Tejút

Tollas nyilaim áznak az erdőn,
adj nekem tavaszt,
mikor itt az ősz.
Rám esik a felhőkbe lógó
házak árnyéka,
nem látok madarat se.
Úttalan homok-pusztát adj nekem,
hova a négykerekű fenevadak
nem jönnek utánam,
csönd lesz a fejem körül, semmi más,
elcsavarodott fák alatt
ülök a tűznél.
Asszonyi ölet is adj nekem még egyszer,
hadd lássam az ős-folyamokat,
messze futva előled a Tejúton,
te nagy vadász,
ki öreg bőrömet kiszögezed
a szélben álló, hosszú oszlopokra.



Hátra Kezdőlap Előre