A sziget, melynek nincs vége

A sziget, melynek nincs vége:
kagylószemétre tüzel a nap.
Gyökerek közt szerelmesek feküsznek,
befesti combjukat a tajték,
bőrükbe rakja homokját a nappali szél,
az éjszakai szél.
Minden kő a te csontod.
Madarak árnyék-ősze,
csillagok robogása, fehér szétszakadása
a part fölött.
Álmodból kitör egy fa:
a fában gyereksírás.
Vörös sziklák körül
hullámok mészárszéke.
Vadmálna denevér-leveleivel küszködik
az erdő;
hosszú tisztáson menekül az út
tél óta, nyár óta, tavasz óta.



Hátra Kezdőlap Előre