Emlékszel, eddig hogy szaladt? |
Tíz éve: először láttam kezed |
először tévedt szemem a zöld |
Vársz és nézed az idegen föld |
mozgását: horpadásokat, homok-kúpokat, |
elrejtőzve önmagad elől is. |
Nem lépsz ki szenvedélyedből, |
mindent egyetlen kútba dobva. |
Hogy sírtál, mikor nem szerettelek, |
mikor szerettelek – fehér kézzel, |
piros bőrrel: fekete hajaddal |
a párnákat, székeket elöntve. |
Jobban habzott érted a szívem, |
most véres szempillákkal hunyorgok. |
berozsdásodtak a ház kilincsei, |
a zárak sírnak, mint a fiúnk. |
Messzire sodortak téged az utak. |
Azelőtt te vágtad le a hajam, |
te mutattad fejem a tükörben: |
férfi voltam veled, boldog láng. |
Reggelente még aludtam, mikor tejet, |
kenyeret hoztál az ágyam mellé. |
Te szoba földjére kifolyt tej, |
sárkeményre száradt kenyér! |
|
|