rettegni kezdesz, hogy meghal. |
jár utánad reggeltől-estig |
és ha te halsz meg előbb, |
többé nem csukhatod be magadat, |
gyönyörűségedet összeolvasztja |
mint az elcsúszott létra. |
Visszafojtod a lélegzeted, |
úgy lesed szemében a fényt: |
meghomálylik-e, világít-e? |
vagy máris sötétben élsz, |
|
|