Jársz és kiáltasz

Mindegy, mit eszel, mit iszol.
Lobognak fölötted égi házak,
és virrasztani mit ér?
Jobb a nyakadon fölhajtott kabátnak,
jobb gőzölögni csak, mint a víz,
mint az illat, mint a kenyér.
Kiálts, a világosság árad!
Talpad alól kifut az éj.
Kiálts az ismeretlen hegy alatt,
utat keresel rá minden éjjel.
És néha nő-arcú lesz a hegy,
zöld szem és hosszú száj nevet,
de nem találod a följáratot,
csak járod körbe-körbe minden éjjel,
s mintha sánta volnál, úgy szégyelled magad,
mert az lett a hegy: óriási szégyen.
Szégyen, hogy mindegy, mit akarsz, mit szeretsz,
álmaid az út fölzabálja,
az égi koponyák kinevetnek.
De te a rongyos mezőkről jöttél,
tudod, még virágzó meggyfa is lehetnél,
és mezítláb, kabátod lerohad,
jársz és kiáltasz a mohos hegy alatt,
míg a köveket is megrepeszted.



Hátra Kezdőlap Előre