Nézd, milyen sárga a nap! |
az ég elé támaszkodó nyárfa levelébe. |
Szürke és merev fönn az ég, |
három fátyolfelhő lágyítja, |
és lefelé, amerre egyre jobban szédül a nap, |
kék, egészen lehelet-kék. |
|
De a nyárfa nem törődik ezzel, |
a nyárfa ott áll, ott áll |
mint megkövesedett iszapba ősi madárszárny, |
|
Egy kertből görbül az utcára |
a megfagyott lombzuhatag. |
Kislányok lebegnek az utcán. |
Egyiknek, mint a nap, köténye sárga. |
De gyönyörű most lélegzeni! |
Mindenütt akácfák fehér kisértete |
lopódzkodik felém a dombokról: |
de gyönyörű most lélegzeni! |
|
Köszöntlek örömömben, nap! |
tudom, holnap újra beragyogsz engem. |
Köszöntlek örömömben, nap! |
én is így szeretnék egyszer |
az utcáktól és a fáktól elbúcsúzni. |
|
Nap, a gyöpös udvaron járkálok, |
és odaküldöm hozzád a szemem, |
a fák szétálló boglyái fölött |
odaküldöm hozzád a szemem. |
|
|