Mindegy, mit eszel, mit iszol. |
Lobognak fölötted égi házak, |
Jobb a nyakadon fölhajtott kabátnak, |
jobb gőzölögni csak, mint a víz, |
mint az illat, mint a kenyér. |
Kiálts, a világosság árad! |
|
Kiálts az ismeretlen hegy alatt, |
utat keresel rá minden éjjel. |
És néha nő-arcú lesz a hegy, |
zöld szem és hosszú száj nevet, |
de nem találod a följáratot, |
csak járod körbe-körbe minden éjjel, |
s mintha sánta volnál, úgy szégyelled magad, |
mert az lett a hegy: óriási szégyen. |
|
Szégyen, hogy mindegy, mit akarsz, mit szeretsz, |
az égi koponyák kinevetnek. |
De te a rongyos mezőkről jöttél, |
tudod, még virágzó meggyfa is lehetnél, |
és mezítláb, kabátod lerohad, |
jársz és kiáltasz a mohos hegy alatt, |
míg a köveket is megrepeszted. |
|
|