Csupasz mellel

Csupasz mellel a kert végébe
surranok, hogy lássam
a lobogó házat kelet felé:
éppen a tetején guggol
az óriás nyári telihold.
S kiált a levelibéka
a fekete orgonabokron,
kiált a láthatatlan vadliba fölöttem,
kiált a szívem érted.
Segélykiáltás a telihold
izzó cseréptányérja előtt,
a fák kormos csipkéi alatt
és a zizzenő homokban.
Ebből a homokból gyúrták a teliholdat,
ebből a homokból a fákat,
ebből a homokból vagyok én, te,
a orgonabokor és a levelibéka.
A homok kiáltása és hallgatása,
a szívem kiáltása és hallgatása;
kiált a vadliba és elsuhan.
Föltápászkodik a telihold
és elmerül égve-villódzva
a gyöngyház tengerekbe.



Hátra Kezdőlap Előre