Mondjuk a könyörgést

Kinyíltál, mint a szilva,
jobban, mint a szilva,
kinyíltál, mint a hullám,
jobban, mint a hullám,
kinyíltál, mint egy könyv,
jobban, mint egy könyv,
kinyíltál, mint egy seb,
mint a hosszába hasított fa,
mint a megrepedt szik,
kinyíltál, mint én,
kinyíltam, mint te,
és bezúdult a szarvas:
egyik agancsán mocsárba süllyedt tankok,
másikán égő városok szemei,
egyik agancsán kisded, madzagra kötve,
másikán varangy, hártyás lábai közt géppisztollyal,
egyik agancsán beszakadt szentélyű templom,
másikán rozskeresztek,
ablakkeresztek, fakeresztek,
egyik agancsán a te napkorong-arcod,
másik agancsán az én napkorong-arcom
és mondjuk a könyörgést
minden időkre:
ne tépesd ki a szívünket,
nap-istenünk,
ne fojts sötétbe:
mi csak egyszer
táncolunk itt a füvön,
csak egyszer
lehetünk előtted
kő, víz, láng,
madár-férfi és madár-asszony.



Hátra Kezdőlap Előre