Szerelmem, te messze-ágaskodó folyó, |
térj vissza szépen homokos partodba. |
|
Szerelmem, te ordítozó folyó, |
csöndesedj és lassan forogj velem |
|
Nézd, a lenyakló nap milyen megalázó: |
beteg ereszti semmibe hulla-fejét. |
|
Halottakkal és gyerekekkel tele a két oldal, |
míg el nem esik, mindenki csak gyerek. |
|
Liliomot fognak kezükben a halottak, |
a kislányok és kisfiúk egész teste virít. |
|
Bizsergő domboldalon táncolnak kedvükre |
és a talpuk édes, az arcuk tulipán. |
|
Mindenünk van a földön: szemünk és amire a szem néz, |
karunk és amit a kar megragad. |
|
De a felhők elszöknek, és a völgyben |
csak kanyarogsz sötéten, eszeveszett folyó. |
|
|