A holdkaréj
A holdkaréj megkétszerezi
a férfiak erejét,
a sötét udvarú föld tízszeressé teszi
az asszonyokét.
Oroszlán-virágot szórtam
a melledre
és a te tüskés arcoddal
ébredtem reggelre.
Földöntúl epekedtem,
csodákra vártam,
most letaszítva fekszem
a karod iszapjában.
Aludna még a test, mint a redves
tönk a földben,
de vadló ugrik át közted
és köztem.
Borzasan fut a málnás,
a vállad hóvihar:
fiatal voltál, fiatal vagy
időtlen szörny-fiatal!
A nyárfa koppan, tetejét
leharapja a szél;
mennyire zokognál
holnap a fejemért?
Míg felhőkarcolón száll
a nappal csillaga,
lábaid tengerpartján
csúszok-mászok haza.
És zúzmarában ott áll
a kopasz szikla vörösen,
darvak, seregélyek, halottak és kövek
buknak el fölöttem.
