Naponta elindulok a folyó felé és nem találom. |
Százéves tökindák között mászok lakatlan homokháton. |
Szívemet fölverte a gaz, learatod barátom? |
Sötét luk fölöttem a nap, követhetetlen lábnyom. |
|
Tegnapig fényes, emberi gyümölcsösökben kóboroltam; |
kutyákkal és cukorral aludtam gyerekkoromban. |
Most elhiggyem, hogy a földhöz ügyetlen állat voltam |
vagy falba verjem a fejem dühömben és kínomban? |
|
Lessem a szertefoszló szemét, ki barlangi néven isten, |
és ha ölni kell vagy pusztulni, megvárjam, hogy ő intsen? |
A kígyó-madár fönnakadt az én kifeszített idegeimben; |
se szél, se új nap nem tisztítja ki a dögkútszagot innen. |
|
De reménykedni nem szabad, reménykedjenek a legbutábbak! |
Én figyelek; éjszaka is dobogtatom a repedt, vörös tájat, |
és akkor is ha a szerelem leszakad rólam s iszapba fordít a bánat. |
Naponta elindulok a folyó felé, hol a kövek úsznak, |
|
|