A látóhatár madarai

Semmit sem kaphatok tőled,
semmit sem tudok adni:
ez már csak a lábak kényszere,
már csak a hegy alatti
tántorgás a sötétbe,
mikor a látóhatárról ezer madár
felhője közeledik
s a fejünk fölött megáll.
Ott ülnek, nem mozdulnak
a tollas bálványok. Csak a fa
nehéz, tavaszi ága hánykolódik a szélben,
míg le nem rakódik az éjszaka.



Hátra Kezdőlap Előre