Megette hajadat a síkság, |
végighúztad szoknyád a nádasokon, |
szikeseken. Én, lenyúzott, öreg fűzfa, |
nem hajlok, nem rügyezek, |
esők hajtanak rajtam zöldet, |
gazdag penészt a kérgemen: |
valahol, szürke messzeségben. |
Komor vagy ragyogó vagy ott |
Fogaidon éppúgy játszik a tűz, |
mint itthon, velem nyújtózva az ágyon, |
elragadtatásunk prémei alatt? |
Kibontja-e övedet a szél, |
Másként illatozhat már a nyakad, |
más cipőkbe bújik a lábad, |
Mit látsz házadból kitekintve? |
Mit látsz gyönyöreid ablakából? |
Hármas agancsú szarvasok vonulnak |
inni a szemöldököd alatt, |
erdők és oszlopokra tűzött lókoponyák |
zene közben, szerelem közben? |
Part meredélyén állsz, – eltűnőben. |
A nyitva hagyott ajtón veszélyes levegő |
ömlik be utánad. Kiszáradtam. |
Föléledtem. Látom árnyékodat |
ágyam fölött a mennyezeten. |
Ne gyere vissza. Gyökerezz le a messzeségben, |
borítsd be hajaddal a lapályokat, |
Nekem elég az itthagyott. |
|
|