az imádságot holdfogytán kell végezni, Kocsisné régi füzetkéből olvassa.)


Birtokomban van egy 16 oldalas Nyavalyák és betegségek ellen való igen szép és hasznos imák című ponyvafüzet, Bartalits Imre adta ki (Budapest - Ó-Buda, Remetehegy é. n.) a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Vegyes tartalmú, elsősorban betegségek, igézet elleni imádságok, a 2. számú Sulyról való imádság. (Ezt mindenkor a hold fogytán kell imádkozni.) Szövege s az utasítás alig tér el a mi tápiószentmártoni imánkétól. A 10. oldalon levő Szép és hasznos ima, amely már nem gyógyító szöveg, mintegy meghatározza a nép véleményét, ahogy meghatározta már a késő középkori Európában is. A "jó-szép-erős-hasznos-hathatós" megjelöléssel gyakran találkoztam mind a történeti anyagban, mind távoli örökségként a népi gyakorlatban.

"Kértünk ilyen hasznos imádságokat nyomdából. Papok nélkül. Sok elveszett" - tette hozzá adatközlőm jelezvén, hogy talán okosabbnak tartották, ha ezt nem közölték a papjukkal, vagy nem általa szerezték be ezeket az egyház által nyilván el nem fogadott imádságokat.

Ahhoz képest, hogy a múlt században ezt az erős egyházi hatást-gyakorlatot mutató történeti értékű szöveget ponyván is árusították, aránylag ritkán találkozik vele a gyűjtő. Változata Pócs Évánál olvasható (Szem meglátott... 42. o.) Berze Nagy János szeberényi (Baranya m.) gyűjtése alapján, az általam közzétett szöveget Silling István jelentette meg (Boldogasszony ablakában. Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról. 109. o.), Jankovics József pedig a Zichy-család levéltárában megtalálta XVII. sz.-i kéziratos előképét Süljrül valo szep imatsagh megjelöléssel. (Archaikus... 106. o., a rávonatkozó adatokat lásd a Visszatekintésben, a 806. oldalon.) Keresztelő a Jordánban címmel Pócs Éva ismerteti mai olvasattal e becses imádságot, amely valójában a Jordán vizének tisztító-gyógyító erejéről ad bibliai eredetű magyarázatot (Szem meglátott... 189-190. o.).

 

260.
Napszúrás ellen

Boldogságos Szűz Máriánk
Felőled felrepült egy kismadár a vaserdőből,
Rakott vasfészket,
Tojt vastojást,
Kőtött vascsirkét,
Ment mendegélt ződ fübe, levél alá,
Eledelt sehol nem talált neki,
Elkezdett sírni, ríni,
Senki nem hallotta, csak a Boldogságos Szűz Mária,
Leszállott a Boldogságos Szűz Mária az égbül viaszláton,
Mit sírsz, mit rísz te kismadár?
Hogyne sírnék, hogyne rínék,
Mikor a vaserdőbe raktam vasfészket,
Tojtam vastojást,
Kőtöttem vascsirkét,
És eledelt sehol nem találtam neki,
Ne sírj, ne ríj te kismadár,
Eridj Annához... (Mondta a betegnek a nevit.)
Annát elírte a napszúrás álmába',
Elírte a napszúrás szomjúságába',
Elírte a napszúrás kilencvenkilencfélibe',
Eridj hozzá,
Szedd ki neki a feje velejébül,
A szemöldökibül,
Az arcának szinébül,
És hagyjad őtet, ahogy a Jóisten teremtette!
Mikor oszt befejezte, akkor megmosta a fejit a vízzel -
        oszt akkor a házunk naplementnek ment lefele,
        a sarka -, oszt mindíg odaöntötte.

Nyíradony (Szabolcs-Szatmár m.), 1997. aug. 16.
Harangozó Imre gyűjtése (kéziratban).
Lázár Mihályné Kectán Johanna, 1916.

A magyar hagyományban jobbára ismeretlen típus, Pócs Éva szerint keleti hatásokat mutat. Román, orosz változatokról tud a szakirodalom. Jómagam még nem találkoztam hasonlóval.

 

Ráolvasás + archaikus
imamotívum


261.
Pokolvar[475] ellen

Názáretbe
Paradicsomkertbe
Ül Jézus
Térgyig vérbe
Könyökig könnybe,
Töviskoszorú a fejibe.
Odamentem,
Megkérdeztem:
- Miért ülsz térgyig vérbe,
Könyökig könnybe,
S töviskoszorú a fejedbe?
- El vagyok ítélve,
Keresztfára feszítve,
Kezembe egy-egy vasszeg
Lábomba egy-egy vasszeg.
Menjetek a szent fődre,
Hívjatok tanítványokot,
Hogy mindenféle betegséget
Temessen el.
El is ment keresztanyám (vagy édesanyám)
Elment Mezőhavas tetejibe,
Elvitte a szentelt abroszt,
Hogy mindenféle betegséget
Temessen el
A fődbe,
A kőbe,
A kősziklákba.

Mikor eztet elmondta, a kicsi ujjával,
        a bal ujjával a fődre csinál keresztet.
        Ezt is keresztbe elköpdösi, s mondja:

Mindenféle betegség
Tünjön el a betegről
A földbe,
A kőbe,
A kősziklákba.

Ezt háromszor kell elmondani.

Kibéd (Maros-Torda m., Erdély), 1991. dec. 14.
Ráduly János gyűjtése.
Majlát Sára, 56 éves, református.
(Megjelent: Ráduly János: "Menj el, gonosz Sátán". Kibédi ráolvasások, népi imák, legenda balladák. Helikon (Kolozsvár) III/4. 1992. febr. 14. 4. o.)

A Kis-Küküllő menti református nagyközség, Kibéd népi imádságai, kántáló énekei joggal lepték meg a gyűjtő Ráduly Jánost, mint írja: "Munkánk eredménye több, mint meglepetés: olyan szövegeket is rögzíthettünk, amelyek bizonyíthatóan a reformáció kora előtti vallásos népi költészetben formálódtak." (I. mű, 4. o.) Több, kötetünkben is található adat/szöveg bizonyítja, hogy protestáns eleink éltek ezekkel az imádságokkal, "bai"-okkal.

Egy másik pokolvar elleni ráolvasóban már megjelenik az archaikus imádságokra jellemző záradék s egy meglehetősen ritka kettős képzetű befejező szakasz, amely e ráolvasó szövegeknek nem jellemző szerkezeti eleme:

Elment Jézus szent kertjibe,
Béült Jézus szent székibe,
Térgyig vérbe,
Könyökig könnybe,
Arany haja leeresztve,
Szent könnye orcáját mossa.
Odaméne szent evangyélista Lukács,
Kérdi tőlle:
- Miér van Jézus szent kertjibe,
Miért van térgyig vérbe,
Könyökig könnybe,
Arany haja leeresztve,
Szent könnye orcáját mossa?
- Hogyne evangyélista Lukács,
El vagyok rendeltetve,
Feszítsetek keresztfára,
Két kezemet két vasszeggel,
Két lábomot egy vasszeggel.
Menjetek a fekete főd alá,
S hirdessétek,
Aki ezt elmondja
Pénteken,
Szombaton,
Háromszor egymás után,
Elnyeri az örökkévaló üdvösséget.
Elment az én anyám
Hideg havas tetejire,
Hogy gyógyítson meg
Minden nyilalásokat,
Minden csattanásokot,
Minden pokolvarokot,
Temesse el
Hideg havas tetejire,
A jó lelket pedig
Szerelmes szent templomába, Ammen.

(Kibéd [Maros-Torda m., Erdély], 1991. dec. 15. Ráduly János gyűjtése. Simonfi Györgyné Nagy Eszter, 65 éves, református.

Megjelent: Ráduly János: "Menj el..." Helikon III/4. sz., 4. o.)


E jellegzetes gyászjegyű Krisztus-kép (vir dolorum: ikonográfiai motívum) az archaikus népi imádságok vezető toposza. Üdvözülést biztosító misztikus ereje mögül előtűnnek a mágikus gondolkodás máig is ható meghatározó erővonalai.

Közeli változatában maga Szűz Mária segített a beteg emberen:

...Elment szűz Mária
Hideg havas tetejire,
Elvitte a szentelt abroszt,
Szentelt gyertyát,
Elvitte a fájdalmokot,
Pokolvarokot,
Mindenféle kelevényeket,
Hogy temesse
Hideg havas tetejire.

(Kibéd [Maros-Torda m., Erdély], 1991. dec. 1. Madaras Károlyné Lukácsi Lídia, 90 éves, református.

Megjelent: Ráduly János: "Menj el..." Helikon III/4. sz., 4. o.)

 

262.
Szemverés/igézés elleni imádság

Jézus, Mária, Szent József,
A ti nevetekben kezdem el az én imádságomat.
A teljes Szentháromság nevében, édes Jézusom.
A te öt mélységes szent sebeidnek tiszteletére.
Úton mén a szent asszony,
Szent gyermek a karján,
Szent gyermeknek szent kereszt a kezében.
Valaki annak a szent gyermeknek a szent keresztet kiveszi a
        kezéből,
Hogy avval árthasson úton, útfélen,
Járásában, kelésében mondja Istennek igéjét,
Szűz Anya parancsolatját,
Az Úristen szentséges szent nevében, ámen.

Ezek utána el kell mondani 3 Miatyánkot és három
Üdvözlégy Máriát. A szabad ég alatt térden állva, és a Jézus,
Mária, Szent József tiszteletére kell felajánlani.

Tápiószentmárton (Pest m.), 1982. jún. 17.
Kocsis Lajosné Terék Erzsébet, 1918. Tápiószele (Pest m.).

(Megjelent: Pócs Éva: Szem meglátott... 40. o.: Ficam ellen,
ill. 186. o.: Szemverés ellen és uo.: Magyar... 551-553. o.)

"...ezelőtt egy 40 esztendővel... vót az a szokás, hogy amikor a kisgyerekek nem tudtak aludni, vagy soványodtak... ezek a fiatalabb asszonyok... szóltak ilyen néninek, hogy: »Mari néni, vagy Juli néni, maga imádkozik a gyerekek fölött. Gyógyítsák meg az én gyerekemet is« - így mondták az asszonyok egymásnak, s akkor ez a Mari néni vagy Juli néni elment hozzájuk, imádkozta eztet fölöttük..."

A szó bűvös erejébe vetett hit nem volt szövegfüggő. (Lásd a 29. sz. ima jegyzetét, amelyben Bod Péter egy babonasággal megvádolt református pap ügyére utal.) 1978. júl. 11-én Pusztai Jánosné kolléganőm átadott nekem Békés községből egy, a református Balogh család tulajdonában levő vőfélykönyvet 1891-ből. Annak vége felé található az alábbi, ráolvasóban is élő és Grál-motívumokat is tartalmazó szöveg (oldalszám nincs):

Az eltérteket kérlyük a Jézus Krisztus

Eszti elindula úrúnk Jézús egy
szent úton talála egy szent
embert az úton annak ölében egy
szent gyermeket kezében egy
szent poharat nyakán egy szent
kendőt kivül aranyos belöl
Irgalmas aki abból a szent
pohárból iszik aval a szent
kendővel meg kendik soha
elnem kár hozik aszti kelyhel
Igyál szent vért végy szent
lelket Maragy meg atte igaz
hited ben mint úrún Jézús is
Meg marat az ö Igaz hitében
Azaz három meg szentelő szent
Uristen szentellyen meg tégedet
aki atya filyu és szent lélek
Ámen.

(Confessio 1979/1. sz., 114. o.)

 

263.
Imádkozás hályogra

Kiment a kis Jézus a szöllőbe,
Lehajtotta szent fejét a szöllővinegére,
Arra ment a Boldogságos Szűz Mária,
Kérdezte: Mér' sírsz, mér' sírsz, kisfiam, kis
        Jézuskám?
Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor az én szent
        szömem kivágta a szöllővinege.
Vérrel borította,
Hályog megfogta,
Termís megtermette.
Ne sírj, ne ríjj!
Majd elmegyünk a Gecimányi-ker(t)be,
Maj' szakajtunk háromféle szép virágot,
Vérrű' veresset,
Hályogrú' fehéret,
Termísrű' termettet.
Egyiket az Atyaisten nevébe',
Másikat a Fiúéba',
A harmagyikot a Szentlélekébe'.
Igaz Isten igazít,
Bátor Isten bátorít,
Szabad Isten szabadít.
Én kimenyek én ajtómon,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy kápolnát,
Kívű' aranyos,
Bellű' irgalmas,
Ott teszi az Úrjézus az ő szentmiséjit.
Három piros vére lecseppent,
Az angyalok odamentek,
Mind egy cseppig fő'szedtík,
Ólomtányérra öntöttík,
Krisztus Urunk elejibe úgy vittík,
Krisztus Urunk erre se nem szólalt, se nem felelt.
Aki ezt a kis imádságot este, reggel elmondja,
Hét halálos bűntől megmenekszik,
Úrjézusnak adom az én lelkemet,
Fekete fődnek pedig az én testemet.

Igy tanú'tam én.

Péliföldszentkereszt (Komárom m.), 1975. máj. 3-4. - búcsú.
Tóth Andrásné Bajnóczi Margit, 1903. Zsámbok (Pest m.).

"...az édesanyámtó'... Tóth Rozália... Bajnóczi Istvánné... 1929-ben halt meg... 64 éves korában... odavaló (zsámboki)... Este szoktam, este szoktam imádkozni, amikor imádkozom, ugyi, má' most ritkán, de hát azér' még eszembe' van. Mer mán több mindent imádkozok."

(Egy hang:) "Kiadta a pap, valamelyik pap, hogy hát ezt ne imádkozzuk..."

És miért ne?

"Nem tom, miér'... Nézzen, a' pedig, igaz-e? ...szőllőbe, »Lehajtotta szent fejét a szöllővine(g)ére...«"

Tóthné: "Este. Este szoktuk imádkozni mindig, az édesanyám ezt imádkozta."

 

Védekezés, bajelhárítás


264.
Esti ima

Hiszek egy Istenbe
Bizok egy Istenbe
Hogy az a jó Isten
Bizzon én lelkembe.
Menj el, gonosz Sátán,
Ne kisírts engemet,
Mer van nékem fejem,
Fejem az Úristen.
Menj el elejébe,
Megfelel képembe,
Háromságban egy Istenség,
Kit imád a kereszténység,
Szent angyalok őrizzenek,
Dicsőségbe bévigyenek,
Áldj meg, Uram, életembe
Holtom után vigy fel mennybe,
Mindörökké, Ámmen.

Kibéd (Maros-Torda m., Erdély), 1991. dec. 31.
Konyicska Gabriella, 22 éves, református.
(Megjelent: Ráduly János: "Menj el..." Helikon III/4. sz., 4. o.)

A gonosz elküldésének motívumával gyakran találkozunk katolikus imádságainkban is (lásd többek között a 19. sz. imát). Itt most a református alapszöveget közöljük, amely szintén esti ima:

Én lefekszem én ágyamba,
Minden esti koporsómba.
Sátán tőlem távol járjon,
Ördög engem meg ne csaljon.
Mert én meg vagyok keresztelkedve,
Az Úr Jézus Krisztus szent nevibe,
Atyának, Fiunak, Szentlélek Istennek
        nevive, ámmen.

(Kibéd [Maros-Torda m., Erdély], 1991. dec. 31. Ráduly János gyűjtése. Farkas Dénsené Sebe Viktória, 77 éves.

Megjelent: Ráduly János: "Menj el..." Helikon III/4. sz., 5. o.)


Itt jegyzem meg, hogy könyvünk 33., 34., és 35. számú imádsága tartozik az ún. református emlékek közé, jóllehet a 33. záró motívuma a "Fehér rózsa, Mária..." katolikus indítósor. Az "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű ima általánosan elterjedt nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte, aminek bizonysága Reinhold Köhler széles ívű tanulmánya (Kleinere Schriften zur neueren Literaturgeschichte), amely a kérdés történeti rétegeire is kiterjed. Jómagam is foglalkoztam a hazai protestáns imádsághagyománnyal a Confessio (1979), illetve a Diakonia (1981, 1983) hasábjain, kimutatva, hogy maga Luther is ismerte és imádkozta az "Én lefekszem..." kezdetű imádságot: "Ich gehe ins mein Bett..." A nevezett néhánysoros típus protestáns híveink körében ismert, de nagy változatosságot nem mutat. Így aztán örömmel vettem kézhez Tánczos Vilmos küldeményét: Ráduly Jánosnak a református Kibéden gyűjtött imádságait. Jelentőségüket növeli a ráolvasófejezetben ismertetett tény, miszerint Kibéden gyógyító-ráolvasó funkcióban találhatók ún. archaikus népi imádságok. A különbség csak a záradék elmaradása, pontosabban a műfaj igényének megfelelő behelyettesítése. A "Hiszek egy Istenbe..." kezdetű ún. "református imádság" motívumai, amint azt a következőkben látni fogjuk, s ami már korábban is kiderült, országszerte előfordultak, különösen a katolikus székelység és kirajzásai (Bukovina, Moldva) hagyományában. E tény fölveti a típuskör történeti eredetét, azaz a protestantizmus előtti ismeretét, egyházi gyakorlását.

A következő imádságok a nevezett motívumok szétszóródását mutatják, bár már eleddig is találkoztunk velük. Egy moldvai változatban így találtuk meg a motívumot:

Hiszek egy Istenbe
Bizom a jó Istenbe
A jó Isten lakojzék lelkünkbe.
Názáretbéli Jédus
Légy szószóllónk!
Égen váró csillag
        (járó?)
Sírni forduljatok
Még a Nap es e Hód es gyászba borújjatok!
Még a mennyeik es ne vigadjatok!
Mennyországba csendítének
Az angyalok elkészülének
Arangyos misékre.
Hónapjaim, hónapjaim
Ki kéntelen gyónást vallást nem tettél
Szájj bé szívemnek kebelibe
Ottagyon nyugugyál lelkemnek ágyábon.
Menj el Gonosz, ne sáfránj!
Koronának három ága,
Mennyországnak magossága
Nyújts kezet, angyal!
Nyiccs kaput, Mária!
Ne félj, piros hajnal van
Kibe Mária nyuguvék
Úr tőlle születék
Pokol tőlle töreték
Világosítsad Úristen!...

Ez után az ismertebb fölajánló záró szakasz következik.

(Pusztina [Moldva], 1988. január vége. Szőcs Anna gyűjtése. Idős Anonyma. Kísérőadatot nem kaptam.)

A távoli Somogyból is van e motívumra emlékünk egy "Fehér rózsa, Mária..." kezdetű imából:

... Oh te gonosz Sátán!
Mit kísértesz engem?
Van énnékem egy igaz élő Istenem,
Aki az én képembe' megfelel.
Kakasok szólnak,
Máriát ke(l)tenek,
Ke'jj föl, ke'jj föl, Boldogságos
        Szűz Mária édesanyám!
Most ölik meg a te Szent Fiadat...

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1977. júl. 3. - László-napi búcsú. Krafcsik Jánosné, Sárdinec Anna, 1913. Nagyatád [Somogy m.].)

"...én ezt egy bodvicai embertől... az írta le nekem, és én ezt megtanultam... este, rögge', ha egy módom is van rá, elmondom, templomban nem hallottam még."


Az alábbi énekeket levélben küldte B. E. az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Nagydobronyból (Kárpátalja) 1983. júl. 18-án a Kincses Kalendárium gyűjtési felhívására a következő sorok kíséretében:

"Kedves ösmeretlen Erdélyi Zsuzsánna A felhivást meg találtam a nálunk eljutót Naptárban hogy aki tudja küdjeel ezt az Imádságot az unoka leirta de engemet is Az édes apa és anya tanitot ovodás koromban Most pedig vagyok már nyolcvan év fele... De ezt nem felelytem Istenek legyen hálla érte." Szövegei alapján B. E. református lehet, községében a reformátusoknak erős közösségük van. Egyéb adatom nincs róla.

Ima

Menjel tőlem Sáttán
Nekisércs engemet
Fejemvan nékem
Fejem az Urjézus
Krisztus
Amen

B. E.: "néhol hibás a betegségem miat de eztén irtam. Isten Véled Soksikert kivánok."

Még egy ének ugyanazon kéz írásával, dallama: Mint a szép híves patakra:

Szép dolog gyünyörüséges
Az Urnak énekelni
Es imé nagyon szükséges
Mejnek megkel fellelni
Én a jobbrészt választom
Nem kések nem halasztom
Éneklek Szüz Máriával:
Mózes Debora Annával.
Ösztönöm a szent háromság
A huszonnégy vénekel
A Menyország ő áltálok
Zeng gyönyörű énekkel
Csillagai az égnek
Mivelűnk énekelnek
Az Isten fia nyelvének
Legelső szava volt ének.

B. E. ezen énekének a rendelkezésemre álló Incipit- (kezdősor)-katalógusban nem találtam nyomát még úgy sem, hogy valamely ének népi változatának tekintem, számolva a módosulásokkal.

 

265.
Nagy üdő elejibe való imádság

Megindula Szűzleán Szen' Margit
az aranmedencével a hónya alatt,
Krisztus urunknak harminchárom csepp vérivel,
Máriának fátyolájával,
aranykendejivel,
Szent Antalnak kötelével,
hétsinges olvasójával,
Szent Benedek úrnak szárnyával, szárnyékával.
Hosszu útan, széjjes útan
megtalálának sárkányokat, szátányokat,
gonosztevő embereket.
Kérdi Szűzleán Szen' Margit:
Hova mentek, tük sárkányok, szátányok,
gonosztevő emberek?
Mü menyünk erre a hejre
nagy jegekvel, nagy szelekvel,
nagy tiltott veszedelmes üdőkvel.
Tiltunk mü tüktököt,
sárkányok, szátányok, gonosztevő emberek,
Menjetek vissza a puszta havasokba,
hol áldott mise nem áldozik,
kakasszó nem szólalik,
kürtöskalács istennébe[476] nem adakoddzik!
Ott igyatok, ott egyetek,
ott legyen a tük asztalotok!
Dicsőség az Atyának, Fiunak, Szentlélek Istennek!
        Ámment.

(Az Üdvözlégy Mária következik.)

Pusztina (Moldva), 1991. nov. 9. Tánczos Vilmos gyűjtése.
Özv. Bece Antalné Bece Anikó, 1941.
(Megjelent: Tánczos Vilmos: Gyöngyökkel gyökereztél.Gyimesi és moldvai archaikus imádságok. 62. sz. imádság s közöl még egy változatot 63. sz. alatt.)

"S ezt elmondjuk háromszor esső elejibe, s az esső csendesedik es meg. S az essővel szembe vessük a keresztet es."

Fejszét vágnak-e bele a földbe?

"Ebbe az imádságba azt es vágják. De mü nem vágjuk, me nem merünk kimenni. De amelyik nem fél, az kimejen, s belevágja."

Ez a nagy idő, jégeső elleni ráolvasó a 20. sz. szöveg változata, amelyet "Szűz leán Szen' Margit imáccságá"-nak nevezett elmondója, s amelyet defenzív célzatú archaikus népi imádságként kezeltem éppen a műfajra oly jellemző záradék megléte miatt. A Gonosz, a Sátán elleni védekezés misztikus erejű eszközének tekinthette a szintén Moldvából, Lészpedről elszármazott elmondója is. Ennek, a gyűjtés idején, 1970 januárjában, egyedülálló szövegnek múltbéli ráolvasó funkcióját, azaz mágikus kötődéseit - nagy idő ellen s igézés oldására - a kilencvenes évek alapos Moldva-járásai hozhatták felszínre Pusztináról és a közeli Frumoszáról. (Szinte már történeti adatnak számít, hogy Kallós Zoltán korai gyűjtései során találkozott egy Nagy időre, jégverésre megnevezésű "Szíz leány Szent Margit elindula..." kezdetű ráolvasóval, amely szorosan beletartozik a jelen típuskörbe. Sajnálatos módon erre a tényre a közzétett szövegnél nem utaltam. A kezdeti idők gyűjtési, majd kiadási hajrájában elkerülte figyelmemet Kallós Zoltán jelentős tanulmánya (Ráolvasás... 156. o.). Mivel én Erdélyben és főleg Moldvában nem kívánatos személy voltam, kérésemre a nem sokkal azelőtt Magyarországra áttelepült pusztinai Szőcs Anna végzett gyűjtést falujában, 1988 januárjának végén. A politikai változások után Harangozó Imre már zavartalanul mehetett be Moldvába. Sikeres útjainak eredményeit "Krisztusz háze arangyosz..." c. kötetében tette közzé. A kolozsvári Tánczos Vilmos román állampolgárként már korábban is gyűjthetett ebben a különös tudati-nyelvi rezervátumban. A két pusztinai szövegen kívül még egy változatot közöl Frumoszáról (Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük. 44.3. sz. szöveg). A Gazda Erika-Benedek H. Erika szerzőpáros is talált még Pusztinán két Szent Margit-imát (Pusztinaiak... 19., 20. sz. imádság). Szőcs Anna idős Anonymától fölvett változata annyira hasonlít a 20. sz. szöveghez, hogy azt kell hinnem, azonos az adatközlőjük: Timár Erzsébet, 1905.

Szent Margit imádsága általában mágikus funkcióban él, nagy idő ellen, de gyógyításra, ijedésre is használják ónöntés kíséretében. Előfordul, hogy a Gonosz közvetlenül a lélekre támad, s ilyenkor a szöveg magát az embert védi, amint e kötet 20. sz. imádságából s Harangozó Imre frumoszai változatából kiderül:

...Kiálltak a gonoszok,
Sátányok, sárkányok Szent Margit leány elejibe,
Hogy kétségbe ejtsék,
Nem tudott héjzá közeledni a gonosz,
S azt rikolytotta:
Magad mit vicc, mit vicc Szent Margit leány,
Viszem Krisztusnak melencéit,
Harminc három csepp vérit...

(mire a Gonosz úgy megijed, hogy)

...Pokolnak mélységébe bérejtődik,
S ahoz a lélekhez nem közeledik.

(Megjelent: Harangozó Imre: "Krisztusz...", 137. sz. szöveg.)

Vagy:

...Azt mondja a gonosz:
Hézzám közel ne hozd!
Inkább tizenötöd napig arra a helyre
        nem me(n)ek,
Inkább pokol fenekibe bérejtőzöm.

(Szőcs Anna gyűjtése. Kéziratban nálam.)

És Gazda Erika-Benedek H. Erika 20. sz. imájának utolsó sora:

...Inkább pokol fenekire veressenek.

Mindezen szövegrészekben és változataikban nagyon érzékletesen megmutatkozik a középkori gondolkodás, melynek nyomán imádságainkban is igen erőteljesen előtérbe kerülnek a defenzív motívumok, akár személyekhez, akár tárgyakhoz-fogalmakhoz kötötten.

A Szűz leán Szen' Margit imádságnak azonban irodalom- és művelődéstörténeti szempontból nézve sokkal fontosabb vonzata a Grál-kérdéshez való kötődése: az aranymedencében levő Krisztus-vér vezető Grál-motívum. Erről most külön nem szólok, részletesen írtam róla a 20. sz. imádság jegyzeteiben, valamint A Bevezetés Eredet c. fejezetében (37-39. o.), mindössze állításaim igazolására hozok néhány példát, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy igenis volt (kellett, hogy legyen) magyar Grál-epikum, különben nem találnánk ilyen imákat:

Fehér rózsa, Mária,
Engem Isten szeressél!
Szent szivével megszeretett,
Szent kezivel megfenyitett.
Az ajtómba' egy apostol,
A házamba' az Úrjézus.
Az Úrjézus megszületett,
Egy csepp vért elcseppentett.
Az angyalok fölszették,
Gárdilomba elvitték,
Gárdilombó' elvitték,
Krisztus Urunkho' vitték.
Krisztus Urunk azt hatta:
Aki ezt az imáccságot este, reggel
        elmongya,
Ugy megy mennyeknek országába,
        mint a korozsbéli kisgyermecske.

Na, én ezt tudom.

(Magyargéc [Nógrád m.], 1969. nov. 16. Ficsur Mária, 1896.)

Nagyapjától tanulta, este, reggel mondja kicsi korától mindennap, soha el nem hagyja. Rákérdeztem a Gárdilom-kifejezésre, azt válaszolta, hogy (kisgyerekként) nem kérdezte meg tőle, elfogadta, mert: "...ezt ő, ő csak így, engemet erre így tanított..."

Nógrádmegyeri változatában is felbukkant még ugyanaznap (1969. nov. 16.) az "Én lefekszek én ágyamba..." kezdetű imában:

...Egy csepp vére elcseppent,
Az angyalok fölszették,
Gárdijomba bevitték.
Krisztus Urunk azt hatta:
Aki ezt az imáccságot reggel,
        este elmongya,
Száz napi búcsút nyer, ámen.

(Király Józsefné Géczi Teréz, 1923. imájából, este-reggel mondja.)

Mint már korábban említettem, imádságainkat figyelemmel kísérve számtalanszor találkozunk a Grál középkori latin megfelelőjét, a "gradalis"-t idéző misztikus helynevekkel, amiképpen találkozunk a Grál-edény, -medence, -tál számtalan behelyettesítőjével, amelybe az angyalok Krisztus vérét felszedték, összegyűjtötték s vitték a Grál-várba, a Gárdijom-Gárgyilom-Gádalom-, sőt Kárdzsaom-Dárium-Árgyélom-várba stb. a sok száz éves szóbeli átadás-elhallás következményeként.

Különös formában jelenítette meg a népi képzelet a Krisztus-vér motívumát ugyancsak a Palócföldön:

...Midőn a kakas megszólal,
Máriát kiáttya:
Mária, kejj föl!
Krisztus Urunkat kergetik,
Keresztfára feszítik,
Annak egy csepp vére lecsordul,
Szent angyalok szegyik.
Kinek szegyitek?
Kinek viszitek?
Krisztus Urunknak szeggyük,
Krisztus Urunknak visszük.
Krisztus Urunknak sem szólása,
        sem beszéde.
Krisztus Urunk az aranfán,
Aranfának az ágán,
Üdvözletnek virágán,
Aki eztet este, reggel elmongya,
Bizon, bizon velem örvendezik az
        égi Paradicsomban, amen.

(Eger, 1972. szept. 16. - búcsú. Celeng Andrásné Jánoska Erzsébet, 1942. Feldebrő [Heves m.].)

"Este, reggel."

Templomban?

"Azelőtt szokták, de má nem nagyon... Litányia után, jobban, májusi litányia után." 62 éves édesanyjától, Jánoska Gábornétól tanulta, aki viszont Sirokról való (Heves m.).


Ez a Grál-kérdés nem hagy nyugodni, már az első Gárdijom-Gádalom-Gárgyium-motívum felbukkanása óta foglalkoztat. Minél jobban beleolvasom magam a magyar és az európai középkor lovagi-udvari kultúrájának irodalmába, minél több szicíliai-normann-itáliai-francia-hispániai házassági-politikai-egyházi kapcsolat ténye jut előtérbe a maga járulékos szellemi mozgásaival, költészeti "következményeivel", annál inkább fölnagyul a népi kultúra szolgáltatta adatok értéke. A népi imádságokban feltűnően nagy számban jönnek elő az ékes, sokat eláruló jelek-képek-törmelékek egy egykoron virágzó költői gyakorlat valóságáról. Ezek a Grál-elemek szinte bizonyossá teszik, hogy amiképpen volt magyar Nagy Sándor- és Trója-regény, s még előtte, Könyves Kálmán szicíliai felesége, Buzilla révén, feltehetően magyar Roland-ének (vagy, a névtani kutatások bizonysága szerint, ismert volt), kellett lennie magyar Grál-epikumnak is. Ami múltunkban nem volt, annak nincs, nem lehet nyoma. Nem tekinthető véletlennek a Grál-jegyek jelenléte imádságainkban, köztük is a meghatározóé: az angyalok által misztikus edénybe fölfogott és misztikus helyre vitt Krisztus-véré. Bár nem maradt fönn összefüggő Grál-redakció, a helynevek és bizonyos fogalmak megnevezései önmagukért beszélnek. A nép nem találja ki a dolgokat, a nép hagyományozza őket. A neki tetszőket átveszi, megőrzi, s átörökíti utódaira. Vissza-visszatérek erre a kérdésre, mert meggyőződésem, hogy megfelelő fölkészültségű irodalomtörténész vagy nyelvész mind ez ideig rejtett összefüggéseket tudna felszínre hozni e témakörben, miként Hadrovics László az említett Nagy Sándor- és Trója-regény esetében (A délszláv Nagy Sándor-regény és középkori irodalmunk. 235-293. o. és Az ó-magyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban. 79-181. o.) vagy Korompay Klára a Roland-ének névtani elemzésében (Középkori neveink és a Roland-ének). Regényszerűen izgalmas Kardos Tibornak a középkori kultúráról írott könyve (Középkori kultúra, középkori költészet), melynek nyomán fölértékelődik a nép szellemi öröksége-hagyománya, ha úgy tetszik, rejtjeles rendszere... S Vargyas Lajos balladakutatásai (A magyar népballada és Európa) vajon nem ezt tanúsítják?

 

266.
Szobám közepébe

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találta,
Szent szinéve(l) szeretett,
Szent vérével(l) pöcsétü't.
Ajtómon Úristen,
Ablakomba Boldogságos Szűz Mária,
Szobám közepébe egy aran' keresztfa.
Én lefekszem én ágyamba,
Testi, lelki koporsómba,
Ezer angyal hirjéve(l),
Az Úrjézus nevéve(l),
Az angyalok ruhájában,
Drága Jézus kelyhébe'.
Ehen gyün az áldott Jézus sötét lelkünket
        megvilágositsa,
Megtörődött szívünket igazgassa,
Isten mondásának be köll teljesedni,
Nincs szebb nap, szebb óra, melyben Krisztus
        Urunk született,
Mink is abba születtünk.
Fejem fölött szentség,
Szent kereszt mellemen,
Boldogságos Szűz Mária az én szívemen.
Jézus az én életem,
Boldogságos Szűz Mária az én vigasztalóm,
Szent József utitársam,
Dicsőséges Szent szűz Anna asszony, légy
        mindenkor segitségünkre!
Kokas megszólamlodik, Máriát káti:        (Sic!)
Kelj föl, Mária!
Jézus Krisztus megszületett,
Hét csöpp véri elcsöppent,
Az angyalok fölszedték,
Az Isten elejibe vitték,
Az Isten is azt mondja:
Aki ezt az imádságot elmondja,
Hetvenhétféle bűne megbocsáttatik.
Uram Jézus, légy velünk!

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1977. szept. 24-25. - búcsú.
Kiss Imréné Tulipán Gizella, 1909. Garabonc (Zala m.), ott is lakik.

"...anyámtú, Tulipán Gyuláné Molnár Mária.... 1962-ben halt meg 76 éves korában (1886-ban született), sármelléki születés volt... este, mikor lefeküdtünk, hát, ja, úgy, akkor..."


Még nagyobb biztonságot szolgáltat e motívum változata egy "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imádságból:

...Házam, házam, Szent Benedek,
Négy szögletben négy szép angyal,
Közepébe vetett asztal,
Vetett asztalon tele pohár,
Tele pohárban szent kereszt,
Körűjj körül, őrzőangyal,
Őrzőangyalom, légy velem...

(Jászberény, 1972. aug. 5. - búcsú. Kovács Flóriánné Szabó Erzsébet, 1917.)

"Este szoktam mindig..., édesanyámtól..."

E motívumok között megjelenik az oltáriszentség-utolsó vacsora-áldozati pohár képe és a Gonosz elleni mágikus képzetű misztikus védelem: a ház körülkerítése.

Az egykor mágikus értékű "Szent Benedek háza"-motívum Szent Péter házává alakult az egyik dél-alföldi imádságban. Védelmező erejét a társult szent jegyek, égi személyek még fokozzák:

Ki háza, háza, Szent Péter háza,
Kő körösztye,
Vas ajtaja, tömjén az ablaka,
Közepin szent köröszt.
Körűjj, köröszt, őrizz, angyal,
Sörkenj fö', Boldogságos szép
        Szűz Mária!
Én lefekszök én ágyomba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Nehéz álom meg ne győzzön,
Sátán(y) tőlem távol járjon.
Előttem Úristen,
Hátam mögött Boldogasszon,
Fejem fölött tizenkét apostol,
Két vállamon két őrzőangyal,
Számba szent kenet,
Mejjemön szent köröszt,
Aki eztet énrulam leveszi,
Az árthasson énnékem...

(Ásotthalom (Bács-Kiskun m.), 1975. febr. 2. Szegi Jánosné Zenkó Margit, 1921. Szabadka.)

"Én nagyanyámtu tanultam, Zenkó Sándorné Takács Julianna. Meghalt má' régen, még akko' kezdő lány vótam. Szabadkai vót, ott is született. Egész kislány vótam, mikor imádkoztuk együtt este, elalvás előtt, ágyba'. Nem hallottam én ezt templomba'!"

 

267.
Fűszálon aranyág

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találla,
Szent szive szeretett,
Szent véréve(l) megváltott.
Fűszálon aranyág,
Aranyágnak angyalán,        (Sic!)
Házamnak közepén szent kereszt,
Kerüjjetek, keresztek,
Őrizzetek, angyalok,
Hogy nyugodhassak
Hajnal hasattáig,
Világ virattáig, ámmen.
Én lefekszek én ágyamba,
Mind egy testi koporsómba,
Édes Jézus Krisztusom!
Vess körösztöt fejem fölé
Öt ujjaddal,
Öt véreddel,
Ötvenöt szenteddel,
Kemény szívű mártériddal,
Ezer angyaliddal,
Hogy a pokolt áztassad,
Hogy az ördög meg ne csaljon.
Van énnékem három szép őrzőangyalom,
Az egyik őriz,
A másik vigyáz,
A harmadik pedig minden bűneimtől
        föloldoz.

Ez a vége.

Magyaregregy (Baranya m.), 1977. szept. 10-11. - búcsú.
Kender Andrásné Dudás Katalin, 1903. Mánfa (Baranya m.),
bodolyabéri lakos (Baranya m.).
(Régen Bodolya és Egyházasbér önálló község volt. Összevonták őket.)

"Szép imádság, öreganyámtú' tanú'tam még szegéntű'... Tímár Vendelné Logga Rozália... 18-ba (halt meg)... 77 éves vót... az is bodolyai vót, ugye, ott lakott, oda ment fér'hö', de mánfai születés vót az is... este, mikor lefekszök... szép, nagyon szeretem, minden este elmondom..."

Este kint vagyunk az égő gyertyák tövében a Mária-szobornál, a Szentkútnál, de olyan hideg van, hogy majd lefagy a kezem. Kenderné nagyon szépen mondja az imádságot. Szomorkásan, egyenletes alt tónusban. A dt hangzókat, nyomatékkal, tt-nek ejti: hasattáig, virattáig.

Csodálkozik, hogy pesti létemre "...aztán e'gyün ijjen helekre... Jaj, bár vóna, aki ezeket - lássa, egy fiatal e' nem gyünne, a világér' se velem. Egyedü' jöttem most is abbu' a falubu', de nem gyün senki, se öreg, se fiatal. Soha a jóra nem gyünnek..."


A délvidéki Kupuszinán-Bácskertesen így alakul e motívum:

Ët ujjammal vetek keresztet,
Ëtvenët angyalommal,
Mária tejével,
Jézus erejével,
Szent Benedek keresztyive...

(Elmondta Dienesné Urbán Mária, 1914. 1980-ban. Silling István gyűjtése.

Megjelent: Silling István: Boldogasszony... 68. o. és uő: Kínján esék esete. Vajdasági archaikus népi imádságok. 37. o.)

"Ezt én egy kis bëzdányi lántú tanútam, aki vigyázta a Ërzsit, mikó kicsike vót, negyvenbe."

E szöveghez kívánkozik egy káptalanfai imádság defenzív motívumsora:

Úristen ajtómon,
Apostoli ablakomon.
Az én szobám közepén
Kőláb kőlábon,
Aranyág aranyágon,
Két szép őrző angyal,
Szent angyalok őrizzetek,
Szent keresztek forogjatok,
Ábrahámnak kebelébe,
Jézus Mária szent ölébe...
...Velem a Boldogságos
        Szűz Mária,
Aki annak véthet,
Nekem is az vétsen.
Segítsen az Atya,
Segítsen a Fiú,
Segéjjen a Szentlélekúristen...

(Káptalanfa [Veszprém m.], 1973 tavaszán. Nagy Jánosné, 1939. Édesanyjától, Csordás Veronikától, 1915. tanulta. Hangfelvételen küldte el Szokoly István főiskolai hallgató.)


És két zalai szövegben ugyanez a defenzív motívum egy "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imából:

...Ajtóm fölött Atyaisten,
Ablakomba' Szűz Mária.
Szobám közepén kűláb,
Külábon aranyág,
Aranyágon szentség,
Szentség fölött áldozat...

(Elmondta Törics Istvánné Horváth Éva, 1888. [Zajk] letenyei lakos [Zala m.] Bucsuszentlászlón [Zala m.] 1973. szept. 23-24-én a búcsún.)


S ugyancsak e kegyhelyről az 1975. szept. 27-28-i búcsúból, a "Fehér rózsa, Mária..." kezdetű imádságból:

...Ajtómon az Úristen,
Ablakomon a Boldogságos
        Szűz Mária,
Szobám négy sarkába négy szép
        égő gyertya,
Szobám közepén szentség,
Szentség fölött áldottság.
Nincs szebb óra, nincs szebb nap,
Melybe' Jézus született,
Mi is abba születtünk...

(Elmondta Liviczky Sándorné Lukács Teréz, 1914. Becsehely [Zala m.].)


Teljes védettséget jelez a délvidéki motívumsor:

Fehér rózsa, Mária,
Engem Isten találója.
Ne félj, lelköm,
Ne röszkess, szívem,
Mert a fejem fölött áldozik az
        Úr Jézus Krisztus
Szent testével,
Szent vérével,
Szent aranyos körösztjével...

(Erdőd, Verőce megye [Szlavónia], 1992. Silling István gyűjtése. Muskovicsné Sörfőző Mária, 57 éves.

Megjelent: Silling István: Kínján esék... 27. o.)


E motívumsor változatosságát mutatja egy nagyhajmási (Baranya m.) imádság kezdőképe:

Fehér rózsa, Mária,
Engem Isten talála.
Ajtómon áll Mária,
Ablakomon Jézus,
Szobám közepén szent köröszt,
Szent körösztön aranyág,
Aranyágon angyalok.
Angyalok, ti engem őrizzetek...

Szép a záradéka:

...Krisztus Urunk azt mondotta
Szent szóval és szent beszéddel:
Aki ezt az imádságot...

(1969. nov. 2. Kiskovács Lászlóné Dolmány Mária, 1905. Esti ima, de reggel is mondják. Mágocsi születésű anyósától tanulta, aki 1945-ben halt meg 75 éves korában.)

 

Védekezés bajelhárítás + archaikus imamotívum


268.
Közepett a Krisztus Urunk

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talál föl.
Szent szine(d) szeretet,
Aranygyürü(je) pecsétje.
Ajtónkon Boldogasszony,
Szobánk szögletibe négy szép őrzőangyal.
Forogjatok, szent körösztök,
Hadd aludjam Máriának kebelébe.
Oh én anyám, Máriám,
Mikor engem teremtötté',
Anná' előbb megösmerté',
Testembü', lölkömbü',
Körösztömbü'.
Ördög nékem ellenségem,
El akarnak veszteni.
Kimenek én én ajtómon,
Föltekintek magos égre,
Ott látok egy szép szentegyházat,
Annak a négy szögletibe négy szép őrzőangyal,
Közepett a Krisztus Urunk,
Hosszan tartja olvasóját,
Felét az árváknak,
Felét az özvegyeknek,
Felét az utolsó foltosoknak.
Ezt adjuk ki Évának és Ádámnak,        (adja?)
Hogy ezen szón el tudják mondanyi.
Deci, deci, decimadár,
Szárnyad alatt szent ótár,
Szent ótárba Boldogasszony,
Térdig vérbe, könnyekig könnybe.
Kel' föl, Mária!
Krisztus Urunkat megfogták,
Krisztus Urunknak hét csöpp vére elcsöppent,
Szent angyalok fölszedték,
Aranytányérba tették,
Boldogságos Szűz Mári(a) édesanyánk elejbe tették.
Boldogságos Szűz Mári(a) édesanyánk azt mondotta:
Aki ezt az imádságot lefektébe háromszor,
Fölkeltébe háromszor elmondja,
Nem eresztem purgátoriumba,
Vitetem Fiam házába,
Az örök boldogságra, ámen.

Máriagyűd (Baranya m.), 1977. aug. 13-14. - búcsú.
Varga Anna, 1902. Becsehely (Zala m.), ott is lakik.

"...én az én mamámtú'..." (Varga Istvánné Horváth Anna, 1923-ban halt meg, 86 éves volt.) "...este, reggel, templomba nem. Nem tudta más... nem tudta más... nem tudta megtanúnyi... nagyon régi..."


Szinte alig van zalai imádság, amelyben ne lenne valami különös fordulat vagy rímelő motívum:

Fehér rózsa, Mária
Szülők Szent Fia,
Forogjatok, keresztek,
Őrizzetek, angyalok,
Hadd nyugoggyam Jézus Mária ölébe'...

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1975. szept. 27-28. - búcsú. Varga Lajosné Németh Rozália, 1901. Tófej [Zala m.] "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imájából.)

...Napkeletre tekintettem,
Ott láttam hétszer szentelt szent barátot.
Arra megy a fényes Isten,
Kérdi tüle: Mi(t) csiná'sz?
Térdig ülök véremben,
Könyékig könnyemben.
Jézusom előttem,
Boldogságos szép Szűz Mária
        édesanyám mellettem.
Két karomon két karangyal,
Egyik őriz, másik vigyáz,
A harmadik fejem felett lelkemet várja.
Szűz szent keresztek,
Őrizzétek az én házam táját
Éjfél előtt, éjfél után...

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1978. szept. 24. - búcsú. Molnár Jánosné Fliszár Borbála, 1910. Zalaszabar, garabonci lakos [Zala m.].)

Személy szerint érintett Vajó Margit levele, amely a Remény gyűjtési felhívására érkezett Csicserből (Felvidék), s két imádságot tartalmazott, egy "Hajnal, hajnal..." és egy "Fehér rózsa, Mária..." kezdetűt. Az utóbbit illesztem e szövegünkhöz. Szép motívumai között van, amelyiket még eleddig nem hallottam. (Tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

Fehér rózsa, Mária,
Engem az Ur Jézus találjon
szent igéjével igézen
arany gyűrűvel pecsételjen.
Házunk négy szögletén négy őrző angyal.
Őrizz, őrizz angyalkám,
melyben nyugszik Krisztus Urunk,
lenyugszik legszebb virágában.
A hajnalok hasadoznak,
a kakasok szóladoznak.
Kelj fel, kelj fel szentséges Szűz (Mária)
        Anyám,
mert elfogták szent fiadat.
Magas keresztfára feszítették,
három csepp vérét elejtették,
az angyalok összeszedik,
árijomba bevitették.
Krisztus Urunk elétették.
Krisztus Urunk azt mondta,
hogy aki ezt az imádságot
este lefektében, reggel felkeltében elmondja,
annak hét halálos bűne meglészen bocsátva.
        Amen.

"Az imát Bodnár Istvánnétól irtam ő született 1920."

Ebben az imádságban szintén fölbukkan a Grál-motívum torzult képe: Krisztus vérét az angyalok "árijomba bevitették", akárcsak a Bornemisza "bai"-aiban is föllelhető aranygyűrű-motívum. Új kép a legszebb virágjában lenyugvó Krisztus.

A szöveget az is fontossá teszi, hogy Kelet-Szlovákiából kaptam, ahonnan viszonylag csekély számú adatunk van. Személyesen pedig annyiban érint, hogy bár nagyapám, Erdélyi János is Kiskaposon (ma már egyesült Nagykapossal) született, a családi hagyomány úgy tartja - s ezt atyafiságom is megerősítette -, hogy az Erdélyiek valójában Csicserből származnak, s csak egyik águk hajlott el Kiskaposra, azaz oda "ment el vőnek".

S most következzenek egy derűs, szép lélek, az 1921-ben született Vajó Margit sorai, bárcsak sokan lennének közöttünk a hozzá hasonlók.

"Tisztelt Szerkesztőség!

A messze távolból ezen szép szavakkal köszönöm kedves mindnyájuknak:

Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus!

Szlovákia legkeletibb részén, nem messze az oroszhatártól, egy kis községben Csicseren élünk igaz szeretetben és békességben, mindnyájan magyar nemzetiségűek vagyunk. Községűnknek 850 lakosa van. Három templomunk van: római, görög és református. Minden templomban helyi plébános hirdeti minden este az Isten igéit. Ovodánk-iskolánk van 4 osztály részére és mindenűtt rendes hitoktatás van. Rendesen minden héten megkapja egyházunk Nagykaposi plébánostól a Remény cimű ujságot, és ebben olvastam a felhivást, amiben gyűjtés indul régi imádságokról, ezért fogtam tollat, és szerény kötelességemnek eleget téve itt kűldök két régi imát. Ha úgy gondolják hogy elfogadható, szivesen olvassák és fogadják olyan szeretettel, mint én kűldöm, az rosszul irt irásért szives elnézésűket kérem, igaz már 72 évesen szeműveg nélkűl irok, de az ujjaim igen fájósak, de minden este bottal mert a lábam is igen fáj, megyek a szentmisére, hogy elmondjam a jó Istennek minden örömöt - vagy bánatot és kérem, hogy továbbra is adja segitő kegyelmét családunknak." (Ezután megadja címét, és közli imamondó társa nevét.)

Csicseri őseim nevében is szívből köszönöm ezt az igaz keresztény gondolkodásról tanúskodó levelet.

 

269.
Szállj be szívembe

Vessz el előlem, Sátán,
Ne kisérgess engem,
Mert van nekem fejem,
Fejem az Úrjézus Krisztus,
Aki énelőttem mindenkor megfelel.
Szállj be szívembe,
Szenteld meg lelkemet,
Legyen bennem örök boldog lakodalom!
Ma péntek, az is a napja,
Krisztus Urunknak mennek kínjára,
Kínját lesik, 5 mély sebeit,
Drágalátos szent vére.
Beteg a test, készen várlak,
Én Uram Teremtőm,
Hozzád akarok menni,
Veled akarok örvendezni
Az örök dicsőségbe.
Ma péntek, az is a napja,
Megfogták az ártatlan Jézust.
Fölvitték a Sinai-hegyre,
Fölfeszítették három tompa szöggel,
Megkoronázták töviskoronával,
Arcul verték, köpdöstették
Csúnya büdös nyállal.
Ecettel, epével itattatták
Az ártatlan Jézust,
A szent oldaladat dárdával megnyitá(k).
Oh Uram, Jézus Krisztusom,
Hálát adok Szent Fölségednek,
Hogy megőrzöttetek, megtartottatok,
Vélem voltatok a mai napig is.
Őrizzetek, oltalmazzatok
Mindenféle veszedelemtűl,
Tűztűl, víztűl,
Az ördög incselkedésétűl,
A gonosz ember szándékátúl.
Aki ezt az imádságot tiszta szívvel elmondja,
Mennyország ajtaja sarkig ki lesz nyitva,
A pokol ajtaja bé lesz pecsételve, ámen.
        Ez úgy legyen.

Gyöngyös, 1982. szept. 25-26. - búcsú.
Liget Ferencné Sápi Erzsébet, 1915., talán jászberényi, édesanyja ugyanis odavalósi volt. (Adatközlőnk lakóhelye géphiba miatt lemaradt, s felvétel közben sem derült ki, hovavalósi).

Édesanyjától, Sápi Mártonné Sinka Teréziától tanulta, aki 1951-ben halt meg 82 éves korában. "...hát még az édesanyám idejében ezt minden áldott este, reggel..."

Az "Este van az ién házamba..." kezdetű moldvai imádságban is szerepel a nevezett gonoszűző motívum, melyhez rendszerint csatlakozik a "megfelel képembe" régi irodalmi kifejezés, jelentése: valakinek vagy valaminek a képviseletében, valakinek az alakjában vagy valami/valaki helyett, gyanánt.

Este van az ién házamba
Én lefekszem én ágyamba
Mind a test e koporsóba,
Ingem álom el ne nyomjon,
Halál ingem meg ne csaljon,
Gonosz tőlem messze járjon,
Jézus Krisztus velem lakjon.
Menj el sárkán, ne késértess,
Mett én meg vagyok keresztelve,
A zÚrjézus nevibe én meg
        vagyok már jegyezve,
Ha nem hiszed, menj el eleibe,
Megfelel ién képembe,
Iédes, iédes Jézusom,
Én kegyes királljom,
Mindenkor te légy Uram
S az ién jó barátom...

(Bogdánfalva [Moldva], 1999. júl. 22. Harangozó Imre gyűjtése [kéziratban]. Petrás Balán Antiné, Piszár Katalin, 1948. Klézse [Moldva].)

 

270.
Nyílt templomba

Nyílt templomba be kell térni,
Feszületné' áldást kérni.
Jó az Isten, őt keressed,
Hogy áldását elnyerhessed.
Távozz tőlem, boszorkány,
Ezer jászó'vesszőve(l),
Szűz leány ügyive(l),
Boldogasszon tejéve(l),
Szent Benedek szárnyáva(l).
Én kilépek ajtóm elejbé,
Föltekintek magos mennyekbe,
Ott látok egy sereg madarat,
De nem sereg madár,
Szárnyas angyal,
Szárnya alatt Boldogasszon koronája.
Kert, kert, Paradicsomkert,
Hét szögletén, hét oltár alatt új víz.
Szól a kakas:
Kel' föl, Mária,
Megfogták a Szent Fiadat!
Dárdáva' dárdázták,
Koronáva' koronázták,
Egy csöpp vérit elejtették,
Az angyalok mind fö'szedték,
Krisztus szine elejbe vitték.
Áll a rózsa középmező(n),
De nem a rózsa,
Hanem a Boldogságos szép Szűz Mária,
Aki az ő kisfiát kipólyázza, bepólyázza,
Szent jászo'ba belefekteti,
Szent keresztet reá veti,
Most mink is vessünk mireánk.

Kész.

(A II. és III. felvételnél "dicsér": Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek nevében, [amen].)

Máriagyűd (Baranya m.), 1977. aug. 13-14. - búcsú.
Gál Ferencné Mudlitz Mária, 1912. Dávod (Bács-Kiskun m.), ott is lakik.

A napától tanulta, ő pedig "...még az anyjátú',...hát az má' nagyon öreg vót. Má a napam is 85 éves vót." (Likár Márkné Gál Ilona, Bátmonostoron született, de szántai lakos volt. 5 éve halt meg.) "...én sokszor, mikor ráérek, vagy ha megyek valahova, vagy úgy éjje(l) szoktam mondanyi... akármiko'... Áhhh! Nem mondanak ijjent a templomba. Nem, nem csak úgy, külön izére, ha megyünk ájtatosságra, akko' mondjuk... Az én kisunokám azt mondja: »Mamám, mondja e'!« Akkor ezt e'mondom..."

E vidékről való a hasonló védőjegyekkel teletűzdelt lírai kezdetű imádság is:

Paradicsomban csöngetnek-pöngetnek
        az angyalok,
Úr született Betlehembe,
Föltalálták Názáretbe.
Szól a kakas, kikirikul:
Ke(l)j fö', ke(l)j fö',
Szép Szűz Mária...
...Ti(l)tlak tőlem, gonosz lélek,
Ezer jászo'vesszőve',
Szűz lány övive',
Boldogasszon' tejive',
Szent Benedek szárnyává'.
Atyaisten, Fiúisten,
Aki ennél a három isteni személ(y)nél
        erősebb és hatalmasabb,
Az árthasson nékem, ámmen.

(Elmondta Kuti Mártonné Vörös Erzsébet, 1909. felsőszentiváni lakos [Bács-Kiskun m.] a bajai nagytemplomban 1979. jún. 6-án.)

Szüleitől, nagyanyjától, Sztankó Ádámné Csordás Veronától tanulta. 9 éves lehetett, amikor meghalt. "...este, reggel... otthon, akármikor... templomba nem..."

Miért nem?

"Hát én nem tudom... ezt így tanútuk a nagymamátul..."

 

271.
Hadd menjek be

Oh te piros szép hajnal,
Kibe Mária elnyugodott,
Úr - Nap tetőled születettje,
Krisztus, liliomszál.
Nehéz kereszt, nehéz ál(om?) el ne nyomja
        szent sebéhez,
Mikor a világból kimulának.
Ángolának magassága,
Nyiss be, Uram, szent ajtódat,
Hadd menjek be szent ajtódon,
Szen(t) véredet állítanyi,
Szent sebeidet kötözgetnyi.
Tömjén az ablakon,
Alusztok, boldogok?
Aludjatok, boldogok!
Égi járó kis madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnyaiba' szent oltár,
Abba' vagyon Krisztus Urunk térdig vérbe,
Könyökig könnybe'.
Elejbe jön két fekete próféta, mondá nekik
        Krisztus Urunk:
Két fekete próféták!
Menjetek az Ádám magvai közé,
S ott kiáltsátok, hirdessétek szent szókkal, élőkkel,
        napjával, kokas szomorittyával!
Máriát kiáltják:
Ke'jj fel, Mária,
Mer' megfogták Szent Fiadat,
Keresztfára feszítették,
Dárdákkal dárdázták,
Koronákkal koronázták,
Egy csöpp vére lecsöppent, az angyalok fölszedték,
        (variáció: az angyalok fölszedték,
        selemkendőbe kötötték)
Paradicsomba fölvitték,
Aki ezt az imádságot este, reggel elmondja,
Hét halálos bűntől megmenekszik, ámen.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1977. júl. 3. - László-napi búcsú.
Anonyma, 1919. Nagyatád (Somogy m.)

"...nagyanyámtól... háború után (halt meg) ...84 éves volt... este, reggel" (imádkozták).

Egy somogyi "Fehér rózsa, Mária..." kezdetű imádság különös motívuma talán közelebb visz e sajátságos típuskör eredetéhez, a 41-44. sz. szövegekben található alvásmozzanat, a Krisztus sebének bekötözése és a "három szűz játszik vele"-motívum kérdéséhez:

...Hét csöpp vére elcsöppent,
Az angyalok fölszedték,
Jeruzsáleomba vitték.
Háromágú orgona,
Menn(y)nek, főnek magos angyal.
Ó, fiam, fiam, fényes Jézus,
Nyújts' ki a szen(t) kezedet,
Hadd kössem be szent sebedet!...

(Öreglak [Somogy m.], 1972. júl. 5. Androsics Istvánné Hegedűs Terézia, 1894.)

Több imát elmondván, Androsicsné nagyon is megszívlelendő, tanulságos megjegyzéseket fűzött hozzájuk "...Este szoktuk elimádkozni. Szüleimtű' hallottam, ahogyan azok mondták, hát aztán úgy van, hogy a mostaniakban is egyik nem úgy mondja, mint a másik. Még abban is van eltérés..."

Templomban?

"...Nem szoktuk ezt imádkozni, csak itthon hallottam. Templomban nem hallottam. Mindig itthon. Ezt a Názáretbeli Jézust is (lásd a 63. sz. szöveget) nagybűtbe szokta anyám... Ezt mind a szülőktű' tanú'tam el..."

Arra, hogy milyen szépen, átéléssel mondta el imádságát:

"Imádkozni is lelkileg kő'. Nem csak úgy, mint a szajkó, hogy tudom ezt a verset, aztán egyformán elmondom. Mindig úgy tartottam, hogy még óvasni is mindent másképp kő'. Az újságot is másképp kő elóvasni, mint a testámentomi füzeteket. Ezt mán az édesanyámtu(l) is úgy hallottam, hogy azt lelkileg, úgy, ahogy az kivánja, azt mindent úgy kell, azt mindent úgy kell. Imádkoznyi is úgy szoktam, ahogy kívántatik... hangsúlyosan kő, nem csak egyformán elmondani, mer nincs annak akkor semmi értelme... mikor má nagyok lettünk, azután má ezen maradtunk meg, amit a szülőktű(l), mer' má nagykorunkba iskolába nem tanú'tuk ezeket..."

Az egyházi jóváhagyásról s az egyház elutasító magatartásáról szólva:

"...Kérem nem vót, még nem értettük meg mi gyerekek se, öregek se, nem tutták azok a régi öregek, hogy ebbe van valami különbség, hogy az egyház megenged-e valamit, vagy sem. Ahogyan ők is megtanúták régi szülőktől, azok, úgy mink meg őtőlük megtanú'tuk, mitüllenk má a gyerekek, még a magamfia, akik vannak ilyenek, azok hát még hallották a mi szüleinktű' kisgyerekkorukba, akik ott vótak körü', de má most azoknak vége szakad, mer az má nem lesz többet folytatva, olyan imádságok... nem sokat lehet ám találni azér most se belőlünk, ijjen régiekbü is, akik hát tudnák. Nem olyan nagyon sokat... A megboldogú't édesanyám ebbe az idős korba, má mikor az évnek ilyen különösebb naptyai közelegtek, a húsvét, karácsony, pünkösd, Sarlós Boldogasszony, Havi Boldogasszony, máma má nem is tudjuk, hogy na, jaj, hiszen ez van e. Azok azt mind tudták, és arra mind, ami ének vót, azt má dudu'gatták. Hétközbe, hun egyszer, hun máskor, hun este, hun napközbe, má akkor e'tanú'tuk tülük. Má akkor..."

Az alábbi egyedülálló, motívumcsoportba nem sorolható délvidéki szöveget értelemszerűen e ritka somogyi típushoz illeszteném, jóllehet nem Krisztusra vonatkozik: általános érvényű. Eleddig ez az imádság csak a Délvidékről került elő:

Én kimenék ajtóm előtt,
Ott látok egy kápolnát,
Kivö aranyos, belöl irgalmas,
Tekints Jézus Krisztusom!
Amott jön két koronabéli gyerek.
Hol jártál, te két koronabéli gyerek?
Betegeket gyógyítani,
Szegényeket segíteni,
Öregeket gyámolítani,
Szenvedőket megvígasztalni,
Imacsüggedőket felemelni,
Békétleneket kibékíteni.
Krisztus Urunk azt mondja,
Aki ezt a cselekedetet megteszi minden
        nap az én nevembe,
Velem lesz a Paradicsomkertbe.

(Csóka [Torontál megye], 1991. Horváth Csaba gyűjtése. Mészárosné Kapusi Julianna, 67 éves.

Megjelent: Silling István: Kínján esék... 12. o.)

 

272.
Az egek megnyíltak

Ebben a házban négy szeg van
Mind a négyben angyal van.
Közepében Krisztus Urunk
Szűz Mária ablakban.
Szent Fiát pólyázgatja
Odarepül két angyalka.
Szárnyuk alá vették egek alá vitték.
Az egek megnyíltak, menyországba bementek
És ott minden lélek örül és örvendez.
Csak az nem aki apját-anyját megverte.
Én is abban a szándékban voltam
De jobb a szándék, mint a rossz cselekedet.
Szol a kakas hajnalban Szűz Mária azt mondja:
Aki ezt az imádságot este lefektében
reggel felkeltében elimátkozza,
hét halálos bűne megbocsájtatik.

Levélben érkezett Levický Esztertől, 1937. Menyhéről (Zoboralja)
1994. nov. 4-én a Remény gyűjtési felhívására.
(Megjelent a lap 1995. okt. 22-i számában, 5. o.)

1962-ben, 93 éves korában meghalt nagyanyjától, Tábbiné Rácz Lúciától tanulta. Más adatot nem közöl.

A Nyitra környéki Zoboralja falvaiban népszerű imádsággal jómagam is többször találkoztam mind ottani gyűjtéseim során, mind konferenciákon, búcsúkban vagy gyűjtési felhívásaink nyomán, és ez esetben is.

A motívumok szabad mozgásának példájaként közöljük a másik híres hagyományőrző zoboraljai falu, Kolon neves előénekesének, Süttőné Gábor Annának az imáját:

Ebbe a házba négy szög van        (sarok)
Mind a négy szögbe angyal van.
Kőzepibe a falon Krisztus Urunk keresztye
Az ablakba Máríja szent fiát pólyázza.
Be repő egy angyal szárnya alá kapja
és főlviszi az egekbe.
Paragyicsom kerbe csendítenek,
Ke fő Máríja, szent fiadot megfogták
magoss kereszfára fő szőgesztík
Piros vire ki csurdól
szent angyalok fő szettik
a városba bevíttik,
Máríja elibe tettík.
*
Paragyicsom kerbe csendítenek.
Minden ember megörül,
csak az egy nem örül aki apját, vagy anyát meg
        fenegette,
a megfenegetis nagyobb mind a meg őlis...

* Ugyanez a motívum egy másik változatban így egészül ki:

...Mária elibe tettik,
Fő sohajtott Márija
hún vagy csillagam
hún maratá ides fíjam
szíp gyöngy alakom.
Aki ezt a imátságot tőbszőr naponta elmongya,
holtya után be jut a szíp paragyicsomba.

Szép fölajánlással fejezi be imáit:

Jézus Márija és szent József,
Joachim és Szent Anna
Nektek ajalom testemet és lelkemet
életemet halálamat
Le fektemet fő keltemet.
Minden mozdulatom.
Áldgymeg uram jó erőve
elő eledelve
És a kímúlt híveknek agy őrők nyugodalmat,
nyúgogyanak békességbe az úr Jézus szent
        nevibe Amen.

(Levélben érkezett Süttőné Gábor Annától, 1922. Kolonból [Zoboralja] 1994. okt. 21-én, szintén a Remény gyűjtési felhívására.)

Az imák küldője, ahogy záró soraiban magát meghatározza "özvegy paraszt főldmives 73 éves öreg asszony vagyok Isten velűk." Az imádságokat szomszédasszonyától és apósától tanulta, illetve örökölte. Az utóbbi, akárcsak apósának édesapja, előénekes volt, így adatközlőnk füzeteikben több éneket és imádságot talált. Hozzáteszi még, hogy "Meg valva az ígazat énis templomi és népdali énekes vagyok. A szent miséken kőznap én végzem a kántori kőteleséget de csak orgona nélkűl úgy hogy még a temetési szertartást is én végezem ha níncs íthon a kántor úr, mert el jár egész héten el van messzi munkába csak vasárnap van itthon. Ezt nem dicsekedésből montam el csak így jőtt ki a helyzett..."

Süttőné tevékenysége és szavai távoli idők pap nélküli állapotát idézik. Történelmünk során gyakran "így jőtt ki a helyzett". A licenciátusok, szentemberek, búcsúvezetők, előénekesek hosszú sorába még napjainkban is menetelnek szentasszonyok, szentemberek, amiképpen meneteltek a múltban például az Orosz Istvánok. (Lásd Bálint Sándor: Egy magyar szentember. Orosz István önéletrajza.)

 

II.
EGYÉRTELM
ŰEN KERESZTÉNY
TUDATFORMÁJÚ-FUNKCIÓJÚ SZÖVEGEK
A szenvedéstörténet mozzanatai szerint csoportosítva

 

"...Le van terítve az aranyos szőnyeg..."

 

Mária keresi Krisztust

273.
Elindula

Asszonyunk, Szűz Mária elindula hosszú útra,
Utak megszomorodának,
Fennálló fák térdet, fejet hajtának,
Égi madarak véres könnyet hullatának.
Elmene Asszonyunk, Szűz Mária kisebb zsidó várossába,
Kisebb Pilátusnénak házába, így köszöne:
Dicsértessék az Úrjézus Krisztus!
Úgy fogadá: Mindörökké, ámmen.
Kérdé Pilátusné: Mit keressz, Asszonyunk, Szűz Mária?
Én az én áldott Szent Fiamot keresem,
Negyven éjjel, negyven nap hegyről hegyre, völgyről
        völgyre keresem,
Sehol föl nem találom.
Menj el, Asszonyom, Szűz Mária, nagyobb zsidó várossába,
Nagyobb Pilátusnénak házába,
Nagyobb Pilátusné igen erőst beteg,
Nyelvét felemelvén szót kimondván
Ő megmondja, hol a te áldott Szent Fiad.
Elmene Asszonyunk, Szűz Mária
Nagyobb zsidó várossába,
Nagyobb Pilátusnénak házába,
Így köszöne: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Úgy fogadá: Mindörökké ámmen.
Kérdé Pilátusné: Mit keressz, Asszonyunk, Szűz Mária?
Én az én áldott Szent Fiamot negyven éjjel, negyven nap
Hegyről hegyre, völgyről völgyre keresem,
Sehol fel nem találom.
Menj el, Asszonyom, Szűz Mária,
Lépjél öt mélységes lépést,
Ejts el három véres könnyet,
Tekints föl a magas Kálvária-hegyre, a magas keresztfára,
Meglátod a te áldott Szent Fiadot felfeszítve.
Elmene Asszonyunk, Szűz Mária,
Lépék öt mélységes lépést,
Elejte három véres könnyet,
Föltekinte a magas Kálvária-hegyre, a magas keresztfára,
Meglátta az ő Szent Fiát felfeszítve.
Hol járál, hol járál, én áldott Szent Fiam?
Én a fekete földnek szinére,
Kegyetlen zsidók közi,
Hat nap kergetének,
Hetedik nap megfogának,
Egy kőlábhoz megkötének,
Vasostorral megostorozának,
A purgatól(i)ombéli kinját rajtam mind kitőlték.
Azért azt hagyom, Asszonyom, Szűz Mária,
Vidd el az én szomorú imádságomat fekete földnek színyére és ott hirdessed,
Aki ezt elmondaná este lefektibe, reggel felkeltibe,
Minden étel, ital né(l)kül,
Gondolatlansága nélkül,
Úgy megüdvözülne,
Mint én megüdvözültem a magas keresztfán.
Békesség, szálló, alkottó,        (Sic!)
Mennyország kapuja megnyittó,
Kész a lélek, beteg a test,
Készen várlak az örök dicsőségben, ammen.

Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú.
Raduly Jánosné Móga Margit, 1912.
Gyergyószárhegy, Güdüce (Erdély).

"...Hát még kicsi gyerek vótam, amikor édesanyámtól tanultam... kicsi vótam... Móga Istvánné... Goga Margit... ő is szárhegyi vót... ott született... ezt mindennap is lehet imádkozni, ha csak imádkozhassa akárki, ez hasznos imádság... kicsike vótam, ojjan-e" (mutat egy 5-6 év körüli kislányra). Szárhegyi társai még hozzátették, hogy este, reggel mondják, templomban nem hallották.

Az első közlésekben még Anonymaként szereplő asszony nevét most már nyugodtan leírhatom. Az övét szerencsére tudom, de számtalan társáét az 1978-as csíksomlyói búcsúról nem, mivel nem merték megadni, ami azon idők ismeretében és éppen egy magyarországi gyűjtővel szemben érthető. Legtöbbjük csak községét és születési idejét mondta be.

Két alkalommal vettem föl az imádságot, gyorsan hadarva mondta, ezért nehéz volt leírni még az ún. lassúbb változatot is. Még zenei lejegyzéseket végző kollégáim is kínlódtak vele. Gyakran mosódik össze az Asszonyunk/Asszonyom, vagy a fel/föl, magas/magos stb. Legjobb tudásunk szerint igyekeztünk rögzíteni, s úgy tetszik, pontosan jártunk el.

E különlegesen értékes imádság egyik legszebb és legritkább emlékünk, és eleddig - tudomásom szerint - még senkinél nem került elő. Remélem, a jövőben még előbukkannak a kutatást elősegítő újabb változatai, amelyek közelebb visznek az eredetére és történetére vonatkozó kérdések megoldásához. Eredeti szándékom az volt, hogy közlöm mind a négy eddig megtalált változatát, de terjedelmi okok miatt nem tehetem. Csak a lényeges, nagyon is elgondolkoztató eltéréseket sorjáztatom, amelyek e tökéletes szerkezetű balladisztikus epikumnak - legendaballadának - teljesebb láttatását szolgálják.

Az alábbi imádságot Márton László békési önkéntes gyűjtő 1993. augusztus 31-én Csíkszentdomokoson rögzítette az 1926-ban született Bara Máriától, aki elmondta: "Máté Albertné nagyanyámtól tanultam ojjan 60 évve' ezelőtt. Tiszta jószívvel." Ők igézet ellen használták, elmondása után még elimádkoztak egy Hiszekegyet, három Miatyánkot és három Üdvözlégyet:

Elindula Asszonyom, Mária
Nagy hosszú utakra,
Nagy hosszú utak mind megszomorodának...

A köszöntésmotívum után kisebb Pilátusné:

... Hol jársz, hol jársz, Asszonyom, Mária?
Itt járok, itt járok,
Kisebb zsidó városába',
Kisebb Pilátusné asszonynak házába...

Ugyanez a forma később a nagyobb Pilátusné kérdésében:

...Sohutten* nem találhatom én áldott Szen(t)
        Fiamot...
Menj el Asszonyom, Mária,
Magos Kálváriára,
Lépjél hét mélységes fődet,
*
Ejts el három véres könnyet,
Tekints föl...
...Föltekint a magos Kálváriára,
Meglássa, fel van feszítve
Az ő áldott Szen(t) Fia a keresztfára.
Hétszer elájula, hétszer tér(d)re esett.
Megszólal az ő áldott Szen(t) Fia a keresztfáról:
Oh, ne sírj, ne keseregj,
Boldogságos Szen(t) Szűzanyám!
Tarts(d) Szent Jánost, mint engem tartottál,
Ő is tartson anyjának, mint én tartottalak.
A méhedben méztermék, egész világ viaszával
        részesedjék.
Eredj el a fekete fődnek szinire,
Hirdessed az én keserves kínszenvedésemet,
Hogy aki ezt e(l)mondja,
Este lefektyibe, reggel felkőt(y)ibe,
Kiváltképpen Nagypénteken
Étel-ital nélkül,
Minden gondolkodás nélkül az én lábomnál,
Méltó leszen az a lélek,
Ha annyi bűnje lészen is, mind a fűvek szála,
Úgy is meg lesz bocsátva néki, ámen(t).

(* Az ismétlődő formáknál természetesen ugyanígy.)

A főszövegben vannak kisebb eltérések a népi gyakorlat szabad mozgásának megfelelően, érdemi változás azonban csak az idézett részeknél található.


Egy magát meg nem nevező székelyudvarhelyi lakos révén kaptam 1988. febr. 5-én azt a gyergyóremetei változatot, amely "Bátyó" "diszkrét" gyűjtései során került elő Székelyföldről számtalan imádsággal és egyéb szövegemlékkel együtt. Mindez a "diszkréció" a Hegyet hágék...-kötetek megjelenése után vette kezdetét, miután e kötetek Márton Áron püspök és szűk környezete kezébe is eljutottak. "Bátyó" Márton Áron barátja és, tudomásom szerint, börtöntársa is volt, és az imádságok kiváltotta természetes reakcióként mozgósították "fiaikat" a környezetükben, szülőfalujukban található hasonló emlékek gyűjtésére. Ezek személyes úton jutottak el hozzám rendszerint "Bátyó" Pesten élő unokahúga révén. Innét a rokonsági fokot is megjelölő elnevezés. (Megrendüléssel gondolok minderre. Sajnos már egyikük sincs az élők sorában, annál elevenebben él emlékük sokunk szívében.)

E gyergyóremetei változatot verses formában 4-5, adott esetben többsoros tagolásban kaptam. Nagyjából követi a gyergyószárhegyi és a csíkszentdomokosi alapszöveget, bár elhagyja az egyes fázisokat összekötő narratív sorokat: "Elmene/elindula Asszonyunk/Asszonyom kisebb zsidó városába..." stb. Pilátusné kérdésformája itt a csíkszentdomokosira emlékeztet: "Hol jársz, Asszonyom, Szűz Mária?..." A zárójelenet így alakul:

...Feltekintett a magas keresztfára,
Ott meglátta az ő áldott Szent Fiát,
Fel van feszítve.
Vasostorral ostorozzák, ecettel, epével itatták,
Szent oldalát megnyitották, piros vérét kiontották,
Hétszer térdre esett, hétszer elájult.
Megszólalt az Úr Jézus:
Fogadj engem Fiadnak, mint én fogadtalak Anyámnak.
Méhen méz teremjék, egész világ részesedjék:
Aki ezt az imádságot este lefektében,
Reggel felkeltében elmondja, kiváltképpen nagypénteken,
Ha annyi bűne van is, mint a fűszál,
Meg lesz bocsájtodva tőle. Amen.

(Elmondta a 79 éves Csiki Julianna. Édesanyjától tanulta Gyergyóremetén 10 éves korában.)

Sajátságos módon jutott el hozzám ez imádság negyedik, lényegesen elkopottabb változata Madéfalváról. Az Új Kalász katolikus asszonyok, lányok lapja 1992. június 3-i számában, a 17. oldalon, a T-K-T (Tizenévesek Kutató Társasága) rovatba Zöld Piroska küldi el Madéfalváról 68 éves nagyanyjától, Miklós Györgynétől tanult régi imádságát, miután jelzi, hogy gyűjti a szentképeket, régi énekeket és imádságokat. Majd a 18 éves Piroska megadja címét is remélve, hogy talál magakorú levelezőtársat.

A többé-kevésbé azonos indítószakasz negyedik sora: "Fák térden állva fejet hajtának..." helyett e változatban a "Mit keressz, mit keressz, Asszonyunk, Szűz Márja?..." forma áll. A keresés több szakasza hiányzik. A végén van eltérés, miután Mária megtalálta Krisztust:

...Kitekint a Sinai hegyre
Meglássa az ő áldott szent Fiát,
Hétszer elájula.
Ne ájulj, ne ájulj, én áldott Szent Anyám!
Fogadd el Szent Jánost fiadnak,
Viseld olyan gondját,
Mint nekem viselted.
Viselje ő is olyan gondodat, mint én viseltem.
...Ki ezt az imádságot elmondja
Este lefektibe, reggel felkeltibe,
A purgatórium tüzein keresztül vetetődik.

E különlegesen szép szövegegyüttes számtalan kérdést vet föl. Elsősorban a történeti előkép-ősszöveg meglétének és föltétlen ferences kötődésének kérdését. Csíksomlyó, Mikháza, Gyergyószárhegy ferences kolostorai a XVI. század végéig a moldvai Bákóban is működő rendházzal kisugárzó központok voltak, szellemi, zenei, irodalmi műhelyek, amiképpen erről Kájoni János főleg csíksomlyói tevékenysége vall, amelyről tudjuk, hogy messze túlnőtt Csík és Erdély határán, s európai kapcsolatrendszerré tágult.

 

274.
Áruba vitték

Fehér rózsa, Mária,
Krisztus engem talála,
Szent vérével megjegyez,
Győrőjéve(l) pecsétez,
A házunknak a négy szögin négy őrzőangyal,
Őrizz angyal, őrizz,
Míg a Mária nyugszik,
Míg a piros hajnal
Szépen föl nem tetszik.
Kelj föl, Mária, kelj föl, mer' elvitték Szent Fiadat,
        szép Jézust,
Szent vérét elhullajtották,
Áruba vitték.
Tenger közepén van egy kis kápolna,
Abba' van egy aranyasztal,
Odamegyen Szen(t) Pál, Szen(t) Péter és mondá néki:
Asszonyunk, Máriánk, mér' sírsz, mér' rísz?
Hogyne sírnék, hogyne rínék,
Mer' elvesztettem Szent Fiamat, szép Jézust.
Vaskesztyűvel arcon csapdossák,
Vasdárdával dárdázzák,
Töviskoronával koronázzák,
Méreggel étetik,
Ecettel itatják,
Mély gödörbe bézakkantják,
Szent szívteteme megszakadván,
Piros vére folyamodván.
Bizony, bizony mondom néktek,
(Aki) ezt az imádságot elmondja este lefektibe,
        reggel fölkeltibe,
Vélem lészen az örök dicsőségben, ámen.
Én kilépek én ajtómba,
Föltekintek magos mennybe,
Ott láték, amit láték,
Jeruzsálem bárkáját,
Hétszer szentelt hét oltárát,
Abba' mondja Szent Pál, Szent Péter az ő új miséjét.
Asszonyunk, Máriánk ott hallgatja,
Szent haja függve,
Szent keze kiterjesztve,
Szent szivi megszomorodván,
Piros vére folyamodván.
Bizony, bizony mondom néktek, imádságát elmondja
Este lefektibe, reggel fölkeltibe,
Vélem lészen az örök dicsőségbe, ámen.

Mátraverebély - Szentkút (Nógrád m.), 1977. május 28.,
pünkösdvasárnap - búcsú.
Kovács Sándorné Kovács Anna, 1916. Mikófalva (Heves m.).

"...öregszülémtől... Kovács Mária... má' nem is tudom (a férje nevét), me' régen vót, 47-be halt meg a szüle 96 éves korában. Mikófalvi volt ő is... Ő mindennap, este is, reggel is."

Templomban?

"Áhhh!!! Nem, csak otthon szoktuk mondanyi."

Egy asszony, Róka Andrásné Kovács Gizella, 1910. Mikófalváról szintén azt mondja: "Az imádság úgy van, mint a varrás meg a nóta, mindíg az ujabbakat imádkozzák. A régieket má' hagyják ki."

Nehéz választani a Palócföld lírai szépségekben gazdag szövegei közül. Az elképesztő bőség esetlegessé teszi a még oly szakmai igyekezetet is, hogy teljes szépségében láttassam a műfajt. Így marad a kínkeserves megoldás: egy-egy kihagyhatatlan motívum bemutatása az "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imádságból:

...Én kilépek én ajtómon,
Ott látom a ző'd passiót,[477]
Azon látok héccer hét szentséget,
Ott mondja a Szent Pál, Szent Péter az új miséit.
Minek hallgatod te az én miséimet,
Mikor most van harmadnapja hogy elvesztettem
        Szent Fiamot?
Pogány zsidók megtaná'ták,
Vaskesztyűvel arcon csapták,
Büdös nyákkal köpdösték,
Mély gödörbe bevetették,
Az ő teste vetemedett,
Piros vére futamodott...

(Mátraverebély - Szentkút [Heves m.], 1977. május 28., pünkösdvasárnap - búcsú. Gál Szilveszterné Kerek Rozália, 1924. Gyöngyössolymos (Heves m.)

"...reggel meg este, mikor van időm, nem mondják eztet közösbe..." Édesapjától, Kerek Józseftől tanulta, 3-4 éve halt meg 82 éves korában.

 

275.
Lébe[478] küszöbén

Itt jön a Jézus,
Lelkünk látó Jézus,
Beteg a test a bűnbe,
Ha még egyszer gyovont ember lehetnék,
Mária-kaput nyittatnék.
Anya szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
Zsidók megfogták,
Keresztre feszítették.
Angyalok felszedték
Kehelybe töltötték.
Oh estéli csengettyű,
Nyisd meg az egeket,
Mosd meg az utakat!
Add meg az örökkévaló boldogságot.
Oh hajnal, hajnal,
Szép piros hajnal,
Kibe' Mária nyugszik,
Isten fiának hivatik,
Világ tőle kezdetik,
Pokol tőle töretik.
Amott vagyon Jeruzsálem-bástya,
Abba mondja Szent Pál, Szent Péter
Az ő első új miséjit.
Oh Szent Pál, Szent Péter,
Hallgasd meg a mi első új misénket!
Oh Asszonyunk, Szűz Mária!
        (variáció: Oh Szent Pál, Szent Péter)
Hogyne hallgatnám,
Harmadnapja elvesztettem
Szent Fiamat Lébe küszöbén.
Tekints fel Sima-hegyre,
Meglátod Szent Fiadat
Térdig aludt vérben,
Könyökig könnyűbe(n),
Szent szakállát szaggassák,
Aranyhaját tépázzák,
Fű hegyen folyamodik,
Piros vére futamodik,
Bizon(y), bizon(y) mondom nektek,
Aki ezt a kevés imát elmondja,
Este lefektiben, reggel felkeltiben,
Magával viszi az Úrjézus dicsőségében.
        Ámen.

Sárospatak, Szent Erzsébet-templom,
füzesabonyi zarándokok között, 1981. aug. 30.
Antal Zsigmondné Gál Borbála, 1934. Szihalom (Nógrád m.).

Édesapjától tanulta, aki 1975-ben halt meg 77 éves korában "...Hát este meg reggel, reggeli ima..." Vele lévő lánya, Antal Erika, 1968. is tudja.


Szűcsiből (Heves m.) két egymásnak felelő keresésmotívum egy-egy "Oh hajnal, hajnal..." kezdetű imából:

...Én kilépek én ajtómon,
Föltekintek a Sinai-hegyére,
Ott látok két fölszentelt oltárt,
Ott mondja Szent Péter és Szent Pál szentmiséjét.
Arra megy a Boldogságos Szűz Mária.
Oh Asszonyunk, mért jöttél?
Oh hogyne jöttem volna, mikor már harmadnapja
Elvesztettem Szent Fiamat, az Úrjézus Krisztust.
Tekints fel a Sinai hegyére,
És meglátod Szent Fiadat, az Úrjézus Krisztust...

(1990. okt. 23. Majoros Istvánné Szerencsés Mária, 1935.)

Egy 92 éves öregasszonytól tanulta, aki még a szüleitől hallotta. "...Igen, mikor van időm, akkor el szoktam imádkozni."

...Amott látok egy rózsás bástyát,
Abba mondja Szent Pál, Szent Péter
Az ő új miséjét.
Arra megy a Boldogságos Szűz Mária,
Kérdi tőle: Nem láttad a Szent Fiamat, az Úrjézust?
De láttam, most jövök a Sinai-hegyről,
Ott láttam térdig vérbe, könyékig könnyűbe,
Szent haját szaggatják, szent szakállát tépázták,
Gyenge teste megtörik, piros vére lefolyik...

(Gyöngyöspata [Heves m.], 1990. okt. 23. Bognár Józsefné Teplánsky Ilona, 1942.)

Édesanyjától tanulta. Reggel imádkozzák. Templomban nem hallotta.

 

276.
A Zsinegek hegyébe(n)

Oh hajnal, szép piros hajnal,
Kiben Mária nyugogyik,
Úr Jézus születyik,
Pokol tőle töretyik.
Eleven ostya, Úrjézus,
Neked ajánlom lelkemet,
Fekete fődnek testemet.
Amott vagyon rózsás bárka,
Ott mondja Szent Péter, Szent Pál első új
        miséket,
Ott hallgatja Boldogságos Szűz Mária első
        új miséjüket.
Oh Anyánk, Szűzanyánk,
Mér(t) hallgatod első új misénket?
Hogyne hallgatnám, Szent Péter és Szent Pál,
Mikor elvesztettem gyermekemet, kis Jézust.
Lépjé(l) ki házamnak ajtaján,
Meglátod a Zsinegek hegyébe(n),
Térgyig való vérben,
Könyökig való könnyűbe(n).
Szent szakállát tépázzák,
Szent haját szaggassák,
Mély gödörbe bedobják.
Szent teteme megszakadván,
Piros vére kifolyván.
Az angyalok összeszedték,
Aranytányérra tették,
Krisztus elejbe vitték.
Krisztus se nem szó(l)t, se nem felelt,
Pokol ajtaja betétetett,
Mennyország ajtaja kinyittatott.
Aki ezt az imádságot elmondja
Este lefektébe, reggel felkeltébe(n),
Úgy megy mennyeknek országába,
Mint akkor született kisgyermecske.
Számban szent kereszt,
Hátam megett Szent János,
Előttem Úrjézus,
Az Atyának kegyelme,
A Fiúnak szerelme,
A Szentlélek ereje,
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Gyöngyös, 1982. szept. 25-26. - búcsú.
Lőrincz Józsefné Oláh Anna, 1906. Ecséd (Heves m.).

Egy bizonyos Rózsa nénitől tanulta, aki igen kicsi gyerekkorukban náluk volt. 80 év körüli. Ecsédi. Esténként imádkozta. Édesanyjuk "elmaradt", azaz korán meghalt.

Az alábbi "Oh hajnal, hajnal..." kezdetű imádságban a főmotívumra rímelő változatot találtam:

...Úristen, eleven ostyácska,
Amott látok egy rózsás bástyát,
Azon látok egy aranyos oltárt,
Azon mondja Szent Péter és Szent Pál az ő új
        miséjit.
Oh Asszonyunk, Mária,
Hogy mér' gyöttél te a mi új misénket hallgatni?
Hogyne gyöttem vóna,
Ma teljes harmadnapja
Elvesztettem Szent Fiamot, a Jézust.
Ered,j lépj ki templomunknak küszöbén,
Nézz fel a Zsinagógának hegyibe,
Ott meglátod Szent Fiadot, a Jézust...

(Gyöngyös, 1982. szept. 25-26. - búcsú. Török Károlyné Gergely Mária, 1905. Gyöngyöspata [Heves m.].)

...Hát eztet este, minden este el szokjuk... csak otthon, csak otthon. (Közösben nem.)

A világi líra jegyei tűnnek elő e motívum "Oh hajnal, hajnal..." kezdetű ritka délvidéki változatában:

...Rózsakertet nyitva látok
Ottan látok két szentes oltárt,
Ott mondja Szent Péter Szent Pál az új misét.
Új mise-hallgató Asszonyunk Szűz Mária
Tekints fel a szent Sinai hegyre
Maj' meglátod szent fiadat szép Jézust!...

Az Új Ember gyűjtési felhívásai a lelkipásztorokat is mozgósították. Ezt az imádságot Nagy Ferenc hosszú ideig tompai (Bács-Kiskun m.) plébános gyűjtötte Temerinben, Bács vm (Bácska) 1973. júl. 20-án a 87 éves I. J.-nétól. Egyéb adatot nem közölt. Anyagát 1986 januárjában adta át nekem. Időnként, mint ez esetben is, Jugoszláviába is átruccant imádságot gyűjteni.

 

277.
Hullám van

Hullám van a tengernek partján,
arany fának ágán,
üdvözűlt lelkek virágán.
Szent szive szomorodván,
arany haját lebocsájtván,
öt méjséges sebei siralmasván.
Lásd megmondtam teleszel a keseredett
        anya,
én leszek a keseredett fiú.
Tapodj ki templomnak ajtaján,
néz fel a sinnek hegyére,
majd meglátod, hogy kínozzák kegyetlen
        az ártatlan Jézust.
Szeretem szent Jánost,
menj el az Ádám bünös népeihöz,
hirdettessed prédikáltassad ezer számú
        szent igéket.
Elmondom eszt nektek este reggel.
Aki eszt este reggel elmondja,
velem lesz a paradicsomba.

Paradicsomba csendítenek,
az angyalok ott lévének,
egyik őriz, másik vigyáz,
harmadik a lelkem várja.
Kő küszöbje vas ajtaja,
temény az ablakja,
a négyszögin négy arkangyal,
közepibe szentoltár,
szentoltáron szent kereszt,
mandula fának három ágán,
úti képű koporsóba,
abba fekszik Jézus Krisztus,
ottan őrzi három mária
negyedik a lelkem várja.
Kakasok szóljatok,
Jézust kiáltsátok,
kelj fel Mária, kelj fel,
megfogták a Jézust
tövis koronával meg is koronázták,
egy csepp vére lecseppent,
(az) angyalok felszedték,
arany tányérra teték,
Krisztus urunk elejbe vitték
Krisztus urunk senem szólt,
se nem felelt úgy halt meg.

Levélben érkezett Csontos Dávidtól, 1922. Hortról (Heves m.)
1982. nov. 21-én a Kincses Kalendárium gyűjtési felhívására.

1983. április 14-én a levél küldőjét személyesen felkerestem, elmondta, hogy az imádságot édesanyjától tanulta 7-8 esztendős korában. "Édesapám mondta, tanítsd meg a gyerekkel az imádságot." Este, reggel elmondja, templomban soha nem hallotta, de mástól sem. Édesanyja Csontos Józsefné Sultis Hermina, 1879-1957.

A 76-85. sz. szövegekben mutatom be az ősi kozmogóniai mítoszok körét idéző, tengerben lévő, tengerből kinövő világfa-csodafa-aranyfa-motívumot, amely szövegeinkben már keresztény képzeteket-tartalmakat is magához vonzott.

Amint láttuk, kapcsolódott a gyászjegyű Krisztus- és Mária-képekhez, toposzokhoz. Ez az imádság is ehhez a típuskörhöz tartozik, torzult kezdő sora ellenére. Maga az egész szöveg is kontamináció, a különböző alkotóelemek füzére, jelzősora. S jelzősora a lehetséges romlásoknak az élőszavas közvetítés-tanulás gyermekkori el/félrehallásainak. A szóbeli kultúra átörökített emlékei értékes információkat adhatnak a hagyományozódás folyamatáról, az ún. betűkultúrával való kötődéseikről és kölcsönhatásaikról, de a népi alkotókészség kötetlenségére, játékos, szabad mivoltára, sőt logikátlanságára vonatkozóan is.

Tisztább képében jelentkezik e motívum a szintén gyűjtési felhívásra érkezett "Mikor a kakas megszólal..." kezdetű imában:

holüllvala jézus a tengeren
a tengernek a közeppén az aranyfán.
az ágán az üdvözletnek minden szüz virággán
szent fejemeghajtván.
szent szive elszomorodván
véres könyet hulajtván
ara mené szentlukkács évangélista
fekete földszinnire
hirdessed vezesed bünös ádán népeközöt
aki esztaz imátságot elimátkoza
este lefektibe regel fölkeltibe
megadatik neki az áldot menyország amen.

vagyhétféle büntöl megmenekszik

(F. J. küldte Nagyorosziból [Nógrád m.] 1982. nov. 24-én a Szabad Föld 1982-es őszi gyűjtési felhívására.)

Mint kísérő soraiban írja: "Olvastam a szabad földböl a fölhivást régiimákrol aki tud külgyebe én is tanultam ezelöt 70 éve 9 éves koromba vagy kettőt ami ugyvegzödik ahogy az ujságba van...")

E ritkán hallott kozmikus jegyű motívummal az egri fájdalmas búcsún találkoztam 1972. szept. 17-én Agócs Alfrédné Agócs Erzsébet, 1936. (Almágy, Gömör) "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imájában:

...A négy szögön négy angyal,
Közepibe szent kereszt,
Kerüld, kereszt, házamat,
Őrizd, angyal, lelkemet.
Széles tenger partján a
Aranyfának aranyága,
Arra járt Asszonyunk, Szűz Mária.
Mikor láttad a te szentséges Szent Fiadat?
Ma tellyes harmadnapja,
Hogy a zsidók erre vitték,
Énnyálakkal köpdösték,
Vasvesszővel vesszőzték,
Kálvária hegyére kivitték,
Keresztfára feszítették...

"...Eztet?... a szomszédba Mari néni vót, Liba Maritól. Kisgyerek vótam, nem akartam (dohánylevelet) csomózni, ő meg, hogy csomózott, taníttatta velem..."

Ez a szép motívum a Délvidéken is él(t), s ami érdekes, nagyon hasonlít a 76. sz. imádsághoz, amely a távoli, felvidéki Csallóközből való, s szintén Mária-jegyű, akárcsak e motívumkör 79. és 80. sz. imája a Palócföldről:

Ó, anyám, Máriám,
Hol vagy, hol szomorkodsz?
Áll a tenger közepén a boldogságos
        Szűz Mária.
Arra ment Szent Péter,
kérdi tűle:
Ó, anyám, Máriám,
Mér sírsz, mér szomorkodsz?
A Megváltó Krisztusomat három nap
        óta nem láttam...

(Oromhegyes, Bács vm [Bácska], 1992. Silling István gyűjtése. Apróné Horváth Mária, 78 éves.

Megjelent: Silling István: Templomok, szentek, imádságok. 83-84. o. és uő: Kínján esék... 49. o.)

 

278.
Mikor ül vala

Ős régi Hagyományos családi imádság!

Mikor ül vala, Boldogságos Szűz Mária
Paradicsom kertjébe,
arany fának ágán,
üdvözlet virágán!
Lám széteresztette,
sárga bodor szép haját!
Úgy olvassa szerelmes Szent Fiának kinját!
Anyám, Anyám! Szép Szűz Mária?
Miért ülsz itt a Paradicsom kertjébe!
Hogy ne ülnék kedves Szentem, Gábriel
        Arkangyal,
Mikor erre méne tizenkét apostol,
se nem szólitana,
se nem üdvözitene.
Menj el ezért kedves Szentem Gábriel
        Arkangyal,
a fekete föld szinére,
hirdessed, kövessed!
Aki eszt az imádságot,
este lefektébe,
reggel felkeltébe elmondja!
Bizony mondom,
velem lészen mind a pólyabeli gyermek.
Ó én elészámlált napjaim,
ha én erre kész meggyónt ember lehetnék,
Urat vehetnék magamhoz.
Jézus légy velem!
Mária vezérelj az örök életre.
Uram Isten vagyok bűnös!
testem, lelkem kerestemben
Tőled nyertem testemet,
tőled várom lelkemnek örök üdvösségét Amen!!!

Levélben küldte Hangya Ferencné Márkus Lujza, 1925. Garampáldról (Felvidék) 1994. nov. 9-én a Remény gyűjtési felhívására több más imádsággal együtt.
(Különlegesen értékes lévén, Aki ezt az imádságot címmel megjelent a Remény legszebb imádságokat bemutató sorozatában, 1995. jan. 29-i szám. 5. o.)

Az imádság folytatása a "Názáretbe' van egy mustromfa..." kezdetű szöveg, amely a 63. sz. imádságnak is része (kezdete: "Názáretbeli Jézus, zsidóknak királa..."). Ponyvai megjelenése segítette az elterjedését. Az ország legkülönbözőbb vidékein találkoztam vele, ezért helyette egy különös motívumú, egyébként ismert indítású imádságot mutatok be Hangya Ferencné szép imádságaiból:

"Más ima"

Én lefekszem én ágyamba,
testi, lelki koporsómba,
mellém teszik két kezemet,
Szent Péter és Szent Pál világosítsd fel gyertyáimat,
írd le testem állapotját,
kerűld meg a három ágú mandula fát
aki eszt az imádságot este lefektébe,
reggel felkeltébe,
ki lessz neki a Menyország ajtaja nyitva Amen.

Ha az ember egy ritka motívumot két egymástól messze fekvő községben talál meg, elgondolkozik, s óhatatlanul az egykori általános ismertségére és gyakorlatára gondol. Garampáld nincs Zala szomszédságában, és mégis összeköti őket egy lírai motívum, illetve - a többit az olvasóra bízom.

Ugyanez a kép egy "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imádságból, amely aztán defenzív-jegyekkel folytatódik:

...Szűz Mária édesanyánk is ott ül
Paradicsomkertbe, aranyvessző ágán,
Üdvözlégy virágján.
Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus talált,
Szent szívvel szeretett,
Szent malaszttal megváltott.
A házamnak négy szöglete,
Négy szép angyal a mellemen,
Szent kereszt az arcomon,
Boldogasszon(y) a fejem fölött,
Az Úr Jézus Krisztus által, Ámen.

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1978. szept. 23-24. - búcsú. Kovács Vendelné Molnár Gizella, 1904. Bárszentmihályfa [Zala m.].)

"Minden este, este... gyerekkoromba tanútam... Nagymamátul... Varga Ferencné Farkas Katalin... Oh má' 29-ben..." (meghalt 83 éves korában).

S most a beküldő Hangya Ferencné leveléből idézek. Elmondja, hogy imádságát nagyanyjától tanulta, aki édesanyja korai halála után pici korától nevelte, s akit nagyon szeretett. A 78 éves nagyanya magához vette az egyévesen anya nélkül maradt leánykát, és kérte Istent, hogy mindaddig mellette lehessen, amíg férjhez nem adja. Vágya teljesült. Már asszony unokája karjában hunyt el 92 évesen. S itt Hangya Ferencné egy számomra eleddig ismeretlen néphitbéli adatot közöl. Leírja, hogy észrevette, a "nevelő nagymama" a falatot "...már nem nyelte le, a fejéből szált le a vér fehéredett igy a karomon halt meg!!! Csak elaludt. Majd megszakadt a szívem! sírni nem mertem felette megparancsolta ha látom őt meghalni nehogy felsirjam! Mert 9 napig fog szenvedni nem halhat meg. Csendessen letettem a fejét a vánkosra és kiszaladtam az udvarra és ott sirattam... Nagymama 1849-ben született febr. 1 én, meghalt 1941. ápr. 24-én. Eszt a régi családi hagyományos imákat ő tőle tanultam ő pedig szintén a nagymamájától tanulta. Ezek kb. 900 éves imák mióta a tudatomban van. Este végződés után a spolhert elé ült és én eléje kissámlin hallgattam őt, sokat tudott beszélni a Szentek életéről. Olvasta a csodás könyvet, hogyan menekűlt meg a szentcsalád, mikor a Heródes üldözte, sok kis gyermeket leőletet. Akor hagyták abba a mészárlást mikor egy kisfiúnak vér helyett tej jött a nyakából. Eszt gondolták, hogy ez a Kis Jézus! kétszáz gyermeket leőltek, azzal hivták oda 2 éves korig az anyákat, hogy Heródes ajándékot oszt a kis gyermekeknek. Anyák őrűletben egymást szagatták, kínjaikban!!!"

Az 1849-ben született nagyanya az ő nagyanyjától tanulta az imádságot, aki a múlt század elején, ha ugyan nem korábban született. Kétszáz esztendő egy ember élőszavas tudásában! És újabb száz és száz esztendők a nemzedéki átadásban egészen a késő középkorig. Az imádság valóban a műfaj legrégebbi rétegébe tartozik, már maga a "vala" használata is erre utal. A sok száz imádságot eredményező gyűjtési felhívás egyik legszebb darabja ez a garampáldi "ős régi" imádság.

 

Pilátus-jelenet

279.
Egy ácsorba negyvenen

Ha kimegyek ajtóm elébe,
ott látok apró madarkákot,
nem is apró madarkákot
hanem szárnyas angyalkákot.
Szárnyuk alatt igaz hit,
igaz hitbe Boldogasszony.
Boldogasszony nyiss kaput,
add ki a keresztet!
Itt jön egy sötét sereg,
egy ácsorba negyvenen.
Zsidók, kik Jézust megfogják,
vasostorral megostorozzák,
vaskesztyűkkel megcsapdossák,
piros szent Vérét ontják!
Egyik mondja öljed meg,
a másik mondja ne öljed, ne intsed!
Tekintsed Szűz Máriát,
kesergő szent Fiát!
Lám, megszóllal Jézus:
"Ki ezt az imádságot reggel este elmondja,
annak adatik a menyország kulcsa,
és három nappal előbb halálát megtudja."

Levélben érkezett a 74 éves Pintér Józsefnétől Ghymesről (Zoboralja)
1996. jan. 31-én a Remény gyűjtési felhívására.
(Megjelent a lap 1997. aug. 3-i számában, 5. o.)

Kísérőlevelében Pintérné többek között ezt írja: "...Nagyon tetszik nekem, hogy a Remény hasábjain régi imádságokat közölnek az olvasókkal. Én is küldök önöknek egy szép régi imádságot. Örülnék, hogyha ez az imádság is eljutna a kedves olvasóhoz a Remény hetilapon keresztül... Ezt a szép imádságot nagynénémtől tanultam, akit Nagy Máriának hivtak, aki most lenne 120 éves..."

Ez imádság "erős" változatát a teljesség kedvéért mutatom be ugyancsak Ghymesről. Egy hosszú imafüzérből emelem ki, általában ismert szövegek menetéből:

...Ha kimegyek az ajtóm elébe
és föltekintek a csillagos egekre
ott látok apró madarkákot
de nem apró madarkákot
hanem szárnyas angyalkákot
szárnyok allat korona
koronában igaz hit.
Boldog asszony nyis kaput ad ki a fiadat
itt jön egy sötett sereg akik Jézust elfogták
szent haját szagaták
piros vérét csepegtették
és keresztfára feszítették...

(Ghymes [Zoboralja],1996 októbere. Puchovszkyné Sipos Anna, 1919.)

Dicsértessékkel köszönti a szerkesztőséget dátum nélküli levelében: "Azt irják hogy irjunk olyan imákat, amit az öreg mamaktól tanultunk. Most én olyat irok amit a déd öreg anyámtól tanultam ő volt 86 éves én meg 8 éves. Hogy a jó Istentől nemcsak kérni kell, hanem hálát is kell adni érte. Ezzel kezdem Hálákat adok menyei jó Atyám a te jó teteidért hogy benünket szükseges és hasznos dolgok tanulására segiteni méltóztattál Enged kérünk hogy a mi tehetségünk és tudományunk a te szent neved dicsőségére és lelkünk üdvöségére használjon ami Urunk Jézus Krisztus által amen."

Imafüzérét, amelyből az idézett részt közöltük, az "Én lefekszek én ágyamba..." kezdetű imádság szép, ritka változatával fejezi be:

Én lefekszek én ágyamba
mind Ur jézus koporsóban
jöjj el Jézus készen várlak
kész a lelkem veled megyek,
meny el sátány ne kisérges fejem felett,
én Jézuskám ki be szállott én szívembe,
megszenteli én lelkemet Amen.

Levelét így zárja: "Ha lehetséges és ki telik az idejékből imádkozzanak értűnk lelki nyugalomért, jó egességert." (Az imafüzér Boldogasszony-motívuma megjelent a Remény 1997. aug. 3-i számának 5. oldalán is.)

Jóllehet nem tudunk minden motívumvariánst bemutatni, mégis idekívánkozik még egy Alsóbodokról (Zoboralja) való imafüzér látomásképe:

...Föltekintenék én a magas égre
látnék én ott madarokot
de nem madarokot hanem szárnyas angyalokot
szárnyuk alatt szerencse paradicsom kis kertje
4 szögibe 4 angyal
közepébe szent kereszt...

(Levélben küldte Gyepes Jánosné Ács Rozália, 1920. 1995 elején a Remény gyűjtési felhívására.)

A felvidéki madármotívumok sokszor fokozott szürrealizmust mutatnak:

Mikor a kakas a kapun megszólalt,
Kimegyek a házam elejbe,
Feltekintek magos mennybe.
Mit látok?
Apró madárkákat,
Szárnyas angyalkákat,
Szárnyas angyalkákon szent templom,
Szent templomban szent oltár,
Szent oltáron pálmafa...

(Elmondta Tóth Bálintné Pál Mária, 1910. [Almágy, Gömör megye, Felvidék] az egri fájdalmas búcsún 1972. szept. 17-én.)

Édesanyjától tanulta, esténként mondták. Templomban nem hallotta.

 

280.
Pilátusnak pitvarába

Én lefekszek én ágyamba,
mint Úr Jézus koporsómba.
Három angyal fejem fölött.
Egyik őriz,
másik vigyáz,
harmadik az én bűnös lelkem várja.
Ó, hajnal, hajnal,
Kibe Máriám nyugszik.
Úr tűle születik,
Nap tűle keletik,
Pokol tűle távodzik.
Kibe a kis angyalok csönditenek,
rózsalányok ott lévésznek.
Hajszín koronám,
Boldogságos Szűzanyám, Máriám.
Itt hozza az Úr Jézus Krisztus
kelyhet, kenetöt,
az oltáriszentségöt,
kivel a mi szívünket, lelkünket megkeni.
Ó, Évának fiai,
jó elménkbe tartani,
illik eztet hallgatni,
térgyet, fejet hajtani,
Isten eleibe állani.
Asszony első, Mária,
fogta szülni szent fiát,
az ártatlan Jézuskát.
Már elvitték a zsidók
Pilátusnak pitvarába.
Kűoszlophon kötözték,
vasustorral ustorozták,
tövissel megkoronázták.
Öljed, öljed az embert!
Én nem ölöm, csak itélöm,
fejetökre
vállatokra szálljon vére.
Már kihozták a mennyei zászlót,
kivel poklot föltörettek.
Benne való bűnös lelkeket
szabadítsad ki édös Jézuskám!

Balástya (Csongrád m.), 1983. dec. 8. Polner Zoltán gyűjtése.
Lantos Anna, 1924. Csólyospálos (Bács-Kiskun m.).
(Megjelent: Polner Zoltán: Az Ember Fia a Golgotán.
Szeged környéki archaikus imádságok. 29-30. o.)

"A nagymamámtú tanútam. Még gyerök vótam, oszt tűle tanútam. Magony Annának hítták. Kilencen vagyunk testvérök, de csak én tanútam mög egyedül."

Polner Zoltánnak köszönhetjük ezt az imádságot, amely az ún. Pilátus-jelenet típuskörébe tartozik (a 86-96. sz. imádságok). Jól mutatja az élő hagyományban lejátszódó mozgás-alakulás menetét, különösen a Kálmány Lajos gyűjtötte s 1891-ben megjelentette szöveggel összevetve (86. sz. imádság).

Szép változatát küldte el Szentmiklósi Éva Alsónémediből (Pest m.) 1997. jan. 5-én kelt levelében, melyből kiderül, hogy az imát egy idős hölgytől kapta, aki a fenti megjelöléssel adta át neki: "Ez egy ősrégi imádság". Mint írja: "Azóta mindig imádkozom, és a szélrózsa minden irányába elküldöm." Jól teszi, mert ráérzett a szöveg szépségére, amely szöveg nagyon is a balástyai imádság mellé kívánkozik:

Ezt meg illik hallanunk,
Isten előtt állanunk,
Térdet fejet hajtanunk
Első zsidó ácsoknak
Első áldozatját megfogták
Fényes Jézus Krisztust
Bevitték Pilátusnak Pitvarjába
Vasláncokkal láncolták
Vasostorral ostorozták
Vaskesztyűkkel csapkodták
Piros vérrel borogatták
- Óh - mondja a Boldogságos Szűz az Ő Szent Fiának:
- Óh FIAM FIAM ÉN HALHATNÉK HALÁLODÉRT,
        HA HALHATNÉK.
De elől hozza három angyal
Szent Kenetet, Kelyhet, kivel a Jézus Krisztusnak
ÖT MÉLYSÉGES SZENT SEBEIT kenegetik.
Bizony, bizony mondom Néktek
Valaki ezt az imádságot elmondja
este lefektében, reggel felkeltében
Velem együtt viszem Atyám országába,
Paradicsomkertjébe, úgy legyen Úr Jézus vélünk. Ámen.

A Nyugat-Dunántúlon ritkán fordul elő a Pilátus-jelenet. Egy szép zalai "Fehér rózsa, Mária..." kezdetű imádságban viszont így kísért múltbéli gyakorlata:

...Ezt illik meghallgatni,
Térdet, fejet hajtani,
Isten előtt állani.
Él a zsidók első ágazata,
Fényes Jézusom,
Pilátusnak pitvarába bevütték,
Pilákhoz kötötték,
Akkor a Boldoganya így szólt:
Oh Fiam!
Fényes Jézusom!
Hal(j) meg az én halálomért,
Köserves kínszenvedésemért...

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1975. szept. 27-28. - búcsú. Varga Lajosné Németh Rozália, 1901. Tófej [Zala m.], ott is született.)

"...este mikor lefeküdtünk. Templomba nem..."

Tudom, hogy a gyűjtő-kutató nem léphet ki az objektivitás köréből, mégsem állhatom meg, hogy ne érezzen megrendülést ezeknek a Pilátus-jeleneteknek olvastán, a késő középkori szent színjátékok legdrámaibb történését idéző szövegemlékek-szövegroncsok láttán. Engem a kezdő sorok ("Ezt illik meghallgatni...") akaratlanul is a játékmesternek - legyen az klerikus vagy világi személy - a szent drámák előtt fölhangzó szavaira emlékeztetnek, a figyelemfölkeltő prológusok, majd a summázó epilógusok funkciójára.

 

281.
Villákhoz kötözték

Bízok Istenben, Isten vajon szívemben
Áldott az a helyiség, melyben Krisztus Urunk lenyugodott
Összegyültek a zsidók Pilátus udvarára.
Megfogták Krisztus Urunkat
Villákhoz kötözték.
Arcul köpdösték,
Vaskesztyüvel csapdosták,
Tövis koszorúval koronázták,
Szent szivét öklelték,
Drága vére hullaték.
Azt mondják a zsidók: "Öljük, öljük ezt az embert."
Én nem ölöm ezt az embert.
Tekintette Szűz Mária szent Fiát,
"Fiam, fiam fényes Jézus, mikor válik halálodra
Sok keserves kínjaidra?"
Egy szép hajnal hasadott, melyben szép Szüz Mária lenyugodott
az angyalok Királyné Asszonya.
Azt mondja az Isten: Menj el, menj el, ó Szent János
a fekete földnek színére. Ott hirdessed az én imádságomat
Aki este lefektében, reggel felkeltében elmondja,
Bizony bizony vélem lesztek, a mennyeknek országában,
Úgy engesse édes Jézus. Amen!

Levélben küldte Nyeső Vazulné Matus Terézia
(1936. Tárnok [Csallóköz]) Vásárútról (Csallóköz)
1994. okt. 28-án a Remény gyűjtési felhívására.

(Megjelent a lap 1995. január 29-i számában, 5. o.)

Részlet a levélből: (Az imát) "...még édesanyámtól tanultam, melyet közösen imádkozott családunk minden reggel és este. Most ezt tesszük az én családomban. Gondolom édesanyám az én nagyanyámtól tanulta Csallóköz-Csütörtökben még az 1910-es években. Ui. Édesanyám Csütörtökből került Tárnokra (Somorja melletti) férjhez. Édesanyám neve: Matus Józsefné Író Magdolna, 1911. Csallóköz-Csütörtök. Az imát nemrég egy kedves ismerősömnek legépelte a férjem több példányban. Ebből mellékelek szeretettel Önöknek is".

A Pilátus-jelenet egykori elterjedtségét jelzi, hogy a Vásárúttól messze fekvő Somogylad hagyományában is fönnmaradt, külön utalással a Krisztus halálát végigszenvedő Anya, Mária gyászára "siratozására":

Máma van a péntek,
Annak is a naptya,
Mely napon Krisztus Urunkat megfogták,
Vasláncokkal megláncolták,
Elboríja a piros vér,
Egyet szólla Jézus Krisztus a magos keresztfáról:
Ölj meg ember!
Én nem ölöm,
Midőn sirattya Mária az ő szent fiát.
Fiam, fiam, fényes Jézusom,
Halnék halálodé', ha halhatnék.
Ehen hozzák ajándékot, kelyhét, kenetet,
Melyet az Úrjézus drága szent testét kennyék,
Bizon, bizon mondom néktek,
Aki ezt az imáccságot este lefektébe reggel fölkeltében elmondja
Beviszik mennynek szent országába, ámen.

(Somogylad, 1972. aug. 3. Szabó Józsefné Kuti Mária, 1899. Belac [Tolna m.].)

"...mindennap imádkoztuk este... szülőktül, nagyszülőktül..."

 

Golgota-szenvedés-kép

282.
Lőtőt, lőtőt szállék

Ma péntek, annak e napjo,
ki kénnyán eszik eszettye,
kinek lefoljamodott áldott szent vére.
Hegyet, hegyet hágék,
lőtőt, lőtőt szállék,
ott vala egy kalalmasz talmecska,[479]
abba vala mi urunk Jézusz Krisztosz
szent székibe leülve,
szent haja leeresztve,
szent könyvei elcsardulva.
Menen ott elé Szent Lukács évángyélisz, kérdi:
Mé szírsz, mé szírsz, mi urunk Jézosz Krisztosz?
Honne szírjak, keszereggyek,
Ha z én magosz kereszfámot
ki kell vigyem Kálvárira,
két lator közi felfeszisszenek.
Ki elmondja háromcor e napba,
annak az Iszten megbocsássza bünnyeit. Ámin.

Újfalu (Moldva), 1992. dec. 29. Tánczos Vilmos gyűjtése.
Dobos Petrikáné Ilona, 1937.
(Megjelent: Tánczos Vilmos: Gyöngyökkel... 155. o.)

"Az édeszapánktól... Imádkozott eszte, mikor fekütt le. Sz akkor mondtuk mük isz utánno... Nem térbültünk le. Úgy mondtuk... Sz a mászot tanoltam a mezőn a kollégáimtól. Há."

Ezeket most végzi-e?

"Máccor igen, máccor nem. Mikor van üdő, akkor örökké elimádkozom. Máccor fárodt vagyok."

Hogy hívják ezt az imádságot?

"Ez Szent péntek."

Valakit tanított-e még rá?

"Tanyittam a gyermekeket, de ők moszt olául tudnak."

Még mit tud maga magyarul imádkozni?

"Nem tudok mászt. Csak a Gyönyörüszégesz szép hajnalt. A többit olául mondjuk."


Harangozó Imre Újfalun megtalált változatában ugyanebben a családban "...Létét, létét szállék..."-ot rögzített 1994. máj. 22-én, adatközlője Dobos Magda, 1936. (Megjelent: Harangozó Imre: "Krisztusz..." 89. o. A szerző az ima funkciójával kapcsolatban adatot nem rögzített.)

Számomra az eredeti Hegyet hágék, lőtőt lépék imádság az Úristen jelenléte és a miseáldozat említése - "Szent asztalomról táplálkoggyanak" - révén vasárnapképzetű. Az itt közölt "változat" viszont a nagypénteki történésre utal, s magát a megváltó áldozatot idézi. Bár előfordul benne a Hegyet hágék... két sora, tartalmi elemei folytán az ún. Pénteki imádságok típuskörébe utalható. Érdemi variánsai eleddig nem kerültek elő Moldvából.

A felvidéki Királyhelmecről kézírásban kapott imádság viszont ismét vasárnapképzetű, nem pusztán indítósora, mert az lehetne a "péntek" egyszerű behelyettesítése, hanem az "Atya" és a vele kapcsolatos fogalmak folytán. A "Fehér rózsa, Mária..." indítókép után ekként folytatódik:

...Ma van vasárnap
Annak is a napja
Kérdé az Atya
Ő teremtette állatja
Kész a kapu
Megfogták Krisztus Urunkat
Elvitték a magas Kálvária hegyére
Vasostorral ostorozták
Arra megy a Boldogságos Szűz Mária:
Oh, fiam, fiam,
Szánom bánom a te kínszenvedésedet!
Ah, anyám, anyám, szerelmes szent anyám,
Ne szánd, ne bánd az én szerelmes kínszenvedésemet,
Hanem eredj el Rómába, vagy a kis kápolnába!
Hirdesd ezt az imádságot:
Aki este lefektébe reggel felkeltébe elviszi
Azt viszem az egek dicsőségébe amen.

(Levélben küldte Hornyák Lászlóné Tóth Margit, 1901. [Lelesz, Szlovákia] 1989. ápr. 9-én.)

"Még édesanyámtól tanultam: Tóth Jánosné Óvák Erzsébet. 1919-ben fiatalon halt meg, 50 éves korában. Tanított anyám mindíg rá, hogy tudjam. Este, reggel mondtuk. 18 éves voltam, mikor meghalt az anyám."

 

283.
Utat mutat nekünk

Oh szép piros hajnal,
Kibe(n) Mária nyugovék,
Urunk tőle született,
Pokol tőle töretett.
Fölserként az angyal
Mennyei álomból,
Utat mutat nekünk
A zsoltár könyvibül,
A 126. ékes énekéből.
De hol az angyalok,
A szép fényes égbe,
Elindult az Isten
Lelki mennyegzőre.
Ha meglátná szivünköt,
Lemosná rólunk a lelki terheket, ámen.
Piros hajnal hasada,
Égi madár rettene,
Tekintsétek Máriát,
Mily sirassa Szent Fiát.
Oh én Uram Teremtőm,
Aki engem teremtél,
Szent lelkeddel szerettél,
Szent véreddel megfestél.
Fogadj hozzád, Úristen,
Hogy mehessünk el mink is
Kerek égnek alája,
Ragyogó csillagnak fölije,
Angyali dicsérettel,
Dicsértessék az Úrjézus Krisztus.
Siralmas székébe,
Siralmas kertjébe,
Térdig vérbe(n),
Könyökig könnyekbe(n),
Szent lelked örülve.
Odamene Szent Lukács
Szent Evangélista,
Kérdé: Mér' sírsz,
Mér' keseregsz,
Úrjézus Krisztus?
Hogyne sírnék, keseregnék,
Szent Lukács Szent Evangélista,
Mikor el vagyok hagyadtatva,
Hogy a zsidók így hurcoljanak,
Vaskesztyükkel csabbodjanak,
Éles dárdákkal oldalamat nyissák,
Epével, méreggel itassanak,
Taknyukkal, nyálukkal rútítsanak.
Menj el, menj el, Szent Lukács
A fekete föld szélire
        (szinére? Nem jól hallani.)
Hirdesd az én kínszenvedésemet:
Ki ezt az imádságot megtanulja
S elmondja,
Kiváltképpen pénteken, szombaton,
Este lefektében,
Reggel fölkeltében,
        (A második felvételnél: lefektyibe,
        fölkeltyibe, s két sorral rövidebb
        a záradék is: a "S elmondja,
        kiváltképpen pénteken, szombaton"
        kimaradt.)
Száz angyal megjelenik
Halála előtt harmadnappal,
Még a legkisebb ujját
Sem hagyják bűnben esni. Ámen.

Árpás (Győr-Sopron m.), 1982. júl. 22.
Tarcsai Józsefné Gedő Erzsébet 1893.
Szentegyházasfalu (Udvarhely m., Erdély).
A háború alatt jött el falujából Pestre szolgálni. Ott ismerte meg későbbi férjét, aki árpási volt, így került 1920 táján Árpásra.

Az imádságot édesapjától, Gedő Jónástól tanulta. Este, reggel imádkozták otthon. Templomban nem hallotta. "Ő (édesapja) tudta, aztán előmondotta." (A néni erősen nagyothalló volt, csak lánya magas hangszínét értette, ő kérdezte ki az adatokat.)

Horváth István káplán hívta fel a figyelmemet az adatközlőre, mikor a hetvenes évek elején az Új Ember gyűjtési felhívására elküldte nekem az imádságot. Megköszönvén, megígértem, Tarcsainét személyesen is fölkeresem, hogy az értékes szöveget magnóra rögzítsem. Ez az Új Ember munkatársa, Tóth Sándor kíséretében meg is történt (lásd még az 552. oldalt).

E különösen lírai szöveget jól egészíti ki egy balladisztikus hangvételű imádság Szőcs Anna pusztinai gyűjtéséből (1988 januárjának vége, idős Anonyma):

Mé' ül vala a Boldogságos Szűz Mária
Arangyos kis kertyibe
Kis arany székibe
Szent kezibe vala egy iratt könnyücske
Úgy olvassa vala könnyhullatásival.
Odamene Szent Lukács évangyélista kérdi:
Mit sírsz, mit sírsz Boldogságos Szűz Anyám, Máriám?
Hogyne sírjak Szent Lukács évangyélista
Az én áldott szent fiamat elvitték a Kállária-hegyre
Magos keresztfára megfeszítették
Lábait egy helyre szegzették
Karját kétfelé feszítették
Büdös nyálvol úgy töpdöstík
Vas kestyűkvel úgy csabboggyák
Vas ostorokval ujstorozzák
Főnyársokval úgy öklelik
Úgy eregetik az ő ártotlan szent vérit.
Kérdé:
Hol jársz, hol kelsz, Szent Lukács évangyélista?
Fekete fődnek szinyin
Ragyogó csillagnak fényin.
Hiresícsd ezt az én keves imáccságomat!
Aki ezt elmongya este lefektibe reggel felkeltibe
Halála óráján pokolnak kapuja bézártatódik,
Mennyországnak ajtaja kinyittatódik,
Istennek áldása szálljon mireánk és maradjon mirajtunk, ámen(t).

(Eredetileg csupán két motívumot akartam bemutatni ebből az imából, de a sok száz éves gyakorlat túl széppé csiszolta-tömörítette ahhoz, hogy akár egy szavát is elhagyjam.)

 

284.
Gyere Lélek

Menyországba csendítének
Az angyalok eljövének
Aranymisét készitének
Gyere Lélek eressz be.
Nem eresztlek
Mert 7 bűnös halállal megvagy kötözve
Az én házam Sz Antal
4 szegibe 4 angyal
közepibe Szentoltár
Aki ezt az imát elmondja
este lefektibe
reggel felköltibe
Még a kisujja is a
Paradicsom kertben megjelen
Nem marad bűnben. Amen.
Elindula Szent Péter
Jutván az angyali seregbe
Kérdi hol Kr. Urunk?
Siralmas kőkertjibe
Arany ülőszékjébe.
Szent fejét lefüggesztette
Szent haját leeresztette
Szent véres könnye hulldogál
Szent szive szomorodva
Szent ajka megkékülve.
Ne csodáld azt én szógám
Szerelmes Szógám
mert elhozták Nékem
Kegyetlen zsidók
a tövis koronát.
2 kezembe 2 vasszeget
2 lábamba 1 vasszeget
majd kivisznek Simon hegyre
Keresztfára felfeszitnek
Bizony-bizony mondom Neked
Én szógám, szerelmes szógám
Hirdessétek ezt a szent Igét
Embereknek Gyermekeknek
Aki ezt az imádságot elmondja
Este lefektibe
Reggel felkeltibe
Úgy üdvözül minden magas
keresztfán oltárján Amen
Oh én Uram Teremtőm
Mely órában teremtél
Szentségeddel szerettél
Szent véreddel megváltál
Fogadj hozzád engemet
Halálomnak óráján
Téged Uram dicsérünk
Az Úr Jézus Kr. nev. Amen.

Levélben küldte Pusztai Józsefné, "Teréz néni" Keszthelyről 1984. május 16-án a Kincses Kalendárium gyűjtési felhívására.
Neki írta le a 85 éves Szabó Sándorné.
Jobbágytelke (Maros-Torda m., Erdély).

Édesapjától, Orbán Pétertől és nagynénjétől, Bereczki Péternétől tanulta, aki 84 éves volt, amikor neki 10 éves korában tanította. Árva lányka volt.

Több, kéz rögzítette imádság és ének is található "Teréz néni" levelében ezzel a megjegyzéssel: "Régen gyűjtögettem ezeket de csak most küldöm el, mikor ideggyulladással a job lábamban szoba fogságban vagyok... 77 éves leszek Októberben ha megérem. Ember tervez Isten végez..."

A világi líra piros alma képe, sőt jelképe előfordulhat szakrális környezetben is - ettől csak egy lépés a Jézus-jelkép aranyalma (lásd Mithras-kultusz, 694. és 170-172. o.) -, amiképpen egy igen ritka szövegben látjuk, melyben szintén megvan az elindulásmotívum, bár történeti szinten mágikus képzetei is vannak (Vö. a 262. sz. imával).

Elindútam hétszer szentelt szent útra,
Előtaláltam hétszer szentelt szent körösztfát,
Az alatt vagyon hétszer szentelt szent almafa,
Az alatt van hétszer szentelt szent piros alma,
Főd szülte fáját
Fája szülte szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte szent Fiját,
A világ megváltóját.
Én kiléptem én ajtómból Istennek nyomába,
Ott ül a Boldogságos Szűz Mária kis oltár előtt
Kis könyv a kezibe'
Királi olvasó a nyakába'
Arra ment egy írás-próféta
Kérdi tüle mért sírsz Mária?
Mért keseregsz Mária?
Hogyne sírnék keseregnék
Mikor az én áldott szent Fijamat lándzsáva' lándzsázták,
Ostorra' ostorozták
Hegyes tőrre' átszúrták
Aki ezt az imáccságot háromszor elimádkozza,
annak hét büne megbocsájtatik.

(Pusztakovácsi [Somogy m.], 1972. jan. 4. Sudár János diakónus gyűjtése. Özv. Samu Jánosné, 1895. Mesztegnyő [Somogy m.]. Levélben küldte Varga Zsolt plébános 1978. szept. 21-én.)

"...fájdalmas napokon a nagyböjtben, meg pénteki napokon szoktuk mondani..."

S még egy szép "piros alma"-jelkép Örkényből (Pest m.) az újkígyósi (Békés m.) szeretetotthon egyik idős lakójától.

Piros alma hasadozik
Teljes virág virágozik
Kelj fel, kelj fel Boldogságos Szűz Mária
Mert megfogták szent fiadat
Keresztfára feszítették
Piros vérét csepegtették
Éliumba bevitték
Krisztus elé bétették,
Fehér rózsa Mária
Engemet Krisztus talájjon, amen.

(1991. okt. 14. Harangozó Imre gyűjtése.)

(Édesanyjától tanulta:) "...Gyerekfejjel én ezt így fogtam fel, nem tudom pontosan... hát este is, meg reggel is imádkoztuk."

 

285.
Siralmas kékertyiben

Il vala Krisztus Urunk az é siralmas kékertyiben,
Szent aranyos székében,
Szent feje lehajtva,
Sárga haja lebocsájtva,
Kedve könyörülve,
Szíve szomorodva
Térdig víz és vérrel verítékezvén.
Odamegy a szíz, szereté Szent Lukács evangélista,
Kérdi téle:
Mi dolog ez, Krisztus Urunk,
Hogy te itt sírsz, keseregsz,
A te siralmas kékertedben,
Szent aranyos székedben,
Szent fejed lehajtva,
Sárga hajad lebocsájtva,
Kedved könyörülve,
Szíved szomorodva,
Térdig víz és vérrel verítékezve?
Ó, hogyne sírnék, szíz, szereté Szent Lukács evangélista,
Mikor nékem meg van készítve a nehéz keresztfa,
Azt nëkëm föl köll vinni Kálvária hegyére,
Ott ëngëm tëvisëkkel tëvisëznek,
Vaskesztyíkkel csapdosnak,
Az én hét mélséges sebeimet
Erés ecettel és epével ëntëzik.
Bizony, bizony, mondom neked,
Aki ezt a kis imáccságot háromszor napjába elmondja,
Pokolnak ajtaja bezáratik,
Menyország ajtaja kinyillik,
Felvitetem lelkét fényes menyországba,
Mint a mai gyermeket,
Most és mindenkoron és mindörökkén. Ammen.

Kupuszina-Bácskertes (Bácska), 1983. Silling István gyűjtése.
Pécsics István, 1913.
(Megjelent: Silling István: Boldogasszony... 79-80. o.
Kísérőadatokat nem közöl.)

A nagy hagyományú Kupuszina-Bácskertes imádságát nemcsak eltérő jegyei miatt közlöm, hanem mert a Délvidék értékes műfaji emlékei sem hiányozhatnak imádságtérképünkről. Eleddig csak Silling István bácskai gyűjtésében találtam meg ezt az eredetében erdélyi-moldvai motívumot, a gyászjegyű Krisztus-, illetve Mária-képet, amely meglepetésemre Garampáldon is előfordult. E tény vagy valaki(ke)n keresztüli elszármazást jelent, vagy valahai szélesebb elterjedést s magyarországi jelenlétet. Erre utal a "vala" segédige fönnmaradása is. A garampáldi szöveg a mater dolorosát mutatja be, míg a kupuszinai a vir dolorum alakját. A motívum végül is ugyanaz, de a megfogalmazás új elemekkel bővül.

 

286.
Előtte a Világura

Magos mennyben csendítének,
Az angyalok fölkelének,
Aranyos misére készülnek.
Az Úr háza Szent Antal,
Négy szögibe' négy angyal,
Közepiben egy oltár,
Oltár előtt aranypad,
Előtte a Világura Jézus.
Feje lehajtva,
Szive szomorodva,
Szent szakállán lecsordul a vér.
Odamenyen Gábriel arkangyal,
Kérdi tőle: Mér' sírsz, mér' sírsz, Világura Jézus?
Hogyne sírnék, mikor az én szerelmes szent Atyám
        azt írá le nékem,
Hogy engemet hurcoljanak, voncoljanak.
De menj el, Gábriel arkangyal, a fekete föld szinére,
S hírdesd nékem ezt az egy-két szót: Aki elmondja
Este lefektébe(n), reggel felkeltében,
Bizony, bizonnyal mondom,
Harmadnapon halottaimból föltámadok,
Pokol kapuját bezáratom,
Mennyeknek ajtaját megnyi(t)tatom,
És úgy bocsájtom be az ő lelkét az örökké való
        dicső(r)ségbe, ámen.

Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú.
Anonyma, 1925. Mikeszásza (Kis-Küküllő m., Erdély),
marosvásárhelyi lakos.

"...én egy öreg nénitől, kiskapusi... hát, nagyböjtben inkább..."

Az Atyától elrendelt haláláldozat drámaiságát megrendítően fokozza a 140-144. sz. imádságok állítmánysora: "...mikor Atyám azt mondotta...", "mikor nekem azt igérték...", "mikor a szent Atyámtól el van rendelve...", "mikor ki van írval az Atyámtó(l)...", "mert ki vagyok parancsolva a Kálvária hegyére...", s a 146. sz. imádság D/ részében: "...Mikor én el vagyok adva a Kálvária hegyire..." vagy balladisztikus (a Nagy hegyi tolvajra emlékeztető) változata a 147. sz. szövegben: "...hogy ingem apám, anyám eladott rabnak..." Kallós Zoltán 1965-ös gyűjtéséből, Moldvából. Jelen imádságunk szépen illeszkedik e sorba a maga szubjektivitásával: "...mikor az én szerelmes szent Atyám azt írá le nékem..."

S hogy mit írt le az Atya Jézusnak? Íme, tömören, a nép lényegre látó megfogalmazásában ezúttal az Anya érintettségében:

Én házamba Szent Antal,
Négy szegibe négy angyal,
Közepibe oltár,
Oltár előtt aranypad,
Szűzanya azon siránkoz.
Odamene Ábrahá(m),
Kérdi: Mé't sírsz Boldogságos Szűzanya?
Hogyne sírnék, te Ábrahá(m), mikor az én
        teremtő
Szent Fiamat szeredán megfogták,
Csütörtökön megostoroztatták,
Pénteken fö'feszítették a magas keresztfára.
Menj el, Te Ábrahá(ny),
Hirdessed az igét:
Ki este lefektibe,

Reggel fölköttyibe elmondja,
Pokolnak ajtaját bezárom,
Mennyország ajtaját kinyitom, ámme(n).

(Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú. Anonyma, 1904. Gyergyószentmiklós [Csík m., Erdély].)

"...Anyámtul... kicsi gyermekek vótunk, s még akkor tanított, még iskolába nem jártunk... este, reggel, de bár csak este végezzük inkább, csak este..."

S már a szenvedés elkerülhetetlenségében:

Kimene Jézus imádságos kertjébe,
Irva hozták elejébe,
Meg kell néki halni,
Magas keresztfát vállára kell venni.
Ki kell néki vinni
Kálvária hegyére,
Vasvesszővel, vasdárdával az ő
        szentséges oldalát kinyitották,
Két csepp vére elcsöppent,
Az angyalok felszedték,
Jézus testébe vitték,
Jézus azt felelé:
Aki ezt az imádságot elmondja
Este lefektibe,
Reggel felkeltibe,
Étel előtt, ital előtt,
Velem lesz a paradicsomba', amen.

(Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú. Anonyma, 1948. Gyergyóremete [Csík m., Erdély], sáromberkei lakos [Maros-Torda m., Erdély].)

"...én egy szomszédasszonytul, otthon, étkezés előtt és este, inkább, este."

 

Krisztus-Mária-párbeszéd

287.
Menyországba csengetének

Mennyországba csengetének
Az angyalok felgyüvének
Arangyos misét hallgatának
Az én házam Szent Antal
Négy szegibe négy angyal
Közepibe szent ótár
Szent ótáron szen' kereszt
Kér(j)em az Úrjézust
Vegye jobb vállára
Kerűjje meg az én házamat
Háromszor hintéjze meg szent vérivel
Én kimenek én házambó(l)
Feltekintek magos mennyben
Nyitva látám magos mennyország kapuját
Küjel arangyos belől irgalmajz
Rajta ül vala virágoza Jézus.
Szen' szakállo szaggatval
Piros vére kiontval
Kürütte valának szerető szent angyali,
Kűdi vala őket fekete fődnek szinyire hogy hirdessétek
Az én keresztény népemnek ki tudja elmondja este
        lefektyibe regvel felkötyibe
Bizon bézárom, megjelentem halála óráját s
        a harmadnapján áment.
Ma arangyos péntek óh annak a napja
Krisztusén kénnyán esék esetje
Öt mélységes sebjei
(H)akibül kiomlik drága szent vére
Mi szót szóllán keresztfán:
Adtam lélek teremtettem testet
Ki ezt elmondja minden pénteken úgy megüdvezüjjön
Mint én megüdvezültem magos keresztfán ámment.
Dicsőséges szent arangyos szent vasárnap,
Én felkőttem én bűnös ágyambó(l)
Kimenék bűnös ajtóm eleibe
Kimodzsózám bűnös bűnnyeimbő(l)
Feltekinték magos mennybe
Ottan látám fehér káplonecskát
Fehér kápo'nának négy szegibe négy arany kereszt
Közepibe arangy ótár
Arangy ótár előtt arany karszékecske
Benne ül vala Boldogságos szép Szűz Mária.
Feje lehajtval
Könyvei hullvának.
Odamene Szent Istán Szent Lukács évangélista.
Jó napot aggyon Szűz Anyám Máriám!
Isten hozott Szent Istán Szent Lukács évangélista,
Mér sír, mér sír Szűz Anyám, Máriám?
Honne sírjak, Szent Ist(v)án Szent Lukács évangélista
Mikor teljes harmadnapja, hogy én elvesztettem
        az én drágolátos szent fiamat.
Ne sírjon, Szűz Anyám, Máriám!
Mennyen ki ajtaja eleibe
Álljon ki térgyig vérbe
Könyökig könnyűbe
Minnyá' előjő az ő áldott szent fia.
Kimene Boldogságos szép Szűz Mária
Ajtaja eleibe
Kiállott térgyig vérbe
Könyökig könnyűbe
Minnyá' előjött az ő áldott szent fia.
Mér sír, mér sír, Szűz Anyám, Máriám?
Hogyne sírjak Szent Istán
        (javít: Hogyne sírjak áldott szent fiam)
Mikor teljes harmadnapja, hogy nem láttalak.
Ne sírjon Szűz Anyám, Máriám, mer leszállottam
        az öreg fődre
Két nap üdöztek a zsidók
Harmadnapra megfogtak
Kőhöz laphoz leköttek
Büdös nyálvol töpdöstek
Vas ostorokval ostoroztak
Vas ke(s)ttyűkvel csabbottak
Szembe arcul vertek.
De hagyjuk el Szűz Anyám, Máriám s engeggyük el,
Aki ezt elmondja napjába eccer világnak válcságáé(t)
Krisztusnak szent vére hullásáé'
Bizzán mondom bézárom pokloknak ajtaját
Kinyitom mennyeknek országát
Beteg a test örvend a lélek,
Vígon várja az angyal, hogy bévezesse mennyországba
Ú(gy) legyen most és mindörökkön örökké, ámment.

Na!

Ne hol ül az áldott Uram Jézus a Kálvári-hegyen
Gecemányi-kerbe
Rusnyánfa alatt
Szinye le(h)irvadva(l)
Szüve szomorodva(l)
Mondja, hogy vajjon van-e test,
Akit én teremtettem?
Vaj lélek, akit én kűttem?
Nem kűdeném sem angyalaimat
Sem apostolaimat
Én magam mennék három koronás angyalaimva,
Úgy kűdeném a lelkit paradicsomba
Ho(gy) örülne és vigadna ámen(t).

Na!

Valaki csodát akar keresni
Szent Antalnál bő(v)en lehet feltalálni
Szabad....................pokol kelni
Valaki Szent Antal
Felmene az Atyához s a Fiúhoz,
S a Szentlélekúristenhez.
Azt kérdi az Atyaúristen:
Mit hoztál nékem Szent Antal ajándékba?
Nem hoztam egyebet Uram Teremtőm a nagy
        boldogságnak a nagy boldogságát
S a Fiúistennek három sing aranyszálát.
Oh, eleget hoztál Szent Antal,
Mit kérsz ezér' a sok szép ajándékér'?
Nem kérek egyebet Uram Teremtőm
Valaki az én nevembe könyörögjön
Tengernek frávornak[480] rabjai szabadújjanak
Betegek gyógyíttassanak
Károsok vígasztaltassanak.
Oh, megadattatassék Szent Antal        (Sic!)
Teljes asztal[481]
Istennek mátkája
Novénak bárkája,
Úgy legyen most es mindörökkön örökké ámen(t).

Ugye! Igen.

Otalmad alá folyamódunk
Istennek szentséges szen(t) szülője
Mi könyörgéseinket meg ne vessed
Szükségünknek idejin,
Hanem őröjz oltalmajz minden veszedelemtő(l)
Mindenkoron légy dicsőrséges és áldott
Szent Szűz Miasszonyunk mi közbenjárónk
Mi szószóllónk, engesztelj nékünk szen(t) fiadnak
        Jézus Krisztusnak
Megtestesülésit megismérszik az ő (kin)? Keserves
        kínszenvedésit.
Szen(t) keresztje á(l)tal feltámadásunk dicsőrségibe
        vitessünk
Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus á(l)tal ámen(t).
Imádkojzál érettünk
Bo(l)dogságos Szent József!
Méltók lehessünk Krisztus (ig)éretire
Kirünk Uram Jézus
Segéjjenek meg münköt
Mi tehetségünkre
........nyerhessen nékünk az ő szen(t) közbenjárásától
        megadattassék
Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké áment.
Kérlek Tégedet Szen(t) Szűz, Szen(t) márté(r)
        Borbárának esedezései
Legyen nékem segítségem, hogy hirtelen és vélletlen
        meg ne haljak,
Hanem halálomnak előtte üdvességes szákrámentomban
        részesülhessek
S az ellenségemtől megőriztessem
Hogy az örök boldogságnak nyugudalmával
        béjuthassunk ámen(t).

Na!

Pusztina (Moldva), 1988. január vége. Szőcs Anna gyűjtése.
Anonyma, kb. 80 éves.

Ehhez a szöveghez szintén a Magyarországra települt pusztinai Szőcs Anna révén jutottam, aki haza-hazalátogatván kérésemre gyűjtött nekem a falujában szent anyagot. (Domokos Pál Péter örökítette őt rám, hogy segítsek neki kezdeti nehézségei megoldásában.) 1988-ban, január végi otthonléte alatt szép anyaggal gyarapodott, illetve gyarapította gyűjteményemet. Úgy gondoltam, hogy ezt az általa rögzített alapszöveget közlöm le, amelyet (!) Anonymánk múlt század végén született nagyanyjától tanult. Mivel azonban Szőcs Anna csak az imádságot hozta el, és a funkció iránt nem érdeklődött, az 1992-es szabadkígyósi felvétel nyomán közlöm mindazt, amit adatközlőnk imádságával kapcsolatban menye, László Józsefné Kis Erzsébet 1935. mondott.

Kitől tanulta ezt az imádságot?

"...Ezt, ezket az imádságokat, ezek régi imádságok, az én anyósomtul tanóltam... Péterkános Józsinénak hítták, az én anyósomat, híjják, mer' él... s ő elmaradott árvánd az édesanyjátul... őt növelte a nagymámája és a nagymámájátul tanólta... az én anyósom 83 esztendős... s ő még tanólta kicsi leánka korába, 10 éves korába... akkor e' nagyon régi imádsága... me't az édesanyjától elmaradott picikén és akkor elmaradtak töb, több tes(t)vér, ki mind apró. A legküssebb vót 3 éves. Akkor őköt a nagymáma összegyűtötte, s esténként, mikor feküdtek le, akkor tanyította minden este ezekre az imádságokra..."

Templomban hallották?

"Neeem. Templomban ezket nem, nem, ezek otthond való imádságok vótak..."

Mit gondol, miért nem mondják a templomban?

"...Mér' nem mondják a templomba'? Hát nem, nem es értem, hogy a templomba nálunk magyarul imádkojzanak. Me't lehet, mondták eccer a templomba es. Mondották templom(ba es)... A templomba eszket nem szokták. A templomba a Hiszekegy, a Tizparancsolat, a -..."

Mit gondol, honnét valók ezek az imádságok? Kitől tanulták az öregek?

"...Hát az öregek - én, én az én anyósomat kérdeztem, hogy honnat van ez az ének, ő azt mondta az ő nagymámájától tanólta. De nem tudom, a templombó' ta(nulta), ezt nem kérdeztem meg. Nem tudom, a könyvekben vót-e? Ijj (így) e(gy)mástul. E(gy)másnak adták átul az öregasszonyok... Meg fogom kérdezni azt, hogy ezt a templomba' mondták-e? De nálunk a templomba magyar imádság, nem tudom, hogy lett vóna magyar mise, nem tudom."

(Egy hang: "Vót azelőtt, régebben, me't...")

"Magyar mise, magyar imádság vót, vót. Halltam lenne, hogy vót, de nem éltem, nem tudom..."

S miért szeretik ezt imádkozni? Miért szeretik ezeket az imádságokat? Miért olyan kedves maguknak? Mi ennek a magyarázata?

"...Szeressük má' tudni ezt, me't nagyon szép, gyenyerü szók vannak benne, ez, ojjanyok, hogy béesnek a szüvönkhöz... Hát - azér' szeressük eszket az imádságokat, hogy mikor mondjuk, akkor béesik a szüvönkhöz, me' nagyon értsük, hogy mit mondunk. Béesik a szivünkhöz..."

Béesik. S miért esik be?

"...Mé' esik be? Azé' esik be, hoj az anyai nyelv, s azt, magyar szó, s azt megértsük jól, hogy mit mondunk. Rományul es tudunk imádkozni s imát - értsük a rományul es münk... tanóltunk román iskolát, s értsük, csak nem tudunk jól felelni, me' harapjuk el a nyelvet. Me' vannak öregasszonyok, mejjekek, (ha) a pap misédzik, s ők nem értnek semmit, s kerüllik az olvasóikat. Akkor neki az imádság nem tud béesni a szüvéhez, mejjeket ő ha'jja rományul, a pap ho(gy) misédzik, me't ő nem érti. De ha ezt a magyar nyelvet, ha münk az anyai nyelvet, ezt értsük, s béesik a szüvönkhöz, s megesik a szüvönk s jő, sirjunk. Azé't, hogy értsük... Hát ezt, ho(gy) anyai nyelven, s értsük mü jól, mindenfélét, hogy mirül van a szó a - Nagypénteki imádság."

(Egy hang: "Az Úrkrisztusról van.")

"...Szent Antalnak az imádsága utójján... a Szent Antal tisztelettyire imádkozunk. Templomba - minden kedden me(j)ünk, me(j)ünk, me(j)ünk s erőst, me' érdeme van... Mikor valamivel az ember e nyomoruságba esett, s ha az elment minden kedden, s imádkojzál Szent Antalnál erőst, az az Isten megajándékoz, mit kérünk..."

(Egy hang: "De ott nem mondja el ezt a Szent Antal-imádságot a templomba'?")

"...Nem, nem mondjuk el. Münk imádkojzuk magunkba'. Igen, s münk imádkozunk magunkba, s a páter mondja rományul, de münk tudjuk, hoj mé' kérjük. Mit kérünk. Mijjen nyomoruságé', mijjen -..."


László Józsefné Kis Erzsébet 1935-ben született Pusztinán. Nagy tehetségű előadó-adatközlő, akit Erdélyből és Magyarországról is sokan fölkerestek. Jómagam szintén találkoztam vele Szabadkígyóson 1992 októberének végén az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola, illetve a vezetője, Harangozó Imre szervezte csángó összejövetel során. Akkor még nem ismertem az azóta megjelent szövegközléseket, csak annyit tudtam, hogy egyedülállóan gyönyörű imádságot tud. Nekem, érdekes módon, egyhuzamban mondta el azt, amit Tánczos Vilmosnak vagy Mohay Tamásnak belső egységekre bontva. Ezért is jelentettem meg ebben a formájában a Katolikus Lexikon I. Archaikus népi imádság c. szócikkében (393-394. o.). Ezt a lejegyzést használta föl Harangozó Imre is, aki szintén fölvette tőle. Az egyes közzétett imádságok jeleznek eltéréseket, amelyeket a szájhagyományozó kultúra improvizatív jellege, szabad mozgása, kötetlensége magyaráz. Hogy mennyire így van, mutatja az a tény, hogy Lászlónéval egyazon időben két felvételt készítettem, és mégsem fedik egymást teljesen. Ugyanezt észlelte Tánczos Vilmos is időben elhúzott, többrendbéli felvételei összehasonlításakor.

Archaikus imádságait Lászlóné anyósától tanulta, ő pedig, a nagyanyjától. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megvan a megjelölt forrás, azaz az anyósa imádsága is, amelyet valójában az eredetinek tartok. Lászlóné és anyósa imasorrendje nem egyezik. Bár anyósa is egy rendre mondja, de belső tagolásként egy-egy részegység után egy "na" szócskával pontoz, s máris halad tovább. Lászlóné szövegében vannak eltérések, és sajátságos módon kiejtésbéli eltérések is. Ezeket talán az magyarázza, hogy amiképpen Tánczos Vilmosnak elmondta, férjétől szerzett tudomást róla, hogy anyósa milyen különös imádságokat tud, és leírta tőle "ijen román bötükvel". Anyósa szépen tagolva, jól érthetően mondta el valamennyit még jó nyolcvanévesen is.

Lászlóné imádságait többen is közölték: Harangozó Imre: "Krisztusz..." 23-26. o.; Mohay Tamás: "Megszenteltessék áldott szent neved...." Magyar imádságok Moldvából. 60-64. o. és ua. "Virág Jézus benne van..." címmel, 253-258. o.; Tánczos Vilmos: Gyöngyökkel... 231-236. o. és Csapdosó... 128-132. o., végül jómagam még 1993-ban: Katolikus Lexikon I. 393-394. o.

 

288.
Az aranyos misére

Az angyalok csendítenék az aranyos misére,
Igy szólának: Hát mennyünk el velik.
Nem mehetünk, mert meg vagyunk kötözve a halálos
        bűnre,
Kérjük az Úrjézust, adjon mellénk három angyalt,
Az egyik őrizzen,
A másik oltalmazzon,
A harmadik mondja fejünk felett a Tizparancsolatot.
Az én házam Szent Antal háza,
Küjel irgalmas, bellül arannyos,
Négy szegibe négy angyal,
Közepibe szent óltár,
Szent óltár előtt szent kereszt.
Nyújtsad kezed, Mária,
Hogy menjünk az Úr szine látogatására.
Kimenék az én ajtóm eleibe,
Feltekintek napkeletre,
Ott láték egy aranyszéket,
Aranyszőnyeget,
Hát benne ül Szent Antal.
Szent feje meghajtva,
Szent szakállát szaggatva,
Mondá az Úrjézus:
Menj el a fekete földre,
Este lefektedre,
Reggel fölkeltedbe,
Bizony, bizonnyal mondom,
Ki ezt az imádságot mindennap háromszor elmondja,
Pokol ajtaja bétetétetik,
Menyország ajtaja kinyittatik,
Kész a lélek, beteg a testem,
Vigan várják a mennyei szent angyalokkal.
Kimenék az én ajtóm eleibe,
Feltekintek a magas egekbe,
Ott láték egy szép fehér kőkápolnát,
Abba láttam Asszonyunk, Szűz Máriát,
Szent haja leeresztve,
Szent szive szomorodva,
Oda mene Szent Lukács, Szent Máté, Szent János
        evangélista,
Kérdék egy szóval:
Óh hol járál, óh hol járál, óh áldott Szent Fiam?
Óh hol járék, óh hol járék, én áldott Szent Anyám,
Hóhérok kezikbe,
Tiposzlophoz kötözve,        (Sic!)
Vasostorral ostoroztak,
Vaskesztyűkkel fogdostak,
Tövissel koronáztak.
Bizony, bizonnyal mondom:
Ki ezt az imádságot mindennap háromszor elmondja,
Pokol ajtaja bétőtetik,
Menyország ajtaja kinyittatik,
Kész a lélek, beteg a test,
Vigan várják a mennyei szent angyalokkal, ámen.

Esztelnek (Háromszék m., Erdély). Nagy Ferenc plébános gyűjtése.
Anonyma, 1908.

Falubéli társától tanulta 65 éves korában, aki "talán a szüleitől". Egyéb adat nincs.

A hetvenes években Nagy Ferenc tompai plébános, a népi szent kultúra lelkes gyűjtője és elkötelezettje nemcsak hívei körében és a Dél-Alföldön gyűjtött, hanem Erdélyt is bejárta, és rendelkezésemre bocsátotta mintegy 25 kazettányi vegyes anyagát: imádságokat, énekeket, szokásokat. Őszinte szívből köszönöm segítségét, az akkori időben - különösen Erdélyben - nehéz szolgálatát.

 

289.
Pénteki imádság

Ma mi vagyon péntek, ugyanannak a napja,
Krisztus mene kénnyára, kénnyán esik esetén,
Hét mélységes sebein.
Kimenék ajtóm eleibe,
Föltekinték napkeletre,
Ott láttam egy kis kápolnát,
Kü(j)el arannyos,
Belől kegyelmes,
Négy szegibe négy aranykereszt,
Közepibe aranyótár,
Aranyótár előtt arany karszékecske,
Abba ül vala Asszonyunk, Szűz Mária,
Gyenge szine szomorodva,
Aranyhaja kiszakadva,
Odamene Szent Lukács évangélista, kérdé:
Mit sírsz, mit sírsz, Asszonyunk, Szűz Mária?
Hogyne sírnék, oh hogyne sírnék, Szent Lukács évangélista,
Amikor harmadnapja nem láttam az én áldott Szent Fiamot.
Hagyjuk el, hagyjuk el, Asszonyunk, Szűz Mária!
Menj ki ajtód eleibe térgyig vérbe, könyökig könnyűbe,
Előjő a te áldott Szent Fiad.
Kimene ajtója eleibe térgyig vérbe, könyökig könnyűbe,
        előjöve az ő áldott Szent Fia.
Kérdé: Mit sírsz, mit sírsz, én áldott Szent Anyám?
Oh hogyne sírnék, hogyne sírnék, én áldott Szent Fiam,
        amikor harmadnapja nem láttalak.
Hagyjuk el, hagyjuk el, én áldott Szent Anyám,
E(l)jártam a zsidók kezibe,
Két nap üldöztek,
Harmadik nap megfogtak,
Kivittek Kálvária hegyire,
Nehéz keresztre feszítettek,
Vasszegekkel leszegeztek,
Vasustorokkal megustoroztak,
Vasláncsákkal megszurkottak,
Vasbotokkal megbotoztak,
Vaskesztyűkke(l) megcsabbottak,
Büdös nyálakkal, (megáll, majd:)
Tövissel megkoronáztak,
Epével s mirrhával kevert borral itattak,
Hétféle kínon kínzottak.
Ki elmondja ezt az imádságot este lefektibe, reggel felkeltibe,
Bépecsétlem pokolnak ajtaját,
Kinyittatom mennyország kapuját,
Felvitetem bó(l)dog mennyországba,
Úgy megüdvezül, mint az Úrjézus Krisztus az ő áldott
        keresztfájától, ámmen.
Nyújcs kezet, Mária,
Nyiccs kaput, angyal,
Hogy mü es mehessünk az örök dicsőségbe
Az angyali dicséretre, amme(n).

Gyimes-völgy, Görbepataka (Csík m., Erdély), 1978. szept. 11.,
a csíksomlyói búcsú utáni napon.
Széplaki Simonné Ambrus (Kukulác) Róza, 1897.

Úgy emlékszik, hogy nagyanyjától, Tankó Jánosné Ambrus Katától hallotta, aki nagyon régen halt meg, olyan korú lehetett, mint ő most. Most is mondja, mondták mindennap. Templomban nem hallotta. Okát nem tudja: "...Tudja az Isten! Templomba nem - itthon." A templomban románul imádkoznak. A Pénteki imádságnak talán ez az egyik legszebb, klasszikus formája.


Tankó Katalin, 1899. Pénteki imádsága Csinodról (Csík m., Erdély) érkezett 1983. jan. 8-án a Kincses Kalendárium gyűjtési felhívására. Tömör egyszerűségét csak fokozza az írással, helyesírással küszködő parasztember belső késztetése, hogy elei imáját továbbadja a még oly távoli gyűjtőnek. (A szöveget betűhűen közöljük, tördelés analógiák alapján tőlem. E. Zs.)

Mami van ma szent Péntek úgyan anak a napja
Krisztus mene kínjára
kínján esék esetje
Öt méljséges sebe
Arganának három ága
[482]
Magas Menjbe angas háza
[483]
Kűjel irgalmas belől aranyas
négy sarkába négy arany kereszt
kőzepébe szent altár
ozan űlvala
A mi úrúnk Jézús Krísztús
szíve el írvadva
színe el fanyadva
kérdétőle szent lúkács
mét sírsz
hogyne sír nék míkor az én Atjámtal elvagyak
        rendeltetve
engemet azsí dak meg fogjanak
kínozanak keservesen a
alabí kínjajímra
fel vígyenek kálváríja hegyére
s at keresztre feszítsenek
sent kezejímet szerte feszítsék
kegyítlen vas szegekel leszegezék
szent lábajímat egy másra tegyék
kegyítlen vas szegekel leszegezék
hírdesed évangyúrí úrísten
akíeszt az Imádságat el mangya Pénteken háramszor
Nem kűdöm angyalím nem kűdöm apastalím
el mejek ezer ní ezer angjal val ezerní ezer apastal val
nem hagyam a leg kíseb kőrmít se Bünbe s kárhazat ba
Áment | eszt Irta Tanko Katalin

(a következő levél kíséretében:)

"Tisztelt Elvtársnő!

Az 1983 mas kalendáriumból olvastam hogy muzeumba gyűjtik a régi imádságokat. Én ajálkoznék hogy levelezzek önnel és föl keressem azon idős egyéneket, akiket gondolok hogy, analfabéták s ők örökölték elődjeiktól azokat a régi imádságokat, csak mivel mi Romániába lakunk, nem lesz e valami törvény sértés a levelezés miatt Én szeretek foglalkozni az írás és olvasással mivel rá érek egy magam vagyok özvegyül már 6 éve.

Születtem 1899. Csik megyébe."

(Bizony csak féltem a "törvény sértéstől", és sem neki, sem a többi határainkon túl élő levélírómnak nem mertem válaszolni. Féltettem őket.)

 

290.
Üle aran'székibe'

Oh, ma péntek, ugyanannak a napja,
Krisztus mene kénnyára,
Kénnyán esék esete,
Öt mélységes mély sebje,
Kiből kibuzgott drágalátos szent vére.
Üle aran'székibe'
Térdig véribe',
Könyökig könnyűbe'.
Odamenyen szerető Szent Lukács evangélista,
Kérdi: Mé't sírsz, mé't sírsz, Urunk, Jézus
        Krisztusunk?
Színed elhervadva, szived szomorodva?
Hogyne sírnék, szerető Szent Lukács evangélista,
Mikor engem a pogán' zsidók a Kálvária hegyin
        megfeszítettek,
Rút nyálakkal letöpdöstek,
Ecettel, epével, méreggel megitattak.
Menj el, menj el, szerető Szent Lukács evangélista,
Hírdesd a fekete fő'd színyin, mit tettek a pogán'
        zsidók velem!
Ez az új ház ugyan szép ház,
Küjjel arannyas, bellől irgalmas,
Négy szegibe' négy szép kereszt,
Közepibe' arannyoltár,
Benne ül Asszonyunk, Szűz Mária
Leeresztett hajja(l),
Ölibe tartsa szent áldott Szent Fiát.
Hol jártál, ho(l) jártál?
Fekete fő'd színyin, a zsidók között,
Harmadnapig kergetének,
Harmadnapján megfogának,
Vaskestyűvel megkestyűztek,
Rút nyálakkal letöpdöstek.
Ihon jön az Úrjézus,
Vállán hozza a hosszú keresztfáját,
Fejin hozza tövises koronáját.
Bizony, bizony mondom nektek,
Aki ez imádságot elmondja
Naponta háromszor,
Este, reggel, délbe,
Úgy megüdvözül a lelke,
        (Elkezd sírni, biztatom, tegye, sírva folytatja:)
Min(t) három szép angyal a keresztfán, ámen.

Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú.
Anonyma, 1914. Mikóújfalu (Háromszék m., Erdély).

Adatközlőm változatlanul sír, szipog. Kérdésemre, hogy mikor imádkozták, és kitől tanulta:

"...Hát lehetőleg mindennap. Ki mikor tudja. (Még mindig sírva:) ...Én a nagyanyámtól... 53-ban (halt meg)... mikóújfalusi volt ő is..."

Templomban?

"Nemigen hallottam."

Közben egy társa is elsírja magát, mire én:

Sose hallotta, és mégis elsírta magát. Miért?

"Elsírtam azért, mert a szívem úgy érzi, hogy kellett sírjak" - válaszolja az 1921-ben született ugyancsak mikóújfalui Anonyma.

Bár szerte az országban rögzítettem olyan imádságokat, amelyeknek elmondása előbb vagy utóbb sírásba torkollott, sokszor már magát a felvételt gátoló fölindulásba, Csíksomlyón ez az érzelmi azonosulás különösképpen erős volt. Sokszor átragadt a jelenlévőkre is, s már nemcsak az elmondó sírt, hanem a többiek is szipogtak, könnyeztek. Megkérdeztem az egyik asszonyt, aki sírva recitálta Pénteki imádságát, mi ennek az oka. A végén már annyira zokogott, hogy alig tudott válaszolni.

(Eszébe jut) "...a Krisztus szenvedése. Értünk ilyen nehéz keresztet hordozott, s mi nem vesszük mégse igénybe, nem becsüljük..." (Ismét erősen sír. Akkor is elsírja magát, ha a fájdalmas Anyát emlegetik, aki Krisztussal együtt szenvedett:) "...Az édesanyja... az édesanyai szó mindig megvisel. Elhaltak a szüleink mán, és ezér olyan fájdalmas, hogy szinte magára van az ember. Hiába vannak testvérei, veti a sors... Az égi Anyát minden évben felkeresem..." (Anonyma, 1939. Mikóújfalu [Háromszék m., Románia].)

 

291.
Szánakozó Szent János

Ha kimegyek a kisajtóm elébe
Feltekintek a magas egekbe
Ott látok egy kápolnát
Kivel aranyos, belől irgalmas.
Abba van egy szent szék
Azon ül a boldogságos Szüz Mária sirva, riva.
Arra megyen szánakozó Szent János
Kérdi tőle, miért sirsz, miért risz?
Oh, hogy ne sirnék, hogy ne rinék,
Ma teljes harmadnapja, mióta nem láttam
A szent fiam, Jézust, a világ áldozatját.
Oh ne sirj, ne rijj, nézz napkelet felé
Ott hozza a vállán az aranykeresztet,
Alatta a sok bünös lelket.
Oh fiam, fiam, szerelmes szent fiam
Nem azért szültelek a világra, hogy a keresztet hordozd.
Oh, anyám, anyám, poklokat jártam, poklokat feltörtem
A zsidók kétféle csufságot cselekedtek velem
A kezeimet kiterjesztették, a lábaimat összeszögezték.
Arra megyen szánakozó szent János, mondá néki
Ezt a világot én teremtettem,
Aki ezt az imádságot este lefektibe, reggel felkeltibe
        elmondja
Halála előtt megjelenik a boldogságos Szüz Mária
Amen.

Levélben küldte Maruzsi András Ózdról 1983. március 10-én
a Kincses Kalendárium gyűjtési felhívására.

Édesanyjától, Maruzsi Gyuláné Medve Ilonától tanulta, aki Kissikátorban él(t) "...és ugy irtuk le, ahogy ő elmondta." Egyéb adatot nem közölt.

(Bár nagyon hasonlít a 174. sz. imához, néhány eltérése és ritka volta érdemessé teszi a közlésre.)

E szöveg a szenvedéstörténeti mozzanatok mellett teológiai tényekre is utal. A vállán aranykereszttel megjelenő Krisztus képében mintha a kora keresztény irodalom népszerű motívumát, az eschatologikus keresztet láttatná. E gondolati egységbe logikusan beletartozik a "sok bűnös lélek". A kereszt előre jelzi Krisztus második eljövetelét, a parusiát az utolsó ítélet előtt. A győzelemjel az utolsó ítélet jelképe: fényes kereszt, gyakran aranyból. Imádságaink e többször visszatérő motívuma külön tanulmányt igényelne, különös tekintettel egyes apokrif írásokra (Péter apokalipszise, Apostolok levele) vagy Tertullianus, esetleg Aranyszájú Szent János eschatologikus keresztmotívumaira.

Az idézet a hozzá kötődő imádsággal együtt Hagyománymentő szolgálat című írásomban jelent meg az Ausztriában szerkesztett Szolgálat c. folyóirat 58. számában 1983-ban Péter-Pál napján. Az imádság és az idézet a 20-21. oldalon olvasható a népi helyesírás imitt-amotti módosításával, ami fölfogásommal ellenes, mert én ragaszkodom a szöveghű közléshez.

A Krisztus második eljövetelére utaló "vállán szent keresztfa"-motívum, szerényebb formában a Délvidéken is jelen van:

Fehér rózsa, Mária,
Engem Jézus találva,
Máriának tejével,
Jézusnak vérével,
Én kiállok én ajtómba
Látom mennyországot,
Kíví fényës, bellí irgalmas,
Látom a boldogságos Szüz Máriát,
Lëeresztëtte aranyhaját,
Mëgoldotta aranyövét,
Térdën tartja szent könyvét,
Ara megy a szeretettel való Szent János,
Kérdi téle:
Mért sírsz, mért keseregsz boldogságos
        Szüz Mária?
Hogynem sírnék, keseregnék,
Mikor már három napja nem láttam
Jézus Krisztus szent fiamat,
Ez világ urát,
Akinek jobb vállán szent kereszt,
Szent kereszten szülőgyermek.
Aki ezt az imáccságot elmondja
este lëfektébe, rëggel fölkeltébe
Hét halálos bűne elbocsájtatik a jézus
        Krisztus elől. Ammen.

(Kupuszina-Bácskertes [Bácska], 1992. Silling István gyűjtése. Kollárné Pécsi Anna, 1938.

Megjelent: Silling István: Boldogasszony... 69. o.)

 

292.
Ő tőle született

Piros hajnal hasadá,
Kibe Mária nyugodá,
Ő tőle született,
Pokol tőle töretett.
Úristen, eleven ostya,
Isten hagyta hatalmába,
Boldogasszony ő képibe.
Mikor zsidó népek ellenkeztek,
Krisztus Urunkat megfogták,
A kőoszlophoz kötözték,
Vasostorokkal megostorozták,
Szent haját, szent szakállát
Vasgereblyével meggyereblyézték.
Még azzal sem elégedtek:
Föl-fölvitték a Kálvária hegyére,
Fölfeszítették a magos keresztfára.
Arra megy Asszonyunk, Máriánk:
Óh fiam, kis Jézus,
Szánom, bánom a te keserves kínjaidat!
Ne szánd, ne bánd, Asszonyunk, Mária!
Eriggy el Betlehembe,
Hirdesd ezt a te bűnös Ádám népeidet:
Aki ezt az imádságot
Este, reggel elmondja,
Bizony mondom, vélem gyön a dicsőségbe.
Ehol jön a Jézus,
Lelkünk látó Jézus,
Kész a lélek, beteg a test
A bűn miatt,
Ha én gyónt ember lehetnék,
Mária-kapun bemehetnék.
Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
A zsidók átverték,
Piros vérét hullajtották,
Az angyalok fölszedték.
Aki ezt az imádságot
Este, reggel elmondja,
Bizony mondom, vélem gyön a dicsőségbe.

Gyöngyös, 1982. szept. 25-26. - búcsú.
Kiss Józsefné Barna Rozália, 1915. Adács (Heves m.).

Édesanyjától, Barna Andrásné Ócsa Juliannától tanulta. 1956-ban halt meg 56 éves korában. "...Ezt én minden este elmondom, még reggel is, ezt minden este, minden reggel elmondom."

A Délvidékről egészíthetjük ki ezt az egykor talán nagybeteg-haldokló imájában meglevő, jobbára az Alföldre jellemző motívumot, amely bármely szöveghez csapódhat, de előfordul indító helyzetben is:

Eün gyün a Jézus
Ó, lelköm, szállásadó Jézusom,
Beteg a test a bűntül.
Ó, elmútt óráim,
Rövid számos napjaim,

Ha én gyovont embör löhetnék,
Jézus asztaláhon járhatnék.
Járok, Uram Teremtőm,
Szent asztalodhon,
Szent véröd fölvételire...

(Terján-Lőrincfalva [Maros-Torda m., Erdély]. Kónya Sándor és Simon Teodóra gyűjtése [1981-ben, illetve 1991-ben]. Bisztrickiné Berák Annus, 77 éves.)

Megjelent: Silling István: Kínján esék... 44-45. o.)

Akár szökellő motívumnak is nevezhetném e kétségkívül egyházi eredetű és használatú alakzatot, melynek egyik teljesebb formája egy "Én lefekszek én ágyamba..." kezdetű jászberényi imádságban bukkant föl a 280. sz. balástyai imádságban található változataként:

...Mennyben az angyalok csendítenek,
Rózsalányok ott lővőnek,
Haj szűz koronám,
Boldogságos Szűzanyám, Máriám.
Hol van az én fejem?
Ehen gyün a Jézus, jó Jézus,
Lelkünk látó Jézus,
Hozza a kelyhet, kenetet, az oltáriszentséget,
Mellyel megkeni szívünköt és lelkünköt,
Hogy tisztán mehessünk az Úr színe elejbe.
Kejj előlem, Sátán,
Ne kisirgess engem!
Van énnekem fejem,
Fejem az Úrjézus.
Jöjj alá, Szentlélek,
Szenteld meg lelkemet,
Bátorítsd szívemet...

(Jászalsószentgyörgy [Szolnok m.], 1974. febr. 16. Bató Józsefné Isa Erzsébet, 1902.)

Jászberényi nagyanyjától tanulta, aki 1932-ben halt meg 80 éves korában. "...Templomban nem, ez csak olyan házi imádság."

 

293.
Eressz szent Fiam

Kakasok szólanak, Máriát kiáltának,
Kelj föl, kelj föl, szép szűz Mária,
Mert elvitték Szent Fiadat,
Keresztfára feszítették,
Ëgy csöpp vére lëcsöppent,
Az angyalok főszödték,
A kehölybe öntötték,
Aki este lëfektibe,
Röggel főkőttibe ē mondja,
Begyün velünk a Paradicsomba,
A Paradicsomba csöngetnek,
Az angyalok ott lögyenek,
Ága szülte levele,
Levele szülte bimbóját,
Bimbója szülte virágját,
Virágja szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
Eressz szent Fiam,
Fenyögesd mög az utat!
Útba' szent otár,
Arra mönny rá,
Lëtérgyel szent térgyire,
Lëkönyeköl szent könyökire,
Főtekintött a magos égbe,
Ott látott ëgy tornyot,
Kívül aranyas,
Belül kegyelmes,
Abba mondja hétszer hét oltár,
Várja apostol a szent misét,
Jézus a Gecemáni kertbe,
Vasvesszőkkel vesszőzik,
Szent haját húzgálják,
Szent szakállát típálják,
Jaj szerelmes Szent Fiam,
De folyik a të szent piros véred,
Jaj anyám, jaj anyám,
Bűnösökért, meghóttakért
Folydogál az én piros véröm. Ámmen.

Újkígyós (Békés m.), 1994. jan. 17. Harangozó Imre gyűjtése.
Mucsi Béláné Oláh Erzsébet, 1904.
Édesanyjától, Hegedűs Erzsébettől tanulta.
(Megjelent: Harangozó Imre: Adalékok a népi műveltség vizsgálatához. 22. o.)

Az élet valósága jelenik meg egy ébresztőmotívumban a gazdag délvidéki hagyományban:

Az esthajnal lenyugván,
Kakasok megszólalán,
Kelj fel, Mária,
Nagy baj történt!
A mi kisded Jézuskánkat elfogták,
Három csepp vérét lecseppentették,
Odajöttek az angyalok,
Aranytányérba tették,
Isten elibe vitték...

(Kupuszina-Bácskertes (Bácska), 1992. Silling István gyűjtése. Szikoráné Antalovics Katalin, 1933.

Megjelent: Silling István: Boldogasszony... 50. o.)

 

294.
Én löszök búslátó anya

Mikor Jézus búcsúzott a Szűzanyátú,
Ēgyütt az Ő szenvedő órája,
Anyám, én mostmár elmögyök,
Mögyök, mer ē-gyütt az órám,
Akkor a Szűzanya zokogott:
Én is mögyök fiam.
Nem anyám, nem anyám,
Majd ha a kakas kukorékol hármat,
Akkor gyere, mer akkor kezdődik a szenvedő órám,
Oszt akkor, akkor ment a Szűzanya,
Találkozott ahogy ott sírva, zokogva ment keresni
        Szent Fiát
Szent Lukács evangélistával.
Oszt akkor mondta:
Szent Lukács evangélista,
Nem láttad szerelmes Szent Fiam?
Ártatlan Jézusom?
Óh anyám, óh anyám,
Menj el, menj el,
A fekete főd szine alá,
Kálvária hegyére a fekete fődre,
Ott ütik, verik,
Vérrel verejtékezik,
Ecettel, epével itatják,
Köpdösik, megcibálják,
Még a csőcselék is körülfogta,
Oszt kiabálták: meg van a rabbi, meg van a rabbi!
Jézus mikor már nem bírt, annyira el vót csüggedve,
Hogy csak a vér ömlött belőle,
A Szűzanya amikor odament,
Még akkor élt, fönn a kërësztën,
Akkor azt mondta a Szűzanya Jézusnak,
Fiam, fiam, én azt gondoltam,
Të löszöl búslátó fiú,
Én löszök búslátó anya,
Akkor Jézus leszólt a körösztrül:
Anyám, jó anyám,
Hirdesd a népek között,
Aki ezt az imát háromszor elmondja,
Röggel fëlkeltibe,
Este lefektibe,
Megüdvözítöm, velem lössz a paradicsomban,
Mindig élni fog.
Paradicsomba csöndítöttek,
Az angyalok örvendöztek,
Kitötték az Úr koporsóját,
Körülfogták a szent angyalok, ott imádták,
Szűz Mária ott hallgatta,
Hogy az angyalok szedték össze Jézus vérit,
Az anya könnyivel,
Ahogy a Szűzanya sírt, úgy hullott bele a könnye
        a Jézus véribe,
Az angyalok összeszödték,
Aranykehelybe helyezték,
A főoltárra tették,
Akkor a Szűzanya mondta nekik:
Bizony, bizony mondom nektek,
Szent fiam szavát,
Aki ezt az imát háromszor lefektibe,
Háromszor fölkeltibe elmondja,
Megüdvözítem és halált nem lát,
Velem viszem a paradicsomba.
Ámen.

Újkígyós (Békés m.), 1994. Harangozó Imre gyűjtése.
Özv. Molnár Józsefné Szopka Mária 1906.
Csanádpalota (Csongrád m.).
(Megjelent Harangozó Imre: Adalékok... 21-22. o.)

Harangozó Imre semmi járulékos adatot nem közöl e sajátságos szöveghez, amely az eleddig ismert imádságok motívumaiból többet bemutat, bizonyos fordulataiban újszerű ("még a csőcselék is körülfogta"), és az indító, prózaritmusú szakasz elbeszélő jellege is szokatlan, bár nem egyedülálló (lásd a 185. és 189., ill. a 205. és 206. sz. imát). A IV. Egyéb vegyes szövegek c. részben megjelent imák nem tartoznak a mi lírai műfajunk körébe, tehát nem is utalhatok rájuk.

 

295.
Adjuk fő' a mi imádságunkat

Fehér rózsa, Mária,
Minket Jézus találjon,
Szent szivivel szeressen,
Halálával megváltson.
Lepecséte't madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent ó'tár,
Jelenjébe Boldogasszon,
Kitekéntett szent ablakán,
Térden állva kérdi,
Fé' kezébe könyv,
Fé' kezébe olvasó,
Úgy mond: Fiam, adjuk fő' a mi imádságunkat
Bűnös Ádám fiainak,
Kik tudják, hadd mondják,
Kik nem tudják, hirdessék.
Kell' föl, fényes Jézus,
Megfogták a pogány zsidók Szent Fiadat,
Egy csöpp vérit lecsöppentették,
A szent angyalok fö'szedték,
Krisztus is azt mondja:
Aki ezt az imádságot este, regge' elmondja,
Hét bűne bocsánata.
Tó(l) láttam egy szentegyházat,
Kivü' aranyos,
Bellü irgalmas,
Négy sarkába négy szál gyertya,
Közepibe szép Szűz Mária édesanyám,
Szent kezébe szent levele,
Szent szemével nézi, hogy elvigyék áriomba, ámen(t).
Ma van péntek,
Kimegyek a Paradicsomker'be,
Vasdurungokkal, vasbotokkal
Megfogták a Jézust,
Kit fölfeszitettek a magas keresztfára,
Alatta szép Szűz Mária édesanyám,
Keservesse(n) siratja:
Fiam, fiam, szerelmes Szent Fiam,
Miér(t) szenveded te ezeket a sok kínokat?
Anyám, anyám, édesanyám,
Elszenvedem szegényekér', bűnösökér',
Ki ezt az imádságot pénteken háromszor elmondja,
Annak nem hagyom látnyi porgatériom tüzét,
Föl fogom vinni Atyám országába, áment.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1973. szept. 23-24.- búcsú.
Németh Istvánné Belső Katalin, 1906. Kistolmács (Zala m.), ott is lakik.

"...Édesanyámtú, Sipos Katalin Belső Józsefné, 65-be halt meg 85 éves korában. Polai volt... minden este. Este, reggel. Mikor hogyan eszünkbe gyutott. Tudja, gyerekek vótunk, szegén' anyám este szokta, mikor lefeküdtünk, utána aztán fér'höz mentem, még ollankor is elmondtam, ugye, mikor megtehetem. Az egész családom is tudja. Mondom, még férfi gyerekek is vannak, má' még azok is mind tudják..."

A madármotívumnak különös változatát s kötődéseit találjuk meg egy másik zalai "Én lefekszem én ágyamba..." kezdetű imádságban:

Fehér rózsa, Mária,
Minket Jézus talált,
Szent szünü szerető,
Aran'gyürü pöcsétlő.
De madár, de nem madár,
Szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban eregnye, eregnye.
Boldogasszon kitekintett nagy ablaktyán,
Fé' kezébe könyv, fé' kezébe olvasó.
Fiam, így mond: Fiam, fiam,
Adjuk imádságunkat
Bűnös Ádám fiainak.
Kik tudják, hadd mondják,
Kik nem tudják, hadd hirdessék:
Nagyasszonyunknak lecsöppent hét csöpp
        vére,        (!)
Az angyalok fölszedték,
Az Úristen elejbe vitték, ámen.

(Bucsuszentlászló (Zala m.), 1973. szept. 23-24. - búcsú. Fitos Józsefné Varga Teréz, 1912. Zalatárnok.)

Sárhidai születésű édesanyjától tanulta, este mondták: "mikor imádkoztunk." Templomban nem hallotta.

Az első felvételnél "nyeregnye" hangzik, kérdésemre, mit jelent a nyeregnye/eregnye:

"Így tanultam anyámtu... nem tudom, de valami idegen szó lehet. Vagy latin, latin szó ez, valami... aki tud latinyu', az tudja. De én, ugye, nem tudom lefejtenyi."

Megnyugtattam Teréz nénit, hogy én tudok latinul, és én se tudom "lefejtenyi" a nyeregnye/eregnye szó jelentését. (Inkább talán a magyar "ereklye" szó torzulásának tekinthető.)

Az egyik somogyi változatban így hangzik e balladai péntekmotívum:

Ma van péntek,
Megyek a Paradicsomkertbe,
Ott látom pogány zsidókat,
Krisztus Urunk után
Vas durungge' futának.
Krisztus Urunkat megfogták!
Hajtják Pilátusho(z).
Pilátusnál van Szent Anyja,
Mondja: Fiam, édes fiam,
De sok csepp vére(d) elcseppent.
Anyám, édesanyám, szenvedek
Szegényekér, boldogokér,
Aki az én imádságomat
Minden pénteken este háromszor elmondja,
Meg sem hagyom néki látni purgatórium tüzét,
Csak viszem Atyám országába.

(Bucsuszentlászló (Zala m.), 1978. szept. 24. - búcsú. Özv. Tánczos Gáborné Márkus Gizella, 1894. Hencse [Somogy m.].)

"...minden pénteken este... egy iskolás társamtól még" (tanulta).

 

296.
Térbékellj háromat

Kimenék a házam elejibe,
Feltekintettem a magos mennyégbe,
Megláttam bódogságos szép Szűz Máriát,
Haja leeresztve,
Szinnye elváltozva,
Szüve elirvadva.
Odaért Szent János,
Mi történt bódogságos szép Szűz Mária,
Szent hajad leeresztve,
Szinnyed elváltozva,
Szive elirvadva.
Harmadnapja áldott Szent Fiamat nem láttam.
Térbékellj háromat,
Könyökölj háromat,
Mondj el három angyali köszönetet,
S eléáll a-záldott Szent Fiad.
Térbékele háromat,
Könyököle háromat,
S eléállott a-záldott Szent Fia.
Hol késtél áldott Szent Fiam?
Zsidó népek már kénoztak[484],
Korbácsokval ostoroztak,
Csipke-ággal koronáztak,
Keresztfára felfeszíttek,
Új gödörbe bétemettek.
Harmadnapra feltámadtam,
Szent Atyámnak számot adtam,
Mostmár hezzátok eljöttem,
Szent Atyámnak köszöntöttem.
Ki ezt ezt imádságot elmondja,
Este fekvettyibe,
Regvel felkeltibe,
Mondom, mondom én szavamra,
A mennyországnak egyik kócát neki adom,
Ámmen.

Bogdánfalva (Moldva), 1999. júl. 22. Harangozó Imre gyűjtése.
Petrás Balán Antiné, Piszár Kati, 1948. Klézse (Moldva).

 

Halál-gyász

297.
Egy ígit, egy kűkoporsót

Én lefekszök én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Mellém töszöm két karomat,
Misemondó két gyertyámat,
Őrizz, angyal, éjfélig,
Szép Szűz Mária, virradtig.
Hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Kibe' Mária nyugodik,
Nap tülle keletik,
Pokol tülle távódzik.
Hajszín korona,
Éhun gyűn a Boldogságos szép
        Szűz Mária.
Hoz nékünk kelyhöt, kenetöt,
        oltáriszentségöt,
Kive' mögkenjük testünket, lelkünket,
        meg is könnyebbszik.
Én kilépök ajtóm eleibe,
Föltekintek magos mönnybe,
Nyitva látám Paradicsom ajtaját,
Paradicsomba' látok hét ó(l)tárt,
Egy ígit, egy kűkoporsót,
Abba' fekszik Urunk, Jézus Krisztus,
E' van nyugodva.
Odamén a Boldogságos szép Szűz Mária,
E'keserödik rajta.
Kelj fö', kelj fö', fínyes Jézus!
Zsidók által verejték,
Vassöprűve' söprűzték,
Piros vére hullajték,
Az angyalok fő'szödték,
A kehölybe öntötték.
Urunk, Jézus Krisztus maga mon(d)ta:
Bizon', bizon' mondom nektök,
Aki este lefektibe',
Rögge' fö'ke(l)tibe' e'mondja,
Vélem lészön Paradicsomker(t)be'
Most és mindörökkö'
Örökké, amme(n).

Szeged-Alsóváros, 1982. júl. 31-aug. 1. - búcsú.
Vida Tamásné Szabó Viktória, 1912. Csánytelek (Csongrád m.).

Nagyanyjától, az ugyancsak csányteleki születésű Kató Jánosné Bori Teréztől tanulta, 10 éve halt meg 88 éves korában. Este imádkozták, templomban, közösben nem.

Miért nem, mit gondolnak?

"Nem tudták... kevesen, még most is, de most mög már nem is köll, az ilyen."

Arra a kérdésre, hogy kik szerezték ezeket:

"Csak a régiek, azok(nak) is anyja, apja... Még mindig azoknak a' elődjei, az idősebbek... az én gyerekeim, igen, tudják... (Az unokák:) azok már nem, azok már nem imádkoznak... Iskolába' nem mentek hittanra, mert attól féltek, akkor, hogy megbuknak, oszt akkor ők nem tanú(l)ták..."

És a szülők, otthon nem tudtak vele törődni?

"Annyit tudnak, hogy Miatyánk, Üdvözletet, Hiszekegyet, azt tudják, de azt már nem, hogy hát ilyen külön imádságokat. Nem."


A halott Krisztus mellett imádságainkban máshol is megjelenik a fájdalmas Anya képe az ún. compassio vágyával:

Paradicsomkerbe csendítének,
Az angyalok jelentenek,
Így kiteszik Úrkoporsót,
Három szent szűz ott siratja,
Fiam, fiam, fényes fiam,
Halnék érted, ha halhatnék,
Szent véremmel megszentelné'.
Hiszem, Uram, ha én gyóvont
        ember lehetnék,
Mária-kaput nyithatnék,
A zsidók általverték,
Szent vére kihullott,
Az angyalok fölszették,
A kehejbe öntötték...

(Eger, 1972. szept. 16. - búcsú. Csivik Györgyné Bódi Róza, 1913. Feldebrő [Heves m.].)

"...este, reggel. Még a templomban is mise alatt én magamban..."

Az imádság szép keresésmotívummal folytatódik, amelyet már eléggé bemutattunk (lásd a 63. sz. ima jegyzeteit). A népi imádságok három szüze értelemszerűen itt Máriával azonosítható, a compassio, vagyis az együtthalás vágya pedig a Mária-siralom-líra egyik alapeleme: Mária együtt akar szenvedni és meghalni Jézussal, mert amiképpen az 1506-os Winkler-kódexben olvashatjuk (mai olvasatban): "...nekem nálad nélkül élnem halál, és te veled meghalnom élet..." (lásd az 558-559. oldalt, ill. az 178-184 sz. imádságokat, amelyeknek ez a vezérmotívumuk.)

Sűrített defenzív jegyek védik az alvó ember nyugalmát, s talán a halott Krisztusét is:

Én lefekszek én ágyamba,
Mind Úrjézus koporsóba,
Kerűd, köröszt, a házamat,
Őrizd, angyal, a lelkemet!
Paradicsomkertjében csöndítenek,
Az angyalok örvendeznek,
Úr kitette koporsóját,
Rá zü szente keresztfáját,
        (Sic!)
Két vállamon két angyal,
Aki eztet leveszi,
Az árthasson nekem.
Számba szent kereszt,
Szivemen szent kenet,
Fejem fölött Úr Jézus,
Hátam mögött Szent József,
Előttem boldogságos szent szűz,
Két vállamon két angyal,
Aki ezeket leveszi,
Az árthasson nekem.

(Zenta [Bácska], 1992. Silling István gyűjtése. Vargáné Balogh Ilona, 57 éves.

Megjelent: Silling István: Kínján esék... 13. o.)

 

298.
Fel van szakaszulva

Jézus midőn kiment az imádságosker'be,
Azt hozta elő, hogy holnap meg kell halnia,
Nehéz keresztet a vállára vette,
Vasostorral megostorozták,
Vascsapokkal megcsabbották,
Szentséges oldalát megnyitották,
Hét csöpp vérit elcsepegtették,
Az angyalok fölszedték,
Jézus testébe vitték.
Jézus azt mondta: Ki ezt az imádságot este,
        reggel elmondja,
Hét halálos bűntől meg van bocsátva.
Szent Antalnak szent háza,
Közepébe szent oltár,
Szent oltár előtt aranypad,
Aranypadon fekszik az Úrjézus maga,
Az ő teste fel van szakaszulva,
Az ő piros vére ki van omolva.
Mér' sírsz, Pádovai Szent Antal?
Az én fiamat negyven nap üldözték,
Negyven nap után elfogták,
Vasostorral ostorozták,
Nehéz koronát a fejére tették,
Végül keresztre feszítették, ámen.

Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú.
Anonyma, 1923. Gyergyóalfalu (Csík m., Erdély).

"Kitől tanú(l)tam? A kórházba' vótam, s ott tanú'tam a nővérektől."

Szép kiegészítő változata:

Az én házam Szent Antal,
Négy szegibe négy angyal,
Közepibe szent oltár,
Szent oltár alatt szent keresztfa,
Közepibe aranypad,
Azon fekszik az Úrjézus,
Kétsingnyi fehér olvasó van a kezébe'.
Beteg a test,
Kész a lélek,
Vigan várják a mennyei szentek...

tovább nem tudja, mert: "Anyám nem tanított erre. A pap meg, azt mondta, ez nem imádság."

(Bátaszék [Tolna m.], 1971. szept. 17. Péter Lajosné Kató Erzsébet, 1904. Józseffalva [Bukovina].)

Vagy:

Az én házam Szent Antal,
Négy szegibe négy angyal,
Közepibe' egy oltár,
Az oltáron az Úrjézus Krisztus
Magos keresztfára felfüggesztve,
Aranyhaja leeresztve,
Gyenge szine szomorodva,
Piros vére elhullatva...

(Csíksomlyó, 1978. szept. 9-10. - búcsú. Anonyma, 1909. Alsógyimes [Csík m., Erdély].)

"Ez, ez is úgy van." (A "Hét szentség..." kezdetű imádságból, amit édesanyjától tanult.) "...gyimesi vót, s Bálványosra vót férhez menve. Ezt minden este mondom..."

A zalai hagyomány merész látásmódjára vall a mennyországba kivetített gyászjegyű Krisztus-kép, a halott Üdvözítő alakja:

Emitt gyün a Jézus,
Lelkem látó Jézus,
Kész a lélek, beteg a test,
Kész vagyok, Uram, fölmennyi
        a magas mennyországba,
Ott látom szerelmes Jézusomat,
Szen(t) szeme behunyva,
Szen(t) szája befogva,
Szen(t) szakálla leeresztve,
Szen(t) keze összetéve,
Szen(t) lába összeszögezve.
Aki ezt az imádságot lefektében,
        fölkeltében elmondja,
Az velem lészen a Paradicsomba,
        mint kéthónapos gyermek.

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1977. szept. 24-25. - búcsú. Varga Istvánné Neuhold Mária, 1897. Alsórajk [Zala m.].)

"...még öregapámtu, mikor mellette fekügettem, kicsi leán vótam... úgy elmondom..." (Templomban:) "ott nem halottam sohase ezt az imát..."

 

299.
Szent szeme lehunyva

Mikor fölkelek és kimegyek, akkor ezt imádkozom:

Én kimegyek én ajtóm eléve,
Föltekintek a magos égre,
Ott látok egy árszót,        (ászo(l)t? Nem jól érteni.)
Alatta aranyos koporsót,
Ki(j)ü' aranyos,
Bellü' irgalmas,
Benne fekszik Krisztus Urunk,
Kinek két szeme lehunyva,
Két keze ésszetéve,
Szent szeme lehunyva.
        (variáció: A két szeme lehunyva,
                          A szent keze ésszetéve,
                          A szent lába kinyújtva.)
Arra megy a Szent Lukács évangélista:
Oh Uram, Jézus Krisztus, bánom, szánom itt való fekvésedet.
Oh Szent Lukács évangélista, ne szánd, bánd az itt való
        fekvísemet,
Hanem eridj el a fekete fëldre, és hirdesd:
Aki ezt a(z) imádságot este, legfőképp reggel elmondja,
Az fölviteteik a mennyek országába, ammen.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1977. szept. 24-25. - búcsú.
Mikheller Károlyné Juhász Krisztina, 1902. Bajna (Komárom m.), nyergesújfalui lakos (Komárom m.).

"...fónyóházho' jártam... és ijjen 10 éves koromba kenderekke' dógozott a jó anyám, hát »a zsáknakvalót mindig neköd kö' e'rágnyi, megfonnyi«, hát mentem az öregasszonyok közé, és ott talá'tam meg. Ott tanú'tam meg."


A Remény gyűjtési felhívására Ipolybalogról (Felvidék) két egymáshoz nagyon hasonló imádságot kaptunk. Lőrincz Borbála 1994. okt. 24-i levelében örömmel küldi a számára is nagyon kedves, gyermekkorát idéző imádságot. A másik közlő, Czibulya Márk keltezés nélküli levele is ez időben érkezhetett.

Paradicsomban csendítenek,
Az angyalkák énekelnek,
Kelj fel Mária: Szól a kakas.
Krisztus Urunkat elfogták,
Keresztfára feszítették.
Annak egy csöpp vére lecsöppent,
az angyalkák felszedték,
Szűz Mária elébe vitték.
Ha kimegyek az oltár elé,
feltekintek magas mennybe.
Ott látok egy kőkápolnát,
Kőkápolnába hét oltárt.
Hét oltárban kőkoporsót,
*
kőkoporsóban fekszik Krisztus Urunk.
Keze lába ki van nyújtva,
Szeme szája be van csukva.
Aki ezt az imádságot elmondja este
        lefektében,
reggel felkeltében, annak hét halálos
        bűne bocsájtatik meg.

(* E helyen eltér a két szöveg: "Hét oltárban hét koporsó / a hetedik koporsóban fekszik Krisztus Urunk".

Mindkettő megjelent a Remény 1995. okt. 22-i számában, 5. o.)

Lőrincz Borbála, 1953. barátnőjétől, Belák Margittól, 1951. tanulta, ő pedig a nagyanyjától. Czibulya Márk Cibulya Ilonától, 1933., a feltüntetett eltérés az ő imádságában van.

A Délvidék e halálmotívumnak szép változatát őrizte meg:

Krisztus szava
Én kimenek ajtóm elébe,
Föltekintek a magas mennybe,
Látok arany kertet,
Arany kertben széket,
Azon fekszik Krisztus Urunk,
Szent fejét lehajtván,
Szent szemeit lehunyván,

Öt sebét kinyitván...

(Vrbica-Egyházaskér, 1992. Pacsa Szilvia és Silling István Torontál megye, Bánság gyűjtése. Árokné Gera Erzsébet, 82 éves.

Megjelent: Silling István: Kínján esék... 53. o. és uő: Templomok... 86. o.; változata, a "Piros hajnal hasad..." kezdetű imádságban, uő: Boldogasszony... 77-78. o.)

A kezdőkép népdalszerű változata egy "Én lefekszek én ágyamba..." kezdetű imádságban:

Ha kimegyek udvaromba,
Széttekintek az egekre,
Ott látok egy kápolnát,
Kívű aranyos,
Belű Krisztus fekszik,
Szent oldala meg van nyíva,
Szent orcája meghervadva,
Piros vére kicsordulva...

(Kevi [Bács m, Bácska], 1972. Bodor Géza gyűjtése. László Péter, 62 éves.

Megjelent: Silling István: Kínján esék... 63. o.)

 

"Feltámadás"

300.
Van egy szent kút

Fehér rózsa, Mária,
Gyönggyel bimbózik,
Arannyal gyökerezik.
Föld szülte az eget,
Ég szülte Szent Anna asszonyt,
Szent Anna asszony szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát,
Világ megváltóját.
A házunknak négy szöglete,
Négy szép angyal őriz benne,
Oh angyalok, őrizzetek,
Keresztek, forogjatok,
Hadd nyughassam Boldogasszon ágyába,
Ábrahám kebelébe.
Föltekintek napkeletre,
Ott látok egy szép templomot,
Kűllű aranyos,
Bellű irgalmas,
Abba vagyon Krisztus Urunk térdig vérbe,
        könyékig könnybe,
Arra mén egy három próféta, kérdi tőle
        Krisztus Urunk:
Hova mentek, próféták?
Krisztus Urunkat jöttünk látogatni.
Ma van péntek,
Ma van Krisztus Urunk kínszenvedése napja,
Krisztus Urunk fölmén a hegyekre,
Utána a zsidók,
Vazsvesszővel vesszőzték,
Három vasszeggel fölszögezték,
Egy csöpp vére lecsöppent,
Szent angyalkák fölszették,
Órétomba töltötték,
Krisztus Urunk azt mondta:
Aki ezt az imádságot háromszor tiszta
        szívből elmondja,
Hét halál(os?) bűne megbocsájtatik.
Paradicsomkerbe' van egy szent kút,
Abba' mosogatja Krisztus Urunk az ő
        szentséges szent sebeit.
Jertek ide, keresztények,
Nézzétek az én szentséges szent sebe(i)met,
Hogyan a zsidók megöldözték,
Dárdával dárdázták,
Tövissel koronázták,
Egy csöpp vére lecsöppent,
Odamén a Boldogasszony, fölvevén,
Fölvivén a magas mennyekbe,
Minden gyertyák gyulladoznak,
Minden harangok szólladoznak,
Minden lelkek örvendeznek,
Csak egy nem örvendez,
Ki apját, anyját megverte.
Szólván egy bűnös lélek:
Én nem vertem, csak gondoltam.
Mondja az Úrjézus:
Fog(d) meg, Szent Péter, a kujcsot,
Nyisd meg nekik a széles, hosszú utat,
Merre a pokolbeli ördögök járnak.
Meghallván ezt a Boldogasszony,
Mondván:
Uram, Uram, szeretett Szent Fiam,
Bocsásd meg az ő bűneiket!
Én addig meg nem bocsájtom, mig este
        lefekvéskor,
Reggel fölkeléskor el nem mondják:
Égen mennyi csillag,
Fán mennyi levél,
Úgy imádnak, mint az angyali kisdedek,
        ámmen.

Pusztacsatár (Zala m.), 1976. szept. 12. - búcsú.
Takács Józsefné, Berke Julianna, 1905. Kávás (Zala m.),
hagyárosböröndi lakos (Zala m.).

"Ezt is a mamától (édesanyja)... Horváth Rozália Berke Józsefné... meghalt 45-be', édesapám meg 33-ba' halt meg... szoktuk énekelni, sokszor el szoktuk mondani - este -, igen, aztán meg, tudja, az imádságot is a nagyapám szokta mondanyi édesanyámnak, hogy mit szokott imádkozni este, mikor - énekelni -, mikor lefeküdt este..." (édesanyja hegyhátszentjakabi, Vas megyei volt).

Az imádság első része a "Fehér rózsa, Mária..." kezdetű típus dunántúli változatának gazdag kontaminációja, prototípusa lehetne. A második, "Paradicsomkerbe' van egy szent kút..." kezdetű részt a 204-205-206. sz. szöveghez kötjük a késő középkor Európa-szerte elterjedt Maria advocata - Mária, bűnösök szószólója, közbenjárója... - motívumának máig is élő emlékeként. Belebotlottam olasz, szlovén, lengyel stb. változataiba is. Hazai jelenlétét, egykori népszerűségét mutatja, hogy mind jelen imádságunk, mind a 204. sz. szöveg a Dél-Dunántúlról került elő, míg a 204., 205. sz. nagyon ritka imádság a Palócföldről, illetve a Felvidékről. Ugyanakkor a Nyitra környéki Zoboralja falvaiban is előfordult ez a toposz. Lásd pl. a 60. sz. imádságot Alsóbodokról. Fettich Nándor szintén találkozott ez imádság, illetve motívum rövidebb változatával egy kontaminált hosszú szövegben Vas megyében. (Ethn. 1971/1: 64. o.) Ponyván is megjelent.

Jelen kiadásunkban a zoboraljai Menyhéről és Kolonból is bemutatunk egy-egy változatot (lásd a 272. sz. imát és jegyzeteit). Mindkét szöveg a közelmúltban, a Remény gyűjtési felhívására érkezett.

Feltétlenül idekívánkozik egy másik, ugyancsak Vas megyéből való, defenzív jegyeket sorjáztató lírai Fehér rózsa-motívum (motívumai megegyeznek a 165-170. sz. imákkal), amely kozmikussá növeli az ún. Mária-genezist és járulékos ősi képzeteit.

Fehér rózsa, Mária,
Gyönggyel gyökerezzék,
Arannyal virágozzék.
A mi házunknak
Nígy szöglete,
Nígy sorka,
Nígy szíp őrzőangyalok,
Keresztek, forogjatok,
Hadd feküggyem Boldogasszony ágyába,
Ábrahám kebelibe.
Féld szültö világot,
Világ szültö Szűzet,
Szűz szültö Szent Annát,
Szent Anna szültö Szűz Máriát.
Kitekintett napkeletre...

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1975. szept. 27-28. - búcsú. Németh Józsefné Magyar Erzsébet, 1987. Vasszilvágy.)

"...Szüleimtü..." (Édesanyja, Magyar Istvánné Horváth Erzsébet 25 éve halt meg 85 éves korában. Kisunyomi születésű volt.) "...pinteken három órakor, mikor szoktuk e(l)mondanyi a Miatyánkot háromszor, oszt akkor ezt mondtuk..."

Templomban?

"Neeem, neeem! Családba'..."

(Erős vasi dialektusban beszél: i:ü, t:d, illetve e:ö váltással, pl. viszem: vüszöm, világot: világad, föld: feld, szülte: szültö stb., s általában í-ző: péntek: píntek, négy: nígy, szép: szíp.)

Úgy tetszik, a kép misztikus ereje még fokozható:

Fehér rózsa, Mária
Gyönggyel bimbózik,
Arannyal dzsikározik.
        (?)
Föld szülte (a) zeget,
(A) zég szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
A világ megváltóját.
Négy szöglete, négy szép angyal
        őriz benne,
Oh angyalok, őrizzetek,
Keresztek, forogjatok,
Hadd nyughassam Boldogasszony
        ágyában,
Ábrahám kebelében...

(Bucsuszentlászló [Zala m.], 1978. szept. 24. - búcsú. Berke Józsefné Gerencsér Margit, 1913. Bagola [Zala m].)

Apósától. "...Igy a gyerekeket szokta tanitani estélenként. Estelenként szokta..."

 

301.
Vélleit viszi a Krisztus Jédus

Én lefekszök én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Fejem fölött e(gy) szen(t) kereszt,
Azon van három angyal,
Egyik őriz éjfélig,
Másik őriz hajnalig,
Harmadik halálom órájáig.
Föltekintek magos mennyben,
Ott látom Boldogságos Szűzanyám.
Feje meg van hajtva,
Orcája meg van hervadva,
Előtte van hét fájdalom.
Arra mén Szent József,
Kérdi tűle: Mit síticc, Boldogságos Szűzanyám?
        (Sírsz itt?)
Hogyne sírnék, rínák,
Mikor világ embernek bűnit föl nem oldozhatom.[485]
Hanem menj el széles ez világra,
Hirdesd ezt a kis imádságot,
Amit este, regge(l) e'mondasz,
Szent kezed né'kü',
Szent gyovonás né'kü' meg nem halhatsz.        (Sír.)
Vélleit viszi[486] a Krisztus Jédus Paradicsomban,
        amme(n).
Pokol ajta(ja) be van pecsétölve,
Mennyország kapuja ki van nyitva,
Az angyalok harangoznak,
Rózsalányok imádkoznak,
A halottak föltáma(d)nak.
Jőjj e(l) Atya!
Jőjj e(l) Fiú!
Jőjj e(l) Szentlélekúriste(n)!
Szállj be az én szívembe!
Ha tompu(n) va(gy) nyelvem nému(n), téged nem
        dicsírhetnélek.
Valahán(y)szo(r) lélögzetet veszöm,
Légy vérem, názáretbéli zsidók királya!
Éhun gyün a Jédus,
Lelkünk váltó Jédus,
Lelkünknek jó szálladó.
Kísz a lélek, beteg a test a nagy bűnnek miálta,
Oh Uram, Teremtőm,
Ha én gyovont embör lehetnék,
Krisztus Jédust az oszlopho' kötötték,
Zsidók által verették,
Piros vére hulladék,
Szent angyalok fölszedték,
A kehélyben döntötték.
Aszongya a Krisztus Jédusnak
Szent testjeé' és szent véreé':
A kis imádságot este, regge(l) e(l)monda,
Szent kezed né(l)kü', szent gyo(vo)nás né(l)kü'
        meg nem halhatsz.
Vélleit viszi a Krisztus Jédus Paradicsomban,
        amme(n).

Szeged-Alsóváros, 1981. aug. 1-2. - búcsú.
Balogh Péterné Cseh Rozália, 1906. Majsajakabszállás,
1948-tól Kunszállás (Bács-Kiskun m.), ott is lakik.

Mostohaanyjától, Cseh Gergőné Török Zsuzsannától tanulta, aki 15 éve halt meg, matkói származás volt. "...este-reggel...", templomban - közösben nem hallotta. "...Hát, igaz-e, mikor reggel felkeltünk, akkor: »Adjon Isten jó reggelt!« - mondtuk, s este, mikor lefeküdtünk: »Adjon Isten jó éjszakát!«" Még ma is imádkozza. Mostohája nagyon szigorú volt, ha nem tudták az imádságot, kukoricaszemre térdeltette őket, amíg meg nem tanulták, mondja sírva. Több felvételt készítettem, valahol, vagy több helyen mindig elsírta magát. Ahogy ő mondja, erről nem tehet.

(Motívumai szerint ez a típuskör talán haldoklók imája lehetett.)


Időnként föl-fölbukkannak motívumok, amelyek egy adott szövegtípushoz tartozónak látszanak, mint ez a Velkenyéről (Gömör) való imarészlet. Az imádságot 1987. szept. 27-én gyűjtöttem Fehér Béláné Széles Juliannától, 1915, aki rimaszécsi (Gömör) pásztorember nagyapjától tanulta:

Oh reggeli csengettyü,
Nyisd meg az eget,
Mosogasd az utakat,
Mer' itt jönnek a papok,
Itt hozzák a szent szakramentomot
Lelkünk üdvösségéért.
Ha megint egyszer gyovont ember lehetnék,
Mária-kaput nyittatnék.
Anna szülte Máriát,
Mária szülte Szent Fiát.
Mária elhullajtotta könnyét,
Az angyalok fölszették,
A kehelybe öntötték...

Valamikor egybefüggő szöveg részei eshettek szét. (Vagy variálódhattak?) Erre engednek következtetni az egymástól igen messze eső községek szövegemlékei.

Egy "Én lefekszek én ágyamba..." kezdetű temerini (Bácska) imádságból:

Ehun gyün a Jézus,
Lelkem látó Jézus,
Békességet, szállást adó Jézus.
Beteg a test a sok bűn miatt,
Oh én elmult órámon,
Rövid számos napon,
A közgyovonaton
Urat akarnék magamhoz venni,
Gyüjjön el szent teste, szent vére, szent istensége.
Ma vagyon a pintek, annak van a napja,
Az Úr halála napja.
Én elmenyek a Krisztus kinjára,
Szabad akaratára.
Ahun megfogták Krisztus Urunkat,
Fölvitték a Sinai nagy hegyre,
Egybekötötték szent kezit, szent lábát,
Vasláncokka' megkötözték,
Mégis megszólalt az édes Jézus:
Aki ezt a kevés imádságot este, reggel elmondja,
Pénteken főkőtig, vasárnap misekor is,
Részes lészen a mennyei dicsőségbe, mint
a mai született gyerek. Amen.

(Levélben érkezett Nagy Ferenc plébánostól Tompáról [Bács-Kiskun m.] 1986 januárjában. Adatközlője I. J.-né, 1899.)

Akár a mennyország képe is megjelenhet a hite szerint élőnek a Háromszék megyei Bereck község imájának indítóképében, amely a gyászoló Máriát vezeti be:

Hallod fülem, hallod
Az angyali zengést,
Hivat a Jézus Krisztus,
Mert elkészült az aranytemplom,
Amely küjjel irgalmas, belül kegyelmes.
Négy sarkába négy arany kereszt,
Közepibe egy arany oltár, egy arany szék,
Abba ül vala a boldogságos Szűz Mária,
Arany haja leeresztve,
Két keze felfogva,
Úgy sír, úgy sír...

(1975. júl. 8. Kóthy Judit gyűjtése. K. J.-né, 79 éves.)

"Ezt a nővéremtől s az édesanyámtól tanultam. Ez már régi imádság. Mikor gyerekek voltunk, édesanyám körbevett, letérgyeltetett az ágya elejibe, s rendesen imádkoztatott. Így nagyhéten, husvét nagyhetin mü mint gyerek körülötte voltunk, s akkor édesanyám mondta el nekünk, s én akkor a begyembe szedtem. Ugyhogy mikor elimádkoztuk, sokszor egy hétig, vagy meddig imádkoztunk a fődön, én már tudtam egyedül, a bátyám nem tudta megtanulni. S akkor édesanyám azt mondja: »Na, lássátok-e, szegény leánka megtanulta.« ...én esténként szoktam mondani. Régen nagyhéten mondták, de én, amikor nem vagyok fáradt, leülök az ágy szélére, elgondolkozom, s akkor leveszem a rózsafüzéremet, s azt elimádkozom."

 

302.
Hogyne búsulnék

Paradicsomba csenditenek
az Angyalok mind ott lesznek
körűkereszt éffélig
éfél után mindédik
Piros hajnal hasadá
Miben Mária nyugová,
Maria kapu megnyílík
Krisztus Urunk születik
a Zsidók átalverték
piros vére hulajték
Szent anygyalok fölszedték
a kehelybe öntöték
Kí megyek a kapum elejbe
feltekintek magas égre
ott látok egy aranyos kápolnát
abban vagyon egy aranyos szék.
Azzon ül a Mi Urunk Jézus Krisztus
feje jobra van hajtva
orcája el van hervadva
Arra megy Péter kérdi tőle
Mért búsúlsz Uram Teremtőm
Hogyne búsulnék mikor Szent Igémet
        nem halgasak
Szent Irásom nem olvasák
Eregy Péter a Fekete főbre
        (elírás: fődre)
Hirdesd eszt a kis imadságot
Aki eszt minden regel este elmondja
anak Menyország kapuja ki lesz nyitva
pokol kapuja be lesz csukva

Nagyon régi ima.

Levélben küldte özv. Acsai Ferencné
Kókáról (Pest m.) 1983. márc. 7-én.

Mint írja: "A kincses kalandariumba olvastam a ciket melynek igen örültem! Boldog voltam, azért hogy eben az Isten tagadó világban mégis vannak ilyen szép lelkek akik szeretik az imákat az ujakat és a régieket egyaránt szeretnék én is egy pár szép imát elküldeni szép éneket a Fájdalmas Anyámról. Az imát a nagymámtól tanultam ő meg az anyától régi ima."


Valóban régi és ritka változata ez a kókai imádság a gyászjegyű-búsuló Krisztus motívumának. Krisztus szomorúságának oka az emberek hitetlensége. Mintha hiába vállalta volna az engesztelő haláláldozatot. Mégsem adja fel a reményt: elküldi Pétert a "Fekete fődre", hogy hirdesse az Igét, terjessze az imádságot...

(E szöveg is megjelent Hagyománymentő szolgálat c. írásomban az Ausztriában szerkesztett Szolgálat 1983/58. számának 21. oldalán, ugyancsak némi jó szándékú szerkesztői javítgatással. Jómagam ragaszkodom a betűhű közléshez.)

Valamiképpen a keresztáldozat hiábavalóságának gondolatát sejtetik szövegeink azon különös motívumai, amelyek a 98. sz. imádsághoz is kötődnek, mint ebben az "Én lefekszek én ágyamba..." kezdetű imádságban:

Én kilépek én ajtómba,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy aranykápolnát,
Benne van a Krisztus Urunk,
Le van a feje hajtva,
Meg van a képe hervadva.
Arra ment Szent József, kérdi: Mér sírsz, Krisztus Urunk?
Hogyne sírnék, rínék,
Mikor annak a sok bűnös embernek nem bírom vétkeit.
Eredj ki a Szent Józsefhez, a fekete földre,
És hírdesd el az én imáccságom,
Hogy a pokolnak ajtaja bé leszen pecsételve,
És a mennyországnak az ajtaja ki lészen terjesztve...

(Jászberény, 1972. aug. 5. - búcsú. Szécsi Andrásné Bella Borbála, 1895. Tápiószentmárton (Pest m.), nagykátai lakos (Pest m.)

Eleddig egyedülálló kép a "Hálákat adok, Uram Teremtőm, szent Fölségednek..." kezdetű imádságból a mennyországban apostolaival körülvett Jézus, akinek rendelkezése, mintha szinkronban lenne a kókai imádság búsuló Krisztusának panaszával:

...Én kimegyek én ajtóm elejbe,
Föltekintek a magos mennyekbe,
Nyitva látom a mennyország ajtaját,
Kívű fényes, bellű irgalmas.
Ül áldott székibe Urunk, Jézus Krisztus.
Kérdi, mongya: tizenkét apostolok és tizenkét tanítványok,
Mennyetek a fekete föld színire,
Prédikáljátok az én számból való igéket és szálmokat:
        (?)
(A)ki ezt az imáccságot este, reggel elmongya,
Ne féljen se fektibe, se keltibe, se jártába, se álltába,
Kész a lélek, beteg a test, örök dicsőségben, amen.

(Jászberény, 1972. aug. 2. - búcsú. Gáspár Istvánné, Kapás Margit, 1897., kókai lakos [Pest m.].)

"...este, reggel... templomban nem... mert hosszu is, meg nem is tudják..."

 

III.
A KÖZÉPKORI EGYHÁZI IRODALOMMAL
KAPCSOLATOT MUTATÓ SZÖVEGEK

 

"...Előtte (j)a kis oltárja..."
(121. sz. imádság)

 

 

303.
Betlehembe' aluvék

Szűz Mária Betlehembe' aluvék,[487]
Hozzája jött vala Jézus, és kérdezi:
Aluszol, édesanyám?
Aludtam, édes fiam, de felébresztettél,
Iszonyút álmodtam felőled.
Láttalak, (a)hogy a ker(t)be' megfogtak,
Kötelekkel kötöztek,
Vittek Kaifáshoz,
Pilátushoz,
Heródeshez, ütöttek, vertek,
Szent fejedet tövissel koronázták,
Vittek azután a tanácsból a Kálvária hegyére,
Vállaidra a nehéz keresztfát tették,
Utoljára keresztre feszitettek.
Annyira felemeltek, hogy el nem érhettelek,
Oldaladat dárdával átalverték,
Melyből vér és víz folyt,
És reám csöpögött.
Azután levettek a keresztről,
Kegyetlenül megsebesített testedet
Szűz ölembe tették,
Utoljára koporsóba,
Majd megrepedt a szívem fájdalmába'!
Jézus mondá:
Édesanyám, igazat álmodtál felőlem,
És aki ezen álomról elmélkedni fog,
Azt elméjében forgatja gyakrabban,
Minden gonosztól ment lészen,
És szentséges szent testnek áldozása nélkül
meg nem fog halni.
És pedig és te, édesanyám,
Halála után lelkét a mennyei dicsőségbe
        felvisszük, amen.

Bucsuszentlászló (Zala m.), 1978. szept. 23-24. - búcsú.
Becső Istvánné Papp Anna, 1914. Martonfa (Baranya m.).

"Eztet bőjtbe szoktuk, bőjtbe, amikor a Jézusnak a szenvedéséről emlékezünk, és akkor szoktunk róla megemlékezni... Közösen... Litánián. Körösztúti ájtatossága végzésekor, mikor a böjt elején, még mikor a Jézus szenvedése kezdődött, akkor szoktuk... a régi öregek... Templomba szoktunk, és akkor pénteki estéken, amikor a Szentcsalád szálláskeresést (Szentcsalád-járás) végzünk, és akkor is megemlékezünk a Szűzanya fájdalmáról és a Jézus szenvedéséről, pénteki estéken..."

Decemberben, a szálláskeresésnél megemlékeznek a Jézus szenvedéséről?

"Meg bizony, meg, mert pénteki napokat mindíg beosztjuk, hogy a szenvedést is belevisszük a hétnek -, a háznál, amikor melyik házhoz kerülünk... régi, régi..."


Az imádság egy felvidéki változatát a sok száz éves gyakorlat szinte balladai tömörségűvé csiszolta, előtérbe hozva ezzel költői jegyeit:

Szűz Mária álma

Elszunnyadt Szűz Mária
el jött hozzá Úr Jézus és kérte ött.
Anyám, anyám, Te alszol?
Aludtam, de Te felkeltettél.
Fiam ládtam Téged megkötözve és eladva.
A Te szent arcod Tövissel koronázva volt,
azért Téged halálra el iteltek,
oszlophoz kötöztek
kövekkel és kötelekkel vertek.
Véres patakok folytak
és a te halott testedet nekem a kezembe tették.
Jézus anyának mondta.
Anyám anyám kedves szívű anyám
ezt az álmott aki magánál hordja vagy olvasni fogja
az halálos bűn nélkül marad
Hirtelen hallálal nem hal meg.
Az aki engem vagy Téged kedves Anyám valamiért kérni fog
mindent megkap.
Aki ezt az imát magánál hordozni fogja,
sem a háború sem más helyen semi baj nem érhet.
Amely házba ezt az imát tartják,
sem tűz, sem nagy kár nem éri,
Azért mert ez a Szűz Mária álma. Amen.

(Levélben érkezett keltezés nélkül Gyepesné Sronko Iréntől, 1920. Alsóbodokról [Zoboralja] 1994. nov. 17-én a Remény gyűjtési felhívására.)

Szöveghűen hozzuk le, Gyepesné elnézést kér "a csunya irasét". Kísérőadatot nem jelez.

Megjelent a gyűjtött anyag bemutatását célzó sorozatunkban, a Remény 1995. nov. 19-i számában, 5. o.)

 

304.
Hány az Isten

Hány az Isten egy,[488]
hány személyben háromban,
melyek azok, Atya Isten, Fiú Isten, Szentlélek Úristen.
Ki teremtett Atya Isten
kiváltott meg Fiú Isten,
kiszentelt meg Szentlélek Úristen,
hol szentelt meg, szent keresztségben.
Mivel szentelt meg, az ő vérével és halálával,
hogy neki szolgáljunk hogy üdvözüljünk.
Krisztus Urunkat megfogták,
kőlábhoz kötötték,
vasvesszőkkel verték,
szentséges vére széjjel hulladozott,
kiáltják a zsidók verik az embert.
Pilátus azt mondja én nem verem!
Akkor tekint Szűz Mária szent fiára,
fiam-fiam fényességes Jézus
mikor válik szép szomorú kínszenvedésedre,
mikor hajnal hasad akkor mondja Szent Jánosnak,
Szent János meny el fekete földnek színíre,
végezd el az én imádságomat,
az emberek fiainak,
aki ezt elmondja este lefektiben, reggel fölkeltiben,
annak adom tudniillik halálát és szent országát,
fölajánlom föláldozom Krisztus Jézus halálára
és kínszenvedésire.
Édes Jézuskám, Üdvözlégy Máriám amen.

Levélben érkezett Pozsonyiné Tóth Juliannától, 1944.
Vágkirályfáról (Felvidék), 1994 őszén a Remény gyűjtési felhívására.
(Megjelent a Remény 1997. augusztus 3-i számában, 5. o.)

A beküldő rövid kísérősoraiban jelzi, hogy: "Az imádságot amit a remény újságban tetszenek említeni az édesanyámtól tanultam aki, hála Istennek még él. Neve: özv. Tóth Ferencné, szül. Vadkerti Aranka, 1908. dec. 27. Vágkirályfa."

E régi népi kátéval és a ritka Pilátus-jelenettel összeforrt imádságot kiegészíti Jézus és Mária "szó-váltása", a krisztusi válasz lebegése, melynek értelmét talán egy elmaradt vessző adná meg, az "akkor" időhatározó szó után: "...mikor hajnal hasad akkor, mondja Szent Jánosnak..." Miután a beküldő nem tett ki vesszőt, hagyjuk szövegünket úgy, ahogy a népi gyakorlat csiszolta-koptatta századok használatában.

Az imádságban még egy fontos jelzés van, mégpedig arra a népi fölfogásra, miszerint ezek a szenvedésimádságok Jézus imái. A birtokos esetben elhangzott fölszólítás: "végezd el az én imádságomat", mely az előzmények alapján a "szép szomorú kínszenvedé