Sokkal jobban szeretem ezt a földet, |
mióta elkeveredett benne apám és anyám. |
A fölbolydult por: apám és anyám. |
Széles, fölvágott kocsiút, |
kiszáradt hínáros vizesárkok, |
és a hályogos messzeség: eggyé lett velük. |
orgonasövény szájukkal zörög. |
|
Azt mondtam eddig: anyaföld, |
az omló és füves gyöp: asszony. |
Azt mondtam eddig: hazai rög, |
de most a sárgás barázdák |
a talpam alatt: apám és anyám. |
A csontos agyag repedezik alattam, |
törik a mézszínű göröngy alattam. |
kibontott-hajú naptól szőke minden. |
|
Sötét krisztus-tövisbozót alatt |
hófehér kutyakoponya vakít. |
Kerékvágás egy halmon: elesett katona |
halántéktól szájig hasított sebe. |
a szél meg a villogó levegő |
és szétterpesztett, lompos szárnyain a por. |
|
Kiszikkadt vadvizek homályos |
sötétzöldje: vad szemedtől támolygok, apám. |
Egyetlen összeaszalódott meggyszem az ágon: |
fogaim közt föltámadó anyám. |
|
Kabátig-érő kórók között kiáltok: |
minden rét, rozsdás tűzfal |
visszavág: kiket keresel? |
|
A krizantin tömött illatában rájuk ismerek. |
Homokszemekben bőrük pórusaira |
A parasztgyerek és a munkáslány itt fekszik: |
Sűrű, zöld rozsvetésekből |
|
|