Aki a tűzbe öltözködik

Aki a tűzbe öltözködik,
lángolás az álma,
tapossa a fényt,
nem hord ember-ruhát,
csontján a hús áttetsző, szétszakad,
nehéz érzékszervei föl-fölvillámlanak
s csikó fut vonat látomása után,
libák fehér halmát szétfröccsenti;
göncölszekerek:
szüreti mustfolt a takaró.
Lecsapott margaréta feje, hulló önkívület:
aki a tűzről gondolkodik,
robban és mennybe-roskad,
élve-ellobbanó tölgyfa rakétája.
Elvetettem magam
szikra-tengerekbe,
hol kisfiú bámul hanyattbukott cserebogarat,
kamasz sír szövögető esőben ázva,
bokáján nagyszemű sár,
s a lucskos nőszirom
kék bibéje a nyakát betintázza.
Elvetettem magam
zavaros sötétségbe:
mocsár gőzöl, sziklafal dermed,
képmásom bélyege rajta.
Anyám ködéből mikor
kigyulladtam erre a világra,
a hold agyagtornya kettéhasadt:
ott állt a romokon egy isten
sóderral tömött koponyája.
Rózsa, kifáradsz a mosolytól,
megrozsdásodik a vályúk hosszú selyemmohája,
én is elhamvadok,
én is fölébredek,
kinyílik mészkő-szemem;
kórófüst,
mázold rám korom-álarcomat.



Hátra Kezdőlap Előre