Az időből nem marad

Az időből nem marad
meg csak a tenger s a zöld halak
kinyílt előttem a szerelem könyve
s becsukódott örökre
ó lapjai villám-lapjai
mosollyal jött villámlani
és rámcsapódott az öt ajtó
borzas fiú hegyekben alvó
hegyekben alszom ágyon ébredek
velem vagy furcsa zászló-szült gyerek
messze utazom fekete vonaton
mindig mint a katonák szomjazom
ha fekszem lábam a mész-falig ér
mert minden ami van fehér
hisz én is abból lettem
ami csírát hajt melegben
és fűből vasból és sugárból
mégse sírok akárhol
csak a földben
ahol először megfürödtem
más csillagok más csillagok
az vagyok amit itt láthatok
és nem szeretem a madarakat
ha elalszanak
mindig el akarom mondani
hogy nem tudok bólintani
és mégis meneteltem
homlokod vérzik a szememben
s a halál olyan hegy-nehéz
vedd le hátamról tévedés
aztán már nem kell félnetek
ami szép egyre szebb
mint a nárcisz-homlokú hajnal
együtt szoktam úszni a szél-csapattal
igen talán a hosszú szél
örökké él
de én nem
én még hiszek az újjászületésben
mit látna az emberiség
ha nem égne el a sötét
ha nem gyúlna nem lobogna
az egek világítótornya
lehet hogy megijedek de
számitok védő tenyeredre
hisz akkor meg máskor is
a tavasz kislány-térde visz
s hogy mitől nem tudom
félek ezen az uton
pedig nyolcszázezer év
az isten félfogára sem elég
egyik vállamra a nap ült
a másikon félhold a kürt
s egy szó az embert visszazárja
mint kanárit a kalitkába
az időből nem marad
meg csak a tenger s a zöld halak



Hátra Kezdőlap Előre