Ijesztő semmit sem tudni rólad. |
Nevedet se kellett volna kitalálni. |
De lekaptad a födelet házunkról |
és most már mindig besüvítesz a szívembe. |
|
Akármilyen jázminvirágos az éjszaka, |
sötét van itt és kavicsok csöndje. |
Ember-erdők ringatóznak egyedül a földön. |
|
Nem bújhatok el a csillagok elől a csillagokba, |
nem bújhatok el mozdonyok alá, |
|
Elindítasz, aztán összebombázod előttünk az utat. |
Legjobb testvérünk vagy és ráfordítod |
a zárat, mikor ajtódon zörömbölünk |
a szél és hideg elől menekülve. |
|
Lassan fordulok el. Fölszállok előled |
a meztelen fényességbe, hol nem látni többé |
az áprilisi vadgesztenyék |
duzzadt, szemérmetlen rügyeit, |
sem a szerelem elvágott nyakát. |
|
|