|
Végre a szellem gyönyörűsége! A szem, az álom, a düh gyönyörűsége! Végre szemtelenebbül, a kényes szertartások nélkül. Elhajítom a dobogókat, a szerepeket, csöngettyűket, műhelytitkokat. Megszabadultam a múzsáktól: életem meglepetés, gonoszság. Országházakat építek nektek; jöjjetek föl velem a zajtalan lépcsőkön. Szálljatok föl velem a csalódás emeletein! És most verjetek ki minden ablakot, le a tornyokat; tapossátok szét az utolsó tükröt is. Porzó, lepörzsölt mezőkön mondjátok varázsigéiteket a tűznek, az éhes eső-madárnak. |