Csak a zenét

Csak a zenét, csak a zenét,
csak a zenét szíveled még,
mert tél van, tél van s te a
parazsas, nefelejcs-kék
egeket szeretnéd.
Mert tél van, tél van s te a
hangok hab-futamába
úgy hajolsz, mint a Duna
vizére az árva,
szomorú nyárfa.
Szomorún s árván vársz te is
tél végén, tavasz előtt,
s nem a pincédben,
de, ami leverőbb,
legbelül nincs tüzelőd
csak a zene, csak a zene.
Minden nyomorék este
itt melegedsz, kuporogsz
a borszín-árnyú, zsenge
hangokba beleveszve.
Beleveszve, beleigézve
lángjukhoz egyre simulva,
mintha ez a csengés-zengés,
táncolás a fagy durva
képére tavaszt húzna.
Tavaszt, tavaszt, aminek föl
kell törnie mostmár, tudod,
ezt a vaskos jégből,
bánatból vert lakatot.
Ezért csak ezt hallgatod
csak a zenét, csak a zenét,
csak a zenét szíveled még,
mert a télnek vége s te a
parazsas, nefelejcs-kék
egeket látni oly régen szeretnéd.



Hátra Kezdőlap Előre