Éhesen nézem a Tisza-vizet: |
egy túlvilági konyha ablakába integetni? |
a túlmesszire kóborló gyereket? |
A lidérceknek úgyis hiába kensz |
|
Emlékszel? a lámpa mindig égett |
valahol egy földi házban, |
ott szidtál, kiabáltál rám |
a tűz mellett és én nem csodáltam. |
Nem csodáltam, de most dermedten |
hogy élhet a földön ilyen gyámoltalan lény, |
|
Mehetek most, nézd, akármennyit, |
viheti az éhség a lábamat, |
se holnap, se holnap után |
nem állok meg a hold alatt. |
Nem érhetlek utol, akárhogy |
töprengek, akárhogy igyekszem; |
körbe járok a jövőn, akár a kikötött |
|
Körbe járok, mert körbe járnak |
fejem fölött a menny érckövei: |
de a mindenség akart itt szétpillantani. |
Szerettem volna látni én is |
a csillagokra kiterített emberi tájat, |
most csak a szelet látom: húzza, cibálja |
|
|