A nagy túlzást szeretném kitalálni, |
valamit, ami lángba borítja fejem. |
Vagy éppen a teljes fagyot, vagy akármi |
más állandó őrületet, hogy végre nyugalmam legyen. |
Tiszta lökést, hogy egyetlen óriási |
ugrással átszakadjak a kék mennyezeten. |
|
Repülést, odaadást, végső álmot; |
Vagy olyan zuhanásokat kívánok, |
mint a hullócsillagoké. Mert szörnyű este lett, |
mióta minden fölismerés megártott |
s a piszkos kísértet fölöttem lebeg. |
|
a lemondás tüskésdrótjaiból: |
ájulásból zúduló fényre bukni, |
hol kérdésre nem kérdés válaszol; |
és tenger helyett nem zöldes, ujjnyi |
tócsában fürdet e fölösleges pokol. |
|
De hogyan? mindig ugyanez a dallam. |
Mikor lehet? csak ez csattog-dörög. |
Elindulok, és szürke fal van |
köztem meg a sárga mennyország között. |
De lendületét úgy őrizem magamban, |
mint futás emlékét a szélütött. |
|
|