Szomorú, szomorú vidék

Végtelenül szomorú vidék,
tűrhetetlenül szomorú.
A vasúti töltés lerúgdalt köve is szomorú,
a sarkon álló angyal-szerű kutya is szomorú,
a kocsiúton hömpölygő hamutenger,
az árokba döglött vadvíz nyála is szomorú.
Szomorúak a földönfutó házak,
a kiszáradt, szemetes dombok,
hova fölkullogok
a tájat elpörgető rozsda
és némaság szélfújásában.
Szomorú ez a tavaszodó,
sebhelyes föld itt,
rossz lábasokkal,
üveggel, drótgubancokkal,
emészthetetlen kaviccsal, sárral
a gödreiben.
Ide járok én haza,
hogy bámuló kutyákat
a gyerekkor angyalának nézzek
s a homokot varázslatok teremtőjének?
Szomorú, szomorú vidék,
nem bocsájtom meg a szomorúságod,
nem bocsájtom meg lelketlen utcáid,
tántorgok, taposlak,
bűnös a bűnösök között.



Hátra Kezdőlap Előre