Felszabadítási háborúnk,
avagy Butaságom története

A Magyar Hírlap részvénytársasággá szervezése
1989–1990

Kézirat Bossányi Katalin hagyatékából
  1990. június


Tartalom



I.
  Előzmények a Maxwell-tárgyalásokig

Az alábbiakban vállaltan szubjektív megközelítésből – ám, ahol módomban van, dokumentumokkal alátámasztva – megkísérlem összefoglalni: hogyan lett részvénytársaság a Magyar Hírlap. Milyen jogi-gazdasági-személyi buktatókkal kellett megbirkóznunk a társasággá válás során, és milyen direkt és indirekt politikai nyomásnak volt kitéve a lap vezetése-kollektívája a váltás folyamatában. Mivel a Magyar Hírlap volt az első politikai napilap, amelynek társasággá szervezésében külföldi tőkebevonás játszott főszerepet, úgy vélem, tapasztalataink mások számára is tanulságosak lehetnek.

1. Ősköd, avagy: mit ígért Németh Miklós?

1989 februárjában az akkor még fejlécén is hivatalos kormánylapként működő, ám vonalvezetésében már némi eltávolodási szándékot kifejezni látszó Magyar Hírlap szerkesztőségébe látogatott Németh Miklós kormányfő. (Én ekkor még nem dolgoztam a szerkesztőségen, az ott elhangzottakról jegyzőkönyv nem készült, viszont erre a „legendára” alapozódott – s mint utóbb kiderült: nem oktalanul – a Magyar Hírlap önállósodása.)

Ezen a találkozón a kormányszóvivő-főszerkesztő Bajnok Zsolt, két helyettese, a rovatvezetők és a főmunkatársak vettek részt, valamint beszivárgott még néhány érdeklődő. A beszélgetés során többen felvetették: Magyarország elkerülhetetlenül halad a legális többpártrendszer felé, előbb-utóbb választások lesznek, majd – feltehetően – koalíciós kormány alakul. A nyugati polgári demokráciákban a koalíciós kormányoknak nincs lapjuk, inkább a kormányhoz közel álló, objektív hangvételű, mértékadó – mert jól informált, ugyanakkor toleráns – újságokat szerkesztenek, sikerrel. Szeretnénk, ha a Magyar Hírlap is ilyen független lappá változhatna. A kormányfő üdvözölte ezt a törekvést. Jelezte, hogy rövid időn belül „kicseréli” kormánya fő figuráit, és olyan kormányzást kíván megvalósítani, ami „prekoalíciós”: segíti a békés átmenetet. Ehhez nagy támogatást remél egy, a szerkesztőség által felvázolt jellegű, azaz nem hivatalos, ám azért hozzá lojális kormánylaptól. Ígéretet tett, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket: kerüljön le a lap fejlécéről a „Minisztertanács lapja” megnevezés. De egyben nyomatékosan felhívta a figyelmet arra: a Magyar Hírlap veszteséges. Ha tehát politikailag és jogilag önállósulni kívánunk, úgy utasítani fogja Raft Miklóst, a Minisztertanács Hivatala akkori vezetőjét: kezdjen tárgyalásokat Németh Jenővel, a Pallas vezérigazgatójával – bevonva a szerkesztőség vezetőit is –, hogy milyen módon, formában lehet gazdaságossá tenni a lap kiadását. Itt kell megjegyeznem, hogy – állítások szerint – határidő is elhangzott: 1989 második félévétől függetlenedhetünk.

A gazdasági önállósodás „fővezérévé” Tábori András főszerkesztő-helyettes vált. Azért nem írom, hogy kinevezték, mert erről semmiféle hivatalos okirat nincs. De ez más intézményes módon – például: behívják, és felhatalmazzák a tárgyalásokra – sem történt meg. Informális megbízatása volt – ez végigvonult az egész tárgyalássorozaton –, s voltaképpen így jártak a többiek is, akik valamilyen formában részt vettek a lap átalakításában. Tábori azonban nagyon komolyan vette szerepét, s márciustól augusztusig számos módon próbált érvényt szerezni a kormányfői óhajnak. Én májustól kerültem a laphoz gazdasági rovatvezetőként, szerkesztőbizottsági tagsággal. Tábori hívott vissza, éppen a fent vázolt önállósodási koncepció jegyében, s kérte – régi barátok voltunk –, hogy a gazdasági átalakításban is számíthasson közreműködésemre.

Táborit három ok késztette arra, hogy a lehető legrövidebb úton, de megtörténjék a Magyar Hírlap gazdasági társasággá szervezése:

Úgy gondolom, hogy az első ok nem indokol magyarázatot. Talán annyit nem árt tudni, hogy Tábori András 1968-tól, tehát az alapítástól a Magyar Hírlapnál dolgozott, kezdetben gazdasági rovatvezetőként, '56-os múltja – Petőfi-körös volt – miatt ült is, és '58-tól a Figyelőnél dolgozott, meglehetősen mellőzve. 1968-ban nagy vehemenciával vetette magát a Magyar Hírlap gazdasági rovatának megszervezésébe – meggyőződéses híve volt a reformnak, és a „pangás éveiben” is némi távolságtartással „szolgálta” a mindenkori kormányzatot. Számára szakmai élete megkoronázása volt, hogy megvalósíthatja a független Magyar Hírlapot. Emellett jól érzékelte azt is: ha jogilag és gazdaságilag nem fedezzük le magunkat, könnyen egy más krőzus pártja-pártjai vetnek majd szemet a lapra. (E tekintetben is jól látta előre a jövőt.)

A második ok némi értelmezésre szorul. A Magyar Hírlap 1968-as alapításától kezdve egészen 1984-ig 40 ezres példányszámban jelent meg. Kezdettől veszteséges volt, ám ezt a nyolcvanas évek elejéig az állami költségvetés a kormánykiadó támogatásával „lenyelte”. Grósz Károly országlása idején „futott föl” a lap: az expártelnök-miniszterelnök ugyanis kitűnően felhasználta hatalmi harcaihoz a Magyar Hírlapot: itt szivárogtatta ki belső pártviszályait, itt adott elsődleges kormányzati és pártinformációkat is. Hogy erre milyen gyorsan reagáltak az olvasók, azt jelzi: 1987-ben már 70 ezer példányban jelent meg a lap, 1988-ban pedig elérte a 100 ezret. (Jelenleg is 100-110 ezres napi példányszám között ingadozik.)

Ilyen nagy példányszámú újságnál viszont már kezdett nem mellékes lenni: mennyibe is kerül? A Pallas eleinte a lap olvasottságát, népszerűségét arra használta fel, hogy „elbujtasson” a szerkesztői-újságírói gárda között néhány „ejtőernyőst”, illetve protekciós-nyugdíjast. (Ez okozta, hogy a lap nyilvántartott újságírói-szerkesztői gárdája 1989 végéig már 120 főre duzzadt. Ám voltak olyan félállású, illetve szerződéses munkatársak, akik soha egy sort sem írtak, de státust foglaltak, illetve növelték a bérköltségeket.) Mivel egészen 1987-ig egy az egyben leírták a kiadó veszteségét, a Pallas a nem a Magyar Hírlapon keletkező veszteségét (különféle vállalkozások kudarca, ráfizetéses kiadványok stb.) is a kormánylapon „számolta el”. Ezenkívül – önkényesen – 26%-os általános vállalati rezsit számolt el a Magyar Hírlap kiadásai között, ami nem állt arányban a kiadó által nyújtott szolgáltatásokkal. A „nagy kalap” elve alapján gazdálkodó Pallasnak tehát igen jól jött, hogy van egy ilyen napilapja, s egyáltalán nem állt érdekében a lap önállósodása. Ez a tárgyalások során egyértelműen be is bizonyosodott.

A veszteségesség első okát a kiadó „lezser” gazdálkodásában lehet keresni. A második – amely összefügg az elsővel és a harmadikkal – az alacsony hirdetési bevételre vezethető vissza. Évtizedeken keresztül nem volt a kiadó számára érdekes, hogy a Magyar Hírlapban mennyi hirdetés jelenik meg és milyen áron. (Jellemző, hogy még 1989-ben is a minisztériumi, tanácsi hirdetések egy részét ingyen közöltük, holmi „szokásjogra” hivatkozva, s a Magyar Hírlap hirdetési tarifái voltak a legalacsonyabbak az országos napilapok között. Ráadásul eleve nem vettek fel apróhirdetést, mert ezt – úgymond – a Magyar Nemzetre profilozták.) De behatárolták a hirdetésbővítést a terjedelmi korlátok is, amelyek viszont már a veszteségesség harmadik okával, a nyomdai helyzettel magyarázhatók.

A Magyar Hírlapot 1968-tól kezdve az Athenaeum Nyomda állítja elő: a kiadó, a lapvezetés és a nyomda között sohasem volt gazdasági szerződés az előállítás módjára, ütemezésére, költségeire. Kezdetben azért nem, mert egyszerűen utasították a nyomdát, hogy azt csinálja, amit a kiadó diktál, később pedig azért nem jött létre szerződés, mert az állandósuló technikai és személyi viták miatt hol az egyik, hol a másik fél nem volt hajlandó aláírni az éves szerződéseket.

1984-ben kedvezményes hitelfelvételekkel – részben állami pénzekből – az Athenaeum vett egy, az NSZK-ban már leszerelt, 5 éves rotációs gépet. Az új nyomókapacitást arra méretezték, hogy az akkor 120-130 ezer példányban megjelenő Magyar Nemzetet, valamint a Magyar Hírlapot egy ciklusban kinyomja. (Elvi kapacitása 200 ezer példány.) Csakhogy az üzlet beindult: nagyobb lett a kereslet a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap iránt is, mint azzal akár a kiadó, akár a nyomda kalkulált. Mivel a technika sajátos, hosszúkás formátumú lap előállítására volt csak alkalmas, a lapok külsejének megváltoztatása nélkül nem lehetett más nyomdát bevonni a többletnyomású igények kielégítésébe. Így saját kompromisszum született: amikor a Magyar Nemzet 16 oldalon jelent meg, akkor a Magyar Hírlap csak 8 oldalon, illetve fordítva. A szombati 16 oldalas lapok párhuzamos előállítása pedig csak úgy vált lehetővé, hogy a pénteki „slusszt” előrehozták hat órára. Ilyen körülmények között nem lehetett terjedelmet, hirdetést s így bevételt növelni.

A nyomdai leadási határidők, az előre anyagok ütemezése egyébként is örökös vitatéma volt a nyomda és a szerkesztőség között. A nyomda – a nagyobb példányszám és az egyszerűbb előállítás miatt (nincs benne kép) – a Magyar Nemzetet „kedvelte”, míg a Magyar Hírlapra „haragudott”. E harag következtében sok esetben hátrább sorolta az előállítási folyamatban a Magyar Hírlapot, hiába kerültek a kéziratok előbb a nyomdába, mint a konkurenciáé. Ezért rendszeressé váltak az „úszások”: a Magyar Hírlap nem érte el a postahivatalokat. Mivel a Magyar Hírlapnak több mint a felét vidéken terjesztik – fizetik elő –, míg a Magyar Nemzet 85%-a budapesti előfizetésű lap, a nyomdai konfliktusok minket érintettek érzékenyebben.

A rendszeressé váló lap-„úsztatás” miatt megromlott a lap és a Posta közötti kapcsolat, mivel gyakran nem jutott el vidékre a lap, megugrott a remittenda, miközben az olvasók hiába keresték az újságot. A nyomdai késleltetés többletköltségeit is szó nélkül „lenyelte” a Pallas, hasonlóképpen nem kezdeményeztek a terjesztéssel kapcsolatban sem felülvizsgálatot. Viszont 1987-ben – az általános vállalati szabályozó szigorítás következtében – rákényszerültek, hogy belső nyilvántartásukat (a keresztfinanszírozások ellenére) korszerűsítsék. Ettől kezdve külön költségrovata volt a Pallas főkönyveiben a nagyobb kiadásoknak, így a Magyar Hírlapnak is. Feltűnő, hogy kiadásaink és bevételeink egyenlegéhez képest milyen gyors veszteségnövekedést mutattak ki. Igaz, a lap vezetése sem volt rákényszerítve, hogy racionálisan gazdálkodjék akár a honorkerettel, akár az utaztatási pénzekkel. Pazarlás folyt minden tételen. De a lapvezetésnek a nyomdai, terjesztési, kiadói ügyekben csak konzultálási lehetősége volt, beleszólása nem. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Siklósi Norbert távozását követően – ő a Magyar Hírlapot is az ismert módon, „atyaian” kezelte – Németh Jenő lett a kiadó vezérigazgatója, akire, vélhetően korábbi munkahelyi konfliktusaik (Tájékoztatási Hivatal) miatt, Bajnok Zsolt nagyon neheztelt. Annyira, hogy a kiadó és a főszerkesztő nem is volt egymással beszélő viszonyban.

Tábori tehát pontosan értette: mit is jelent a Németh Miklós által ígért függetlenedés. Tisztában volt vele, hogy nem csupán a kiadási tevékenységet kell gazdaságossá tenni, de olyan tőkéstársakra is szükség van, akik megoldják a lap nyomdai-terjesztési problémáit is. Hiszen hosszabb távon a Magyar Hírlap csak így válhat jövedelmezővé, így állhatja a piaci versenyt.

2. Háttértárgyalások és elhallgatások

Tábori először a Pallasszal próbálkozott, és a kiadó propaganda-főosztályának segítségével megkísérelt minden fellelhető gazdasági adatot összeszedni a lapról. A menedzserséggel kacérkodó főosztályvezetőnek megígérte: ha majd lesz társaság, ő lesz a reménybeli igazgató. Így valóban sok fontos adatot meg tudott szerezni. Raft Miklós is „segítséget” nyújtott: két nyugdíjas jogász-közgazdászt szabadított ránk azzal a feladattal, hogy a kormány szempontjait mérlegelve működjenek közre az átalakulásban. A két úr, Kotz László és Szántai János – mellesleg mindkettőjük részt vett a Néppárt képviseletében a nyáron kezdődő kerekasztal-tárgyalásokon – rendkívül sokat fecsegett, és nagyon keveset dolgozott, viszont lefoglalta Táborit és még jó néhány kolléga idejét. Nyár közepére „elemző tanulmányt” készítettek az MH átalakításáról. Ez kizárólag elvi, jogi és gazdasági megfontolásokat tartalmazott, a gyakorlati munkához semmiféle útmutatásra nem volt alkalmas. (Egy ötlettől eltekintve: javasolták ugyanis, hogy ha majd a befektetők köre kirajzolódik, az MH kollektívája hozzon létre alapítványt.) A két szakértő kifejezetten lassítási célokat szolgált, és ehhez „belülről” is találtak partnereket.

Míg az elméleti szakemberek „tudóskodtak”, mi megpróbáltunk körülnézni a piacon. Tábori megkért, hogy érdeklődjek a kereskedelmi bankoknál, illetve nagyvállalatoknál: ki lenne hajlandó részvényesként „beszállni” az MH kiadásába? Június közepére 180 millió forint értékű ajánlatot gyűjtöttem össze. (10-15 millió forinttal kívánt részt vállalni a társaságban az OKHB, a Budapest Bank, az OTP, a Külkereskedelmi Bank, a Taurus, a Rába, az OKGT, a Tungsram; 5-10 millió forintért jegyzett volna részvényt a MÁV, a Posta, az Állami Biztosító, a Technova. Augusztus végére, szeptember elejére már 230 millió forint értékű ajánlat volt a birtokunkban: akadtak vállalatok, amelyek 1-2 milliót kínáltak, de volt olyan bank, illetve nagyvállalat, amely akár 30 milliót is adott volna. Bokor Pál kollégám – a külpolitikai rovat szerkesztője – a különféle számítástechnikai vállalatokkal és szövetkezetekkel vette fel a kapcsolatot: június végére neki is volt listája arról, ki milyen feltételekkel (apport, készpénz, lízing stb.) kapcsolódna a leendő vállalkozásba. Elsősorban magyar cégekkel tárgyalt, de ajánlatai között szerepeltek osztrák, NSZK- sőt USA-beli cégek is.

Mivel látszott, hogy a hazai vállalkozói körben viszonylag nagy az érdeklődés az MH társasággá alakítása iránt (mellesleg: a potenciális részvényeseket a személyes tárgyalások során nem igazán érdekelte, hogy a lap veszteséges, sokkal nagyobb fantáziát láttak a lap már fentebb vázolt objektív karakterének menedzselésében), ezért Tábori szorongatni kezdte a Pallast. Nyilatkozzon: hogyan képzeli el az átalakulást? Németh Jenő viszont hallgatott, és befagyasztotta a belső információkat. Mindeközben azért megtudtuk, hogy a Pallas megkezdte a különböző részlegeinek, kiadványainak kft.-vé szervezését – többükbe külföldi tőkét is be kívántak vonni –, s a kiadói szervezet karcsúsításával (400 embert elbocsátottak) holdinggá kívánja szervezni önmagát. A tranzakció a vállalat veszteségeit volt hivatva eltüntetni, s ebben a szituációban a Magyar Hírlap átalakításán szerettek volna minél többet keresni. Halogató stratégiát alkalmaztak, ezért egészen júliusig a kiadótól sem igent, sem nemet nem lehetett kifacsarni: akar-e közreműködni a tervezett MH részvénytársaságban vagy sem.

Majd júliusban Raft Miklós közölte Táborival: megtalálták a legjobb megoldást! A közlönyök szerkesztősége kft.-vé válik közösen a Magyar Hírlappal. Mivel a hivatalos lapok nagyon nyereségesek, bőven el tudják majd tartani a Magyar Hírlapot, ugyanakkor a külső szemlélő is érzékelheti: az MH – ha nem is hivatalos, de félhivatalos – kormánylap marad. Nincs szükség más társakra, hiszen a nyereségből az MH szerkesztőségi elektronizálására is futja. Az elképzelés – mivel akár két hét alatt is nyélbe lehetett volna ütni – első pillanatban csábítónak tűnt. Tábori ebben a szellemben tájékoztatta a szerkesztőséget, jelezve: a közlönyöknek azért „éri meg” a társulás, mert az MH hírneve révén így „újságszerűbbnek” érzik magukat. (Utóbb kiderült: Raft a közlönyszerkesztőség főnökének ígérte az MH-kiadó részvénytársaság menedzseri posztját: ez volt a „szerelemben” a döntő motívum.) Tábori megnyugtatott bennünket: a félhivatalos státust nem kell komolyan venni. Hiszen ha anyagilag már függetlenek vagyunk, olyan lapot csinálunk, amilyet akarunk.

A szerkesztőségben mindenki bizakodó volt, kivéve Bajnok Zsoltot, aki kezdettől fogva passzívan állt hozzá az átalakuláshoz, holott kormányszóvivőként mind Raftra, mind pedig a kormányfő személyi tanácsadóira (Jenei, Mohai) volt – lehetett volna – befolyása. Eleinte azt hittük, hogy csak nem érdekli az egész procedúra, a nyár közepére viszont kiderült: fél! Fél, hogy ha a lap távolodni kezd a kormánytól, úgy az ő kormányszóvivősége is veszélybe kerül. (Megjegyzem: csupán főszerkesztői fizetést kapott, kormányszóvivő „ingyen” volt, de idejének java részét ez a funkció kötötte le.)

Így érthetőbbé vált, hogy miért nem lelkesedik a gyors közlönyfúzióért. Olyannyira, hogy – mint utóbb kiderült – kikérte a kormányfő tanácsadóinak véleményét is, és arra a következtetésre jutott: álljunk le az átalakulás szervezésével. Majd „föntről” szólnak, hogy mikor lesz aktuális a váltás. Táborit azonban már nem lehetett megállítani. Összehívott egy szűkebb körű szakértői megbeszélést a közlönyök főszerkesztőjével, a lapon belüli két-három újságíró segítőjével, valamint megkért, hogy – külön díjazás ellenében – a szervezés felgyorsításáért szerezzem meg Breitner Miklóst szakértőnek. Összejöttünk, és voltaképpen minden lényeges kérdésben megállapodtunk.

Ekkor lépett közbe a Pallas. Közölte: a közlönyöket a dabasi nyomdájukban készítik. Ez a vállalat tulajdonában van. Csak akkor hajlandó lemondani a közlönyök kiadásáról, s így hozzájárulni a társuláshoz, ha a leendő kft. kifizeti neki a nyomdai beruházás (80 millió forint) értékét. Ha nem, akkor nincs hol előállítani a közlönyöket. Tábori telefonált Raftnak, hogy baj van. Raft azt állította, hogy nincs, hiszen ő felügyeli a Pallast, és majd szól Németh Jenőnek, hogy álljon el ettől a követeléstől. A Pallas azonban nem tágított, Raft pedig kezdte letagadni magát: két hétig nem lehetett telefonon utolérni. Majd előkerült, s közölte: a közlönyök nyereségére a Pallasnak van szüksége, így ez a megoldás nem kivihető. Keressünk más partnert, de a tárgyalások során soha ne felejtsük el: mindenképpen a Pallas lesz a fő részvényesünk, mert így lehet garantálni a Magyar Hírlap kormányhoz közel álló státusát.

Kértük Bajnokot: beszéljenek a kormánytanácsadókkal, hogy erről volt szó. Többször megígérte, hogy ezt megteszi, de hetekig „nem tudta elérni” Németh Miklós közvetlen tanácsadóit. Majd augusztus elejére azzal állt elő: a kormány csak akkor járul hozzá a lap önállósodásához, ha minden tárgyalási anyagot, adatot, jegyzőkönyvet beküldünk nekik. Majd ha ők reálisnak ítélik a terveket, akkor adnak felhatalmazást a tényleges tárgyalások megindítására. Tábori, Breitner és én el is készítettünk egy összesítést, amely tartalmazta a lap strukturális megújulásának koncepcióját, valamint a leendő részvénytársaság becsült tőkeszükségletét és a bevonható magyar partnerek ajánlatait.

A beadvány sürgős továbbítására Bajnok Zsoltot kértük meg, abból kiindulva: a minisztertanácsi ülés előtt adja a kormányfő kezébe, s így emlékeztesse is, hogy az általa ajánlott határidő már letelt. Ez az anyag azonban nem jutott el Németh Miklóshoz, sem tanácsadóihoz – legalábbis egy későbbi megbeszélésen ezt állították. (Hogy erre miként került sor, még visszatérek.)

Itt kell megjegyeznem, hogy első koncepciónk 200 millió forintos alaptőke-szükséglettel kalkulált, amelybe a lap teljes elektronizálása, a könyvkiadói részleg bővítése s egyéb kiadói vállalkozások (reklámügynökség, menedzserinformáció, tőzsdeinformáció stb.) megszervezése is szerepelt. A Németh Miklósnak beküldött koncepció azonban már 350 millió forintban szabta meg az alaptőke-szükségletet. A növekedés oka: a Pallas a szerkesztőség által elfoglalt New York-palotabeli emeletrésszel (100 millió forintra „értékelték”) és 50 millió forint készpénzzel kívánt részt venni a Magyar Hírlap Rt.-ben. Ezt szabályos diktátum formájában – de nem írásban – közölték Táborival augusztus elején. Azzal, hogy ez egy korábbi álláspontjuk, amit Bajnok Zsolttal már egyeztettek, aki ezt el is fogadta. (Bajnok nekünk minderről nem szólt semmit.) S bár a Pallas-apport értéke „ránézésre” vitatható volt, ebben a képlékeny stádiumban nem kívántunk vitába bocsátkozni. Továbbítottuk az ajánlatot a kormányhoz, remélve: az ottani szakértők majd reális mértékre értékeltetik a Pallas s így a saját részvételüket.



II.
  Kálváriánk a londoni előszerződésig

1. Maxwell a színre lép

Augusztus közepén Beck Tamás kereskedelmi miniszter szervezésében Magyarországon tárgyalt különféle vállalkozások beindításáról Robert Maxwell. Beck jóban volt Táborival, s meghívta a tárgyalásra. Majd – úgy mellesleg – megkérdezte: nem érdekli-e esetleg egy újságban való részvétel? Maxwellt „érdekelte”, s azonnal félrevonult Táborival. Megismerkedett a részletekkel, s közölte: nem érdekli a veszteség, akár 100 százalékban is hajlandó megvenni a lapot. Tábori jelezte, hogy neki nincs felhatalmazása tárgyalni a részletekről, ám kéri, hogy az angol partner Beck útján vegye fel a kapcsolatot a kormánnyal. Maxwell ezt meg is tette: személyes találkozóján is megemlítette az MH ügyét a kormányfőnek, majd levélben is visszatért rá. Tábori látta a levelezést, s ebből már augusztus végére kitűnt: a kormány nem kíván részvénymajoritást adni külföldi befektetőnek a Magyar Hírlap átalakításánál. A legmagasabb részesedés, amiről hajlandók tárgyalni: 49% értékű külföldi tőke.

Levél levelet követett, de konkrét tárgyalásokat nem folytattak. Legalábbis a lap vezetését az alkudozásba nem vonták be. Bajnok „semmiről sem tudott”, Tábori pedig csak annyit: ha Maxwellék „beszállnak” a kiadásba, úgy megint van remény a gyors részvénytársasággá alakulásra. Naponta bombázta kérdéseivel Raftot, de nem kapott egyértelmű választ. Kezdtünk félni: az angolok megunják a halogatást, és más partnert keresnek. (Akkortájt több közlemény jelent meg a Magyar Nemzet Soros-, majd Sarlós-ügyleteiről.)

2. Csurka a színre lép

A Magyar Hírlap alapításától kezdve egészen 1973-ig vasárnap és hétfőn is megjelent. Egy politikai bizottsági döntéssel – papírtakarékosságra hivatkozva – „megváltoztatták” a honi olvasási szokásokat, és úgy határoztak: ezentúl a hétvégi szám a szombati lesz, vasárnap nem jelennek meg a napilapok, csak hétfőn. Tavaly nyáron – a társasággá válás reményében – szerettük volna újraéleszteni a vasárnapi Magyar Hírlapot, amit kifejezetten vállalkozásszerűen illesztettünk volna be a lapstruktúrába. Érzékeltük ugyanis, hogy a vasárnapi lappiac korántsem telített, így színvonalas hétvégi újsággal lehetne a hétköznapi számoknak is többletolvasót szerezni.

Szerénytelenül meg kell mondanom, hogy az ötlet tőlem származott. Kidolgoztam egy úgynevezett „társadalmi párbeszéd” lap tervét. A 16 oldalon, vasárnaponként megjelenő újság egyszerre kíván nyílt fórumot ajánlani valamennyi párt, politikai tömörülés számára, s egyben megteremteni a dialógusra, a vitára is a lehetőséget, cikkek, párhuzamos interjúk, kerekasztal-beszélgetések formájában. Abból indultam ki, hogy ez jó a pártoknak, mert 100 ezres nagyságrendben fejthetik ki nézeteiket, magyarázhatják programjukat; jó a Németh-kormánynak, mert ezzel is bizonyítani tudja nyitottságát; jó nekünk, mert bővülnek kapcsolataink, s már az átmenet időszakában bizonyítani tudjuk, hogy a pártatlan, objektív újságírás hívei vagyunk.

Ötletemet a szerkesztőbizottság elé tártam, ahol Bajnok felkért: írjak egy feljegyzést erről a kezdeményezésről Némethnek. Megtettem, de ragaszkodtam hozzá: ő írja alá, elvégre ő a főszerkesztő. Bajnok egy darabig vonakodott, majd miután alaposabban áttanulmányozta a vasárnapi Magyar Hírlap laptervét, és látta, hogy három oldalt szentelnénk a napi sportnak, „magáévá tette” az ötletet. Szándékaink szerint először október, majd november elsejével indítottuk volna be a vasárnapi lapot, s a többletköltségre – az év hátralévő részét képező két hónapra – ötmillió forint szponzori fedezetet vállalt az OTP. Azért kalkuláltunk csak két hónappal, mert szentül hittük, hogy január elsejével már biztosan részvénytársaságként működünk. A vasárnapi szám további költségeit így majd az általános költségvetésben kell feltüntetni. A feljegyzésre írásos választ a kormányfőtől nem kaptunk, de Bajnok állítása szerint neki és tanácsadóinak is nagyon megnyerte a tetszését: nyitottá vált az út, kezdjük meg a szervezést. (Szeptember elején Pozsgay Imre viszont írásban válaszolt Bajnoknak – akkor még ő felügyelte a lapot –, és erkölcsi-politikai támogatásáról biztosította a vasárnapi Magyar Hírlap kezdeményezését.)

A nyomdával és a postával Tábori tárgyalt – meglehetősen kedvezőtlen feltételekkel vállalkoztak volna az előállításra –, a pártokkal én.

Valamennyi, a kerekasztal-tárgyalásokon résztvevő párttal, illetve társadalmi szervezettel felvettem a kapcsolatot – és még jó néhány más ellenzéki szervezettel is –, mindegyikük külön-külön is üdvözölte vállalkozásunkat, és felajánlotta az együttműködést. Az MDF is buzgón helyeselte, olyannyira, hogy Bíró Zoltán egykolumnányi anyagot elküldött a nevemre, mondván: a legelső számban az MDF-et mutassuk be. Ezután elkövettem egy műhibát. Megkerestem Varga Csabát, aki akkor az EKA sajtóügyeivel foglalkozott, hogy bemutatná-e a résztvevők számára a laptervet: bólintsanak rá ők is. Szándékom az volt, hogy az akkor még nem nyilvános jegyzőkönyvekhez így könnyebben hozzájuthatunk. Varga egyetértett, de arra kért: levél formájában – az ellenzéki kerekasztalnak címezve – írjam le a lapkoncepciót, hogy hivatalosan is felvehessük a kapcsolatot. Megtettem.

Sorra hívtak telefonon a pártok képviselői, újból megerősítve egyetértésüket s felajánlva együttműködésüket. A kedvező légkör hatására a szerkesztőbizottság – vezetésemmel – külön stábot szervezett a vasárnapi Magyar Hírlap előállítására. S ekkor beütött a ménkű. Pontosabban: levelet kaptam Csurka Istvántól.

Ezt írta:


[1. dokumentum]

T. Magyar Hírlap Szerkesztősége!
  Tisztelt Bossányi Katalin!

 

A vasárnapi Magyar Hírlap tervezetének megküldését köszönjük. A szándékot, hogy legyen eggyel több lap a közönség vasárnapi asztalán, üdvözöljük. (Szerintünk elhamarkodott és a hagyományokat elmellőző döntés volt minden nagy újság vasárnapi számának egyszerre való megszüntetése.) A felvázolt lapterv, amennyiben a körülményektől elkülönítve vizsgálja valaki, rokonszenves lehet: adjon teret egymással ütköző nézeteknek, fogadjon be több pártot, közöljön akár az MSZMP-vel is szemben álló vitacikkeket, segítse a pártok választási küzdelmét, és legyen független a Magyar Hírlap hétköznapi számaitól. A körülményektől azonban igen nehéz elvonatkoztatni, ezért a kezdeményezés tartalmával szemben komoly fenntartásaink vannak.

Ezeket az alábbiakban részletezzük.

1. Milyen indítékból, kinek a megbízására óhajtja az MH egy karámba terelni a mostani Ellenzéki Kerekasztal összes pártját? Mi értelme van egy ilyen közös megjelenésnek azután, amikor már maga az EKA megszűnt? (Novemberre tervezik a megindulást.) Tudvalévő, hogy a nemzeti egyeztető tárgyalások befejezése után az EKA pártjai elkezdik a választási küzdelmet. Hogyan képzelhető el ez hétről hétre ugyanabban az orgánumban? Nem teszi ez nevetségessé a pártokat?

Téves felfogása a demokratikus nyilvánosságnak a „mindent egy helyen” szemlélet, az egymással ellentétes nézeteknek egy közlőszájból való közönségre ömlesztése. Ez csak a már amúgy is nagy zűrzavart fokozza, és még inkább elbizonytalanítja az ítéletalkotásban az embereket.

Most határozott véleményekre, új arcokra és új szellemű lapokra van szükség.

2. A Magyar Hírlap most a kormány lapja, a főszerkesztője a kormány szóvivője. Ez megváltozik netán? A Németh-kormány lemondott volna arról, hogy saját lapja legyen? A tervezetnek az a közlése, miszerint a lapról rövidesen lekerül a „Minisztertanács lapja” megjelölés, ebben a vonatkozásban keveset mond. Egy lap nem a megjelölésével, hanem a szerkesztésével és a tartalmával szolgál vagy nem szolgál valamit.

Ezzel kapcsolatban engedtessék meg a megjegyzés: A Magyar Hírlap szerkesztésén már most – amikor a megjelölés még rajta van – sem látszik valami átütő kormánypártiság. Legalábbis Orbán Viktornak Pozsgay Imre államminisztert illető vélekedéseinek – Ha demokrata, lemond a köztársaságielnök-jelöltségről – (Magyar Hírlap, 1989. szeptember 7-i szám) kiemelten való közlése, túlhangsúlyozása erre mutat. Hogyan higgyük el, hogy ez a szerkesztőség meg fog felelni a vállalásainak, amikor most sem felel meg annak, ami rá van írva?

A mindenkori magyar kormányt megilleti egy saját újság. Így természetesen a Németh-kormányt is. A Magyar Hírlapnak – amíg ez fennáll – ezt kell szolgálnia. Ebből az is következik, a sajtóerkölcs követelményei is azt parancsolják, hogy a kormány lapjának a szerkesztősége ne kövessen el árulást a saját gazdája ellen, és ne kezdjen meg kedvében járni a lehetséges új gazdáknak.

A jövendő, a választások utáni magyar kormánynak módjában lesz majd intézkedni megfelelő szerkesztésű kormánylapról, és ehhez nyilvánvalóan meg fogja teremteni a személyi és tárgyi feltételeket.

Ez a törekvés tehát, hogy már most, az átmenet idején, a Németh-kormánynak ne legyen lapja, végső soron azt szolgálja, hogy az utána következő kormánynak semmiképpen se legyen saját lapja, illetve hogy az új kormánynak még a lapalapítás gondjával is szembe kelljen néznie – minthogy a Magyar Hírlap mint szellemi és anyagi tőke már egy közelebbről meg nem határozható érdekcsoport kezébe csúszott át.

3. „…ütköztethetik nézeteiket egymással és az MSZMP-vel és utódszervezeteivel is” – írják a tervezet magyarázatában. Ez ugyancsak visszás érzéseket kelt bennünk, noha nagyon gavalléros ajánlatnak látszik, feltételezhetően MSZMP vagy MSZMP-utódszervezeti tagok részéről. E mögött ugyanis az a feltételezés húzódik meg, hogy míg az EKA-pártok beterelődnek a vasárnapi Magyar Hírlap karámjába, és akkor nyilván feladják nagy keservesen megszerzett és kínlódva fenntartott kis hetilapjaikat, hiszen azok ettől elsorvadhatnak, addig az MSZMP-nek és utódszervezeteinek továbbra is lehetőségük lesz a 800 ezres Népszabadságot birtokolniuk. (Ha ugyan apák és utódok hajba nem kapnak.)

Végezetül megkérdezzük: mi célt szolgál mindez? Az egészséges nyilvánosságot és a demokratikus kibontakozást aligha.

Ugyanakkor megértjük a szerkesztőség tagjainak aggodalmát, hogy a soron lévő és elkerülhetetlen szerkezetátalakítás őket is utoléri. A magyar társadalom gyakorta zavaros és sokszor közönyösnek látszó menetelése a demokratikus átalakítás útján egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy az elkerülhetetlen átalakítást az egész társadalomban végre kell hajtani, egyenlő esélyeket és átváltási lehetőségeket nyújtva minden rétegnek és minden csoport tagjának, a felépítmény értelmiségi tagjának éppen úgy, mint a bányásznak. A rendszerváltással ez is együtt jár. Különben nem igazi a „rendszerváltás”.

Végezetül megjegyezzük: nem kívánunk egy ellenkező előjelűnek látszó, de valójában hasonlóképpen nem etikus „Next 2000-ügyhöz” statisztálni. A Magyar Hírlap „önállósulása” ennek a gyanúját legalábbis felkelti. Értelemszerű ugyanis, hogy nem lehet az állami vagyont, s mi volna más a Magyar Hírlap, „ellenzéki” vagy félellenzéki vagy magamagát most valamilyennek nyilvánító oldalra áttolni. Miben különbözik ez az átalakulás attól, ami ellen az MH hasábjain oly tiszteletre méltó szókimondással lép fel?

A Magyar Demokrata Fórum megköszöni a meghívást, ám a felajánlott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, és kifejezi azt a határozott kívánságát, hogy a Magyar Hírlap maradjon meg a mindenkori magyar kormány lapjának, s így természetesen amíg a Németh-kormány fennáll, szolgálja azt.

Az ügy közérdekű voltára való tekintettel kérjük válaszunk közlését. Írásunkat a tervezet mellékletével egyidejűleg megküldjük Németh Miklós miniszterelnök és Pozsgay Imre államminiszter uraknak.

 

Budapest, 1989. szeptember 11.

Az MDF Országos Elnöksége nevében
  Csurka István

 

A levelet azonnal megmutattam Táborinak és Bajnoknak. Mindketten megrémültek, de eltérően reagáltak. Tábori szerint ez nyílt fenyegetés: pontosan mutatja, hogy az MDF mint a leendő kormány vezető ereje igényt tart a lapra, de nem tart igényt a jelenlegi szerkesztőségi stábra, ezért minél gyorsabban nyélbe kellene ütni a Maxwell-féle ajánlatot. Ezzel szemben Bajnok közölte: Csurkának voltaképpen igaza van, hiszen a kormánynak szüksége van a lapjára. Nekünk most kutya kötelességünk, hogy bebizonyítsuk a Németh-kormánynak: mi az ő oldalukon állunk.

Mivel Csurka levele egyértelmű és jellegzetesen sztálinista fejtegetésként volt értékelhető (azzal érvelt, hogy ez nyilván a szerkesztőség magánkezdeményezése, ezért is apellált a miniszterelnöknél, illetve az államminiszternél), néhány kollégával bementem Bajnokhoz, és kértem: azonnal tisztázza Németh Miklóssal, hogy mi a vasárnapi lapszámot az ő tudtával és egyetértésével kezdtük el szervezni. Valamint: ne engedjen az MDF nyomásának, s gyorsítsa fel az MH átalakítását. Bajnok – elmondása szerint – „fennakadt” a kormányfő közvetlen tanácsadóin, akik „nem engedték”, hogy erről az ügyről közvetlenül tárgyaljon Németh Miklóssal. Viszont érzékeltették az egyébként is halálra ijedt főszerkesztővel: teljesen egyetértenek Csurkával. A lapot nem szabad „elengedni”, s különösen nem szabad olyan helyzetet teremteni, hogy az ellenzék a kormánylap átalakítását holmi Next 2000-ügyhöz hasonlíthassa. Ezért az a határozott kormányzati óhaj: álljon le a Magyar Hírlap mindenféle szervezkedéssel.

A szerkesztőség lázadozni kezdett, a hangulat egyre feszültebbé vált. Mindezt tetézte: Bajnok „baráti beszélgetésre” invitálta Kiss Gy. Csabát, hogy elérje: ne kelljen Csurka levelét leközölnünk. (Nekem s még néhány kollégának az volt a véleményünk, hogy azonnal közölni kellett volna, hiszen ez adná meg a nyilvánosság védelmét akciónkhoz.)

A beszélgetés során megállapodtak, hogy eltekintenek a levél közlésétől, de Kiss nem rejtette véka alá: az MDF szerint a Magyar Hírlapot kormánylapként kívánják a jövőben is „üzemeltetni”, ám a szerkesztőség kompromittálódott tagjainak menniük kell.

Bajnok ebből le is vonta a megfelelő következtetéseket. Sorra szedte ki az újságból a kormányzat intézkedéseit objektívan bemutató, de kritikus hangvételű írásokat. A Magyar Hírlap kezdett megint arctalan, unalmas, „közlönyszerű” újsághoz hasonlítani. Voltak a szerkesztőség vezető munkatársai között, akik úgy vélték: így át lehet majd vészelni a kormányváltás időszakát, ám a többség tiltakozott. Többen bejelentették kilépési szándékukat, mások sztrájkot szerveztek; a lap kezdett szétesni. Ebben a szituációban valamit tenni kellett. Egy szép este néhány kollégám felkeresett otthon: szervezzünk ellenakciót! Meg is állapodtunk, hogy én másnapra megfogalmazok egy levelet a kormányfőnek, amelyben leírom az állapotokat, s egyben emlékeztetem februári ígéreteire. A levelet – amelyért így a felelősséget közösen vállaltuk – Bokor Pál, Gádor Iván, Bánki András, Németh Péter (ő akkor még a lap párttitkára volt) és jómagam írtuk alá, s egy külön papíron megpróbáltuk még minél több kolléga aláírását megszerezni. Végül 55-en írták alá, köztük a két főszerkesztő-helyettes is. Bajnoknak is megmutattuk, aki azt mondta: a tartalmával egyetért, de a formával – „zsaroljuk a kormányfőt” – nem, ezért nem adja aláírását. Majd könyörögni kezdett: ne küldjük el a levelet, ő most már tényleg beszélni fog Németh Miklóssal, és tisztázza a helyzetünket. Azt mondtuk: erre 7 hónap állt a rendelkezésére, most már nem bízunk benne, és elküldtük a levelet.

Íme a levél:


[2. dokumentum]

Németh Miklós úrnak,
  a Minisztertanács Elnökének
  Budapest

 

Tisztelt Németh Miklós!

 

Döntésért fordulunk Önhöz!

A Magyar Hírlap ugyanis végóráit éli: gazdasági, technológiai-szervezési értelemben széthullás előtt áll, a kollektíva és a vezetés a lap jövőjét illetően teljes bizonytalanságban dolgozik.

Személyes ígérete birtokában – hogy megvizsgálják a lap gazdasági önállósodásának lehetőségeit s azt, hogy lekerül a Magyar Hírlapról a Minisztertanács lapja megjelölés – folytattuk eddig munkánkat, és próbáltuk magunk is keresni a saját lábra állás módját.

Ennek érdekében a lap vezetése, valamint az ezzel megbízott munkatársak tárgyaltak a Közlöny Szerkesztőséggel kötendő – a lap veszteségeit megszüntető – társasági szerződésről; hazai nagyvállalatokkal és bankokkal a tőkebevonás lehetőségeiről; külföldi cégekkel részint működő tőke bevonásáról, illetve a szerveződő társaságban való tulajdonrészesedés feltételeiről. Az elmúlt háromnegyed év tapasztalatai azt mutatták: a Magyar Hírlap szellemi tőkéje, goodwillje, a kormányzathoz közel állás presztízse mindhárom tőkebeszerzési forráshoz – akár kombinált formákban is – ad esélyt. Azaz: igen rövid idő alatt – még az év végéig – létrehozható lenne a Magyar Hírlap veszteségeit átvállaló társasági forma, valamint a folyamatos működőképesség és a technikai megújulás garantálása.

Célunk egy, a többpártrendszerű, piaci bázisú társadalmakban ismert és bevált karakterű, a kormányhoz közel álló, objektív, mértékadó hangvételű, a különböző érdekkülönbségeket feltáró és bemutató, ugyanakkor a konszenzust kereső politikai napilap kialakítása. A gazdasági-szervezési együttműködéshez megnyerni remélt partnerekkel is csak ilyen alapon tudunk tárgyalni. E szándék – hitünk szerint – egybeesik az Ön és a kormányzat törekvéseivel is; a Minisztertanács mai lapja – mint nemzeti médium – már a mostani átmeneti időkben is ilyen politikai arculatot formáljon, e törekvések szellemében működjék.

Sajnos az utóbbi hetek-hónapok történései cáfolni látszanak reményeinket. A lappal és a lapvezetéssel szemben – a kormányszóvivő-főszerkesztő azonos személye ellenére, ami önmagában is abszurd helyzetet teremt – egyre inkább érzékelhető a kormányzati bizalmatlanság, illetve távolságtartás, s ez – érthetően – a szerkesztőséget is elbizonytalanítja, elkedvetleníti. A bizalmatlanság leginkább megmutatkozó jeleként értékeljük, hogy az Ön tudtával – és ismereteink szerint: egyetértésével – a tervezett vasárnapi Magyar Hírlap megjelentetését (az úgynevezett „társadalmi párbeszéd lapját”) ért durva és egyoldalú MDF-támadással, rágalmazással szemben semmiféle védelmet nem kaptunk. Ellenkezőleg: úgy tudni, hogy megfontolandónak tartják a Csurka István feljelentésében megfogalmazott vádakat, és elvetik ezt a vállalkozást, amely a laikus közvélemény és a legkülönbözőbb pártok, mozgalmak szemében gesztusértékű lett-lehetett volna. Jelezve a kormányzat nyílt, párbeszédre való készségét, irányultságát.

Az erősödő gazdasági és politikai bizonytalanságtudat nagymértékben veszélyezteti a Magyar Hírlap napi munkáját, megjelenését, és kérdésessé is teszi: kölcsönösen mennyire vállalható-garantálható a mindannyiunk által óhajtott objektív-mértékadó hangvétel, a kormányzat hiteles értékű támogatása? A lap úgy érzékeli: nemhogy támogatást, védelmet sem kap a mai nehéz időkben, és csupán eszközként kívánják használni a választásokig tartó időszakban, majd sorsára hagyják. Túlzás nélkül állítható: ez demoralizálóan hat, sokan a munkabeszüntetést fontolgatják, mások – a lap erősségei – a csoportos kilépésen gondolkoznak.

Úgy hisszük: ez a feszültség a kormányzat számára sem jó. Oldani kellene. Vagy úgy, hogy napokon belül eldöntik: a gazdasági önállósodás melyik útját-módszerét támogatják, engedélyezik a számunkra? Vagy úgy, hogy nemet mondanak az egyszer már megígért függetlenségre. Megjegyzendő: nemleges válasz sem halogatható, hiszen ezt a korrektség megkívánja.

Amennyiben a Magyar Hírlap a mindenkori kormány lapjaként működne tovább, úgy gazdasági rendbetételének és technikai korszerűsítésének teljes terhét a kormányzatnak kellene viselnie. Feltételezve, hogy nem kívánnák saját lapjuk versenyhátrányát – a többi politikai napilappal szemben – tovább növelni. Hogy erre milyen források állnak-állhatnak rendelkezésünkre, erről nincs tudomásunk. Azt azonban sejteni lehet: egy új koalíciós kormány nem a mai személyi-szervezeti struktúrában alakítaná, támogatná a saját lapját. Éppen ezért a kollektíva veszélyeztetettsége napról napra nő. Ám nem csupán személyes, egzisztenciális problémáink miatt sürgetjük a döntést, sőt: elsősorban nem ezért!

Emlékeztetnénk Önt arra a megállapodásunkra, miszerint mindkét félnek olyan, a kormányhoz közel álló, mértékadó, higgadt politikai napilapra van szüksége, amely a kormányzati álláspont hiteles tükrözése mellett – piaci versenyképessége érdekében – a közvélemény szemében objektívnak, pártatlannak minősül. Ez adja meg függetlenségét és hitelét.

Meggyőződésünk, hogy a hét hónapja tartó hitegetés tovább nem tartható, ezt méltánytalannak tartjuk! Kérjük sürgős intézkedését, hogy döntéséből – vagy annak elmaradásából – e levél aláírói levonhassák politikai és szakmai következtetéseiket.

Budapest, 1989. szeptember 25.

3. A kormány a színre lép

A levél időzített bombaként robbant. A kormány első reakciója az volt: ki kell rúgni a levél értelmi szerzőit, s akkor majd helyreáll a rend. (Ezt a nézetet képviselte Mohai és Jenei.) Raft viszont arról próbálta meggyőzni a miniszterelnököt: el kellene kerülnie a botrányt, hiszen a lapot már csak névlegesen vezeti Bajnok Zsolt. Ha a főszervezőket kirúgják, el fogjuk érni, hogy mind a Csurka-levél, mind a kormányfőhöz írt levelünk nyilvánosságra kerüljön, s ez – az adott helyzetben – nagyon rosszul jönne a kormánynak. Németh Miklós néhány napig tétovázott, majd úgy döntött: Raft vezetésével és a két személyi tanácsadó bevonásával üljenek le tárgyalni a szerkesztőbizottsággal.

A találkozóra a Parlamentben 1989. október 2-án került sor. A hangvétel – minden túlzás nélkül – drámai volt. Részünkről ezt még az is megalapozta, hogy aznap kapta meg Tábori András az Athenaeum Nyomda Németh Jenő Pallas-vezérigazgatónak címzett levelét. E szerint a nyomda 1990. január elsejével felmondja a Magyar Hírlap előállítását. (Döntésüket ekkor nem indokolták.) Tábori azzal kezdte felszólalását, hogy felolvasta a nyomdai diktátumot, majd közölte: ha a részvénytársasággá válás ügyében nem történik a kormány részéről azonnali állásfoglalás, úgy a Magyar Hírlap január elsejétől megszűnik.

Éles vita alakult ki a szakértők és Tábori között – a többiek, beleértve Bajnokot is, mélyen hallgattak –, amelynek az volt a lényege: mi fenyegetőztünk, holott a kormány már rég döntött volna, ha lett volna miről. Hónapok óta kérték, hogy adjuk írásba elképzeléseinket, de ez nem történt meg. Tábori jelezte: mi Bajnok által ezt az anyagot már rég megküldtük – tehát valaki hazudik –, egyébként is ismeri a kormány és Maxwell levelezését, tehát nem állíthatják azt, hogy nincsenek döntési helyzetben. A szakértők megkötötték magukat, ám mielőtt a végleges szakítás megtörtént volna, Raft Miklós közölte (a szakértők legnagyobb megdöbbenésére): a kormányfő egyetért a Magyar Hírlap törekvéseivel, s ezt rövidesen írásban is közli.

Íme a levél:


[3. dokumentum]

Magyar Hírlap Szerkesztősége
  Budapest

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Önöktől 1989. szeptember 25-ei keltezéssel és 55 aláírással egy levél érkezett hozzám, amelyben néhány kérdésben döntésemet kezdeményezték, és drámai hangon szóltak arról az erősödő gazdasági és politikai bizonytalanságtudatról, amely veszélyezteti a Magyar Hírlap napi munkáját, kérdésessé teszi megjelenését.

Miután levelük több súlyos állítást is tartalmazott, szükségesnek véltem, hogy ezek tisztázására személyes megbízottaim és a Magyar Hírlap képviselői között egy találkozó keretében kerüljön sor.

Megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a találkozón sikerült a felmerült problémákban egyetértésre jutniuk és egy előzetes közös álláspontot kialakítaniuk.

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy személyes megbízottaim és az Önök képviselői között létrejött megállapodással egyetértek, s azokat a Minisztertanács 1989. október 4-én tartott ülése is megerősítette.

Ennek megfelelően:

  •   A Magyar Hírlap 1989. november 1-jétől megszűnik a Minisztertanács hivatalos napilapjaként működni, s tevékenységét – egyelőre változatlan szervezeti és működési feltételek között – mint a kormányhoz közel álló, de politikailag független napilap folytatja.

  •   Felhatalmazást kapott a Minisztertanács Hivatalának elnöke, hogy a Magyar Hírlap főszerkesztőjével együtt, a Pallas Kiadó közreműködésével kezdjen tárgyalásokat a Magyar Hírlap részvénytársasággá való átalakulásáról, valamint ehhez belföldi és külföldi tőkék bevonásáról. A Minisztertanács továbbra is a lap egyik fő részvényese kíván maradni annak révén, hogy az irányítása alatt működő Pallas Kiadó apporttal vesz részt a részvénytársaságban.

  •   A Magyar Hírlap részvénytársasággá való átalakulása előreláthatólag több hónapot vesz igénybe. Ezen időszak alatt is biztosítani szükséges a lap zavartalan megjelenésének feltételeit. Ezért a Minisztertanács Hivatala megbízást kap az átmenet feltételeinek elősegítésére.

Végül megerősítem a szerkesztőségükben tett látogatásom alkalmával Önökkel közölt azon álláspontomat, mely szerint a Magyar Hírlapnak a jövőben a kormányhoz közel álló, mértékadó, higgadt politikai napilapként kell működnie, amely a kormányzati szándékok hiteles tükrözése mellett a közvélemény szemében joggal minősülhet objektívnek és pártatlannak.

Őszintén kívánom Önöknek, hogy közreműködésükkel, közös munkájuk eredményeként mielőbb ilyen szellemiségű és politikai karakterű legyen a Magyar Hírlap.

 

Budapest, 1989. október 6.

Nagyrabecsüléssel üdvözli Önöket
  Németh Miklós

 

A kormányfő levele három ponton adott zöld utat az átalakuláshoz:

1. November elsejével lekerül a lap fejlécéről a „Minisztertanács lapja” megnevezés.

2. Kezdjük meg a részvénytársaság szervezését.

3. Tudomásul vették, hogy időhátrányban vannak, részint a februári ígéret, részint a felgyorsult politikai változások következtében. Ezért újabb ígéretet tettek, hogy az átmenet időszakában – a zavartalan megjelenés érdekében – további szervezési és esetleg anyagi segítséget is nyújtanak. A másodikra nem került sor, de az elsőre igen. Raft még október 10-ig felkérte az ipari minisztert: „hasson oda”, hogy az Athenaeum a részvénytársasággá válást követően még fél évig előállítsa a Magyar Hírlapot. Az Athenaeum Nyomda vezérigazgatóját e szellemben instruálta Cseh József ipari miniszterhelyettes. Október 12-én Bajnok Zsolt és Németh Jenő részvételével Cseh értekezletet hívott össze, ahol Szlávik András, az Athenaeum vezérigazgatója „megértette” a lap problémáit, és ezért felmondását hat hónappal meghosszabbította. (A találkozóról jegyzőkönyv készült, amit a résztvevők aláírtak. Bajnok úgy tájékoztatta Táborit: a nyomda ügye el van rendezve, de nem közölte az újabb határidőt. Ez később csaknem a Magyar Hírlap életébe került.)

Közben a kormányfő – október 11-i dátummal – újabb levelet írt a főszerkesztőnek, amelyben jelezte, hogy a kormány és a Maxwell-cég együttműködése messze túlmutató jelentőségű a Magyar Hírlap társasággá szervezésén. Most már ő sürgette, hogy a lap és a kiadó vezetése tegyen meg mindent, hogy az érdemi tárgyalások a külföldi tőkebevonásról minél hamarabb megkezdődhessenek. Hogy mi lehet még a „Maxwell-csomag”-ban, arra csak tippelni tudtunk. Tábori úgy tudta, hogy a Mirror Group az MH-n kívül még be kíván fektetni más lapokba, a kereskedelmi televíziózásba, a távközlés fejlesztésébe is. Ám hogy mi az igazi érdek – az csak később derült ki.

Németh Miklós felszólító levele:


[4. dokumentum]

Bajnok Zsolt főszerkesztő elvtárs
  Magyar Hírlap

 

Kedves Bajnok elvtárs!

 

Robert Maxwell úr, a Maxwell Communications elnöke legutóbbi magyarországi látogatása után a mellékelt levélben foglalta össze magyarországi tapasztalatait, a potenciális együttműködés lehetőségeit. Ezek közül kiemelkedik Maxwell úréknak a Magyar Hírlap korszerűsítésében részvényesként való részvételének lehetősége.

Kérem, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez az együttműködés mielőbb létrejöjjön, mert az – lévén a kormány lapjáról szó – egy lap ügyén messze túlmutató jelentőségű kérdés számunkra.

Bízom benne, hogy a Maxwell úrékkal való együttműködést előkészítő munkacsoportjuk közelgő londoni látogatása sikeres lesz, és konkrét ajánlatokat tudnak tenni a Maxwell Communicationsnak, miképp tudnának ők hozzájárulni a Magyar Hírlap megújulásához.

 

Budapest, 1989. október 11.

Üdvözlettel
  Németh Miklós

 

A Raft Miklós és Tábori András által reprezentált delegáció 1989. október 22-én utazott ki Londonba, és már másnap aláírták az újabb szándéknyilatkozatnak, illetve előszerződésnek tekintett megállapodást a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Részvénytársaság megszervezéséről.

Tábori lelkesen hívott Londonból: szóljak a kollégáknak: „győztünk!” S még hozzátette: ne csináljunk semmit, amíg ő haza nem jön (néhány napig még Londonban maradt). Illetve egyet mégis: azonnal kezdjük megszervezni a Magyar Hírlap Alapítványt. Majd később elmondja, hogy erre miért van szükség. (Jellemző, hogy a lap két vezetője között akkor már oly mértékben feszült volt a viszony, hogy Tábori mindezt velem és nem Bajnokkal közölte.) Én „vettem a lapot”, és Ács György olvasószerkesztő segítségével – aki jogi végzettségű, s korábban is részt vett a szervezési munkában – kihirdettük a szerkesztőségnek: másnapra mindenki hozzon be kétezer forintot az alapítvány indulótőkéjéhez. Október 27-én szerkesztőségi értekezletet tartottunk. Ennek az lett volna a témája, hogy létrehozzuk az akkor még csupán szociális célokat szolgáló alapítványt. (Ez meg is történt: mindenki befizetett, Bajnok is.) Ám az összejövetelen – Bajnok kérésére – váratlanul megjelent Raft Miklós is, és tájékoztatta a szerkesztőséget a londoni tárgyalások eredményéről. (Ezt néhányan sérelmeztük, hiszen Tábori másnap már Budapesten volt.)

Raft jelezte: az év végéig meg fog alakulni a részvénytársaság!

Majd kifejtette, hogy Maxwell 49%-os részesedést kért a lapból, de ehhez a kormány csak úgy járult hozzá, hogy 40%-nyi tőkerész lehet angol tulajdonban, 9% pedig a szerkesztőség goodwilljét megtestesítő alapítványé lesz. A fennmaradó 51% – mint mondta – a kormányé. Még nem döntötték el, hogy csak a Pallas révén képviseltetik magukat, avagy más hazai tőkéstársakat is befogadnak. Emellett megnyugtatta a szerkesztőséget: a lap jövője megoldódott, hiszen Maxwell hajlandó nyomdát létesíteni a társaság keretein belül, vállalja az elektronizálási költségeket, beszáll a terjesztési üzletbe is. Ráadásul hajlandó átvállalni a kormánytól a lap veszteségeinek finanszírozását is.

Kérdések özönével árasztottuk el, de meglehetősen szűkszavúan válaszolt, Táborira hárítva a részletesebb tájékoztatást. Mivel kezemben volt az angol megállapodás nyersfordítása, megkérdeztem: mit jelent a záradék az előszerződés végén. Raft nagyon zavartan csak annyit mondott: ezzel nem kell foglalkozni, ez nem az újsághoz tartozik, felejtsük el. (Oka volt rá – ez később egyértelművé vált.)

Október 30-án a déli órákban ért be a szerkesztőségbe Tábori András, ahol akkor éppen a rendőrség és a tűzoltóság tartózkodott. Ugyanis 10 és 11 óra között valaki felgyújtotta a szobáját. Porig égtek iratai, köztük az előzetes tárgyalásokkal kapcsolatos dokumentumok is. A gyújtogatás hátterében nem politikai okok álltak – mint ezt sokan hitték és hirdették –, hanem egy véletlen. A két főszerkesztő-helyettes szobája közös titkárságból nyílt, és a másik helyettes (Szászi József) egyik haragosa valami nőügy miatt így kívánt bosszút állni.

Táborit ugyan felizgatta szobája porrá válása, de nem törődött ezzel, hanem hihetetlen vehemenciával folytatta tovább a szervezést. Lelkesen magyarázta nekünk: az előszerződésben foglaltakon kívül még megállapodott Maxwell-lel abban is, hogy a 9%-nyi szerkesztőségi apportot hazai szakértőkkel felértékeltetik. Tehát a kollektíva nemcsak társtulajdonos lesz, hanem értékén is kel majd el a lap. Szólt arról is, hogy megállapodtak az 50%-os fizetésemelésben, valamint abban, hogy a veszteségtérítés ideje legalább három év. Nagyon derűlátó volt, hiszen ezek a lehetőségek – ha megvalósultak volna – valóban tartós „gazdasági védőernyőt” nyújtottak volna a szerkesztőségnek a politikai kurzusváltás után is.

November elsején levettük a lap fejlécéről a „Minisztertanács lapja” elnevezést, és a „Politikai napilap” jelzésben állapodtunk meg. Ugyanezen lapszámban közöltük a Mirror és a Magyar Hírlap között létrejött megállapodást.

A megállapodás szövege:


[5. dokumentum]

Robert Maxwell úr, a Mirror Group Newspapers kiadója
  és a Magyar Hírlap között létrejött megállapodás jegyzőkönyve

 

Megegyezés született arról, hogy a Mirror Groups Newspapers részvényesként részt vesz a Magyar Hírlap című napilap kiadásában, amint az nyilvános részvénytársasággá (továbbiakban: Társaság) alakul. A Társaság alaptőkéje a következő: 40 százalék az MGN-é, 60 százalék a magyar félé. Az újság a magyar kormányhoz közel álló független politikai napilapként folytatja működését. A részvénytársaság kiadja majd a Magyar Hírlapot, ám mindkét fél elismeri, hogy a Társaságnak egyéb üzletekkel is kell foglalkoznia, hogy nyereségessé tegyék azt. Az ilyen jellegű vállalkozások a felek kölcsönös egyetértése alapján kerülnek megvalósításra.

A társaság résztvevői a következők lesznek:

1. A Pallas Lap- és Könyvkiadó.

2. A Magyar Hírlap szerkesztőségének munkatársai, akiknek a szakértelme, jó híre és együttműködése feljogosítja őket részvények birtoklására alapítvány formájában, melyet a Társaság részeként hoznak létre.

3. Esetlegesen pénzintézetek és vállalatok.

A felek megegyeztek, hogy az MGN mint részvényes törekedni fog a Magyar Hírlap korszerűsítésére az ezen megállapodásban részletezett módokon. A magyar fél köszönettel veszi tudomásul, hogy már a Társaság megalakítása előtt a Mirror Group Newspapers vállalta, hogy szakértői segítséget nyújt a célok mielőbbi megvalósítása érdekében, továbbá hogy megadja a szükséges managementet és szakértelmet a vállalkozás mielőbbi nyereségessé tételéhez.

A felek egyetértenek abban, hogy az MGN korszerűsíti a Magyar Hírlap kiadását, beleértve a lapkészítés minden fázisát, különös tekintettel a közvetlen gépi adatbevitellel történő szerkesztési rendszerre és a tördelésre, továbbá managementre és nyomdatechnikára.

A Társaság társulási okmányát úgy készítik el, hogy 66,6 százalék szükséges az összes lényeges üzletpolitikai döntéshez, mint például a beruházás és az osztalék elosztása. Mindig az MGN gondoskodik a kiadó vezetőjének kinevezéséről, akinek kötelessége a vállalkozás üzleti irányítása, és mindig a magyar fél nevezi ki a főszerkesztőt, aki kizárólagosan felel a tartalomért. Az MGN munkacsoportot alkot a magyar újsággal, hogy meghatározzák a következőkben részletezett program leggyorsabb elérését:

I.

Az MGN kiképzi a Magyar Hírlap újságíróit a közvetlen gépi felvitellel történő szerkesztési rendszer módszereinek használatára és teljes gépi vezérlésű folyamat elsajátítására.

II.

Technikai tanácsadást és teljes körű konzultációs lehetőséget nyújt a közvetlen gépi felvitellel működő szerkesztési rendszer kiválasztására és bevezetésére.

III.

Teljes körű támogatást nyújt a közvetlen felvitellel működő szerkesztési rendszer üzembe helyezéséhez és megvalósításához.

IV.

Folyamatos tanácsadást és konzultációt biztosít a lapkiadás összes technikai és előállítási vonatkozásában, különös tekintettel a jelentős műszaki fejlesztések területeire, mint például az elektronizált tördelésre és távadatátvitelre, vagyis a megszerkesztett anyag nyomdába történő gépi eljuttatására.

V.

Szükség szerint hasonló segítséget ad a színes nyomtatás kifejlesztéséhez, a szerkesztéshez és a hirdetésekhez, melyekről a Magyar Hírlappal folytatott megbeszélés alapján döntenek.

VI.

Szükség szerint az MGN segítséget nyújt a Magyar Hírlapnak egy új lapterjesztési rendszer létrehozásában, mely biztosítja majd az újságok gazdaságos áron történő rendszeres és pontos napi terjesztését. A felek egyetértenek abban, hogy Magyarországon a lapterjesztés jelenlegi monopolhelyzetének megszüntetésére tekintettel az MGN segítséget nyújt a magyarországi lapterjesztés piacgazdasági elveknek megfelelő kialakításában és versenyképesebbé tételében.

VII.

A Magyar Hírlap a nyomdai kapacitástól függően kiadja majd a Mirror Group Newspapers által elindított The European című lapot. Az MGN a Magyar Hírlapot jövőbeli magyarországi vállalkozásai bázisaként tekinti. A magyar fél részleteket közölt a felmerülő költségekről, és javaslatokat tett a veszteségek megszüntetésére.

Mindaddig, amíg az újság (következőkben: Társaság) veszteséges lesz, a veszteséget az MGN finanszírozza a Társulási Okiratban rögzített időszakra és összeg erejéig.

A nyereséget és a veszteséget, beleértve a konvertibilis valutában felmerülő összegeket, a részvényesek részvénytulajdonuk arányában viselik. A részvényesek az általuk kifizetett előlegekre – amelyeket a veszteségek fedezésére fordítanak – a mindenkor érvényben lévő magyar devizagazdálkodási szabályozásnak megfelelő legmagasabb évi kamatot kapják mindaddig, amíg az adósság nincs visszafizetve. A felek megállapodtak abban, hogy amennyiben osztalékot jelentenek be, a konvertibilis valutában jelentkező osztalék elosztásánál elsőbbséget élvez az MGN mindaddig, amíg az MGN konvertibilis valutában eszközölt beruházásai megtérülnek. Mindazok az épületek és berendezések, amelyeket a Társaság számára az MGN ad tőke-hozzájárulásként, megegyezés szerinti értéken lesznek nyilvántartva.

Ezen megállapodás addig marad érvényben, amíg az MGN részvényeket szerez a Társaságban, és a részvényesek jóváhagyják a Társulási Okiratot.

London, 1989. október 23.

A Mirror Groups Newspapers részéről:
  Robert Maxwell, MC
A magyar fél részéről:
  Dr. Raft Miklós államtitkár
  Tábori András,
  a Magyar Hírlap helyettes főszerkesztője


III
  Az előszerződéstől a részvénytársaság alapításáig

1. A vákuum okai

November 3-án, korán reggel szívrohamban elhunyt Tábori András. Halálának híre kétségbe ejtette az egész szerkesztőséget. A többség nemcsak tisztelte és szerette őt, de azt is érzékelte: a lap objektív, nyugodt hangvétele személyiségének köszönhető. S bár névlegesen mindig a második ember volt, gyakorlatilag ő vezette a lapot. Ezenkívül tisztán láttuk: Tábori sajnos szó szerint az életét tette fel a lap részvénytársasággá szervezésére (igen sok személyes konfliktus érte emiatt), és a szerkesztőség másik két vezetője korántsem híve az átalakulásnak; inkább kivárásra helyezkednek.

Tábori halálhíre engem kórházban ért – egy kisebb műtéten estem át –, és egy hétig még itthon kellett feküdnöm. Betegségem alatt felkeresett a szerkesztőség munkatársainak népes (10 tagú) delegációja: vállaljam el a megüresedett főszerkesztő-helyettesi posztot. Félő ugyanis, hogyha belülről gyorsan nem lépünk, akkor kapunk egy kormányzati „ejtőernyőst”. A kollégák azt is hangoztatták: azért is szeretnék, ha én lennék az utód, mivel Tábori engem bevont a társasággá válás előkészületeibe, s így tovább tudom vinni a váltást. Felgyógyulásom után Bajnok Zsolt hivatalosan is felkért. Neki – mint a kollégáknak is – elmondtam: csak azzal a feltétellel vállalom, ha egyben megmaradhatok gazdasági rovatvezetőnek is – a rovat újraszervezése ugyanis még nem fejeződött be, s egyébként sem kívántam hosszan „nagyfőnök” lenni –, valamint a részvénytársasági szervezőmunkába egy pártatlan szakértőt is bevonunk Breitner Miklós személyében. Jeleztem: általában ugyan tudom a tárgyalásokon képviselni az MH érdekeit, de a társasággá válásnak van jó néhány olyan jogi és gazdasági részletkérdése, amihez én nem értek. Indokolt a szakértő – külön díjazású – foglalkoztatása, mert így a támadásokat, illetve buktatókat jobban ki tudjuk védeni. Feltételeimet elfogadták, és december elsejével kineveztek, ám már november közepétől főszerkesztő-helyettesként (is) kellett dolgoznom, tárgyalnom.

Tábori halála nem csupán a szerkesztőséget bizonytalanította el, hanem az angol partnert is. Maxwell – mint utóbb kiderült – emberileg is rokonszenvezett Táborival, és mivel szuverén, ám igen szubjektív vezető, fő tárgyalópartnerének halála elkedvetlenítette. Ez az első menetben abban nyilvánult meg, hogy – bár információink szerint már november elején egy szakértői csoportnak kellett volna érkeznie a konkrét tárgyalások lefolytatására – eleinte még telexeinkre sem válaszoltak, hallgatásba burkolóztak. A szerkesztőség megint elcsüggedt, mert eközben újabb – informális – durva támadások érték az MDF részéről a lapot. A politikai helyzet olyan viharos gyorsasággal változott, hogy féltünk: a választásokig nem lesz idő az önállósodásra.

Gyanúnkat két tényező tovább erősítette. Az egyik, hogy a Minisztertanács szakértői a korábbi kormányzati sürgetéshez képest a megállapodást követően semmiféle információs segítséget sem voltak hajlandók nyújtani az angol partnerrel való tárgyalások felújításához. Ugyanakkor Bajnok – mint főszerkesztő-kormányszóvivő – mást sem hajtogatott: a miniszterelnökség nagyon elégedetlen a lappal. Folyton támadjuk a kormány intézkedéseit, ebben a nehéz időszakban nincs meg bennünk a szükséges lojalitás. Ezért „szordínóra” kívánta állítani a lap hangnemét, és jól értesülten azzal ijesztgetett bennünket: ha nem leszünk „engedelmesek”, a kormány mégsem fogja támogatni a Maxwell-tárgyalásokat.

A másik: a Pallas vérszemet kapott, és bejelentette: a New York-palota állapota rendkívül rossz, s a vállalatnak nincs pénze a kötelező felújításra. Ezért el kívánják adni az épületet. Hogy mikor, kinek és mennyiért, arról nem voltak hajlandók felvilágosítást adni. Ám azt érzékeltették: ha a Magyar Hírlap januártól részvénytársasággá válik, akkor úgyis ki kell majd innen költöznie.

Ehhez a bejelentéshez képest teljesen ellentmondóan viszont azt közölték Bajnok Zsolttal, hogy – egyeztetve Raft Miklóssal – a leendő részvénytársaságban, a kormány képviseletében a Pallas 25%-os tőkerészesedésre tart igényt. Ezt a tőkerészt apportba kívánják beadni, méghozzá a szerkesztőség által bérelt egyemeletnyi épületrész formájában. Tehát: olyan apporttal „szállnak be” a társaságba, amit közben el kívánnak adni. Ráadásul várható volt a 25%-os részesedés is: részben az apport-rész értéke, részben a részesedés százalékos mértéke okán. Hiszen így összesen 26%-ban lehetett volna más, hazai tőketársakat szerezni az üzletbe (bankot vagy nagyvállalatot), mivel a többi már „foglalt” volt. A 25%-os kormányzati részesedést azért is kifogásoltuk, mert féltünk, hogy az új kormány ezen az alapon nyomást tud gyakorolni a lapra. De tartottunk attól is, hogy a Pallas gyengélkedő gazdálkodása miatt az angol partner, illetve a potenciális magyar befektetők is támadni fogják ezt a társasági konstrukciót.

Sürgető telefonjainkra a Mirror Group november 20-án válaszolt először, közölte, hogy rövidesen tárgyalócsoportot küld Budapestre, hogy megkezdjék a részvénytársasággá alakulás érdemi előkészítését. Tárgyalni azonban a Pallasszal mint kiadóval kívánnak, de nem zárkóznak el attól, hogy ezen a tárgyalássorozaton a Magyar Hírlap képviselője is részt vegyen. Bajnok Bokor Pál külpolitikai rovatvezetőt bízta meg a lap érdekképviseletével, s jelezte: a tárgyalásokba kapcsolódjon még be megfigyelőként Breitner, valamint én is. Bokor nagy lelkesedéssel vette kezébe az ügyet, s mi szívesen is segítettünk neki. Angol nyelvtudása révén nyilvánvaló volt, hogy jó kontaktust tud majd teremteni az angol delegációval. Ezenkívül a szerkesztőségben közismert volt, hogy Bokor ambicionálná a leendő Rt. kiadói tisztét is. Korábban ő szervezte meg a Magyar Hírlap Könyvek szerkesztését és kiadását, és a sikeres sorozat alapján sokan remélték: az egész lap menedzselését is eredménnyel végezhetné, hiszen „háttérként” ott lesznek a gazdasági szaktanácsadók. Hosszabb ideig dolgozott az USA-ban, így a korszerű lapszerkesztésről is voltak ismeretei, a korábbi szerkesztőségi vitákban pedig mindig a reformoldalon foglalt helyet. Ugyanakkor Bajnok és Szászi jobban bízott benne, mint bennem, hiszen nem volt „Tábori embere”, és a szerkesztőségi belharcokban lojálisnak mutatkozott a főszerkesztővel. A főszerkesztő pozíciója ugyanis a lapon belül tovább gyengült. A szerkesztőség többsége megkérdőjelezte, hogy miután november elsejétől már hivatalosan sem vagyunk a kormány lapja, összeegyeztethető-e az, hogy a főszerkesztő egyben a kormány hivatalos szóvivője. Ebben a vitában Bokor – november végén még – toleránsnak mutatkozott Bajnok irányában.

2. A tárgyalások első fordulója: tisztázatlan szerepek

A Mirror Group héttagú tárgyalódelegációja november 26-án, vasárnap este érkezett meg Budapestre. A delegációt Maxwell egyik helyettese, Morrisi úr vezette, de hozott magával közgazdasági, nyomdai, terjesztési és jogi szakértőt is.

Még vasárnap este a Fórum Hotelben elkezdtük a tárgyalást. (A beszélgetésen a később Maxwell-irodavezetővé avanzsált Ábri Judit hivatalos tolmácson kívül jelen volt a Pallas jogásza és közgazdasági főosztályának vezetője, az MH képviseletében pedig „triónk”: Bokor, Breitner és én.) A kölcsönös üdvözletek után nekem jutott az a kellemes tiszt – mondván: egy nőtől talán jobban lenyelik a békát –, hogy közöljem a delegációval: Táborival folytatott tárgyalásaikhoz képest tovább romlott a helyzetünk, mert úgy néz ki, hogy nemcsak a nyomdát kell rövid időn belül megvalósítaniuk, hanem a szerkesztőség elhelyezéséről is gondoskodniuk kell. (Rögtön hozzátettem, hogy mi előzetesen tárgyaltunk több céggel is bérleti lehetőségekről, ám ennek részletezésére még visszatérek.)

Morrisi úr angol nyugalommal rögzítette: ezek szerint se nyomda, se szerkesztőség, csak veszteség van. Majd rátért a „lényegre”. Mielőtt a részvénytársaságról beszélnénk, tisztázzuk a londoni megállapodás záradékát. Ő kizárólag azért jött, hogy erről tájékozódjék. (Ez volt az a záradék, aminek hátteréről én Raftot faggattam, s amit nem hoztunk nyilvánosságra a november másodikai Magyar Hírlapban közölt megállapodás ismertetésénél.) A záradékban ugyanis azt rögzítették, hogy Maxwell úrnak a magyar adósságok felvásárlásánál elsőbbségi joga van. Mi már előzetesen beszéltünk arról, hogy ez így elég piszkos ügyletnek tetszik, s lehet, hogy Maxwell azért olyan nagyvonalú az előszerződésben, mert a Magyar Hírlapban való részvétele csak méz a madzagon. A „nagy üzlet” a magyar adósságfelvásárlás potenciális lehetőségében rejlik. Az MH-„trió” egyetértett abban, hogy a Magyar Hírlap részvénytársasággá szervezését és a kormány más – ki nem zárható – ügyleteit külön kell választani.

Mert ha mi tudomásul vesszük, hogy ez is része a részvénytársasággá válás feltételeinek, akkor – utóbb – a különböző politikai pártok joggal vádolhatják majd a Németh-kormányt, illetve az MH vezetőit: egy tál lencséért adták el nemcsak a lapot, hanem az országot is. Mivel már úgyis „rám járt a rúd”, mielőtt még a Pallas főosztályvezetője megszólalhatott volna, elébe vágtam. A leghatározottabban kijelentettem: a Magyar Hírlap megállapodásában nincs záradék. A lap részvénytársasággá szervezésén kívül sem Táborinak nem volt, sem nekünk nincs felhatalmazásunk más ügyletekről tárgyalni. Egyébként úgy tudjuk, hogy a kormányzat nem tervezi a magyar adósságok eladását. Ám ha ebben a kérdésben – tőlünk teljesen függetlenül – tájékozódni kívánnak, akkor nagyon szívesen szervezünk számukra egy találkozót a Nemzeti Bankkal. Morrisi úr nyelt egyet, és azt mondta: akkor valószínűleg félreértés történt. Majd meglehetősen távolságtartóvá vált, és ez rányomta a bélyegét a tárgyalások teljes szakaszára.

(Csupán érdekes jellegzetességként jegyzem meg: a delegáció még vasárnap este bement a szerkesztőségbe. Megdöbbentek a balkáni állapotokon, majd, hogy fenékig ürítsék a keserű poharat, 11 óra tájban még átmentünk a szomszédos épületben lévő Athenaeum Nyomdába. A nyomda éppen állt – emlékezetes: ez volt a népszavazás napja –, mind a két napilap „úszott”, s a lapokat csak éjjel fél egy felé kezdték nyomni. Ez a szituáció mélyen megrázta az angolokat. Nem véletlen, hogy másnap érdes hangnemben kezdődtek meg az érdemi tárgyalások a Pallasnál.

A tárgyalásokat a Pallas részéről a vezérigazgató vezette, de ott voltak a főosztályvezetői is. Rendkívül kínos szituáció alakult ki, ugyanis Németh Jenő olyan pozícióban és hangnemben tárgyalt, mintha egy szovjet Komszomol-küldöttséget fogadna. Mindenféle szépet-jót mesélt a kiadóról, főleg a gazdasági helyzetéről, viszont egyetlen konkrét kérdésre sem tudott válaszolni, ami a Magyar Hírlap nyomdai, terjesztési, hirdetési kérdéseit illette. Szakemberei sem voltak felkészülve, ezért a válaszokat vagy Breitner, vagy én adtuk meg. Az angol delegáció teljesen megzavarodott. Ők a kiadóval akartak tárgyalni, ám helyette néhány újságírótól kaptak választ. Nem értették a szerepcserét, és egyre inkább elkedvetlenedtek. A késő délutáni órákra már teljesen „leült” a tárgyalás. Félő volt, hogy az angolok egyszerűen felállnak és elmennek, mondván: nincs kitől érdemi információkat kapni.

Ekkor lépett a tárgyalóterembe Joseph Lapid (Lampert Tamás), aki a Mirror Group izraeli újságjainak főszerkesztője, s újvidéki magyar zsidóként kitűnően ismeri nyelvünket. De nemcsak a nyelvünket: a lelkünket és a helyzetünket is. (Későbbiekben ő lett az angol delegáció vezetője: kulcsszerepe van abban, hogy a részvénytársaság végül is megalakult.) Lapid félóra hallgatás után „bemérte” a terepet, és a következőket mondta (idézem):

„Lapid: Mivel a kiadó vezetőitől sajnos nem tudunk több információt kapni, talán függesszük fel a tárgyalást.

Én: Lapid úr! A Pallas a leendő részvénytársaságnak csupán az egyik részvényese. De jelen vannak a másik résztulajdonos képviselői is.

Lapid: Mi a tárgyalásoknak ebben a korai szakaszában nem kívánunk az újságírókkal alkudozni. Mi a lap tulajdonosával akarunk beszélni.

Én: Azzal beszél. Mi a Magyar Hírlap Alapítvány kuratóriumának megbízottai vagyunk, s képviseljük a szerkesztőségi kollektívát. Az alapítvány előszerződésében foglaltak szerint 9% tőkerész erejéig vesz majd részt a részvénytársaságban.

Lapid: Hölgyem. Akkor ezentúl elsősorban önökkel fogunk tárgyalni.”

Hogy ennek a párbeszédnek a hátterét megvilágítsam, egy kis kitérőt kell tennem, s részben vissza, illetve előre is kell ugranom az időben. Tábori instrukciói alapján – mint arról már írtam – megszerveztük a Magyar Hírlap Alapítványt. Százezer forintos alaptőkével jegyezte be a cégbíróság november legvégén. Az alapítvány megfogalmazott célja a Magyar Hírlap újságíró-kollektívájának szociális védelme (képzés, továbbképzés, üdültetés, nyelvoktatás, betegség esetén támogatás stb.). Ez a forma azonban – az alapításkor még nem tudtuk, ám időközben rádöbbentünk – jóval többet és mást is jelent. Az alapítvány cégbejegyzésével ugyanis a Magyar Hírlap jogi személlyé vált (addig nem voltunk azok, hanem a Pallas egyik kiadványa), s mint jogi személynek a megbízottai tulajdonosi pozícióból tárgyalhattunk a részvénytársasággá szervezésről, illetve jogilag is meg tudtuk alapozni jelenlétünket a tárgyalásoknál.

A történtek megértéséhez tehát rögzíteni érdemes, hogy az alapítvánnyal a következő – meghatározó fontosságú – jogokhoz juthattunk:

a) Részt vehettünk a tárgyalásokon: nem dönthettek rólunk, nélkülünk.

b) Abból kiindulva, hogy az előszerződés szerint „A Magyar Hírlap szerkesztőségének munkatársai, akiknek a szakértelme, jó híre és együttműködése feljogosítja őket részvények birtoklására alapítvány formájában, amelyet a társaság részeként hoznak létre”, a társaságban résztulajdonosként, a Magyar Hírlap goodwilljét tekintve pedig tulajdonosként léphettünk fel.

c) Az alapítvány bejegyzését követően ugyanis a kormány a Pallasra, a Pallas pedig a Magyar Hírlap Alapítványra ruházta át a szerkesztőség névhasználati jogát. Mi ezt a névhasználati jogot mint márkavédjegyet a Találmányi Hivatalnál bejegyeztettük. (Mind az alapítvány okirata, mind a szabadalmi szám a szerkesztőség irattárában megtalálható. Az alapítvánnyal kapcsolatos ügyeket Ács György intézte, aki nem járult hozzá, hogy ebben a tanulmányban ezeknek az iratoknak a másolatát közzétegyem.)

A névhasználati jog, valamint a szellemi goodwill szakértői felértékeltetése adta meg a lehetőséget arra, hogy a továbbiakban az alapítvány kuratóriuma, illetve megbízásukból a már említett „trió” tárgyaljon a részesedés mikéntjéről és mértékéről. A szakértői jelentést majd akkor csatolom, amikor a tárgyalásoknak ehhez a nagyon érzékeny részéhez érek, most csupán azt kívánom rögzíteni: a Magyar Hírlap tulajdonjoga, illetve névhasználati joga szorosan összefügg azzal, hogy 1989. november elsejével lekerült a lap fejlécéről a „Minisztertanács lapja” megnevezés.

Kénytelen vagyok az egyértelmű értelmezés érdekében visszakanyarodni az 1968-as alapításunkhoz. A Magyar Hírlapot – mint csaknem minden lapot – politikai bizottsági határozattal hozták létre mint félhivatalos kormánylapot. Az alapítólevél nem tartalmaz tulajdonosi megjelölést – nem volt lapgazda –, de az vitathatatlan, hogy a lap kiadását kezdettől a Pallas mint kormánykiadó végezte, és a veszteségeket a költségvetés viselte. Hivatalos kormánylappá a Magyar Hírlap csupán 1987-ben, Grósz Károly miniszterelnökségének idején vált, aki – a nagyobb nyomaték kedvéért – minisztertanácsi felhatalmazással ráíratta a lap fejlécére: „A Minisztertanács lapja”. A lekerülés körülményeiről már írtam, ám jogi dokumentumait csak később – a januári viták során – szereztem be. Íme:


[6. dokumentum]

272–VIII/1990.

Minisztertanács Hivatala

 

Bossányi Katalin részére,
  a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese
  Budapest

 

Tisztelt Asszonyom!

 

Tájékoztatom, hogy a kormány képviselője és a Magyar Hírlap vezetősége között lefolytatott konzultációt követően a Minisztertanács az 1989. október 4-i ülésén tudomásul vette, hogy a Magyar Hírlap 1989. november 1-jétől nem kormány-, hanem a kormányhoz közel álló lapként működik.

Kérem, hogy a Magyar Hírlap új jogi helyzetének rendezését követően a Művelődésügyi Minisztériumot – mint az időszaki lapok nyilvántartására jogosult hatóságot – szíveskedjenek megkeresni az új adatokkal a lapnyilvántartás átvezetése végett.

 

Budapest, 1990. február 7.

Üdvözlettel
  Dr. Kiss Elemér

 

Kivonat
  a Minisztertanács 1989. október 4-i ülésén elhangzottakból

 

„Dr. Raft Miklós:

A Magyar Hírlap vezetőségével konzultáció zajlott le a közelmúltban. Megállapodás született arról, hogy 1989. november 1-jétől a Magyar Hírlap nem a kormány lapjaként működik tovább, hanem a kormányhoz közel álló lapként. Így lehetővé válik részvénytársasági formában a működés feltételeit megteremteni. Ehhez a külföldi tőkerészt meg lehet szerezni.

* * *

A Minisztertanács a tájékoztatást tudomásul vette.”

De visszakanyarodva a tárgyalásokhoz: ezt követően Lapid gyorsabb tempót diktált. Jelezte, hogy a londoni megállapodás szellemében a terjesztési üzletbe is be kívánnak szállni, és nyomdát is kívánnak létesíteni, a részvénytársaság keretei között, a Magyar Hírlap előállítására. Helyzetüket nehezíti, hogy zavarosnak látják a szerkesztőség jövőbeli elhelyezkedési lehetőségeit.

Ekkor állt elő Bokor a javaslatával. Mi előzetesen tájékozódtunk, és – sok más lehetőség mellett – mind a nyomda, mind az új kiadói-szerkesztőségi épület elhelyezésére találtunk megfelelő helyet a honvédség Kerepesi úti laktanyáján belül. (Tartozom az igazságnak azzal, hogy a „katonai kapcsolat” Bajnok Zsolt ismeretsége révén bukkant föl, és a főszerkesztő ezen az egy ponton nagyon sokat segített, hogy végül létre is jöhessen a külön szerződés a honvédség és az angol cég között.) Az angol delegáció megtekintette a laktanyát, és alkalmasnak találta, azzal a megszorítással, hogy – szemben a honvédség eredeti törekvésével – nem kívánják apportként, illetve részvényesként bevenni a tulajdonost a részvénytársaságba. Ők a tartós bérletből indultak ki, s – mint arról még lesz szó – végül ilyen jogügyletben is állapodtak meg.

A delegáció hirdetési szakértője tovább tájékozódott a Pallasnál, és úgy összegezte tapasztalatait: a leendő Rt.-nek önálló hirdetésszervezési részleget is fel kell állítania, mert különben a lap nem lesz életképes. A lapterjesztési szakértő viszont teljesen „beleszeretett” a Postába, és tárgyalásai után úgy foglalt állást: egyetlen lap erejéig nem szabad terjesztésre vállalkozni, majd ha a részvénytársaság megerősödik, és több kiadványa is lesz, akkor térjenek vissza erre a kérdésre. (Ez volt az első pont, ahol egyértelműen eltértek a londoni megállapodásban foglaltaktól.)

A delegációnak Bokor benyújtotta a Magyar Hírlap fejlesztési elképzelését tartalmazó tervét. Ezt sem a főszerkesztővel, sem a szerkesztőbizottsággal, sem a „trió” másik két tagjával nem egyeztette, ám alapdokumentumként szolgált a további tárgyalásokhoz. A háttérhez tudni kell, hogy Bokor ezt a koncepciót már többször el akarta sütni különféle szerkesztőségi fórumokon, de nem volt egyértelműen kedvező a fogadtatása. Ám mivel sem a főszerkesztő, sem a szerkesztőbizottság semmiféle koncepciót nem dolgozott ki a lap tartalmi és terjedelmi fejlesztésére, a tárgyalódelegáció gyakorlatilag kész helyzet elé került. Ha nem adunk oda semmit, nevetségessé válunk, ha igen: akkor Bokor törekvéseit támogatjuk. Ez történt. A koncepcióból következő gazdasági kalkulációkat a Mirror Group közgazdásza és Breitner közösen végezték; ez az alább csatolt jelentésben is olvasható:


[7. dokumentum]

Jelentés a Mirror Group
  1989. november 26-29. közötti látogatásáról

 

Az alábbiakban beszámolok benyomásaimról, helyzetértékelésemről, valamint Tom Cohen pénzügyi igazgatóval folytatott szakértői tárgyalásomról. A különböző megbeszéléseken az alábbiak rajzolódtak ki:

1. A Mirror Group egyetlen vállalatban, a Magyar Hírlap Kiadó Rt.-ben képzeli el a napilap kiadását és nyomtatását.

2. A lap tartalmi ügyeiről – legalábbis az én jelenlétemben – nem esett szó, vagyis az angol delegáció tagjai komolyan vették, hogy a tartalom magyar „belügy”.

3. Terjesztés ügyében kevés információ ért el engem, de a Magyar Postáról nagyon kedvező benyomást szereztek, Kertész Pál pozitív benyomást tett rájuk, és a vele folytatott tárgyalást nagyon informatívnak tartották. (Kedd délutánig a leginformatívabbnak.)

4. A lap formai megújulását (tördelés, betűtípusok, a cikkek hossza, a műfaji keveredés stb.) sürgetőnek és alapvető fontosságúnak tartják.

5. A fényszedő-elektronikus szerkesztőrendszerre már elhangzott az első hozzávetőleges beruházási összeg: 750 ezer forint, ez egy 32 munkahelyes rendszer lenne.

6. A bemutatott laktanya, katonai objektum megnyerte tetszésüket, de nem mint befektetőre, hanem bérbeadóra számítanak a Magyar Néphadseregre. A nyilvános honvédségi kapcsolatot nem szeretnék. Ugyanez igaz „katonai” lapok kiadására is.

7. A lapnál az Rt. megalakulása után azonnal 50 százalékos béremelést hajtanának végre. A második 50 százalékos emelkedést belső átszervezésből, létszámcsökkentésből akarják fedezni. (Angliában kb. 40 százalékkal kisebb létszámmal állítanak elő ilyen terjedelmet.) Így kérdésessé válik a kiegészítő stáb jó része, a szerződésesek státusa, valamint a nyug- és „kegy”-díjasok léte. A nagytermes elrendezés és az elektronizáció ezt lehetővé is teszi.

8. Erőteljes bővítésre szorul a hírügynökségi háttér. Feltehetően a jelenlegi MTI mellett a Reuter és a Mirror hírügynökség is belépne a szerkesztőségbe.

9. Külföldi utazások, megnövelt reprezentáció, a lap hirdetése erőteljes hangsúlyt kap, kiszabadulna a magyar szabályzók béklyójából. Vagyis a jelenlegi ráfordításoknak többszörösére nő.

10. A szállítási költségek, a gépkocsiátalány stb. radikális felülvizsgálata várható. Az angolok részéről is természetes a gépkocsiátalány léte, sőt addig növelnék, amíg azt az adóhivatal elfogadja.

11. A továbbiakban ismertetem azokat az alapadatokat, amelyek a felállítandó vállalat alapadatainak tekintendők. Ezek részben támaszkodnak a Magyar Hírlap által átadott koncepcióra, valamint a szakértői tárgyalások eredményeire.

a) 1990-re a terjedelem heti 72 oldal lesz (szerdán is 16 oldal lesz), változatlanul az Athenaeumban nyomják, a jelenlegi papíron. A hirdetési felület 16,5 oldalra nő, 100 ezer forint az egész oldal hirdetési tarifája, kisebb hirdetések egész oldalra számítva 120 ezer forint bevételt adnak. Ezt az alaphelyzetet lehetne növelni és 150 ezer forintra növelni a tarifát és apróbb hirdetések további elhelyezésével heti 18 oldalra növelni a hirdetési felületet (25%!). A hirdetési jutalék 20 százalék. A példányszám 100 ezerről indulna, és év végéig 120 ezerre nőne. A remittenda 12 százalék. A lap fogyasztói ára az első negyedévben 4,80, majd április 1-jétől 5,80-ra nő. A terjesztői árrés 2, illetve 2,30 lesz, a lapból az év elején 25 százalékot adnak el Budapesten, ez az arány 29 százalékra emelkedik az év végére.

b) 1991-ben hatszor 16 oldal lesz a terjedelem, már az új nyomdában készül a lap 50 gr-os papíron, és az 1990-es átlagos 26 forinttal szemben egy kiló már 50 forint lesz. A terjedelem még kiegészül két 8 oldalas melléklettel. Az év során javul a nyomdában a hozzálék, 20 százalékról fokozatosan 10 százalékra csökken. A példányszám fokozatosan 120 ezerről 150 ezerre nő. A lap felülete csökken (a jelenlegi Magyar Hírlap és a Népszabadság közé esik, 1737 cm2 lesz egy oldal felülete). Az összes hirdetési felület 36 oldalra nő hetente (napi 6 oldal!). A tarifa 20 százalékkal (a kalkulált inflációs rátával!) nő. Ebben az időszakban már 5 százalékos „nagy hirdetői” árengedményekkel is számoltunk. A lap ára 10,50-re emelkedik, a terjesztési költség 2,80-ra, illetve 3,30-ra. A lap értékesítésében Budapest 29 százalékos aránya az év végére egyharmadra emelkedik.

c) 1992-93-94-ben a lap eléri végső terjedelmét: hétszer jelenik meg, 16 oldalon, heti 3-szor nyolcoldalas melléklettel. Ebből (136 oldal) 46 oldal lenne a hirdetés (egyharmad!), a tarifa megint 20 százalékkal emelkedne, de már a nagy hirdetőknek 10 százalék engedményt adnánk.

A példányszám 150 ezerről 170 ezerre emelkedne, a lap ára pedig 12 forintra, szombat-vasárnap (a korábbi évek egy forintjával szemben) most 2 forinttal többre emelkedne. A terjesztői árrés: Budapesten 3,30, vidéken 3,80. Budapest aránya az összeladásokból 41 százalékra emelkedne.

Mindezek alapján – noha még sok tétel igényel részletes elemzést – várhatóan Londonban a következő eredmények jönnek majd ki a tervezett eredménykimutatásban:

1990: 56,6 millió forint veszteség

1991: 54,1 millió forint veszteség

1992: 2 millió forint veszteség

Saját véleményem szerint (ezt Tom Cohennel már nem sikerült megbeszélni) ezt az összeget lényegesen befolyásolhatják az új nyomda önköltségi adatai, valamint a szerkesztőségi költségek alaposabb felülvizsgálata. Az sem teljesen tiszta, hogy miként változik a hirdetési piac, az ottani tarifa, és mit tesznek a konkurensek a lapár tekintetében.

 

Budapest, 1989. december 1.

Breitner Miklós

 

Az első tárgyalási forduló lezárásához tartozik még egy esemény. Vacsorára hívta a kuratórium az angol partnereket, és a közvetlen hangú beszélgetés során Lapid – aki kezdettől fogva kifejezte személyes rokonszenvét irántam – azzal fordult hozzám: jó lenne tudni, hogy a Magyar Hírlap mennyire lesz hajlandó a jövőben a kisebbségi jogok védelmére, s mennyire alkalmas arra, hogy fellépjen például a faji uszítás, az antiszemitizmus ellen. Megnyugtattam: biztos lehet, hogy a lap nem fog szélsőséges hangoknak teret adni. Kezet nyújtott, és azt mondta: „Mivel ez fontos Maxwellnek, fontos nekem, és fontos magának is, azért én tudom, hogy mi a jövőben együtt fogunk azért dolgozni, hogy ez a társaság megvalósuljon.”

3. Januári három csapás

I. A január 2-8-i tárgyalás

Miután Lapiddal megkötöttük a „vérszerződést”, okkal vártuk: az angolok gyorsított ütemet diktálnak, s bár a határidő igen szorosnak tűnt, még nem volt teljesen reménytelen ha nem is a január legeleji, de az év eleji részvénytársasággá válás. Ehhez képest az angolok „eltűntek”: csaknem egy hónapon át semmiféle életjelet nem adtak magukról. „Triónk” – akkor még egységesen – ennek ellenére megkísérelte előkészíteni a tárgyalásokat. Ehhez a következő lépéseket tettük:

a) Régi ismeretségem révén felvettem a kapcsolatot az Ogilvy amerikai-magyar reklámügynökséggel, mely hajlandónak mutatkozott arra, hogy átvegye a Magyar Hírlap teljes körű hirdetésszervezését; opcióval februárra 30 százalékos bővülést is garantált; valamint kidolgozza az új részvénytársaság imázsát, reklámkampányát.

b) Folyamatos tárgyalásokat kezdeményeztünk a Pallas különböző részlegeivel, hogy használható adatokat kapjunk a

  •   hirdetési bevételek,

  •   nyomdai költségek,

  •   terjesztési költségek

alakulásáról.

Gyanúnk, hogy a társasággá válást fel kívánják használni veszteségeik továbbhárítására, csak erősödött. Kiéleződött a vita a Pallas apportjáról is. Megtudtam, hogy már árusítják – méghozzá mélyen értéken alul – a palotát, ugyanakkor a velünk párhuzamosan folyó Magyar Nemzet-tárgyalásoknál egy, az általunk bérelt emeletrésszel pontosan egyező emeletet a másik társaságnak csupán 10 millió forintos apportként számolnak fel. Bevallom, elég erőszakosan tárgyaltam Németh Jenővel, bizonyítva álláspontjuk tarthatatlanságát. Többmenetes alku után elértem, hogy az eredetileg 25%-os tőkésített apportjukat csökkentsék. Kemény vita után azt is írásba adták, hogy csupán 15%-ban kívánnak részesedni az MH Rt.-ben, és nem ragaszkodnak az épület apportjához, hanem készpénzzel „szállnak be”. Ez számunkra előnyösebbnek tűnt:


[8. dokumentum]

Bossányi Katalin főszerkesztő-helyettes
  Magyar Hírlap Rt.

 

Kedves Bossányi Katalin!

 

Hivatkozással a korábbi megállapodásokra, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat hajlandó a részvénytársaságon belüli tárgyi 25% tőkésített apportot 15%-os készpénzapportra módosítani.

 

Budapest, 1989. december 14.

Üdvözlettel
  Kocsis Pál
  közgazdasági főosztályvezető

 

c) Mivel éppen a Magyar Nemzet átalakulása körüli viták is bizonyították, hogy a szerkesztőség tárgyalási pozícióit mennyire erősítik, illetve gyengítik azok a nemzetközi gyakorlatban is elfogadott szakértői anyagok, amelyek a nálunk még szokatlan szellemi goodwill mérésére alkalmasak, megrendeltünk egy ilyen szakértői jelentést, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy a londoni előszerződésben rögzített MH Alapítvány 9%-os tulajdonosi részesedése forintban mit is jelent.

A szakértő nem rejtette véka alá: annyit „hoz ki”, amennyire szükségünk van. Mi a Tábori-féle (Londonban előterjesztett) részvénytársaság 350 milliós alaptőkéjéből indultunk ki, és ennek 9%-ához kértünk szakértői álláspontot:


[9. dokumentum]

Szakértői jelentés

 

A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat megbízása alapján elvégeztem a Vállalat szervezetéből kiváló, a leendő Magyar Hírlap Rt.-be alapítványi formában beviendő márkanév, amely egyben védjegy is, továbbá a goodwill és az imázs vagyoni értékű jogok értékelését.

1. Előzmények

A Minisztertanács Hivatala elnökének vezetésével a Magyar Hírlap szerkesztősége 1989. október 23-án Londonban a Mirror Group Newspapers cég kiadójával tárgyalt. Ennek kapcsán megállapodtak abban, hogy részvénytársaságot hoznak létre a napilap kiadására, amelyhez még más kiadói tevékenységet is kapcsolnak.

A megállapodás szerint a Társaság tervezett alaptőkéje 350 millió Ft, melynek 40%-a az angol cégé, míg 60%-a a magyar résztvevőké.

A magyar résztvevők:

  •   a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat

  •   a Magyar Hírlap szerkesztőségének munkatársai, akiknek szakértelme, jó híre és együttműködése feljogosítja őket részvények birtoklására alapítvány formájában

  •   érdeklődő pénzintézetek és más gazdálkodó szervezetek

2. A létesítendő Rt.-re az 1989. évi XIII. törvény nem alkalmazható, mert a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalatból kiváló Magyar Hírlap-szerkesztőség nem az általános jogutódlás kimondásával jött létre. A hivatkozott törvényhez kapcsolódó 30/1989./VIII.1./PM sz. rendeletet a vagyonmérleg készítéséről analóg módon, értelemszerűen figyelembe vettem. A hivatkozott rendeletben rögzítésre került, hogy a vagyonmérleg elkészítésénél a vagyon értékének megállapításához a mellékletben meghatározott irányelvekben foglalt értékelési eljárások is felhasználhatók.

A melléklet 11. pontjában megfogalmazásra került, hogy a szellemi alkotások közül a forgalomképes, az eladható, illetve az átalakuló szervezetnél hasznosítható szellemi alkotások vehetők fel a vagyonmérlegbe, függetlenül attól, hogy azok a vállalkozás könyveiben már szerepelnek, vagy érték nélküliek.

A melléklet 12. pontjában rögzített vagyoni értékű jogok között a márkanév, a védjegy, a goodwill is szerepel. Ezek vagyoni értéke a tulajdonosok által elismert értékben a vagyonmérlegbe felvehető.

3. A szellemi alkotások értékelése:

A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala 1968. évben engedélyezte a Magyar Hírlap napilapként való megjelentetését. (Engedélyszám: ). Ezzel egy új napilap jelent meg, melynek márkanevét ha nem is védték le, más kiadóvállalat ilyen név alatt újságot, országos napilapot nem jelentethet meg. A napilap címbetűi (megnevezése: ) a többi napilapétól eltérnek, s ez adja az egyedi eltérő jellegét.

Az újság a magyar kormányhoz közel álló független napilapként működik. Ily módon a napilap megjelenési formájában, arculatában, tartalmában, szerkesztési stílusában, mondanivalójában is eltér a többi laptól. Nem kötődik párthoz, szakszervezethez és egyéb tömeg- és társadalmi szervezethez.

Az elmúlt 40 évben egyetlen napilap sem volt jövedelmező, mivel az eladási árakat lényegesen az önköltség alatt állapították meg, állami támogatás mellett. Ilyenképpen a jövedelmezőségi tényező a lapok goodwilljét, arculatát nem befolyásolta. A lapok ára, így a Magyar Hírlapé is mesterségesen alacsonyan tartott volt. A Magyar Hírlap példányszámát egyéb módon is alacsonyan tartották.

A közgazdasági elmélet szerint az a jól működő vállalat, amely a befektetett tőkét évente legalább egyszer az árbevételben megforgatja. Jövedelmezőségének mértéke pedig akkor kedvező, ha meghaladja az átlagos bankkamatot.

a) A statisztikai adatok szerint a Magyar Hírlap az engedélyezést követő első években, egészen 1973 végéig, 47-49 ezer példányban jelent meg napi átlagban. Ezt az átlagosan nyomott példányszámot 1980. év végéig 7,3-8,3%-os értékesíthetetlenség (remittenda) terhelte. Az értékesíthetetlenség legkiemelkedőbb mutatói 1981. évben 15,7%, míg 1982. évben 21,6% volt.

Az ezt követő 1984. évtől a lap átlagos megjelentetése az 1983. évi 52 550-ről 1988. év végéig 99 619 példányra emelkedett. Közel azonos megjelentetési átlagos példányszám volt megállapítható 1989. I-III. negyedévben is (92082 példány). A növekedés 1983. évről 1988. év végéig 89,6%-os. Ez ötéves átlagban évenként 18%-os átlagos megjelentetési növekedést jelent. Az értékesíthetetlen példányszámok 1984. és 1988. év közötti időszakban 6,5-11,2% között mozogtak. Így az értékesített példányszám 90-95 ezer között helyezkedik el.

Ebből a napilap olvasótábora 500 ezer főre tehető, s eléri a lakosság mintegy 5%-át, ami kedvezőnek mondható. Az olvasottságnak az elmúlt öt évben bekövetkezett évi 18-20%-os növekedése mutatja a Magyar Hírlap iránti érdeklődést (goodwillt).

b) A Magyar Közvélemény-kutató Intézet is készített a Magyar Hírlap olvasóiról felmérést. Eszerint a megkérdezett hétezer ember az ország felnőtt lakosságát reprezentálja. A kérdezés ideje 1988. március-október közötti időszakban volt. Az értékelésben rögzítésre került, hogy a vizsgálat adatai szerint ezer felnőtt közül 65 tartozik a Magyar Hírlap olvasói közé. Ennek alapján jelenleg 520 ezerre tehető a lap olvasótáborának nagysága. Az olvasók 46%-a mindennap, 27%-a hetente többször, míg a másik 27%-a ritkábban veszi kézbe a lapot.

A személyes interjú során feltett kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a lap olvasóinak 49%-a nő, 51%-a pedig férfi. A középgeneráció (30-40 évesig) körében az átlagot meghaladó 53%-os az érdeklődés.

A félmilliót meghaladó olvasótábor 35%-a budapesti, 39%-a vidéki városokban lakik, míg 26%-a községekben. A Magyar Hírlap olvasóinak egyharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik, a másik egyharmada pedig középiskolát végzett. A további 18%-a az olvasóknak a nyolc általános iskola után még szakmunkásképzőben vagy szakiskolában folytatta tanulmányait.

Az átlagot jóval meghaladó iskolázottság jellemezte a Magyar Hírlap olvasóit a korábbi években is. Az 1978. évben végzett felmérés eredménye a fentiekhez hasonló volt, az akkori jóval kisebb példányszámban megjelenő napilapot ezer felnőtt közül 17 olvasta, s így körülbelül 140 ezer fős olvasótábora volt. Azóta a Magyar Hírlap minden társadalmi csoportból új olvasókat toborzott oly módon, hogy a középgenerációhoz tartozó, iskolázottabb olvasók túlsúlya megmaradt. Az olvasók száma az elmúlt tíz évben fokozatosan nőtt, s 1988. évben kiugró növekedést hozott. Ezt alátámasztja az is, hogy míg 1978. évben ezer felnőtt közül tizenheten olvasták a Magyar Hírlapot, addig 1988. és 1989. évben hatvanöten.

A reformot megelőző időszakban a napilapok mondanivalója megközelítően azonos volt, úgyhogy az olvasó szempontjából mindegy volt, melyiket vásárolja. Napjainkban ez a helyzet megváltozott. A napilapok is keresik új arcukat, az olvasók az őket érdeklő s igényüknek legmegfelelőbb lapot.

Az országos napilapok között a Magyar Hírlap az első öt között van. Olvasótábora ezek között a legkisebb ugyan, de olvasói meghatározó szerepet játszanak az ország társadalmi, gazdasági és politikai életében, s így a lap szerepe és hatása a viszonylag kisebb példányszám ellenére sem mondható kisebbnek a többinél.

A szerkesztőség kollektívájának munkája, újságírási stílusa, lényegre törő mondanivalójával és megjelenési arculatával az utóbbi években a napilapok rangsorolásában a Magyar Hírlapot előbbre hozta.

c) Egy újonnan indítandó országos napilapnak ahhoz, hogy a százezres példányszámot elérje, több évre van szüksége. Ez a Magyar Hírlapnak az Rt.-be való bevitelével beindulási várakozási időben és költségkihatásában is elmarad. A másik tényező az elmúlt öt évben elért növekedés. Az éves átlagban jelentkező 18-20%-os mennyiségbeni s egyben árbevételi növekmény a viszonylag állandó költségek mellett magasabb eredményt hoz. Az 1990. évre számításba vett árbevételnél a növekményhez kapcsolódóan költségmegtakarítást, míg a bevezetettség az éves szintű költségeknél 8-10%-os további megtakarítást eredményezhet.

Összegzésként a Magyar Hírlap szerkesztőségének a részvénytársaságba beviendő szellemi alkotások értéke 32,3 millió Ft-ot képvisel. Ez az összeg az a goodwill, együttes szellemi érték, amely apportként bevihető a részvénytársaságba.

 

Budapest, 1989. december 29.

Dr. Pintér József
  K-140/1987. VI. PM
  bejegyzett szakértő

 

d) Kiindulva abból, hogy a Pallas részvétele 15%-ra csökkent – ez a mindenkori kormányzattól való önállósodásunk és a gyenge lábakon álló kiadói gazdálkodástól való függetlenedésünk szempontjából egyaránt lényeges volt –, ismét megszondáztuk a banki és a nagyvállalati szférát: ki mennyivel kívánna beszállni egy 40%-ban Maxwell-érdekeltségű napilap kiadásába?

Igen sokféle ajánlatot kaptunk, a már jelzett banki és vállalati kör megismételte szóbeli ajánlatát, de ragaszkodtak ahhoz, hogy a személyes beszélgetéseken túl végre hivatalos felkérést is kapjanak, és formálisan is „meghívják őket” a leendő Rt.-be.

„Triónk” hosszan tanakodott, hogy mennyire szabad nyílt kártyákkal játszani. Végül is abban állapodtunk meg, hogy mi a londoni előszerződésben foglaltakhoz tartjuk magunkat, ezért a 350 milliós részvénytársasági törzstőkéhez képest kérünk hazai tőkebevonási ajánlatokat.

Mivel csak december legvégén jelezték az angolok: az újévet Budapesten kívánják kezdeni, Breitner készített egy ajánlati összeállítást, amit a húsz legkomolyabb érdeklődőnek elküldtünk:


[10. dokumentum]

Ajánlati összeállítás a Magyar Hírlap Rt. leendő részvényesei számára

 

1. A Magyar Hírlap a magyar kormány korábbi félhivatalos, később hivatalos, most pedig ahhoz közel álló, de független, valamennyi párttól egyenlő távolságot tartó napilap 1968-ban alakult. 1988-ban, amikor a lap 20. születésnapját ünnepelte, elérte a 100 ezres példányszámot, kialakította magasra értékelt színvonalát, arculatát. A magyar gazdasági, államigazgatási, önkormányzati élet résztvevőinek elengedhetetlen napi olvasmányává vált. Miközben a hazai sajtó szerkezete hatalmas átalakuláson megy át (lapok sora születik és szűnik meg), a Magyar Hírlap (a Magyar Nemzethez hasonlóan) tartja, sőt növeli példányszámát, előfizetőinek számát.

2. A hazai hirdetési szakmában a napilapok sokáig csupán védekező, elhárító szerepet játszottak, hiszen a politikai utasítások, a papírellátási gondok arra késztették a kiadókat, hogy csak minimálisan vegyenek fel és tegyenek közzé hirdetéseket. A hirdetőkben alapvetően csupán mint vágy jelent meg a napilapokban való hirdetés. Ma, amikor a gazdaságosság követelménye elérte a napilapokat is, ez a piaci potenciál rendelkezésre áll, persze kellő megdolgozás után és új ötletek bevezetésével. Néhány éven belül várhatóan a napilapok terjedelme lényegesen bővül, felületük 50-60%-át is a hirdetések foglalják majd el. Ezért e lapok bevételében a hirdetések meghatározók lesznek.

3. A Magyar Hírlap jelenleg hetente 68 oldalon (6 alkalommal) jelenik meg kb. heti 12,5 oldalnyi hirdetéssel. Ára 4,80 (szombaton 5,80). Az 1989-es átlagos példányszám 99800 volt. A tervek szerint:

ÉvTerjedelem
 (heti)
Hirdetés
 (old.szám)
Péld.szám
 vált
Megjelenés
 gyakorisága
ÁrHirdetési
 bevétel
Eladási
 bevétel MFt
19907218100-120650,80112,310,2
199111236120-150610,50256,1279,0
199213646150-170712,00372,0457,0

4. A lap – a tervezett külföldi segítséggel – alapvető felfrissülésen megy keresztül. A mértékadó, szakszerű, pontos információ párosul majd a korszerű lapszerkesztés formai, tördelési, rovatolási módszereivel. A cél: az olvasónak jól áttekinthető, szemet megfogó, sok fontos, hasznos, érdekes információt tartalmazó reggeli lapot nyújtani. A nemzetközi kooperáción keresztül a világ gazdasági-politikai-kulturális-szenzációs hírei rekordgyorsasággal jutnak el az olvasóhoz. A hazai, korábban kialakított kitűnő információs csatornák felhasználásával elsődleges, originális, egyedi híreket adunk a lap előfizetőinek, vásárlóinak. A korszerű technika egyben lehetővé teszi a késői lapzártát s így a versenyt az elektronikus médiával.

5. A részvénytársaság a Magyar Hírlap kiadása mellett már induláskor egyéb vállalkozásokat is elindít. Így megerősíti a már létező Magyar Hírlap Kiskönyvtár sorozatot, sőt újabba kezd. Belevág a The European magyar (később kelet-európai) kiadásába, amely a Mirror Group Newspapers magyarországi befektetésének is egyik sarokköve. Ugyanezzel a külföldi háttérrel elkezdi a Magyar Hírlap hírszolgálati tevékenységét, elsősorban a lapok által mindig kevesellt „színes” anyagok tekintetében. Az Rt. vállalkozási tevékenységét állandóan bővíteni szándékozik.

6. A Magyar Hírlap kiadása a jelenlegi kiadótól (Pallas) a Magyar Hírlap Rt.-hez kerül át. A létrejövő részvénytársaság zárt alapítású, alapítói:

  •   Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat

  •   Magyar Hírlap Alapítvány

  •   Mirror Group Newspapers, Nagy-Britannia.

Az előzetes számítások szerint az Rt. tőkeszükséglete 350 millió forint. Ebből a Pallas kész 52 500 000 forintot készpénzben befizetni (15%). A Magyar Hírlap Alapítvány tulajdonában van a lap goodwillje, emblémája, neve. Ennek szakértővel felbecsültetett értéke 31500000 Ft (9%). Az 1989. október 23-án Londonban aláírt előszerződés szerint a Mirror Group 40% (140000000 forint) részesedést szerezhet az alakuláskor a vállalkozásban. Erről biztosította az akkor még tulajdonosként jegyző Minisztertanács a brit tőketulajdonost. A maradék összeg erejéig további magyar tőketulajdonosoknak módjuk van részvényt jegyezni (36%, 126000000 forint erejéig).

7. A vállalat nyereségkihatásai a következők. Az 1990-es év a nyomorúságos nyomdai körülmények következtében veszteségesnek ígérkezik kb. 50 millió forinttal. Ehhez járul még egy erőteljes reklámkampány költsége, amelynek feladata a következő években a piaci részesedés növelése (s ami ezzel együtt jár: a hirdetési kereslet, tarifák, tehát a bevétel emelkedése). 1991-től várhatóan nyereség keletkezik. 1991-ben kb. 10 millió forint, 1992-től 80 millió forint évente. Hozzá kell tenni mindehhez, hogy az MGN és a Magyar Hírlap közötti előszerződés 7. pontja alapján a kezdeti időszakban keletkező veszteséget az MGN fedezi, tehát ha rövid távon nincs is osztalékkifizetési remény, de a tőke nem vész el.

8. A részvénytársaság megalapításának várható időpontja: 1990. első negyedév.

 

Budapest, 1990. január 2.
 

 

Január 2-án megérkezett az angol delegáció, vezetőjük már Lapid volt. A tárgyalássorozatot arra használták fel, hogy kimutassák:

a) A szerkesztőség ne kezdeményezzen semmit reklámügyben.

b) Ne tárgyaljon előzetesen a magyar részvényesekkel.

c) A Pallasra, a kisebb tőkerészvétel ellenére is, mint kiadói háttérre – az átmenet idejére – szükség van.

d) A veszteségeink nagyobbak, mint azzal a londoni előszerződés időszakában kalkuláltak,

e) ezért racionalizálni kell a lap szervezetét és radikálisan csökkenteni a létszámot.

„Triónk” a vita során megpróbált kimutatni két ellentmondást:

a) Ami a szerkesztőségnek közvetlenül érdeke (önálló hirdetés, a Pallastól való gyors leválás, tőkeerős hazai partnerek megnyerése), azokban a kérdésekben nem kívánják igénybe venni segítségünket, ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy a leendő nyomdai helyiséget (Kerepesi út) a legelőnyösebb formában megkapják, és ehhez a „félkormánylap” informális nyomását nemcsak hogy elvárják, de már-már kötelességünkké is teszik. (Érzékeltetésül: Bajnokon keresztül – áttételesen – kérték a kormányt, illetve a honvédelmi minisztert: „járja ki” számunkra előnyös bérleti forma engedélyezését.)

b) A lap veszteségeit túlbecsülik. Bebizonyítottuk – a Pallas jelenlétében –, hogy a kiadó adatai nem fedik a valóságot. Amellett azzal érveltünk, hogy a lap veszteségei alapvetően a nagyobb hirdetési bevételből és az önálló nyomdától (így a bővítésétől) függenek, ebben a bérköltségeknek csupán minimális a szerepük.

Ennek ellenére az angol tárgyalópartnerek presztízskérdést csináltak abból, hogy nem a hazai valóságból, hanem az általuk elgondolt laptervezési tervből induljanak ki. Ezért a viták rendkívül kiéleződtek, és zömében a létszám körül csoportosultak. Egyre inkább érződött az a felismerés: mivel a Pallas nem képviseli – mert ellenérdekelt – igazán a Magyar Hírlap érdekeit, ezért megpróbálnak kiszorítani bennünket a velük folyó tárgyalások fő folyamataiból. Nem vontak be például sem a hirdetési, sem a nyomdai, sem a kiadói tárgyalásokba. Egyre inkább látszott, hogy az előszerződéshez képest több területen vissza akarnak vonulni. Így például:

a) A magas veszteségre hivatkozva „egylábú” kiadót terveznek. Nem fogadják el érveinket, hogy különféle kiadói vállalkozások párhuzamos indításával a ráfizetés azonmód kompenzálható. (Külön listát nyújtottunk be a tervezett vállalkozásainkról, ezeket érdemben soha nem is tárgyalták. Sőt elhárították a közvetítésemben ajánlkozó Magyar Gazdasági Kamarát is, amely szerette volna, ha a részvénytársaság kiadja a menedzserlapjukat, illetve a napi VG-t is.)

Külön éles vita alakult ki a Magyar Hírlap Könyvek sorsa körül. Mivel ez a téma Bokor Pál „édesgyermeke” volt, rendkívül ingerülten reagált az angolok álláspontjára, miszerint első menetben nem kívánnak könyvkiadással foglalkozni, majd később… Bokor – aki az MH-delegáció vezetője volt – kirohant, félbeszakítva a tárgyalásokat. Ez a másik félben elég nagy ellenszenvet váltott ki. (Megjegyzem: ez volt az a pillanat, amikor Bokor Pál „átállt” az angol partnerrel kötendő házasság ellenzői közé, és tárgyalásvezetőként mindent megtett annak érdekében, hogy lassítsa, illetve lelassítsa a tárgyalásokat. Motívumai között – túl az MH-könyveken – az is szerepelhetett: ekkorra már kitűnt, hogy az igazgatóság vezetője angol lesz, vagy az angolok nevezik ki, így erre a tisztre Bokor esélyei csökkentek.)

b) A hátunk mögött tárgyalásokat kezdeményeztek a Láng Kiadóval a The European kiadásáról. Mivel a vállalkozás egyértelműen veszteséggel kalkulált, számunkra csupán a precedens értéke miatt volt fontos, hogy ne hagyjanak ki bennünket az „üzletből”, hiszen a londoni előszerződésben szerepelt, hogy ezt a kiadványt is a részvénytársaság fogja kiadni. Féltünk, hogy ha itt engedünk, precedenst teremtünk.

c) Nem csupán a létszámot akarták radikálisan lefaragni, hanem olyan kalkulációkat készítettek, amely szerint az inflációval azonos szintű béremelést hagynak jóvá. Emlékeztettem Lapidot, hogy Tábori londoni tárgyalásai után 50%-os béremelésről tájékoztatta a szerkesztőséget, hivatkozva Maxwell-lel való személyes megállapodására. Azt a választ kaptam, hogy ez nincs az előszerződésben rögzítve, ezért nem tárgyalási alap. Ragaszkodtam ahhoz, hogy hívja fel Maxwellt, és kérdezzen rá erre a tételre. Maxwell nem emlékezett erre a „részletkérdésre”. Én jeleztem, ha a létszám csökkenésével nem jár együtt jelentős béremelés, úgy az alapítvány nem fog hozzájárulni a részvénytársaság megalakulásához.

A tárgyalásoknak ez a szakasza rossz hangulatban zárult; abban sem voltunk biztosak, hogy lesz folytatás. Ráadásul a Pallas közölte velem mint gazdasági főszerkesztő-helyettessel: ők azzal kalkuláltak, hogy mi január elsejétől már önállóak vagyunk. Ezért nem hajlandók 1990-re szerződni se a Postával, se a nyomdával, és az elhúzódó tárgyalások miatti többletköltségeket a leendő részvénytársaságra hárítják át. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy mindezt írásban közöljék a lap főszerkesztőjével. Ez nem történt meg. Viszont Bajnok és Németh Jenő – hosszú idő után először – beszéltek egymással. Hogy ezen a beszélgetésen mi hangzott el, azt nem tudom, de tény: ettől kezdve Bajnok saját szerkesztőségi udvartartását arra biztatta, hogy szerezzen új külföldi befektetőket. Próbáltam meggyőzni, hogy ezt még a londoni előszerződés előtt kellett volna megtenni, most már késő. A választásokig alig több mint két hónap van hátra. Ha elölről kezdjük a tárgyalásokat egy új partnerrel, akkor ezt ennyi idő alatt biztosan nem tudjuk nyélbe ütni. Ugyanakkor azzal érveltem, hogyha van más jelentkező, akkor – taktikai megfontolásból – azért „dobjuk be” a következő tárgyalási szakaszban. Bajnok „körülnézett” a miniszterelnökségen, és azzal jött vissza: nekünk „muszáj” a Maxwell-lel szerződni, mert ehhez továbbra is nyomatékos kormányzati érdekek fűződnek.

II. A január 18-19-i tárgyalás

Ez idő alatt következett be a drámai fordulat. Az angolok benyújtották – a korábbi tárgyalásokhoz képest teljesen eltérő és szűkített – javaslatukat.

a) Törzstőke

A korábbi 350 millió forinthoz képest közölték, hogy 125 millió forint az alaptőke, ebből:

  •   40% (50 millió) a Mirror Group részesedése,

  •   15% (18,7 millió) a Pallasé,

  •   40% (50 millió) a magyar bankoké, vállalatoké,

  •   5% (6,2 millió) a Magyar Hírlap Alapítványé.

b) A nyomdai beruházást kiemelik – önálló vállalkozás formájában – a leendő részvénytársaságból, ez az egyik indoka a törzstőke „összemenésének”.

c) Egyéves veszteségtérítést vállalnak a Tábori-féle három évvel szemben.

d) A Magyar Hírlap mintegy 80 fős újságírói gárdáját 53 főre kívánják csökkenteni, s ehhez 30 százalékos azonnali béremelés társulna.

Kitört a botrány. „Triónk” egységesen az alapszerződés megszegésével vádolta az angolokat, ők viszont közölték, hogy kizárólag a saját ajánlatukról hajlandók tárgyalni. Ha ez számunkra nem tárgyalási alap, akkor ők azonnal hazautaznak.

Ekkor kértem, hogy szüneteltessük a tárgyalásokat, s próbáltam „triónkat” arra szorítani, hogy legalább az alapítvány 9%-ából és az 50%-os béremelésből ne engedjünk. Azt, hogy az alaptőkét csökkentsék, nem kívántam opponálni, hiszen az önálló nyomdai beruházás tervét – nagyobb nyomda, amely vállalkozásszerűen működne, nemcsak minket állítanának ott elő, hanem más kiadványokat is, de nekünk elsőbbségünk lenne – el lehet fogadni. A veszteségtérítés kérdését azért nem tartottam – túl a megállapodás megszegésén – súlyos veszélynek, mert a mi kalkulációink szerint a második évtől a lap (hirdetési bevételekből, mellékletekből) nyereségessé tehető.

Bokor Pál azon az állásponton volt, hogy azonnal fel kell állni, és nem szabad folytatni a tárgyalásokat. Breitner és én még egyezkedni kívántunk. Az újabb tárgyalás során – az MH-delegációt akkor még Bokor vezette – részben személyes sértődöttségből, részben mert nem ismeri a közgazdasági összefüggéseket, nem érvelt kellő gazdasági racionalitással álláspontunk mellett. (Összekevert fogalmakat, nevetségessé tett bennünket.) Látszott: nem tudunk áttörni.

Ekkor Breitnerrel közösen az alapítvány londoni megállapodás szerinti 9%-os részesedésére hivatkozva tényleg felálltunk: szerintünk itt a vége. Ha nem kapjuk meg a 9%-ot, akkor oly mértékben áron alul megy el a lap, hogy védhetetlenek leszünk mind a közvélemény, mind a pártok szemében. Támadni fogják a konstrukciót, s ez a legnagyobb részvényesnek sem jó.

Lapid „kapcsolt”, és azt ajánlotta: maradjunk az ajánlatuk szerinti 5%-os részesedésnél. (Tekintettel arra, hogy a lap veszteséges, a goodwill-számítást nem fogadták el, illetve egy osztrák könyvszakértőt kívántak megbízni a kontrollszámításokkal, jelezve, hogy ez valószínűleg még az 5%-ot sem fogja elérni.)

Viszont ha tényleg bízunk abban – érvelt –, hogy rövidesen jövedelmező lesz a lap, akkor fogadjuk el pótlólagos ajánlatát. Az 5%-os részesedésen túl további 5% részvényre adnak opciót, inflációval korrigált értéken, öt éven belül. Így az alapítvány már 10% erejéig lehet társtulajdonos a lapban. Némi vita után – ez a 10% osztható részvény avagy a lap közös tulajdona, amelynek csupán az osztaléka osztható szét az újságírók között – végül a kollektív részvény mellett foglaltunk állást. Lapid közölte: ez az utolsó ajánlatuk. Bokor pedig azzal érvelt: mi a magunk részéről el tudnánk fogadni, de erre nincs felhatalmazásunk. Az ajánlatot a kuratórium elé kell terjesztenünk.

A kuratóriumnak akkor 11 tagja volt, köztük a főszerkesztő és a két helyettes, a rovatvezetők és egy-két munkatárs. Eléjük tártuk a helyzetet. A tanácskozáson megjelent Lapid is, és megkísérelte bebizonyítani: miért előnyös számunkra az ajánlat. Azt bizonygatta, hogy ha a tulajdonosi részesedés és a létszámcsökkentés kérdéseiben a kuratórium dönt, akkor minden akadály elhárul a részvénytársaság gyors megalakítása elől. (Azt az érvemet, hogy a londoni megállapodás több pontját nem kívánják betartani, azzal verte vissza: a szóbeli ígéretek nem bizonyíthatók, s így nem is kívánnak erről tárgyalni.)

A kuratórium ekkor szünetet kért. A kollégák nagyon el voltak keseredve, és tanácstalanokká váltak: mit tegyenek ezzel a diktátummal? Utóbb úgy látom: a tárgyalási rutintalanságomból eredően – elhittem, hogy az angolok elmennek –, valamint azért, mert ténylegesen érzékeltem kiszolgáltatott helyzetünket, én amellett érveltem: fogadjuk el az angolok ajánlatát. Lapid ugyanis közölte velem: ha most nincs döntés, ők most véglegesen abbahagyják a tárgyalásokat.

Bajnok jelezte: ő a maga részéről nem fog kirúgni a laptól embereket. Én azzal érveltem, hogy tárgyaljunk akár hazai, akár más külföldi tőkebefektetőkkel, a szerkesztőség racionalizálása elkerülhetetlen lesz.

Végül úgy döntöttünk, hogy – fenntartásainkat hangsúlyozva – elfogadjuk az ajánlatot. Szavazás következett: Bokor ellene volt, a többiek, Bajnokot is beleértve, az ajánlat elfogadása mellett voksoltak. Lapid lelkesen magyarázni kezdett a „boldog jövő”-ről, és kezdte hangulatilag is maga mellé állítani a kuratóriumot. Úgy nézett ki, hogy nincs akadálya a gyors szerződéskötésnek:


[11. dokumentum]

Jelentés a Mirror Group delegációjának 1990. január 2-8-i, illetve január 18-19-i látogatásáról

 

A sok vitát kiváltó tárgyalásokról úgy érzem, hogy a szokásosnál is részletesebben kell beszámolni. Teszem ezt azért, mert felmerült, hogy Tábori András londoni tárgyalásai során elhangzott ígéretek feledésbe merültek volna, valamint veszélyben van az ígéret is, amely szerint a lap függetlensége megmarad.

1. A végső döntés szerint az MGN két vállalatot hoz létre a Magyar Hírlap előállítása érdekében. A döntés háttere: a 40 százalékos plafon, amelyet a magyar kormány szabott a Magyar Hírlapban való külföldi részesedés felső határaként. Ha az egész devizát igénylő befektetést az MGN valósította volna meg, és ez 40 százalékkal lett volna egyenlő, akkor a vállalat tőkeszükséglete indokolatlanul magassá vált volna, s gond lett volna ekkora összeg összeszedése a magyar tőkepiacon.

(Csak zárójelben: a teljes tőkeszükséglet 900 millióra emelkedett volna, s a magyar feleknek 540 millió forintot kellett volna összerakniuk. Ez ma képtelenség.)

Így a nyomda 100 százalékos tulajdonú egyszemélyes kft. lesz, kb. 300 millió forintos beruházással! A Magyar Hírlap Rt. tőkeszükségletére az alábbiakban kitérek, a nyomda és a kiadó együttműködésére pedig a szindikátusi szerződés kidolgozásánál kell figyelemmel lenni. Itt jegyzem meg, hogy a 100 százalékos angol cég esetén netán gondok lesznek a bejegyeztetéssel, főként ami a devizaszaldót illeti.

2. Tőkeszükséglet. Hosszas vita után javaslatként az alábbiakban egyeztünk meg. (A legkritikusabb részt az alapítvány később elfogadta.) Eszerint az MGN 50 millióval szállna be, a Pallas 18,7 millióval (15%), a Magyar Hírlap Alapítvány 6,2 millióval (5%) és további magyar befektetők 50 millióval. Hozzá kell tenni, hogy a tőkeszükséglet még a mai napig nem tisztázott, ezért máris 60 millió magyar, egyéb befektetésről tárgyaltunk.

Fizikai megvalósulásában a vállalat tőkéje a következőkből tevődik össze: 50 millió forint az elektronikus szerkesztő- és fényszedőrendszer. Az előzetes angol információk szerint ebből 28 millió a felszerelés és 22 millió a szoftver. Már most felhívom a figyelmet, hogy ezeket az összegeket értékbecslésnek kell alávetni (ezt külön kéri a cégbíróság is), és minden későbbi vita ezzel megelőzhető. További devizális vonzatú befektetés: 9 db gépkocsi, az MTI, Reuter és Mirror „monitorok”, a fotólabor és a fotófelszerelés. Máris látható, hogy ez 60-65 millió forint (esetleg még több, mert nincs specifikálva még a gépkocsik márkája, a fotófelszerelés márkája, mérete). Ebből következően még további magyar tőkebefektetőkre is szükség lesz. (Hogyan alakul ennek fényében a Pallas 15 százaléka és az alapítvány 5 százaléka, azt nem tudni. Vigyázat: A tárgyalások során összegekről és nem százalékos arányokról volt szó!)

A forintban teljesíthető beruházások között a legnagyobb tétel a bérbe veendő épület átalakítási költsége és bebútorozása, felszerelése. A kb. 25 millió forintos forgóeszköz-szükségletben megállapodtunk.

3. Az alapítvány vagyona. A végeredmény ismert: most az MH Alapítvány megszerzi a részvények 5 százalékát, és opciót szerez, hogy 3 év múlva a névérték és a közben bekövetkező infláció mértékével megnövelt összeg együtteséért az alapítvány további 5% részvényt vehet. Ez ismert ösztönzési formula mind a vezetés, mind a dolgozók számára a nyugati országokban. (Lásd Murdoch esetét a Mai Nappal és a Reformmal. 350 százalékon vásárolta meg a részvénycsomagot, vagyis ennyi a részvény piaci értéke. A Magyar Hírlap – a kondíciókat hasonlónak véve – 120-130 százalékon vásárolhatná meg ezt, így 230 százalékot keres az üzleten. Minél jobban megy a lapnak, annál többet keres ezen az üzleten az alapítvány.) A helyzet megértéséhez hozzátartozik, hogy a 170 ezer példányszámú Magyar Nemzet tárgyalásai velünk párhuzamosan zajlottak és hiúsultak meg. Az ottani 20 millió forint értékű goodwill így elveszítette érvként való használatát a mi tárgyalásunkon. (Végül most a kft.-ben 5 millió lett a Magyar Nemzet goodwilljének értéke!) Talán a helyzet értékeléséhez hozzátartozik, hogy a lap tagadhatatlanul veszteséges, és ez a vagyonértékelésben igen súlyosan nyom a latban. Másfelől az MGN Bécsben vagyonértékelést végeztetett egy könyvszakértői irodában a Magyar Hírlap goodwilljéről. Ennek eredménye nem ismeretes számomra, de nem zárok ki még egy menetet ebben az ügyben, amennyiben még ennyire sem értékelték Bécsben a lapot.

4. Létszám. A hosszú, elhúzódó tárgyalások során arra a megállapodásra jutottunk, hogy a jelenlegi létszámot erőteljesen csökkenteni kell. A jelenlegi kb. 80 fős újságírói társaságot 53 főre (esetleg ehhez jön még a moszkvai és a két vidéki tudósító, valamint a gyakornok), a technikai személyzetet 8 titkárnőre (gépírónőre) és 5 kézbesítőre. Az archívum további 4-5 fő alkalmazását indokolja, valamint a fényszedő részleg 20-30 fős létszáma is foglalkoztatni tud néhányat az eddigi technikai személyzetből.

A leépítés jogi rendje még vitatott. Főként azért, mert a várhatóan március elején megalakuló részvénytársaság 9 hónapon keresztül még a Pallas épületében dolgozik majd a régi körülmények között, a régi nyomdai kapcsolattal. Más szavakkal a technika kínálta csökkentett létszám csak az új helyen elegendő. A féléves felmondási idő viszont már szeptember végén lejár. Más szavakkal: az új részvénytársaságnak át kell vennie olyanokat is, akiknek később felmond. Vagy csak szerződéssel alkalmazza őket? Ekkor viszont a lap biztonságos előállítása kerül veszélybe. Visszatérve a felmondásra, a Pallas élhet a „kirendelés” jogával, de ez egy 5 hónapos „játék”.

Véleményem szerint az elszivárgás, a különböző okú távozások (pl. nyugdíjazás) a problémát kisebbé teszik, mint amilyennek az ma látszik. A nyílt, egyenes beszéd, a bizonytalanság minimalizálása s inkább az átmeneti időszak fokozott erőfeszítései emberileg is könnyebbé teszik a váltást.

5. Bérezés. A megállapodás szerint a jelenlegi, újságírókat érintő kereseti „alap” (bér, nyelvpótlék, nyereségjutalom, nyereségrészesedés, ügyleti pótlék) 31,5 százalékos növelését határoztuk el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a megmaradó társaság keresete a jelenlegi átlagkeresetnek a duplájára nő. Adatokkal: 28284 forint a „béralap”. Ez nő 31,5 százalékkal. Ilyen értelmezésben a Londonban megállapított 50 százalékos növekedést sikerült túlszárnyalni. A közel 50 ezer forintos átlagkereset a mai magyar újságírásban nem megvetendő összeg. A pénzek elosztása, az ösztönzési rendszer kialakítása a főszerkesztő feladata.

Hozzá kell tenni, hogy az ösztönzés „magyar értelmezésében” még további tételek is találhatók. Így a költségjellegű térítések nagyobbak a korábbinál. A külföldi utazási keret is tekintélyesen nő. A honorárium kerete a háromszorosára emelkedik, s ebből – ha nem is szívesen, de – az angolok hozzájárulni látszanak, hogy belső munkatárs is kaphasson pénzt ebből a forrásból. A nyereségrészesedés viszont megszűnik, főként azért, mert az alapítvány kapja meg a „nyereségrészesedést”. Ennek összege: az alapítványi részvény elsőbbségi, fix kamatozású részvény. Ha tehát van nyereség, akkor ezt a fix kamatozású összeget levonják a nyereségből, és csak a maradékot lehet újból befektetni vagy szétosztani.

6. A lap. A különböző tárgyalási fordulók szerint a Magyar Hírlap lesz az első színes napilap. Ez azt jelenti, hogy az újság kb. 4 oldala (vagy esetleg 8) színesen jelenhet meg. Főként az első oldal szempontjából van ennek jelentősége. A többi színes oldalt hirdetésre érdemes fenntartani. Technikailag lehetőség nyílik színes melléklet elkészítésére is. A Mirror Group felajánlotta, hogy egy hirdetési kampány részeként hajlandó felületkezelt papírra nyomott mellékletet finanszírozni, ha a felület felét eladja a kiadó hirdetésként. A melléklet természetesen ingyen jutna az olvasóhoz.

Élénk vita alakult ki a lap elnevezéséről. Az MGN csoport erőlteti az „Új Magyar Hírlap” elnevezést. A magyar tárgyaló fél ellenzi. Én is. Véleményem szerint ebből nem lesz kenyértörés. (Jogilag persze kritikus a helyzet, mert a névhasználat körül éles vita bontakozott ki, s a kuratórium által kibocsátott papír addig képvisel értéket, amíg a név változatlan.)

Felvetődött az is, hogy a Magyar Hírlap stábja ellenzi a hirdetést a lapban, s nem partnere a mindenkori kiadónak, vagyis nem segít a lap nyereségessé tételében. Ennek máris cáfolatát adta az a hír, hogy a jelenlegi korlátok között is további hirdetési felületet szabadított fel a lap vezetése. Az átalakulás után természetesen ennek eldöntése a kiadóra vonatkozik, de ehhez kell a főszerkesztő egyetértése.

Pozitívnak tartom, hogy a tárgyalások során nem esett szó a lap tartalmáról, még a formájáról, tördeléséről sem. Vagyis az a szempont, hogy a lap tartalmi részébe nem szólnak bele a külföldiek, érvényesült.

7. Elhelyezés. Ma már úgy látszik, hogy a Kerepesi úton lévő katonai objektum lesz a nyomda és a szerkesztőség, a kiadó székhelye. E téren az angolok teljesen átvették a kezdeményezést. A magyar tárgyaló fél (s én mint konzultáns sem) nem ismeri a legfrissebb ajánlatot. (Állítólag ez sem tartalmaz bérleti díjat.) A gond, hogy az angolok szeretnék a tartós bérlet jogát bevezetni a telekkönyvbe, erre azonban a magyar jogszabályok nem adnak jogot. Az angolok azonban eltökéltek, hogy erre az objektumra igényt tartanak.

A hozzánk eljuttatott tervek szerint a mostani parancsnoki épület alakulna át kiadói-szerkesztőségi épületté. A földszinten lenne a fényszedő részleg. Az elsőn a kiadói-szerkesztőségi vezetés és az értekezletre szolgáló terem. A másodikon a nagyterem. Itt 48 munkahelyet alakítottak ki, plusz a titkárnői asztalok. A tervezők szerint a rovatvezetők is itt dolgoznának képernyő előtt. A harmadikon lenne a rovatszerkesztői tér, itt azonban csak rovatmegbeszélésekre, interjúkészítésekre stb. kerülne sor. (Voltaképpen tárgyalónak is minősíthetjük ezeket a szobákat.) Itt dolgoznának a kiadó egyéb részlegei is, a hirdetésszervezők, a terjesztők, a könyvelők stb. A parancsnoki épülethez szinte fizikailag is kapcsolódó L alakú barakk egyik szárában kapna helyet az archívum. (A másik szára már a nyomdai adminisztráció és előkészítő, színbontó elhelyezésére szolgál. Hozzá kell tenni, hogy a kiadói-szerkesztőségi épületben lenne büfé, étterem is.)

8. Szindikátusi szerződés. Az alábbiakban több, különféle témát érintek, amelyeket a szindikátusi szerződésben kell rögzíteni.

a) Ki, milyen mellékszolgáltatást nyújt. Ennek keretében az MGN nyomdai mellékszolgáltatást ad, valamelyik bank pedig folyószámla-vezetést és folyószámlahitelt nyújt. A Pallas az első évben szállást ad, és az ügyviteli, gondnoki teendőket ellátja. (Ennek eddig évi 9 millió forint az ajánlati része, fele-fele arányban a lakbér, gondnoki, közüzemi szolgáltatás, fűtés, világítás, takarítás, karbantartás, lift, telefon stb. és 4,5 millió az ügyviteli szolgáltatásokért.)

b) Nyomda és kiadó kapcsolata. Az MGN vállalata tartós gazdasági együttműködésre vállalkozik. Írásban kell rögzíteni, hogy a nyomda első számú feladata a Magyar Hírlap nyomása. (Második pedig a Magyar Néphadsereg kiadványainak előállítása, mert erre pedig a HM-mel kötendő szerződés fogja kényszeríteni.)

Az eddigi tárgyalásokon abban állapodtunk meg, hogy a kiadó szerzi be a papírt, így annak költségébe teljes betekintése lesz, a nyomda pedig a felmerült költségek fölött egészen kis nyereséget számol el. (Véleményem szerint ezt az árképzést hosszabb távon kell alkalmazni, rövid távon esetleg a „piaci ár” alkalmazása lenne a legjobb. Az már más kérdés, hogy a Magyar Hírlapra senki sem tesz komoly árajánlatot, hiszen tudja a többi nyomda is, hogy az ilyen ajánlatkérés milyen célt szolgál. Az átmenetkor esetleg az Athenaeum árait lehetne alkalmazni.) Mindazonáltal az angolok nem győzik hangsúlyozni, hogy nem tologatják a profitot az egyik cégből a másikba. Ennek kidolgozása a szindikátusi szerződésben könyvszakértői feladat!

c) A már említett vagyonértékelést el kell készíteni, feltehetőleg a megalakulás után az angolok itt devizaszámlán befizetik a rájuk eső pénz 30 százalékát, és innen fedezik a tárgyi apport kifizetését. (Erre van lehetőség, és a cégbíróságon teendő ügyvezetői nyilatkozat miatt ez a jó megoldás.)

d) Az igazgatóságnak a tervek szerint 5 tagja lenne. Az ügyvezető igazgató, a kiadói vezető, a főszerkesztő hivatalból tagjai lennének e testületnek (s egyben az MGN, valamint az alapítvány által delegálandó személyek köre is ezzel lezárulna), valamint a Pallas és az egyik bank lehetne (leginkább az OTP tart erre igényt) a további delegáló. Hangsúlyozni kell (s nem lehet eléggé!), a delegálás a részvényesek feladata (vagy inkább megválasztás a helyes kifejezés), mert a kinevezés után már nem a delegáló szervezet, hanem a Magyar Hírlap Rt. érdeke a meghatározó. Itt már meg kell szűnnie a ki kit képvisel elvének. (Arra ott a közgyűlés!) Mivel az angol fél jelöli ki a vállalat gazdasági vezetését, valamint a publishert (kiadói vezető), és a magyar fél a főszerkesztőt, a kettejük konfliktusa, bármelyikük visszahívása problémákba ütközhet. Az eddigi tárgyalásokon felvetettük egy konfliktusmegoldó mechanizmus kitalálásának szükségességét, de általánosságokon kívül az angol fél sem tudott javaslatot tenni. Vélelmezhetően a vállalat működését megbénító ellentét feloldására a részvényesek hivatottak, s majd az ő érdekük dönt. A szindikátusi szerződés mellékletében fel kell sorolni a magasabb vezető tisztségviselők kinevezésének és szerződésük felbontásának módjait. Ott kell majd a fentiekre is tekintettel lenni.

e) Külföldi utazás. Sajnos nem látom módját annak, hogy ez külön pont legyen a szindikátusi szerződésben. A Pallas átadja a Magyar Hírlap „részét”, de ezenkívül – mint vegyes vállalat – transzferszerződést kell szereznie a Magyar Nemzeti Banktól a szükséges devizakeretre. Nem lesz könnyű. Az angolok kijelentették, hogy a magyar jogrenden belül kell megoldani ezt a kérdést, miközben természetesnek tartják, hogy egy újságnál sok a külföldi utazás. (Ennek forintellenértékét beállítottuk a költségvetésbe.)

f) Veszteségtérítés. Megállapodtunk, hogy a veszteségtérítés tulajdonosi kölcsönként realizálódik. (Ehhez kell a devizahatóság hozzájárulása!) A kölcsön kamata a mindenkori National Westminster Bank Ltd. (NatWest) alapkamatja (base rate), természetesen angol fontban. (Ehhez is kell devizahatósági engedély!)

9. Még két apróbb megjegyzést kívánok tenni a tárgyalásokkal kapcsolatban.

a) Az előzetes szerződés szerint az MGN magyarországi kiadói tevékenységének központja a Magyar Hírlap Rt. Ezt a megállapodást látszik megszegni az a tény, hogy a The European kiadását csendben átteszik a Láng Kiadóhoz. (Ott adják ki Maxwell életrajzát!) Mivel hetilapról van szó, valamint az elbocsátandó újságírók egyike-másika így álláshoz juthatna, ezért igencsak furcsa ez a magatartás. (Nem beszélve arról, hogy a Magyar Hírlap csapata válik nevetségessé, hiszen mennyire bízik az itteni szerkesztői képességben Robert Maxwell, ha nem meri a társaságra vagy az onnan szerveződő csapatra bízni a The European magyar kiadását. Ez voltaképpen hiúsági kérdés, mert a hetilap nem lesz nyereséges.

b) A magyar felet bízták meg azzal, hogy szerezzen további magyar befektetőket. Ennek a feladatnak a Magyar Hírlap tökéletesen eleget tett. Mégis megütközéssel tapasztaltuk, hogy a hátunk mögött tárgyalásokba bocsátkoztak a Magyar Külkereskedelmi Bankkal, s így befektetési tárgyalásokra is sor került. A Magyar Hírlap szakértői nem ellenzik az MKB részvételét, inkább a magatartás, a bizalmatlanság feltűnő. Ezen a tárgyalások későbbi szakaszában alapvetően változtatni kell.

10. További lépések. A társasági szerződés aláírása közeledik. Amennyiben a HM-mel sikerül a szerződést megkötni, akkor vélhetőleg minden akadály elhárul. (A HM persze csak bejegyzett céggel köt szerződést!) Szükségesnek látszik egy március 1.-december 31. időtávra szervezési tervet készíteni. Erre a január 24-27. közötti tárgyalások jó alkalmat nyújtanak.

 

Budapest, 1990. január 22.

Dr. Breitner Miklós

III. A január 24–27-i tárgyalás

Bokor Pál bejelentette: nem hajlandó a továbbiakban vezetni a tárgyalásokat. A szerkesztőségben elképesztően rossz hangulat alakult ki: újból minden bizonytalanná vált. Az a kör, amely ma vezeti a lapot, szervezkedni kezdett. Azzal érvelve, hogy kapjon tájékoztatást az egész kollektíva a tárgyalások menetéről, szerkesztőségi értekezletet hívtak össze január 22-re. Itt szabályos puccs történt: az előre megszervezett felszólalók vitatták Bajnok kormányszóvivői és főszerkesztői összeférhetőségét, valamint azt, hogy a kuratóriumnak volt-e joga megszavazni az angolok ajánlatát a többség véleményének kikérése nélkül. Voltaképpen mind a két kérdés legitimitás jellegű volt, hiszen a Bajnok elleni nyílt támadással a formális önállósodás mellett álltak ki, a kuratórium esetében pedig azért érveltek az illegitim volta mellett, mert amikor ez a testület (egy formális választás során) létrejött, még valóban nem lehetett tudni, hogy milyen – a lap életét tekintve – sorsdöntő funkciója lesz.

Ezért új kuratórium – s ezáltal új tárgyalódelegáció – felállítását kezdeményezték. Az új kuratóriumba nagyjából ugyanazok kerültek be, mint az elsőbe (a főszerkesztő és a másik helyettes kivételével), a delegáció vezetésével pedig engem bíztak meg. Kijelentve: az új kuratórium nem hajlandó alávetni magát az angol diktátumnak!

Az angol partnerek másnap érkeztek. Kimentem eléjük a repülőtérre, s félrehívtam Lapidot. Elmondtam a helyzetet, mire ő – mű, valódi? – botrányt csapott. Mondandójának az volt a lényege, hogy mi most felrúgtunk egy pár nappal ezelőtt – szóban megkötött – megállapodást. Ő nem fog leülni egyezkedni az új kuratóriummal. Hiszen mi a garancia arra, hogy ha most megállapodnánk, akkor a legközelebbi tárgyalási szakaszra megint nem új tárgyalódelegációval és új szempontokkal kellene szembenézniük. Egyébként is: az alapítvány döntse el, hogy tulajdonosi vagy szakszervezeti pozíciókból kíván-e tárgyalni. Ha az utóbbi – akkor ők kiszállnak az egész üzletből.

Utólag sem tudom megmagyarázni, hogy miért, de úgy éreztem – s ez később be is bizonyosodott –, hogy a fenyegetés ellenére most mi vagyunk előnyösebb helyzetben. Lapid azért jött, hogy tárgyaljon, tehát meg lehet szorongatni. Jeleztem: véleményét továbbítom a kuratóriumnak, s kértem: mi ketten továbbra is tárgyaljunk külön.

Ezen a külön tárgyaláson – amelynek a hangvétele kifejezetten baráti volt – megállapodtunk abban, hogy nekik szakmai-presztízs szempontból, nekünk politikai-gazdasági megfontolásokból nagyon fontos, hogy az első, nyugati tőkére építő napilap-privatizációs üzletet még a választások előtt megkössük! Ezért a továbbiakban segíteni fogjuk egymást a nyilvános tárgyalásokon. Tisztában vagyunk azzal, hogy mind a két félnek túl sok ideje ment már rá a Magyar Hírlap-tárgyalásokra. Ezért ha gyors sikert akar elérni, akkor nem választhat új partnert. Érzékeltettem: nekünk ugyan vannak más ajánlataink is, de személyében érzünk arra garanciát, hogy nem fog a továbbiakban még kedvezőtlenebb feltételeket diktálni. Tehát én segítek neki, ha ő segít nekünk.

Ezt követően tételesen végigmentünk a londoni előszerződés szövegén, és én pontról pontra bebizonyítottam, hogy – a tárgyalások mostani szakaszában – hol tértek el saját eredeti javaslataiktól. Abban maradtunk, hogy a szóbeli ígéretek – lásd 3 éves veszteségtérítés, ötvenszázalékos béremelés – nem ellenőrizhetők, de legalább ami az előszerződésben írásban megvan, a továbbiakban annak szellemében próbáljunk eljárni. Elmondottam, hogy a szerkesztőség alapvetően négy ponton vár tőle segítséget:

1. Legyen kész a nyomda és az új elektronizált szerkesztőség az év végéig.

2. A részvénytársaság legyen a bázisa az egyéb – a tömegkommunikációs ágazatokban tervezett – tevékenységüknek.

3. Garantálják a lap politikai függetlenségét, a főszerkesztő szuverenitását.

4. Engedjenek a merev létszám- és bérfeltételekben.

Ezután Lapid összehívatta az új kuratóriumot, és hosszas alkudozás kezdődött a fenti kérdésekben. Végül a következőkben állapodtunk meg:

1. Ha a Kerepesi úti laktanyarészt tartós bérletbe vehetik, akkor az év végéig színes nyomásra is alkalmas korszerű nyomdát állítanak üzembe, amely elsőbbséget ad a Magyar Hírlap előállításának. A nyomda melletti épületben kialakítják az elektronizált szerkesztőséget.

2. Ha sor kerül a The European kiadására, azt a Magyar Hírlap Részvénytársaságon keresztül fogják megszervezni. A Magyar Hírlap Könyvek kiadására ugyan azonnal nem vállalkoznak, de két éven belül hajlandók „visszavenni” ezt a tevékenységet, amit addig – kft. formában – a Pallasnál végezhetünk.

3. Ami a lap politikai függetlenségét illeti, ők ezt teljes mértékben támogatják: a lap politikai irányvonalába nem kívánnak beleszólni. Sőt: nemigen értik, hogy a londoni előszerződésbe miért úgy került be ez a formula: „a kormányhoz közel álló” politikai napilap. Lapid úgy érvelt: többpártrendszerű demokráciákban ez a közel állás mindig az adott kurzushoz való elköteleződést is jelent. Legyen inkább a Magyar Hírlap mértékadó, objektív hangvételével orientáló, és a jólinformáltságával érje el, hogy mind a kormánypártnak, mind pedig az ellenzéknek érdeke fűződjön a lappal való folyamatos kontaktustartáshoz.

4. Ígéretet tett arra is, hogy a lap nyereségessé tétele érdekében nem fognak bennünket a bulvárosodás irányába terelni. De azt hangsúlyozta: a jobb eladhatóság és a korszerűbb szerkesztés érdekében célszerű lenne a lap címeit érdekesebben, ugyanakkor tárgyszerűbben megfogalmazni, rövidebb írásokat közölni, bővíteni a hirdetési részarányt, ugyanakkor nem tömbszerűen tördelni a hirdetéseket, hanem elszórtan a lapban.

5. Kifejtette azt is, hogy – hűen a londoni előszerződés szelleméhez – a részvénytársaság menedzsmentjéért az angol fél vállal felelősséget, ugyanakkor a Magyar Hírlap mindenkori főszerkesztőjét a magyar részvényesek nevezik ki, méghozzá oly módon, hogy az alapítványnak vétójoga van a főszerkesztő személyének megválasztásánál. Ellenünkre tehát senkit sem tehetnek a fejünk fölé.

6. Végül pedig – ebben a kérdésben volt természetesen a legélesebb az összecsapás – megállapodtunk abban is: a korábbi 53 helyett 60 fő maradhat a szerkesztőség állományában, és a leépítéseket nem a szerződés aláírásának időpontjáig kell befejezni, hanem év végi határidővel.

7. Ami pedig a béremelést illeti, az angol partnerek elfogadták, hogy a 30%-os béremelést 30%-os jövedelememelésként kell értelmezni. (Ez azt jelenti, hogy a bázishoz képest meghatározott bruttó jövedelemtömeget kapunk, ami szabadon felhasználható abban az esetben, ha év végére a szerkesztőség létszáma nem haladja meg a hatvan főt.)

Voltaképpen ezeket a megállapodásokat öntötték a tárgyalások további menetében jogi formába. Így kerülhetett sor arra, hogy január 26-án két alapdokumentumot írtunk alá. Az egyik a Mirror Holdings Limited és a Magyar Hírlap Alapítvány közötti megállapodásokat tartalmazza, a másik a Mirror és a Pallas, valamint az Alapítvány közötti együttműködést rögzíti, amely lehetővé teszi, hogy a Pallas – az év végéig – térítés ellenében a kiadói tevékenységeket a Magyar Hírlapnál továbbra is ellássa. Az említett két irat:


[12. dokumentum]

Pro memoria
  A Mirror Holdings Limited („Mirror”)
  és a Magyar Hírlap Alapítvány („Alapítvány”)
  közötti megállapodásról

 

1. A Mirror tárgyalódelegációja és az Alapítvány megállapodtak abban, hogy társaságokat szerveznek a következő célból:

a) A Mirror kizárólagos tulajdonában lévő leányvállalatként korszerű nyomdavállalatot létesít, amely mindenkor elsőbbséget ad a Magyar Hírlap előállítására. Ezt az elsőbbséget a felek az alantiakban megjelölt nyomdavállalatra vonatkozó szindikátusi szerződésben is rögzítik egy legalább ötéves tartammal bíró keretszerződés formájában, amely a mindenkori magyar piaci árakon vállalja a Magyar Hírlap folyamatos előállítását; e szerződés részleteit az említett nyomdavállalat (Maxwell Színes Nyomda Kft.) és az alantiakban nevezett kiadóvállalat (Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., a továbbiakban „Részvénytársaság”) közötti külön megállapodás fogja szabályozni.

b) A Részvénytársasággal kapcsolatos szindikátusi szerződés viszont kötelezni fogja a Részvénytársaságot, hogy a Magyar Hírlapot az említett nyomdavállalatnál fogja nyomtatni.

2. Felek megállapodnak abban, hogy a Részvénytársaság részvényeinek 40 százaléka angol, 60 százaléka magyar tulajdonban lesz. A Részvénytársaság részvényeinek 5 százaléka az Alapítványé, a Magyar Hírlap szellemi apportja és az Alapítvány tulajdonát képező „Magyar Hírlap” védjegy ellenértéke fejében. Ha a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt. általános jogutód nélkül megszűnik, a „Magyar Hírlap” védjegy visszaszáll az Alapítvány tulajdonába. Az Alapítvány a Részvénytársaság cégbejegyzésétől számított három év letelte után az infláció alapján korrigált névértéken további 5 százaléknyi részvény jegyzésére kap opciót; a részvények kibocsátásának formáját és módszerét a Részvénytársaság Igazgatósága határozza meg.

A Részvénytársaság többi magyar tulajdonosa 15 százalékban a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat és 40 százalékban azonos részesedési aránnyal magyar tőkebefektető intézmények lesznek, elsősorban az OKHB, az OTP és az MKB.

A Részvénytársaság tervezett alaptőkéje 125 millió forint. Ez az összeg a vállalat tőkeszükséglete szerint a jövőben növekedhet. E növekedés a fent részletezett százalékos megoszláson nem változtathat.

3. Felek megállapodtak abban, hogy a Részvénytársaság felállításának időpontjában nem szervezik meg ugyan a Magyar Hírlap közvetlen terjesztését, de az alapító okiratban megemlékeznek arról, hogy a jövőben – egyéb kiadványokkal együtt – vállalkozásszerűen megszervezni kívánják a lapterjesztési tevékenységet is.

4. Felek megállapodtak abban is, hogy a Mirror a Részvénytársaságot jövőbeni magyarországi kiadói tevékenységéhez kapcsolódó vállalkozásainak bázisaként tekinti. Ez alól egyedüli kivételt képez az Akadémiai Kiadóval szervezendő vállalkozás.

A fentiekből következik, hogy amennyiben a Mirror Magyarországon kiadja a The European című lapot, a kiadás kérdését a Részvénytársaság Igazgatósága elé terjesztik. Míg a kiadásra a Részvénytársaságnak opciója lesz, az említett lapot a Maxwell Színes Nyomda Kft. fogja kiadni.

5. Felek megállapodtak abban, hogy a Részvénytársaság megszervezését követően nem zárkóznak el egyéb, olyan gazdaságos vállalkozások megindításától, amelyek a kiadó tevékenységéhez kapcsolódnak, és ezt a szándékot is feltüntetik az alapító okiratban.

6. A magyar részvényesekkel való további tárgyalások során a felek javasolni fogják a következőket:

a) Hogy a Részvénytársaság Igazgatósága héttagú legyen, amelyből hármat a Mirror delegál (éspedig a publishert, a vezérigazgatót és még egy igazgatósági tagot), egyet a Pallas, egyet az OTP azzal, hogy a fennmaradó két tag közül az egyik a Magyar Hírlap mindenkori főszerkesztője, a másik pedig az Alapítvány képviselője. A Felügyelőbizottságba a Mirror mellett azok a magyar tőkebefektetők kerülnek be, akik az Igazgatóságban nincsenek képviselve.

b) Ameddig a Részvénytársaság Igazgatósága nem határoz másképpen, a Magyar Hírlap továbbra is a Pallas jelenlegi szolgáltatásait veszi igénybe, anélkül azonban, hogy ez kizárná, hogy a Magyar Hírlapba (ideértve a tervezés alatt álló mellékleteket) más cég akár magyar, akár külföldi hirdetéseket szervezzen.

7. A Részvénytársaság kiadóját (publisher) és az alkalmazott vezérigazgatót a Mirror nevezi ki.

8. A Magyar Hírlap mindenkori főszerkesztőjét az Igazgatóság egyszerű szótöbbséggel nevezi ki (felek odahatnak, hogy az alapszabályok értelmében a közgyűlés ilyen határozatot hozzon, szintén egyszerű szótöbbséggel), de az Alapítványnak vétójoga van. Ez biztosítja, hogy a Magyar Hírlap főszerkesztőjét a magyar fél választhassa meg.

9. Felek tudomásul veszik, hogy a Magyar Hírlap politikailag független napilapként működik. Ebből adódóan a Magyar Hírlap tartalmára a Mirror semmiféle befolyást nem gyakorolhat.

10. A Részvénytársaság létrehozásáról szóló okmányoknak, mint az alapító okiratnak, az alapszabályoknak, a Részvénytársaság részvényesei közötti, egymás közötti (szindikátusi) szerződéseknek az aláírását követően és annak feltételezésével, hogy a felek az említett okiratokat 1990. március 15-e előtt alá fogják írni, abban állapodnak meg a felek, hogy az új vállalatot még az 1990. év első felében felállítják.

a) Ennek kapcsán a Részvénytársaság a Mirror folyamatos közreműködésével kiképezi és átképezi a Magyar Hírlap újságírógárdáját az új technológia használatára. A Mirror minden tőle telhetőt megtesz, hogy a nyomdaüzem 1991. január elsejéig készen legyen a Magyar Hírlap előállítására annak biztosítása érdekében, hogy az új szerkesztőségi helyiségben az említett lap mindennapi előállítása megtörténhessen.

b) Felek tudomására szolgál, hogy az új technológiára való átállás, valamint a lap gazdaságos előállításának követelménye egyaránt indokolttá teszik a Magyar Hírlap újságíró-állományának racionalizálását és egyben az újságírók fizetésének növelését. Ezért megállapodnak abban, hogy az új kiadói szervezet megalakításával egyidejűleg határozott időre szóló munkaszerződést kötnek azokkal az újságírókkal, akiket a Részvénytársaság az Alapítvány javaslata szerint 1991. január elseje után is foglalkoztatni kíván, valamint határozatlan idejű (bármikori felmondásra jogosító) szerződést ama dolgozókkal, akiket nem kívánnak 1990. december 31. után foglalkoztatni.

c) A szerkesztőség újságírói számára a szerződés életbelépésének napjától számított három hónapon belül, de legkésőbb 1990. május hó 1. napjától kezdődően a bázisfizetés + a mozgóbér, a nyelvpótlék, a 13. havi fizetés és a vezetői prémium együttes összegét 31,5 százalékkal növeli a Részvénytársaság. Ezt a keretet a főszerkesztő saját belátása szerint fordítja az újságírók javadalmazására.

d) Abból a feltételezésből kiindulva, hogy a szerkesztőség minden erőfeszítést megtesz a lap javítására, megnagyobbítására és gazdaságosabbá tételére, a Részvénytársaság által foglalkoztatott újságírói állományt 59 főben állapítják meg. A Részvénytársaság megindulásától számított hat hónap múlva a Részvénytársaság Igazgatósága ezt a létszámot felülvizsgálja, és fenntartja magának a jogot, hogy a létszámot 53-ra csökkentse, amennyiben a fenti remények nem válnának valóra. Ez a paragrafus nem zárja ki az Igazgatóság mindenkori jogát a szerkesztőség újságírói létszámának felülvizsgálatára.

 

Budapest, 1990. január 26.

Bossányi Katalin
 Magyar Hírlap Alapítvány
      Joseph Lapid
 Mirror Holdings Limited


[13. dokumentum]

Megállapodás

 

Amely a Mirror Holdings Limited („Mirror”), a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat („Pallas”) és a Magyar Hírlap Alapítvány („Alapítvány”) mint a Magyar Hírlap Lap- és Könyvkiadó Rt. („Részvénytársaság”) alapítói között az alábbiakban jött létre:

1. Jelen megállapodás közvetlen célja annak az átmeneti állapotnak a rendezése, amely egyrészről a jelen megállapodás kelte és a Részvénytársaság cégbírósági bejegyzése között, másrészről a cégbírósági bejegyzés és a Részvénytársaságnak a Pallas helyiségeiből más helyiségbe való átköltözése között fog eltelni.

Az előbbiekben említett első időtartamot a felek 6 héttől 3 hónapra, a második időtartamot pedig 1990. május 1-jétől 1990. december 31-ig terjedő időre becsülik.

Amennyiben a jelen megállapodás az alapítandó részvénytársaságra ró valamilyen kötelezettséget, a felek a Részvénytársaság Igazgatóságában és szükség esetén közgyűlésén eszközlendő szavazataikkal fogják támogatni.

2. A Pallas előtt ismeretes az a megállapodás, amely 1990. január 25-én a Mirror és az Alapítvány között jött létre, és amelynek egy hiteles másolati példánya jelen megállapodás mellékletét képezi, s amelynek tartalmával a Pallas egyetért.

3. Pallas a Részvénytársaságnak addig is, amíg dolgozóit új helyiségbe tudja átköltöztetni, a Magyar Hírlap eddigi helyiségeiben megközelítően 800 m2 alapterületű irodahelyiséget biztosít egyéb (alant felsorolt) szolgáltatásokkal együtt, az alábbi ellenérték fejében.

Minden, az alábbiakban részletezett ellenérték éves vetületben értendő, és naptári negyedévenként utólagos részletekben fizetendő akként, hogy 15 napot meghaladó késedelem esetén a Részvénytársaság köteles az esedékesség napjától a tényleges fizetés napjáig a törvényes kamatot megfizetni.

a) A bérleti díj az épület fenntartásának aránylagos költsége, a közüzemi díjak (ideértve az eddigi mértékű telefonhasználatot) évi 4,5 millió Ft. Amennyiben a szerkesztőség az eddigi telefonköltséget az infláción túli mértékben túllépi, ezt az összeget a Pallas Vállalatnak a Részvénytársaság megtéríti.

b) A Pallas vállalja a Részvénytársaság adminisztrációjának ellátását, így az ügyvitel, a számvitel, a bérszámfejtés és az adóztatás szolgáltatását, valamint a mérleg és eredménykimutatás elkészítését az 1990. naptári évre vonatkozólag, és minden ilyen szolgáltatásért az ellenérték évi 4,5 millió Ft.

c) Pallas a következő egyéb szolgáltatásokkal biztosítja a Részvénytársaságnak a fenti átmeneti időtartam alatt számlázás ellenében, éspedig az illetékes főosztályon keresztül biztosítja a Részvénytársaság hirdetésszervezését oly mértékben, ameddig azt a Részvénytársaság igénybe venni kívánja.

d) Az eddigi mértékben a Magyar Hírlapnak rendelkezésére bocsátott gépkocsiellátást.

e) A szerkesztőség munkáját segítő eddigi létszám szerinti kisegítő személyzetet 1990. december 31-ig biztosítja.

f) A Magyar Hírlap szerkesztői és egyéb munkatársai részére eddig biztosított szociális juttatásokat.

g) Moszkvai tudósítóiroda szolgáltatásait, melynek évi ellenértéke 1 300 000 Ft.

h) Fotólaboratórium és a kapcsolt mellékszolgáltatások, melyek évi ellenértéke 3,1 millió Ft.

i) A Pallas archívumának igénybevétele szükség szerint és a szerkesztőség részére eddig biztosított sajtótermékek igény szerint, számlázás ellenében.

4. Felek kölcsönösen vállalkoznak mindazon lépések késedelem nélküli megtételére, amely az eddigi mértékben biztosított valutakeret fedezetéhez szükséges, azzal, hogy ennek ellenértékét a Részvénytársaság megtéríti. A Pallas vállalja, hogy a Részvénytársaság megalakulását követően lemond a Magyar Hírlap javára a valutakeret Magyar Hírlapot megillető részéről.

5. Pallas mint munkaadó kijelenti, hogy a Magyar Hírlap alkalmazotti létszámát fenti átmeneti idő alatt nem növeli, és csak nélkülözhetetlen munkaerők pótlását engedélyezi ilyen munkaerő kiesése esetén.

6. Pallas kijelenti a továbbiakban, hogy nincs kifogása az ellen, ha a Részvénytársaság a Pallas illetékes főosztályán kívül akár külföldi, akár belföldi hirdetéseket vesz fel, vagy ha apróhirdetéseinek számát és terjedelmét növeli, vagy esetleg új mellékletek számára keres hirdetőket.

7. A Mirror és az Alapítvány beleegyezik abba, hogy a Pallas továbbra is kiadja a Magyar Hírlap név alatt megjelenő könyvsorozatot, amely célból a Pallas kilenc, erre alkalmas főt megtart a szerkesztőség létszámából.

A Részvénytársaságnak két éven túl joga van eldönteni, hogy a könyvsorozaton a névhasználathoz továbbra is hozzájárul-e, vagy megvonja azt.

8. Azoknak az újságírói állományban lévő dolgozóknak, akiknek a Pallas felmond, de őket a Részvénytársaság nem kívánja alkalmazni, részükre felmondási időre (6 hónap) kifizetett munkabért és annak járulékos költségeit a Részvénytársaság ötven százalékban megtéríti a Pallas Vállalatnak.

9. A Pallas a Részvénytársaság által igényelt különböző szociális juttatásokat külön szerződésben foglalt feltételekkel, ellenszolgáltatás fejében, a Részvénytársaság által igényelt ideig biztosítja.

 

Budapest, 1990. január 26.

Mirror Holdings
 GmbH
      Pallas Lap- és Könyvkiadó
 Vállalat
 
  Magyar Hírlap
 Alapítvány


IV.
  Az aláírás

1. Újabb puccs?

Az angolok azzal utaztak el, hogy a két szerződés nyomán egy héten belül elkészíttetik az alapító szerződést, megcsinálják az üzleti tervet, s legközelebbi tárgyalásukon – ezt február elejére jelezték – meg kívánnak ismerkedni a többi magyar részvényessel, akiknek kiválasztását ránk bízzák. Ha ezen is túl vagyunk, aláírhatjuk a társasági szerződést. Én kikísértem Lapidot a repülőtérre, és ismételten figyelmeztettem: siessünk, mert biztos pénzügyi háttér hiányában a lapot könnyen megfojthatja a nyomda.

Ugyanis még az utolsó januári tárgyalási forduló előtt a Pallas nyomdai osztályvezetője – barátságból – megmutatta nekem azt a levelet, amit az Athenaeum írt a Pallasnak: e szerint márciustól csak napi nyolc oldal terjedelemben tudják vállalni a Magyar Hírlap kinyomtatását, június végétől pedig – sehogy. Én Bajnokhoz fordultam, aki azt mondta, hogy ő semmi végleges megállapodásról nem tud. Ezt követően – január 22-én – levelet írtam az Athenaeum Nyomda vezérigazgatójának, amelyben tájékoztattam, hogy a részvénytársasági tárgyalások elhúzódnak, nyomdát váltani valószínűleg csupán az év végén tudunk, s ezért kérem, hogy a nyomda és a szerkesztőség között fennálló több mint húszéves tartós gazdasági kapcsolatra való tekintettel vállalja az év végéig a lap előállítását.

Válaszát – amelyből egyértelműen kitűnt, hogy Bajnok beleegyezett az ominózus októberi egyeztető tárgyaláson a csupán féléves meghosszabbításba – némi késéssel csak aznap kaptam meg, amikor az angol tárgyalódelegáció már útra készült. Megmutattam (14. sz. dokumentum) a levelet Lapidnak, aki azt mondta: „Nem ügy, el lesz intézve.”


[14. dokumentum]

Magyar Hírlap
  Bossányi Katalin h. főszerkesztő
 
  Budapest
  Lenin krt. 9–11.
  1393

 

Tisztelt Főszerkesztőnő!

 

1990. január 22-én kelt levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom.

A Magyar Hírlap című napilap nyomdai előállítására vonatkozóan az Athenaeum Nyomda nem a Magyar Hírlap szerkesztőségével áll szerződéses jogviszonyban, hanem a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalattal, így a Magyar Hírlap nyomdai előállítása határidejének módosításával szíveskedjenek közvetlenül a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalathoz fordulni.

Tekintve, hogy köztünk nincs szerződéses jogviszony, ebből következően köztünk tartós gazdasági kapcsolat sincs, ahogy erre levelében hivatkozik.

További szíves tájékoztatásul közlöm:

Az Athenaeum Nyomda 1989. 09. 29-én a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalatnál a Magyar Hírlap c. napilap előállítását, illetve az erre vonatkozó szerződést 1990. január 1-jei hatállyal felmondta.

Ezt követően 1989. október 12-én az Ipari Minisztériumban dr. Cseh József miniszterhelyettes, dr. Kiss Elemér államtitkár, Bajnok Zsolt főszerkesztő és Balogh Ádám minisztériumi főtanácsos jelenlétében Németh Jenő igazgató úrral megállapodtunk, hogy az Athenaeum Nyomda a Magyar Hírlap c. napilapot 1990. január 1. napja után is – de csak 1990. június 30. napjáig – előállítja.

Kérem a fenti tájékoztatások szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 1990. január 25.

Tisztelettel
  Szlávik András
  vezérigazgató

 

Én azonban úgy éreztem: nem szabad ennyiben hagyni a dolgot. Magyarázatot kértem Bajnok Zsolttól, aki azt állította, hogy Szlávik hazudik. Kértem, hogy tisztázza a nyomdával a helyzetet, de ettől elzárkózott. Ekkor a Pallas nyomdai osztályának és jogi osztályának vezetőjével, valamint Breitnerrel „megerősítve” találkozót kértem Szláviktól. Erre január 30-án került sor. Az igen rideg hangnemű beszélgetés során – miközben megismételte a levelében írtakat – egyszerűen kirúgott bennünket. Azzal: nincs módjában változtatni a féléves határidőn, mert a mi nyomdai kapacitásunkat már eladta egy készülő új lapnak, amely tőkével is beszállt az Athenaeum fejlesztésébe. Átlátva a következményeket, azonnal összehívtam a kuratóriumot. A kuratórium pedig február másodikára összehívta az össz-szerkesztőségi értekezletet.

Itt újabb puccs történt. Ugyanis Bajnok – aki természetesen tájékozott volt a két (Mirror-MH Alapítvány és a Mirror-MH-Pallas) megállapodásról, azzal érvelt: Maxwellék megbízhatatlanok. Kétséges, hogy egyáltalán létrejön-e az üzlet, és milyen feltételekkel. A nyomdai helyzet bagatellizálásával – és annak kiélezésével, hogy itt a „legjobb emberektől kell majd megválni” – kezdte a tárgyalódelegáció ellen hangolni a szerkesztőséget.

Hosszas szenvedélyes és személyeskedő vita indult meg. Azok, akik úgy érezték, hogy bele fognak kerülni a leépítendők körébe, természetesen Bajnokot támogatták, és követelték: azonnal kezdjünk új tárgyalásokat más külföldi befektetőkkel. Mások azzal érveltek, hogy keressünk az Athenaeum helyett más nyomdát, és akkor nem függünk a Maxwell-féle nyomdától.

Ellentámadásba lendültem, és sikerült magam mellé állítani a jelenlévők nagyobb részét. A Maxwell-megállapodás előrehaladott voltával érveltem, s azzal, hogy körülnéztünk: sem a Szikra, sem a még szóba jöhető Kossuth nem vállalja a Magyar Hírlap előállítását. (Ez az információ a Pallastól származott. De korábban már néhány kollégám is folytatott a két nyomdával puhatolózó tárgyalásokat, ám teljes elutasításra találtak.) Kértem, hogy vagy hatalmazzanak fel arra, hogy hozzuk a lehető legrövidebb idő alatt „tető alá” a Maxwell-társulást, vagy vegye át más a tárgyalások vezetését új cégekkel, de én ebben már nem kívánok közreműködni. Bajnok az általános hangulatváltozást érzékelve jelezte: ő eleve nem kíván senkit sem, mint mondta: „kivégezni”. Ekkor a kuratórium néhány tagja felszólította, hogyha nem vállalja az átalakítással járó felelősséget, akkor mondjon le, s mi majd választunk magunknak más főszerkesztőt. Bajnok viszonválaszában közölte, hogy megfontolja a kérést, de álláspontját még egyeztetnie kell a kormányzattal. (Később azt kérte: március elsejével történjék meg a felmentése.)

2. Mégis van más nyomda?

Február elején ülésezett az országgyűlés, és én – tudósítóként – ott ténferegtem a folyosókon, amikor találkoztam Csöndes Zoltánnal, a Szikra Lapnyomda igazgatójával, aki akkor képviselő volt. „Lerohantam”, és a legőszintébben elmondtam a helyzetünket. Némi kertelés után hivatalos tárgyalásra hívott február 8-án, ahová erősítésként Breitnert is elvittem. Ezen a beszélgetésen kitűnt:

a) Mivel a Népszabadság példányszáma jelentősen visszaesett, ezért a Szikrának most már van szabad nyomókapacitása, de ugyancsak – hasonlóan az Athenaeumhoz – szűkös az ólomszedő kapacitása.

b) Készek – akár március közepétől – átvenni a Magyar Hírlap előállítását, azzal a feltétellel, hogy – megállapodott ütem szerint – növeljük az előre leadandó anyagok arányát, amit fényszedő kapacitásukon szednek ki. A napi anyagokat pedig a Népszabadság-házban, ólomszedésben készítenék. (Ez egyben azt jelentette volna, hogy a napi szerkesztésnek a délutáni órákban át kellett volna költöznie a Népszabadság-házba, ahol erre a célra ingyen kaptunk volna két szobát.)

c) A Szikra ezt az áthidaló megoldást a szedésre csupán az év végéig vállalja. Utána viszont már – a Maxwell-megállapodás értelmében – úgyis elektronizálják a szerkesztőséget, nem lesz tehát szükségünk az ólomszedésre. A további nyomdai közösködésnek részükről nincs akadálya.

d) A Szikra már márciustól napi 16 oldal terjedelemben képes előállítani a Magyar Hírlapot, és nem zárkózik el attól sem, hogy az év során további mellékleteket indítsunk.

e) A Szikra árai 10%-kal magasabbak, mint az Athenaeuméi, ám a nagyobb terjedelem és így a bővebb hirdetési lehetőség ezt a költségemelkedést kiegyenlítheti.

f) A Szikra tartós kapcsolatra törekszik. Tehát ha szerződünk vele, akkor az legalább egy-két év legyen. (Ez volt az ajánlat legkényesebb pontja, hiszen mi már megállapodtunk Maxwellékkel, hogy ők év végén nyomdát telepítenek a Kerepesi úti laktanyába, és itt elsőbbséget adnak az MH előállításának.)

Az ajánlatról azonnal értesítettem Lapidot, aki továbbra is úgy tett, mintha nem tulajdonítana különösebb jelentőséget az Athenaeummal kialakult helyzetnek. Viszont azt mondta: ha sikerülne „nyomást gyakorolnunk” a honvédségre – akikkel ők a mi bevonásunk nélkül külön is tárgyaltak –, s végre megkaphatnák a hivatalos bérleti szerződésre vonatkozó ajánlatot, akkor napokon belül alá lehetne írni a társasági szerződést. Én lótottam-futottam, mindent bevetettem, amit lehet, s végül még Bajnok is hajlandónak mutatkozott arra, hogy felhívja Kárpáti honvédelmi minisztert: segítsen. Így február 12-ére az angolok megkapták a hivatalos ajánlatot: évi 9 millió forintért – ami nagyon előnyösnek tűnt – adják bérbe a Maxwell-cégnek a leendő nyomda és a szerkesztőség helyiségeit.

Közben az angolok ismét Budapestre jöttek (február 9.), Lapid nekem megsúgta: az „öreg” – mármint Maxwell – néhány napon belül Budapestre akar jönni, kizárólag azért, hogy aláírjuk a szerződést. Ezt követően elvittem a delegációt az Országos Kereskedelmi és Hitelbankhoz, az OTP-hez és az OKGT-hez; mindhárom cég jelezte, hogy – bár az eredeti társasági koncepció időközben megváltozott – 20-20 millió forinttal továbbra is társulni kíván a kiadóba. Az angolok szerették volna, ha a Posta és a Postabank is társul, de egy előzetes tárgyalási fordulón már kiderült: a Postabank csak akkor „szállna be”, ha monopolhelyzetbe kerülhetne. Vagyis: ki kívánja zárni a vállalkozásból a többi kereskedelmi bankot. Ebbe én nem mentem bele, mivel a Postabankot – az akkor éppen csődbe menni látszó Magyar Nemzet-szerveződés ismeretében – megbízhatatlan partnernek tartottam. Az angol delegáció közgazdásza, Tom Cohen viszont az OKGT iránt volt bizalmatlan, és azzal érvelt, hogy a menedzsmentért, valamint a gazdálkodásért így is, úgy is felelősek, bevonásunk nélkül külön tárgyalásokat kezdeményezett a Külkereskedelmi Bankkal is. Mivel mi korábban ezt a bankot is megkerestük, itt is kedvező volt az angol ajánlat fogadtatása.

A hétvégét azzal töltöttük – az angolok is, mi is –, hogy lázasan kalkuláltunk: össze lehet-e hozni ilyen viharsebességgel az üzletet akkor, amikor jó néhány feltétel még teljesen ismeretlen a számunkra? Látszott: a mostani szituációban mi kerültünk előnyös helyzetbe, hiszen az angoloknak erőltetett menetet diktált a kilátásba helyezett Maxwell-látogatás. Most már nem tudnak hetekig vitatkozni egy-egy tételen, tehát a leglényegesebb pontokban – az idő kényszere miatt – még javíthatjuk a pozíciónkat. Én abból indultam ki – s ezzel Breitner, valamint a Pallas jogásza, Horgosi Gabriella (aki mindvégig a mi oldalunkon állt) is egyetértett –, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Most az angoloknak sürgős a szerződéskötés, ám mi is nagyon jól tudjuk, hogyha most nem jön létre a megállapodás, akkor a választásokig már nem is fog. Ugyanakkor gazdaságilag és politikailag légüres térbe kerültünk, ráadásul a nyomdai hátterünk is teljesen bizonytalan. Ezért – ragaszkodva az előszerződéshez, amitől az idő rövidsége miatt már az angolok sem tudtak-kívántak eltérni – tárgyalási alapállásunk a következő volt:

a) Bár részleteiben nem ismerjük a kiadó gazdasági tervét, de ez nem is a mi dolgunk. Hiszen a londoni előszerződés rögzíti: a 40%-ban tulajdonos Mirror Group látja el a részvénytársaság gazdasági vezetését, tehát ő is felel a vállalkozás gazdasági eredményességéért vagy esetleges gazdasági eredménytelenségéért.

b) Végső soron nem „verjük át” a bankokat sem, hiszen nekik nem velünk, hanem az angolokkal kell dűlőre jutniuk. Ha tudják, érvényesítsék érdekeiket, ha nem, azért mi nem tudunk felelősséget vállalni. A tárgyalás során ezért azt ajánljuk, hogy az igazgatóság héttagú legyen: a három angol képviselő mellett – ehhez az arányhoz az angolok kezdettől ragaszkodtak – kapjon helyet a Pallas képviselője, valamelyik bank (végül is az MKB vállalta ezt a szerepet) és mi kizárólag arra figyeljünk, hogy mind az alapítvány, mind a mindenkori főszerkesztő a többiekkel azonos jogkörrel vehessen részt az igazgatótanács munkájában (ez így is lett, a másik két bank a felügyelőbizottságban kapott helyet).

c) Ez a tárgyalási szituáció lehetővé teszi azt is, hogy mi a továbbiakban mint 5%-os tulajdonos vegyünk részt a döntések előkészítésében, és az újságírók végre azzal foglalkozhassanak, ami a feladatuk: a tartalmában, szerkesztésében megújuló, korszerű, független politikai napilap arculatának újraformálásával.

Mindemellett engem nagyon nyomasztott nyomdai helyzetünk. Úgy éreztem, hogy Lapid eddigi nagyvonalúsága – s a köztünk kialakult baráti-szakmai kapcsolat – miatt sem engedhető meg, hogy ne figyelmeztessem ismét: ők csak az év végére tudnak vállalkozni új nyomda létesítésére, nekünk viszont – legalábbis a dolgok akkori állása szerint – csupán az év közepéig van nyomdánk. Ismételten felhívtam a figyelmét arra, hogy ez a helyzet egy általunk korábban nem ismert megállapodás következtében alakulhatott ki. Tárgyaljon ő is az Athenaeum Nyomdával, hátha lehet változtatni merev álláspontjukon. Egyben elmondtam, hogy milyen előzetes tárgyalásokat folytattunk a Szikrával, és milyen új lehetőségek körvonalazhatók.

Február 12-én kora reggel kezdtek tárgyalni – jelenlétünkben – az angolok a Szikra vezetőivel. Alan Roe-nak, az angol delegáció nyomdai szakértőjének nagyon megnyerte a tetszését a Szikra, és Lapid elfogadhatónak találta az ajánlatot. Vita kizárólag azon volt, hogy fél évre vagy hosszabb időre szerződjenek. Csöndes Zoltán ragaszkodott ahhoz, hogy neki ez az egész vállalkozás csak úgy éri meg, ha legalább egyéves – de jobb, ha kétéves – szerződésre kerül sor. Lapid pedig azzal érvelt, hogy ők kifejezetten az MH előállítására telepítenének az év végéig Budapesten új nyomdát. Ezért azt ajánlotta: vállalja el a Szikra egy évre a Magyar Hírlap komplett előállítását, az általunk előzetesen ajánlott formában, hosszabb távon pedig a két cég egy közös színes nyomda fejlesztésében, vegyes vállalati formában működjék együtt. A találkozó – látszólag – mindkét fél teljes elégedettségével zárult: azzal, hogy a részletekre a Magyar Hírlap Rt. létrehozását követően, a szerződés aláírása után visszatérnek.

Ehhez képest még aznap, kora délután Lapid rémülten hívott a szerkesztőségben: azonnal jöjjek a Fórum Szállóba, mert nagyon nagy baj van. Ezt a magabiztos, széles látókörű szakembert az egész tárgyalás során – és azt követően is – ekkor láttam először és utoljára elbizonytalanodni. Elmondta: Alan Roe őrjöng, csomagol, és még az esti géppel haza akar utazni, mert úgy érzi, mi a tárgyalások során tudatosan megtévesztettük őket. (Az már fel sem merült, hogy mindenről a Pallasszal kellene tárgyalniuk.) Eltitkoltuk előlük, hogy mégis van Budapesten korszerű, szabad nyomdai kapacitás. Így viszont értelmetlenné vált, hogy a Maxwell-cég önálló nyomdát létesítsen, holott egész koncepciójukat arra építették, hogy a vállalkozásszerűen működő nyomda hozza a hasznot, és ebből fedezik a kiadói részvénytársaság öröklött, illetve induló veszteségeit. Ha viszont nem kell a nyomda, akkor nincs szükség külön megállapodásra a honvédséggel sem, és megszakad a vállalkozási lánc, amit Magyarországon terveztek. Megpróbáltam ismét elmagyarázni: mi semmit nem titkoltunk el előlük – annál kevésbé, hiszen már a londoni előszerződés is tartalmazza a nyomda létesítését –, viszont az Athenaeum ultimátumáról nekünk sem volt tudomásunk. Amikor megtudtuk, azonnal kerestünk új lehetőséget a Szikra személyében. Az angol úr minősíthetetlen hangnemben közölte velem: túlléptem hatáskörömet, nekem nem volt jogom tárgyalni más nyomdával. Az újságíró írjon újságot, és ne avatkozzon az üzletbe. Mielőtt még visszautasíthattam volna ezt a hangnemet, Lapid mérsékletre intett, és bevallotta: neki csak Alan Roe egyetértése esetén van joga szerződni.

Délután háromtól este nyolcig győzködtük Alan Roe-t, voltaképpen eredménytelenül. Ekkor deus ex machinaként megcsördült a telefon. A vonal másik végén Maxwell beszélt, közölte, hogy másnap reggel Budapestre repül, aláírni a szerződést. Ez kész helyzetet teremtett. Alan Roe bánatában berúgott, Lapid, Breitner és én pedig megállapítottuk: most már nem tudnak kihátrálni az üzletből. Lapid riasztotta saját jogászait, mi a mieinket. Egy éjszaka során „összeütötték” a társasági és szindikátusi szerződések alapdokumentumait. Hajnalra a következő alapvető kérdésekben sikerült közös nevezőt kialakítani:

a) A nyomdát mégis megépítik az év végéig, méghozzá a Kerepesi úti laktanyában, az eredeti elképzeléseknek megfelelően, együtt az átalakított elektronizált szerkesztőségi épülettel. Ezért még a társasági szerződést megelőzően érvényes szerződést kell kötni a tartós bérletről a honvédséggel.

b) Elfogadják az átmenetre a Szikrát partnernek, annál is inkább, mert az általunk javasolt feltételek mellett – a már említett magasabb nyomdai költségek ellenére – a tervezett kiadó gazdálkodása az előzetesen kalkuláltakhoz képest előnyösebb képet mutat. Breitner és Tom Cohen egész éjszaka számolt, s megállapodtak abban, hogy ha már a második negyedévben mindennap 16 oldalon állítják elő a Magyar Hírlapot, és ezen belül harminc százalékra növelik a hirdetési felületet, akkor a kiadó folyó gazdálkodása az év végére nullszaldós lehet. Veszteségtérítés így csupán a „hagyatékból”, az előző éves gazdálkodásból keletkezik, kiszámították azt is, hogy ha tavasszal megindítjuk a tervezett sportmellékletet, ősszel pedig a tervezett szabadidő-mellékletet, akkor akár még nyereség is lehet a lapon.

c) Ennek érdekében az aláírást követő héten Budapestre küldik reklámszakemberüket, aki egy önálló ügynökséget – amely része a kiadói részvénytársaságnak – szervez az MH hirdetéseinek koordinálására.

d) Számukra Bajnok mint főszerkesztő nem elfogadható, ezért az alapítványtól várják, hogy a szerződéskötést követően tegyen ajánlatot az új – pártatlan és a kormányhoz nem kötődő – főszerkesztő személyére. A tárgyalások befejező szakaszában – tekintettel a gyorsan változó politikai helyzetre – az angolok már nem erőltették azt a formulát, hogy „kormányhoz közel álló napilap”. Az alapító okirat is így fogalmaz: „politikailag független napilap”.

E pont értelmezéséhez azonban időben néhány napot még vissza kell lapozni a kronológiában.

3. Az új főszerkesztő, aki a sötétbe ugrik

Bajnok lemondását követően a kuratórium újabb szerkesztőségi értekezletet hívott össze még február 7-én azzal a céllal, hogy új főszerkesztőt válasszunk, akit majd ajánlhatunk elfogadásra a részvénytársaság igazgatótanácsának. Emlékeztetőül: a megállapodás szerint a mindenkori főszerkesztőt a részvényesekből álló igazgatótanács nevezi ki az alapítvány javaslata alapján. Ha a szerkesztőségi kollektívát képviselő alapítvány nem tudna jelöltet állítani, úgy ajánlhat főszerkesztőt bármelyik részvényes is, ám az alapítványnak vétójoga van a kinevezésre.

A főszerkesztő megválasztására rendkívül ingerült, vádaskodó, személyeskedő hangnemben – természetesen a már lemondott főszerkesztő jelenlétében – került sor. A megelőző napokban azok az erők, amelyek ma is meghatározók a lap vezetésében, sikeresen lobbiztak. Ám mivel egymás közt sem tudtak megállapodni – Bánki kontra Pintér kontra Bokor személyi ellentétek –, kompromisszumként Németh Péter sportrovatvezető személyében egyeztek ki. Mondván: jó ember, mindenki szereti, és ezért el is fogadja a szerkesztőség. Azt ugyanis tisztán lehetett látni: az új főszerkesztőnek nagyon népszerűtlen feladatokat kell majd megoldania a részvénytársasággá válást követően, s ebben csupán egy – de nem kizárólagos – lépés a létszámleépítés.

A látszólagos konszenzust azonban megbontotta, hogy Mészáros Tamás, a kulturális rovat vezetője – velem együtt – amellett kardoskodott, hogy ne siessük el a választást, írjunk ki inkább pályázatot. Mindkettőnknek az volt az álláspontja, hogy a rendkívül nehéz helyzet miatt inkább kívülről jövő főszerkesztőre volna szükség. Olyanra, akit elfogadnak a különböző politikai erők, elfogad – mert van tekintélye – a szakma, ugyanakkor nem csupán újságszerkesztői-írói képességekkel rendelkezik, hanem menedzseri ismeretei is vannak. Abból indultunk ki ugyanis, hogy az elkövetkező időszakban a főszerkesztőnek – amíg az angolok nem nevezik ki a menedzsert – nemcsak a lappal, hanem a kiadói ügyekkel is foglalkoznia kell, sőt az sem kizárt, hogy a nyomdai telepítés, az elektronikus szerkesztésre való áttérésben is szerepet kell majd vállalnia. Én konkrét ajánlatot is tettem Breitner Miklós személyében, aki szívesen vállalta volna ezt a beosztást. Azzal érveltem, hogy Breitner – ismert újságírói erényein túl – már hosszabb ideje egy külföldi vállalkozás menedzsere, ezenkívül hónapok óta részt vesz a Magyar Hírlap átalakításának előkészítésében, tehát naprakész a gazdasági ügyekben is, és tárgyalópartnerként eddig minden részvényes elfogadta.

Ajánlatom azonban keresztezte sokak érdekeit: azokéit, akik – akkor is, ma is így látom – Németh Pétert áldozatul szánták az átmenet zűrzavaros időszakában, s majd ha elcsitulnak a viharok, be akartak ülni a kész-be. Ezért leszavaztak, majd – Bajnok lelkes támogatásával – megszavazták Németh Pétert. (Nem hallgathatom el, hogy sokan voltak olyanok a szerkesztőségben – és a részvényesek között is –, akik azt szerették volna, ha én vállalkozom erre a posztra. Én azonban még külső ajánlatom megtétele előtt egyértelműen jeleztem: a továbbiakban nem kívánok felső vezető beosztást betölteni a Magyar Hírlapnál, mivel úgy érzem, hogy a tárgyalások során – részben saját ügyetlenségem miatt is – nem tudtam olyan jó kondíciókat kiharcolni a szerkesztőség számára, mint amilyeneket szerettünk volna, s mint amilyeneket egy felkészültebb menedzser esetleg el is érhetett volna.

Németh Péter önmaga számára is meglepetésszerűen csöppent ebbe a szerepbe, de igen gyorsan elhitte magáról, hogy alkalmas rá. A szerződéskötést megelőző tárgyalásokra már eljött velem, de nem szólt bele a döntésekbe, azzal érvelt: nem ért hozzá. Egyetlen saját kezdeményezése volt: még az utolsó szó jogán elment az Athenaeumba, mondván: neki személyes nexusai vannak Szlávik Andráshoz. Szlávik azonban őt is éppúgy elutasította, mint engem.

Visszakanyarodva a rajtaütésszerű szerződéskötéshez: február 13-án Budapestre repült Robert Maxwell. Reggel még aláírta a szerződést a honvédséggel, délben még tárgyalt a kormánnyal, délután előszerződést írt alá a kábeltévézésben való részvételről, majd öt órakor az OKHB tanácstermében aláírtuk a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Részvénytársaság alapító okiratait. (Az alapítvány nevében én voltam az aláíró.) Az aláírók egy pillanat alatt átalakultak igazgatótanáccsá, ahová én – a kuratórium javaslata alapján – Ács György olvasószerkesztőt delegáltam az alapítvány nevében. Az igazgatótanács azonnal beiktatta Németh Pétert, majd megkezdődött a nemzetközi sajtótájékoztató.

Döbbenetes volt az iram: belülről nézve ijesztő is, hiszen minden résztvevő tudta: voltaképpen formális gesztusról van szó, hiszen a társaság érdemi működéséhez még számos feltételt tisztázni kell. Az aláírást egyetlen tény kényszerítette ki: az, hogy Robert Maxwellnek éppen aznap és akkor volt kedve és ideje ehhez az aktushoz.

A rendkívül felkészült és korábban minden részpozícióért élethalálharcot vívó angol delegáció – szakmai értelemben – vereséget szenvedett. Az adott helyzetben számukra már csak egy cél volt fontos: a sajtómágnás elégedett legyen.

Az volt. Sajtótájékoztatóján és az azt követő fogadáson ennek hangot is adott. (A hazai és a nemzetközi sajtó korántsem fogadta kitörő örömmel a megállapodást: a hazai laptársak fanyalogtak, a külföldiek Maxwell „rossz hírét” hangsúlyozták.) Ám Maxwellék számára ez teljesen közömbös volt. Maxwell úgy távozott Budapestről, hogy győzött: lekörözte versenytársait, ő „vette meg” Magyarországon az első politikai napilapot. (A részvénytársaság alapító iratai a Magyar Hírlap irattárában találhatók: másolatot nem tudtam készíteni róluk, éppen a nagy terjedelem miatt.)

1990. február 14-i számunkban én írtam egy részletes tájékoztatást a szerződés „történetéről”:


[15. dokumentum]

Aláírtuk a megállapodást Maxwell-lel

Angol-magyar kiadói vállalkozás a Magyar Hírlap korszerűsítésére – Főszerkesztő: Németh Péter

 

Kedden este ünnepélyes keretek között aláírták a Magyar Hírlap Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság alapító okiratát. Az okiratot a társaság alapítói jegyezték, így elsőként Robert Maxwell, a Mirror Holdings Limited elnöke, aki negyvenszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik a részvénytársaságban. A hatvanszázaléknyi magyar részvényesi kör nevében az aláírók között volt Németh Jenő vezérigazgató, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalattól (15 százalék), a Magyar Hírlap Alapítvány kuratóriumának megbízottja, Bossányi Katalin főszerkesztő-helyettes (5 százalék), valamint Lenk Géza, az Országos Kereskedelmi Hitelbank, Erdélyi Gábor, a Magyar Külkereskedelmi Bank és Tisza László, az Országos Takarékpénztár elnök-vezérigazgatói. A három bank 40 százaléknyi részvényen egyenlő arányban osztozik.

Az alapítást követően került sor az alakuló közgyűlésre, melyen megválasztották a társaság igazgatótanácsát, felügyelőbizottságát. A részvényesek – a társasági szerződés értelmében – főszerkesztőnek választották Németh Pétert, a Magyar Hírlap rovatvezetőjét. Az igazgatótanács héttagú: közülük három személyt a Mirror Holdings Limited delegál, a magyar igazgatókat részben a Pallas és az OTP delegálja, egy taggal képviselteti magát a Magyar Hírlap Alapítvány, és szavazati jogú tagsággal rendelkezik a mindenkori főszerkesztő. (A másik két bank a felügyelőbizottság munkájában vesz részt.)

Mivel a honi tömegkommunikációs piacon még újszerű, ha egy politikai napilap vállalkozásszerű működésbe kezd, a társaság alapítói indokoltnak látták, hogy nemzetközi sajtótájékoztatón válaszoljanak a részvénytársaság alapításával kapcsolatos kérdésekre. A sajtótájékoztatón Maxwell úr kijelentette: nem kívánnak beavatkozni a lapszerkesztésbe. Munkatársa, Tom Lapid úr hangsúlyozta, hogy az angol ügyvezető igazgató csak addig marad ebben a tisztségében, ameddig megfelelő magyar utódot találnak e tisztség betöltésére.

A nap folyamán Robert Maxwell látogatást tett Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettesnél, Glatz Ferenc művelődési miniszternél, valamint Bartha Ferencnél, a Magyar Nemzeti Bank elnökénél. A megbeszéléseken újabb befektetésekről tárgyaltak.

A késő esti órákban Robert Maxwell fogadást adott az Atrium Szállóban a részvénytársaság szervezésében részt vevő szakemberek, illetve a társasággá válást támogató politikusok számára. (Részvénytársaság a Magyar Hírlap kiadására c. háttéranyagunk a 4. oldalon.)

A hír szent – a vélemény szabad

Részvénytársaság a Magyar Hírlap kiadására

A Magyar Hírlap Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság megalapítása ha nem is fordulópont, de mindenképpen új szakasz kezdetét jelzi lapunk 21 éves történetében. Azért nem tekintjük e jeles napot vízválasztónak, mert ami a lap politikai arculatát illeti, hitünk szerint nincs, nem is lehet változás: célunk eddig és ezután is a hiteles, objektív tájékoztatás. Ugyanekkor a részvénytársasággá alakulás sok tekintetben mégis változásokat hoz a Magyar Hírlap életében. Úgy gondoljuk, hogy e módosulások nem tekinthetők szakmai belügyeknek, hiszen több mint 100 ezres olvasótáborunk okkal várhatja el, hogy bepillantást nyerjen a kiadóváltás, a vállalkozásszerű működés kulisszatitkaiba. Annál inkább, hiszen a részvénytársaság megalakításával technikai és szerkesztési értelemben is korszerűbb, olvasmányosabb lap készülhet. Ezért, ha vállalkozásunk sikerrel jár, úgy – reményeink szerint – ennek a folyamatnak első számú nyertese ön lesz, tisztelt olvasónk.

Honnan indultunk és hogyan jutottunk el a részvénytársaság megalakításáig? E hosszas és drámai fordulatoktól sem mentes átalakulási procedúra később talán megérdemli, hogy sajtótörténészek, politológusok is foglalkozzanak vele. Mi most azonban csupán a szikár tényeket kívánjuk közreadni.

A kezdet 1968, amikor a gazdasági reform „védőszárnyai” alatt megalapították félhivatalos kormánylapként a Magyar Hírlapot. Hivatalos kormányzati orgánummá 1987-ben váltunk, jelezve azt a kormányzati törekvést, amely a pártállam szétválásának kezdetével a kabinet újszerű és önállósodó működésének a korábbinál hangsúlyosabb fórumot igényelt. A Németh-kormány tavalyi újjáalakulásakor már jelezte: önmagát nemzeti intézményként tekinti, s mind jogalkotásában, mind gazdaságpolitikájában a többpárti, parlamenti demokráciához vezető átmenetet kívánja szolgálni. Ebből is következően de facto nem kívánta irányítani a Magyar Hírlapot, hanem azt várta el, hogy – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – objektív, mértékadó újságként működjünk. Olyan lapként, amely valamennyi politikai tömörüléstől egyforma távolságot tart, jól informált, pontosan nyomon követi az eseményeket, s a kormányzati döntésekről, azok következményeiről hitelesen tájékoztatja a közvéleményt. Ez a függetlenedési törekvés egybeesett a Magyar Hírlap újságírói gárdájának szándékaival. Mondhatni: e kettős – egybecsengő – elképzelés egymást erősítette is, s így jutottunk el 1989. november elsejéig, amikor jogi értelemben is megszűnt a Magyar Hírlap a Minisztertanács hivatalos lapja lenni.

Gazdasági önállóságunk

A lap politikai függetlenségének jogi tisztázása azonban csak az érem egyik oldala volt. Kezdettől fogva tisztában voltunk azzal, hogy ennek a szó legszorosabb értelmében ára van. Azaz: gazdaságilag önállósodnunk kell, meg kell állnunk a magunk lábán. A vállalkozásszerű működés legtermészetesebb formája a társasággá válás, a tőkebevonás. Abban, hogy partnereket keressünk és találjunk, ugyancsak segítő módon működött közre a Németh-kormányzat. A gazdasági-jogi átalakulás élharcosa Tábori András főszerkesztő-helyettes volt, akinek múlhatatlan érdemei fűződnek ahhoz, hogy már 1989. október 23-án létrejött egy előzetes megállapodás Londonban a Mirror Holdings Limited, a kormányzat képviselője és a Magyar Hírlap között a lap mielőbbi részvénytársasággá szervezésére, elektronizált szerkesztőségi technika bevezetésére, új nyomda létesítésére, a vállalkozási alapokon álló terjesztési hálózat megalakítására. Ez az előzetes megállapodás azt is rögzítette, hogy a Mirror 40 százalékban részesedhet a közös vállalkozásból, a többi részvény magyar tulajdonban marad. Tábori András novemberi, tragikus elhunyta is közrejátszott abban, hogy a társasággá válás tárgyalásai elhúzódtak, s így az „i”-re csak tegnap kerülhetett fel a pont. Ennek ellenére a szerkesztőség valamennyi munkatársa tisztában van azzal, hogy amit elértünk, azért Tábori Andrásnak tartozunk köszönettel. Emlékének ily módon is tisztelgünk.

A Magyar Hírlap részvénytársasággá válásának – az új kiadói szervezet felállításának – híre több külföldi és hazai üzletember képzeletét is megmozgatta. Túlzás nélkül állíthatjuk: több befektető érdeklődött a vállalkozás iránt, mint amennyire az rt.-nek az induláskor szüksége volt. Hogy a tárgyalások során mindvégig a Mirror vitte a prímet, annak oka abban keresendő, hogy vállalkozótársaink közül egyedül ez a neves külföldi cég garantálta az induló időszak veszteségeinek térítését. Megjegyzendő: a Magyar Hírlap jelenlegi vesztesége alapvetően két tényezőre vezethető vissza: az egyik az eddigi kiadó, a Pallas közterheiből adódó többletrezsi, illetve a nyomdai szűkös kapacitás, amely miatt sem a példányszámunk, sem a lap terjedelme nem növekedhetett az olvasói igények szerint. A terjedelmi korlátozások értelemszerűen határt szabtak hirdetési bevételeinknek is, ami pedig – s ez ugyancsak nemzetközi gyakorlat – a jövedelmezőség alappillére. A tegnap aláírt részvénytársasági szerződés – egyebek között – éppen azt garantálja, hogy egy racionálisan működő, kis kiadói szervezet gondozza ezentúl a lapot, amely különböző, a kiadói tevékenységhez kötődő egyéb gazdaságos vállalkozások indítása mellett alapvetően a Magyar Hírlap hirdetési bevételtöbbletéből és új mellékletek indításából kívánja első időben a veszteséget megszüntetni, majd pedig a rentabilitást növelni.

Hogyan áll fel a részvénytársaság? A 125 millió forint alaptőkéjű vállalkozásnak hat alapítója van. A Mirror Holdings Limited 40 százalékos részesedéssel: egyben az angol partner adja a vegyes vállalati formában működő kiadói részvénytársaság teljes gazdasági vezetését. A Pallas 15 százalékos részesedéssel, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, az Országos Takarékpénztár és a Magyar Külkereskedelmi Bank összesen 40 százalékos részesedéssel, valamint a Magyar Hírlap Alapítvány ötszázalékos részesedéssel.

Kisebb létszámmal, korszerűbben

Ez utóbbiról indokolt részletesebben is szólni. Az alapítványt a Magyar Hírlap újságírói gárdája hozta létre, s a cégbíróságon bejegyzett vállalkozás – egyebek között – lehetővé tette, hogy jogi személyként vegyünk részt a társasággá válást megelőző tárgyalásokon. Tehát: rólunk nem dönthettek – nélkülünk. Az alapítvány birtokolja a Magyar Hírlap márkavédjegyét, a lap goodwilljét. Ez az a szellemi apport, amit „beviszünk” a társaságba. Az ötszázalékos tőkerészesedés nem osztható, hanem kollektív részvény: ha majd lesz osztalék, abból az alapítványi céloknak megfelelően lehet javadalmazni a szerkesztőség kollektíváját. Viszont a szerződés lehetővé teszi, hogy három év múlva – feltételezve a nyereséges gazdálkodást – az alapítvány további ötszázaléknyi részvény vásárlására kap opciót, kedvező feltételekkel. E módszerrel elsőként sikerült a honi írott sajtóban a szerkesztőség szürkeállományát „tőkésíteni”.

Néhány szó még a függetlenség gazdasági és politikai feltételeiről. A Mirror Holdings Limited – e társaságtól függetlenül – a közeljövőben korszerű nyomdát hoz létre Budapesten, amely elsőbbséget ad a Magyar Hírlap kiadásának. Ez alapvető feltétele annak, hogy korszerű, jól olvasható, küllemében is megújuló lapot készíthessünk. Ezt a munkát segíti a szerkesztőség elektronizálása is. Ugyanakkor a legnagyobb részvényes okkal-joggal igényli, hogy szervezettebben, hatékonyabban működjék a szerkesztőség, mint eddig. Éppen ezért a jövőben kisebb létszámmal fogjuk a lapot napról napra előállítani, viszont az újságírók anyagi ösztönzése lényegesen javul.

A Magyar Hírlap szerkesztésébe, a lap politikai vonalvezetésébe egyetlen részvényes sem szól bele: erre írásos garanciákat kaptunk. Jól jelzi a tulajdonosok irányultságát, hogy a főszerkesztőt az alapítvány javaslata alapján választották meg. Az alapító okiratok rögzítik, hogy a Magyar Hírlap élére vezetőt a szerkesztőségi kollektíva ellenében nem lehet állítani. Azaz: az alapítványnak e tekintetben vétójoga van.

A Magyar Hírlap tehát gazdaságos vállalkozásként, független politikai orgánumként kíván működni. Hitvallásunknak a polgári demokratikus sajtó legjobb hagyományait jelző jelmondatát választottuk: „A hír szent – a vélemény szabad.”



V.
  A győzelem böjtje

1. Maxwell csapdája

A szerződéskötés ténye részben megnyugvást, részben nagy várakozást váltott ki a szerkesztőségben. Úgy éreztük, hogy politikai és gazdasági értelemben valóban megszűnt a korábbi kiszolgáltatott viszonyunk a mindenkori kormányhoz, ugyanakkor azt is tisztán láttuk: most egy másik hatalom – a profit – vonzásába-taszításába kerültünk.

Február 15-én Lapid, az igazgatótanács elnöke, Maxwell távollétében össz-szerkesztőségi értekezletet hívott össze, ahol biztosította a kollektívát a „szép jövőről”, s egyben közölte: sikerült megállapodnia az Athenaeummal, amely mégis vállalja az év végéig a Magyar Hírlap előállítását. Minden jó, ha a vége jó – s ezzel másnap elutazott.

Breitnerrel együtt nagyon furcsálltuk, hogy ebbe a tárgyalásba nem vont be bennünket – vagy legalábbis nem tájékoztatott a szándékáról –, s abban maradtunk, hogy a szerkesztőséget ugyan nem nyugtalanítjuk, de a háttérben „melegen tartjuk” a Szikra-kapcsolatot, erőnket pedig – mint arról majd még részletesebben írok – a létszámleépítésre, annak szervezeti-személyi-munkaügyi körülményeire koncentráljuk. (Breitner ebben a szakaszban még mindig mint külső szakértő volt a segítségünkre, munkájáért mintegy 100 ezer forintot kapott, amit a Pallas fizetett ki, s elszámolt az átalakulás költségei között.)

Február 19-én Németh Péter megkapta az Athenaeum Lapidnak címzett válaszát:


[16. dokumentum]

Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Részvénytársaság
  J. T. Lapid ügyvezető igazgató
  Budapest

 

Tisztelt Igazgató Úr!

 

Az 1990. február 16-án kelt levelével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:

Levelének azon megállapítására, hogy az „Athenaeum Nyomda Vállalat folytatja a Magyar Hírlap szedését és nyomtatását az eddigi feltételek mellett, 1990. december 31-ig”, a legjobb indulattal is csak azt lehet mondani, hogy ez az Ön alapvető félreértésén alapszik.

Ön 1990. február 15-én felkeresett, és elmondta, hogy szeretnék, ha az Athenaeum Nyomda 1990. december 31-ig folytatná a Magyar Hírlap nyomdai előállítását.

Én közöltem Önnel, hogy nem szándékozom az Önök jogelődje, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat és az Athenaeum Nyomda közt létrejött megállapodáson változtatni, miszerint az Athenaeum Nyomda a Magyar Hírlap előállítását csak 1990. június 30. napjáig vállalja.

Ezt követően Ön közölte, hogy – bár előzetes megállapodás, illetve tájékoztatás nélkül – két szakembert hívatott Angliából, akik a megbeszélésünk napján érkeznek, és az Athenaeum Nyomdába, a helyszínen tekintik meg a Magyar Hírlap készítését, és esetleges javaslataikkal segítségünkre tudnak lenni. Ehhez kérte Ön utólagosan a hozzájárulásomat.

Megállapodtunk abban, hogy a szakemberek látogatását követő napon ismét leülünk tárgyalni az ügyben, és figyelemmel leszünk az esetleges javaslatokra is. Erre nem került sor, csupán az Ön levelét kaptam meg február 16-án.

Az egyértelműség kedvéért a további tájékoztatást adom.

Az Athenaeum Nyomda 1989. 09. 29-én az Önök jogelődjénél, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalatnál a Magyar Hírlap c. napilap előállítását 1990. január 1-jei hatállyal felmondta. Ezt követően 1989. október 12-én az Ipari Minisztériumban dr. Cseh József miniszterhelyettes, dr. Kiss Elemér államtitkár, Bajnok Zsolt főszerkesztő és Balogh Ádám minisztériumi főtanácsos jelenlétében a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat igazgatójával, Németh Jenő úrral megállapodtunk, hogy az Athenaeum Nyomda a Magyar Hírlap c. napilapot 1990. január 1. napja után is, de csak 1990. június 30. napjáig előállítja.

Az Athenaeum Nyomda nem kíván a fenti megállapodástól eltérni, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Magyar Hírlap nyomdai előállítását 1990. június 30. napján befejezi.

1990. január 25-én erről a szándékunkról tájékoztattuk a Magyar Hírlap helyettes főszerkesztőjét, Bossányi Katalint, majd 1990. január 29-én az Önök jogelődjének vezérigazgató-helyettesét, Bencsik Mátét is.

Önnel is, mint a jogutód vezetőjével, ugyanezt tudjuk közölni.

Kérjük, szíveskedjen erről tájékoztatni Maxwell urat is.

 

Budapest, 1990. február 19.

Tisztelettel
  Szlávik András
  vezérigazgató

 

Összeült a kuratórium, és úgy határoztunk:

a) Mivel Lapid éppen London és Jeruzsálem között ingázik, s csak telefonon lehet számára üzenetet hagyni, mi nem ülünk a babérjainkon, hanem tovább folytatjuk a tárgyalást a Szikrával. Hiszen Csöndes Zoltánnal a legutolsó tárgyaláson abban maradtunk, hogy napi bontásban megadjuk számára: milyen ütemezéssel és milyen mennyiségben tudunk előre anyagokat adni (zárt oldalak, hirdetések, előreszedések), ezt most megtesszük.

b) Ehhez azonban ki kell alakítani a 16 oldalas lapszámok koncepcióját, amely egyben lehetővé tette volna új rovatok indítását, az eddigi lapstruktúra korszerűsítését is. A 16 oldalas lapkoncepció kialakításával Pintér Dezsőt bízta meg a kuratórium, azzal, hogy minden rovatvezetővel külön is konzultálva két napon belül tegye le javaslatát a kuratóriumnak.

c) Mivel a kuratórium úgy döntött, hogy élve a Szikra korábbi javaslatával, a tervezett mellékletek közül a leggyorsabban a sportmelléklet hozható össze, ezért a létszámleépítést már az új lapstruktúra és a melléklet figyelembevételével kell végrehajtani.

d) Ezen a kuratóriumi ülésen – Németh Péter ajánlására – megválasztották Bánki Andrást főszerkesztő-helyettesnek, az én korábbi kinevezésemet pedig meghosszabbították az év végéig. A kuratórium azzal érvelt, hogy gazdasági főszerkesztő-helyettesként az átalakulás befejezéséig a helyemen kell maradnom, mivel én látom át a legjobban a gazdasági folyamatokat. (Így maradtam főszerkesztő-helyettes és egyben rovatvezető is.)

e) A Pallas jogászával egyetértésben elhatároztuk, hogy pert indítunk az Athenaeum ellen, és az ehhez szükséges dokumentumok megszerzéséért a Minisztertanács hivatalvezetőjéhez fordulunk, akivel erről a lépésről személyesen is tárgyaltam:


[17. dokumentum]

Kiss Elemér
  a Minisztertanács
  hivatalvezetője

Tisztelt Államtitkár Úr!

 

A Minisztertanács 1968-ban alapította a Magyar Hírlap című napilapot, melynek kiadója a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat volt. A lap előállításával annak alakulása óta az Athenaeum Nyomdát bízta meg, de írásbeli szerződés a nyomda elfogadhatatlan feltételei miatt az utóbbi időben nem jött létre.

Múlt év közepe óta köztudott, hogy a Magyar Hírlap külföldi tőke bevonásával részvénytársasággá alakul. Feltehetően erre való tekintettel az Athenaeum Nyomda 1989. december 31-gyel, majd 1990. június 30-cal a napilap nyomdai előállítását megtagadta.

A szerkesztőség igen nehéz helyzetben van, mert a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat már nem kiadója, a részvénytársaság pedig még nincs bejegyezve, és a kiadói gárdáját sem tudta még felállítani, így gyakorlatilag nincs, aki érdemben tárgyaljon a lap kiadásáról.

Tudomásunk van arról, hogy az Athenaeum Nyomda 1984-ben kifejezetten a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap nyomásának biztosítása érdekében kapott engedélyt arra, hogy – központi pénzből, célhitel formájában – devizáért nyomdagépeket szerezzen be. A gépek három év alatt nem amortizálódtak, vagyis jelenleg is működnek, azokat az Athenaeum rendeltetésszerűen használja, ezért is érthetetlen a lap kinyomtatásának megtagadása.

Miután azon igényünk, hogy a lap továbbra is az Athenaeum Nyomdánál kerüljön kinyomtatásra, csak peres úton érvényesíthető, kérjük szíves közreműködését abban, hogy az Athenaeum 1984. évben eszközölt, devizáért vásárolt gépeinek beruházási és alapdokumentumait megszerezhessük (Ipari Minisztérium, Pénzügyminisztérium).

Az Athenaeumnál kötött szerződéshez azért kell ragaszkodnunk, mert a lap előállítására létrejövő Maxwell-nyomda csak 1991 januárjától üzemel, és az addigi féléves időre még végszükségben is igen nehezen találnánk nyomdát.

 

Budapest, 1990. február 20.

Segítségét köszönöm, üdvözlettel
  Bossányi Katalin
  h. főszerkesztő

 

Kiss jelezte, hogy a dokumentumok beszerezhetők, a pert – biztos, ami biztos – indítsuk el. Egyben felkérte az Ipari Minisztériumot: kezdeményezzen áthidaló tárgyalásokat az év hátralévő részéről az Athenaeummal. (Ehhez Németh Jenő is társult, hiszen mint részvényesnek már a Pallasnak is érdekében állt, hogy a lap előállítása folyamatos legyen.)

Igen feszült helyzetben folytattam ezeket a tárgyalásokat, hiszen mindeközben nekem még el kellett látnom a rovatvezetői feladataimat is, háromnaponként az ügyeletes lapszerkesztői teendőket, s „elhárítani” a kollégák érdeklődő támadásait: kit-mikor-hogyan fogunk „leépíteni”?

Február 21-én – az addig mélységesen hallgató – Lapid Izraelből felhívott este a lakásomon. Kifejtette, hogy a Magyar Hírlap menthetetlen. Ők áttanulmányozták a nyomdai lehetőségeket. A Szikra ajánlata – elvben – elfogadható volna a számukra, hiszen a gazdasági-jövedelmezőségi mutatók így kedvezőbben alakulnak. Viszont formátumot kell váltani, hiszen a Magyar Hírlap hosszúkás formátumát nem tudja a Szikra előállítani. Így a nyomdaváltás azt jelenti, hogy a Magyar Hírlap ugyanolyan formában jelenne meg, mint a Népszabadság és a Népszava. Mivel ők 1991-től indítanák az új nyomdát, amely egy harmadik típusú formátum előállítására alkalmas, ezt a fél éven belüli kettős formátumváltást – Maxwell meggyőződése szerint – nem bírnánk ki: elveszítenénk olvasóinkat. Ezért úgy döntöttek: vagy elintézi a szerkesztőség – nem a Pallas, nem az igazgatótanács, nem a Mirror Group –, hogy az Athenaeum az év végéig nyomja a lapot, vagy ha nem, úgy ők „kivonulnak” a részvénytársaságból. Sőt Magyarországról is, mert itt lehetetlen üzletet kötni. Másnap levélben válaszoltam, amit telefaxon küldtem el:


[18. dokumentum]

Tisztelt Lapid úr!

 

Tegnap esti telefonbeszélgetésünk alapján az alábbiakban kívánom összegezni a Magyar Hírlap Alapítvány álláspontját.

1. A szerkesztőség a tárgyalások kezdetétől mindent megtett annak érdekében, hogy a Mirror csoporttal az együttműködés létrejöhessen, vállalkozási, szervezői feladatokat látott el – Önök helyett is.

Emlékeztetőül: mi intéztük el Önöknek a kedvezményes nyomdai elhelyezkedési lehetőséget, az előnyös bérleti tarifát, és mi értük el, hogy jóval a hazai ügyintézési időn belül aláírhassák a szerződést a honvédséggel.

Ugyancsak a szerkesztőség közreműködésének köszönhető, hogy a három magyar kereskedelmi bank elfogadta az Önök társulási feltételeit.

Hasonlóképpen a Pallas Kiadó – Önök számára előnyös – részvényesi arányának kialakulása is a mi munkánk eredményét tükrözi.

Mindehhez képest eltörpül – de nem lényegtelen –, hogy bízva a társasággá válásban, mi már befejeztük az Önök által szorgalmazott leépítéseket, „felszabadítottuk” a szerkesztőséget az Ön által is jól ismert politikai nyomástól (főszerkesztőcsere), és hozzáfogtunk – önerőből – a lap strukturális átalakításához, a hirdetési bevételek növeléséhez. Ezzel szemben Önök – akiknél a pénz, a nemzetközi befolyás és a gazdasági döntések joga – eddig mit tettek?

2. A Mirror csoport megbízottjai kezdettől fogva ismerték, hogy a szerkesztőség milyen nyomdai gondokkal küzd. Ha ez nem így lett volna, akkor miért vállalták 1989. október 23-i előszerződésükben nyomdai kapacitás létesítését? A szerkesztőség – mint ezt Ön jól tudja – nem önálló jogi személy. Ebből adódóan nem volt módja felülbírálni a Pallas és az Athenaeum megállapodásait: ha Önöknek nyomdai vitájuk van, akkor forduljanak részvényes társukhoz, a Pallashoz. Én Önt több alkalommal is figyelmeztettem a június végi dátumra, az ebből fakadó veszélyre. Bár megbízatásom természetesen nem erre szólt, de ajánlottam Önöknek a Szikra Lapnyomda személyében olyan partnert, amely alkalmas az átmeneti időszakban a Magyar Hírlap előállítására. Ön is megerősítette: a részvénytársaság számára a Szikra gazdasági kondíciói előnyösek.

3. Önök engem mindezért felelősségre vontak, holott inkább köszönetet kellett volna mondaniuk. Majd – szóbeli – megállapodást kötöttek az Athenaeummal, amely ezt azonban nem ismeri el, és ragaszkodik ahhoz, hogy a lapot csupán július elsejéig állítsa elő. Ha sikertelen tárgyalásuk az Athenaeummal – amelybe eleve nem vonták be a szerkesztőség vezetőit – ilyen eredménnyel járt, akkor vajon milyen morális, illetve jogi alapja van annak az utasításának: intézzük el személyes kapcsolataink révén, hogy mégis vállalják a lap előállítását?

4. Maxwell úr üzenetét, miszerint ha nincs Athenaeum, úgy kivonul a már említett részvénytársaságból, kizárólag zsarolásnak tudom tekinteni. Sajnos megszokták, hogy mi itt – jó szándékúan – sok mindent elintéztünk Önöknek, s most, amikor Önöknek kellene lépni, ellenünk fordulnak. Mit várhat a Magyar Hírlap attól a legnagyobb részvényesétől, amely az első akadálynál ahelyett, hogy segítené, éppen a vállalkozása tárgyát, magát a lapot kérdőjelezi meg, hagyja magára? Netán mégis azoknak a politikai csoportoknak volt-van igazuk, akik óva intik a magyar tömegkommunikációt a Maxwell-féle gazdasági társulástól?

5. Önök aláírtak egy társasági szerződést, aminek jogi következményei vannak. Ha részvényeiket el kívánják adni, ennek van törvényes módja. Ha Maxwell úr ki kíván vonulni a Magyar Hírlapból – s mint említette: egész Magyarországról –, ám tegye. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ezt az üzleti kudarcukat jóval nagyobb nemzetközi sajtóvisszhang fogja kísérni, mint alig egyhetes „bevonulásukat”. Garantálhatom, hogy ennek hatására Önök nem tudnak majd a térség más államaiban sem üzletet kötni. Tapasztalni fogja, hogy él még a szakmai szolidaritás, s ebből adódóan Maxwell urat megbízhatatlan, szavát szegő vállalkozóként fogják Kelet-Európában elkönyvelni.

6. Végezetül: Ön többször is hangsúlyozta, hogy a társaság létrehozásában igen nagy szerep jutott a kettőnk személyes, szakmai-emberi jó viszonyának. Tegnapi telefonintenciói arra engednek következtetni, hogy ez a múlté. Egyértelműbb kiállást, határozottabb intézkedést vártunk el Joseph Lapidtól. Csalatkoznunk kellett. Ami persze nem jelenti azt, hogy feladjuk: a Magyar Hírlap nem fog megszűnni! Mi szegények vagyunk, s ezzel vissza lehet élni. De nem megyünk bele az egyik kiszolgáltatott viszonyból a másikba: meg fogjuk találni a lap fenntartásának egyaránt demokratikus és gazdaságos feltételeit. Ha kell, Önök nélkül.

Budapest, 1990. február 22.

Üdvözlettel
  Bossányi Katalin
  h. főszerkesztő

 

Lapid magatartása mélységesen megdöbbentett és elkeserített: rá kellett ébrednem, hogy az üzletben nincs barátság, és úgy tűnik, az üzleti tisztesség sem a legfőbb erénye angol partnerünknek. Ezért – anélkül, hogy ezt a szerkesztőségben közhírré tettem volna – Németh Péter s még egy-két kolléga tudtával külön tárgyaltam Lenk Gézával, az OKHB vezérigazgatójával. Az OKHB nemcsak részvényeseink közé tartozik, de egyben a számlavezető bankunk is volt.

A nyomdahelyzet és a Maxwell-ultimátum ismeretében Lenk azt ajánlotta: a három kereskedelmi bank – amely a Mirror Grouphoz hasonlóan együtt 40%-ban részvényese a kiadónak – megveszi az angol cégtől a 40%-os részesedését, és a részvényeket piacra dobja. Közben – kedvezményes hitellel – segíti a kiadói munka folytatását: ezt a Pallasszal együtt megoldják. Mi – a lehető leggyorsabban – kutassunk fel új kiadói helyiséget, és biztosítsuk a Szikrát: ők fogják előállítani a lapot. (Még aznap kiderült, hogy a korábban kisrészvényesnek tűnő – előzetes ajánlatukban ugyanis 5 millió forintos készpénzes befektetés szerepelt – MÁV a csekély tőkebefektetés mellett a Keleti pályaudvar közelében is fel tudna ajánlani elektronizált szerkesztőségi helyiség kialakítására alkalmas épületet, apportként.)

Lenk Gézával abban is megállapodtunk: ha a Maxwell-cég tényleg „kivonul”, úgy az aláírt szerződés értelmében perelhető, s a kártérítésből az idei esztendő veszteségei bőven fedezhetők. Tehát: nem kell beadni a derekunkat, Maxwellék nélkül is életképes maradhat a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt.

Én ebben a szellemben tájékoztattam a főszerkesztőt és a kuratóriumot.

Február 26-án megérkezett Budapestre Lapid; közölte, hogy sajnos nem tudta elolvasni a telefax üzenetemet, mert nyilván rossz volt a gép. Ő most azért jött, hogy tisztázza Szlávikkal és Németh Jenővel: az Athenaeum miért szegi meg a neki szóban adott megállapodást?! Én közöltem vele, hogy mi felkészültünk: nélkülük és az Athenaeum nélkül is talpon fogunk maradni!

Még aznap délután Lapid a szerkesztőségbe hívatta Szlávik Andrást és Csöndes Zoltánt is. A beszélgetésen részt vett – a szerkesztőség vezetőin kívül – Németh Jenő, valamint a jogászok is. Lapid „összeugrasztotta” a két nyomdaigazgatót, ám mindkettő hajthatatlannak mutatkozott, s eredeti álláspontját hangoztatta. Többórás, becsületsértéssel is felérő veszekedés után Lapid felszólította a jelenlévőket, hogy hagyják őt magára Szlávik Andrással. Félóráig voltak együtt, s hogy mi történt ezen a beszélgetésen, azt a mai napig homály fedi.

Február 27-én Szlávik András magához kérette Németh Pétert. (Breitner, a Pallas jogásza és én is vele mentünk.) Ám nem a vezérigazgató, hanem a helyettese fogadott bennünket. Közölte:

a) Olyan nagy a „nyomás” az Athenaeumra a minisztérium és a bankok részéről, hogy nem tudják tartani korábbi álláspontjukat.

b) Vállalják a Magyar Hírlap nyomását 1990 végéig, azzal a feltétellel, hogy a nyári hónapokban a Szikra – előre meghatározott ütemezés szerint – az anyagokat fényszedéssel előre kiszedi, ám ez a két nyomda belügye. A részvénytársaság igazgatóságával erről megállapodtak, a szerkesztőség vezetőivel pedig az előre anyagok leadási módjáról és a nyomdai határidőkről kívánnak írásos megállapodást kötni.

c) Van egy harmadik nyomógépük is a pincében: ezen fogják előállítani a Pesti Hírlapot (eredeti megállapodásuk szerint a mi nyomókapacitásunkon állították volna elő), ám szükséges egy kiegészítő berendezés, amit csak svéd importból lehet beszerezni. Szeretnék, ha a Maxwell-cég a lízingdíj felét megtérítené a számukra. De ez nem feltétele a folyamatos előállításnak, hanem csak egy kérés, amit tolmácsoljunk Lapidnak. (Aki ettől elzárkózott, majd londoni meghívásokkal „kárpótolta” a nyomda vezetőit.)

Úgy tűnt, hogy ezzel a mi nyomdai ügyünk rendeződik. (Hogy még mi minden történhetett a háttérben, azt nem tudom. Mindenesetre március közepére kiderült, hogy a nagy hírveréssel beharangozott Pesti Hírlap – az Athenaeummal való vitája miatt – nem tudott megjelenni, s csak késéssel, a Szikra előállításában, a Népszabadság formátumában jelenik meg mind a mai napig.)

2. Lebegtetve

A szerkesztőség vezetése – a kuratórium egyetértésével – úgy döntött, hogy bár bizalmunk nem töretlen legnagyobb részvényesünkkel szemben, mi tartjuk magunkat a megállapodáshoz. Ezért:

a) Március 1-jével megváltoztattuk az impresszumot. Ezen a korábbi kiadó, a Pallas helyett ezentúl az szerepel: „Kiadó: Robert Maxwell.” (Én azt javasoltam, hogy így szerepeljen: „Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Részvénytársaság. Felelős kiadó: Robert Maxwell”, de a jogászok azzal érveltek, hogy mivel az igazgatótanácsban a három angol résztvevő közül a publisher Maxwell – akit Lapid testesít meg –, ezért a már jelzett megnevezés a helyes. Utóbb is azt hiszem, azért kellett volna ragaszkodni a részvénytársaság megjelöléséhez, mert így úgy tűnik az avatatlanok számára, mintha az angol sajtómágnás 100 százalékos tulajdonosa lenne a lapnak.)

b) Március közepére befejeztük a létszámleépítést. Ez a következőképpen történt: minden elbocsátandó újságíróról a kuratórium döntött, tehát nem a főszerkesztő vagy helyettesei „önkényeskedtek”. A leépítés módszerére az én javaslatomat fogadta el a kuratórium, és a Pallas ennek végrehajtásában jó partnernek bizonyult. Eszerint: a korkedvezményes nyugdíjazást kérők (így a volt főszerkesztő és helyettese is) a Pallas státusába kerültek át, három kolléga, aki már túl volt a nyugdíjkorhatáron – a féléves felmondást igénybe véve – ugyancsak a Pallas státusába került át, hét kollégát – akik ezt kérték – átvettünk a részvénytársaság stábjába, megemeltük a többiekhez képest jelentősebb százalékkal a bérüket, hogy magasabb legyen a nyugdíjalapjuk; nekik az év végével fog felmondani a részvénytársaság, hat kolléga kilépett, hatnak pedig felmondtunk szakmai okokra hivatkozva.

Így – leszámítva a magunkkal vitt leendő nyugdíjasokat – a részvénytársaság újságírói állománya 53 főre apadt. Akkori szándékaink szerint év közben még szerettünk volna minőségi cseréket végrehajtani, a sportmelléklethez a sportrovatot megerősíteni, az olvasószerkesztői gárdát kiszélesíteni. A leépítés – bár az elvekben mindenki egyetértett – kiélezte a rovatok közötti érdekellentéteket, és végül a belpolitikai rovat kuratóriumon belüli túlsúlya miatt a szükségesnél kedvezőtlenebbül érintette a külpolitikai, a kulturális, a gazdasági és a fotórovatot. (Mivel a leépítés technikai lebonyolítása az én feladatom volt – gondolom –, a később történtekben ennek is lehetett szerepe.)

c) Lapiddal és a Pallasszal egyetértésben a 30%-os jövedelemtömeg felhasználásához március elsejétől, azaz a részvénytársaság első működési napjától kezdve volt jogunk. A béremelés módjáról és a differenciálás mértékéről a főszerkesztő és a két helyettes döntött; a technikai segítséget Breitner adta. (Én e kérdésben is vitába keveredtem két vezetőtársammal, de leszavaztak.) A kollégák április elsejétől kapták az átlagosan 30%-kal magasabb fizetést, ám ez igen nagy differenciálást jelentett. Megítélésem szerint hiba volt, hogy kisebb béremelést kaptak a leépítések miatt többletfeladatokat ellátó munkatársak, és aránytalanul magasat a vezető beosztású szerkesztők, rovatvezetők. Igaz, bértartalékot is képeztünk az évközi kiegyenlítésekre, valamint úgy döntöttünk, hogy összevonjuk az alapbért és a mozgóbért, a nyereségjutalmat pedig – amit korábban csak a felső vezetők kaptak – ugyancsak tartalékoljuk, s ebből a szerkesztőség valamennyi munkatársa számára 13. havi fizetést adunk az év végén. (A főszerkesztő és két helyettesének bérét az angolok által rendelkezésünkre bocsátott üzleti terv alapján Lapid jóváhagyásával állapította meg az igazgatótanács.) Az angolok a bérelosztás módjába nem szóltak bele, csak a létszám és a bértömeg felhasználását kívánták – majd az év végével – ellenőrizni.

d) Bár az ígért reklámszakember nem érkezett meg, mi március elsejével – az adott lapterjedelmen belül – 30%-ra növeltük a hirdetési felületet, és szétszórtuk – az angolok korábbi kívánságának megfelelően, szemben a korábbi tömbös hirdetési móddal – a lapban a hirdetéseket. Így például az első oldalon is közlünk hirdetéseket, természetesen a többinél magasabb tarifáért. Hirdetési bevételeink pl. március hó folyamán már nullszaldóssá tették – a nyomdai, terjesztési költségek növekedése ellenére – a folyó kiadásokat. (Ez nem jelenti azt, hogy a lap egész kiadása ne lenne még veszteséges.)

Érzékeltetésül, hogy milyen hevenyészett adatok alapján kellett dolgoznunk, mellékelem az angolok üzleti tervének összefoglaló adatsorát. (A részletest ugyanis nem kaptuk meg, mondván: az a menedzser feladata lesz.)


[19. dokumentum]

Magyar Hírlap Business Plan
  Editorial Costs (szerkesztőségi költségek)

 (Ftthousands)
 199019911992
Headcount (létszám)
     reporters (újságírók)535356
     other (egyéb)1388
     library/darkroom (archívum)244
 ––––––––––––––––––
Total Employees686568
 ––––––––––––––––––
Salaries (bérek) Journalists (újságírók)289003612549852
     Other (egyéb)271030053606
 ––––––––––––––––––
Total Salaries (összesen)316103913053458
ALB (43%) SZTK135921682622987
 ––––––––––––––––––
Total Compensation (összes munkaerő ktsg.)452025595676445
Contributors (honorárium újságíróknak)8000900011000
Photo Contributions (honorárium fotósoknak)200024002750
Newspaper, Books (hírlap-előfizetés)250030003450
Home Travel, Hotel (belföldi utazás, hotel)500600700
O/S Travel/Hotel (külföldi utazás, hotel)400050006000
News Services (hírügynökségek)400004800052500
PTT (telefon, fax, posta, telex)220026003000
Stationery (irodaszer)150020002450
Night O/T (túlóra, ügyelet)220026003000
Photo Lab alloc (fotólaboratórium)4000
Photo materials (fotóanyagok)10001200
Training (kiképzés)10008000
Blgd costs (lakbér, fűtés, világítás stb.)45001200010000
Eqpt depreciation (értékcsökkenési leírás)1667200012000
SW/HW Maintenance (elektronika fenntartási költségei)15002000
Reporters (közlekedés, taxi, étkeztetés, repi stb.)150036001500
Cars (autó, XX, km-pénz)30004100
 ––––––––––––––––––
Total123769159256192095

 

A szerkesztőség vezetése úgy érezte – utóbb is úgy látom: okkal –, hogy ami a mi feladatunk volt, azt időben megtettük. Ehhez képest mind az angol partnerek, mind a Pallas a következőkben késlekedett:

a) A Pallas nem nyitotta meg március elsejével a Magyar Hírlap Rt. alszámláját: így a bevétel-kiadás tételek – tekintettel a növekvő hirdetési bevételekre – nem voltak jól nyomon követhetők.

b) A rendeletekben előírt határidőn belül csupán a magyar részvényesek utalták át a pénzt, az angolok nem.

c) Ebből következően nem tudtuk bejegyzésre beadni a Cégbíróságnak az Rt. alapító okiratait.

A tarthatatlan helyzet feloldása érdekében – egyeztetve a magyar részvényesekkel – 1990. április 14-re igazgatótanácsi ülést hívattam össze az alapítványt képviselő Ács György nevében. (A szerződés szerint bármelyik részvényes összehívhatja az igazgatótanácsot.) Ezt a lépést az angol partnerek sérelmezték, s végül abban maradtunk, hogy nem hivatalos, hanem operatív igazgatótanácsi ülést tartunk. Ezen én már csak meghívottként vettem részt.

Az ülésen Lapid jelezte:

1. Napokon belül meg kell érkeznie az átutalásuknak. (Szerinte már rég feladták, és fontjaikat a magyar bankrendszer kamat nélkül használja.) Utóbb a dátumokból kiderült: csak az akkori határozott magyar fellépés hatására utalták át a pénzt.

2. Mivel a cégbejegyzés még nem történt meg, megegyeztek a Pallasszal, hogy a márciusi bérünket meghitelezik, s ezt majd az év végi elszámolásnál kiegyenlítik.

3. A többi magyar részvényes egyetértésével kinevezik Breitner Miklóst menedzsernek abban az esetben, ha ehhez Maxwell is hozzájárul. (A szerződés szerint a teljes menedzsment angol, így az ügyvezető igazgató kinevezése is az ő jogkörük.)

A feszengő hangvételű igazgatósági ülésen én még rákérdeztem: hol tartanak a tervezői munkák a Kerepesi úti létesítmények ügyében, van-e már kivitelező? Kiderült, hogy a tervek készen vannak, ám szerződni még nem szerződtek senkivel. Lapid – meglehetősen árnyalt hangnemben – utalt arra is, hogy esetleg változhat a koncepció. Mégsem a Kerepesi úton létesítenek nyomdát, hanem közösen a Szikrával egy nagyobbat. Éreztük: minden ponton lebegtetve vagyunk.



VI.
  A mór megtette kötelességét…

Ez az igazgatótanácsi ülés volt az utolsó, ahol még érdemben beleszólhattam a részvénytársaság ügyeibe. Ugyanis időközben megtörténtek a választások, és én, pártonkívüliként ugyan, de mandátumhoz jutottam a szocialista párt listáján.

Bár bekerülésem teljesen esetleges volt (korábban nem volt szó arról, hogy képviselői munkát vállaljak, csupán „kölcsönkérték” a listára a nevem, s csupán a torz választási rendszer folytán, a párt egyéni jelöltjeinek katasztrofális veresége következtében „futottam be”, azonnal vállaltam a döntés morális és egzisztenciális ódiumát. Erre egyébként a főszerkesztő fel is szólított: válasszak! Tudomásul vettem, hogy egy politikailag független napilap főszerkesztő-helyettese nem lehet egyben pártképviselő is, ezért lemondtam főszerkesztő-helyettesi tisztemről, de még április végéig elláttam rovatvezetői és szerkesztői feladataimat.

Április végén a kuratórium úgy döntött, hogy megköszönik eddigi közreműködésemet, s nemcsak mint főszerkesztőnek, hanem mint újságírónak is felmondanak, hivatkozva az összeférhetetlenségre. A felmondólevelemet 1990. május 10-én kaptam meg, 7 hét felmondással. A parlamentben 16 újságíró képviselő van, közülük egyedül nekem szűnt meg a munkaviszonyom.

Azóta nincs kapcsolatom a Magyar Hírlappal, s a részvénytársaság ügyeiről csak áttételesen van tudomásom. Így például tudom, hogy végül Breitner Miklós nem vállalta a menedzseri tisztet, részint az újból bizonytalanná váló nyomdai helyzet miatt, részint mert kedvezőbb ajánlatot kapott a Népszabadságtól. (Utóbb ezt is nekem rótták fel.)

Június közepén-végén, amikor e sorokat írom, a részvénytársaság cégbejegyzése már megtörtént, ám munkaszerződést a kollégákkal még mindig nem kötöttek. A menedzseri poszt nincs betöltve, s a nyomda építésében, a szerkesztőségi helyiség kialakításában előrehaladás még nem történt.

A parlament által elhatározott, a magyar sajtó privatizációs ügyeit vizsgáló bizottság megidézte Németh Pétert is, ám ő a meghallgatásra helyettesét, Bánki Andrást küldte el. A bizottság ezt nem fogadta el. A Magyar Hírlap – miközben hangneme inkább liberális jellegű – szoros szakmai-információs kapcsolatot épített ki az új kormánnyal. S bár az MDF ülésén elhangzott: szerezzék vissza hivatalos kormánylapként a Magyar Hírlapot – úgy tudom –, erre hivatalos törekvés nincs. A kapcsolat enélkül is kölcsönösen kielégítőnek tűnik, s remélem, a lap meg tudja őrizni függetlenségét.




Hátra Kezdőlap Előre