János evangéliumának kezdő sorai a latin nyelvű katolikus bibliában így hangzanak: Principio erat verbum, verbum erat apud Deum, et Verbum erat ipse Deus. Eleink latinul olvasták a bibliát, számukra e sorok megértése gondot nem jelentett, s a mise tömjénfüstös áhítatában aligha gondolkodtak filológus gondokon: vajon az eredeti görög szövegben olvasható logosz szó latin nyelvre fordításakor kellő körültekintéssel cselekedtek-e a tudós fordítók, amikor a verbum (ige) szóval pótolták a görög kifejezést. Principio erat verbum... Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és az Isten volt az Ige.
A szó Sylvester János 16. századi bibliafordításában társalgásosabb hangütéssel magyarosodik – „Kezdetben vala az beszíd, es az beszíd az istennél vala, es isten vala az beszíd” – ám a biblia szövegét magyarítók jobbára mindig visszatértek a Kezdetben volt az Ige értelmezéshez. A verbum latin szó, azt jelenti: ige.
De a János evangéliumának eredeti görög szövegében olvasható logosz szó nem csak így fordítható latinra. A logosz azt is jelenti: ratio (értelem, bölcsesség), s akkor az evangélium első mondata így kellene hangozzék magyarul: Kezdetben volt az értelem.
Katolikusok, protestánsok e sort ma egyaránt úgy fordítják: Kezdetben volt az Ige.
Báróczi Sándor, akinek nevét elsősorban fordítói talentuma tette nevezetessé a 18. század utolsó harmadában, 1790-ben elmereng e bibliai gondolaton, mondván: ha eltekintünk a latin átültetéstől, s az eredeti görög szöveget próbáljuk magyarítani, egyként mondhatjuk: Kezdetben volt az Ige – vagy: Kezdetben volt a Bölcsesség. Üdvözülni – vallja Báróczi bölcsen – mindkét értelmezés mellett lehetséges.
A többi a teológusokra tartozik.
Évtizeddel később – más ország, más társadalom – Goethe reggelente munkához ül, Faustként töpreng a bibliai szó helyes értelmezésén. Kezdetben volt az Ige! – veti elsőként papírra, majd kijavítja: Kezdetben volt az Értelem! Faust nyugtalan lelkének e magyarázat tág, szűk, kevés – újrafogalmazza a sort: Kezdetben volt az Erő! Ezt is áthúzza, már tudja a végső, mindent teljessé ragyogtató megoldást: Kezdetben volt a Tett. Verbum és ratio, ige és bölcsesség – Goethe a görögség szellemét idézi, hirdeti: kezdetben volt a tett.
Más ország, más társadalom.
János evangéliumának szövege fölé hajolva Goethe hajdani görögökkel, Hellasz napégette csodájával társalkodik. Báróczi magyar nyelvének s nemzetének mostoha sorsán töprengve – kezében bibliával – régi hitekkel, régi igékkel viaskodik.
Magyarország, 1790. Báróczi Sándor megfogalmaz egy merész mondatot: „Ott terem az a hétfejű sárkány, melyet státusrációjának neveznek; az a mérges gyék, a státusnak belső tanácsa; nem különben azok a titoknokok, kik nálunk nélkül végeznek rólunk.”
Bécsben, 1790 derekán látott napvilágot Báróczi Sándor A védelmeztetett magyar nyelv című könyvecskéje.
Nálunk nélkül végeznek rólunk – megszűkült néhány titoknok és udvari tanácsos szeme. Aki állta a tekintetük, tudta, mit kockáztat.
A többiek: olvasták a szót, elmerengtek a megcsillantott gondolaton.
Telt, múlt az idő.
A védelmeztetett magyar nyelv többé nem jelent meg; Kazinczy Ferenc amikor 1814-ben kiadta Báróczi összegyűjtött irodalmi műveit, a nyolcadik kötet végére apró betűkkel odanyomatta: „A védelmeztetett magyar nyelv a cenzúra tilalma miatt elmaradt.”
Nálunk nélkül végeznek rólunk – a cenzor nem volt ostoba, tudta, mit tilt.
Gondolatok örökletes szabadsága: engedély nélkül terjednek.
Széchenyi István 1835-ben a latin nyelv korabeli magyarhoni szerepén, nemzetünket sorvasztó ártalmasságán gondolkodik. Hunnia című könyve kéziratán dolgozik. „De éppen azért, mert ezt senki se, kinek hatalom a kezében, vagy csak felette kevés látja, nagyobb veszélyben is van Hunnia, és mindig nagyobban lesz, mint ezelőtt volt. Minél fogva az is legsürgetőbben szükséges, hogy még inkább ragaszkodjunk testtel-lélekkel amott Urunkhoz, emitt intézvényeink fő sarkalatjához: Semmit rólunk nálunk nélkül.”
Fontos volt számára e gondolat, kétszáz oldallal később nagy nyomatékkal megismétli. De könyvét nyomdába nem adja, s bár a kéziratot bizonyára többen olvasták – Széchenyi István nemegyszer társaságban, baráti körben indulattal, elszántsággal, sokértelmű fegyelmezettséggel nyíltan megfogalmazta e politikus hitvallását –, a könyv kézirat maradt: kevesek szellemi tápláléka, néhányak bibliája. Csak 1858-ban nyomtatták ki a Hunniát, akkor is elkobozták; két év múltán kerülhetett néhány példány az olvasók kezébe.
Sok ma sincs belőle.
Gondolatok örökletes szabadsága: terjednek.
Kossuth Lajos 1848. március 3-án Pozsonyban követtársai előtt a magyar országgyűlésen így fogalmazott: „hanem nekünk a magyar státusjövedelmek és státusszükségek számbavételét, az ország financiájának alkotmányos kezelés alá tételét, szóval önálló magyar financminisztériumot kell kívánnunk. Különben a rólunk nélkülünk intézkedő idegen hatalom pénzviszonyainkat végetlen zavarokba bonyolíthatja.”
Petőfi Sándor 1848. március 15-én az esőmosta pesti utcán, ázott kabátú, izzó szemű ezrek felé kiáltotta: Cenzorhoz nem megyünk, nem ismerünk többé semmi cenzort – és az ifjak, polgárok, jogokból addig kisemmizettek lelkesülten követik őt Landerer nyomdájába, ahol engedély nélkül, a náluk nélkül róluk intézkedők jóváhagyó vagy elutasító fejbólintását meg nem várva kinyomtatják a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
Március ifjúsága cselekszik.
János evangéliumának kezdő sorát Goethe elsőbb így fordította: Kezdetben volt az Ige. Aztán: az értelem. Aztán: az erő. S végül: a tett.
1848-ban Petőfi Sándor ajkán lángol a szó, fogalmazza március evangéliumát: A magyarok istenére esküszünk...
Néhai Báróczi Sándor főstrázsamester egy felhő szélén üldögélt és mosolygott.