vakolat-darabokban. A levegő |
Fácánszárny, sötét orgonabokor, |
|
Madár vagy, ki utoljára röpül, |
és álom, a gyümölcstelen: |
nélküled is tetszhalott vagyok, |
melleden is tetszhalott vagyok. |
Göröngy olvad el a számban. |
|
Feketül a lapály, mint a szén. |
álmaidé és térdedé vagyok, |
nyelvedé és nyakszirtedé: |
ágyékom középkorát bocsásd meg. |
|
Ó, villanypózna-egyedüllét: |
a hold öklét egy gyümölcsösbe vágja. |
Míg ezt a kényszerzubbonyt hurcolom |
ezen a tájon, hol ősz túr föl őszt |
s a házak most félredült sírkövek: |
a nappalnak az éjszakát vissza kell adnom |
|
Csak én rúghatom le a nyálkás sírlapot: |
méz, dió krizantin vagy, világ. |
Visszamegyek a nyekergő kocsik közé: |
tülkölés, nyikorgó reggel vagy, világ. |
A fény vázai tornyokká merednek, |
egy fa rámgörbül, lombja nincs, |
mint én, halálos-meztelen. |
|
|