bár eddig se menekültem előled. |
mint magamat? Te kihánytál, |
így legalább nem kellett magyaráznod |
a más testére, formájára éheset, |
Uj törvényt, amin csak sírnom lehet, |
a semmi fölött, saját vaksága, |
ártalmasabban bőrödbe, napjaidba? |
Miért nem vettem szívemre |
nagy szemeid fölcsapó fehérjét? |
Még a nyerítő ló zabláját is |
hogy táncoltál a sátor előtt, |
most már csak én félelmeinket, |
más kerékvágások, sövények, esők: |
koszosra keményedett inget, |
semmit se hagyva belőlem, |
még az itteni fák csörgését se |
az annyit csodáltat, hallgatottat. |
|
|