Hullámok dörgése

Sose mondja meg a nevét,
sose létezik tovább, mint amig fölébredsz,
a karok és lábak, a száj és az öl
elérhető, mindennapi kenyeréből
kilép a láthatatlan,
bóbitás fény,
Piros Félelemnek mondd,
Vas-királynak és Agyagkirálynőnek,
kibontott hús-zászlónak,
sistergő csont-rózsának mondd,
mondd, hogy ahol a test végződik,
ott veszi föl pávafark-fejdíszét,
táncoló nádas-ruháját,
telihold-szemét ott nyitja ki,
mondd, hogy ahol a szellem végződik,
ott forog a nap kerekében,
ott röhög, cívódik: sár-eső,
hőségtől fölemelkedő hegyoldal,
mondd, hogy csillag-gyökérzetű Nemiség:
föld utáni, föld előtti;
úszó virágpor-nemiség,
álom és csírázás, nagy ezüst tölgy és zene,
elmerülnek és föltúrják a rögöt az ősök,
hozzák a szigonyos Időt,
a Fehér Kést kezükben:
vessétek le hús-álarcotokat,
vessétek le magatokról magatokat,
de mondd, hogy csak a hullámok dörgésében
aludtál.



Hátra Kezdőlap Előre