|
A szuvasfog-várköveken ül, pályaudvari bőröndökön, kunhalmok gazában, szeméből lovasok portyáznak szét a vályogviskók közé, fakéményes, homok-esős faluk közé, tűz agyarai közt ropogó padlódeszkákon át, poros állomások állatábrákkal televésett fapadjain alszik, vonatok fölhasított ülésein issza a pálinkát, csattintja ki a bicskáját, földrajzkönyvek, történelemkönyvek fölött bámul: hova lett ez a nagy ország, hova a Budavárból háromezer dereglyével vitt drágakő, nyakék, búza, erő, nekiszabadulás? Az önismeret tüzes-trónján ül, öncsalás tükörgömbjében, sáros, csatakos ősszel részegen, ingeszakadt hordákban menekül a kiábrándulás ágyúdörgése elől, lódenkabátban a Duna véres, orgyilkos lékei fölött, egyetlen főbe-röpített golyóval akarja megszabadítani magát a keresztről, kun, zsidó, tatár, besenyő, német, szláv szellemekkel verekszik álmában, miért utáljuk mindenkinél jobban egymást? miért szeretjük mindenkinél jobban egymást? kérdezi a Duna bukdácsoló fatuskóit úszószigeteit, fölpuffadt kutyadögeit a kíméletlenül zörgő jegenyék alatt, miért húztak minket karóba, verték falhoz a csecsemőink fejét, miért szórt szét az isten ágyústul-tankostul a nagy fehér, hó-síkságon, mint a széttaposott pincebogarat? Selypitve ejti a szót a hegyek külső gerincén, fogolytáborok deres nyirfaligeteiben ázik és piros zászlót bont az ablakban, mikor a fekete gőzös füstölve hazahozza, akácos tanyaudvaron veri a citerát; körtéfa, körtéfa, énekli, tizenötmillió szemmel nézi a csillagokat, országutakat, tengert, gépcsodákat, földrészeket, Tisza agyagos, szúnyogos árterében gunnyaszt, szombaton asztalon táncol, fölgyújtja a házát virradatra, meztelen téglájú lépcsőházakban kódorog, szemét közt, piactereken, sarkokon és az emlék gödreiben, leütött fejjel, akasztófán himbálózva, fejbelőve, gázkamra halmában vár a fölidézésre, hajdúcsákósan, darutollal, kakastollat lobogtatva, fekete csizmában, géppisztollyal öldökli ennek a földnek a szarvasait, s odatartja a mellét a csáklyának, kardnak, emésztődésnek, golyónak, száz évig szelíd bolond, száz év múlva beleúszik a jégzajlásba, pusztai nádasokban lakik a farkasokkal, farkasnál éhesebb, fogával tépi szét a gazdáját, sírjára nincs fölirat, sírjára rossz lábasokat, törött tányért, büdös hulladékot hord borostyánul az idegen emlékezet, elhízott, tokás, álomkóros szellem, álmatlan vas-görbítő szellem, mocsári, vak kígyófogú szellem, nem mond le, nem tud kiegyenesedni, Dózsa, Vak Bottyán szelleme, Radnóti föld alá ásott szelleme: ott lakik a könyvlapok közt, szavak közt, ott lakik az istálló kövében, cseréptányérban, faragott ládában, kapu törött reteszében, lerobbantott és fölépített hidakban, alföldi portölcsérben, Balaton fémvörös hegyoldalában, havasi favágók baltaélében, nehéz szemhéjú, megkötözött szellem, nekiszabadult, tüzesnyelvű szellem, siratóasszony-szellem, kanásztáncot járó szellem, kék buszokkal röpül a nagyváros lábai között, öngyilkos szellem, szarvasagancsos szellem, fűzfák törzsében hallgatja a gabona-szavú, rothadt emberhús-szavú, asszony-szavú, csíra-szavú földet. |