Bújjunk ki a bőrünkből

1.

Bújjunk ki a bőrünkből,
bújjunk ki valahova,
eleget hordtuk már ezt az arcot,
ezt a vállat,
ezt a szemgolyót,
ezeket a vesszőket-hüvelyeket,
ezt a koponyát;
unalmas ez a tíz ujj,
ez a fuldokló tüdő,
jobb egy könnyű kopoltyú,
szép zöld fotoszintézis
vagy akármi,
nem mindig ugyanaz a fejfájás,
ugyanazok a zavaros ingerek,
gondolatok;
nézzük meg, mik vagyunk
csontvázunk előtt állva, pucéran,
önmagunkban
vagy önmagunk nélkül.

2.

Ön is törje szét magát, mester,
önök is, kozmikus költők,
mindnyájan döntsük le,
amit eddig fölraktunk;
tüntessük el fejünket-lábunkat,
kezdjük elölről a születést, uraim,
nem ismételhetjük tovább
üres játékainkat.
Azt akarják,
hogy a csillagok hányják ki
tegnapi bégetésünket?
Bőrünket kicserezni,
koponyánkat árokba vágni:
bontsuk le életünket
csontról-csontra,
percről-percre,
robbantsuk föl az egész
nyekergő üzemet;
hintsük be sóval a helyünket,
majd meglátják…



Hátra Kezdőlap Előre